Prágai Magyar Hirlap, 1930. június (9. évfolyam, 124-146 / 2345-2367. szám)
1930-06-28 / 145. (2366.) szám
^IWmtMAfifeAR-HlRLSg 3 1550 Juuitts 28, szambái MK'W IMMKIBTOaaaBMa Wallentinyí Samu dr. emlékének KÉPEK CSORBATÓRÓL A miskolci Reggeli Hírlap egytük legutóbbi számának tárcarovatáhasn. jelent meg ez a megindult megemlékezés a huszonkét év előtti tanítvány, Henszelmann Aladár dr. miskolci főorvos egyetemi magántanár tollából, aki a többi között ezeket Írja: Benes harca a romániai fantommal, a vivóverseny, amiből haditanács lett, rossz szavak a háborúról és merész vüágkombinációk a tulszorgalmas hisantant konferencián — Snowden iskolát csinált — Az elégedetlen aajíság- irók — Az egyetlen telefonvonal — Benes szavai — Magyar ujságirótithár Eperjes. Szép ifjúság. Gimnazista évek . . . IWallentinyi Samu . . . Melegség, napsugár, feltörekvés, első sikerek . . Magyairu' írni, begy a próza is verabe fakai jen , . , Mindez tulajdonképpen egy fogalom. És mindegyiknek édes apja Wallentinyí Samu dr. megdiosőü'lit Mesterem, az eperjesi kollégiumban a magyar nyelv és irodalom tanára. Most a forró szretett sárosa földben készül röggé, kalásszá, virággá válni. A szelleme már régen tanitványaibaa aprozódott fel g mi ezt az értéket utódjainkkal mentjük az örökké valóságba. Hogyan tudott a lélek húrjain játszani! Meglelni és megrezegtetni azt, ami érték. Az isteni szikrára rálehelni, a tüzet éleszteni: neki egy mosolyába, biztatásába, egy-egy találó szavába került. Meleg, sötét szemei atyai jósággal tapadtak a tanítványra, főként arra, akikben értéket sejtett s már az első percben mélyen a lélekbe szántott. Orgonabugásu mély hangja beleolvaszt mindenkit az irodalom és költészet szeretettébe. Pedig sok egyébre is nevelt. Megtanít arra, hogy nincs nagyobb, nincs dicsőbb feladat, mint jót tenni. Mint tornatanárunk a test nevelését a lólekével egy rangba helyezi. Hirdette, hogy a torna nem a versengést szolgálja, hanem a test nevelését az egészség megtartására. Mint a kollégiumi „magyar társaság" elnöke mindnyájunkban írói és költői ambíciókat fejleszt. A Széchenyi körben rendezett estéi már apotiheozisa mindannak, ami ideákért való lelkesedést jelent. Itt akadémiai magaslatra kerül a magyar szó és a magyar dal varázsa és mi hétről-hétre szellemileg megmámorosodva, távozniuk kicsiny diák- kamránk mélyébe, hogy íonmálódjluink az ő áldó keze nyomán. A húszéves érettségi találkozón testben még mindig a régi. Különben az uj c 'ághatárral minden megváltozott. Régi jó tanáraink meg- őszülten, kissé megkopottam és könnyező szemmel figyelnek fel a deresedő tanítvány emlékezéseire: Ebben az évben volt az utolsó magyar érettségi . , . Elnémultak a régi szép diákdalok. Magyar, néha szlovák ének az árok és magyar uocai apró házakból, német nóták a szász fiuk ajkáról. Mindez hajdan hatalmas szimfónia. Tárogató dák ként ezer év kultúráját zengte szlovákok lakta földön elun agy arosodó német városok omladozó falai mögül. Ennek az ezer évnek a kultúrájában találkoztunk most is: az emlékek tüzében lobogó tanítvány a megőszült, glóriás, de kenyerét vesztett tanárával . . . Egyedül Istené a dicsőség . . . Wallentinyí Samu keserves sírásra fakadt és mi áldva ölelgettük, bízta tgattuk. Az összeomlás után nem távozott a neki oly drága sáros! talajról. A magyar géniusz apostola az ősi kollégiumban a magyar helyett a szlovák nyelvet és irodalmat tanítja. Azt hi- sznm, ez mái a nemcsak kenyérkérdés volt. iÉle- tének ezen fénytelen, reménytelen záró fejezete egy rémes sikoly, egy segiteégkiáMs a magyarsághoz, szlováksághoz egyaránt, hogy találjanak végve egymásra a kultúrában, az ezer év tiszteletében és kultuszában és érezzék magukat továbbra is testvéreknek. Vájjon hányái hallották e .segélykérést s hányán értik meg közülünk? Sötét, csapásokból és betegségektől kisért volt a nemes nagy léleknek a késő délutánja. A katedra és a sárosi föld szeretető, meg a tanítván yaival való büszkéiké dés kísérte el szanatóriumi ágyon a halál percéhez. Utolsó novellájában, melyet betegagyáról irt a Prágai Magyar Hírlapnak, a Styx vizét emlegeti és belenyugszik a közeli elmúlásba. Minden sora forró sugárzása ennek a folyton lángoló, emésztődő léleknek. Tavaly egy nyári hajnalt Bártfára menet Eperjesen töltöttem. — Már alig pirkudt s már végig zarándokoltam a diákélet emlékhelyeit, hiszen ennél szebb időtöltésem nem lehetett. Ismerőseimet is felkerestem a térné'"ben. A felkelő nap rózsás sugarai Wal- lentinyi kis szobájának ablakai alatt találtak. 'Mezei virágokat tettem az ablakába s egy búzavirággal halkan, hogy föl ne ébredjen megkopogtattam az ablakot. A napsugár is Ugyanezt tette. S mintha a tenyeremben a szivem lüketett volna. Gondolatban ott álltunk a sírja szélén. És e® ö sir édes szüléink sírja mellett immár a harmadik, mely a múltat, a szétp, drága múltat magába temette. Csorba tó, junius 27. A konferencia a vége felé közeledik, az első sajtóiíogadtatások lefolytak, de a világ minden tájáról egybegyült újságíróik a csorbatói pazar panorámán kívül nem sok másban gyönyörködhettek. Az általános benyomás szerint a csorbatói konferenciánál titkosabb és ünnepélytele- nebb konferenciáira a legöregebb komie- rencáás rókák sem emlékeznek. A késő este kiadott és epedve várt bulletinok semmi tm ón dóságukban az eget ostromolják, s az a „barátságos megbeszélés", amely követni szokta őket, egyenesen mosolyra ingerel: miközben a szürkeruhás, mozgékony és páratlanul agilisnak látszó Benes miniszter előzékenyen ismételgeti a legseanmitmondóbb szavaikat, önmaga is nevet, mert tudja, hogy páratlan banalitásokat mond, az újságírók pedig ingerült akasztófahumorral elegyednek a kacagásba. Miniszter és újságírók rendkívül jól értik egymást és vigan vívják a harcot a semmitmondások körül. Egy este érdekes szőcsata fejlődött ki Be- nes miniszter és az egyik legtekintélyesebb csehszlovákiai német újságíró között. Az újságíró panaszkodott, hogy a miniszter semmit sem mond. — Mindenre válaszolnom kell — felelte fölényes gúnnyal a miniszter. — Kérdezzen és én felelek. Ha nem felelnék, azt mondanák, hogy: elevenére tapintottunk, nem mer nyilatkozni. — Tehát mit határoztak ma a magyar kérdésben? — csapija oda a német Benes kacag. — Nem fog meg. Ma csak általánosságban beszéltünk a problémáról, holnap jön a részletes vita. — Engedje meg ercellenciád, hogy holnap ugyané helyen, ugyanekkor, ugyanezt a kérdést vessem föl — kap az alkalmon az újságíró. — Állok elébe — mondja ez egyszer komolyan Benes. A holnapi nagy pillanatot az ujjságirók kíváncsian várják. Snowden iskolát csinátt Ilyen és hasonló csatározásokban folynak a napok, s az újságírók nem sokat tudnak meg. Tegnap este kilenc felé, amikor a három miniszter, Benes, a fürge, Marinkovics, a férfias (ámbár látszik rajta, hogy beteges) és Mironescu, a szép ékesebb nr, még mindig nem jöttek; elő Hviezdoslav szállóbeli tanácstermükből, s a sajtó mint a forradalmat váró méhkas nyüzsgött a hallban, a szovjetujságiró türelmetlenül fölhorkant: — Snowden Hágában iskolát csinált. A miniszterek bandázs nélkül a vég-kimerülésig harcolnak. Nincs többé estély, frakk, szmoking. A kongresszus nem táncol, mint hajdan Bécsben. Ebből arra következtetek, hogy Európa tényleg kritikus szituációba került. Általános hümmögés és helyeslés. Egy interjú karrierje Büszkén írhatom, hogy karriért ezen a konferencián csak egy pesti magyar újságíró ért el, aminek természetesen komoly okai vannak. Ez az újságíró, aki régóta „me- nezseli" Magyarország és a kisantant gazdasági egymásratalálását, szinte kész dologra érkezett ide. Benes háromórás — az idő párját ritkítja az interjúk történetében — kihallgatáson fogadta s először életében nyilatkozott egyenesen a magyar közönségnek. Politikán kívül történelemfilozófiával, szellemes apperszükkel fűszerezte a mindenképpen érdekes beszédet,^ melyben a magyarországi politikát többek között „romantikusnak" nevezte el, ami nagy szenzációt keltett a konferencia újságírói között. (Az interjút különben elsőnek a P. M. H. közölte az utódállalmokban.) A fiatal pesti újságíró ettől fogva a sajtó sztárja lett. Udvaroltak neki, természetesen azzal a rejtett szándékkal, hogy az általános anyagtalanságban ellessék a szenzációs interjúsnak legalább agy-két morzsáját. Kérdésekkel ostromolták, hölgyeket Irüldtek a nyaká- í ra, a hivatalos távirati irodák akarták megszerezni az írást, valóságos villamos atmoszféra támadt & titokzatos Benes-interju körül, és jelentősége a sok beszédben annyira megnőtt, megfontoeodott, bogy a bölcsek kövének kezdték érezni, mely iziben megoldhat j mindent. A konferencia egyik szenzációja ez a közöttünk bujkáló nagy Benes-interju volt. A nagy partner nincs itt Politikai szempontból a konferenciát a merész kombinációk jellemezték. Legelső sorban megállapították az újságírók, hogy Benes soha ennyire agilis, ennyire harcos nem volt és nem fejtett ki annyi rábeszé lökés zséget, mint most Kivel hadakozott? Itteni partnerei nem hozzáillő ellenfelek. Hiányzott Titulescu, a róka, akinek groteszk alakját csak filmen láttuk a tegnap esti fogadtatáson, amikor a bukaresti konferenciát mutatták be. Mironescu ur és okos, de világélfetében szívesen vezettette magát Benes szelemétől. Marinkovics nem harcol, politikailag nincs is Benessel harcolni valója. A tnlajdonképeni fantom, akit meg kell győzni nincs itt: Bukarestben végzi szokatlan lendülettel és őszinteséggel királyi teendőit, s előítéletek nélkül lát hozzá Románia talp- raállitásának nagy munkájához. Károly király a nagy partner. Őt kell meggyőzni. Benes megszokta, hogy rákényszeriti akaratát a másik két államra, fényes dialektikájával leveszi őket a lábukról: most mintha a talaj kissé kicsúszott volna alóla, ideges mozdulatokkal vissza kell szereznie a régi egyensúlyt, s az önálló koncepciókra törekvő Romániát betereni a régi akolba. Baj, hogy a játék- partner nincs itt, Benes nem hadakozhatik vele szemtől-szembe. Nehéz helyzet. A régi energiákra, a háborús agitáció idegőrlő és mindenre gondoló rábeszélésére van szükség a nagy munka érdekében. A miniszter egyetlen ideg, egyetlen éles penge, amely baláitmegvető bátorsággal küzd újságírókkal, miniszterekkel, diplomatákkal egyaránt. 'Mi lesz a vége ennek a harcnak? A rossz SZÓ Egy szó hangzott el a konferencián, amely nyomasztóan hat az állítólagos „békés atmoszférában." Benes mondotta. A második rossz szó az elmúlt hetekben. Az elsőt Mironescu szájából hallottuk tiz nap előtt, amikor megkérdezték, hogy milyen következményekkel járna, ha Ottó váratlanul elfoglalná a magyar trónt. (Mondanunk sem kell, hogy a Habsburgok restaurálásáról szóló hírekről a konferencia köreiben egyre határozottabban az a vélemény kristályosodott ki, hogy kisantant manőver vőít, melynek intézésében a magyar szociáldemokratákkal ismét együtt dolgozó csehszlovák szociáldemokraták jártak elől a Právo Lidu-ban.) Mironescu az Otto-puesről föltett kérdésre, mint emlékezetes, röviden felelt: — Háború. Most Benes egy interjújában még határozottabban és még fölényesebben válaszait ugyanerre a kérdésire: — Három nap alatt vége volna mindennek és a kérdést örökre megoldanék. A repülőgépekre célzott? A mérges gázokra Budapest fölött Ottó miatt? Az újságírók megrökönyödve találgatják. Bizonyos, rossz szó volt. Haditanács a tátrai hegyekben? Az ilyen szavak automatikusan háborús atmoszférát szoktak teremteni a konferenciákon s ez a hatás itt sem maradt el. Fantasztikus hírek terjedtek eL A radikális jobboldali és a radikális baloldali újságírók „biztos értesülései" szerint a csorbádéi kisantantkonferenciával párhuzamosan a vidéken valahol katonai tanácskozások folynak három kisantant-tábornok, — egy csehszlovák, egy román és egy jugoszláv — között. A konferencia diplomatái egy ártatlan vivóverseny jogcíme alatt át-átrándútnak erre a titokzatos helyre és fönntartják az összeköttetést a tábornokokkal. Miről tanácskozott a három hadvezér? Erre is megvan a válasz. Egyesek szerint a konferenciával párhuzamosan az Ottó-puccs esetére szóló „rendszabályokat" beszélik meg, s e téren állandóan tájékoztatják a tanácskozó minisztereket (ez Hotel Continental 1 Budapest VII., | Int. tel. 462-28. Dohány ucca 42 olasz fölfogás itt); mások szerint a szovjetellenes akciókról folyik a szó és — horribile dictu — Zakopanjéből egy lengyel hadvezér is átszaladt a kisantanttábornokokhoz, hogy végleg tisztázzák a „szovjetellenes közös front" kérdését (ez a moszkvaiak csorbatói fölfogása). Valószínű, hogy a haditanács híre az ártatlan tátrai vívó versei) vökből született meg. Vázlati megtudta, hogy a közeiben vívnak. A víváshoz kard kel. Ahol kard van, ott közelfekvő a katonaság gondolata. Mivel osapafcföl- vonulást nem látnak, tábornokokra gondolnak. Kész a haditanács bire, a kisantant haditanár- csáé, a haditervé, a világháborúé. A fák igy nőnek égig. Kihez csatlakozik Magyarország ? Nem csoda, ha ilyen körülmények között a valódibb kombinációk nem aratnak oly sikert, mint a remekül kifestett fantasztikusak. Csak egy van, amely csökönyösen tartja magát — tegnap jelentettem — s ez a franciák állítólagos befolyásra való törekvéséről szól. A franciák szívesen látnák, ha a kisantant nemcsak az elvégre mellékes magyar ügyben volna egységes, hanem valamennyi más európai ügyben is a francia álláspontot fogadná el (amiért Pá- ris kitartóan asszisztálna a kisantant magyar- ellenessége és Ottó-ollesnessége mellett). így például a francra—olasz, vagy a német—francia problémában is. Jugoszlávia kész örömest belemegy, Csehszlovákia habozik, Románia — Károly király befolyására? •—> hallani sem akar róla. Viszont Románia más egységet kíván: Lengyelország bevonását és a kisantant egységes frontját Szovjetoroszország ellen. Itt viszont Jugoszlávia habozik, Csehszlovákia hallani sem akar róla. E kettősség körül macska—egérharc folyik a konferencián, s valószinüleg „junktimos" megoldás keletkezik, ha nem is a konferencián, de később. A magyar kérdésre vonatkozóan Benes ugyancsak érdekes és föltűnő kijelentéseket tett. A nagy szerelmi áriában, amellyel a kis- antantszirénék a szegény bolygó magyar Odysiszeuszt a romlások szigetére akarják csalni, jellemző a következő flótahang: —1 A jövő háborús konflagrációban jól válogassa meg Magyarország, kinek az oldalára áll. Egyszer már végzetesen tévedett a világháborúban. Ismét az eljövendő háborús konflagráció! Az atmoszféra szemmelláthatóan mégis rossz. És kinek az oldaláról kívánja elvonni Benes Magyarországot? Németország oldaláról, Olaszország oldaláról? A két vezető olasz újságíró fölhördült. Keleieurápa — Nyugateurópa Ebben a helyzetben nem sokat segít Benes sok mézes szava. Az esti fogadtatásoknál megtudtuk, hogy a ki&antantbatalmak mindenről tárgyaltak, a. tengeri lefegyverzési konferenciáról (Csehszlovákia leszereli repülőgépbázisát a kattarói öbölben?), az ópiumkérdésről, a vám- ké.rdésTŐl (az egybegyült újságírók kényszeredetten mosolyogtak), de arról, bogy mi lesz Magyarországgal és más égető problémákkal, egyetlen szó sem hangzik el. Arról az ellentétről sem, amely egyre nyilvánvalóbb lesz Keleteurópa és Nyugateurópa között, s amely Csehszlovákiát egyre határozottabban lekapcsolja a más struktúrájú két keleteurópa! kisantantállamról, az ipari államot a paraszíállamről. Erről különben máskor lesz szó. Végül csak azt jegyzem meg az újságírók nevében, hogy bármennyire „Nyugateurópa" Csehszlovákia, a nyugati konferenciád berendezések körül itt, Csorbatón" baj van. Primitív a sajtóbe- rendezés. Egyetlen telefonvonal van száz újságíró számára, s az is tele van állami beszélgetésekkel. A káromkodás és az elkeseredés örök. Zingarelli, amikor autóján tegnap éjjel megérkezett, megtudta például, hogy Csorbatőn nincs garázs. Első szava igy hangzott: —• Micsoda konferencia az, ha még garázs sincsen. Más sincsen. Szvatkó Pál.
