Prágai Magyar Hirlap, 1930. július (9. évfolyam, 147-172 / 2368-2393. szám)
1930-07-24 / 166. (2387.) szám
I 'PR&GAW V>AG*AR-H IRIjAP 1930 julius 24, csütörtök. palota és romjai két embert megöltek, ötöt pedig megsebesítettek. Máshelyütt egy ötemeletes ház omlott össze, amelyet lakóinak nagyrésze szerencsére még idejében elhagyott, de igy is egy gyermek halálát lelte a leomló kövek alatt és öten megsebesültek. Nápoly környékén a földrengés hatása sokkal pusztitóbb volt. Nagyon sok országúti hid kettészakadt és a mélységbe zuhant. Soccavó- ban összedőlt a templom tornya és ebben a városkában csaknem valamennyi ház megrongálódott. A lakosság még idejében a szabadba menekült és ott éjszakázott. A kisebb községekből máris emberéletben szenvedett veszteségekről érkeznek jelentések. Ponté di Caso Unevá- ban egy kilencéves fiút temettek el a romok és három asszonyt megsebesítettek. Visciano a rengés epicentruma Nápoly, julius 23. Középolaszországnak legnagyobb részét érintette a földrengési katasztrófa. Rómától Cataniáig érezték a földlökéseket, amelyek pontos epicentrumát a Nápolytól északi irányban harminchat kilométerre fekvő Visciano városában állapították meg. Természetesen különösen az epicentrum környékén volt pusztító a földrengés hatása, mert az epicentrumból föltörő földrengési hullámok függőleges irányban érik és rázzák meg a föld felszínét, úgyhogy csaknem minden házat rombadöntenek. Az epicentrumtól távolabb fekvő területeket már ferde hullámok érik, melyek nem annyira pusztító hatásúak. A földlökéseket különben egészen Anconáig nemcsak a szeizmográfok jegyezték föl, hanem a lakosság is érezte. Avellino tartomáhyban, amelyben a földrengés epicentruma, Visciano fekszik, a pusztulás különösen nagy arányokat öltött. Apuliából és az Abruzzókból is érkeznek kisebb földlökésekről jelentések. Rómában a földlökéseket éjjel egy óra 10 perc tájban érezték. A római földrengési hivatal jelentése, szerint a földrengés ereje a Marcelli professzor skálája szerinti 6—-7 fok közötti volt, 12.5—18 másod- ‘ percmiliméterig fokozódó gyorsulással. A földrengési lökések hullámformájuak voltak s legerősebb hatásukat a 38. másodpercben fejtették ki. * Visciano környékén minden egyes falu borzalmas órákat élt át. Arianóban és Trpimóban több halott és sebesült van. Barileban idáig húsz halottat számláltak össze. Atellában ketten haltak meg és az Atella környékén épült vidéki házakban négy ember lelte halálát a leomló romok alatt. Nagy a pusztulás Andrettában, Torrellában, Ascoliban, Rat- riabóban, Cancellerán. Potenzában hárman, Ve- 1 nosa környékén heten haltaik meg. Filianóban < több ház beomlott és a templom is romokba : Szánthó László kiutasitási odisszeája egyelőre megfeneklett Munkácson Már alig van határmenti község, ahol nem akarták volna „átutalni" magyar területre a munkácsi magyar párttitkárt - „Uraim, csak önökkel együtt" - mondta Szánthó a csendőröknek, amikor egy szőlő indái között át akarták siklatni magyar területre Ungvár, Julimé 23. (Ruszinszkói szerkesztőségünktől.) A Prágai Magyar Hírlap részletesen közölte Szánthó László párttitkár kiutasitási odisszeáját, amely kirívóan illusztrálja a ruszinszkói közigazgatási és közrendészeti állapotokat. A kiutasitási „eljárás'4 részleteiként közöljük még a következőket: Száüthó László párttitkárt Ung,várról a csendőrök visszaszállították Eszerayíbe. A Záhonynál való átadást tehát meg se kísérelték, tudva azt, hogy a kiutasitottat legális utón úgysem adhatják át a magyar hatóságoknak. Eszenyben aztán kihirdették előtte, hogy internáljék a község területére, melyet — további intézkedésig — elhagynia nem szabad. Az internálás azonban csak egy éjszakára szólott. Másnap a csendőrök ismét közrefogták Szánthót és Mezőkászonyba szállították. Ez a kis városka ugyanis arról nevezetes, hogy a határában lévő szőlőhegyek egy része már Magyarországhoz tartozik, úgyhogy csupán egy szőlőárok és néhány szőlőkaró mutatja, hogy itt egy ország végződik és egy másik kezdődik. A csendőrök megmutatták Szánthónak a szép szőlőtermést és tudtára adták, hogy ha egy kis lépést tesz a bokrok között, Magyarországon találja magát. Szánthó azonban elborult arccal jelentette ki: — Uraim, nem megyek, csak önökkel egyiM ... Mivel pedig a csendőrök nem voltak hajlandók átmenni Magyarországra, Szánthó kijelentette, hogy inkább marad a csendőrök foglya és semmiféle fenyegetésre nem volt hajlandó őrzőit elhagyni. A csendőrök látván, hogy sem fenyegetés, sem megfélemlítés nem használ, mert foglyuk a 1 egcsököuyösebben ragaszkodik hozzájuk, elhagyták a szőlővidék kies tájait, de Szánthó is a nyomukban volt, hogy valamiképpen el ne maradjon őrzőitől. így értek el — uttalan utakon — Vári községig, ahol a határon való átinstállás ismét megkezdődött. A csendőrök mindent elkövettek, hogy a magyar határőrök foglyukat átvegyék, azok azonban hajthatatlanok maradtak. N agy busán indult meg tehát a kis csapat visszafelé, hogy a napi gyaloglás fáradalmait kipihenje. Késő délutánra érkeztek vissza a csendőrök — a hozzájuk ritkán tapasztalható ragaszkodással viseltető — foglyukkal Mezőkászonyba, ahol már várta őket az újabb intézkedés: Szánthó Munkácsra szálMtandó és átadandó a munkácsi rendőrbiztosságnak. Az esti vonattal tehát Száulihő visszaérkezett Munkácsra, ahol ismét oltalmába vette a rendőrség és mint a közönséges gonosztevőket, a rendőrségi zárkába csukta, ahol az éjszakát kellett töltenie. Az ügy akkorára már olyan botránnyá dagadt, hogy a kiutasítást kérlelhetetlenül végrehajtani akaró országos hivatal is gondolkozóba esett. Ennek tulajdonítható, hogy másnap reggel Toupalik dr. volt nagyzsupán, országos hivatali főtisztviselő, valamint Loyka orsz. hivatali személyügyi referens autóba ültek és Munkácsra hajtattak, ahol órákon ál tartó tárgyalásokat folytattak a rendőrkomisszá fiússal. Ennek eredményeképpen — mint tegnapi számunkban röviden jelentettük — előkezelték a fogházból Szánthó Lászlót és becsibletszaivát vették, hagy Munkács területét el nem hagyja. Ennek ellenében megengedték neki, hegy lakásán tartózkodhatik. . Az internálásnak ez a szokatlan — a háborús időikre emlékeztető — módja ugyancsak nagy feltűnést keltett, mert hiszen Szánthó szökésétől nem kell a rendőrhatósá- ,goknak tartania,mint annak nagyon is bizonyságát adta. dőlt. Avellinóban is nagy pusztításokat okozott a földrengés. Melle az uj Pompeji A legsúlyosabban azonban a Polenza provinciában fekvő Melfi város lakosságát sújtotta a rengési katasztrófa, ahol a legtöbb ház összeomlott és a halottak száma meghaladja a százat Rapellából húsz halottat és harminc sebesültet, Rioneróból 11 halottat és 50 sebesültet jelentenek. r Nápoly, julius 23. Nápoly városában a halott tak száma 5, a sebesülteké 20. A halálesetek és sebesülések arra a leírhatatlan pánikra vezethetők vissza, amely a lakosságon erőt vett. Az óvárOig szűk uccái annyira megteltek menekülőkkel, hogy sokan mozdulni sem tudtak és igy következett be a katasztrófa. A földrengés rettentő erejét könnyebben el lehet képzelni, ha arra gondolunk, hogy néhány másodpercig tartó erős, hullámszerű ingás után a talajt egyszerre hatalmas vertikális lökések érik. Nápolyi csupán hajszál választotta el a borzalmas katasztrófától, mert a szakértők véleménye szerint abban az esetben, ha a lökések vertikális irányúak és néhány másodperccel tovább tartottak volna, vagy egy fél fokkal lettek volna erősebbek, Nápolyban egyetlen ház sem maradt volna épségben, A nápolyi kikötőkben bárkáikon éjszakázó halászok is érezték a rengést, azonban, a tenger felszínére és Ischia, meg Capri szigetére a földrengés nem terjedt át. Most első ízben alkalmazzák azt a speciális segélyvonatot, amelyet az olasz vasutigazgató- ság földrengések esetére konstruáltatott. Még nincs jelentés arról, vájjon a Voggiába vezető vasútvonal sértetlen állapotban van-e, enélkül a vonal nélkül ugyanis nem lehet hatékony és gyors segélyt nyújtani. A közmunkaügyi miniszter és államtitkára, meg számos hivatalos személyiség Rómából azonnal repülőgépen és autóikon sietett a szerencsétlenség színhelyére. Az eddig beérkezett adatok szerint & halottak számát kétszáznál többre kell becsülni, mig a sebesültek száma jóval meghaladja az ezret. Az anyagi kár több míHió lírára tehető. az ERDŐ SZERELMESE REGÉNK Irta: 2RNE GREK Fordította: rtOSÖRKNÉ RÉZ LOLA (45) Helen. amint egyedül maradt, érezte, hogy remeg. Carmichael megijesztette. Nagyon jói érezte, hogy a helyzetük csakugyan komoly. Többször látta már Beasleyt, egyezer beszélnie le kellett vele és érezte Beasley mohó pillantását. Össze kellett szednie minden erejét, hogy nyugodt tudjon maradni. Most már nemcsak Riggs üldözte ée követte, mint az árnyék, de Beasley is — és mind a ketten nemcsak a vagyonára, de reá is áhítoznak, őt is zsákmánynak vélik. Riggs lassan meglehetős hírhedtségre tett szert környéken. Egész idejét ivással, kártyázással, hencegéssel töltötte, igyekezett, hogy minél jobban féljenek tőle és beteges ambícióval vágyott reá, hogy őt tartsák a legrosszabb embernek az egész Vadnyugaton. Uton-utfélen beszélte, hogy vagy övé lesz Helen Rayner, vagy senki másé. Kétszer el is jött a telepre és mindenáron beszélni akart vele. Annyira hatással volt Helen életére, hogy a leány lemondott legkedvesebb tervéről: nem nyitott iskolát £ falubeli gyermekek számára s alig mozdult ki a telep udvaráról. Most nemcsak Riggs, de Beasley is a sarkában lesz mindig... és nemcsak kényelmetlenséget, de sokkal komolyabb bajt és gondot okozhat nedű ... Amellett a telep vezetése is nagyon nehéz teher volt. AucháncloBS sohasem volt megelégedve semmivel, öreg volt, tehetetlen, ingerlékeny, szigorú. Hosszú betegsége alatt összektilönbözött valamennyi szomszédjával s természetesen, ezek aztán Helennel szemben sem voltak barátságosaik. Helen úgy találta, hogy a nagybátyja talpig becsületes ember volt mindig, soha semmi homályos dolgot nem süthettek rá, de mindenki gyűlölte szókimondó természete és kemény beszéde miatt. A két keze munkájával szedte össze a vagyonát, ami szintén csak irigyeket szerzett, neki és nagyon kevés jóbarátot. Mióta AuohinclO'SS egyre betegebb lett, Helen íme egészen átvette a munkakörét és keodett beletanulni. Nem győzte le % feladat, megállta a helyét. A szabad, boldog élet azonban, amelyről álmodozott... Nem, itt & Nyugaton még kevésbé volt szabad és talán még kevésbé volt boldog, mint otthon... A Paradicsomkertben, igen, ott szabadon és boldogan élteik... De ez csak álomnak tetszett már, egyre szebb, egyre távolabb, egyre valószínűtlenebb álomnak, amint a hetek és hónapok múltak. Hogy nem volt egyedül, hogy Bo járt-kelt körülötte, az könnyebbé, de egyúttal nehezebbé is tette az életét. Jd volt együtt lenni vele, de nagyon sokat aggódot érte. Segítségére lehetett volna Hol ennek, ha nem vetette volna bele úgy magát szivvel-lélekkel a nyugati élet vad és szabad forgatagába. Helen megtartotta régi meggyőződéseit és szokásait, amelyek távol estek a nyugati felfogástól. így aztán Bo egyre jobban eltávolodott tőle és járta a maga útját, Helen pedig egyedül maradt Carmichaellel; — ő volt az egyetlen, akiben igazán megbízhatott. Helen sokáig ült egyedül a szobában, az ablak mellett és szembenézett mind azzal, aaná érheti őket. Kezdett tartani tőle, hogy az igazságról, emberiességről, becsületességről alkotott elveivel bajosan tud majd megélni itt, ezen a félvad vidéken és bajosan fogja tudni megtartani a vagyonát. Vagy legalább is harcolnia kell érte. Ahhoz pedig az kell,hogy ne legyen egyedül. Meleg érzés ébredt a szivében Carmichael iránt. De több emberre lesz szüksége. — Honnan vegyen?... Mormonok nem voltak a telepen, mert Au- cbiíücloss nem szerette őket, de az utóbbi időben egyszer, béiktilékeny hangulatában, megvallotta, hogy az egész környék legbecsületesebb, legmegbízhatóbb, legszorgalmasabb munkásai a mormon kivándorlók és hogy éppen azért nem szenvedhette őket, mert úgy érezte néha, nála is különbek. Helen elhatározta, hogy felfogadja a Beetman-fiuikat és aranyi rokonukat és Ismerősüket, amennyit csak ajánlanak és nem is szól erről a nagybátyjának. Aztán, mig azon gondolkozott, hogy kit hívhatna a telepre, újra eszébe jutott Dalé. Nemsokára itt lesz a tavasz ... Dalé megígérte, hogy tavasszal eljön és Helen tudja, hogy he is fogja váltani az ígéretét. Szive gyorsabban kezdett dohogni, bár most csak arra gondolt, hogy Dalé is segíthet majd nekik mindenben. Kitekintett az ablakon, a hófödte hegyek felé. Da.le ott van a szakadékos, fergeteges, néma begyeken tari ... elzárva a világtól, Helen szinte irigyelte most őt. Nem csoda, hogy szívesebben van odaföran a gyönyörű, magányos Paradicsomkertben, mint a gonosz és alattomos emberek között. De azért m%is önzés tőle, hogy igy elzárkózik a világtól és Helen elhatározta, hogy ezt éreztetni fogja vele. Szüksége van a segítségére, segítenie kel. S ha arra gondolt, mily játszva győzte le Dalé a legszörnyüfbb, legveszedelmesebb vadállatokat is, szinte elmosolyodott, ha eszébe jutott, hogy Beasiey gonosz tervet forral elene.Hiszen most csak legyen itt Dalé!,.. Beasley majd megkapja a magáét... De most egyszerre végigborzongotta Helen testét a hideg. — Vájjon Dalé is azt mondja-e majd neki, amit Carmichael? Vagy talán nem is szól, hanem megöli ezt az embert? Vért fog ontanál, embervórrel mocskolja be a kezét? Oh, ez irtózatos lenne! Nem, nem, Dalé más, mint ez a vad cowboy, ő, az erdő szelíd és békés szerelmese nem tehet ilyet... Mégis, valami fájdalmas, borzongató kétség maradt a szivében. Jól emlékezett reá, hogyan elváltozott az arca, mikor Árasomról, a rablóbanda főnökéről beszélt. .. Helen igyekezett nem töprengeni ezen a dolgon, csak érezte, egyre erősebben és tisztábban érezte, hogy, ha Carmichael ölné meg Beasleyt, az rettenetes volna a számára, de ha Dalé ölné meg, talán ö sem tudna tovább élni. Kínzó töprengésében Bo zavarta meg. Benyitott a szobába, rendkívül gőgösen és kényeskedve. Azonnal megváltozott azonban az arckifejezése, miikoT észrevette, hogy Helen egyedül ül az ablaknál. Régi, rendes hangján kérdezte: —- Már elment az a... cowboy? — Igen. Meglehetős régen elment már — felelte Helen. — Kiment? Hm! Ég vájjon ő tette ilyen ragyogóvá a szemedet? Az arcod is ég ... Tudod-e, Helen, hogy ilyen szép, mint most, még sohasem voltál? — Igazán ég az arcom? — kérdezte Helen zavarodott nevetéssel. — Csakugyan... De azért nem kell fóltékenykedned, Bo, lelkem. — Mit gondolsz? Csak nem fogok féltékeny- kedni erre a vadszemü, nyújtott beszédű, ki állhatatlan cowboyra? Ugyan, honnan jut ilyesmi az eszedbe? Mit mondott vájjon rólam? — Sok mindent, Bo lelkem — felelte Helen. — Mindjárt el is mondom. Hanem először azt akarom megkérdezni tőled: tudod-e, hogy ő volt az egyetlen, aki ezen a télen segített nekem, máikor annyi volt a dolgom, hogy azt sem tudtam néha, hogy mihez fogjak hamarább? — Segátett? ... Honnan tudnám? Valahányszor találkoztunk mostanában, én ... ő ... szóval mindig veszekedtünk. Mit tudott ő neked segíteni? Helen mosolygott. — Bo,. lelkem, te úgy el voltál foglalva a nyargalátssal vad musztángokon, aztán meg a tánccal, olvasással, ruhavarrással és saját külön titkaiddal, hogy nem maradt időd az én számomra és nem törődtél a gondjaimmal. — Nell! — kiáltotta Bo és látszott rajta, hogy fáj neki ez a szó. — Neked gondjaid vannak és nem szóltál nekem? Oh, milyen haszontalan, kiáUhatatlan voltam!... De hiszen én .., én igyekeztem azért — folytatta remegő ajakkal. — Ápoltam a bácsit... mellette ültem .., felolvastam neki... — Igen, jó voltál hozzá, szivem. — Más gondjaid csak nem lehetnek, márat a bácsi betegsége? Mondd, Nell! — Sajnos, vannak. — Vannak! — kiáltotta Bo szenvedélyesen. — Hát miért nem szólsz? Miért nem mondod el?, Beszélj! Jaj, de undorítóan önző voltam !Ne haragudjál, Nell! Ne haragudjál!... Nell, hogy lecsilapitsa, maga mellé húzta a karoeszékre és elmondta neki, milyen nehéz és szinte félelmes dolog az ilyen nagy telep vezetése, különösen ha a. birtokos beteg, rosszkedvű, nem i® emlékszik sok mindenre, amellett azonban önfejű és makacs ... halomszámra áll a felhalmozott vagyon, de a tartozásokat szándékosan elhallgatja, vagy elfelejti — aztán sorra jelen tik eznek valódi, vagy hamis követelésekkel a szomszéd telepesek és egyre viszálykodás és irigykedés van közöttük — mikor a cowboyok hajbaikapnak egymással és a csorda vallja a kárát — mikor óriási tömeg marhát, birkát, lovat kell élelmezni az egész hosszú télen át, a messzi sivatagon túlról kell hozatni mindent ,aminek szűkében vannak — végül pedig, mikor alattomos, elszánt, kapzsi ellenség szövi körülöttük a hálóját, sorra csábítja át magához legjobb embereiket, hogy aztán á kellő pillanatban elvegye tőlük az otthont. Helen arról is beszélt, mit, ér neki ezekben a válságos napokban Carmichael testvéri ragaszkodása, megbízhatósága és hogy... Bo nem engedte tovább beszélni. Odarejtette fejét Helen mellére és keserves sírásra fakadt. — Én ... én ... nem akarok ... többet hallani róla! — Folytatjuk. —
