Prágai Magyar Hirlap, 1930. június (9. évfolyam, 124-146 / 2345-2367. szám)

1930-06-11 / 131. (2352.) szám

6 1W6 jmaftw H, TiwálíiaS3SB^5aB»jB5SBKS>i^^ — Jantausch Pál nagyszombati apostoli ad­minisztrátor 2665 gyermeket bérmált Pozsony­ban. Pozsonyi szerkesztőségink telefonálja: Pünkösd két napján Jant&usdi Pál dr. föSezen­telt püspök, nagyszombati apostoli admimsztrá- tor, Pozsonyban járt és a két ünnepnapon a Dómtemplomban 2666 gyermeket bánnák. A püspök pozsonyi tartózkodása alatt Kazaceay Árpád apátkanonok, városi plébános vendége volt. — Ev. egyházmegyei közgyűlés. Gölnici tudó­sítónk jelenti: A szepesi városi ág. h. ev. egyház­megye jönnie 4—5-én Leiibie városában tartotta idei rendes közgyűlését Ka&oMxrenner Hugó dr. szeipeeolaiazii ügyvéd, egyházmegyei világi fel­ügyelő és Kűbeeher Albert föeeperes kettős el­nöklete mellett. Ezen & közgyűlésen. — egy kivé­telével — az egyházmegye valameonnyi községe képviselve volt. Az első napon a délutáni órák­ban a« egyházmegyei gyámintézet Főre tér Lajos dr, és Walser Gyula dr. iglói lelkész, majd a tan­ügyi bizottság Dobó Adolf igazgató és Szootágh Sándor szepesváraljai lelkész aleeperes elnöklete mellett gyülésezetl A gyűlés után a szépen feldi- szitefct templomiban összekötött isteni tisztelet- volt. amelynél Fábry Gusztáv malompataki lelkész pré­dikált. Hönseh Ede zsákod lelkész pedig előadást tartott az 1530-ban megtartott augsburgi gyűlés lefolyásáról. Másnap déleiét 9 órakor rövid isten- tisztelet után kezdődött a rendes egyházmegyei közgyűlés. A® egyházmegyei felügyelő megnyitó beszédét az évi jelentés felolvasása követte. Lá­nyi Gusztáv egyházmegyei pénxfámök a pénztár állapotáról, Hof&nann Károly a nyugdíjintézetről referált, Szontágh Sándor aJesperes a nép- és pol­gári iskolák helyzetét ismertette. A pozsonyi hit- tanintézetnek 200 kor., a Glaubeoebote cimü egy­házi lapnak 400 kor., a lőcsei ev. árvák áznak 500 kor., az égeri tanítóképző intézetnek szintén 500 kor. és a- sajtóalap javára 100 koronát szavaztak meg A kerületi közgyűlésre, melyet az idén Rózsa­hegyen tartanak meg, szavazati joggal a. követke-! zőket küldték ki: Walser Gyula dr. iglói, Holkó j Mihály strázsai és Varga. Imre poprádi lelkészt, a világiak közül: Forberge-r Béla iglói ügyvédet, Förster Lajos űt. nyug. kohóigazgatót és Kalix Lajost. A jövő évi egyházmegyei közgyűlést Ma.toanpatakon fogják megtartani. — Meghalt Prága r en dörigiazgató ja. Slechta Hermáin n prágai rendőrfőigazgató tegnap Ma- rieaiibadban 61 éves korában meghall. Teme­tése csütörtökön les®. Sledhta csak néhány napja tartózkodott Marienbadban, ahova vese- baja ellen ment gyógykezelhetni magát. Az utóbbi napokban állapota olyan válságosra fordult, hogy prágai orvostanárokat hivattak betegágyához, de segíteni már nem tudtak rajta. — Ui Miss Hungáriát választottak Budapes­ten. Budaipesti s zerkesztőégünk telefonálja: Tegnap választották meg Budapesten az uj Mise Hungáriát. Papsz Mária, az ezidei meg­választott. pzépségkirálynő ugyanis időköziben férjhez ment és így uj szépségkirály nőt kel­leti választani, aki részt vehessen a Miss Uni- verse választáson. Miss Hungáriának Szaplon- czay Évát, egy debreceni orvos leányát vá­lasz! ották meg. — Házasság, Veres Emirni, Rimaszombat és Pái László, a velencei Hotel „Flóra" s a üdéi Pensione ,,Luisa“ igazgató tulajdonosa jú­nius hó 4rén házasságot kötöttek. — Templomot épít Tardoskedd katolikus társa­dalma. Érsehujvári tud (isit ónk jelenti: A t-ardos- keddi tóm. kát. iskolaszék május 19-én tartott ülé­sén. egyhangúlag elhatározta, hogy templomát megnagyobbitt-atja, kifesteti s uj orgonát szerez be. A templom-építést az tette halaszthatatlanná, hogy vasárnapokon s minden nagyobb ünnepen a hívek százai szorulnak ki a rendkívül kicsiny tardoskeddí templomiból, amely egyébként is rozo­ga állapotban van- Az iskolaszék önkéntes ado­mányok nyújtására kérte fel a katolikus tlrea- dalimat. A község népszerű plébánosa, Hailiczky Z. Béla- pünkösd vasárnapján kezdte mog a hiva­talos gyűjtést 6 minden remény megvan arra, , hogy a tardoskeddi katolikueság lelkes áldozat készséggel fogja előteremteni a templom építés­hez szükséges összegeket. — Elhunyt a kassai német konzul felesége. Dr. Max Hesse kassai német konzult és családját sú­lyos csapás érle. A konzul felesége szül. Kooh Else életének 534k évében Kassán elhunyt. Teme­tése szombaton ment végbe a lakosság részvétének impozáns megnyilatkozása mellett .Az elhunyt, úri- r asszony férjével együtt résztvett a kassai társas- életben, ahol általános nfezeriiségnek és kedves­ségnek örvendett. — Országos agrárkongresszus Fenyőházán. Rózsahegyi tudósítónk Írja: A cseh szlovák ag­rárpárt s'zlovenszfkói szervezete pünkösd va­sárnapján Fenyőházán országos kongresszust tartott, melyen az agrárpárt szlovén szk ói ve- 1 zető politikusai teljes számban megjelentek. Ott volt Hodzsa Milán volt miniszter is. A napirend le tárgyalása után a kongresszus ] tagjai bankettre ültek össze. — A házasság kör játékának összes szerep- ^ fői elváltak. Berliniből táviratozzak: Lübitsch Ernő kiváló filmregisszőr teljes csöndben, a j legnagyobb barátságban elvált feleségétől. így hát Lübitsch első amerikai filmjének, a házasság körjátékának valamennyi szereplő­ié: Adoliphe Menijou, Florence Vidor, Ma-ry Kürtén hünla hatvannál több s szerepel Az 1921—1925 közötti időből is egész sor bűntény bizonyult rája Düsseldorf, junius 10. A Körten ügyében folyó rendőrségi vizsgálat végső stádiumá­ban az 1921—1925 közti időszakkal foglal­kozik, amelyet Kürtén a thüringiai Alten- burgban töltött. Megerősödik az a föltevés, hogy Körten ebben az időben is egész sor súlyos bűntényt követett el. Hosszabb vona­kodás után két végrehajtott gyilkosságot, négy gyilkossági kísérletet s egy gyújtoga­tást vallott be. A gyilkosságokat 1923 őszén követte el egy 20 éves leányon s egy 35 éves asszonyon. Ugyanerre az évre három gyil­kossági kísérlete jut, mig 1921-ben szintén megkísérelt egy gyilkosságot. A vizsgálat folyamán mindnagyobb méretekben bontako­zott ki Kürtén gyujtogatási tevékenysége. Kürtén lezárt hünlajstromán több, mint hat­van súlyos bűntény szerepel, köztük 11 gyil­kosság és 20 gyujjtogatás. A többi bűntény gyilkossági kísérletek, támadások és betöré­sek között oszlik meg. A francia szocialisták bordeauxi kongresszusán a baloldal és a jobboldal súlyos harcokat vív A „radikálisokkal vagy ellenük T“ - Herriot a radikálisok ffiltétlen ellenzékiségéről Prevost, Monté Rlue s most Lübitsch felbon­totta házas ágát. Paris, junius 10. A francia szocialista párt tegnap Bordeauxban nyitotta meg rendes évi kongresszusát. Ezen a kongresszuson számos nagyjelentőségű döntést honnak és különösen a radikálisok és a szocialistáik együttműkö­désének kérdése okoz nagy fejtörést. A tegnapi üléseken megkezdődtek a viha­ros összeütközések, mert a párt egyrésze a kooperáció mellett és másik része határo­zottan ellene nyilatkozik. A párt jobboldali szárnya, amely Reoandeít vezetése alatt áll, többször összeütközött a baloldali extrernistákkal. A nap eseménye León Bluim nagy beszéde volt. A párt elis­mert vezére Jaurés formuláját fogadta el és kijelentette, hogy a párt egyesíti a demokra­tikus reform és a szociális forradalom iránti törekvést és a két tézis nem álil egymással ellentétben. elutasítja a radikálisokkal való szerződéses formális együttműködést, mindazonáltal helyesnek tartja, hogy a párt. taktikai kér­désekben a radikálisokkal együtt haladjon. A két nagy baloldali párt ellenségeskedésé­ből a reakció húz hasznot. Ugyanilyen érte­lemiben nyilatkozott Grumbaeh is, aki óva intette a pártot attól, hogy a radikális szo­cialistákat Taráieu karjaiba kergesse. Dél­előtt Renaudel vázolta a párt jobboldali frak­ciójának álláspontját. Renaudel helyteleníti a baloldali elemek improduktív negativiz- musát Szerinte a parlament rendszerének előnyeit ki kell használni. Az extremistákkal szemben a realizmus politikáját hirdette. A parlamentarizmus segítségével lépésről- lépésre meg lehet valósítani a szocializmus és a demokrácia nagy céljait. Páris, junius 10. A bordeauxi szocialista kongresszussal egyidejűleg Herriot volt mi­niszterelnök a radikális szocialista párt teg­napi bankettjén nagy beszédet mondott, ame­lyen mindenekelőtt Tardieu dijoni beszédére válaszol. Herriot határozottan azt követelte, hogy a radikális szocialista párt továbbra is ellenzékben maradjon. kétszáznál több orvos és tudós vesz részt a szepesi orvosszövetség tátrai vándorkongresszusán Óriási siker jegyében nyílt meg a kongresszus pünkösd vasárnapján — Csermák miniszteri tanácsos a készülő furdotorvenyrol Tátrmzéplak, junius 10. (A Prágai Magyar Hírlap távirati jelentése.) A szepesi orvosszö* vétség Spína dr. egészségügyi miniszter véd­nöksége alatt öt napra terjedő nagyszabású orvosi vdndor- gyiiitésí rendezett a pimkösdi nme pék dl- kaiméból a tátrai fürdőhelyeken s a kongresszus — mint. előre látható volt — minden tekintetben kitünően sikerült. Nagy­hírű orvosprofesszorok előadásai szerepelt a programon, amelyek tudományos értékükkel általános figyelmet, keltettek, de a vándorgyű­lés a tátrai idegenforgalom szempontjából js nagyjelentőségű esemény, amennyiben szá­mos kiváló orvosprofesszornak nyílt alkalma a tátrai fürdők mintaszerű gyógyintézményei't megismerni. A kongresszus alkalmával termé­szetesen a Tátra gyönyörűséges panorámáit js megismerték a vendégek, akik nagyszerű pünkösdi ünnepet töltöttek vendéglátóiknak szives körében. A kongresszust szombaton este Tátralomni- oon a Gramd Hotel Praha-ban megtartott, fé­nyesen sikerült és a késő éjszakába benyúlt ismerkedési est nyitotta meg, mig a vándor­gyűlés hivatalos megnyitása vasárnap dél­előtt ugyancsak a Graud Hotel Praha-ban tör­tént. Clvhr Mihály dr., az orv-os.szövetség elnöke lendületes beszédben üdvözölte a vendégeket, valamint a hivatalos kiküldötteket Rámuta­tott arra a nagyjelentőségű munkára, amelyet a szepesi orvosszövetség a tudományos ha­ladás érdekében végez és kifejtette, miképpen á'M a Tátra, úgy o. kultúrának, mint a tudománynak szolgálatában is. Indítványára a kongresszus üdvözlő sürgönyt küldött Masaryk köztársasági elnöknek, Spína dr. egészségügyi miniszternek, mint a kong­resszus védnökének. Dérer dr. közoktatás­ügyi miniszternek és Drobny országos elnök­nek. Gnhr dr, megnyitó szavai után Csermák dr. miniszteri tanácsos a betegsége miatt távolle­vő Spinű dr. egészségügyi miniszter nevében beszélt és kijelentette, hogy az egészségügyi minisztérium teljes mértékben felismerte a kongresszus jelentőségét s mindenben támo­gatja a szepesi orvosszövetség törekvéseit a gyakorlati orvostudomány .fejlesztése érdeké­ben . A miniszteri tanácsos rövid. mjBa&lcemM tett a készülő fürdő tör­vény- tervezetről és hangsúlyozta., hogy az ti.j törvény alkotás az értekeitek megelégedésé­vel fog találkozni. \ titkári jelentés után, amelyek alkalmával a jelenlevők az egyesület szerencsétlen kö­rülmények között eLhnuyt titkára, Kiss Alfonz dr. emlékének felállással áldoztak, megkez­dődtek a magasszinvonalu előadások, amelye­ket a hét országból egybegyült több mint két­száz kongresszusi tag nagy élvezettel hallga­tott. Az első előadást Schmidt professzor, a prá­gai német egyetem belgyógyászati klinikájá­nak vezetője tartotta angina pectoris címen. Utána Mladejov'sky prágai egyetemi tanár adott elő az orvosi klimatológiáról. Melchior breslaiui professzor a bél dugulásról értekezett, mig Nőimen brudk dr. prágai egyetem; tanár a komatózus állapot'kát ismertette, A kongresszus tagjai estére az ujfürd. ,.Pa- lace“-szanatórium vendégei voőak. A pompás estélyen Szontagh dr.. Jirásek, Wonnenbrnch prágai egyetemi taná^k és lieftys- Gy. An­dor, a Kárpátegy'süléi főtitkára mondott han­gulatos fel köszöni ők Hétfőn délelőtt 1 átraszé piakon folytatódott a kongresszus. A vendégeket teljesen eibé* jolta a fenyőerdőben épült modem tátrai gyógyfürdő s nagy elismeréssel nyilatkoztak * régi szanatórium most megnyíló keleti száge nyáréi, amely a modern orvostudohány min* dón eredményét felhasználja s beállítja te üdülő betegek szolgálatába. A kongresszus széplaki programján Sitt* betűdéin prágai proesszor az egyszerű és kom­binált gyógyszerterápiáról, Sehaffer breMaul tanár a szivinezufficiencia terapécijáról, Krei* bich prágai tanár Tátraszépiakra való vonat­kozásban a dermatologia diagnosztikai és tett- rapsutitus kérdéseiről tartott nagysikerű elő­adást. Az újonnan átalakított gyönyörű étterem* ben kedélyes ebéd következett, melye®. Ghutor Mihály dr. a házigazda szerepében intézett síi. vólyes üdvözlő szavakat a kongresszus tagjafc hoz s nagyon érdekesen fejtegette a Táfcra-Mfc matalogia elemeit. A kongresszus további része CteorbaM* és Tátrmnailéff-házdn za jlik le » junius 16.-ÓB? záródik. Két halálos fürdés Pozsonyban Pozsony, junius 10. (Pozsonyi szerkesztő­ségünk telefon,jelentése.) Pozsonyiban a pün­kösdi ünnepek alatt két emiberőJetet köve-, telt áldozatul a szabadban való fürdés. Panass Jenő 18 éves bognártanomc a Eároiyfakvi úton a szabad Dunában fürdőit, amikor Mrteiea örvény kapta el és elmerült a vízben. Holt­testét még nemi találták meg. A szerencséé- len fiú holnap szabadult volna fel mesterénél A katasztrófa szinhelytéöl nem messze fürdőit Nuims Tibor tanárjával, Otoanensky Jenő ipar­iskolai tanárral. Fürdés közben hirtelen eá» kapta őket az ár és fuldokolni kezdtek. Bor Jaroszláv ipariskolai tanuló utánuk ugrott, de izgalmas küzdelem után csak Otomsenakyí tudta a partra kihúzni. Nums Tibor a Duná­ba veszett. Holttestét még nem találták meg. Károlyi Mihály Londonban London, junius 10. Károlyi Mihály Lon­donba érkezett. Útja állítólag összefügg Bethlen angliai aljával. Tekintélyes angoí politikusok úgy tudják, hogy Károlyi igyek­szik az alkalmat fölhasználni arra, hogy a magyar kormány ellen szélső baloldali kö­rökben hangulatot keltsem, Budapest, junius 10. (Budapesti szerkesz­tőségünk telefonálja.) Az ügyészség tegnap újabb köröző levelet adott ki Károlyi Mihály gróf ellen, a magyar állam megbecsülése el­len elkövetett bűntett címén, amelyet Ká­rolyi a múlt évben a berlini antifasiszta kongresszus alkalmiéval tartott beszédében követett el. Fölemelik a póstmttetékei a hüllőiéi forgalomban Prága, junius 10. A Prager Abendzeitnng értesülése szerint megjelenik e napokban a postaügyi minisztérium legújabb rende­leté. amely szerint julius elsejei érvény- nyel a postailletékek egész sorát rendezik, illetve fölemelik. Az illetékváltoztatást főleg azokra a hivatalos ténykedésekre vo­natkoztatják, amelyek a londoni világpos- takongresszus szerződéseiben bennfoglal­tatnak, vagyis a külföldre való forgalom illetékeire. Azonkívül belföldi postailleté­keket is fölemelnek. Az állami posta jú­lius 1-vel a kis postacsomagok szállítását is bevezeti. Ezek alapján külföldre 1 kg, sulyn csomagokat is lehet küldeni. A fel­adási illetéket 5 koronában, az átvevési il­letéket t koronában állapítják meg. Az ál­talános póstailletckek emeléséről egyelőre lemondtak, de tervbe vették, a jövő év kez­detével a költségvetési igények fedezete céljából a postatarifa általános emelését végrehajtani. Az erre vonatkozó előmun­kálatokat már megkezdték. SZENTIVÁH-FllRDÖ megnyílik JUUUS L- EN — Az eperjesi Daltestvérek remetei majálisa. Eperjesi tudósítónk jelenti: A D a (testvérek egyesülete juLius 15-én CennMe fürdőn ren­dezi még második majálisát, amely iránt gyeszerte óriási érdklődós nyilvánul meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom