Prágai Magyar Hirlap, 1930. június (9. évfolyam, 124-146 / 2345-2367. szám)
1930-06-22 / 140. (2361.) szám
6 1930 junius 82, naáraty. aeMBmammmmmmaaBmmmm ÉJFÉLI VALLOMÁS Irta: iMÁRAI SÁNDOR tnsál; soha. magukat. mint egy könyv, egy dacai, pin^iráRa. - - panaszkodnak is. hogy mi- lyrn ccttf»0fe«8 félélősségérzet tartja vliwwia Ökot a művészi munkától-, h különben nem érnek reá. Uram, bigyje «h aki csak égyeawr ólé- tébím Weérelt már csinálni valamit, úgy telje— Szóval nem? — Nerc. — A pártba sem hajlandó belépni? — Nerc én. —• Tagadja azt, hogy az írónak kötelessége ma közösséget vállalni a kor szociális célkitűzéseivel, tagadja, hogy az. Írónak kötelessége ' ma művészetét az elnyomót osztályok fölszabadításáért folytatott küzdelem szolgálatába állítani, az uj ember arcát énekelni s harcolni a kizsákmányolok ellen? — .Mondja csak; s aniig mindezt csinálja, mikor Írjon közben?' —■ Ön nemcsak gyáva, hanem frivol is. Típusa az ártékony burzsoá írónak, aki a mozgalomra nézve veszedelmesebb, mint az ellenforradalom véresszáju pribékjei. — A mozgalomra., talán. Az irodalomra nem. — Elefántcsonttorony;. — Uram, emberek, akik saját erejükből képtelenek megemelni egy szalmaszálat, ezt a tornyot vagdossák mindazoknak a fejéhez, akik a világmindenséget nem hajlandók fölcserélni egy börtöncellával. Adjon egy cigarettát. Köszönöm. — Ez a válasza mindenre? — Nem. ön mindenáron, szóval s írásban, ki akar csikarni belőlem valamit, amit ön „színvallásnak” nevez — mintha az író nem „val- lana szint” minden sorral, amit életébe® leírt! Valami olyan elképzelése van, hogy az írónak (kötelessége m anifesztu mezei üen. kijelenteni, miben hisz és miben nem hisz, mit gyűlöl és mit szeret, —■ például a ribiszkét szereti, de a monarchikus gondolatot gyűlöli, a házinyulat nem eszi, de Barbussetől, akit én kitűnő szándékú, de közepes írónak tartok, ei van ragadtatva, 8 igy tovább. Nem múlik el egy hónap, hogy gyanúsítás, mellbevágás é« aláárott vagy anonim levél formájában ne intézné valaki ezt a fölszólitá-st hozzám: „Szép ember, jöjjön a ba.r- rikádokra.” „Nem megyek”, mondom. ,Aliért?” —• kérdi megvetéssel. „Azért nem megyek, mert nem e* a dolgom.” Aztán azt i* felelhetném: „ön sincs még ott. S ha ott teex, akikor i* meg fogom gondolni, hogy kőtefoaségem-e kővetni önt. Lehet, hogy éppen más dolgom tee*. Nemcsak lehet: valószínű”. •— S ön írónak meri nevezni magát, aki ax emberiség ügyét nem tartja fontosabbnak, mint a saját, kétes értékű, művészi föladatait? —i Nem merem írónak nevezni magam. Ez nem doktori dm, melyet minden szorgalmas ember elnyerhet g vhritkártyijára nyomathat, eosa pedig ^orr»daímár“-dm, melyei a befizetett tagsági dijak cfieoébeu kftJStott párt-tagsági könyv igátok E« a legnagyobb dm és rang, amit ember önmagának neon is adhat. Talán egyszer, az élet és a munka alkonyán, 1 különösen, ha közben sikerűi megmaradnom abban az izoláltságban, melyet ön annyira lenéz és megvet, leírok néhány sort, s annak ürügyén néhány pillanatra iró leszek. Addig engedje meg, hogy vádjára, mellyel, illet, mikor az emberiség ügyét állítólag nem tartom fontosabbnak, mint saját, kétes értékű, művészi föladataimat, egy idősebb kollégának, Kemény Zsigmond bárónak szép mondatával feleljek, aki Vöröemartyról Írott tanulmányában szerényen mondja: „Minden nagy elme, ha művelt nép tagja, nem lehet költővé anélkül, hogy az emberiség e a polgárisoddá általános érdekei sngalmazólag ne hassanak rá.” — „Poígáriftodáa?...” v —- Ez a kor szara volt. Elismerem, ma talán erősebb kifejezést használna. Igaz, hogy éppen a „polgárisodás” folyamata az, melyet legtfáj- dalmasabban nélkülözök, nemcsak fölülről lefelé, hanem alulról fölfelé is. Ma igy mondanák: emberiesedés. De vissza a vádhoz. Talán föltűnt önnek, hogy a leghangosabb ügyészek, akik az írót munkája mellől állandóan föltépett ingmellel a barrikádokra szeretnék cipelni, , olyan kritikusok, akik maguk még nem csináltak soha semmit? —* Ahhoz, hogy a kor az iró szándékait szá- monkérje, nem szükséges, hogy a szám ónké r 5 maga is alkotóművész legyen. — Nem szükséges, de föltűnő. A franciák ezt igy mondják: „Igen nagy előny, ha valaki még nem csinált soha semmit, de nem szabad visszaélni vele.” Barira s sernek, aki, ha középszerűt is, de jóhiezemöt s jószándékut alkotott, nem jntott még eszébe, hogy Gidenek szemére hányja, araiért még nem tagja a kommunista pártnak, s Panait Istratí senki szemében nem lett rosszabb és lelkiismeretlenebb iró, mióta megtagadót minden közösséget a mai orosz rezsimmel. A nagy vádlók, a nagy számonkérők, a nagy türelmetlenek s kérlelhetetlenek, figyel- . }e csak meg, milyen pehelysúllyal mennek a : küzdelembe. Alkalmi fölháborodásokon túl nincs mögöttük semmi, amibe az ellenfél párbaj közben kardját meríthetné: kísérletek is alig, 1 művészi tettek soha. Ezek a pápánál pápább. védjegyes, szabadalmazott s tagsági igazolványokkal vértezett vészbirói az emberiség ügyének s a szociális művészetnek, ezek az erkölcs- biró! a* irodalomnak, gondosan vigyáznak, arra.. hogy könnyelmű cselekedetekre ne ragadsen a maga erejéből, magárahagyva Isten s ember előtt, az alázatos lesz. ítéletében szigorúbb lesz, de a beállításban, mellyel mások munkáihoz közeledik, alázatos. Sajnos, ezek a támadók, még ha jóhiszemüek is és gyakran azok, nem ellenfelek. Valami olyat követelnek az írótól, mely nem föladata, tehát nem is válaszolhat reá. „Nyílt szwivalláb“-t követelnek, mert oly bölcsek ők s ismerik az igazságot, melyet az iró nem ismer, csak keres. — ön nem ismeri föl igazságnak az elnyomott emberiség fölszabadításának ügyét? . . . Ön azt merészeli mondani, hogy van ©lé'bbre- való föladat & miivész számára, mint az elnyomottak jogainak érvényesítése .. .. — ...a szociális terhek egyenlő elosztása, az osztálykülönbségek eltörlése, az aggkori 'biztosítás s az általános munkakötelezettség. Kitűnő regény téma, elismerem. Már versben is olvastam. Tehát az igazság. Az író nosztalgiával hallgatja azt, hogy van valaki, aki ismeri az igazságot, az egyetlen, biztos és csalhatatlan gyógyszert, minden emberi nyomorúság, szenvedés és reménytelenség irját és balzsamát, melyet elég hangosan, és huzamosabb ideig követelni, hogy az emberiség aztán boldog, elégedett, egészséges és jókedvű legyen. S amennyiben valamennyien összefogunk, Írók, lakatosok, közhivatalnokok és szerelők, s kitartóan követeljük, ez az igazság már nem is késhet soká, egy-két emberöltőn belül beköszönt az a vidám és boldog élet, melyet az emberiség negyvenezer év óta, mint a geológusok számítják, hiába reklamált. A cél oly közel van, hogy az iró nem is tehet okosabbat, mint lantját a világforradalom szolgálatába állítani. S ha ezt nem teszi, akkor ostoba és csirkefogó. Uram, hajlandó vagyok szint vallani. — Szinte hihetetlen ... — Még pedig a maga szájaize szerint, tehát „félre nem érthetően” s müvészietlenül. Meg vagyok róla győződve, hogy Plató és Homéros, Sokrates és Vergilius, Shakespeare és Goethe, Petőfi és Vörösmarty többet tettok az emberiség szempontjából annak az általános, huszárosán definiált, egyedülmegváltó igazságnak érdekében, mint Lenin és Trookij. Az ember lelkét fölszabadították s halhatatlan formába öntötték: isteni munka. Minden igazi iró forradalmár, mert egy tökéletesebb világot épit, öntudatos, emberies és formailag tökéletes világot, — az igazi Íróról beszélek, tehát arról, aki nem nyalja Maecenas talpait, aki tudja, hogy a műremek arca mindig kettős, formája konstruktív és szelleme destruktív, aki tudja, hogy a világharmónia kétsipu dallam, vágy és bukás, rombolás és tökéletesség. Ha én ott tartanék, ahol ön, hogy fölismertem egyetlenegy, 'követhető s követni érdemes, egyedül érvényes és boldogító igazságot és célt az emberek érdekében, akkor boldog ember lennék, s becsuknám a boltot. De én tudom, hogy rengeteg igazság van, s egyetlen föladatom, hogy formai 1870: X: ive. Elbeszélés Ma: KRÚDY GYULA Abba® az {időben, amikor 1870. X. törvénycikket megalkották: lakott Pesten egy Sárivá- riné nevű asszonyság, aki nemcsak építkezési és ucoarend ezéei ügyekben, (éppen az említett törvénycikk alkalmazásával), de szívérzelmi, gyengéd tulajdonságai és törvénycikkel nem igen szabáiyorrfeató dolgokban » sok nyugtalanságot okozott a köumnckfttanáee tagja* körében. Ktflönönen ** afeámöknek, Podmaofozfcy Frigyesnek hozott áhnafjaneágot. mert a* aiei- nőfcről már kora ifjúsága óta köztudomású volt hogy iizgékony vérlejtéee és a nők iránti imádata miatt sofoaee viszi semmire ebbe® az életben. Az 1870. X. törvénycikk megint csak ama törvények somsára jut, mint mindazok a törvények, amelyeknek végrehajtása férfiakra van bárra. öárfrvárfaé keSemetee annaonyaág votfc, bánd és telkei, amelyek Pest kfflöríbözö résweflb*® eao- repeltek a valóé ágban és a hatóé ági kataszterekben: annyi gondot róttak az asszonyság Isii om-v áljaira, hogy azok elegendők lettek volna egy férfiúnak is. Sáriváriné erélyesrégét és energiáját bizonyítja, hogy ügyei vitelében nem adta ki a kénéből a gyeplőt, pedig több korabeli úriember ajánlkozott-, hogy a kellemes asszonyságot kellemetlen, gondjtaitól megszabadítja, illetőleg magára vállalja a telkek és házak, kezelésével járó fáradságokat. Az ajánlkozóik között nemcsak közéleti, ismertnevü és a fővárosi társadalmi, életben, személyükkel is szerepet játszó férfiak voltak, hanem a cs. és kir. hadsereg több nyugalmazott és nőtlen állományú törzséé főtisztje is foglalkozott azzal a gondolattal, hogy parlagon heverő energiáját Sáriváriné érdekkörében gyümölosöateti. (Sárivári ur ugyanis már több éve itthagyta a telkeket és a házakat, egyetlen knnyhócskában telepedet meg a vízivárosi temetőben egy gránitkő alatt). Az asszonyság a közéleti és a hadseregbeli férfiaknak azonban egyértelmű választ adott: „Az én vagyonom nem arra való, hogy azon éie- medett fickók bajuszpedrőt, hajfestéket vagy szép szeretőt vásároljanak maguknak. ..Egyetlen nőtlen férfi van Budapesten, akiihez férjíhezmen- néík, de annak meg én nem kellek”, — mond Sáriváriné és meg is nevezte azt a férfit, akire aggodalom nélkül rábízná fővárosi házait és telkeit. A megnevezett férfin báró Podmaniczky Frigyes, a közmunkatanács alelnöke volt. * Miért választotta volna az asszonyság a változatos múlta és már ötvenedik esztendejét betöltött Podmaniczkyt férjének? Sáriváriné így indokolta meg óhajtását: •— Habár boldogult férjem. Sárivári mellett nem sokat tanulhattam az életből, mert ez a. jóságos ember minden gondtól, bajtól, kellemetlenségtől távol tartott, eleven házmestert nem láttam és az életben, amíg ő élt, pontatlan lakónak hírét sem hallottam, kőműves és cserepes rablóval nem volt találkozásom, a házügynökséggel foglalkozó ipariovágok még csak előszobámig se juthattak: — de annyit megtanultam magamtól is, hogy csak annak, a férfinak van létjogosultsága az ólebben, aki. maga is azon fáradozik, hogy éjjel-nappal gyarapítsa a rábízott magán- és közvagyont, nem pedig azon törné fejét, hogyan r uh áztasson fel szegény és rosszhaj lan dóságu kisasszonyokat-. Mióta Podmaniczky Frigyes a közmunkatanács a 1 elnöke: ----- dől a pénz a kasszába, növekedik a város vagyona, mert szinte gu-nyáron vásárolja össze ez a férfin a legjobb telkeket, amit az Operaiul/ ! telkének vételével is bebizonyított. És nincs j a fővárosban egyetlen nő! kalap sem, amelyről köztudomású volna, hogy azt Podmaniczky Frigyes pénzén vásárolta tulajdonoenöje. Nem, Baliezky egyetlen pár keztyüt sem adott ei boltjában Frigyes báró rendeletére, hogy valamely kisasszony eltakarja vele moee^gatáshoz szokott kezét. Sáriváriné ezeket a ecravakat abba®, a belvárosi oofcribadában mondta, aancáy telet még néhány év előtt „Hébémefc kiookjáw-hoz volt ci- meBve. A szavak hallgatói között pedig ott ültek azok az urak és hölgyek, akiinek tudomása nélkül egyetlen szót sem lehetett elejteni a Dunaparttól az épülés aiaitt lévő Nagykörutág. Szinte lehetetlenséggel lett vokta határos, hogy Podmaniczky Frigye*, akit naponta többször is lehetett látni m főváron -aooáen és ismerőseként köszöntötte jóformán úriadén budapesti lakó*: tudomást »e szerzett vokwv Sáriváriné dicsérő szavairól. — Podmanáozky Frigyes igy szólt egyszer alelnöki szobájában előadójához, Országth Sándor drv osztálytanácsoshoz: — Jó volna- már egyezer- utánanéznünk Sári- vórámé aktáinak, mielőtt ez az erőszakos hölgy valamire elszánná magát velem szemben is, mint elődömmel, gróf Szapáry Gézával szemben, aki csak úgy szabadulhatott meg tőle, hogy Szlávy János miniszterelnök úrtól állásától való felmentését kérte. Igaz, hogy őfelsége Sárivásrinétól jó messzire, Fiúméba, nevezte ki Szapáry Gézát kormányzónak, de csak egy fiumei kormányzóság van a világon. Hová megyek én, ha Sáriváriné komolyan Üldözőibe vesz? — Sáriváriné aktái mindig kéznél vannak, mert a nevezett .asszonyéig látogatására az 1870. X-ik törvénycikk szentesítése óta mindig el vagyunk készülve, —- mond az osztálytanácsos és öreg szolgák segítségévéi egy félmázsa iratot hordott a szobába. S a veszedelemben lévő alelnökkel együtt nekilátott az akták tanulmányozásának. * Podmaniczky Frigyes alapos ember volt, mindig jól megtanulta azt a dolgot, amelyhez önszántából hozzáfogott. Hosszú élete folyamán nem is volt rá panasz máshol, mint a Prohá-szka nevet viselő 7-ik gyalogezrednél, amely ezrednek előjogai közé tartozott a szakállviselet, de Frigyesünk a közlegénysé,gnól többre sohasem akarta vinni. Igaz, hogy akarata ellenére sorozták be ide a szabadságharci huszárfőhadnagyot. — Közmunkák ál-elnöke azonban magától akart lenni 8 igy Sáriváriné aktáit, mint általában minden aktát addig nem adott ki a kezéből, amíg tövéről-hegyére meg nem tanulta az ügyet* S a tanulás alatt kiderült, hogy miért tartaná magára nézve „jó pártiénak az alelnököt a kellem-e tee Sáriváriné. Sári várinénak bonyolult ügyed voltak, amelyek több ügyvédet is foglalkoztattak volna, ha az asszonyság áldozott volna valamit arra a célra, hogy a pesti ügyvédi irodákat az ö pénzén is lakályosabbá tegyék. Sáriváriné önmagának volt az ügyvédje, csupán egy szépírási tanár oktatását vette igénybe, aki a Király-uceá- ban olvasható betűvetésre tanította a hölgyeket. A többi aztán ment, mint a karikacsapás. Sáriváriné naponta Öt órát ült iróiasz talán ál és leírta azokat a beadványokat, amelyeknek szövegét éjszaka kigondolta. Miután ' Podmaniczky Frigyes még ötvenedik esztendejében is kor.inak egyik legfeltűnőbb és lógni illatosabb férfim volt, —- „habár sokat on- "cilelt, mióta a parádi, füredi és ceászárffirdőii báliakon a hatvanas években együtt táncoltunk”, összhangra hozzam a formátlant ée eaeraroot, megnevezzem a soknevüt, összhangra hozzam, arai örökké csak a kétségbeesés zsivaja marad, ön boldog, mert hisz. Én boldog vagyok, mert nem hiszek az ön hitében. — De talán mégiscsak elébbvaló, ha azt a nyomorúságot és gazságot, amit nem lehet nem látnia, akárhová néz... — Negyvenezer éve látom. Minden érvezreddel javult valamit, s valószínűnek tartom, hogy beláthatatlan időn belül lesz egy kor, amelyben mindez a fájdalmas gazság, butaság, gonoszság s igazságtalanság, mellyé! ma elkeserítjük egymás életét, méltányosaid): kiegyensúlyozottabb, emberibb s türhetőbb keretek között enyhül majd. De ezt az időt másodpercekkel lehet csak a barrikádokon siettetni, e bizonyom események megismétlődéséből azt látom, hogy a tisztulás, melyet a barrikádokon folytatott eszmecsere idéz elő az emberek rendjében, elenyésző jelentőségű ahhoz a forradalomhoz képest-, melyet a költő szobájában, a tudós lombikjában s gépei között viv meg. Aztán itt van az a kis baj az individuummal i«. Tanácsolom, hogy hagyják az írót... —- Az uj emberiségnek nincs wttkeége individualista széplelkekre... — Nem nagyon látom az uj embert egyelőre: a régi torzképét látom mindenfelé, de erről nem tehet, s tudom azt is, kínjában mit akar. Igaza van, pacsirtákat ne tenyésszenek. De hagyják az irót emberré lenni a maga módja szerint: bocsásson meg, de talán nem is tudja, milyen nehéz ... —* Emberré lenni? — Nem. Tisztességesen leérni miamit. i mond Sárváriné: — ax awwooyeág a* 1870. I Xdk törvénycikk folytán nagy hatalomhoz jutott úriemberbe* intézete sorait Miután Podmaniczky Frigyes még a ,férfikor” legaranyosabb ée legértékesebb esztendőiben, a* ötvenes években eean tökélte el magát arra nézve, hogy megházaeodjo® ée a női nem általános imádata helyett egyetlen nő köré összpontosítsa érzelmét, — „habár a csákói ▼»- d ász társulat idejében, amikor magam is férfi- módijára lovagoltam a kopók és agarak után, sokszor kérdezte házigazdánkat, Batthyány László grófot Frigyes báró rólom való véleményéről”, — mond Sáriváriné, leányságára visv ezoemdékewe: a* asxonyság ax „alföldi vádi- ssofc: tanyáján” nem kóöő eréByed biztatott Podmaniczkyt most hávtstafa* beadványa** biztosította araól, hogy a híres Podraameofcy- íék> agarak dicsőséges szereplését jóenriékexetá- ben tartotta. Miután Podmaniczky Frigyes közműnkataná- c-sosi méltóságát és Budapest jövendőjét jelentő <- állását már több iránt egy fólesatencbeje etfog- loúta, de még seamxmexnü jafcézfcedéet nem tett anm nézve, hogy a Sáriv ári-féle telkek akár m Operabál épá&xxzé&énái, akár a budai királyi cfiaKfe érték a&.ofcásánái, akár a Nagykörút iá- ^ mérésénél vagy a Dunapart szabályozásánál, de még csak a Sugár-ut fejlesztésénél is felih&sz- ná'ltassonak, — „pedig Frigyes báró annak idején maga is tudhatta, hogy mily ritkamodár a készpénz azoknak a magyar családoknak a kezében, akiknek vagyona akár vidéki földbirtokban vagy mitsern jövedelmező pesti telkekben fekszik, mert az ingatlanok mindig bajjal, ve- sződséggéT^jámafc”, mond. Sáriváriné: — benyújtott tervezeteiben tehát az asszonyság megjelölte azokat a sérelmes pontokat, amelyek a főváros eddigi fejlődésében ax ő érdekeit any- ; nyira negligálták, hogy ~ például józsefvárosi telkei még akkor sem kerültek szóba, amikor ezen a tájon sürgősen kerestek a Népszínháznak való fundamentumot. Utó végre az 1870. X-ik törvénycikket nem pusztán abból a szempontból alkotta meg az országgyűlés, hogy belőle csupán a törzsökbe pesti polgárságnak legyen haszna, amely polgárság egyedül spekuláció szempontjából tartogatta például a Rákossal szomszédos városligeti télkeket és oda egyetlen fát sem ültetett el, ómig József nádortól erre nézve parancsot nem kapott... így is vitázott Sárvárinó beadványaiban, amelyeknek szövegét özvegyi ágyában, álmatLan éjszakákon jól meghányta-votette é* az A) vagy B) vagy C) alatti mellékleteket úgy ceopartosátotta, hogy mindenkinek igazat kellett volna neki adni. Persze, a törvénycikk által kivételes hatalom, mai felruházott Podmaniczky Frigyes, akinek kézmozdulatára házak, uccák, városrészek tűntek el a föld színéről a főváros területén, hogy ugyanott uj házak, uccák, városrészek emelkedjenek, a változásoknál esedékee hasson osztogatásánál általában neon vette figyelembe azokat a női ismeretségeit, akik akár a csá- szárfürdői, akár még régebbi, tánciskolái bálokon karcsú derekukat lovagi karjára bízták — nem emlékezett a kopászatokon és agarászator kon mellette fütyürésző szelekre é® úrnőkre, akik a vadászat testi fáradalmait azzal fe tetézték, hogy a „kill“ után táncprodukciókat végeztek, mintha kimerítő lovaglás helyett, tollas ágyban hever észtek volna egész nap; -- nem méltányolta azoknak a hajadonoknak a fővárosi ingatlanait sem, akik egykor szivüket ingatlanaikkal együtt szívesen Frigyes báró haszon- élvezetébe engedték volna, ha az nőeüióei szándékát a baráti köröm tűi tuáe környezetben !• hangsúlyozza... Nagyon kellett némelyiknsic csalódnia törvény kihirdetése után abban a férfi itban. akiit az utolsó lovagnak, a női- nem minden áldozatra kész hódolójának, a materializmus született ellenségének hittek. A csalódók közé tartozott Sáriváriné is, mert t jól kigondolt beadványaira még item kapott ^
