Prágai Magyar Hirlap, 1930. január (9. évfolyam, 1-25 / 2222-2246. szám)
1930-01-12 / 9. (2230.) szám
vRtaaa-Mj&to&mam! JBSBS ti Megmentik a pusztuló pisai terdetornyot Átépiiik az építészeti remekmű sütyedő alapjait — A római kormány angol mérnököket bízott meg a tervek elkészítésével A modern kínai sport Sport mindig vott Kínában, ónk kimé wém- nxitjna, mini ma. A legutóbbi évtíwxiek alatt legkedveltebb roH a boxsport, amely azonban a* európai és amerikai értelemben vett boolóétól nagyon különbözik és inkább ütemes tánebos ha- Bonktoa. fis minthogy már nagyon régiek esek és hasonló gimnasztikái játékok, oly szilárdan rögződtek meg ezeknek a sportoknak a szabályai, hogy a játékosok a legnagyobb pontossággal tartják be őket, mert a legkisebb eltérés diszkva- lifEkáláara vezet A kínai borversenyben a telek vivóáTlésban állanak egymással szemben, tenyerükéit egy- máfifele tartva, anélkül azonban, hogy érintenék egymást, A küzdelemben a tenyereket, mintha a másik félnek a teste nagy ellennyomást fejtene ki, igen nagy erővel lökik előre, persze csak a levegőbe, mert sohasem szabad az ellenfelet közvetlenül megérinteni. A biró azonban minden egyes lökést a felhasznált izomerő szerint ée a szerint értékel, hogy milyen ügyességgel tért ki a másik fél elméletileg. Aki a legjobb lökéseket matatta be, nem lett diszkvalifikálva és a legtovább bárja, az a győztes. 10—15 perc múlva erős emberek is belefáradnak, mert ezek az egymás ellen irányított szabad gyakorlatok nemcsak az izmok nagy megerőltetését, hanem a legnagyobb figyelmet is igénylik abban az irányban, hogy eltérés ne történjék a szabályoktól. A kikötői városok sűrűbben lakott negyedeiben még ma is látni reggelenként és esténként a •hazajárókban ifjakat gyakorlatozni. A gyakorlatok egyes fogósai a kinai boxolásra emlékeztetnek még, de & régi, kettesben való boxvemeny már divatját múlta és a feltámasztására irányuló kísérleteknek sincs valami nagyobb eredménye. Ha régebben két kinad kuli vagy másfajta emberek összevesztek az uccán, szörnyen káromkodtak és tőreamozdnlatokkal löködtek a levegőbe, hogy a másikat megijesszék, de komolyabb dolog nem történt Manapság már mindenfelé komoly verekedéseket ia látni. Ma már kezdenek az európai sport iránt érdeklődni. A dolog többnyire Manilából indult ki, ahol az amerikai környezetben olyan kinai fiatalság nő fel, amely gazdagabbnak és fölényesebbnek érzi magát az otthonvalónál. Minthogy nem volt feltehető, bog-* az amerikaiak térnek rá a kinai boxolásra, az az ambíciója támadt a kínaiaknak, hogy annak rendje-módja szerint knockoutolják az igazi jenkiket Egy kinai milliomos nagyban támogatja a kinai fiatalságnak európai sportban való nevelését. A milliomos, aki már összeállított egy teámet, másra bízva összes szalmakalap üzleteit, maga kiséri a csapatot impresszárióként az Egyesült-Államokban. Magában ManiMában pedig igen szép sportklubot alapított a milliomos. Ebben a klubban, amelynek a neve Lob Hwa, nemcsak a baeketlabdát, amely ugyiátszik legjobban megfelel a kinai ízlésnek, hanem minden egyéb európai sportot is űznek. A Lob Hwa futballcsapata most tavasszal Angliába megy. Több angol várossal már meg van a megállapodás a vendégszereplésre. Lim — ez a neve a sportkedvelő kinai milliomosnak, — rendkívüli buzgalommal veti magát a sport eurőpaizálésára, mert szerinte meg kell szűnnie annak az előítéletnek, hogy Kínában nem értenek a sporthoz. Abból indul ki ez a sport- mecenás, hogy a világnak Jobbam, imponál egy knockout, mint egy költemény. Az elmúlt nyáron igen szép sikereket értek el a kínaiak a labdajáték terén Ausztráliában. Nagy a tehetségük, ugyiátszik a teóniez iránt. Kn Hói Hi és Gordon Lum, a két kinai bajnok, még nem érett meg ugyannyira, hogy nemzetközileg is feltűnhessen, de Kina számára kétségkívül értékes reménységet jelentenek. Kína szomszédságában már sokkal előbbre vannak az európai sport terén. Japánban és a Fili- pini szigeteken már évek óta, amikor a kinai nép még egyáltalában minden európai import ellen volt, űzték a sportot. Minthogy a japánok ennélfogva túlszárnyalták ezen a téren a kínaiakat, ez utóbbiak nagyon bosszankodnak, ami gyakran mulatságos incidensekben robban ki. Kelet-Ázsia népei, amelyeknek Európa olimpiá- ezain még csak kevés sánszuk lehet, egymásközt rendeznek négyévenként olimpiáazokat. A legutóbbi 1927 őszén volt Sanghajban. Ez alkalommal nagy összetűzések voltak ée a japánok mind unta lan sértődötten haza akartak menni, mert szerintük győzelmüket a kínaiak szabotálni akarták, ügy állott a dolog, hogy a versenyszámok felében a japánok, másik felében pedig a kínaiak győztek. A FSMpiná-ezigetefc: kiküldöttei csak a haeket-játékban győztek. A döntés tehát az úszás dijának a kimenetelétől függöd! A kinai starter nem valami pontosan indított, amennyiben elkiáltotta magát ugyan, hogy: Ready! Get se! — de a pisztolylövést csak két másodperccel később adta le. A filipino bajnok a vezényszóra indult, a japán-bajnok csak a pisztolylövésre. Amikor aztán a fjlipino győzött, a japánok követelték a disx- kvatLifikáláeát, mert előbb indiait. Talán nemsokára már érdemben ia elérti a távol kelet sportol ói európai kollegáik teljesít raényeit, nemcsak a veszekedésekben. — A hoaszoszára keztyü divatja. Budapestről .jelentük: Akik a női divtai alakulásit az utóbbi időben figyelik, megállapíthatóák, hogy a női ö8- Wtaködés kend céltudatosan vűsez&témi a 20—30 érvel ezeéőtti sttluaboz. Az előkelő társaságodban, a marokon már hosszé bajjal és földei seprő, stoppos ruhában jelennek meg a Avatbölgyek. Amerika már egy lépéssel tovább ment — vftsaaa- feJé. Ismét divatba jött a hossz ászára keztyü. 8uá- goru szabályok vonnék, hogy milyen alkatomra müyen bosszú legyen a keziytl szára. Uceára nap- Vö7&en 12 gombos keztyü* keH viselői, ötórai teán és azinhártn, lö-~20 gombodat, nagy estélyi ruhához pedig 84 gombosa*. A legszebb és legértékesebb műemlékek egyi-' kének, a pisai ferde toronynak történetében a közeljövőben uj korszak nyílik meg. Befejezett tény, hogy a római kultuszkormány elrendeli azokat a szükségessé vált megerősítési munkálatokat, amelyeket a londoni Szent Pál ez ékesegyház mintájára fognak végrehajtani az antik világcsodák egyikének épe égben tartására. Ismeretes, hogy néhány esztendő óta veszedelmes talajsüllyedés mutatkozott a pisai ferdetorony alépítményében, amely a gyönyörű épület beomlá- sával fenyegetett Pótolhatatlan kár és értékveez- teség volna az egész müveit világ számára a pisai ferde torony pusztulása és bár az idejekorán végrehajtott tatarozás! munkálatok elejét vették a nagyobb veszedelemnek, a szakvélemény értelmében helyenkint át kell épiteni az érdekes torony pinceboltiveit. A pisai campanile idestova nyolcszáz esztendős. Alkotói annak idején, Bouanno Pisano ée Wilhelm von Innsbruck, az elmúlt századok legnevesebb építőművészei voltak. Maga a torony természetesen sokkal későbbi keletű, mint a székesegyház alapépítménye, amelynek alapköveit a normannok a szerencsének ezicilai uralma megtörése emlékére helyeztek el 1063-ban. Palermo elfoglalása után, 1118-ban szentelték fel a templomot, amelynek baptisteriumát közadakozásból emelték az áhitatos hivek. Bonanno Pisano és Innsbruck Vilmos művének építését tulajdonképpen 1234-ben kezdték meg. De az építkezés egész a XIV. századig tartott és a torony nyolcadik és utolsó emeletét már Tcmaso di Andrea fejezte be. Érdekes körülmény, hogy a torony építkezésének tervei jóformán kivétel nélkül elkallódtak, vagy elpusztultak a századok során. Az összehasonlító régészet számára semmiféle adat nem áll rendelkezésre arról, hogy miképpen építették a karcsú templomtornyot, amely tulajdonképpen egymás körül helyezett karcsú oszlopokon nyugvó galériák sorozata. Több mint száznyolcvan évig egyenesen állott a torony és a fokozatos féloldali sülyedéei folyamat hosszú évekkel később következett csak be. Eleinte nem fordítottak figyelmet az alapépítmény sülyedésére. Az 50—60 centiméteres differencia alig vált észrevehetővé a több mint ötven méter magas toronyépületnél, építkezés közben pedig senki sem gondolt arra, hogy a tál aj- sülyedés katasztrofális veszedelmekkel járhat A harmadik és negyedik emelet munkálatainak befejezése előtt azonban hirtelenül süllyedni kezdett az alapépítmény nyugati oldala. A eülyedés oly rohamosan következett be, hogy már az egész épület beomlásától tarlotak, ami azonban szeren-, Berlin, január 11. Berlin: az uj Newyorik, az uj Ősik ágó, Európa amerikai városa, — igy mondották és így hirdették esztendőkön át. Ahogy Németország stabilizálta valutáját, ahogy a márka ismét nagyszerű fizetőeszköz lett, hirtelen olyan lendülettel és hevességgel indult meg Berliniben az üzleti élet és ezzel együtt a váróé hatalmaa fejlődése, amilyen arányokat az amerikai fejlődés sem tud felmutatná. Amikor Nagy-Berlin elméletiben megszületett és amikor a régi Berlinhez hozzákapcsolták közigazgatásilag Brandenburg grófság magvát, mintegy hatvan kisvárost és községet, akikor mérhetetlenül nagy területeket vontak be Berlin kebelébe. Négymilliós város lett Németország fővárosa, óriási területen s ezt a hatalmas nagy területet a berlini fantázia be ie akarta épiteni és népesíteni, így kezdődött meg az épitfoezésetonek és beruházásoknak olyan nagy méretezése, amely elkábította a berlinieket, de megszéditette mindazokat, akik az utolsó években Berlinben jártak. Berlin diktálta az iramot éa ennek az iramdik- tálásnak hangadatát megérezték mindenütt Kö- zép-Európálban, mert mindenfelé Berlin példájára, nagy életére, óriási fejlődésére, hatalmas építkezésére ée sokmilliós beruházásaira hivatkoztak. A konjunktúra városa így lett Bérűn az inflációé idők után még inkább a konjunktúra városa, mint azelőtt volt. Ezt a konjunktúrát tulajdonképpen nem le a németek diktálták és nem is Ők használták ki Berlin ebben a túltengő lemdüfleíben kivált Németországból, mert a többi német váróé, elsősorban a józan Hamburg, de a rajnai ée a szász városok is aHg követték a berlini példát Berlinben viszont összezsúfolódtak ások aa idegen elemek, amelyek Kelet-Poroezországból, még inkább pedig Lengyelországból, sőt Oroszországból kerültek oda. A lödül spekulánsok, fezőrök ée ágensek, mindenekelőtt a maguk fantasztikus elgondolásaihoz hiteleket próbáltak szerezni ée elképzelésükhöz segítségül sietett » főváros vezetősége. Berlinben seoeiaJieta cséré nem történt meg. Az építőmesterek csak ekkor ébredtek rá arra a körülményre, hogy a pisai ferde tornyot ugyanolyan helytelen alapozással építették, mint a rodoei koloeezust, amely, mint ismeretes, szintén puha és agyagos talajon épült fel. Tomaso di Andrea nem volt hajlandó lerombolni a gyönyörű épületet, hanem igen ötletesen úgy vélte kiegyemlithetőnek aa alapépítmény hibáit, ha ellenkező irányban fordítja kifelé a felső emeleteket úgy, hogy a torony tulajdonképpen nem rézsútos irányban hajlik el, hanem az alsó három emelet nyugati irányban való elhajlását a középső ée felső emeletek keleti irányban való eltolása által egyensúlyozták ki. Kerek ötszáz esztendeig senki sem törődött a pisai ferdetoronnyal. 130Ö-tól 1800-ig állt helyen a csodálatos Campanile, amelyet messzeföldről az Arno-parti városba érkezett zarándokok csodáltak meg. Akadtak a régiek közül számosán, akik mint világcsodát emlegették ezt az építészeti alkotást és csak a XIX. század első negyedében akadt két vállalkozó szellemű angol mérnök, akik behattS kutatás tárgyává tették a tornyot e egyidejűleg megállapították róla, hogy az ötszáz esztendő alatt a talajsűlyedés csak fokozódott! Ismét élteit száz esztendő- A gyönyörű torony a legszörnyübb viharoknak, földrengéseknek és elemi csapósoknak állott ellen olyképen, hogy be- omlása már végűi senkiit sem aggasztott. Most azután a római kormány rendeletére végleg megállapították a talajsűlyedés okát s igy kiderült, hogy az Arno deltája körül meleg hőfokú források fakadtak, amelyek kimosták az alépítmény homokrétegét s igy bizonyosan előbb-utőbb vég- pusztulásra Ítélik az őskori építőművészet egyik lég ragyogóbb alkotását A római kultuszkormány most bizottságot hivott össze a pisai ferdetorony alapjainak megszilárdítása érdekében. A bizottság elnöke, Francisco Pellatti gróf maga is kiváló archeológus, Canevara tanár, a pisai egyetem protektorának társaságában alakította meg az intéző bizottságot, amelynek tagjai a londoni Szent Pál székesegyház alvázának átépítő mérnökeit hívták meg Pisába a klasszikus műemlék megmentése érdekében. Emlékezetes, hogy néhány évvel ezelőtt ugyancsak talajsűlyedés következtében tartottak London legnagyobb székesegyházának beomlásától, de az angol főváros tudós mérnökei a legszilárdabb átépítési módok segiteségével mentették meg a pusztulástól a brit birodalomnak ezt az építészeti remekművét. Ugyanazok tehát, akik Szent Pál székesegyházát megőrizték az utókor számára, helyezik majd szilárd alapokra a pisai ferdetoronyt is. és demokrata többség irányítja a város ügyeit a a szocialisták egyszerre akarták megvalósítani összes intézményeiket, a demokraták pedig üzleteiket. így kezdődött az a hitelinfláció Berlinben, amelynek hatása csakhamar érezhető volt. Berlint elárasztották amerikai és egyéb hitelekkel is étg egyúttal newyoriri mérettel megkezdődött a város építkezése, egyúttal pedig élete is. Miután a német nehézipar a nagybankok és a nagy német tőkések, kezében van, ezek a hitelműveletek főleg azokat az iparágaikat kezdték el finanszírozni, amelyek meglehetősen konjunkturálisaik. Ezekben az iparokban és vállalkozásokban olyan nagyarányú termelés kezdődött, amely nem felelt meg sem a németországi fogyasztás, sem pedig az export lehetőségeinek. Mindemellett ezeknek az iparágaknak a termelése sem volt sokkal olcsóbb, hiszen éppen a német szakszervezetek befolyása folytán Németországban a munkabérek jelentősen emelkedtek. A szociális terhek is meglehetős nagyok Németországban és hm ezekhez hasonlítjuk azokat az adóterheket, amelyek a jóvátételi kötelezettség folytán hárulnak Németországra, megállapít- hatjuk, hogy ez a termelés nem növelte a nemzeti jövedelmet, nem erősítette a nemzeti vagyont, ősapán egyeseket segített hozzá a konjunkturális jövedelemhez és a konjunkturális vagyonhoz. A bevándorolt és félig konszolidált slber-elem irányította ezt az üzleti akciót s ők találták meg — mint a SkJarek-ügy mutatta — az utat a stodaöeta és demokrata városi vezetőséghez ia Berlin, a világváros így lett Bérűn tktriea lendületében és életmódjában párieabb Párásnál és nevyorkabb NewyorfcnáL A bérltei régi polgárság meglehetősen kívül élt ezen a lázon és lendületen, magát Berlint azonban gyorsam elárasztották a mulatóhelyek, az óriási éttermek és szállodák, rengeteg szórakozóhely és színházi vállalkozás keletkezett. Mindenhez ontották a hitelt, óriási üzletek keletkeztek fényűző berendezésekkel, t>agyszerflnek látszó éjjeli élet: mtedex pedig mmm's&mmnwm\ma^aamammiim w i, m Berlin a válságok városa tett Amerikai méretek — amerikai hitetek — Túlméretezés után hitelválság és gazdasági katasztrófa — Berlin város gyámság alatt — Szár építkezést beszüntettek — A siber- és spekuláns elemek uralmának következményei T. Előfizetőink és Olvsóink figyelmébe! * Magyar, olasz, lengyel és román vízumok, illetve ilyen útlevelek meghosszabbítása végett méltóztassanak útleveleiket a P. M. H. pozsonyi kiadóhivatalához, Brati- slava, Grössling-u. 36. L címre beküldeni. A többi államokba szolgáló vízumok megszerzését a prágai kiadóhivatal: Praha II., Panská ulíce 12. fii., eszközli.' kifelé a gazdagságot, a jólétet, a nagy jövedelmet és a bőséget mutatták. Hogy milyen arányokban folyt a berlini üzlet ezeken a területeken, azt legjobban mutatja, hogy egyetlen részvénytársaság nyári vendéglőkre és mulatóhelyekre majdnem 100 milliós befektetést csinált. Egy szálloda vendégei számára külön luxusfürdőt építtetett, amelyre naponkint 2000 márkát fizetett rá. Mindezt hitelekből csinálták s az idegenforgalomból akarták előteremteni. Amikor azonban Amerikában a gazdasági depresszió az ősszel megkezdődött, hirtelen kapkodás állott be a berlini üzleti életben. Ha Európában mindenütt érezni ia kellett a hitelválságot, sehol ezt olyan mértékben meg nem érezték, mint Berliniben. Amikor pedig a newyorki tőzsdén elkövetkezett a nagy de- bacle s Amerika a. nyilt hiteleket egyik napról a másikra fölmondta, akkor Berlinben olyan kapkodás kezdődött, amely már nem tudta meggátolni az összeomlást. A színházak rosszul mennek, még az állami színházak is válságba jutottak, egy színigazgató öngyilkos lett többen becsukták üzleteiket, & luxus éttermek közül egész csomó bezárt, a szállodák egész üresek és a mulatóhelyekben lézengenek az emberek. Berlin nagyon megérezte e*t a hitelválságot, melynek azonban böjtje is van. Berlin város szocialista és demokrata vezetősége a maga nagy építkezési programját, és beruházásait ugyancsak hitelműveletekkel kívánta eszközölni és számított ezeknek a luxusvállalatoknak adójü- vedelmeire. Itt is becsapott a bomba. Mialatt Böss főpolgármester éppen Amerikában járt, hogy újabb hitelt szerezzen Berlin városnak, kitört a Sklarek-botrány és kiderült, hogy Berlin pénzügyi viszonyai olyan rendezetlenek, hogy olyan hiteltull épésekkel és pénzdobásokkal dolgoznak, hogy a német fővárosnak majdnem 800 millió márkás a deficitje. Az adójöve- deltmek nem folytak be és december 31-én már nem tudta volna Berlin tisztviselőit sem fizetni. Berlin gyámság alatt A porosz kormány ekkor ahhoz az eszközhöz nyúlt, hogy a brandenburgi tartomány-főnökkel felfüggesztette Berlin autonómiáját. Scboltz polgármestert teljhatalommal bízták meg ée Brandenburg tartomány küldött ki egy pénzügyi ellenőrt. Schacht, a birodalmi bank elnöke, Mtelt folyósított Berlin számára, hogy tisztviselőit fizetni tudja, azonban akként, hogy ezt a Mtelt hat hónap alatt vissza kell fizetni. Ebből a célból fölemelték a villamosjegy, az autóbusz, a gáz és a villany árát, úgy, hogy most ezek a közszolgáltatások Berlneben a legdrágábbak. A'szocialista vezetőség könnyelmű-, sége tehát éppen a legszegényebb néposztályra hárítja a tulkiadások megfizetését. Brandenburg tartományi elnöke azonban szanálni is akarja Berlint, tehát átvizsgáltatta az összes közmunkákat. Egyetlen rendelkezései száz épület további építését hagyták abba. Beszüntették a kerületi fürdők, iskolák és egyéb intézmények építéséi ée teljesen beszüntették az építkezési kiállítás épületeinek további munkálatait, holott erre többszázmillió márkát irányoztak elő. Berlinben ilyenformán most egyszerre megnövekedett a munkanélküliség, bizonyos iparágak munka nélkül állanak és a magánvállalkozás is kezd visszariadni a további beruházásoktól. Miután Amerika a maga biteleit visszavonta, ennélfogva Berlinben most sokszorosan érzik a kataeztrófális helyzet súlyát. Németországban világosan látják, hogy Berlin város tragédiája a konjunkturahajhászásnak a következése. Azit Mszik, hogy Berlin közigazgatását ée pénzügyeit egy-két év alatt rendbe lehet hozni és hogy akkor a német főváros elindulhat majd a természetes fejlődés utján. Nagy és komoly tanulságai vannak ennek a berlini helyzetnek, mert igazolják azt, hogy egyetlen város sem fejlődhetik másképp, csak a lakost ág jó gazdasági viszonyainak józan értékelése alapján. EGYENES LÉLEK ►—< Megőrültél? Húsz ember előtt beléd- rngott és egy szót sem szóltál! •— Én bölcs ember vagyok, kérlek alás- san. Nem szoktam azzal törődni, hogy mit csinálnak ellenem a hátam mögött. (Bio et Rác.) CSALÁDI TANÁCS Az apa: Mit beszélsz, leányom? Hogy engedjem meg, hogy résztvegyél az országos szépségversenyen? Soha! Nem fogsz szégyent hozni az én becsületes nevemre. Az anya: Nézd, fiam, Matild álnéven is jelentkezhetik a zsűri előtt. Az apa: Hogyisne! Hogy senki se tudja, hogy az én lányomról van szó? (La Póló Mólé.) ________1980 január ö, vasárnap