Prágai Magyar Hirlap, 1930. március (9. évfolyam, 50-74 / 2271-2295. szám)

1930-03-25 / 70. (2291.) szám

tS0O mértéas 35, kedd. *T^<SAiyv\AOVARHlRIiAP Aa pedfig Bátorify Sándor. Moraváite Zoltán dr. és Oberták Károly lőttek. ÜgyésBtekmiek Pogány Géza dr., Frtedrioh Zoltán üt., Han^tlke-HaJam Oszkár dr., Ptrónay Ede dr. és Rosováte József dr.. egyesületi orwwokniaik pedig Klein Artúr dr., Lusatng .Jenő dr., Pfesa István dr., Szamok Gusztáv dr. és Rezsucha Lajos dr. lettek niegváliasatva. A pénztári vizsga ló- bröotteág tágján BánMdy Aurél, Brudmer Sándor és Déry István, póttagjad pedig Manó Reaeő dr.! és Léviusz R. tették. Ezután az egyesültet választ­mánya 2-4 tagjának valamint 5 póttagjának meg­választására került a sor. Ennék megtörténte után Morávek elnök üdvözölte az új tnsztdkart és kö- j szünetet mondott a közgyűlésnek belehelyezett határtalan bizalmáért, majd berekesztette a köz­gyűlést. (K. P.) A Csehszlovákiai Magyar Testnevelő Szövetség hatalmas fejlődése — A szövetség évi közgyűlése — Pozsony, március 24. (Saját tiudósitónlkitól.) A o&eliszfkmvkinii magyar onort nagy bizalommal tekinthet a jövő elé, mert olyan legfelsőbb fóruma van, amely altig néhány éven belül annyira ki­épüli, olyan szilárd pilléreken nyugszik, hogy a magyar sportegyes illetek nyugodt telkálemeretitel támaszkjod'hatnialk a Csehszlovákián Magyar Test­nevelő Szövetségre, amelyet mint a köztársaság magyar sportjának legmagasabb fórumának most már elismerte a kormány és az országos hivatal. Ha vtísstsagondoilujuk a szövetség alapítására, hogy azt milyen pessziiniasatikusan. fogták fel a sportolók és a magyar társadalom e ha látjuk, hogy ma már ötvenegy egyesültet közel 20 ezer taggal van a szövetségben megszervezve, hogy a magyar társa­dalom is melegebben érdeklődik ezen szervezet működése iránt, bátran kijelenthetjük, hogy a Révay István és Fekete Béla vezetése alatt álló Magyar Testnevelő Szövetség hivatásának magas­latán áll s további eredményes munkájához sok sikert kivánhatunk. A KÖZGYŰLÉS A Csehszlovákiai Magyar Testnevelő Szövetség vasárnap tartotta meg Pozsonyban tavaszi rendes közgyűlését, amelyen Szlovenszkó és Ruszinszkó egyesületei erősen voltak képviselve. Révay István elnök megnyitó beszédében főként azt a kecsegtető tényt emelte ki, hogy a szövetségbe ina már úgyszólván valamennyi számottevő magyar egyesület belépett. A szervezkedés serényen folyik s mindenütt lelkes sportemberek támogatásra talál. Sajnálattal jelentette be, hogy’ a sző vek; ég ru- ezinszkái vezetője: Guiövire Tivadar eltávozott a köztársaság területéből, miáltal a szövetséget nagy vesztesség érte. Háláját fejezte ka Holota János dr. nemzetgyülésd kép viselőnek fáradságot nem ieimerő munkájáért, továbbá a két magyar párt tartómén y- gyülési képviselőinek te köszönettel tartozik a szövetség, akiknek eredményes közbenjárásukra az országos hivatal kiutalta az első segélyt a szö­vetségnek. Ugyancsak jegyaőlíönyvi köszönet illeti Moravife Jenő dir. 4, Köp per Miksa prágai köz­ponti megbízottat és Sohunmann Imre MLSz tót- kárt fárad'hatatlan munkájukért. FEKETE BÉLA JELENTÉSE Az elnöki megnyitó után Fekete Béla ügyvezető igazgató részletes jelenté* tett a szövetség műkö­déséről. Helyszűke miatt sajnos csak kivonatosan közölhetjük az évi jelentést, amely telve van po­zitív eredményekkel: A tagegyétetek száma, az újonnan belépettek: Fülek! TC, Párkányi TE, Párkányi Tennisz Cl., Verebélyi SC, Dióiszegi SC, Dunaszeirdalielyi AC, pozsonyi Vasas, Húsos, Kábelgyár, továbbá a gömöri egyesületek és a Beregszászi SC. örömmel jelenthetem, hogy a társadalom is nagy számmal lépett be alapító és pártoló tagjaink sorá­ba. A társadalom beszervezésére nagy gondot for­dítottunk, sajnos, azonban nem mondhatjuk ezt az egyes egyesületeink részéről. Így is a múlt évben a 40 alapító taggal szemben ma 65 alapitó tagunk és a 91 pártoló taggal szemben ma 62 taggal szapo­rodott tagállományunk, és kitépett 2 pártoló tag. A legtöbb bélépő tag ma :is a Kassai SC kötetekéből lépett be s a múlt 'évi 34 taghoz újabb 24 tag lépett be, — összesen 58 — a statisztika szerint az UAC 17 tagját megelőzi ama a Lévai TE 26 taggal, utána jön Ipolyság 11, Losonc 9, Rozsnyó 10, Rimaszom­bat 11 taggal, s kétségtelen, ha Pozsony, Érsekúj­vár, Komárom és a többi naovobb városok társadal­mát képviselőink nagyobb szeretette! és az ügynek állandó felszínen tartásával szerveznék, úgy ma a taglétszámunk messze meghaladná a félezer számot. A versenyrendezési és versen yezmi kedv eme­lésére az elmúlt éven három vándordijat alapítottunk, nevezetesen a labdarugó sport újjáélesztése érde­kében rtiszinszkói egyeseületek részére a „Rn- szinszkói Serleget14 és a, csallóközi kis egyletek részére a „Csallóköz: Serleget11, amely serlegek közül a ruszinszkói serlegért már az ősz folyamán meg is indultak a kózdelniek, amely küzdelemből a Munkácsi SE került ki 5 ponttal győztesként. — Ezen két serleg értéke meghaladja a 3800 K-t. Nagy hálával mondunk köszönetét Révay István elnök urnáik, aki méreteiben és értékében is egy hatalmas imüvészi serleggel ajándékozta meg szö­vetségünket, nevezetes® a tnraiezcsapat körmérkő­zéseikre ajándékozott „Révay-Seirteg“-ért. Ennek a kiírási tervezete már készen van és a folyó évben 16 egyletünk startol tenntezcsapatávai, amely egy­letnek győztesei a Szövetség plakettjét kapják em­lékül. Ezenkívül öt versenyre adományozott Szövetsé­günk kisebb nagyobb díjat s az ETVE-dek atlétikai viadalának segélyezésére 1500 koronát adomá­nyoztunk. Szövetségünk egyik legfontosabb feladatának te­kinti az ifjúsági, a közép- és főiskolai sport meg­szervezését és felien ditését. E téren szép eredményt mutat fel a PTE keretében működő Pozsonyi Főis­kolások sportosztálya. Van labdarugó csapata, amely már szép eredménnyel működik, van atlétikai osz­tálya és különösen szép vivógárdáia. Ezen főiskolá­tok 9Q0é3ytBésére 5000 koronáit fotriÉhritanb; • i KóZOAZPAjSAiGP . A német iparospárt az 1927.-nél régebbi adók ieirását s a kisiparosok helyzetének sürgős orvoslását követeti folyó év április hó veiéig havi 400 korona segély-’ ben részesülnek. — örömmel jelenthetem be, m. t. Közgyűlés, hogy sikerrel oldjuk meg rövidesen a prágai főiskolá­soknak sportolási lehetőségét. A megállapodást Kopper Miksa központi meghatalmazott az ifjúság kiküldötteivel a közel napokban véglegesen per­fektuálta és a prágai főiskolások kérték a legkö­zelebbi igazg. tanácsi ülésre való meghívásukat,' hogy Szövetségünkkel a szoros kapcsolatokat és szervezeti életet felvehessék. Szabad tegyen itt felsorolnom a®on segélyeket, amit az egyleteknek az elmúlt évben adományoz­tunk. Pályaépítési segély ciánén a Losonci AFC-tnak; 5000 kor., a Munkácsi Síknek 1000 korona, a Po-j zsonyi. Főiskolásoknak 5000 korona, a Pozsonyi; Munkás Sfí-nek korona, a Kassai SC-nek 2500 korona, az Eperjesi TVE-uek 1500 korona, tehát a múlt évben kiosztott 12.000 'korona segéllyel szem­ben 10.000 koronával adtunk többet, amelyhez hoz­zá kell számítaná a vándordíjak és tterstetetdijak összegét is. Tisztelt Közgyűlés! Beszámolómban kitérek az ügykzelésre is: az 1929. évben iktatott ügydarab volt 758, míg az 1928. évben 506 ügydarab, amely j számhoz szem láttetően közölhetem, hogy a folyó éy-j ben már 240 ügy darabunk vau, amely 165 ügyda­rabbal több, mint az 1929.évben máncius 20-án ik­tatva volt. Jeltemzőek ezek a szántok Szövetségünk ügymenetének fejlődésére. Sportéletünk szervezeteinek megismerése végett, fel fektettem tagégy léteink életéről azt a szemléltető, Svatieztdikát, amelynek adatai örvendeiesek, sajnos, azonban szomorúak is. Az 51 tagegylet taglétszáma 17.364, amelyhez ha hozzávesszük a többi egyletek után ezen számnak a 30 százalékát, úgy a magyar egyesületeknek a taglétszáma 22.456. Ebből aktív sportoló tag 7637 s ezen szám megoszlik: labdarugók 2657, atléták 432, úszók 254, birkózó és boxoló 198, tennisze- zök 1998, téli sportolók 878, egyéb sportok, igy torna, rivás, ping-pong stb. 110, ami a múlt évi adatokkal szemben örvendetes javulás. — Szomo­rú azonban tagegjTeteink vagyoni helyzete, az 51 tagegyletnek adóssága 237.893 korona és a többi tagegylet után, ha esen szám 30 százalékát vesz- saük, akkor egyleteinknek megközelítőleg 31Ö.ÓÓ0 korona adósságuk van. Ezen adósság óraik a legutóbbi évekbe® lett oly ijesztően emelkedő, amikor a városotk ai am-atőr- sporlbevéi:eleket 35—40 saéfcaiélkios vigalmi adóval sújtották. Azon egyletek, amelyek közölték a befizetett vi­galmi adót, lefizettek 1B7.860 korona vigalmi adót, amelyből összesen csak 34.300 koronát kaptak se­gély címén vissza. Kérem a t. Közgyűlést érezze át, hogy az egyete­mes magyar testnevelés ügyéért csak kötelességeink vasmák! Kötelességünk azt erkölcsileg, anyagilag támo­gatni; köteteeeégünket teljesítjük Te örömünket lel­jük benne, ha szóval és Írásban, tettel és lelkesítő szavakkal a társadalom minden rétegébe® pnopagál- juk a magyar testnevelés szent ügyét! A közgyűlés nagy lelkesedése közepette Révay István elnök köszönetét mondott Fekete Bélának eredményes és önzetlen munkájáért. Ezután Benke István felolvasta az évi pénztárt jelentéért, amely aktívummal zárult. A pénztári és zárszámadási je­lentést tudomásul vette a közgyűlés. Az indítványok során elfogadta a közgyűlés az MLSz ama indítvá­nyát, hogy a szövetség az alakulandó egyesületek számára alaipszabélymiintát készít. Hosszabb vita után, amelynek folyamán felszólaltak Monavitz Zol­tán, Hotota János dr. és Kopper Miksa, elfogadta a közgyűlés azt az indítványt, hogy rendes évi segélyeket a szövetség csakis a tava­szi közgyűlésen fog kiosztani. Rendkívüli segé­lyek kifizetésére pedig az igazgatótanács kapott megbízást. Holota János dr. hosszabb fejszóklásában fölvilá­gosította a közgyűlést a vigalmi adó leeaáffitásiának ügyéről és figyelmeztette az egyesületeket és a szö­vetséget, hogy az egvre fokozódó gazdasági krízisre való tekintettel reális gazdálkodást folytassanak, mert a sport is egyhamar érezni fogja a gazdasági válságot. Moravitz Jénő Indítványára eühaMroata a közgyű­lés, hogy a magyar középiskolák spörtreödezéeél támogatni fogja a szövetség. A tárgysorozat utolsóelőtti pontja volt a jövő évi költségvetés, amely 14Ö.494 koronára van előirá­nyozva. Végiül a tisztikar választására kerti® a sor. A vá­lasztás eredménye a k"vetkező: elnök: Révay Ist­ván, alelnökök: Moravék Gyula, Le/beirftnger Fri­gyes, Holota János dr., Kálik y Eendire dr., Herczog György, Síménfail'vy Árpád dir., Sdheü Péter, Behun István, üg3 vezető igazgató: Fekete Béka, pénztáros: Benke István, ügyészek: Fülöp Dezső dr., Liitmann Jánós dr., Ackenmann Fülöp dir., Pogány Géza dr., jegyzők: Niederansen* Károly, Páildy Béla, központi megbízott: Kopper Miksa. Igazgatótanácsi tagok: Pozsonyból: Böhm Rudolf szenátor. Pogány Géza dr., Ürüli Emil. Feuer Gá­bor, Nagy Dezső, Gross Ernő, Lusn'ca József, Mora- vitz Jenő, Stefaraik Gyula; ÉTsekjuvár: Néder Já­rna, Sotaára: GCbffl KÉtri* fed Ipd&pi*- Per* Prága* március 24. A némtet iparospárt, melynek törvényhozói a magyar nemzeti és ors&ágos kere szítén ysaocia lista párt törvény­hozóival közös klubot íiilaikiitotftafk s igy legkö­zelebbi politika! barátainknak tekintendőik — a anuilít napokban tartotta Prágában a szoká­sos évi ibougiressausát. Az időszerű gazda^ag- polititoa! kérdésekről Stetnal, Eckert, Prause képviselők s Tiohy és Tsohapök szenátorok tartottak beszámoló beszédeket. A szónokok a mezőgazdasági válság kérdésével is foglal­koztak s hangsúlyozlak azt, hogy a kisiparosak és kisekereskedők ugyancsak stdyos mUágbcm varrnak, s igy a közgazda­sági kérdések megoldásánál ezeknek az osztályoknak az érdekeit is szemmel kell tartam. A kongresszuséin elfogadott rezoluciós hatá­rozat megállapította, hogy mezőgazdasági vál­ság tagadhatatlanul van. Az ipari és keres­kedői osztályhoz tartozók nem zárkóznak el a mezőgazdasági válság orvoslását célzó ész­szerű intézkedések elől, azonban az egyolda­lú megoldást nem fogadhatják eb A rezolu- ciós határozat élesen állást foglal a gabooa- monopóliuim s minden oly intézkedéssel szentben’ amely a kereskedelem béklyóba ve­rését és a költött gazdálkodáshoz való vissza­térést jelentené. A mező gazdasági válsággal lépési tart a kisipar és kereskedelem válsága. Az állam támogatásával létesített fogyasztási szövetkezeteik s a termelő és értékesítő társu­latok megszüntették az egészséges versenyt, mert a kereskedő nem tud lépést tartani az adókedvezményben, leírásban, szanálási se­gélyben részesített fogyasztási szövetkezettel. A kongresszus követeli azt. hogy az Időd­ből s régebbi időkből fennmaradt adótarto­zásokat a. pénzügyigazgatóság írja le. továbbá’ hogy az állam korlátozza a felesle­ges kiadásokat. ,„4 kereskedelemügyi tárca nevetségesen csekély dotálását s különösen « kisipar tá­mogatására szánt összegek kicsiségét a kis­iparos és kereskedő osztály súlyosan viseli s azt hallaitkm komolytalanságnak ág dur­va fi gye íme tienségnek kénytelen minősi- teni.“ Az illetékes tényezőiknek meg kell fontéiniok azt, hogy a kisiparos és kereskedőosztá 1 y vál­sága ugyanolyan katasztrofális, mint a me­zőgazdaság válsága s ezért együtt kell keres­ni az orvoslás módozatait. Az állattenyésztők önsegélyezési akciója. A mezőgazdasági tanácsok, az állattenyésztők, az állatkereskedők s más érdekelt tényezők nagyszabású akcióra készülnek az állatte­nyésztés jövedelmezőségének emelése s álta­lában az állattenyésztés fellendítése érdeké­ben. A terv szerint az állattenyésztő vidéke­ken külön olyan szervezetek létesittetuek, amelyek a központi szervezeteknek jelentést tesznek a rendelkezésre álló állatállomány mennyiségéről és minőségéről s ezzel az ál­la tkereskedelmet koncentráljak. Külön szer­vezet gondoskodnék a vágóállatok nyilvántar- tásáról. Az illetékes tényezők ezzel az akció­val akarnak segíteni a nagy vágóhidak állan­dó vágóállat hiányán, amely a kereskedőket arra kényszeritette, hogy a külföldi piacokon keressenek árut. A létesítendő szervezetek díjtalanul adnak tanácsot a tenyésztőknek egyrészt a fajtáik válogatásánál, másrészt a vágóállatok hizlalásánál. Likvidálták a Frankfurti Biztosítót. A múlt év közepén az európai pénzügyi s külö­nösen biztosítód körökben kínos feltűnést keltett a Frankfurti Biztosítónak a fizetéskép­telensége. Ismeretes, hogy ennek a biztosító­nak Csehszlovákiában s különösen Szioven- ezkón nagyon kitérjedit kereskedelmi hálózata volt. Háromnegyed év alatt megejtették a vizs­gálatot s elkészítették a vállalat likvidálását. Az intézet a német infláció idejében a szilárd valutájú Csehszlovákiában, Magyarországon és Ausztriában fejtett ki élénk tevékenységet, emellett a vállalat igazgatói a saját számlá­jukra spekulációs üzletekbe bocsátkoztak, amelyeket a vállalat azért vett át, hogy a jó hírnevét mentse. Ezt a hamis könyvelési be­jegyzések követték. A biztositó fedezetlen adósságai 52 millió márkára emelkedtek. A hitelezők 40 százalékos kiegyenlítése után a részvényeseknek 15 százalékos kiegyezést ajánlottak fel. Emellett a svájci részvényesek a részvényeik teljes értékét kapnák meg. A likvidáló bizottság a részvényesek kétfajta kiedégilését, a svájci törvények szigorúságával magyarázza. Ezt a javaslatot végül is elfogad­ták s ezzel a Frankfurti Biztositó minden ügyét teljesen likvidálták s az intézet $iegj- szünt. A földművesek forgalmiadé vallomása. A pénzügyminisztérium a kisgazdák 1920. évi forgalmi adóbevallások beadásának halári­dejét folyó hó március 31-ig hosszabbította meg. Ez a határidő oly kisgazdákra vonat­kozik, akik 50 ha-val kisebb területen gaz­dálkodtak. A* ungvári villamosrészvénytársaság áprir lis 8-án tartja rendes évi közgyűlését, amely­nek napirendjén az igazgatóságnak ama ja­vaslata is szerepel, hogy a vállalat 25 millió korona értékű saját kötleveleket bocsásson ki. A társaság az 1929 évben 1.55 millió ko­ronát kitevő leírások után 286.666 korona tiszta hasznot ért el. Az 1928. évi nyereség 150.560 korona volt. A köztársaság aranykészlete. A köztársaság aranykészlete javára az 1929. évben összesen 1.345.676.85 korona értékű ajándék folyt be. Az aranykészlet értéke az 1929. évi december 31-iki állapot szerint 57,854.617.25 koronát tesz ki. Ebből a Nemzeti Bank folyószámláján 28.891.369.85 korona van elhelyezve, a Nem­zeti Bank 600 darab részvényében 3.961 >.000 korona van s az eddig pénzzé nem tett aján­dékok 66.386 korona értéket képviselnek, az 5 koronás ezüstérmék verésének tiszta hasz­na, 24,936.862 korona a Nemzeti Bank folyó­számláján van elhelyezve. háxjs Ianre, Keviczky Dezső dt.; Léva: Scbulta Gyu­la, Borosé Béla; Losonc: Minikus Artúr, Tanba Jenő; Rimaszombat: Márkus László, Jellinek BmŐ; Rozs­nyó: Kanray Jenő dr.; Kassa: Öleohlager Lajos, Ben­ke István, Wítlkoveky Armamd, Tánczos .József dr., Wieiamd Alibin; Eperjes: Kissőczy József dir., Hinsoli- feid Márk dr.;. Vágselly0: Baranyai Vince dr.; Ga- lámta: Maiidéi Oszkár; Párkány: Haar Ignác, Fülek: Duliony Lajos; Ungvári Székely Gy. Levente, Ja- kubovits Kálmán dr., Tomcsányi Béla; Munkács: Péter Zoltán dr.; Nagyszállás: Ilokky Károly, Kun Béla dr.; Prága: Kopper Miksa, Jelűnek Ferenc. Szám vizsgálók: Vitéz Sándor. Hubay Miklós, Ja­ni őseik Picasso, Kőszegby János. — Ellenőrök.: Viskó Elemiér, Guttmann Ernő. A közgyűlés örrömnmeJ állapította meg, liogj' most mér a munikásegyesületek is betek apcsotódtak a szö­vetségbe s a muirtk'ásegj’esülietek ugv az elnökség­ben, mint az igazgatótanácsban képviselve vannak. Révay elnök a tisztikar névéiben köszönetét mon­dott megválasztás áért és ezzel a gyűlést berekesz­tette. X Megalakult a középszíovenszkói tennisz-zsupa. A középözlovenszkói tennisz-zsupa. e hó 16-án tartotta elfő választmány? ülését Besztercebányán Bározy Oszkár elnök javaslatára a, következő lett elhatározva: Minden klub köteles összes tagjait regiftrálái. Ezen játékosok 38 százalék vasúti kedvezményben részesülnek (legalább 6 személy­nek egyszerre s legalább 16 km-re való utazás- mii). A. vasúti bélyegek (5 kor.) a zsupától kérel­mezen d ők. Az ifjúság kiképzésére igen nagy súly helyezendő. Minden klub köteles július 15-ig egy házi junior-versenyt rendezni. A zsupai junior- bajnokság esetleges -megrendezése iránti kérvé- ajjék ágrilis 15-ig terjeeatendök fel, A iegtehet&é-. gesebb juniorok közül egyesek a prágai tenniez- isikolába lesznek ajánlva. Az ifjúság részére min­den klub teoretikus és praktikus kiképzésről is gondoskodjon s olcsó páiyabérrel, labdákkal stb. segítse elő azok játékát. A klubok következő ver­senyek iránti kérelmei lettek pártolólag a GsL LT Szövetséghez felterejsztve: Zsolnai Sport Klub jülius 4—6. megyei bajnokságok, csak a megyében regisztrált játékosok részére. Slávia. Besztercebá­nya julíus 24—27. nemzetközi: Lévai Sport Egylet aug. 14—17. nemzetközi. A klubok az összes klub- közötti és csapatversenyeiket a z&upának előre jelenteni tartoznak. Nagy figyelem fordítandó a csapatversenyekre, melyek ma minden országban nagyon elterjedtek és igen hasznosak. Tervbe van véve egy z&upai csapat-bajnokság kiírása. .Minden klub köteles férfi és női ranglistáját a zsupai ranglista összeállítása végett julius 15-ig a Berg- wail módszer alapján összeállítani és jelenteni. Minden klub gondoskodjon jó birók kiképzéséről, e végből tanfolyamok rendezendők. Azon klubok, melyek trainert igényelnek, kérvényeiket legké­sőbb május 1-ig terjesszék a zsúp áh oz fel. A Riseley-pohár nevezési zárlata március 3!. nevezé­sek közvetlenül a szövetséghez küldendők. Sajtó­előadónak Novy Ferenc lett megválasztva. A szö­vetség és a ziBupa hivatalos lapja: A Tennis-Go:f Revue, ezenkívül a választmányi ülések fontosabb határozatait a nagyobb napilapok is közölni fogják. )( Megalakult a Csl. Magyar Jéghockey Szö­vetség. Pozsonyban vasárnap hét egyesület kikül­döttének a jelenlétében megalakult a Csehszlová­kiai Magyar Jéghockey Szövetség. A megalakult szövetség az ügyek vezetésével ideiglenesen a Testnevelő Siővétség elnökséget bízta meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom