Prágai Magyar Hirlap, 1929. december (8. évfolyam, 274-296 / 2199-2221. szám)

1929-12-08 / 280. (2205.) szám

A tengerek Don Quichoteja Ma: NEUBAUER PÁL Jákob Wüssermaun, a németek nagy re­gény alkotója találta ki ezt az alcímet ée em­beri praedicatumot Col/umíbus számára, aíki 1492-ben a „Santa Maria" nevű bárkán né­hány kaiandor-hőssél elindult nyugatra, hogy királya számára felfedezze „az tij Indiákat", amely földrész ma Amerika, Étetrazot irt Wassennann Goilimbusról, akinek életét csak nagyjában iismerjük, lelkirajzot egy létekről, amely belevesz a középkor inlkiviziciós ne- buliumába. A valóságot rajzolta Wassertmann kortörténeti minta után, egy olyan szomorú lovag életének a valóságát, amely valóság csak azáltal, hogy lépésről lépésre összeütkö­zik a tényleges valósággal. Columbus Kristóf nemcsak Don Quichote, a tengerek szent őrültje, vágyak mániákusa, olyan tájak ho- csamnása, amelyek azért szépek, mert soha sem érjük el őket. Ez az egész Columbus egyik fele. Nem is a nagyobbik. A másik fele Sancho Pansa: tévhites, máglyaégető, hiszté­rikus, ostobán gőgös és gőgös-hiuan kapzsi. Elindul, hogy nevetséges bárkáján belövi tor­iázzon az Egekbe és: „Föld! Föld!" a meg­váltott ordítása, amikor éhség és halálos ve­szedelmek álattá ráncigálták le 'benne az em­bert: Don Quichotet. Wassermann, aki nagyjában a valóságból formálta meg regényeit, úgy irta meg talán legnagyobb regényét, hogy megfordította az alkotás tengelyét: elvetette a regényformát, élettörténeti valóságot, életrajzot irt, riportér­nek állt be, mert csak úgy rakhatta le a könyv magva köré mindazt az életbölcseletet, mély ezt a könyvét legmélyebb regényévé teszi meg. Összekeveri a történetet a legendával és ahol a kettő elhallgat., ahol hosszú útrésze­ken nem kísérhetjük Columlnist, mert nem tudjuk, hol járt, mit cselekedett, Wassermann Jelki ecsettel fest, kiegészít, magyaráz: a va­lóságtól messze ugorva szimbólummá fejleszti ki azt, aki elindult a lélek ege felé és lelket- lm-siváran érkezett meg Amerikába. * Cervantes doo Quidbo+eja ás Was&enmann Golumbusa: ezentúl ez a két könyv egymás­hoz fog tartozni. A columbusi oldal mintha hiányzott volna Cervantes müvében! Hány­szor indultunk ed Don Quidhoteval, a szomorú lovaggal, hogy megküzdijünk az óriásokkal, hogy a Szépségért és a Jóságért büadjünlk . . • És sauohopansásan hányszor eszméltünk rá arrra, hogy az Óriás csak szélmalom és a Szépség konyhaszagu Duloinea . . . Te, ő, én, miidnyájan. Sajnáltuk a nemes lovagot? Ko­rok ée divatok szerint. A. romanticizmus ko­rában nem sajnálják. Fiatalabb éveinkben rajongtunk érte és sajnáltuk; mikor az okos­ság lelkűnkön az első rést ütötte, kigunyoltuk. Nagy figura volt, de regényhős. Tetszik, nem tetszik —, aki megvásárolta Cervantes könyvéit, leadhatta a véleményét a hórihor- gas lovagról. Most az történt, hogy Wasser­mann a regény hőst kisajátította a valóság, a történelem számára. Columbus nem az a hős, akin tetszés szerint próbálhatja ki minden könyvvásárod a maga tetszéséi. Ennek a fel­fedezőnek van egy nagy előnye; valóban fel­fedezett valamit, mi kézzelfogható: Amerikát. Nem lehet letagadni, nem lehet elvicceini. Don Quichote felfedezte, hogy nagy szamár volt egész életében és hogy ném volt érde­mes. Ezért a felfedezésért, amelyet minden okosabb ember harmincéves korában rég fel­fedezett a maga számára, nem kellett annyit ütni azt a gebét, nem kellett rozsdás páncél alatt tetvektől szenvedni, amelyeknek nincs érzésük a romantika iránt. Sancho Pansára,a parasztra kellett volna csak hallgatni, arra az ostobán-kön yörtelemül józan észre, amely mindenkor Így szól: „Uram, ez nem óriás, ez a szélmalom szárnya!" Don Quichote nem fedezett fel kézzelíoglia- tóságot. Bölcsességgel pedig mindenki el van látva. Don Quichote öreg korára éoákat ado­mányozott díjmentesen. Nem kellettek és nem kellenek azoknak, akik odahaza maradnak a falujukban és ha lóvásárra bemennek a vá­rosiba, csak boros fejjel nézik a szélmalmot óriásnak. Paraszt, polgár, tanácsos, miniszter — senki sem haemáJíhstta Don Qofcbote écéot: 1 az okosaik, a valóság emberei. De jött Columbus, a tengerek Don Qoácho- teja és écáfc helyett egy fMdréazt ajándéko­zott nekik: a parasztnak, a polgárnak, a taná­csosnak, a miniszternek díjmentesen. A való­ság emberei rohantak elő falvaikból és váro­saikból és elfoglalták Amerikát. Colwnbuseal nem törődött senki. Oly keve­set, mint Doo Quáchotevad. * Jött egy költő, Jákob Wassermann és mert költő, nem Amerikával -törődik, hanem Co- 1 limbussal. Nem felhőkarcolóikkal, Wall- street-et, — egy nevetséges bárkával és egy még nevetségesebb emberrel. Újnak is beillő régi tárgyilagossággal megáll apátja, hogy Co­lumbus, a tojás függőleges helyzetének fel­fedezője felfedezte az emberiségnek Ameri­kát. Majd váratlanul, donquichoteszerüen azt a kérdést veti fel, mit veszített az, aíki ennyit ajándékozott az emberiségnek. Nem teszi fel ezt a kérdést, de a könyve « kérdés jegyéiben íródott, *E kérdés miatt irta meg „Columbus, dér Don Quichote dér Meere“-t. * Érdemes volt ezért imi Columbusról? Ál­lapítsuk meg, hogy Don Quichote nagyságát most már Columbus kicsi voltán keresztül is­merjük meg. Cdumbus felfedezte Amerikát és elvesztette önmagát Don Quichote volt és Sancho Pansa lett. Amerika felfedezése után a szélmalmot nem látta soha többet óriásnak és soha többet nem indult útnak, hogy a Szépségért és a Jóságért hadakozzon. Pedig materialiter vizsgálva: azért fedezte fel Ame­rikát, mert donquichoteszerüen indult neki a tengereknek. Azért, mert megindult és nem ült odahaza falujában, mint a paraszt, a pol­gár, a tanácsos, a miniszter, a Sancho Pansa. Szerencsés volt ez a legszerencsésebb sze- j rencsétien. Abban a pillanatban fedezett fel egy nj földrészt, amikor éhes matrózai már le akarták szurni, hogy busából táplálkozzanak. És legszerencsétlenebb szerencse: bevonult az ígéret földjére, ahol Don Quichoteből Sancho Pansa lett: tévhitéé, máglyaégető, hisztérikus, ostobán-gőgös ■ gőgös-hiúan kaptasd. Ezért kár volt elindulná tengerentúlra! Baért nem kellett 100.000 OLCSÓ KÖNYV! HBflJIIKNT a teljes jubileumi könyvár jejryxék. Kívánatra mindenki ing-yen és bérmentve megkapj* WEltt N. kSnyvkereaked éeétSl, Bratislava, Halánkapn S A gondosan összeállított könyvjegyzék regények, költemények, ajándéknrávek, szak-, tudományos­éi közérdekű mavek, ifjúsági iratok és képes­könyvek dúsgazdag anyagát öleli fel. olyan nagyon hajtani azt a nevetséges bárkát és páncél alatt tetvektől szenvedni, amelyek­nek nincs érzésük a romantika iránt . . « Sancho Parisára, a parasztra kellett volna csak hallgatná, arra az ostohán-könyörtedenfll józan észre, amely mindenkor ágy szód: „Uram, oda­át sincs az ígéret földje, hanem felhőkarcolók ée filmsztárok, gyilkosok és nraltimil Hornosok eljövendő hazája! . . . * Így sárul b© a kettős kör: Don Quichoto- Oolumibus és a kettős valóság. Mert mindig és mindenkoron Sancho Pansának van igaza, neki, aki szamárháton poroszkáló valóság: a Földön és a csillagokon egyaránt. AZ ÉN SZIVEM... I. Ai én síivem a kiterített róna, Ami benne van nem délibáb. Ai én ssivemból olvasni lehet, S aki benne ét mindent tintán lát. n. A* én 3>ivem szeretet háaa, Ahonnan a gyűlölet elköltözőt.. Ab én szivemben a bánat lakik, Zokogva romlottság fölött! III. Ai én szivein megbocsátás háaa Ahol utálják a vétkeket 8 ti akik a bűn fáradtai vagytok Hálám találtok oaykfleíet. Lóján Endro. Bolondok mágnese Írtai Bethlen Margit Égést életében arra vágyott, hogy egsaoröeo, ter­mészeteset!, magától értetődően szeremen és sze­ressék. Nem érezte magát kopmlikáltnak ée alap­jában véve nem is értette a komplikált embereket. Azok azonban, talán épp ezért, érthetetlenül von­zódtak hozzá. Mintha valami mágnes élt voLna benne, mely akarata ellen hozzá vonzott minden­kit, akinek idegrendszere eltért a rendes embe­rekétől. Megnyugtatókig hatott rájuk az az egyfor­ma derű, mely belőle áradt és azonnal hozzáfogtak, hogy ezt legnagyobb leleményességgel megbolygas­sák. És csodálatosképpen ez mindig sikerült. Mert Márta lelkét ugyan erős közönypáncél védte az élet a próbbnagyobb ütései ellen, őt neon érintették a mindennapi kellemetlenségek, színié bosszantó nembánamsággal tűrte, vagyis észre sem vette az őt körülvevő irigységet, rágalmat, rosszindulatot, de... egy sérthető pontja, mint valami női Sieg- friednek, neki is volt: az érzelmei. Csak az tudott neki fájdalmat okozni, akit szere­tett, de az aztán fokozott erővel, mintha mindaz a fájdalom, melyet a többi ember elosztva érez; haragban, bosszúságban, sértett hiúságban, vagy ambícióban kitomból, nála ebben az egy pontban, crzékenységében sűrűsödött volna össze. Olyan köny- nyü és biztos prédája volt annak, akit szeretett, olyan védtelen minden támadás ellen. Hiszen vé­dekezni csak az tud, akinek nem fáj a másik szen­vedése, neki pedig fájt még a szeretett lény szen­vedésének gondolata is, olyan védtelen volt: csak bolond volt képes meg nem könyörülni rajta. De hát 5 mindig a bolondok mágnese volt. ő, ha szere­tett, gondolkodás, mérlegelés nélkül adott oda min­dent :a szivét, ide tét, gondolatait, érzései minds-i idegszála reezketését, minden pillanatban és min- dig egyforma, intenzív erővel. Semmi egyéb nem számított, csak a szerelme. Másképp és más formá­ban neon ismerte és se nem tudta, se nem akarta elismerni a szerelmet És itt kezdődött az összeütközés közötte és a férfiak között, kiket erős, bátor, derűs lénye maga köré vonzott Ezek nem voltak kimondott bolondok, az élet legtöbb viszonylatában teljesen józanul viselked­tek, csak mélyen bennök volt egy pont, mely be­tegesen hajtotta őket fájdalmat ok.omi annak, ki őket szerette, idegeiknek izgalom keltett, izgalom mindenáron. Amíg el nem érték céljukat, azt haj­szolták, ha elérték, újabb képzelt akadályokat tór- nyoeitottak maguk elé. Amíg közömbösek voltak Márta ©lőtt, ez nem volt baj, bármit cselekedtek, az nem tudta megzavarni nyugalmát, jókedvét, mely mint hüe balzsam érintett© beteg idegeiket. De amint szivét valamelyiknek odaadta és ez vala­mi különös, érthetetlen okból majdnem mindig megtörtént, talán mert alapjában véve gyöngéknek, betegeknek érezte őket, a ez felköltötté benne az anyai ösztönt, minden megváltozott. Ahogy 6 maga mindent odaadott, épp oly természetesnek tartotta, hogy a másik is mindent fenntartás nélkül neki adjon. Nem értett©, hogy lehessen időközönkint biok azután csalhatatlan ösztönnel megérezték raj­visszavonni azt, ami már nem a miénk, hogy miért kel©Issen ravasikodni, komédiázni azzal szemben, sfdt szeretőnk. Avarig mm szeretett, s nem hitt a másik merői­mében, tartózkodó volt, bár mindig nyílt ée jő paj­táé, de ettől a perctől fogva, hogy valakinek oda­adta szivét, nem ismerte a megalkuvást. Oly ter­mészetes volt szerelmét kimutatni, mint a napra­forgónak a nap felé fordítani arcát. Nem volt sze­mérmetlen, sőt, de szerelmét mint az élet koroná­ját hordozta felemelt fején. És ezt követelte a fér­fitől is, kit szeretett. Vagy nem is követelte, csak nem értette, hogy ez másképp is lehessen; és ha nem úgy volt, úgy érezte, hogy csalódott szerel­mében. A férfiak pedig, kiket magához vonzott, beteges ösztönnel érezték megsebezhető pontjait ás bár öntudatlanul, de szinte kéjjel rombolták össze azt, amit legvonzóbbnak éreztek rajta: derűs, vidám, az életet igénylő kedélyét. És mentői inkább kínozták, bántották, sértették, annál többet és többet adott nekik szivéből, lei­kéből, életéből, mint a fenyő, mely a kérgén ejtett sebeket gyanta-könnyekkel igyekszik behegeezte- ni. Odaadással, gyöngédséggel, szerelmének minden bizonyítékával halmozta el őket, mentöl többet vet­tek el tőle, annál többel pótolta és mentői többet adott, annál menthetetlenebbül, annál halálosab­ban ragaszkodott ahhoz, aki rajta a sebeket ütötte. Mintha valami kétségbeesett remény űzte, hajtotta volna, hogy emberfölötti szerelmével ki tudja töl­teni azt az űrt, mely a bolondot a rendes embertől elválasztja. De a bolondoknak, kik őt szerették, nem a szerelme kellett, hanem a sebek, melyeket azon keresztül rajta üthettek, nem cél volt nekik éz a szerelem, hanem eszköz, eszköz idegeik ki- lombolására. Mártának pedig cél volt a szere­lem ... az egyedüli cél különbén oly tökéletesen céltalan életében. Az első férfi, kivel> találkozott, volt a legbolon­dabb. Talán az ütötte rá a bélyeget, melyet a töb­ta. Ha nem lett volna olyan fiatal, esetleg elkerül­heti a veszedelmet, hiszen mindenki más tudta és érezte férjén az ahnormaiitáet. Ámbár ki tudja? Vannak emberek, kik bokátok prédájának ©sü­tetnek. Mérte életében ©z volt az első férfi éa ő azt hit­te, hogy minden férfi ilyen. Nem értette, hogy miért nem hisz szerelmében, mikor nem létezik számára rajta kívül más a világon, ée hogy miért tolja el őt magától, ha annak gyengédséggel akar­ja tanujelét adni. Nem értette, miért vonzza őt új­ból meg újból magához, csak azért, hogy ugyan­annyiszor eltaszitsa, hogy miért bántja férjéi ha 5 Devet, óe miért is esik kétségbe, ha sir. Azt sem értette, hogy miért dobta el magától az életet egy napnak reggelén, melynek előző estéjén azt mond­ta, hogy most végre hisz szerelmében és tökélete­sen boldog. A második férfi néhány évvel később jött. Nem hasonlított az elsőhöz, csak szemében volt ugyanaz a különös tekintet, mintha keresztül nézne azon, akire pillant. Repülőknek és bolondoknak van ilyen nézésük. Házasember volt, de elváltán élt feleségétől, szabadok voltak mind a kelten. Márta úgy érezte, hogy nagy, nyílt napsugártól .elözönlőit kék tenger előtt áll, melynek végtelenségébe indul élete hányatott hajója. Oly természetes volt min­den, oly nyílt, oly egyszerű. Nem volt sem férje, sem gyermeke, kik tiltólag állottak volna boldog­sága elébe, testvéred, szülei sem éltek; az idegen emberek véleménye pedig nem érintette. Gondol­kozás, habozás nélkül adta magát oda a férfinak, kit szeretett. És rövid időn belül a férfi kifogásol­ni kezdte, hogy lelkiiemerete nem bántja azért,! amivel senkinek sem vétett, és erkölcstelenségnek bélyegezte azt, amit Márta betetőzésének hitt és vallott. És lassankint elvette tőle az asszony legfőbb dicsőségét, azt a tudatot, hogy boldogságát képes ajándékozni annak, akit szeret teste ajándékával és érzékiséggé aljasitotta öntudatában szerelmét. De azért 6 aem engedte szabadon, hanem küzdöt­tek egymással és kínozták egymást hossza éve­ken éh Amiig végre jött egy férfi, tiki egyszerűen, thnh tán, egéaseégeeea beJószoreteti, kotnpUkácóák és hátsó gondolatok néticüi. Sserette és MvánU és boldog volt nagy, meleg, hálás boldogsággal, ami­kor Márta Őt meghallgatta. Ez végre ugy szerette, ahogy egész életén át vágyott, hogy szeressék, minden pillanatban és mindig egyformán. Márta mór nem volt fiatal és a sok küzdelem által kifá­radt idegeinek oly jól esett az egyforma gyengéd melegség. Nem érezte a férfi iránt azt a nagy, vi­harzó lángolást, melyet oly jól ismert, azt az ideg­tépő, kétségbeesett hajszát a boldogság után, mely pillanatokra fellobban, hogy utána annál sűrűbb sötétség boruljon az emberre, hanem valami nagy. lágyan hullámzó melegedést, amellyel a férfi őt éj- jel-naippa! elborította. Tudta, hogy már nem fiatal és azt hitte, hogy ennél többet már neon képes adni. És ekkor, mikor már az esküvő napja is ki volt tűzve, lépett az utolsó bolond a Márta éle­tébe. Nyugodt volt ée kimért és senki sem ©ejthette a titkos terhet, melyet magában hordott. Márta sem érezte meg... Vagy mégis? És ezért vonzó­dott hozzá? Egy nap aztán röviddel az esküvő előtt, ez a férfi bevallotta neki szerelmét, de egyúttal azt is hogy soha nő, aki már a máeé volt, az övé nem lehet. Márta szótlanul hallgatta. Tudta, hogy e* nem igaz, hogy ez egy újabb bolond, aki beteg idegeit képzett akadályokkal korbácsolja föl Tudta, hogy csak ellen kell állania, hogy kétségbeesetten kö­nyörögjön szerelméért... És azt is tudta, hogy ha enged neki, évekig tartó gyötrelem lesz a bére. Mert az ilyen férfi az ellenkezést kívánja meg, a folyton megújuló ée csak rövid pillanatokra ellany­huló ellenállást és minden elgyengülést könyör­telenül kihasznál... ai ó vérével ée könnyeivel táplálva szenvedélyét ő pedig már fáradt volt... olyan, olyan ki­mondhatatlanul fáradt. És a másik férfira is gon­dolt, arra, aki hűségesen, nyugodtam, boldogan tudná szeretni... És rémülten érezte, hogy nem kell annak józan, rendes, éltető nerelme, hogy megmételyezett idegei a másik ktnaó, őrjítő, bo­lond szerelmére vágynak. Nem felett semmit, csak átölelte a férfi nyakát és ajkaik hosszú, kétség- beesett csókban egyesültek. Aztán megfordult és lement a tóhoz, melynek partján lakott. Sötét este volt és a túlsó part hegyormai elvesztek a homály­ban. Lassan levetkőzött ée belement a vízbe. Aztán elkezdett úszni a túlsó part felé. Jő, kitartó úszó volt. Három, négy érába is be­letelt, míg végre kimerültén elámerüK a puha, hűvös, sötéten fénylő habok közé. Temetésén sokan sírtak. Olyan megokofatlan volt a halála. Miéri épp ő ée miért épp most? Vőlegénye vigasztalhatatlan volt. „Túlbecsülte ere­jét", zokogta. A másik férfi szót'a tini és könny- li-lcniil állott a nyitott sir melleit Ö tudta.... I É Első szlovák ékszer-, arany- és ezüstavár ra&STBG VESTVÉS&SK, Bratislava, Eladási hely: Mihály ucca 6 sz. tel. 1602 Gyár: Ferenciek tere 1 sz. te!. 57. |jj ^ Karácsonyi és^ __ MmmJ Legnagyobb választék ékszer és órákban, valamint arany és ezüstáruban, rendkívül jutányos áron. jg$

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom