Prágai Magyar Hirlap, 1930. január (9. évfolyam, 1-25 / 2222-2246. szám)

1930-01-19 / 15. (2236.) szám

•prkgm-MacAarkirlap 17 értekezlet ezen előterjesztés alapján egyhan­gúlag elhatározta, hogy ezen vámtételnek a kiküszöbölését fogja követelni. Át értekezlet abban állapodott meg, hogy • Muperfoszfát-mütrágya-vásárlást meg keü szervezni és pedig az egész államra kitérje dó megállapodás alapján és az összes fenn­álló mezőgazdasági szervezetek bevonásával. AzonkivQl törekedni kell a közvetítő keres­kedelem kikapcsolására és oly ár-nivó eléré­sére, mely legalább részben megfelelne a gabonafélék árcsökkenésének. Ezen egyhangú határozat alapján az érte­kezlet a résztvevő egyesületek képviselőiből ®gy külön bizottságot alakított, mely meg­bízást nyert, hogy azonnal közvetlen érint­kezésbe lépjen a szuperfoszfát műtrágya-gyá­rak központjával, hogy ezzel a tavaszi szezón részére máris megfelelő árleszállításról tár­gyaljon. Az értekezleten résztvett organizá­ciók a szuperfoszfát bevásárlásával mindad­dig várni fognak, amig az említett bizottság megfelelő kedvező eredményt el nem éri. Ezen tárgyalások kimeneteléről az említett bizottság a legrövidebb időn belül értesíteni fogja az összes, az értekezleten résztvett szakegyesületeket Elektromos-, dinamó- és motor- szeretői tanfolycmsk Érsek aj vár, január eleje. A magyar nemzeti párt mezőgazdasági etak osztálya közli: Mivel a villamos gépek kezelése ée szerelések eszközlése a jövőben képesiléshez lesz kötve, a magyar nemzeti párt az ezzel foglalkozók, főleg iparosok részére az állami iparfejlesztési intézet­nél, magyar előadási nyelven, dinamógép- és mo­tor-, valamint ezerelői tanfolyamok engedélyezését eszközölte ki. Az elad ilyen tanfolyam nraM év folyamán volt Smalrajvárot! melynek folytatását képező villa- ■W4 szerelői tanfolyamat a tavasz folyamán a je- laatkesők *őbbeég* aaeriot vagy érnek újváréit nagy esetleg Komáromban fogjak megtartani Az erre jelentkezők Érnekujvárótt Ágh László gazd. előadó-titkárhoz (Jesensky a. 7., magyar nemzeti párt irodája), Komáromban Ivánfy Géza ipartársu­lati titkárhoz (Nádor n.) forduljanak bővebb fel- világosi táeért KaUő saáme Jelentkező esetés hasonló tan­folyamok vasnak tervbe véve Losoncon éa Léván, bei a Jelentkezéseket a magyar nemzeti párt tit­kárságéi gyűjtik össze. A villamosság állandóan fokozódó térhódításá­ra való tekintettel ezen tanfolyamok elvégzését főleg iparosainknak ajánljuk, mert ezeknek elvég­zése alapján ónábó nraakálkod&tra, üzletnyitásra, Szere lések vállalására, fizetnek vezetésére képesítő álhuni Wsenyiiváayt nyernek. A leaMviri ée az aradi b&nksk válsága. Bukarestből jelentik: Bocu Sever, a bánáti közlgazgatáai kerület igazgatója Temesvárra utazott, hogy személyesen tanulmányozza azokat a gazdasági nehézségeket, amelyek a bankok fizetési zavarai következtében tá­madtak. Bocu Sever Temesváron kijelentet­te, hogy a Román Nemzeti Bank 20 millió leit bocsát a temesvári és 25 millió leit az aradi bankok rendelkezésére. Arra kérte a bankok vezetőit, hassanak oda, hogy lecsil­lapodjék a publikum idegessége. „A Gazda zsebnaptára az 1980 érre“. Hosszú éveken át nélkülözött mindennapi segédeszköz pótlásáról gondoskodott „A Gazda" mezőgazdasági szaklap, Pozsony, Vármegyeháztér 11, amidőn az előfizetői ré­szére az 1930. évtől kezdve évenként gazda­sági zsebnaptárt ad ki. Amennyire szükséges a haladó magyar gazdaközönség részére ma­ga a kizárólag szakkérdésekkel foglalkozó „A Gazda", ugyanolyan értékű, a gyakorlati gazda tudnivalóinak valóságos tárháza a zsebnaptár is, amelyben a pőstadijszabástól kezdve a növénytermelés, növényvédelem, műtrágyázás, állattenyésztés, tejgazdaság, ta­karmányozás, állatgyógyászat, gyümölcsé- szeí, konyhakerti termelés, üzemtani stb. kérdések nyernek tömör alakban szakszerű feldolgozást. De a zsebnaptár elegendő ro- vatos helyet tartalmaz az összes, szokásos előjegyzések és nyilvántartások részére is. Kétségtelen tehát, hogy gazdaközönségünk ezen zsebnaptárt őszinte örömmel fogadja és az értékének megfelelő megbecsülésben fog­ja részesíteni. A 300 oldalas zsebnaptárnak karlonkötésü példányát „A Gazda" minden egészéves (1930. évre szólóan) előfizetője 1.50 K portóköltség megtérítése mellett díj­talanul megkapja, mig további 4 K költség- megtérítés ellenében vászonköiésii példány jár. A zsebnaptár olyanok részére, akik a lapra előfizetni nem óhajtanak, kartonkötés­ben 12, vászonkötésben 16 K-ért áll portóval együtt „A Gazda" kiadóhivatalánál rendel­kezésre. „A Gazda" díjtalan mutatványszá­mait — kívánságra — bárki megkaphatja. 500 millió koronás aktívum az előző évi 2018 millióval szemben Csehszlovákia 1929. külkereskedelmében. Decemberben a cseh­szlovákiai külkereskedelem egész forgalma 3.992 milliót tett ki. Az exporttöbblet 810 millió a múlt év decemberi 250 millióval szemben. Az egész év forgalma 40.3 milliárd, tehát 100 millióval kevesebb az előző évi­nél. Az egész behozatal '.9.2 milliárddal 19.9 milliárdra emelkedett, az export 21.2 mil- Jiárdról 20.4 milliárdra esett, 1929 utolsó negvedében kezdődött a konjuktura hanvat- lása. Az aktívum 500 millió koronát tesz ki az előző évi 2.016 millió koronával szómban. Mi van as arass gabonaexport hátterében? Az oroszországi gabonaexport váratlan meg­jelenése nagy nyugtalanságot keltett az in­ternacionális gabonapiacokon, ami az expor­táló országokban nagyobb áresésekben s a bevitelre szoruló piacok fogyasztásának tel­jes tartózkodásában jutott kifejezésre. Szak­értő körök véleménye szerint semmi komoly alapja nincs a nagy idegességnek, mivel sze­rintük szó sem lehef arról, hogy Oroszország tartós ideig exportálhasson. Az orosz rész­ről mutatkozó feltűnő kínálat vagy sürgős de- vizaszükségleíek fedezése miatt történt, de lehetséges az is, hogy a megnyilvánuló tüne­tek mögött manővert kell keresői, amivel az oroszok a világ gabonapiacainak irányzatát akarják ellanyhitani, hogy nyomott áron fe­dezhessék nagy gabonaszükségleteiket. Gazdáink figyelmébe. Illetékes helyről közük velünk, hogy a minden állat­tartó gazda által jól ismert Disíol gyógyszer­rel való gyógykezelés szarvasmarháknál ol­csóbb és egyszerűbb lett. Eddig egy 300 kilós tehén gyógyításához 12 marhatok fellett, most csak 8 darab kapsala kell, vagyis 25 százalékkal olcsóbb lesz a gyógyítás. Bár ez- évbeu nem annyira általános a mételybeteg- ség, mint 2 évvel ezelőtt volt, mégis jó lesz ezt a költség mérséklést gazdáinknak megje­gyezni. A fődolog, hogy a gazda ne várjon addig, mig állatja leromlik hanem mételyre gyanús állatait azonnal gyógyítsa. A Distol teljesen megbízhatónak bizonyult az országos mételyjárvány idején. A Német Birodalmi Bank kamatlábcsök­kentése és a bankkartcU. A Német Birodal­mi Bank kamatlábcsökkentésével kapcsolat­ban a német bankok kondiciókartellje a kö­vetkező uj tételeket léptette életbe: követel kamatokat 4%-ról 314%-ra, jutalékköteles számlán 4*%ról 4%-ra csökkentették. A tartozik kamatokat 8%ről 7*%-ra mérsé­kelték. SRTfiKTÓZSDB Nem egységes a prágai értéktőzsde Prága, január 18. Már nyitásikor tartózíkjodó volt az irányzat ée csak a második félidőben lett valamivel szilárdabb. Az ipari részvények piacán javult Sobo és Cseh Kereskedelmi 10, Rin$£io£fer és Skoda 7, Tejipar, Berg és Hüt- ten, Sohöller 5 koronával. Cseh-morva 75, Nordibaim 15, Nyugatra ah Szén 6, Auasigi Ve­gyi 5 koronával gyengült. Prága, Január 18. Valuták: Holland 13B6, Jugo- ariáv 50.07*, német 805.12*, belga 488, magjar 588.32*, román 19.85, májcá 051.50, dán 899, angol font 164.26, afxanyol 448J50, okaaa 176.66, amerikai doAár S8A8, norvég 890, francia 132 J0, bolgár 9&15, svéd 902, lengyel 177, oaBtráfc 473.97*. 4* A prágai devizapiacon Amszterdam OÁ, Budapest 0.025, Bői karest 0.05, Milánó 0.08 koronával javult, Belgrád 0.085, Berlin 0.05, Brüsszel 0.125, Zürich 0.405 London 0.065, Pi­ri* 0.04, Varsó 0.1, Bées 0.075 koronával gyengült.-j- Barátságos a budapesti értéktőzsde. Már nyitáskor barátságos volt az irányzat és az üzlet igen élénk. A szilárd irányzat végig tar­tott és tőzsdezárlatkor a legmagasabb napi- árfolyamokat jegyezték. Egyes, a csehszlovák sajtóiroda jelentésében nem szereplő értékek közül a Moktár 89.7, Részvénysör 1Í9 pengő árfolyamot értek el.-f- Uzlettelen a bécsi értéktőzsde. As alap­irányzat nem volt barátságtalan, de az üzlet igen kicsi volt. A kuliszban Poldi gyengült prágai eladás következtében. Magyar montán- értékek szintén gyengültek némileg, Urikányi javult. A korlátban Aussigi Vegyi, Berg és Hütten. Magyar Cukor lanyhult el. Ezenkívül Prágai Vas is letöredezett.-j- Szilárd a berlini értéktőzsde. A hágai konferencia kedvező eredményei ezálÁÍrd irányzatot idéztek elő. A legtöbb papír, külö­nösen mentán é« villanyértékek, de speciaid- tások is 2—3 százalékkal ja vultok. A pozsonyi tőzsde értékpap irforgalma. KözB Fefdmann A. Bankháza Bratislava, Bástya-o. 2 Tataion 27—39 f Péu Ara Pox*on?, 1980 |anér 18 Ki Ki latra Baak* ........................ »0— 180^­Neroie ti bank Bsn*kn-Byitrie» ... l!X).— — .— Ajnericko Slorenaka Banka ..... 66,— — r'ussonyi Általános Bank ...... iflO.—. — „ l. Takarékbank . • • • • ^2*0.— 'i3SV,— ts* komp te és Közgazdaság Bank . . 216.— 285.— Onnabank ............. 2*6.— 240.— Trnevai I. Takarékpénztár . . * . • 600.— 650,— Liptói hitelbank....................a. 66°e- !W).­Uf lxfflrdfi ............. Koth r.-t. ............. e— — »— Raktárbázak............ S000.— — Szlovák biztosító. ......... 6 Hu,— Í5b,— Uránia .............. 60.— —j— I reocaén-Teplici fürdő rt. ..... . i6o,— — .— Edinái műtrágya ...,•••«.• *35.— *50.— Ilinai CeUuloaa 9H0.— 8tlv— Medica .............. lft6.— —.— Handlmrai szán .......... *60.— —.— Srlorá U sresripar Malacky ..... 600.— 580.— l^ynyaUtlonwsnköi ... —.—- — Kösápsalovaaazkái villancnü , . . . MXv— 600,— t>ozsony' Jéggyár ......... 460.— 600.— Wijrand rt. ............ —.— — vfágrOlgyi cukorgyár ........ — StarV spiritusz rt. ......... s00.— 200,— Rózsaliejty faipar ......... .50,— ’^OO.— 1 százalékos pouonvi k61cs«n ... *2.— 74.— 6 . . ... 9.- 100.­Csahszlovák építő sorsiagy................ 50,— *00.— . . (ötöd)............... »M.- 186.— GU TENBERG NAGY LEXIKONA! Egy évi nagyarányú előké­szítés titán rövidesen megjele­nik ez a nagy, legmodernebb, legújabb és rendkívül terjedel­mes, magyar nyelvű lexikon. Elhatároztuk, hogy e lexikon j nagy részét ingyen adjuk, tehát mindazok, akik az alant talál­ható szelvényt 10 napon belül a lent feltüntetett címre bekül­dik ingyen kaphatják a ki­adásunkban megjelenő Géfenberg NAGY LEXIKONÁT körülbelül 20,000 hasáboldai terjedelemben, nagy lexikon- alakban. Ezen lexikon több mint tísucnillió szót tartalmaz és az illusztrációk száma is meghaladja a 10.000-t, közöt­tük többszáz többszínű képpel, művészi reprodukcióval és ren­geteg térképpel A képmellék- letek a legfinomabb famentes műnyomó papiroson vannak nyomva. Az összes emberi ismeretek tárat A legújabb lexikonban — a legújabb adatok. Eddig a gazdag emberek álma volt, — most mindenki megkaphatja! Ezt a lexikont ingyen adjuk, csak a hirdetésért és csomago­lásért kérünk füzetenként 35 fillérnyi megtérítést. A szétkül­dés kéthetenként, a tényleges portóköltaég megtérítése elle­nében történik, avagy portó- mentesen vehető át kiadóhiva­talunkban abban a sorrendben, ahogy a megrendelések beér­keznek. Megadjuk mindenkinek a módot, hogy ezt a lexikont szé­pen és olcsón bekötve is meg­szerezheti Erről prospektusunk nyújt bővebb felvilágosítást Mmü péfiMMn; mellőzendő, Jelen ajánlatunk csak azokra a szel­vényekre vonatkozik, melyek 10 napon belül beküldetnek: Chrtriensen és Társa GUTENBERG! könyvkiadó vállalat BUDAPEST, iY.f Váci-utca és Eskfl-ut sarok (Eskfá-ttt 3.) Telefoni A. 874-66. A. 892-72.! SZELVÉNY. 105 Alulírott Gtitenberg teljes, nagy Lexi­konét a fenti feltételek, szerint ingyen kivánja. — Átvételi elismerést és szál­lítási értesítést kérek. kSayv eredeti nagysága, * 74 BÚI daMk mm BSUU AUmm avafefe k*mHm40a. TmttMUaSI |ál eávukaM aMárAat fcérfiafc. 4- As oémütai terménytőzsdén a kővetkező árakat Jegyezték: morva búza 167—70, szlo veruszkói 164—166, roas 126—128, roerkainlil- árpa 127—30, I-a árpa 130—132, takarmány­árpa 100—105, román tengeri 92—94, Viktó­ria borsó 290—310, lencse 400—700, bab 330 —340, félédes préstelt széna 64—67, laza 72— 74, belföldi máik 670—675, holilaind kömény 650—655, hagyma 45—50, burgonya 37—38, búzaliszt OHH 278—283, rozsliszt 190—192, tokáraién yszalma 37—38, búzakor pa 77—79, rozstkorpa 78—79, vagonrdzs 266—268, ameri­kai zsír 1175—1195.-f- A mai budapesti gabonatőzsdén — amint budapesti azerk esz tőségünk telefonálja — az irányzat tartott volt. A következő árfolyamo- kat jegyezték: tiazavidéki búza 24A0—24.75, felső tiszai 23.80—24, egyéb 22.90—23.20, rozs 13.60—18.80 pengő. A többi gabonacikkben az árak változatlanok maradtak.-f- A mai budapesti terménytőzsde határidő- piacán — amint budapesti szerkesztőségünk telefonálja — az irányzat barátságos, a forga­lom közepes. Nyitási árfolyamok: Magyar bú­za márciusra 23.60, 23.72, 23.65, májúéra 24.50, 24.52 pengő.-f- A berliui terménytőzsdén a kővetkező árakat jegyezték: búza 239—242, roza 155— 157, árpa 178—192, zab 133—141, buzaliswt 29.75—35.25, rozsliszt 22—25, búzakorpa 10— 10.50, rozskorpa 8.50—9, Viktória borsó 25—i 34, ki® ehető borsó 22—25, takarmány 20.50 —25.50, peluska 20—21, lóbab 18.25—19.50, bükköny 22—25, repoepogácsa 17.40- 17.90, lenpogácsa 22.40—22.80, saárazszetot 7-60— 7.80, burgonyureszelék 13.40—1720. „Telelrar**. Fontosabb etemét md som tudjuk. —* „Berag“ Pozsony. Levelét továbbítottuk. — B. M. Strabióav. Teneék a dolgot Mt:mkár»on R. Voaáry Alnfléf’ úrral megheiwélim. Csak biirlával vngy géppel írott kéziratot fogadunk el. — R. 8. Párkány. Szi­véé türelmét kérjük. Az ügyet legközelebb elintéz­zük. — K. P. Pozsony, ^ontos okokból a beküldött dologgal, a eportfónunok döntéséig, nem fog’alko- xmrk kritikai axempootból. — Q. 0. WIL pásztor** elbenxéMae aecn kflafllbatt IINGYEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom