Prágai Magyar Hirlap, 1930. január (9. évfolyam, 1-25 / 2222-2246. szám)

1930-01-25 / 20. (2241.) szám

í 1 / T^GA!-MAfifa\RHlRLAP Rasmussen az eszkimók őshazáiéi Európába helyezi Az eszkimó vérből származó kutató harmincéves munkával megoldotta a sarké ember származásának problémáiét •— Európa jégkori emberei Gmnianéon is éltek s GrSntand később szakadt el Európától Prága, Január 23. Knud Rasmussen, a kiváló sarkvidéki kutató, aki főleg- az eszkimók ta­nulmányozásával foglalkozik e legutóbbi, két évig tartó sarki kutatóutjának eredményeit gyönyörű könyvben foglalta össze, a dán föld­rajzi társaságban nagy érdeklődéssel fogadott előadást tartott az eszkimók eredetéről. A föld összes népei közül az eszkimó az a nép, amely lakóhelyének talaj- és természeti viszonyaihoz a legjobban alkalmazkodik. Ezért az eszkimók leszármazási kérdésének eldönté­sében a csekélyebb jelentőségű etnográfiai je­gyek kisebb szerepet játszanak, mint más né­peknél. Éppen ezért rendkívül nehéz ennek a sajátságos ember­fajtának őshazáját megállapítani. Bár sok kutató foglalkozott az eszkimó- knltura keletkezésének kérdésével, idáig nem sikerült a teóriák és hipotézisek zűrzavarában rendes teremteni. Cranz Qrönland-kntató úgy hitte, hogy az eszkimók belső Ázsiából politi­kai zavarok következtében vándoroltak ki. Az angol ■ Markham elmélete szerint az eszkimók ősei Szibéria északi partjairól a Jeges-tenger szigetvilágán át vándoroltak Grönlandba, A dán Rink. az elmúlt században Grönland viszo­nyainak legalaposabb ismerője, az eszkimók őshazájának Alaska félsziget belső vidékeit tar­tóttá. Boa® amerikai etnológus Őshazájukat a Eudson-öböl mellékére teszi. így hát minden tekintélyszámba menő szerző más és más ered­ményre jutott, de esek egyike sem volt kielé­gítő. Knnd Rasmussen dr., a világhírű dán kutató, aki már harminc éve foglalkozik ezzel a pro­blémával, amelynek megoldásához jelentékeny mértékben közelebb vitte a tudományt.. Ras­mussen nemcsak kiváló etnológus, hanem szár­mazásánál és előképzettségénél fogva is éppen ennek a tudományos problémának földolgozá­sára alkalmas. Grönlandban született, ezért már gyermekkorától beszéli az eszkimó nyelvet. Az Arktisnak széles területeit bejárta, fölkeresett nagyon sok eszkimótőrzset & tudományos föl­adatául tűzte ki maga elé ama nép életszoká­sainak tanulmányozását., amelyhez anyai rész­ről ő- maira is hozzátartozik. Á sarki eszkimók legészakibb törzsének lakhelyén ,,Thule“ néven tudományos állomást létesített s innen több, róla e'nevezett tudományos expedíciót vezetett. Az ötödik Thule-expedición a Hudson-Bai tói nyaraira egy olyan ismeretlen eszkimótörzsre bukkant, amelynek exisztenclája nem a fóka­vadászaton alapul, mint a többi eszkimótörzsé, hanem a szárazföld belsejében élve, a rénszar­vasra van utalva. Ezekben a rénszarva«-eszkircokban látja Rasmussen a sarki nép őstipusáí & ennek a törzsnek kultúráját tanulmányozva jutott uj eredményére, amellyel a tudományos világban általános föltiinést keltett. Rasmussen ugyanis igen nagy megegyezést talált az általa fölfedezett rénszarvas-eszkimók kultúrája és azoknak az ősrégi európai szárazföldi vadásznépeknek kultúrája között, amelyek a jégkorszak ide­jén éltek Európában és a,moly népeknek nyomára a régészeti ku a- tás idáig Franciaországban. Németország déli részében és Csehországban jutott. Amint a geo­lógiai és régészeti kutatások eredményének egymásba vetéséből kiderül, ezek az. ősi vadász- népek a negyedik eljegesedési korszak végén jelentkeznek Európa testén. Ezt a korszakot az archeológia tudománya Magdalénia-korszak- nak nevezi, mert karakterisztikus leletét a dél­francia Dordogne-departement La Madeleine nevű barlangjában találták. A Madeloine-kor- •szak a régebbi kőkorszaknak, a paleolithikum- nak utolsó foka. amelyet a tudósok a Krisztus- • születése előtt 25.000—12.000 közötti időre he­lyeinek. Ennek a korszaknak kultúrájáról szá­mos lelet nyűit fölvilágositást s Rasmussen a rénezarvas-eszk;móknál a La Madeleine-bar- iang emberének kultúráját talá'ta meg. Valósá­gos tükörképe ez a kultúra a Magdalénia-kor- S7 okénak. " Rasnrussmnek ez a felfedezése két irány­ban rendkívül jelentős. Elsősorban az a kér­dő® mór ül fel, hogv vájjon itt csupán a kultú­rák összefüggéséről van e szó. vagy pedig a rénszarva^-esaklmók közvetlenül Európa Magda lén ki-korszak beli vadásznépeitől szár- . máznák le. Ezek a vadásza épek nyugatról ke­leti irányban Ázsián keresztül vándorolhattak az óceánig, ahol átmentek a Bér ing-szoroson és bry jutottak ki É szaka meri kába meg Grön landba. Lehetséges azon.fan, hogy ez a ván­dorlás éppen fordított irányiban, nyugatról keleíre történt. Amit Rasmusseu mint etnológus- kutat, a geológus, talán meg Is magyaré,zhat egy újabb geológiai elmélettel, amelynek alapjait más­fél évtizeddel ezelőtt vetette meg Wegeoer Alfréd gráoi egyetemi tanár, aki felállította a kontinensek eltolódásának elméletét. Wege rtfir teóriáját. azóta, az újabb kiutalások mind­inkább megerősítik és szinte bebizonyitott- nak vehető, hogy a jégkorszakban az Atlanti óceánnak még nyoma sem volt és az amerikai szárazföld­nek eltolódása Európa testétől jóval későb­bi geológiai korszakban következett be. Ha a Wegener-teóm megállja a helyét, ab­ban az esetben a Magdalón.ia-korszak vadász- törzseinek nem kellet t egész Ázsián áthalad­ni ok, hogy Északamerikába jussanak, hanem vándorlásuk kelet-nyugati irányban történt. Európa akkor még közvetlenebbül összefüg­gött Grönlanddal és a föld kérgében csak jó­val később keletkezett a nagy, választó hasa­déit, amely mindinkább kiszélesedett. Ez a folyamat különben, amint egész fontos méré­sek megállapítják állandóan kisért és Ame­rika most is folytonosan eltolódik Európától. Nemesupán a természetes lehetőség szól az európai Magdalén ia-korszak vadásznépeinek a vándorlása mellett, haineni az európai kő- kórszak emberének csontváza is bizonyságot szolgáltat a rénszarvas-eszkimának európai vadásznépektől való leszármazása mellett. A Dödogneból való úgynevezett Chancelade em­ber csont maradván yai meglepő hasonlatossá­got mutatnak a rénszarvas-eszkimó típusával és ugyanez vonatkozik a kissé északabbra, Valde du Roc-ban talált csontvázra is. A közvetlen leszármazás kérdése még vi­tás, azonban Rasmussen kétségtelenül bebizonyította a rénszarvas-eszkimó kultúrájának teljes meg­egyezését a Magdaíénia-korszak kultúrájá­val, Rasmussen kutatásának másik nagy eredmé­nye tehát áldván a fel világosit ásba n van, ame­lyet az európai kőkorszak emberének élet­módjáról szerezhetünk, mert az európai kő­korszak embere éppen úgy élt, éppen olyan kultúrája volt, mint aminőt Rasmussen talált a rénszarvas-eszkim óknál. Ugyanazon eszközei lg voltak, ugyanolyan szigonnyal vadászott ál­dozatára, tűjét szintén csontból készítette és többi eszközei is megegyeztek. Európa jég­korszakbeli emberének is rénszarvas adta a mindennapi eledelt, mert erre lehetett a leg­könnyebben vadászni. Az emberek azonban a jégkorszakban nem voltak vad, barbár bar- langJakók, amiinőknek gyakran szokták feltün­tetni őket, hanem éppen úgy, mint a mai esz­kimók Alaszka belsejében, kunyhókban él­tek. Az európai ősrégi lelőhelyeken talált csőriből való tűk éppen olyanok, minit ami­nőket Rasmussan gyűjtött össze az északi mágneses sark közelállón tanyázó eszkimók­nál. Ebből tehát az is megállapi iható, hogy a jégkorszak embere nemcsak egyszerűen ma­gára vetette az állatibőrt, hanem csőn Mü vei ruhát Öltött össze. Rasmussen még nem fejezte be kutató munkáját és most éppen azért van előadó ke* utón, hogy a tudományos világot megnyerje a nagy tervnek, amelynek célja végeredmény­ben nem más, mint az ősember korának tökéletes felderítése. Rasmussen Európának, Ázsiának és Ameriká­nak tudományos köreit közös munkára akar­ja rávenni a nagy cél elérése érdekében. Rasmussen kutatásainak eredménye igazol­ja Czirbusz Géza dr. budapesti egyetemi ta­nárnak, a tíz évvel ezelőtt elhunyt kiváló magyar amtr opogeografusnak elméletét, aki­nek e sorok írója hálái’ tanítványa volt Czir­busz Géza dr. szenvedélyesen hirdette azt az elvet, hogy az emberiség eredetileg testileg, szellemileg és lelkileg egységes volt, tehát nem voltak kullurátlan és kulturált törzsek e a differenciálódás úgy történt meg, hogy! egyes népek vándorlásaik közben a már ki- j alakult kuituirák szélére szorultak és ezek a vad helyeken azután elosenevészedtek. A mű­velődés azonban olyan eszköz, amely ezeket a népeket ie felemelheti a kőkorszrkíeli kultú­ra állapotából a legmodernebb acél kultúra színvonalára. V. Z. dr. A BAUMGARTEN-MÉRLEG IrlaMárai Sándor Budapest, január 24. A Baumgarten-dij második kiosztása felett meglepő elnézéssel tért napirendre a helyi sajtó. A nagyobb lapok hallgattak, mert mun­katársaik közül is akadt egy egy a julalma- zot’tak közölt Altatóban bizonyos tartózkodás volt észlelhető a sajtó lugasaiban, sok derék fiú bizonyára úgy érezte, hogy kár időelőtti kritikával magára vonni az olympusi magas­latokban szunnyadó kuratórium tagjainak neheztelését. Az édes és drága, s ah, egyre ritkább pénz előtt kuseolí ez a kritika, a va- rázsos mon>3y büveieje tompi tóttá különben fürge és merész kritikai tollak szárnyalását. Változnak az idők, az eml>er elsüt itt-ott egy-egy mély Rabits-tanulmányt, mit lehet tudni, mi lesz jövőre? Enyhe célzások és ri- portszerü beszámolók kerülgették csak a díj­kiosztás ünnepélyes botrányát s nincs nagy valószínűsége, hogy ez a sajtó egyhamar kri­tizálni meri ezt a botrányt. Minden különösebb kertelés nőikül kezd­jük ott, hogy, egy-két kevéssé ismert s ezért nehezen elbírálható jutalmazó Mól eltekintve, a nyolc laureatusra valósziaüleg ráfér a dij s a „Bauimgiarlon-botrány“ merituma nem is az, hogy kik kapták, hanem az, hogy kik nem kapták. A mérleg felállításánál ez az a szempont, melyet nem szabad szem elől té­veszteni s minden oldalról jól meg kell vila­pítani. A kuratórium valószínűleg int csak erre s vállat vonva feleli: tudjuk, hogy sokan nem kapták meg,.akikre ráfér s akik meg is érdemlik, de nyolc alapítványi hellyel csak nyolc embert lehet etetni, a többi várjon széj>en a sorára. Ez tetszetős érv. sajnos, me­rőben rosszba szemű és önkéyes. A kurató­rium, akármilyen távol él is felhők között az irodalmi élettől, tartozik tudni hogy a ma­gyar irodalomnak ina, 1930 bán, van egy tu­cat akut esete, ahol a helyi kezelés már alig tud segíteni s a gyökeres, mély operációra fájdalmas szükség van — a páciensek Itt or­dítanak és nyögnek szemünk előtt s mi, akik nem va,gyünk a kuratórium tagjai, naponta találkozunk velük, szerkesztőségek előszobái­ban, huszpengős utalványok és tízpengős elő­legek problémáival homlokukon, kifizetetlen gázszám Iák a<t lobogtatva, vagy szemérmes, de nem kevésbé szembetűnő kétségbeeséssel, — egy tucat név, amelyet Ignorálni még a kura­tóriumi páholyból sem lebet, írók, akik egy élet aszkéziflévol bizonyitoMák be, hogy nem tudják szerkeszt őségii kenyérkeresettel prosti- tuálui tehetségüket akik kiiitartóttak világ­nézleti és irodalmi meggyőződésük mellett s éppen ezért, még ha akarják Is, se tudják te­hetségüket a napilapok inferióris tárca irodal­mának aprópénzére felváltani. A kuratórium éppen úgy ismeri ezit a tucat nevet, mint min­den nagy lap segédszerkesztője, amint a nyil­vános jótékonysági és segélyalapok gondozói, — idős emberek, akik ma már tehetetlenül belegé.mberedtek tehetetlenségi helyzetükbe s egészen fiatalok, akiket a dij megmenthetne attól, hogy rövidsen elkallódjanak a magyar írót egyedül boldogító zsurnalizmus sekélyé­ben. Ha jól tudom, Baumgarlen értelmében ez is lenne a dij egyik elsőrendű célja: nem az. hogy becsületben kiöregedett esztétáknak csörgő készpénzből fűzzön éremláncot filoló­giai viharokdulta keblükre, hanem, hogy vi­lágitó fiatal tehetségeket mentesítsen a 9tart első idejében a megélhetés hendikepje alól. Pénzről van szó, jeriink le az olympusról a I Ofifihoni-Jódkurákj Kérje az o’thoni csíz' ivó és íürdökurák használati utasítását. Csízlfirdő | földre. A nyolc jutalma zott ra reáfér a dij, ezt higyjük el első szóra: általában nagyon kevés Író él Magyarországon, akiknek a dij nemi életszükséglet, — itt élünk, egymás előtt, a nyomor pyilvánosságában, nem lehet félreér­teni, elnézni, észre nem venni az akut esete­ket. Senki nein hatalmazott fel reá, hogy ne­veket irja:k ide s tisztelnem kell egy szemér­met, mely tiltakozik ellene, hogy kitereges­sem itt nyavalyáját: de a névsor, amennyi­ben n kuratórium kíváncsi reá minden pilla­natban rendelkezésére áll. Azoknak a név­sora, akiknek esete mindennél sürgősebb. Azoknak a névsora, akiknek tragédiája itt játszik le, mindem nap. a szemünk előtt Amíg ezit a tucat magyar és utódál lomboti irót (akad több is egy tucatnál), akiknek tragédiá­ja közismert, kiknek nyomora minden más nyomornál a k utóbb, akikért és akik számára az alapító elgondolása ezt a dijat teremtette, akikre úgy illik rá Bauingarton segítsége, mint a meztelen emberre az ing. áruig ezt a tucat magyar írót a Baumgarten-dij kurató­riuma mellőzi, addig nincs jogunk és módunk rá, hogy kritika nélkül tűrjük él esfétákmak és filológusoknak ezt a baráti biatyúzásáL S nekik nincs joguk rá, hogy ma 1930-ban, ami­kor mindentóinek szájáig ér a legszentnyesebb nyomor, egyébként ellátott é? nagyjából biz­tosított exisztenciáju, keresetképes, legfeljebb harmadik sorban dij igényes pajtásoknak ké­nyelmi életpólékot adományoznak. Nincs jo­guk rá, mert, ahogy Ignotus és a Nyugat ügye nem magánügy, úgy nem magánügy a Baum­garten-dij se s a magyar irodalom nem enged­heti még azt a luxust magának, hogy Babits és kurátórlársai vihaTedzoLt barátságokat és világnézletj saimpáitákat honoráljanak egy­más közölt. Minden pénzzel dolgozó társaság felelős részvényesei előtt. A Baumgarlen-dij részvényesei nein Babits és barátai], hanem minden magyar író, akire ráillik a díj felté­tele: irodalma és világnézleli, művészi meg­győződésének fanatikusa és áldozata. Nem le­het elkertelni ezt. Nincs az a közalapi tvá.nyi törvény, mely megtiltaná Babitsnak és bará­tainak, hogy baloldali világnézletü írónak Í3 nyújtsanak segítséget a díjjal. De nem teszik, mégsem teszik, már másodszor nem teszik, gutgeslnnt opportunizmussal válogatnak rész­ben ártalmatlan, részben jelentéktelen vete­ránok és növendékek között s ahogy frissen gazdagodott zsidó parvenük diszgojt hívnak: az ünnepségre, úgy hívták meg eztdón a Baumgairben-Iakomára a disz-baloldalit, egy fia­tal költőt, akinek kommunista priusza annyi volt, hogy a bolsevizmus hónapjaiban nieg- ivott egy liter bort. Kötelességem ideírni, hogy két nevet találok csak a Baumgarten-dij idei jutalmazottjai között, akiknek igényét nem illetheti kritika: Juhász Gyula és Krúdy Gyula kitüntetéséibe csak rosszhiszemű kriti­ka köthet bele. Senkinek nem fáj, hogy a többi hat megkapta a dijat. De tűrhetetlen az, hogy most kapták meg, előbb kapták meg, mint az a másik tizenkettő, akik részére, mindenki, aki ezen a szűk mán var agorán ismerős, első pillán a Mól reklamálta. Mikor a dij elosztásának műsora esztendő előtt nyilvánosságra jutott, megírtam s véle­ményemet sokan és nem éppen ítéletre al­kalmatlan emberek hangosan osztották, hogy a magyar élet szegény ahhoz, hogy ilyen Mi­hály bácsi ingyen levese- alapon aprózza fel ezt a dijat, amihez hasonló jelentőségű nagy nemzetek kulturalapitványai között sem igen. akad. Azt írtam, hogy mindenekelőtt gyógyít­sák meg egyszeri gyorssegéllyel a legsürgő­sebb eseteket, aztán alapítsanak két-hármn kisebb dijat, de az összeg nagyobb felét, vagy harmnioezer pengőt, adják ki minden évben egy összegben egy Írónak. Ne injekciózzanak, hanem gyógyítsanak meg minden esztendő­ben alaposan egy írói exisztenoiát, teremtsék meg a magyar Nobel-dijat, a soha uem re­mélt alkalom és mód itt van most hozzá. Ad­ják meg minden esztendőben legalább egy magyar író szántóra a lehetőséget, hogy -éle­tét "sz-amálhasra. Ha megnézzük az elmúlt esz­tendő kiosztott dijainak mérlegét, netu ta­gadhatjuk. hogy a jutái mázolta kon a dij nem sokat segített, a havi három százhúsz pengő „.gondtalanságából” nem születtek remekmű­vek, de még csak müvek se egyáltalán, leg­alább is nem látjuk semerre a nyomát s nem is hírlik semmi hasonló. Pihentek, pem irigyíi tőlük senki. De ne felejtsék el, hogy azok számlájára pihentek, akik éheztek és nyomorogtak irótársaik közül az elmúlt esz­tendőben is. mint az előzőekben. A magyar irodalmi közélet teljes tunyasága magyarázza csak, hogy a Baúmgarlen-dij lö- lötf kritika nélkül tértek napirendre sajtó, publikum s maguk az írók. Mellőzött érdekel­tek csendes kávéházi káromkodása végre is nálunk se számit kritikának. Senki nem akadt, aki felelősségre vonná Babits kurató­riumát, aki közüggyé kény szeri tette volna azt, ami ma egy asztaltársaság kegyúri joga. Szegények és nyomorultak vagyunk ahhoz, hogy ezt a kegyúri luxust megengedhessük magunknak. Tessék megkövetelni ettől a szegény barátokat ruházó asztaltársaságtól, ettől az er kölessé mm isitő irodalmi kongregá­ciótól, hogy adjon helyet a kuratórium név­sorában a maga világnézletétől és irodalmi Ízlésétől idegen és más pártállásai íróknak is, s ha a szolid protekciók suttogását nem haj­landók meghallgatni, tessék a nyilvános fele­lősség hangerősitőjével fülükbe ordítani a ne­veket, amelyeket meg nem hallani nincsen, joguk és figyelembe venni kötelességük. — Kié a Jeruzsálem! siratófal? Géniből je­lentik: Az autonóm cionista közigazgatás vég­rehajtóbizottságának egy tagja a napoki au fölkereste Sir Eric Drummond népszövetségi fő­titkárt és közö'to a végrohajtóbizottság nevé­ben, hogy a cionisták örömmel várják a Palesz­tinái népszövetségi vizsgálatot. Nincsenek egy véleményen a palesztinai zsidó kongresszus ha­tározatával. amely tiltakozott a vizsgálóbizott­ság kiküldése ellen, hivatkozással arra. hogy a jeruzsálemi siratófal tulajdonjoga körül‘nincs helye vitának, miután a siratófal a zsidóság évezredes tulajdona. A cionisták meg vannak győződve az arab és zsidó lakosság harmóni- knsi együttélésének szükségességéről és a nép- szövetségi bizottság kiküldését már csak azért i« helyeslik, mert sohasem tartottak igényt a siratófal mellett álló török mecsetre és kizáró­lag a siratófal zsidó jellegét akarják, biztosi- fa ni. Csehszlovákia eoyetlen szépirodalmi képes hetilapja a ICépes Hét Gazdag tarta'omma cicáik uic , minden c,sütői lök?* 4 1930 január 25, szombat

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom