Prágai Magyar Hirlap, 1930. június (9. évfolyam, 124-146 / 2345-2367. szám)
1930-06-12 / 132. (2353.) szám
4 <Pi^<ai-MAGi?AR-HlKI>AE> x930 június 12, csütörtök, REGGEL NÉGY Irta: MÁRAI SÁNDOR SZÉLJEGYZETEK a kétnapos pozsonyi tariománygyüíéshez Pozsouy, junius 11. (Pozsonyi szerkesztőségünktől.) Lezajlott hát. ez is. Két napig újból Szlovenszkó fővárosába jöttek össze a tartó- mán ygyülési képviselők. A földiszitett, kilobogózott öreg vármegyeháza nagyterme két napig eleven méhkashoz hasonlított: a folyosókon, az ideiglenes klubszobákban nagy élénkség uralkodott. Pedig fásult kedvvel jöttek: a másfél esztendő® tartományi rendszert valahogy máris megunták. Prága minden számításunkat keresztülhúzza. Fleischmann Gyula dr. az első nap délutánján helyesen szögezte le: egy kassai vagy pozsonyi városi képviselőtestületi tagnak nagyobb a munkaköre, mint egy tartománygyü- lési képviselőé. * A vasúti szabadjegyügy már a tartomány- gyűlés megalakulása óta kisért. A választmány tagjainak már van elsőosztályu vasúti szabadjegyük Szlovenszkó területére és ha Prágába is érvényesíteni akarják, úgy külön ötszáz koronáért a prágai vonalra is kapnak évi bérletjegyet. Most arról van szó, hogy a tartománygyülés minden képviselője kap vasúti szabadjagyet 2500 koronáért, de ezt az összeget a tartománygyülés fizeti nekik. * Arról is beszéltek a tartománygyülés folyosóján, hogy tervbe van véve a tartományi rendszer reformja. Valahol valamelyik referens fiókjának mélyén fekszik még a terv, de a fontos, hogy már beszélnek, tudnak róla. Eszerint a tartománygyülés elnökét választanák a jövőben a képviselők és nem a kormány nevezné ki. Viszont a hivatalnokok, a referensek részére megmaradna az eddigi kinevezett országos elnök és elnökhelyettes. Egy másik verzió szerint egyáltalán felhagynak Szloveoszkón a tartómányrend- szerre] és három nagymegyére osztják az országot. Tehát visszatérés a megyerendszerhez! * A tartománygyülés feltétlenül nagyobb figyelmet érdemelne a nagyközönség részéről. A karzat pang az ürességtől. Az első nap még voltak vagy tizen a karzaton, de második nap alig öten. Elbből is kettő — detektív. * Nívó szempontjából a tartoináinygyülés feltétlenül megállja a helyét és a régi megye- gyűlést lepipálja, bár a régi megyegyülés- nek sokszor voltak fűim inán s szónokai, kiváló debattőrjei, mint Szül lő Géza dir., a szlovákok részéről Madhácsek Pál. Most olyan kiváló közigazgatási szakemberekkel rendelA madaraknak spleenjük vau. Először a sirályok kezdik, a fecskék izgatottan érkeznek, hozzák a híreket. Valami fájdalmas és sürgős dolguk lehet. Nehéz megélni. Nyögnek, visítanak. Csapatban esnek a tenger fölé, marakodva hullanak alá, mint az eszelős öngyilkosok, egyetlen sikollyal. Az időik rosszak. A tenger még sötét. Finom eső esik, alig érezhetőbb, mint az a büdös kis szagosság, mikor a sötét moziban végighuzzák az emberi arcok felett a permetezőt. Ahová nézel, fájdalom és közöny. A madarak spleenje rettenetes panasz- szal tölti el a levegőt. A dekoráció ókori. A sziklák, az ég, az erdők, a tenger karéjában uyögnek és visítanak, mint egy görög kórus. Meg kell élni s a szerelem s a halál! — ezt vonítják. Azt hiszem, értem. Kissé fáj, hogy nekik is gondjuk van. De jobban fáj, hogy nekem is gondom van. Éjjel olvastam, most a terraszon állok, esőben, kigombolt gallérral, fedetlen fővel, a korlátnak dőlve a tenger fölött, mint egy dandy 1830- ból. A valóságban van valami jampeces 1930- ból. Van valami teátrális abban, ahogy itt állok, mint egy költő, hajnalban, átvirrasztott éjszaka után, ahelyett, hogy lámpással kezemben szőlőföldemre indulnék, vagy bevenném a második adag veramont. Úgy érzem, hogy kiléptem a keretből, a rendező kézintését várom, aki utasít, hogy vonuljak hátrább, mert kiléptem a képből. Egy lépést bátraié pék. Egy rigó kezdi, aztán a csíz. Messze, lenn a hegy alatt, a város kínosan összegomolyodva fekszik álmában, bástyáival, várfalaival, kör be ni utó erkélyeivel, dermed- ten az első világosságban. Kigyófészek. Emberfészek. Vékony sóhajt bocsát fel, keskeny esik füstöt. Olyan, mint egy híres ember mauzóleuma, olyan, mint egy képes illusztráció önmagához, olyan, mint egy gyakorlott modell egy képes illusztrációhoz, olyan, mint egy középkori város hajnalban, csata után. Az asszőke zik viszont a tartománygyülés, mint Blamár Béla dr., Kassa volt polgármestere, Kállay József dr. volt teljhatalmú miniszter. A nivót a magyar pártokon kívül a szlovák néppárt i? tartja. A kommunisták meg egészen saétzül- löttek és hat képviselőjük közül kettő gubbaszt csak itt: Králik és Major András. Városik nem jár a gyűlésekre, Vidra volt kassai titkár pedig kilépett a pártból, mert bebörtönzése idején cserbenhagyta őt Moszkva. Ugyancsak kilépett a kommunista pártból mammammammnmmamammaamamummmamaummmm A boldog, nagy nemzetek, melyek dúskálnak a földi javakban, melyeknek határtalan a hatalmuk, — mint pl. az angol nemzet, — minden művészetben a tökéletességet ostromolják, a zenéjük szegényes maradt, sablonos, mélységek nélkül való. V-iszont a szegény kis népek, melyeket a rabság súlya nyom, vagy a természet zordonsága gyötör, a zenei kultúra csodáival ajándékozták meg a világot. Szinte kézenfekvő a következtetés, hogy az érzelmivilág a szenvedés által mélyül el, a muzsikavirág termő talaja a kollektív bánat, azért szívódik befelé a lélekbe s igazgyönggyé nemesedik. Talán itt van a csoda nyitja: a gondviselés örök jósága a zenét adta az emberiségnek, hogy általa legyen könnyűvé a nehéz bánat, vigasztalódjék a szenvedés. A zene a legkollektivebb művészet s kollektivitásának határa mindig a nemzet. A legkimagaslóbb zenei lángésznek általános emberi vonatkozását is nemzeti jellege határozza meg s mégis általános, az egész földre kiható hatását szónian.kóhoz nem kötött tiszta, abszolút érzelmi világa biztosítja, az, hogy a zene szívből fakad és szivhez szól. Boldog az, aki dalolni tud és együttérzésre indítja azt, akinek lelke ráhangolódik a megütött hangra. Ez az együtthangzás. a konzo- nancia a zenei hang fizikai törvénye, de a legmagasabb zeneművészet erkölcsi törvénye is. Ha minden ember lelke muzsikus lélek volna, ha volna annyi ereje a zene csodájának, hogy meggyőzhetné az emberi gonoszságot, a zene lehetne az emberi széttépett- ség forrasztó fluiduma, a zene világot átfogó teljesssége lehetne minden népek közt a mindenkitől óhajtott megértéé elindítója. A háborús gyűlölet, az anyagi érdek szét- uszithatta a német és francia nemzetet, Wagnert és Beethovent letilthatták a francia színpadokról, hangversenydobogókról, de biztosan hiszem, hogy titokban a francia szerelmes leány Schubert „le Lied“-jein ábrándozott s még messze volt a béke, mikor a legyőzött német nép kitiltott muzsikusai diadalmasan vonultak vissza a francia színpadra, hangversenytermekbe. A zene tisztult, szinte eszmei nemzetköziségét és a szavak Bábelén is győzedelmeskedő hatalmát egy operaelőadáson érzékelhetjük, ahol a szöveget talán hét nemzet hét fia hét nyelven nyok halkan motoznak a házakban olajmécses mellett, hűvös gyolcsból kötést illesztenek a sebesült férfiak homlokára, tépést készítenek. Lemegyek a tengerhez. A terraszról keskeny lépcső vezet le a tengerhez, a villának saját külön tengerpartja van, tiz méter széles öböl három sötétvörös sziklával. Egy darab tenger is tartozik a villához, nem sok, amennyi egy polgári családnak kell. Én hegyek között születtem, később kávéházakban éltem. A tengerhez mindig elfogédottan közeledek, nem beszélem a nyelvét, bizonyos ceremóniája van, mely idegen nekem s az ünnepélyesség, mely- lyel fogad, elfogódottá tesz, krákogok és mosolygok zavaromban. Idegen nagyhatalom, szeretném lefegyverezni. Sötét, hatalmas és titokzatos. Rágyújtok, de a gyufát nem dobom belé, nehogy dühbehozzam, hanem odaillesztem egy sziklára, mely, e méretek között, valóban nem más s nem nagyobb, mint egy a pa rt hamutálca. A tengernek még nincs szine. A hullám veri a partot, azzal a kissé együgyű konzekvenciával, mely a természet nagy vállalkozásainak sajátja. Villámgyorsan felfogom a helyzetet, a tenger terjeszkedni akar, nyerészkedési szándékkal nyalja a sziklát, mely ostoba gőggel tűri ezt a monoton udvarlást s nem látszik tudni, hogy itt minden ellene tör, a szál, a nap és a viz s negyvenezer év múlva itt legalább három méter kősziklát legyalult a viz a partból. Az óriási erőfeszítés mintha nem állana arányban a vállakózás előrelátható eredményeivel, de ehhez mi nem értünk. A komor elem céljai ismeretlenek és távolink. Egyébként mindebben, a vízben s a laposra kefélt sziklaoldalakban van valami fémszerü. Ha az ember repülőgéppel vizre száll le, az első három-négy éritkezésnél a viz keményen dobja vissza a gépet, olyan csattanáéval, mint mikor egy tárgy fémlemezre esik. Impresszió. 1930. Homéros ezt még nem tudta. Igaz, Vegilius járt erre. Tegnap olvastam, * * agaramul rrran1 mBBaaaMBMcaB—i—ina—— Fehér Mátyás rokkant is, aki szociáldemokratává vedlett át itt is és a városi képviselőtestületben is. * Még egy változás lesz rövidesen a t&rto- mánygyülósi képviselők sorában. A magyar nemzeti párti Nagy Nándor ne- mesócsai földbirtokos másirányu elfoglaltsága miatt lemondott és a mai ülésen vett részt utoljára. Helyébe Jaross Andor fog kerülni. Rehorovszky Jenő. raraBHaratmiMwiiioMfiaaBsaaiMwawMMwraMMBrarawraMM mondja el, de az egy zene, — mely egyformán érthető és egyforma eszközökkel tolmácsolható Berlinben, vagy Relgrádban, Páris- ban, vagy Prágában, Beureuthban vagy Budapesten, vagy akár Tokióban is, művészi egységbe fogja a hét nép gyermekeit s erkölcsi értékéből egy szemernyit nem vészit. A muzsika az emberiség egy-lelkének egyetlen, máig is megmaradt élő dokumentuma, melyben ennek az egy-léleknek sokszínűsége fejeződik ki a népek egyénisége által meghatározva. Mert az a különbség, amely az egyes nemzetek muzsikája között megvan, soha nem lehet bántó, sohasem támadó jellegű s a külön szépség, — mert az igazi zene csak abszolút szépség lehet, — csak arra jó, hogy más nemzetek rajta keresztül férkőzzenek a különben ellenséges nemzetnek is az igazi értékeléséhez. A magyar nemzet a sorstól meglátogatott, kis népek közül való s rajta is példázódik a valóság, hogy zeneművészete éppen azért egyedülálló, jellegzetes, senki más népével nem rokon, mégis világhírű. A csöppnyi magyar nép és a magyar zenei világ hihetetlen magas arányban van képviselve a teremtő és reprodukáló zeneművészek elhivatott csoportjában, a magyar zene a magyar élet legfőbb értéke, mely talán le'gbiztosabban biztosítja a helyet a népek nagy családjában. Kevesen vagyunk, szegények vagyunk, szenvedünk, temérdek az ellenségünk, mégis egy Liszt, egy Hubay, egy Dohnányi, Bartók, Kodály nevét s rajta keresztül a magyar nevet egyformán ismerik a világ legelrejtet- tebb zugában is. Ne legyünk büszkék erre? Nem táplálhatja teljes joggal öntudatunkat, a magyar nép el- hivatoitságának hitéi ez a letagadhatatlan tény? És miben rejlik ennek az egész világon meghordott dicsőségnek a nyitja? Abban, hogy a magyar muzsika alkotó nagy művészei a népdalokban megnyilatkozó néplelket fokozták föl a művészi tökéletesség nívójára. — Aliiig él ez az ősforrás, -- melynek kútfeje ott fakadt föl még a végtelen pusztákon, melyben ezer év sorsváltozásai után máig is benne él a keleti titokzatosság ize — addig a magyar muzsika az ő kifejezett némzofi egyéniségével bekapcsolódik a világkultúra kétezer éves személyi hirek között. Gerhart Hauptmann is járt erre. Hauptmannt nagyra- becsülöm s elgondolkozom azon, hogy kéteaer év múlva akad-e ember, aki hajnalban ezen a sziklán erre gondol, hogy kétezer év előtt Hauptmann erre járt? Kínzó kétely fog el. A tenger hangosabban dolgozik, érezhetően ez a váltás pillanata, amikor az éjszakai osztagot leváltja a hajnali és friss erővel lát munkához. Mintha évezredes mulasztást kellene pótolnia, óriási vizmasszákat csap a sziklákhoz, gyémántpor hull vissza mázsákkal, kemény és szikrázó gyémánt szilánkok. Rettenetes erők mozdulnak meg mindenfelé, a világosságnak, a levegő és a tenger készleteinek olyan aggasztó pazarlásával, hogy a fejemet csóválom. Gyerekek, gyerekek!' Hová vezethet mindez? A kigyófészek füstölni kezd. A nagy yacht, mely éjjel érkezett s lehorgonyzótt az öbölben, füstölni kezd. Lámpáit leoltják, az angol zászló fürgén s kíváncsian kúszik fel első árBasedov is golyvánál kérje az otthoni esizi jőd- kura használati utasítását. Csízfürdő. bocára, röpköd a szélben, borzong s didereg fenn a magasban, mintha a yacht kiöltené hegyes nyelvét s a sőizü szelet ízlelné fanyalogva. A felső fedélzeten egy steward megy végig fehér kabátban. Kabátom nedves az esőtől. A nap reásüt a tengerre s ebben a pillanatban már érezni a tenger erős, nem kellemetlen szagát s mindenféle más szagokat, a rothadó csigák, virágzó naracsfák, mimózák és mérges kaktuszok szagát. Egészen kevés, enyhe, fülledt vá- rcsszagot is érezni, melyet idehajt a szél. A város kapuit felnyitják és szellőztetnek. Most már nagy a fény. Most mindjárt föl- í,tegyek a villába és lefekszem, boldogan és esőszaguan, aztán felkelek, megfürdök a tengerben, olvasok, a városban ebédelek, aztán elutazom innen, vissza egy másik városba, ahol nincs tenger, csak fürdőkád, könyvet és cikket írok, telefonon vitatkozom, este szán- házba megyek, a fejem csóválom, orvosságot szedek, magyarázok, boldogtalanul és dohány-, kölniviz- és szobaszaguan, ősszel csináltatok egy uj frakkot s milyen sokáig tart még mindez. Most három német jön hátizsákkal s kis fciroli kalappal a fejükön, amilyet már mindig szerettem volna. Napkeltét, néznek, megállnak a szikla tetején « a táj abba® a pillanatban, mikor reánéznek, képeslappá változik. S mikor elmennek, egy kis nyál ragad, alig láthatóan, a sziklákon, a városon, még a tengeren is, mindenen. Aztán ez is feL szikkad a napsütésben. Reggel van. sokszinü összhangjába, addig van, ami dokumentálja más népek előtt, az ellenségeink előtt is a magyar nép életcélját, hivatását: Egy szin lenni a világ isteni tökéletességű képén, egy regiszter lenni az apokaliptikus nagy orogonában, melynek neve: emberiség. Nekünk, kis nép kicsi, kisebbségi sorsra Ítélt törekédének is van feladatunk, célunk. Ha igaz, az, hogy a .zeneművészet termő talaja a kollektív szenvedés, úgy mi melegágy lehetünk a sorstól kijelölten. Kell, hogy ráeszméljünk erre a hivatásunkra, kell, hogy könnyeinket ne sírjuk el tétlenül, de öntözzük vele ezt a bánatekével szántott humuszt, ápoljuk a magyar dal rajta termett virágait. Kell, hogy ne hagyjak kiapadni a ma világhíres magyar zene ősforrását, mely nekünk enyhet ad a szomjúságban, vigaszt a bánatban és táplálékot nyújt azoknak, akiket kijelölt a gondviselés arra, hogy ország-világ előtt hirdessék a magyar zene, a magyar élet valóságát. Ez a hivatása a mai dalosünnepnek. Példát adni arra, hogy mások is úgy legyenek, mint azok, akik eljöttek ma Losoncra, bizonyságot tenni a magyar muzsika életéről s a hozzávaló hűségről. Példát adni azoknak, akiken erőt vett a szenvedés s torkukra forrt a nép- lélek hangja, a magyar dal. Példát adni azoknak, akik hűtlenné lettek az örök, vigasztaló, üdítő kristály-forráshoz s idegen muzsika bomlasztó mámorával altatják el nemcsak a bánatukat, de a lelkiismeretüket is. Ez a hivatása a mai dalosünnepnek. Az uj magyar kulturterület legyen valóban azzá, amivé tették, a nemzeti kulturmunka uj, kimért szántóföldje, melyen csak akkor arathatunk magunk, ha magunk is vetünk. Hála legyen Losonc városának, Losonc városa magyar dalosainak, hogy időt, fáradságot nem sajnálva, a Losonci Magyar Dalegylet hét évtizedes, szakadatlan munkájának alkalmából módot adtak ennek a nagy példának a felmutatására. Hiszem, hogy amint messzebb száll százak és százak ajkáról az édes, életet jelentő magyar dal, mintha egy ember rejti cl gyönge panaszdalát otthona uénr” fala közé, még messzebb száll a lelkek 'ióián át az itt hangot kérő magyar akarat: élni akarunk, élni fogunk! A magyar dal hivatása ‘R csehszlooákiai SHTagyar <3)0105530061549 losonci közgyűlésén előadta Sziklay Ferenc dr. Egv nemzet egyéniségének meghatározó színei közt a muzsikája a legjellegzetesebb. Talán még az édes anyanyelvűéi is többet tud kifejezni, mert a szó a hideg ész, az értetem nyelve, az igazságnak, de a hazugságnak is kifejező eszköze, a muzsika a szívből fakad föl, az érzelemvilágunk kér hangot benne, az abszolút igazság tükre, mint minden művészet. Hiába mondjuk el szóval azt, ami fáj, aki nem érti a nyelvünket, nem érti meg fájdalmunkat sem, még ha jóindulattal is volna irántunk, de aki megérti is, a szavak nyomán ott jár a kétség, igazságot takarnak-e ' vagy tettetést. A zene hangjai szivtől-sziv- hez szólnak, a zene megindít, félreérthetetlen és a szivén, az érzelmi világon keresztül késztet gondolkodásra. Csodás ajándék a muzsika s mert csodás, titokteljes az emberi lélek és muzsika örök összefüggése, belső viszonya egymással. Tudós elméletek keresik ennek a csodának a nyitját, könyvtárakra valót Írtak össze erről, de eddig még senki nem tudott és nem is tud talán soha senki megfelelni arra az alapvető kérdésre sem, hogyan eszmélt az ember a muzsika varázshatalmára s mi az a titokzatos erő, mely az emberi lélekből a zenében árad szét a világra. A zene van. Amióta ember él a földön és amerre csak ember él a földön. A zene és az élet kongruenciája örök következetesség. A zene a kultúra fokmérője, a nemzetek legbensőbb lelkiségének érték- meghatározója. Talán ezen a ponton vezet, egy nyom a nagy kérdés megoldása felé, Közismert t.éay, hogy a szenvedő, sorssujtotta népek zenéje fojJett iegegyénibbé, legmüvészibb értékűvé.
