Prágai Magyar Hirlap, 1930. január (9. évfolyam, 1-25 / 2222-2246. szám)
1930-01-11 / 8. (2229.) szám
JUíUU Xk, a pártok szakosztályai egyedül végezték, természetesen az adott anyagi körülményekhez képest, hol kisebb, hol nagyobb intenzitással. A pártok részéről végzett ez a munka mindenkor ideiglenes, pótló jellegű volt; láttuk, hogy ma lehetetlen tisztán nemzeti alapon érdekvédelmi szerveket alakitanunk, az alapszabályok jóváhagyásának reményével, azután meg nem volt meg a reményünk ahhoz sem, hogy a tisztán tagdijakból fentart- ható lesz-e valamely érdekvédelmi szerv. — Ezen felismerést támogatja az a tény, hogy egész Szlovenszkóban még a szlovákoknak sem sikerült — akik pedig bőven kaptak volna anyagi támogatást — eddig egyetlen életképes érdekvédelmi szervet sem felállítani. A helyzet e tekintetben ma sem javult sokat és éppen nemrégiben volt alkalmam meggyőződni, hogy hivatalos részről még mindig akadályokat gördítenek tisztán magyar nemzeti alapon áliló gazdasági szervek prosperalhatása elé. Fodor Jenő egy karácsony előtti cikkében leszegezi, hogy csakis a tisztán nemzeti alapon való gazdasági szervezkedésnek van í értelme eredményesség szempontjából; ezt j a megállapítást teljes egészében helyesnek tartom, mert nekünk a gazdasági szervezetekre nem elsősorban mint gazdáknak és iparosoknak. de mint magyar embereknek van szükségünk; mi a gazdasági szervezkedésben nem osztályszempontokat akarunk szolgálni, hanem elsősorban nemzeti célt. Talán nem is egészen helyes ezt a tézist igv nyíltan leszögezni, de a mi szervezkedési lehetőségünk végeredményében olyan általános emberi jogokban gyökerezik;, melyeket nem lehet kicsinyes politikai okból tőlünk eltulajdonítani. A pártok szakosztályi munkáját tehát ma folytatni kell; ez a munka eddig is nagyrészt az oktatás, a felvilágosítás, a tanítás jegyében folyt, ennek a munkának a révén kell a talajt előkészíteni, az érdekvédelmi alapon való szervezkedésre, mely azután alkalmul fog szolgálni a szövetkezetek fokozott támogatására; ahol pedig felduzzad a szövetkezeti élet, ott már a hitelkérdés is megoldható lesz. Ezt a fejlődési folyamatot igv látom s hogy nem tévedek, azt igazolja a gyakorlat; ahol következetes szakosztályi munka folyt, ott ma már bizonyos mértékben meg van a lehetőség — természetesen befelé — érdek- védelmi egyesület alakítására; sőt a szakosztályi munka kapcsolatban bizonyos szövetkezeti tevékenységgel nem egy helyütt megteremtette az alapot mezőgazdasági áruszövetkezetek, vagy azok fiókjainak megalakítására és ha sikerülne ezeket a szövetkezeteket az üzletkör állandó növelése és fejlesztése révén programszerűen kiépíteni, úgy nemsokára ott tartanánk, hogy a hitel megszervezésének kérdésével is komolyan foglalkozhatnánk. A széleskörű szövetkezeti tevékenységet persze lényegesen akadályozza az ismert szövetkezeti törvény, mely csak egy szövetkezeti központot hajlandó elismerni. Vitalitásunk kétségtelen jele, hogy dacára ennek sikerült olyan szerveket létrehoznunk, melyek bizonyos irányú függetlenséget élveznek. A szakosztályi munkát tehát provizóriumnak kell tekintenünk, de alapvető provizóriumnak, melynek feladata agitatórikus utón megorganizálni a földműves és iparos társadalmat és az állandó oktató tevékenység révén értelmi színvonalát oly fokra emelni, mely egyrészt alkalmassá teszi a gazdasági élet versenyére, másrészt a szolidaritás kifejlesztésével előkészíti beilleszkedését a későbbi magasabb fokú szervekbe. A később megalakítandó nagy „Magyar Föklmüvesszö- vetség“ és „Iparosszövetség“-ben látom én a stabil organizáció formáját. Addig azonban egyesiteni kell a szakosztályok munkáját; örömmel olvastam Fodor Jenő említett cikkében a bejelentést, hogy a magyar nemzeti párt mezőgazdasági, szakosztálya már elkészítette a két párt közös szakosztályának tervezetét és azt a parlamenti klub el is fogadta. Végtelenül fontos, horrv e téren az együttműködés bekövetkezzék, mert az eddigi rendszertelen, kétirányú munka mellett bántóan keresztezik egymást az akciók, pJ. a pártok egymás után, azonos községekben tartanak tanfolyamok holott ott vannak a községek százai, ahol még egyáltalán nem is volt semmiféle gazdasági irányú munka. A kulturális irányú munkánál könnyebb a helyzet, itt már meg vannak a politikamentes organizációk; jóvá vannak hagyva a Magyar Kultur Szövetség alapszabályai, megalakultak annak fiókjai s ezek sok helyütt dicséretes tevékenységet fejtenek ki. Itt azonban még mindig nélkülözzük az országos központ megalakulását és annak irányi tó munkáját; vezető tényezőkről kell gondoskodnunk, akik ezt a munkát szívvel, lélekkel fogják csinálni; a kulturszövetség munkája falusi vonatkozásban bír fontossággal, mert mig a városoknak meg vannak a maguk társadalmi szervezetei, melyek mellett a külön kultur egyesületnek csak azonos szerepe lehet, addig a falvakban ezek a kulturfiókok az egyedüli szervei a felnőttek közművelődésének. Úgy vélem, hogy az egyöntetű, harmonikus organizációs munkának alapja elsősorban a két magyar párt az egész közélet mezejére kiterjedő megegyezése; mindkettő ina oly faktor nemzeti életünk terén, hogy ki-l kapcsolásuk, megkerülésük nemcsak lehelet-1 Az országos keresztényszocialista párt Színiét és Dobránszkyt delegálta a katolikus blokkot előkészítő megbeszélésekre Hfinlca meghívására a cseh néppárt még nem válásiéit — 1 Benes-saitő már a katolikus-blokkot is áilameiienesnek akarja deklarálni Prága, január 10. Parlamenti körökben nagy érdeklődést váltottak ki az utóbbi napokban a sajtóban megjelent ama hírek, hogy az úgynevezett katolikus blokk eszméjének realizálása egyre komolyabb stádiumba jut. Az eszmét, amely ugyan nem uj, mivel azt a múlt években is többször fölvetették, Kordács prágai érsek karácsonyi cikkében elevenítette föl. Néppárti körökben nyert értesülésünk szerint a blokkalakitási terv szoros összefüggésben van a Vatikán által kezdeményezett katolikus nagy-akcióval. — Hogyha blokkalakitás nálunk a múltban nem valósulhatott meg, ennek oka tulajdonképpen a cseh és szlovák néppárt politikai magatartásában keresendő. A két párt között a viszony még akkor sem volt a legbarátságosabb, amikor mindketten bent voltak a kormányban. A terv megvalósitásánalí sikertelenségéhez még nagyban hozzájárult a cseh néppárt sovén nemzeti felfogása, miért is úgy a német keresztényszocialista párt, mint az országos keresztényszocialista párt a múlt években az ilyen blokkalakitási kísérletektől távol tartotta magát. A mai politikai hélyzet már lényegileg különbözik a múlt helyzetével szemben. Ma a túlnyomó többségben katolikus jellegű politikai pártok között csak egy van a kormányban, három pedig ellenzékben. A blokk- alakítás kezdeményezését jelenleg Hlinka András, a szlovák néppárt elnöke vette a kezébe s e napokban átiratot intézett a cseh néppárt, az országos keresztényszocialista párt és a német keresztényszocialista párt elnökségeihez, amelyben a megalakítandó katolikus blokk előkészítő munkálatainak elvégzésére egy bizottság megalakítását javasolja. Hlinka szerint a jelenlegi politikai viszonyok mellett a katolikus lakosság érdekében szükséges lenne a katolikus pártok kölcsönös e—üttmük"'1' - olső sorban a vallási és kulturális kérdésekben. Az ily módon együttműködő pártok természetesen megtartanák teljes önállóságukat és függetlenségüket és a közös munka az egyes pártok speciális politikai programját e 'Italában nem érintené. Az országos keresztényszocialista párt legutóbb tartott törvényhozói klubülésén Szüllő Géza dr. nemzetgyűlési képviselő és klubelnök előterjesztette Hlinka javaslatát s az országos' keresztényszocialista párt klubja elhatározta, hogy a blokkot előkészítő tárgyalásokhoz a maga részéről a párt elnökét, Szüllő Géza dr.-t, és a párt egyik alelnökét, Dobránszky János nemzetgyűlési képviselőket küldi ki. A német keresztényszocialista párt is reagált Hlinka felhívására, csupán a cseh néppárt nem döntött még. A cseh néppárt ugyanis igen kényes helyzetbe jutott, mivel a pártból kizárt Csűrik képviselő a szlovák néppárt parlamenti klubiénak hospitánsa s i gy a cseh és szlovák néppárt közötti együttműködés emiatt is akadályokba ütközik. Hlinka András javaslata alapján az előkészítő bizottság már a jövő hét közepén ösz- ✓ szeül és nem tartjuk kizártnak, hogy a cseh néppárt esetleges távolmaradása esetén az ellenzékben levő katolikus pártok bizonyos kulturális és vallási kérdésekben való parlamenti kooperáció lehetőségeit előkészítik. lenes lapja az egész blokkra irredentái kiált A cseh nemzeti szocialista párt hivatalos lapja, a Ceské Slovo, vezércikkben foglalkozik a katolikus 'blokk eszméjének kilátásaival. A szocialista lap nagyon jól tudja, hogy ez a tömörülés! szándék tulajdonképpen a kormányszocialisták kultúrpolitikájának pa> ralizálását célozza, azért már jóelőre minden eszközzel éket igyekszik verni a katolikus pártok közé. A cikk a cseh néppártnak van adresszálva s az a tenorja, hogy Sramekék semmi áron nem mehetnek bele ilyen szövetkezésbe, mert ez — államellenes. ■—■ A német katolikusok — Írja a Ceské Slovo — nem tekinthetők a csehszlovák nemzeti gondolat hü őrzőinek, ezért ebben a ‘blokkban a cseh lidákok elenyésző kisebbségben volnának. A szlovák és a magyar katolikusok jellege miatt több, mint bizonyos — szögezi le végül Benes lapja —, hogy a katolikus blokk minden javaslata és határozata inkább a köztársaság és a csehszlovák egység ellen irányulna, mint a vallás és a katolikus kultúra védelmére. Néhány hónappal ezelőtt épp a szocialista körök szorgalmazták a leghevesebben a katolikus blokkot, ma pedig már előre irredentát kiáltanak rá. Persze, akkor még ellenzékben voltak s a katolikus blokkal való szövetkezés révén reméltek hatalomhoz jutni. Akkor tehát még ők kívánták összeboronálni a katolikusokat az agrárblokk ellen. Ma már az agrárblokkal együtt osztozkodnak a hatalmon 8 egy katolikus blokk a szocialista befolyás gyöngitését jelentené, ezért ma már egykori saját tervük ellen is ügyészt kiáltanak. Ez a szocialista következetesség! Ez a következetesség viszont azt is tanúsítja, mennyit érnek a Ce6ké Slovo vádaskodásai A sajté nagy érdeklődése A többi baloldali lap is élénk ügy elmet szentel a kérdésnek. A Lidové Noviay ezeket írja: A eeeh néppárti körök előkészületeket tesznek a Hlinkával való tárgyalásokra, melyek a négy katolikus párt közős parlamenti bizottságának megalkotását célozzák. Elsősorban Hlinkára lehet számítani a terv megvalósításánál, mert a német keresztónyszocialie-. tikkal való megegyezés könnyű föladatnak látszik s & magyar keresztényszocialisták (a csehek általában igy szokták aposztrofálni az országos keresztényszocialista pártot) vezérüknek, Szüllő Géza dr.-nak a köztársaság irányában nemrégiben hangoztatott lojális nyilatkozatai után aligha fognak nehézségeket támasztani. E két párt egyikének sincs semmi súrlódása a cseh. néppárttal(?). Más a helyzet a szlovák néppárttal. Mivel a lidákok nem kívánhatják Csűrik elejtését azon veszedelem nélkül, hogy ellenszolgáltatásul az ő szloven- szkói szervezetüknek a föloezlatását ne követeljék tőlük, inkább ideológiai eszméket mérlegelnek, melyeknek, nem igen lesz gyakorlati értékük. Mindenekelőtt azt fogják kivánnl, hogy a szlovák néppárt szakítson a Tnka-irányzaítal nemcsak ünnepélyes Ígéret formájában, hanem gyakorlatilag is, Tuka összes barátainak és pedig elsősorban Buday szenátor, Machá- csek képviselő és Sivák képviselő és főszerkesztő eltávolításával. Prága ezt a három személyt tekinti a szlovák néppárt uj orientációjának, tehát egyúttal a Mdákokhoz való közeledésének legveszedelmesebb akadályozójául. len, de egészségtelen is volna. A megegyezést kövesse a szlovenszkói magyar gazdasági tanács és a kultur tanács megalkotása; ezeknek a tanácsoknak — vagy nevezzük őket, ha tetszik más névvel — lenne a feladatuk, a nemzeti organizmus gazdasági és kulturális munkájának irányítása és ellenőrzése természetesen minden napi politika kizárásával. Pártjaink szervezettsége ugyanis ma már feleslegessé teszi, hogy a gazdasági és kulturális szervezkedés erővonalait is a párterő gyarapodása irányítsa. Kell, hogy ma mór a nemzethez tartozás az egész magyar társadalomban tudatossá váljék s tudnia kell a jövőben minden magyar nemzetiségű állampolgárnak, hogy melyik a pártja, ha politikáról van sző, melyik az ő szövetkezete, ha gazdásági kérdésről van szó, és melyik az ő egyesülete, ha a nemzeti kultúráról lesz szó. A kisebbségi politikánk csak akkor Jesz. a jövőben eredményes cs akkor fogunk a hatalom felé is erőtényezőt jelenteni, mellyel számolni kell az állami organizmusnak, ha szii- kebb értelemben vett belügyeinket a fenti irányelvek szerint tudjuk berendezni. A kisebbségek eddigi történelme azt tanítja, hogy minden kisebbségi, nemzetnek annyi a joga, annyi a hatóereje, amennyit ki tud magának küzdeni, illetőleg amekkora nemzeti voltának belső konstruktivitása. Az európai kisebbségek ügye — kétségtelen — nemzetközi kérdés is, ezt a tényt nem akarom cikkemmel kétségessé lenni, de hittel vallom, hogy nemzetközi vonatkozása is arányosan nő azzal az erőkifejtéssel, melynek célja a magyar élet biztosítása a Kárpátok alján a magunk erejéből. A kisebbségi leereszt ott van valamennyiünk vállán és súlyát elsősorban lelkiismeretűnk érzi; hallgassuk meg sokszor ennek a szavát, azt hiszem, ennek nyomán eredményesebb lesz a munkánk, több lesz a felelősségérzés és biztosabb lesz a haladás. Különös élességgel Sivák tevékenységét ítélik el, akinek azt nehézmónyezik, hogy még decemberben is azt indítványozta, hogy a lu- dák képviselők és szenátorok rodobraneo- ingben tegyék le a fogadalmat 8 közben Tűk* mellett tüntessenek, nemkülönben, hogy * párt külön bizottságot létesítsen Tuka rehabilitálására. A félhivatalos Ceskoalovenská Republika a Kramár-féle Národni Lictyt idézi, mely szerint „a parlamenti körök azt állítják, hogy a blokk- akciót egyenesen a Vatikánból kezdeményez- ték“. Ezekből az idézetekből ks látható, hogy a keresztény pártok tanácskozásainak a baloldali körök mily nagy jelentőséget tulajdonítanak. A katolikus blokk kétségkívül a légkörű! vitatott abb napiproblémája lesz & csehszlovák politika közel jövőjének. Siavik belügyminiszter Ruszinszkóba utazik Prága, január 10. A Deutsdher Nadhrich- tendiemst értesülése szeriül Slávik dr. belügyminiszter még ebben a hónapban ftu- szinszikőba utazik. Ottartózkodása alkalmával meglátogatja Ungvári és Munkácsot s tanulmányozni fogja Ruszinszkó politikai és gazdasági viszonyait. A belügyminiszter utazását egyesek Rozsypal országos elnök állítólagos lemondásával is összefüggésbe hozzák. Károlyi Mihály kudarca Amerikában Budapest, január 10. (Budapesti ezerkesa- bőségünktől) A Budapesti Hírlap tegnapi száma bán jelenti, hogy newyorki munkatársától a kővetkező kábelsürgönyt kapta: Newyork, január 8. Károlyi Mihály a Gsr- naggie-halibaa megtartotta első előadását Az előadás, mely üres hó* előtt folyt le, csúfos kudarcba fűlt. Károlyit eddigi amerikai híved is elhagyták. Az előadáson jelen volt Lewis Sinclair, a világhírű amerikai kő is, aki kőa- beozólásában megkérdezte Károlyit, v<m-e tudomása arról, hogy az előadást a bolsevisták rendezték. Károlyi erre dadogni kezdett és nem adott határozott választ. Előadásában annak a rögeszméjének adott kifejezést, hogy ő«t Magyarország visszavárja. Newyorlri tud ősitónk e jelentése — rrjs. továbbá a Budapesti Hírlap — mindenben megerősíti a B. H. töíbb eddigi értesüléseit, többek közt azt is, hogy Károlyi most már egészen odasódrodott a kommunistákhoz és hogy an erikái felolvasásait is azok rendezik. Hogy ez a szereplése „a szabad Amerika" földjén is milyen megítélés're talál, arról meggyőződhetett Lewis Sinclair könbe- szólásábőCL, amelyre nem is mert határozott választ adni. Egyébként abban sem csalódtunk, hogy az amerikai magyarság tudni fogja vele szemben a kötelességét Elkészült a vádirat Stöger Károly ellen Pozsony, január 10. (Pozsonyi szerkesztőségünk telefon jelentése.) A pozsonyi államügyészség ma elkészítette a vádiratot Stöger Károly ellen, akinek neve a Tuka-pörből ismeretes. A vizsgálóbíró a vádiratot ma kézbesítette ki Stögernek és védőjének, Ottlyk dr.-nak. A védelemnek nyolc nap alatt keíl a vádirat ellen benyújtott kifogásait előterjeszteni. A vád tanács valószínűleg még januárban dönteni fog a védelem által előterjesztett kifogások felett és igy a büupör fő- tárgyalása esetleg februárban vagy március elején lesz. Stöger ügye, mint ismeretes, összefüggésben van a Tuka-üggyel, akit a Tukn-ügy tárgyalása során tartóztattak le. Siessem előfizetni a Képes Hétre Minden újságárusnál kapható