Prágai Magyar Hirlap, 1930. március (9. évfolyam, 50-74 / 2271-2295. szám)

1930-03-15 / 62. (2283.) szám

Xí»üu uia.mua íu, s^uujuku. eaertonnás cirkáló a kínai vizeken, két cir-1 káló Guyana és Uj-Kaledonia számára, égj J cirkáló Madagaszkárban és két előőrscir­káló az Északi téngeren. A Földközi ten­geren tehát mindössze hat cirkáló maradna, j a francia, a tunniszi, az algíri, a marokkói ! és a sziriai partok védelmére, azaz ugyan ! annyi, mint ahány cirkálója Olaszországnak van. Pertinax az Echo de Parisban úgy tndja, hogy az angol admiralitás első lord­ja és a francia szakértők tegnap kompro­misszumlehetőségeket találtak. A kompro­misszum alapján a francia-olasz flottapari- íást. elvileg megteremtik, de praktikusan Franciaország számos kivételes jogot kap, úgyhogy a francia flotta végeredményben 200.000 tonnával nagyobb lenne olasz ve- télytársánál. Veszedelmes ebben a kompro­misszumban mindössze az, hogy ha az olasz francia paritást elvileg mégis elis­merik, valójában Olaszországnak megad­nák azt a jogot, hogy a paritást a tervezett ötéves flottavakáció alatt el is érje. Mindazonáltal a konferencián ma a han­gulat sokkal kedvezőbb, mint tegnapelőtt volt. Briand megtörte a jeget és az angol- szász ellenállás nem oly merev többé, mint néhány nappal ezelőtt volt. Teljes ered­ményt Londonban a hatalmak aligha érnek el, de részletekben olyan megállapodáso­kat kötnek, amelyek a fölületes szemlélő­ben úgy ahogy mégis a lefegyverzés illú­zióját kelthetik. gyek, egyesülni fognak valamikor vnl a meny­nyien mind. Kivel kezdjem, mit is mondjak, mit hall­gassak el beszédükből? Közös nyomorúságaik dacára ma is világok állnak még közöttük. Nem is szabad furcsálnunk, természetesnek kell találnunk, hogy Kerenszkiék soha sem fogják megérthetni Cyrill cár híveit, s a mo narchisták örök lenézéssel Kerenszkit, Mii- jukovot állítják oda minden nemzeti gyászuk, közös bajuk okául. Egy példázó talármese Hol *az igazság, kinek van hát közöttük igaza? öreg krimi tatár meséje jut eszembe. Jáltai halászok halásztak a Fekete tenger partvidékén. Óriási hálát feszítettek ki, s vár­ták az eredményt. Szűkült a háló, húzták a kötelet, szakadásig feszültek az izmok. Bő fogásra volt kilátás. — A zsákmány fele a miénk, — követe- lődztek a munkások. — Miénk a háló, miénk a zsákmány, —• felelték a halászok, — kikötött béreteken fe­lül semmihez jussotok. Csak a háló a tiétek, a tenger, s annak tartalma közös tulajdon. Ha nem feleztek há­lótokat darabokra tépjük. A közös jóból részt követelünk mi is. S nem tudtak megegyezni. Szétszaggatták a hálót, a préda a tengerbe Az orosz emigráció könnyes és docos kálváriája Kerenshi és Miljukov, az első orosz forradalom száműzött vezérei Kerenskitői Besedovshiig Ívelő kőrút az orosz emigráció portáin — Világok választják el egymástól ma is a nyomorgó orosz számkivetettek frakcióit Irta: HUNGARICUS VIATOR I. Páris, 1930. március. Véres seb Európa testén az orosz emigrá­ció. Koutepoff generális rejtélyes eltűnése aktuálissá tette már-már alig észrevett szo­morú létezésüket. Különös! Millió és millió orosz szenved és pusztul Szovjetoroszország- ban, külföldi számkivetésben, s a világ alig vesz róluk tudomást. Párisban, vasárnap, mi­se után eltüntetnek egy orosz generálist, s az egész világsajtó felhördül, őszinte rokonszenvvel kevert megmagyaráz­hatatlan kíváncsiság vonz, vezet közzéjük. A költői álom ... Puskin Anyeginjéből ismertük, s szerettük meg őket először. Először csak a finomakat, az előkelőiket. ,Én Írok önnek, —“ szavaltuk csillogó szemmel, s könnyeztük meg kamasz- korunkban szép Tatjána szomorú levelét. S aztán jött a próza. Dostojewsky és Tol- stoj, Csehov és Gorkij, — béke és háború, szegénység és nyomorúság, Rasputin és Jou- soupoff, Kerenski és a forradalmak, — ösz- szeomlás, s veresíonálként tovább Lenin, Trotzkij és egy csomó más, s végül a legvörö­sebb hóhér, minden idők leggonoszabb sá­tánja, — Stalin. ... és a prózai valóság,,. 8 kis párisi hotelekben tanyáz az emigrá­ció, külvárosok bútoros lakásaiban a Galicy- nek, Trubetzkojok, Dolgoruckyak, s a Roma- novok közvetlen vérei. Hol van ettől Anye­gin, hol van Tatjána, Puskin előkelő roman­tikája? — Remisoff: „Russlaand in Flam- inen^ divatos olvasmányunk ma, s Bunyin, Aldanoff, s a többi fiatal orosz lángelme, s. Iwan Iljin megfontolt elmélkedése a kommu­nizmusról. A nagy kérdőjel Ez ma a probléma, ennek megoldásától függ Európa sorsa, s ami Genfben, Hágában, Londonban játszik, hárfapengetés csupán, ha ez a nagy test, ez a hatalmas szív, amit ma is még Oroszországnak csúfol a vörös kórus, újra megtér, testvéri egyesülésben Európá­val dolgozik, uj száz évre meg van oldva az emberiség sorsa, a sokgyerekes család, Euró­pának van hová emberfölöslegét szállítania, munkára talál a sok millió munkanélküli, nincs gazdasági krizis, megélhetési problé­ma, — ha akar, becsületesen és békén élni tovább a világ, az uj Oroszország ad munkát eleget, s néhány generációnak lesz még el­rettentő például odaállítható a megbukott kí­sérleti vörös szörnyeteg. Fájdalmas nosztalgiás hazaszeretet Ezer titokkal van tele a várva várt orosz jövő, s ha egyelőre mozdulatlan Sphynxként mered is a félelmetes kolosszus, a nagy pusz­taság szélén ébredez már a biztató fény, sa­ját vérködébe bukik Stalin rémuralma, a ma még mindennél hatalmasabb vérvörös nap­korong. . Végiglátogattam a párisi emigránsokat, Kerenskitői, Bessedewskyig mind. Beszéltek nyíltan, őszintén, — szeretnek, — gyűlölnek, lelkesednek, — csak emberek ők is, — de szeretet, gyűlölet egy lángban gyullad égig: — epednek, sírnak, küzdenek, — változó esz­közzel kegyetlen harcot vívnak közös édes­anyjuk, Oroszország megmentéséért. Minden gyengeségre, minden régi és uj hibájukra találok mentséget, — nagyon sze- j rettek, nagyon gyűlöltek, de meg is szén- j védték ön szerelmükért, s minden hibára,, j bűnre absolutió az absolut hazaszeretet. S ha ezer érdek, ezer különbség szét is vá­lasztja őket, ebben a hazaszeretetben egy­zuhant Egymást marva-tépve kellett végignézniük mint falják fel a drága zsákmányt a part mentén leselkedő messziről jött idegen ha­lak. ^iehéz lesz a régi kipróbált hálót újra ösz- szefoltozni.-kis fíf-G^ny " I Kt-a : S~ U g Q n Y I m LOS­(12 vele. Ekkor írták ki a választásokat és a md­Gábor nem is India, hogy miről van szó. — Hát Andor, amikor a lovaglás ügyete­ket elsimítottátok, megkérdette tőled, hogy mikor szakítottam féfllbe a mi telelőn! sm ere ín­ségünket. És te azt mondtad., hogy kará­csonykor, pedig mi miég a nagyhéten is sok­szor beszélgettünk. Ez már nem is véletlen, de valóságos csoda volt a mi életünkben. Ha akkor az igazat mondod, Andor inzultá! és megverekszik veled, vagy engem öl meg fel­háborodásában ... Akkor egyikünk talán már nem is élne... Klárika majdnem sírva fakadt erre a fel­tevésre, de Gábor jóízűen elnevette magát. — No, csodáról, sőt ez esetiben m*g vélet­lenről sem lehet beszélni. A báró segédeitől, amikor a darab témája miatt kérdőre von­tak, megkérdeztem, hogy ezt milyen elmen teszik, ők azt válaszolták, hogy te karácsony éta a báró menyasszonya vagy ... Tudomá­sul vettem ... Mikor aztán a báró megkér­dezte tőlem, hogy mikor szakítottál velem... no, annyi Írói fantáziám csak van, hogy kita­láljam, mit kell mondanom, hogy a bárót megnyugtassam. Klárika Gábor nyalkáiba borult és meghat­va súgta a fülébe: — Igazad van. És mégsem véletlen ... Úgy van. Minket a véletlenné] nagyobb és szen- fcébb erő hozott össze. A második esztendő tavaszán Kláriiba egy csekély kis légcsőimrutot kapót! s. az orvosai tengeri ajánlottak. Elhatározták, hogy Klári­ka Bemegy Nizzába. Gábor neon mehetett niszterelnök azt akarta, hogy Benedek Gá­bor, az iró is vállaljon mandátumot. No jó, hát akkor a mama kísérd el Klárit. Klárika mamája nagyueíhezen rászánta magát, hogy a papát a birtokon hagyja. Keddire tűzték ki az indulás napját. Előtte való vasárnap azonban a papa is rászánta magát, hogy szintén fellép képviselőnek. Azt meg a vasmegyei főispán erőszakolta. Erre Lujza néni vállalkozott, hogy Klárikát le­viszi a tengerpartra, de ő utálja Nizzát, 5 csak Abbáziáiba megy, mert fiatal korában tíz tavaszt töltött ott s most legalább még egyszer körül aikair nézni a régi emlékek színhelyén. így történt, hogy Klárika február végén Nizzába akart utazmi az édesanyjával és ehelyett, március 12-én Riokenhurg Lujza alapítványi dámával Abbáziában szállt ki a hajóból. Gábor pedig ezalatt programbeszédeket irt a budai választók meghóditáisá/ra. VII. Gábor a programibeszédén dolgozott.. Dél­után hat órakor belépett az inas és egy név­jegyet nyújtott át neki. Gábor ingerülten vette kezeibe a kártyát. Szinai Szinay Gyuláné, Havass Eveline. Felszisszent. A kártyás Sztnay képviselő felesége volt. Az a szép, fefaérkezli asszony, akivel Várossyiék estélyén, azon a nagy, ne­vezetes, gyönyörű n.ipon a véletlen éti a jel­lem szerepéről beszélgetett. Az asszony meg­látogatja őt és a (névjegyét küldi be, mint egy félénk vidéki asszonyság, aki valami protek­cióért jött... Úristen, mi történhetett vele? j Gábor felugrott és kisietett az előszobába. — Eveline, az Isteniért, micsoda dolog ez? — kérdezte izgatottan, ahogy az asszony dúlt arcát megpillantotta. — Klári, sajnos, nin­csen itthon, de ha velem is megelégszik ... — Csak magához jöttem — suttogta az asszony és hesietett a dolgozószobába. Eveline még mindig szép volt és hóditó. Merészen, divatosan, kissé feltűnően és fia­talosan öltözködött és egész lényéből valami bóditó és tudatos kacérság áradt. Elegáns volt tetőtől talpig, valóságos nagyvilági dá­nná, bár senki sem tudta, hogy miből öltöz- iködik ilyen drágán és előkelőén. Az ura-kép­viselő volt, éppen abban a kerületben, mely­ben most Klárika papája próbálkozik, hogy megmentse a kormánypárti zászlói. Szinay Gyula végképpen lejárta magát. Eszeveszett kártyázásai fönikrejuttatták, most fünek-fá- nak tartozik és a, birtokát elárverezték. Ez volt az a Szinay, akivel Gábor azon a napon találkozott a Kossuth Lajos uoca sarkán, amikor Klárikával először beszélt telefonon. Gábor azóta titokban mindig hálával gon­dol Szinayra. fi volt az, akivel a kaszinóiba megüzente, hogy többé nem vesz kártyát a kezébe. Ha ezzel a szerencsétlen, elzüllött •kártyással aznap nem találkozik, ki tudja, nem megy-e el éjjel a kaszinóba és nem vesz-e egészen más irányt az egész élete. De éppen vele kellett akkor találkoznia... .mi lett volna, ha?... jutott eszébe Klárika játékos kérdése, és erre 'majdnem elmoso­lyodott. De Szinay Gyulámé váratlan és fur­csa megjelenése nagyon nyugtalanitolta. Eb­be az asszonyba, valamikor azt hitte, hogy igazán szerelmes s ez az asszony is mély vonzalmat mutatott iránta. Azóta sok év tel! ol és Szimatról nem a legjobb hírek kering­tek a társaságiban* Bizonyosat senki sem tu­dott s azért mindenhol befogadták. Az ő sza­lonjának is gyakran volt vendége és azt is tudnia kellett az asszonynak, hogy Klári el­utazott. És most mégis beállít, még pedig ilyen teátrállis pózzal, bejelentetve magát, mint egy színésznő, aki az Udvari Színházba akarja magát beprőtezsállítatni, vagy szere­pet akar Íratni az ő mellőzött tehetségének. Mi ez? Csak nem olyan szándékkal jött ide, hogy még egyszer kipróbálja a maga egyéni varázsát egy olyan emberen, aki először ju­tott a szalmaözvegység állapotába. Gábor minden eshetőségre felvértezte magát. Leültette az asszonyt és maga is he­lyet foglalt egy karosszékben. Az asszony arca komoly volt és szép keze reszketett az ölében. Eleinte alig bírt beszél­ni a felindulástól. De aztán láthatólag ösz- szeszedte magát és egy vakmerő elhatáro­zással a közepén kezdte a mondanivalóját. — Gábor! Tízezer pengőre van szüksé­gem, ezért jöttem el magához, az egyetlen igaz barátomhoz. Benedeket annyira meglepte ez a kijelen­tés, hogy némán, mereven bámult az asr- szony arcába. Szinayné maga elé meredt és hogy minél előbb túlessék a gyötrelmes témán, szinte hadarva mondta el a dolgot. Az ura becsü­letszóra vesztett, tízezer pengőt s a pénzt holnap este kell átadni a nyertes megbízott­jának. Ha nem tudja átadni, akkor főbelővi magát. Érte talán nem kár — tette hozzá mély szomorúsággal — de a két kis leányom ...azokért megszakad a szivem. Gábor egy szempillantás alatt határozott. Közölte az asszonnyal, hogy ilyen tekinté­lyes összegű készpénz nincs a fiókjában, de holnap reggel 11 órára előteremti és elküldi neki. Nem beszéltek többet. Az asszony sírt, megszorította a kezét és .edtávozott* A lég gyűlöltebb emigráns: Kerenski történelmi wiessias megszuieteset varja a vi- láof. Napóleon is Bonaparte volt előbb, talán Koutepoffban is Napóleont látott az ijedős Szovjetunió. Mert érzik, sejtik, s tudjuk vala­mennyien, hogy csak egy jövendő világzseni oldhatja meg, vagy talán vághatja ketté azt a szörnyű gordiusi csomót, amit még egy­előre Oroszországnak nevez a százfelől zsák- uccába kergetett Európa. Az orosz forradalom hét történelmi alakja Nem könnyű a két nagy orosz forradal­már Miljukov és Kerenski bizalmas környe­zetébe jutni. Minden tekintetben óvatosok­nak kell lenniök. Több Ízben követtek el már ellenük merényletet. Berlinben lépés távolságnyira terítette le a Miljukovnak szánt revolvergolyó személyes jó barátját, Nabokoff tanárt. Baráti gárda és saját óvatossága kettős kordonnal veszi Kerenskit is Párisban kö­rül. Meg akartam azonban s meg is találtam a hozzája vezető utat Pedig nem titkoltam, hogy a legszélsőbb cárista körökkel tartok fenn egyidejűleg bizalmas összeköttetést, meg kellett, s meg tudtam egyszerűen győ- zetni őket, hogy pártok kívül és fölött álló világtörténelmi folyamatot tanulmányozó Legjobban Kerenskit gyűlölik a cári emig­ránsok. őt okolják mindenért. A forradalom nemző atyjának tekintik. Mintha személyek, s nem idők szülnék a forradalmakat. Elkese­redésükben elfelejtik, vagy nem akarják hin­ni, hogy ember csak eszköz a világtörténe­lem kezében. Milliók erkölcse, életefolyása határozza meg, hogy nemzetek testén mikorra érik meg, mikorra pattan fel egy-egy mérges ke- levény. A mütő kése csak pillanatokkal sietettetbeti a lefolyást. A francia forradalmat a Laj'osok kora ér­lelte, Marat-k, Robespierrek, Dantonok kap­ták éretten kézhez juttatták. Napóleon min­dent átformáló kezébe. Ki az igazi bűnös, ki volt a francia Keren­ski, ha talán egy XIX. vagy XX. Lajos ülne ma a jó öreg Doumergue elnök helyén, bob dogabb, virágzóbb, megelégedettebb lenne Franciaország, — s vele a világ? F Semmi uj sincs a nap alatt. Minden meg­ismétlődik, kicsiben, nagyban egyaránt. S csak az ember vak, a ma lármája, fénye mellett nem látja már a tegnapot. Messiást várnak Oroszország történetében is csak a nevek változtak, — s most ott tart, hogy egy uj

Next

/
Oldalképek
Tartalom