Prágai Magyar Hirlap, 1930. március (9. évfolyam, 50-74 / 2271-2295. szám)
1930-03-09 / 57. (2278.) szám
'PRWM-MA.CífeARHIUIíAB' KOMMENTÁROK EZÜSTKOR? r®j» utóbbi hetekben aranyi sző esik nálunk irodalomról, hogy az ember szívesen szétnéz másutt i« és föltett pápaszemmel kívánja megállapítani, hol tart vaery hol nem tart az irásmüvészet másfelé, tegyük föl Magyarországon és Európában. Elsősorban a kezembe akadt a „Nyugat" legújabb száma — a csaknem negyedszázados, éltesebb folyóiratot Pesten most „Baumgartenlaube“-nak keresztelték el a rossz nyelvek, ne firtassuk méltán, vagy méltatlanul, — 8 a lap elején Babits Mihály tanulmánya az Ezüstkorról. Aki ezt a három oldalas, rezignált és a magyar nyelvszigeten szinte szokatlanul nemes style sutenu-ben irt cikket átolvassa, az utóbbi idők politikai hajszái ellenére kénytelen elismerni, hogy Babits Mihály nagy író, és szavaiban fájdalmas igazság rejtőzik. Nem, az iró nem lett rosszabb azáltal, hogy belépett á KÍ9faludy-társaságba, s csak nálunk szokás, hogy bizonyos passziózók séta közben fehér, vörös, vagy fekete krétával vonalat húznak a földre, a művész útjába és a bokorból lesik, vájjon a mitsem sejtő átlépi-e: — ha átlépi tehetségtelen, ha visszafordul, vagy, tu- domisón, átrepüli, átpárologja, akkor tehetség és a vállát meg szabad veregetni. Egyszóval az Ezüstkorban arról van sző, hogy szükebb kultúránk, a magyar és tá- gabb kultúránk, az európai, a múlt század végétől a világháborúig terjedő irodalmi grand siécle, — az aranykor — után hanyatlóban van, illetve a művészeti lendületnek nincs többé affinitása a közönséggel, a kultúra nem él többé & köztudatban, s a művészek visszavonultak az elefántcsonttoronyba, hogy finom nagy szellemük megértetlenül mivelje a szépet és, miként a klasszikus ezüstkorban az alexandriai tudósok, néhány nemes könyvet és tettet átmentsenek az el- bárbárosodott világból a jövőbe. Ezüstkor van, Spengler után Babits is megszimatolta. A művészek önmagukba gubődznak; alkotásaik nem rosszabbak, mint előbb voltak, de a nagy szellemek elvesztették a forradalmi kontaktust a néppel és tulajdonképpen úgy élnek az elefántcsonttoronyban, szebb igazságokról ábrándozva, ahogy a renaissance- kép függ a múzeumban; fü^g, függ, megcsóváltán és élettelenül. Künt autó tülköl, jogosult szociális harc folyik ée — „dzsiggel a, dzsiggel a néger.'* A rerlgnáció és ez a fájdalmas hang, mely kénytelen elvonatkoztatni a való világtól a finom esztétikai értéket és igazságot, Magyar- országon helyénvalónak látszik. Mi itt, a szlo- venezkói kisebbség kultúrájában, most arra a pontra értünk, amikor tisztítani akarunk és érezzük a belső bizsergéseken, hogy valami uj kell, valami felszabaduliis, valami, ami párhuzamosan fut a magyarság szempontjából is megváltozott világgal. Kidugjuk fejünket a porból és a szemétből, amit ránk szórtak, ős szemlélődünk. Természetesen első tekintetünk az anyakuitura központjára esik és tudni szeretnék, mi történt ott óz elmúlt időben, amíg mi a saját kis bajainkkal bíbelődtünk. Beléolvadhatunk-e főn tartás nélkül az ottani ezüstkor kultursémójába, avagy hozzá tehetünk valamit, amivel mi rendelkezünk, s ők nem, — s ami itt is, ott is élet- elixir lehet, s a fejlődés örök törvényének megfelelően előbbre viheti a magyar ikultur- fob’amatot A helyzetünk megváltozol^: kívülről nézünk. Eddig szunyókáltunk, bitang rossz versekkel hadakoztunk, mim Don Quijotte a szélmalmokkal, s amikor most újra Pestre tekintünk, a kedves testvér \meg- nőtí vagy megöregedett: mi észrevesszük a különbséget, mert sokáig nem láttuk, de ^kik vele élnek a mindennapos kontaktusban, nem láthatják a változást kellőképpen. Ezenkívül Márai Sándor két hét előtti irodalmi cikkében a fejünkre olvasta, hogy a szlovén- szkói magyar irodalom minden pipogyásá^a ellenére európaibb a pestinél, ami term\$- szetesen r supán „de positione" értendő ás nem jelent esztétikai értéktöbbletet. Ezt a tétéit is vizsgálat tárgyává kell tenni, hátha ez az a tojás, melyből a húsvéti csirke elő- mászik. A félreértések elkerülése végett eleve ki kell jelenteni, hogy az a plusz, amit esetleg az utódállamok magyarsága helyzete folytán kifejleszthet, nem esztétikai természetű. — Odaát a művészet egy remek férfi, aki elbágyadt a nagy munka után, a mi feladatunk nem lehet az, hogy ezt a férfit megszépítsük, vagy helyébe girhes kis magunkat tegyük, legfeljebb az, hogy vérünk megcsapolásával, vérátömlesztéssel visszaadjuk erejét; haló vány arcának a szint, tört szemének a fényt Előbb az ezüstkorról beszéltünk. Irodalmi ezüstkor alatt körülbelül olyan korszakot érthetnéuk (ha szabadna felelősen ennyire skatulyázni), amelyben az irodalmi intellektualizMus a legmagasabbra hágott, az] íráskészség, az esztétikai kikristályosodás, az| ízlés, a gondolkozás mélysége és eredetisége, j a disztingválni tudás, a szellemesség, az érték felismerése, becsülése és megteremtése a legnagyobb; csak éppen — hiányzik az a csodálatos fluidum, amely a pompás Ádámoi életrekelti és bekapcsolja a korba, ahol hatóerővé válik és alkot, gyarapit. Az ezüstkor esztétikai szempontból magasabb fokot jelent, mint az aranykor, miként az ezüstkoros ■ Kosztolányi esztétikailag magasabb fok, mint az aranykoros Ady, de hol van az ezüstkorból az aranykor ólán ja, az a „je ne sais quoi de", az a csoda, ami az aranykor irodalmát fontossá és aktívvá teszi a nép előtt, mig az ezüstkor hihetetlenül nívós és hihetetlenül tulíinomult művészete csupán elefáuHoronyban passziónszozik? Ne kerteljünk: néhány szerencsés griffel az utódállamok intellektüeljeinek esetleg módjukban lesz, hogy Budapestre olyan princípiumot vetítsenek át, amely a tüneményesen kibontakozott ezüstkor irodalmát kicsalogatná az elefánlcsonttoronyból, ismét megélesztené s a rosszkedvet okozó gyomorsavtulten- gést megszüntetné. Valami olyat nagyban mint amit a Sarló körül csoportosult szlovenszkói; magyar fiatalemberek kicsiben a pesti diák- i mozgalmakkal megcselekedtek. Mi lehet ez a titokzatos princípium ? Talán! az, amit Márai a mi „európaiasságunknak"; nevez, talán amiről mi kisütöttük, hogy az uj mentalitás, talán az, hogy* módunkban van Magyarországot kívülről nézni, s mint a jó repülőgépkonstruktőr, egyszer nem a gépben ülve, hanem lentről, a földről figyelni az uj monoplán pályáját és jobban észrevenni az ingásokat, a biztos és a bizonytalan dolgokat, — talán valami más, ki tudja. Szabályokban megragadni a tételt egyelőre nem lehet, mert érzés az egész és mindenekelőtt önmagunkat kell megtalálni hosssantartőan, szisztematikusan, magunkat összegyűjteni, tisztázni, vitákkal élesíteni, igazgyöngyöt formálni saját gondolatunkból, amelybe mint a kagylóba, már beesett a fájdalmas, de kristályosodást okozó idegen test — egyszóval, előbb önmagunk intellektuális koncentrációjára van szükség, csak azután jöhet a vérátömlesztés. Különben sem erről akartam beszélni, ami utópia, esetleg nagyzási hóbort, Vagy aminek érvényét és igazságát legalább is nagyobb aparátussal kell bebizonyítani, mint egy névtelen újságcikk teheti, (az is meg fog jönni!), s e sorok célja az egyszerű megállapitás: odaát, Magyarországon művészi ezüstkor van. Ne értsük félre, az irodalom és á művészet szemkápráztatóan ragyog, fénylik, de nem minden arany, ami fénylik, az ezüst is ragyoghat! Babits tanulmányában az elefántcsonttorony irók esüstkoriságáról beszélt, az igazi „elére"-ékről, írástudókról, akik nem korrumpálódtak, s mint ilyenek, ma a sors kiszámíthatatlan játéka folytán nem kerülhettek kontaktusba a korral, holott tizenöt év előtt a mindent átzengő forradalom élén állottak; — de e tiszteletreméltó típuson kívül egy másik ezüstkori gárda is él manapság: az iparművészek hangos gárdája. A mindenkori ezüstkorok leglényegesebb művészeti ismertetője az iparművészet, ami azt az irányt jelenti, amikor a művészetet bizonyos határozott célokra kezdik fölhasználni, azaz kicsalogatják a metafizikából, a vallások és a kultuszok szent fogalmaiból, eszközzé teszik és forgatják, mint a bumerángot. Dekadens jelenség, Spenglernól és valamennyi szociológusnál sokat olvashatunk róla, sőt Madáchnái is, ahol Michelangelo széklábakat farag. A misztikus elhivatottság megszűnik, a kultúraformáló erő elillan s ezentúl csupán mindennapi szükségleteinket elégítjük ki művészi formában. Az eliparosodott művészet ma Pesten is, másutt is két irányban fejlődik: az egyik az anyagi elipa- rosodás, amibe a jó irodalmi üzletemberek tartoznak ás a közönség Ízlését kihasználva jó boltokat csinálnak csíp-csup művészetükből, számos mellékág —- reklám, sajtó stb. bevonásával, a másik a szellemi eliparosodás, |az úgynevezett kollektív művészet, az amikor a világnézetek szolgálatába Állítjuk az irodalmat, a festészetet, a zenét, s közvetlen, szociális, vagy hazafias célokért küzdünk a Segítségével. Degradáljuk, megkötözzük, szolgai munkát végeztetünk vele, nem főcélnak, himem alcélnak tekintjük, iparnak, kereskedő lemnek és fütyülünk a szépség lényegére. Kár rágondolni, mennyire dekadens és meddő jelenség ez, Julién Benda megírta az írástudók Árulásáról szóló könyvében. P^3sten az ezüstkor mindkét alosztálya, a% elefVintcsonttorony és a piaci hiszxrióság egyaránt dominál. De nem csoda, hogy élfáradási jelenségeket észlelhetünk a központban, elvégre egyetlen európai irodalom sem tekinthet vissza a közelmúltban oiy diadalmas aranykorra, mint éppen a pár excellence pesti. A Nyugat körüli indulás világméretekkel mérve is szenzáció volt. Néhány elsőosz- tályu zseni és néhány elsőosztályu koreszme minden iparmüvészkedés nélkül — az elmaradt magyar kultúrát és a magyar embert európai rangra emelte, sőt avant-garde-á tette a kontinensen. A húsz éves roham után nem vitathatjuk el a pihenés jogát Pesttől és nem haragudhatunk, ha egyetlen olyan jelenséget sem találunk ott, ami ma meghaladná az „ezüstkor" fogalmának bármiféle értelme zésót. —- De a pihenés rövid lesz. Uj, kihasználatlan lendítőerők jelentkeznek a vidéken, amely időközben és újszerűén szintén felfogta Európát, s Európa gazdag, Európa sok részén nincs ezüstkor és meg nem valósított mentalitások várnak, hogy északról berohanjanak az elpihent Alexandriába, Az arany máskép is leromlott a háború után, nemcsak képletesen, de rövid néhány év mégis visszavarázsolta az államok trezorjaiba a nemes ércet, a valuta a regi maradt. A miivé szét valutája is a régi maradt. FULfiOK. Megnyílt „MUSIKA*" Szigeti zongorakésziiö és hangoló zongora raktára, Bratlslava, GrOssllng ucca 20. Raktáron csak világmárkái zongorák és planinók. Eladás eredeti gyári áron. kis havi rásaletre Is. Kérjen díjmentes árajánlatot. Hangolás. Javítás — vidéken Is — Jutányosán, garanciával. 4 BSKHMM
