Prágai Magyar Hirlap, 1930. július (9. évfolyam, 147-172 / 2368-2393. szám)
1930-07-11 / 155. (2376.) szám
1980 fttflus 11, péntek. 7 Kutjepov tábornok elrablóit Oroszországban agyonlőtték ? Ügyetlenségükben kloroformmal megmérgezték a tábornokot Kutjepov tábornok hulláját Franciaországban hagyták vissza Párís, julius 10. A Burcev által Párisban kiadott Közös Ügy cimii orosz lap jelentése szerint Kutjepov tábornok halott és egyik elrablója ügyetlenségének az áldozata. A lap bejelenti, hogy ebben az ügyben további részleteket fog közölni és megnevezi azokat a személyeket, akiknek árulása révén a tábornok elrablása lehetővé vált. A Journal szerint Kutjepov kloroformmérgezésben halt meg, mert elrablói igen erős adagot használtak föl elkábitására. A tábornok hulláját Franciaországban, valószínűleg Páris közvetlen közelében hagyták hátra. A lap információi szerint az ügyetlen emberrablókat meg is büntették, amennyiben Oroszországba való visszatérésük után a GPU parancsára kivégezték őket. A tábornok elrablásának megszervezését vezető főszemély azonban Franciaországban maradt és jelenleg is ott él. India választhat a zavar vagy a domínium! rang között Az indiai alkiráiy nyilatkozata - A konzervatív sajtó Lord Irwin ellen - Újabb bombamerényletek Pesavarban — Bizonytalan az ötödik érsek újvári patika. Érsekujvári tudósítónk jelenti: Az Országos Hivatal véleményezésre szólította fel Érsekújvár városát, hogy kívánatosnak tartja- © azá, hogy ötödik érsekujvári gyógyszertár myiljiéík meg. A város tanácsa, arra való hivatkozással, hogy a város lakósainak száma iáiig haladja meg a 20 ezret, nem véleményezte az ötödik patikajog kiadását. i—' Halálozások. Komáromi tudósitónk írja: Szebényi Kálmán nyugalmazott kántortanitó és a komáromfüssi róm. kát. templom érdemes gondnoka, munkás életének 80. évében Komá- romfüssön elhunyt. A megboldogult példás tanítói munkásságot fejtett ki és számos generációt nevelt föl. Halálát özvegye és kiterjedt rokonság gyászolja. Temetése csütörtökön ment végbe általános részvét mellett. — Felsőeőri Lakner Zoltán dr. nyugalmazott kórházi főorvos, Barsvármegye v. tb. főorvosa s a Lévai Első Bank igazgatóságának alelnöke, julius 8-án elhunyt. Temetése Léva város és vidéke közönségének nagy részvéte mellett ma délután volt. — Két békéscsabai fiatalember kerékpáron akarta meglátogatni Rothermere lordot, de csak Calaisig jutottak el. Budaipesti szerkesztőségünk telefonálja: Bátori Pál és Ruek Antal békéscsabai fiatalemberek kerékpáron elindultak, hogy meglátogassák Rothermere lordot. Calaisban a francia hatóságok feltartóztatták őket és bár irataik rendben voltak, nem eresztették át Londonba a két magyar kerékpárost, akik ilymódon kénytelenek voltak ötheti ut után visszatérni. — A dobsinai tűzoltóság ötvenötödik évi közgyűlése. Dobéinál tud óéit ónk jelenti: A dobéinál önkéntes tiizoltóegyeeü'let, Benedicty Kálmán elnökié- eével vasárnap tartotta mesr ötvenötöddik évi rendes közgyűlését a dobsinai városháza nagytermében. Az egyesület múlt évi működéséről részletesen beszámoló jelentést Sohranz Szilárd főparancsnok terjesztette elő, amit a közgyűlés elismeréssel vett tudomásul, elhatározva a jelentésnek szószerinti megörökítéeét a közgyűlés jegyzőkönyvében. A múlt évi zárszámadásokat vita nélkül fogad'ták el s ugyancsak hozzászólás nélkül szavazták meg a jövő évi költségvetést is. A szokásos felmentvény megadása után a lelépő tisztikart nagy lelkesedéssel újból megválasztották, kivéve Sohranz Szilárd főparancsnokot, aki előrehaladott korára való tekintettel elhárította újbóli megválasztását. A távozó főparancsnok érdemeit Benedicty Kálmán elnök méltatta és kifejezte előtte az egyesület hálás elismerését. Indítványára a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel örökös tiszteletbeli főparancsnokká választotta Sohranz. Szilárdért, helyére pedig Neih- rer János eddigi motorfecskendő-parancsnokot választották meg főparancsnokká. Pénz'ániokká Sárkány Boldizsárt választották. A tisztujitás lezajlása után került a sor a szolgálati érmek kiosztására. Nehrer Józsefet és Pellionisz Sámuelt 35, Quitko Györgyöt és Vozár Simont 25, Nehrer Jánost és Gömöry Andrást 15 éves szolgálati érmekkel tüntették ki. A tűzoltó-veteránokat Szutorisz Kálmán áléinak, kerületi parancsnok üdvözölte meleg szavakkal. A közgyűlés végeztével délután jólsikerült majálist rendeztek a tűzoltók. — Három öngyilkosság Budapesten. Budapesti szerkesztőségünk telefonálja: Ma délelőtt három öngyilkosság történt Budapesten. Ma reggel a központi járásbíróságon tárgyalták Schönwald Linót burgonyanagyke- neskedő egyik peréit. A pereskedés anyira elkeserítette Sohöirwaldot, hogy amikor a tárgyalás után kijött a folyosóra, hirtelen előrántott zsebéből egy félliteres üveget, amdeyben erő-s formalin-oldat volt és megitta. Mire a mentők kiérkeztek, már kiszen- vedett. — Berec-z Margit 24 éves ápolónő lakásán felvágta ereit, majd mérget ivott. Mire rátaláltak, már halott volt. E héten ő a negyedik ápolónő, aki öngyilkosságot követett el. — A Rudas-fürdőben Hochenberg Li- pót ismeretlen foglalkozású egyén felvágta ereit, majd felakasztotta magát. Mire észrevették, már halott volt. — Bejelentette öngyilkosságát egy pozsonyi leány s egy osztrák kereskedő. Bécsiből jelentik: Pesek Mária pozsonyi leány s vőlegénye, Löw pottendorfi festödetulajdonos Pottendorfbói tegnap Bécsibe utaztak és otthon levelet hagytak hátra, amelyben megir- ták. hogy közös elhatározásból öngyilkosságot követnek el. A rendőrség megindította a nyomozást a fiatal pár felkutatására, de eddig még nem tudott nyomára akadni. — A Karadjordje hatodik halálos áldozata. Zárából táviratozzak: Az eddigi megállapítások szerint a Karadjordje néhány utasa még nem került elő. TJgy hiszik, hogy nem tudtak idejében megmenekülni a sülyedő hajóról. A Karadjordje pincére, Porcic Albert, akinek két lábát letépte a befuródó olasz hajó, ma a zárai kórházban meghalt, ő a katasztrófa hatodik halálos áldozata. Az olasz és jugoszláv vegyesbizottság már befejezte a vizsgálatot. A kár kerek húszmillió dinárt tesz ki. Az ügyben valószínűleg a nemzetközi döntő'biróság ítéletére kerül a sor. — Halálos autószerencsétlenség ért egy budapesti fanagykereskedőt. Budapesti szerkesztőségünk telefonálja: Kramer Ferenc fanagykereskedő szerda délután anyjával, uno- kaöccsével, valamint a soffőrrel autón a Balatonra indult. Téténynél az autó vezetését Kramer vette át, aki a kocsit őrült tempóban vezette. Az országút egyik kanyarodójánál az autó hátsó kerekei becsúsztak az ut mentén levő árokba, úgy hogy az autó felborult. Kramer szörnyethalt, anyját, unokaöccsét, valamint a soffőrt életveszélyes állapotban szállították a kórházba. London, julius 10. A simlai hindu központi parlament előtt Irvin alkiráiy tegnap nyilatkozatot tett a Simon-bizottság jelentéséről és a küszöbön álló angol-hindu konferenciáról. Kijelentette, hogy az angol kormány azt kiránja, hogy az ősszel MacDonald vezetése alatt összeülő konferencia teljesen szabad legyen és arról tárgyaljon, amiről akar. A konferencia menetét a Simon-bizottság jelentése nem fogja befolyásolni. A konferencia javaslatai alapján fogják kidolgozni azokat a törvényjavaslatokat, amelyeket az angol kormány a parlament elé kíván terjeszteni. Nyilatkozatának végén lord Irvin megismételte november elsején tett kijelentését, hogy a brit kormány a dominioni alkotmány megadását a hindu alkotmányos fejlődés végcéljának tekinti. India most válaszúton van. Az egyik ut rendetlenségbe és nyugtalanságba vezet, a másik lehetővé teszi India számára, hogy büszke és önérzetés tagként belépjen az angol világbirodalom nemzeti szövetségébe. Pozsony, julius 10. (Pozsonyi szerkesztőségünk telefonjelentése.) A pozsonyi rendőrség tegnap este veszedelmes szélhámost tett ártalmatlanná Sterba Ferenc 40 éves prágai banktisztviselő személyében. Sterba Ferenc, miután előzőleg hirdetéseket tett közzé a pozsonyi Grenzbote-ban és a Slovenskv Dennikben, amelyben Sterba és Társa gépgyár és mechanikai üzem kaucióképes alkalmazottakat keres, julius 8-án egy aktatáskával és 20 koronával a zsebében megjelent Pozsonyban. A Tátra-szállöban szállt meg és szállóbeli szobájában hirdetése alapján sorra jelentkeztek a szegény emberek, akik utolsó pénzüket adták át a szélhámosnak. Négy embert vett fel egyenként 5000 korona óvadékkal és természetesen a kauciót elsikkasztotta. Nemsokára ezután az iparpalotában évi huszonhatezer korona bérért irodahelyiségeket bérelt, bútort és írógépeket hozatott, természetesen mindent hitelbe. Az írógépeket később elzálogosította. A felvett alkalmazottak legtöbbjét azonnal kétheti fizetéses szabadságra küldte azzal, hogy az üzem még nem kezdődött meg. Az alkalmazottak egy része az irodahelyiségben maradt, akik nem csináltak mást, mint egy hitelbe vásárolt gramofonon játszottak. Volt egy titkos szobája is Sterbának, ahova semmiféle alkalmazottnak nem volt szabad belépni. Sterba azt mondotta, hogy ott vaunak találmányai és a különböző gépalkatrészek. Mikor a detektívek tegnap este a szobába benyitottak, a legnagyobb meglepetésre még egy széket sem találtak a szobában. Egy egyetemi hallgatót 700 korona havi fizetéssel titkárnak alkalmazott a prágai szélhámos, azonkívül egy raktárost és egy könyvelőt is felvett. Az első feljelentés beérkezése után Mészáros rendőrfelügyelő azonnal beidézte a rendőrségre Sterbát, aki kijelentette, hogy a feljelentés alaptalan, most nincsen nyitva a bank, de másnap megtéríti az óvadékot. A rendőri vallatások során beismerte, hogy Prágában egyszer 18 hónapi börtönre, 'egyizben pedig hathónapi börtönre volt ítélve. Sterbát a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte. Megmotozáaa alkalmával London, juliue 10. A konzervatív sajtó elutasitólag bánik lord Irvin tegnapi beszédével. Különösen a Daily Telegraph hibáztatja az alkiráiy magatartását és kijelenti, hogy minél több szabadságot ad a kormány a tervezett angol-hindu konferenciának, annál valószinőtlenebb az eredmény. A Mor- ning Pest szerint az alkiráiy beszéde nem alkalmas arra, hogy a rendet helyreállítsa Intuaban. A Daily Mail vezércikkének a következő címet adta: „A pusztulásba vezető ut“. Egyedül a Times tekint objektiven a beszédre és megállapítja, hogy egyáltalán nem igazolja azokat a zavaros jóslatokat, amelyek hosszú idő óta az angol közvéleményben keringenek. Lord Irvin nyilatkozatát egyedül a Daily Héráid és a Daily Cibro- nicle helyesli. London, julius 10. A kalkuttai rendőrség tegnap újra házkutatást tartott a hindu kom gresszus főbizottságának épületében és a kongresszus tizenkilenc tagját letartóztatta. Ismeretlen tettesek tegnap Howrahban és I Peshavarban bombamerényleteket követtek | el, de a robbanások nem okoztak kárt. mindössze két koronát találtak nála. Kiderült, hogy még tegnapelőtt i,s 5000 koronás kaucióval alkalmazott egy főrévi embert, amely összegből azonban 3000 koronát átadott az egyik alkalmazottjának, akit raktár- noknak vett fel és aki feljelentéssel fenyegetőzött, mert kaucióját nem kapta vissza. A rendőrség Sterba Ferencben nagyarányú szélhámost sejt, ezért mindazokat, akiket Sterba megkárosított, jelentkezésre szélit fel. Az elegáns megjelenésű, magas, szemüveges Sterba állandó alakja volt Pozsony éjszakai életének, nagy lábon élt és minden este a pozsonyi bárokban pezsgőzött. • • — Kihirdették az Ítéletet a budapesti monstre kommunista por első csoportjában. Budapesti szerkesztőségünk telefonálja: A budapesti büntetőtörvényszék ma délben hirdette ki Ítéletét a monstre kommunista pör első csoportjában, Lándor Béla és 25 társa bűnügyében, akik ellen az ügyészség az állam és a társadalmi rend erőszakos fölforgatása címén emelt vádat. Az egy hétig tartó tárgyalás a nyilvánosság kizárása mellett folyt le és ugyancsak zárt tárgyaláson hirdették ki az ítéletet is. Az ítélet kihirdetése után Várady-Brenner Alajos törvényszéki tanácselnök közölte a nyilvánossággal is az ítéletet, amely szerint a törvényszék Lándor Bélát ötévi, Fedor Jánost három és félévi, Nass Jánost háromévi, Glass Imrét, Sebess Lászlót, Holler Mihályt és Solymossy Ignácot két-kétévi fegyházra ítélte. A többi vádlottat a törvényszék részben fölmentette, részben kisebb szabadságvesztéssel sújtotta. Lindmayer Béla ügyész és a védők az ítélet ellen föllebbe- zést nyújtottak be. — Egy örült ember Kassán megtámadta ai őrsie- mes rendőrt. Kassai s^grkesztőeégüink telefonálja: Tegnap este 11 órakor a Bocsfcay-körúton posztóiő Bacsa István rendőrt egy megát Guttmann Adolfnak nevező egyem arra szólította fel, hogy írja fel Skalsiky József traíilkos nevét, aki neon alkarba az üzletben kiszolgálni és megsértette őt. A rendőr a gyanúsan viselkedő embernek nem akart ellentmond ani, elővette jelentés-könyvét, amikor a féirfi váratlanul nekimgrott a rendőrnek és egy jólirámy- zott ütéssel ieterítette. A rendőr az esés következtében a fejsén sérülést szenvedett, de felugrott a földről és bírókra kel támadójával, akit pár percnyi tusa után sikerült lefognia és bekísérni a rendőrségre. Ott megiál'iapitást nyert, hogy Guttmann elméje megzavarodiott. Átkösérték az elmegyógyintézetbe. Vannulellí bibornok meghalt Ráma, julius 10. Vannutelli Vincenzo, a bíboros kollégium dékánja tegnap 94 éves korában meghalt. A reggeli lapok méltatják az elhunyt érdieméit és azt az uj irányt, amelyet a vatikáni politikának adot.t A Szent Kollégium dekanátusáít ideiglenesen Grani- to dél Monté bibornok vette át. Vannutélli 1836 december 5-én született Genazzanoban. 1889 december 30-án nevezték ki bibomáknak, azaz közel 41 évig viselte ezt a méltóságot. 1900-ban Palesfiua püspöke leüt, később a zsinatkongregáció prefektusa és a lelki immunitás kongregációjának vezetője. Két évvel öregebb bátyja, Serafino, aki tizenöt év előtt halt meg, ugyancsak bibornok és pápai diplomata volt. Elfogták a varsói bombamerénylet tettesét Varsó, julius 10. Hónapokkal ezelőtt bombamerényletet követtek el a varsói szovjetköve tőég ellen. A merénylet tettesei nyomtalanul eltűntek. Mint most Belgrádbói jeIntik, az egyik merénylőt sikerült a jugoszláv fővárosiban egy monarchista orosz emigráns személyében elfogni. Hivatalos jelentések szerint a letartóztatott emigráns még nem vallott, d« bizonyosra vehető, hogy köze volt a merénylethez. Két mozdony összeütközött a (hoteni pályaudvaron Prága, julius 10. Ma éjszaka félkettőkor a choceni pályaudvaron két mozdony tolatás közben összeütközött s eltorlaszolta a fősin- párt. A karambol következtében a reggeli gyorsvonatok két órás késést szenvedtek. A balesetnél senki sem sérült meg. A karlsbadi fürdő vendégek között bujkál a falmászó ékszertolvaj Karisbad, julius 10. Tegnapi számunkban besznmoltunk arról a nagyarányú lopásról, amely a karlsbadi Imperial-szállóban történt. Hétfőre virradó éjszaka egy falmászó betörő belopözott mrs. Hyinaus amerikai fürdővendég szobájába s közel negyedfél millió korona értékű ékszert zsákmányolt. A karlsbadi rendőrség azonnal megindította a nyomozást s arra a megállapításra jutott, hogy a betörő a fürdővendégek között tartózkodik. Letartóztatására bizonyítékok híján nem kerülhetett soir, ezért egyelőre csak megfigyelés alatt tartják. A rendőrség az eltűnt ékszereket külön nyomozza, mert megállapítást nyert, hogy a gyanúsított férfi egy nő társaságában érkezett Karlsbadba, aki közvetlenül a betörés után ismeretlen helyre elutazott. A karlsbadi fürdőszezón egyébként már több nemzetközi gonosztevőt szolgáltatott a rendőrség kezére. Az elmúlt héten egy esettekből és lengyelekből álló nemzetközi zsebtolvajban dát fogtak le. Néhány nap óta pedig egy 10.000 márkás lopás ügyében nyomoznak, amelynek egy Karlsbadba utazó német kereskedő esett áldozatul A newyorki Speyer bankház főnöke Budapesten Budapest, julius 10. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.- Jean Speyer, a newyorki Speyer bankház főnöke szerda este Budapestre érkezett. Speyer, aki Németországban különböző hosszúlejáratú köles öntárgyalásokat folytatott, magyarországi széleskerti üzleti kapcsolatainak kiegészítése végett jött Budapestre. A bankár hír szerint nagyjelentőségű tárgyalásokat fog folytatni egyrészt a kormány tagjaival, másrészt a vezető pénzintézetek főnökeivel. Egy őrült magyar csendőr agyonlőtte csendőrtársát, majd öngyilkosságot követett Békésgyula, julius 10. A közeli bucsai csendőrőrsön Oravetz Ferenc csendőrörmester szolgálati fegyverével agyonlőtte Nagy István csendőrt. A lövések zajára Oravetz felesége is elősietett, mire a férj az asszonyra hét lövést adott, de nem talált. Oravetz ezután önmagát lőtte főbe. Mind a két csendőr mégha t. Valószínű, hogy a csendőrőrmester hirtelen megőrült és őrültségi rohamában követte el borzalmas tettét. — Újabb letartóztatás a budapesti építkezési panamában. Budapesti szerkesztőségünk telefonálja: A belügyminisztériumi építkezési panama ügyében letartóztatott személyek száma ismét szaporodott. Az ügyészség utasítására a rendőrség ma őrizetbe vette August József építkezési vállalkozót, akit közokirathamisitással, megvesztegetéssel, valamint csalás bűntettével vádolnak. Húsz koronával a zsebében jött Pozsonyba, kauciós alkalmazottakat veit lel és az elsikkasztott kauciókból nagy lábon élt egy prágai szélhámos