Prágai Magyar Hirlap, 1930. július (9. évfolyam, 147-172 / 2368-2393. szám)

1930-07-03 / 149. (2370.) szám

2

1930 jnRm 3, Mfitftrtak,

Egy volt szovjet diplomata újabb leleplezései Oroszországról

Pandát Nehrut hathónapra elítélték

London, július 2, Panclit Motilal NeJiarut, a hindu függetlenek vezérét és a pánhindu kongresszus elnökét, tegnap Alahahadban háthayi börtönre ítélték. A hindu munka- hivatal titkára ugyancsak hathónapi börtönt kapott.

Lázas kommonista agitáció az augusztus elsei „vörös nap" érdedében

Prága, julius 2. A kommunisták augusztus elsejére ismét „vörös napot" készítenek elő. A sok kudarc után az előkészületek most sokkal intenzivebben folynak, a gyárakban fizetett agitátorok dolgoznak s a munkásokat személyesen keresik föl s itgy akarják rábírni őket, hogy augusztus elsején vonuljanak ki az uccára. Egyes lapok szerint a munkásság zöme most sem hajlandó a kommunista párt felszóüitásunak eleget tenni s erről a prágai kommunista pártközpont már •jelentést is tett Moszkvának. Moszkva a jelentés után utasította Smerált, a volt prágai kommunista képviselőt, aki a berlini szovjet központi irodának egyik vezetője, hogy július folyamán menjen agitációs útra Csehszlovákiáiba. A Rudé Právo jelenti, hogy Smerál nyilvános előadásokat fog tartani Szovjetoroszország szociális fejlődéséről. Nemcsak Prágában. hanem Brünnben, Maehrisoh-Ostrauban és más iparvárosokban is és a kommunista párt vezetősége minden lehetőt, elkövet, hogy egyszer végre sikerüljön már a „vörös nap“. A kilátások azonban nem a lég rózsás abbak és valószínű, hogy a polbüro sok kudarcát újabb kudarc fogyja követni.

Politikai zavargások Németországban

Neumünster, julius 2. A kommunisták és a nemzeti szocialisták tegnap este újból összeütköztek a városban. A kézitusa folyamán a nemzeti szocialisták váratlanul több lövést adtak le és két kommunistát súlyosan megsebesítettek. A nemzeti szo- i eialistaknak csak egy sebe sültjük rolt. A rendőrség szétválasztotta a küzdőket és hat embert letartóztatott.

Paris, julius 2. Agabekov, a Cseka volt konstantinápolyi vezére, aki Beszedovszki- hoz hasonló módon vált ki a szovjet diplomáciai szolgálatából, tegnap Párisba érkezett, ahol nyilatkozott a lapoknak. Interjújában többek között a következőket mondta:

— A forradalom utáni évek lelkesedésének elmúlásával Oroszországban ma a bürokrácia, a szervilizmus, a nyomor és a rossz gazdálkodás uralkodik. Az ország belsejében a közeljövőben bizonyára megismétlődik az 1921-es nagy éhínség. A

Budapest, julius 2. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon*. A felsőház mai ülésén Horthy István felsőházi tag interpellációt intézett Bethlen miniszterelnökhöz

Balthazár Dezső református püspök külföldi szereplése miatt. Balthazár tevékenysége — mondotta Horthy — káros volt az országra, és azt kérdezte, hogy vájjon a kormány értesült-e előzetesen Balthazár tervéről.

Bethlen miniszterelnök azonnal válaszolt az interpellációra. Kijelentette, hogy kényes helyzetbe került, mert jómaga szintén református. Sajnos, sokan vannak, akik külföldre mennek és ott politizálnak.

Helyes volna, ha az ily célból kiutazók előzetesen informálnák a kormányt. Bal- thazár külföldi tevékenysége nem szolgálta Magyarország javát. Baltha zárnak valóban alkalma nyílott a francia kamara külügyi bizottsága előtt Magyarországról előadást tartania, ahol pártpolitikai óéiból rossz megvilágításba helyezte Magyarországot. A kormányról azt állította, hogy

szovjet külpolitikája tisztán imperialista célokat szolgál. A külföldön több mint kétszáz kém dolgozik, közülük öt Párásban. A Beszedovszki-esettel kapcsolatban Agabekov érdekes leleplezéseket tett. Annakidején őt bizták meg, hogy a megszökött Beszedovszkit „likvidálja44, azaz eltegye láb alól. Árpikor azonban a volt diplomata a sajtóban megkezdte szenzációs leleplezéseinek közlését, a szovjet elvetette a bosszutervet, mert veszedelmes komreakciós, holott jómaga szintén az egységes párt híve és mint ilyen jutott mandátumhoz.

Arra kéri a külföldre utazókat, hogy csak a haza érdekében dolgozzanak. A miniszterelnök megemlékezett még egy magyar ügyvédről is, aki az ő angliai útját szerette volna elgáncsolni, fáradozása azonban sikertelen maradt.

Bethlen ezután beszédét igv folytatja: Bal- fhazár püspök urnák a külföldön ée különösen Párisban kifejtett működése, sajnos, a magyar közéletben nem egyedül álló eset, hanem kezd szimptomatikussá válni, mert mind többen és többen mennek külföldre, ahol egyes magyar kérdésekkel foglalkozva, fölvilágositást nyújtanak az ország közállapotairól.

Ha valahol szükség van magyar egységre, úgy szükség van arra, hogy a külföldön egységesen lépjünk föl és ne a magunk hibáit és ellentéteit vigyük a külföld közvéleménye elé,

hanem azokról az igazságokról beszéljünk, melyek minket, magyarokat, egyesítenék és tegyük félTe azokat a differenciákat, amelyek minket elválasztanak. Az olyan uraknak, akik

plikáeióktól tartott.

A magyar felsőházban

interpelláció hangzott el Baithar püspök külföldi szereplése miatt

Bethlen miniszterelnök azonnal válaszolt az interpellációra

az ERDŐ

SZERELMESE

REGÉNK Irta: ZRNE GREU

Fordította: tfOSRRyiMÉ RÉZ LOLA

(28)

Másnap reggel Helen felrázta magát e ö ifi megtanulta, hogyan kell lovat ezerszámozni, nyugati módra nyeregbe ugrani, szabályosan lovagolni. Bo azonban sokkal ügyesebb volt nála ée Dalé, akit mulattatott ée érdekelt a dolog, legtöbbnyire vele foglalkozott egész nap. Helen magában lovagolta végig a tieztáet. Csodálkozva látta, milyen nagy rét fekszik itt a sziklák között. A tanyáról kiadnék látszott. Kezdett hozzászokni, hogy helyesen ítélje meg a távolságokat. Észrevette azt is, hogy több barnavizü ér folydogál végig a réten, mind egy irányban s végül nagyobb patakká egyesül, amely a másik oldalon eltűnt a sziklák között. Mikor Dalé és Bo arra jöttek, megkérdezte Dalét, hová megy a patak. Dalé elmondta, hogy átfolyik a sziklák között s a hegy másik oldalán tóba ömlik.

Egyszer majd elviszem oda magukat, hogy megnézzük.

— A hegyen túlra? Nem találnak meg a rablók?

Helen még mindig megborzongott, ha rájuk gondolt.

— Ott még jobb rejtekhelyen lennénk, mint itt — mondta Dalé. — Abba a völgybe, ahol a tó van, C6ak innen lehet eljutni. Különben is, ne aggódjék most már. Roy megígérte, hogy egyre a sarkukban lesz, majd gondoskodik róla, hogy ne jöjjenek errefelé.

A következő napon már egészen elfeledte Helen a rablókat. Jobban ment a lovaglás, többet és jobb étvággyal evett és szinte észrevétlenül kezdte örömét lelni mindenféle apróságban. Kapaszkodott a sziklákon, lovagolt, sétált, segített Dalénak főzni és tüzet rakni s mire beesteledett, nem ismert volna magára. Egész nap nem töprengett, nem kutatta a saját lelkét és másnap reggel sem jutott eszébe ilyesmi. Aztán eltelt ez a nap is ... és egyre több ... Helen nem tartotta számon az idő múlását, belenyugodott. hogy igy fog élni heteken, hónapokon át.

*—I *— r—S te-: 1 t—í r—i —-) J—i íte*» tea

Legjobban a délutánt szerette. A napkelte gyönyörű volt, a reggel friss szele csodás, a napnyugta titokzatosan szép, az alkonyat komor és gyászos, az éjszaka pedig mélységesen békés, fényes csillagjaival és csöndjével. De délután olyan volt a világ, mintha soha nem változnék, mintha mindig derült lenne és vidám. Ezért tetszett Helennek legjobban.

Egyik délután egyedül volt a tanyán. Bo lovagolt valahol, Dalé a sziklák közé kapaszkodott, meg akarta nézni, nem lát-e valami nyomot, vagy távoli tábortüzet. Bimibócskát nem lehetett látni sehol, sem a többi állatot. Pedro pedig már több mint egy napja nem jelentkezett. Annál inkább meg volt lepve, mikor egyszerre meglátta Pedrót. Sántítva, három lábon jött az erdő felől.

Pedro! Verekedtél? Gyere ide! hívta a kutyát.

Pedro odament és fölemelte jobb első lábát. Helen megvizsgálta ée észrevette, hogy éles- szólü kagylóhéj akadt, az ujjai közé. A seb dagadt volt és véres, bizonyosan nagyon fájt. Pedro vinnyogott. Helen minden erejét összeszedte, de alig bírta kiszedni a kagylóhéjat. Pedro üvöltött és vonított közben. De mikor végre túl voltak rajta-, azonnal hálásan megnyalta Helen kezét. Helen kimosta és bekötötte a kutya lábát.

Mikor Dalé visszajött, elmondta neki, mi történt.

— Hogyan kerülhetett Me kagylókéj? — kérdezte aztán.

— Egezer már említettem, hogy ez az egész völgy tenger alatt volt valamikor — mondta Dalé. — Csodálatos dolgokat találtam már itt.

— Tenger alatt volt? — csodálkozott Helen. — De hiszen olyan magasan vagyunk ...

Dalé megmagyarázta a dolgot, ahogy 6 elképzelte ée Helenneik be kellett vaUania, hogy az erdő szerelmese sokat tanult a természettől é3 nem vallott volna szégyent a városok tudós tanárai előtt sem.

— Nézzék — mondta máskor. — Mit vesznek észre ezen a kis csoport nyárfán?

A tisztás túlsó részén voltak és hatalmas fenyő tövében pihentek. Az erdő itt benyúlt a füves völgybe. Néhány jegenye-fenyő állt itt és fiatal nyárfacsoportok. Az a csoport, amelyre Dalé mutatott, egészen olyan volt, mint a többi.

— Nem tudom, mit kellene ószrovonnem — mondta Helen. — Kis csoport nyárfa, némelyik nagyobb, a többi kisebb. Nagyon szépek rajta az apró zöld meg sárga leveleik.

— Nem juttat az eszébe harcot, küzdelmet?

— Igazán nem — mondta Helen.

— Pedig nagyszerű példája a küzdelemnek, a harcnak és az önzésnek — mondta Dalé. — Jöjjenek közelebb, mind a ketten, hadd mutassam meg, mit gondolok.

— Gyere. Nell, tanuljunk! — mondta Bo lelkesedve.

Helen odament.

— Ha jól megszámoljuk — magyarázta Dalé — van itt vagy száz fiatal facsemete. A jegenyei enyők árnyékot vetnek ugyan rájuk, de azért napot is kapnak keletről és délről. Ezek a facsemeték ugyanarról az egy törzsről hajtottak. Egyforma idősek is. Közülük négy körülbelül tiz láb magasra megnőtt é6 olyan vastag, mint a csuklóm. Itt a legnagyobbik. Nézzék, milyen sürti a lombja, hogyan kimagaslik valamennyi közül, de ez a három itt majdnem utolérte. Közel vannak egymáshoz, nézzék meg, milyen közel. A legtöbb nem vastagabb a hüvelykujjamnál. Alig van lombjuk, de ami apró ágacskájuk van, az mind fölfelé nyúlik és pedig keleti és déli irányban, ahonnan a napot várják... Nézzék, hogyan áll az útjába ennek a nagyobb fának az ága a kisebb gályáknak! Itt harc folyik a napsugárét, a levegőért... Itt van, ni, egy, kettő, három kiszáradt facsemete. Nézzék, le bírom törni. Mi van alattuk? apró kis fá-k megint... Azok alatt pedig még kisebbek ... Ni, milyen sápadtak, gyengég, egészségtelenek! Olyan kevés napot kapnak... A többiekkel egy időben születtek, de nem tudtak lépést tartani a testvéreikkel... Lehet, hogy attól függ, melyik milyen helyre jutott...

Dalé körülvezette a lányokat a kis facsoport mellett. Mélységesen komoly volt az arca, amint beszélt.

— Értik, ugy-e, hogy a fák a napért és vízért harcolnak egymással. Leginkább persze a napért, mert ha napot kapnak és megerősödnek, gyökereikkel össze tudnak gyűjteni a talajban annyi vizet, amennyire szükségük van. Az árnyék a halál, lassú halála a fáknak. Könyörtelen, kemény harc ez a kis nyárfacsemeték között. Kapaszkodnak, legyűrik egymást, eltaszitják egymás ágait, versengenek. Talán a fele fog megélni. De nem bizonyos, hogy azok, amelyek most a legerősebbek, mindig megtartják a vezetést. Ha pedig a szél. a villám, a vihar, vagy valamelyik hirtelen nagyobb erőre kapott testvére nem győzi le, majd végez vele is a kor. Folytonos, állandó harc van itt. Amint a nyárfaKinek kedves a haja

a fejmosáshoz rendszeresen

PIXAYON-T

használ, mely mint folyékony anyag eredeti üvegekben, mint Shampoon pedig csinos zacskókban kapható.

árulkodni mennek saját hazájuk ellen külföldre, saját hazájukban sincs sikerük.

Bethlen ezután

arról a dunai konföderációról beszélt, amit Balthazár a francia külügyi bizottság előtt Párisban fejtegetett. Még ma is hallunk dunai konföderációról — mondotta —, de ezt egészen más helyről, Prágából halljuk. Arról a dunai konföderációról hallunk, amelyben nem Magyarország a primus inter pares, hanem, amely Magyarország börtöne lenne és amelybe becsuknák azok, akik Magyarországtól területet nyertek.

Ezek a fejtegetések szomorúan hasonlítanak azokhoz, amelyeket Károlyi Mihálytól hallottunk 1918-ban, amikor lement Belgrádba és azt hitte, ha megtagadja azt a négyéves dicső múltat, amikor Magyarország fegyvertársa volt Németországnak a világháborúban, akkor karjaiba dől az egész világ. Ez az eljárás tipikus példája egy dilettáns és káros propagandának, amely az ország nagy érdekeit nemcsak, hogy nem veszi figyelembe, hanem ellenkezőleg, annak rovásán dolgozik.

Sajnos, szaporodnak azok a férfiak Magyar- országon, akik a magyar belpolitikai kérdéseket és ellentéteket kihurcolják a külföldre abból a célból, hogy a külföldön keltett hangulatok segítségével idebent befolyást gyakoroljanak a belpolitikára,

A magyar kormány nincs abban a helyzetben, hogy hatalmi szóval vessen ennek véget, csak egy mód van, ha a magyar közvélemény lesújt azokra, akik a maguk részéről ilyen módszerrel akarnak az ország javára propagandát csinálni.

Bethlen beszédét élénk helyesléssel és tapssal fogadta a felsőház.

ksb—garmwriSBBsgwraMW—cfla—ct——p

Halálos repQtöszerencsétienség Romániában

Bukarest, julius 2. A Galae melletti katonai légi kikötő mellett Popeecu pilótaőrmester hidroplánja 200 méter magasságban összeütközött egy aportrepűlőgéppel A hidroplán lezuhant, a benne ttiő pilóta szörnyet halt, a sport repülőgépnek azonban csodálatosképpen semmi baja sem történt.

csemetéknél láttunk, az történik mindenütt

az erdőben. És ez a legcsodálatosabb, amit az életben láttam.

Másnap Dalé uj csodákat mutatott Helen- nek és Bonak. Lóháton mentek el messzire az erdőben, megfigyelték a bozótokat, a kúszónövényeket. Az erdő szélén görcsös, görbe- lucfenyőt néztek meg. Egyedül állt, távol a többiektől, amelyek mind szépek voltak, nagyok, egyenesek. Csak ez az egy állt ott meghajolva, az ágai majdnem kopaszak voltak s mind egyiránvban nőttek. Olyan volt, mint a kisértet. Különös, gyászos hatást tett.. De azért élt és látszott rajta, hogy erős. Nem volt versenytársa, hogy elvegye előle a napot. Ellensége nem volt más, csak a hó, a szól a fagy.

Helen érezte, mit akar mondani Dalé. Ez a fa egyedül van... Nem kell megosztania semmit senkivel, de nem is támogatja senki.

így lett lassan egészen más emberré, igy változtatta meg őt a természet sok csodás igazsága s ha fájt is a tanulság néha, nem bánta, örömmel vette mindig.

XI. FEJEZET.

— Azért is ... meglovagollak ... ha a nyakamat töröm is!..

Bo már alig birt szuszogni, de azért sem hagyta abba. Dühösen rázta meg keztyüs öklét s újra odament a szürke musztáng közelébe.

Dalé a közelben állt, mosoly volt az arcán. Helen kissé messzebb, a tisztás végéről nézte őket és ugy meg volt rémülve, hogy kiáltani sem birt, hogy Bonak megtiltsa a veszedelmes próbálkozást. A szürke kis musztáng gyönyörű, nemes kis paripa volt, de gonosz s makrancos. Hosszú fekete sörénye lobogott, fekete farka, ha a két hátsó lábára állt, a földet verte. Hátára Összehajtott takaró volt erősítve hevederrel, nyereg nélkül. Bo mérgesen tartotta a rövid kantár végét. Zabla sem volt a büszke musztáng szájában, csak az orra körül volt kötve a kantár.

Bou nem volt kabát, zubbonya nyitva volt a nyakánál é9 mindenfelé füfoitük, meg sár- foltok ékeskedtek rajta, a haja összevissza lógott, egyik arcára fűszál ragadt, valami vér- folthoz hasonló, maszatos rész közepén, a másik arca égvörös volt és villogott a szeme. A homlokán verejtékcseppek ültek s az izzadság lessan folyt le piszkos arcán. Amint óvatosan egyre közelebb ment a musztánghoz, Helen tisztán látta karcsú, erős alakjának szobor sze rűen szép. vonalá t