Prágai Magyar Hirlap, 1929. december (8. évfolyam, 274-296 / 2199-2221. szám)

1929-12-08 / 280. (2205.) szám

1939 deoemlber 8, 4 •Küö^rA^Gfe^'KtRMP A magyar könyv hete elé Irta: Márai Sándor AiApttva un Main » \) s > A Ing, por colián «A ! aAgjWaalMdÍM. • KOSICE, Fő-utca t9­Hagy választék. JxtAsfM ánk Egy héten át a magyar könyv jegyében fog­lalkoztatják imo-st a szlovenszíkói magyar kö- sönaég'et. Nagyon egészséges gondolat ez, a aszal a szerénységgel, amellyel innen hozzá szabad szélani Bzlovenszbói magyar problé­mákhoz, engedjenek meg néhány szót eb bőd az alkalomból. Azt szeretném elmondani, hogy itt Budapes­ten is csináltak most a nyáron ilyen magyar könyvhetet Voltunk egynéhányan, akik nagy örömmel üdvözöltük ezt az ötletet, de aztán, közelebbről megnézve, azt láttuk, hogy a ren­dezés nem szolgálta jól se a magyar irók, se a magyar könyv ügyét. Olyan hetivásárszerü oéc-ó Jött egy hétre a magyar irodalomból, lacipeosenyével és csürdüngölővel, az irók künn üldögéltek az uccasarkon és egyénisé­gük varázsával csalogatták be a közönséget a sátorba, melyet, elég szemérmetlenül, a Köl­tők Sátrának merészkedett elnevezni a rende­zőség s az egésznek zavaros és nem nagyon előkelő kerete volt. De ez még nem lett volna nagy baj, ha a közönség indolenciáját csak­ugyan kedvezően befolyásolta volna. Sokan ugv vélekedtek, hogy minden eszköz jó, a bru­tális is, ha érdekeltetni tudja a közönséget az irodalom iránt. Azt láttuk, hogy a könyvhét Budapesten hozott ugyan valamelyes készpénzt a kiadók­nak, de az irók megint egyszer felültek ki­adóiknak, mert se az íróknak, se az irodalom­nak nem hozott a könyvhét semmit. Igaz, a ki­adók se gazdagodtak meg ezen a héten, de az irók, egészen önzetlenül, lejáratták magukat a kiadó kedvéért egy kissé az uccai publikum előtt, kiültek az uccasarokra dobbal verebet fogni, de & veréb nem akart. Ez a veréb, so­vány falat, a közönség könyvvásárló kedve, csak nem akart belekapni. Az emberek meg­nézték az Írókat a fejüket rázták, vigyorog­tak és odébbmentek. Az írónak nem is hozhatott semmiféle köz­vetlen hasznot a budapesti könyvhét, mert hi­szen az iró csak azt a könyvet árulta, amelyet már régen eladott. A dolog technikája az, hogy a kiadó megjelenéskor kifizeti az írónak az egész kiadás után járó néhányperoentes hono­ráriumot, ami átkozottal kevés. Háromezer példányban jelennek meg a legkitűnőbb ma­gyar irók regényei, egy könyv bolti ára álta­lában hat pengő, az arrivált iró kapja tehát a kiadás bolti árának tiz százalékát, egy terme­tes regény után 1800 pengőt, de ez már igazán jó eset, A regényen egy esztendeig dolgozott. Nem kell a kiadót se szidni, mert a könyvke­reskedő elviszi a bolti ár további 30—40 szá­zalékát, ei előállítás is 30 százalék, tizenöt- húsz százalék marad a kiadónak, & ha azt néz­zük, hogy évekig is el kell várnia a pénzére, nem állíthatjuk, hogy meggazdagodott a köny­vön. Az iró tehát, amikor kiállt árulni a könyv­héten a könyvét, nem keresett semmit, mert a honoráriumot minden esetben már régen meg­kapta. Az elszámolás eredménye minden értelemben nagyon szomorú volt. Alig adtak el a magyar könyvhéten vala­mit, — semmiesetre sem állott a nagy oécó arányban az eredményekkel. Leszállított árak mellett sem vásárolt a közönség nagyobb tö­meg könyvet, az irók személyes varázsa sem vonzott publikumot, elsekélyesedett az egész. Sok oka van ennek, Magyarországon, s akármit beszélnek az irodalom válságáról, első és igazi oka mégis a mi magyar könyvvásárló publikumunknak végtelen leszegényedése. Nin­csen pénzük az embereknek, a legszüksége­sebbre is alig futja, a négy-ötpengős könyvet nem bírják megfizetni. Talán, ha egypengős könyveket árulnának, az menne. De az meg nem üzlet a kiadónak, neki csak a nagy gyűj­teményes sorozat az üzlet, amelyet ügynökkel küldhet házTÓl-házra, s igy valahogy, nagy kínnal, tkennyolchónapi részletre, eladnak va­lamit. Az egyes könyv nem bírja el se az ügy­nök költségeit, ser a reklámot. Ez az üzleti része ennek a csődnek. A má­sik oldala persze az, hogy Magyarországtól a trianoni békekötés éppen azokat a területeket választotta le, ahol a magyar könyvolvasó kö­zéposztály élt. Ez a magyar irodalom külön, történelmi tragédiája. Ne tessék azt hinni, hogy a nagy tömegben együtt maradt magyarság Magyarországon mániákus könyvolvasó. Sose volt az. Az a há­romezer olvasó, akinek részére háromezer pél­dányban megjelennek a magyar könyvek, szin­te maradék nélkül Budapest közönségéből te­lik ki, s annak is a fele, ez az igazság, a buda­pesti intelligens zsidó középosztályból. Vidé­ken mit olvasnak, nem tudom* Megteszi a napi­lap, az illusztrált újság, az legalább olcsó. Mo­dern magyar könyvet nem olvasnak a mai ma­gyar vidékein, ez bizonyos. A régi Magyaror­szágon éppen Erdély és a mai Szlovenszkó volt az a terület, ahol é&t egy nagyon intelligens vidéki városi polgárság, amely utazott, olva­sott, érdeklődött, s másféle szórakozás hijján elsősorban a könyv jelentette neki a hidat a magyar kultúrához, a* európai kultirrjelenaé- gekhe*. Nyolc-tizezer példányban fogytak há­ború előtt és a háború affcatt a magyar könyvek és irodalmi folyóiratok. Az az ötezer olvaeó, akinek többlete ma hiányzik, ott maradt a trianoni határok mögött, ahoJ ma nem tudja elérni a magyar könyv. S h<a eléri is, oly kerülő utón, « olyan meez- azoségből jön a magyar könyv... a metaze- ség alatt mást is értek, mint kilométertárolsá got. Megértik-e odaát ért a mai, óvatos, külö­nös, más szavú magyar irodalmat? Milyen ritka a magyar iró, aki ma egészen kihordja és meg­alkuvás nélkül fejezi ki mondanivalóját! E tiz esztendőben csakugyan történt valami odaát, ami talán még nem az a szerves, öntu­datos külön-irodaüom, mint ahogy az utódál- Lambeli magyar irók Mívesen hirdetik, de két­ségtelenül másféle irodalom, mint a budapesti. Más színe van, más hangja Magyarabb és európaibb sokszor, persze kritikátlanabb is. Kihasználva az utódállamokban a magyaT szó speciális konjunktúráját, sok dilettáns is je­lentkezett, de ezeket majd lefaragja, ha már le nem faragta, az idő kritikája, — kaptak azonban igen nagy tehetségek hangot, s min­den mostoha körülmény mellett talán egészsé­gesebb, tisztább irodalmi atmoszférában fejlőd­hettek, mint fejlődtek volna Budapesten, ahol csak az igen szívós és nagy tehetségek nem kallódnak el a zsurnalizmus és az olcsó pénzre váltott szépirodalom ro'botmunkájában. És aztán: megmaradt részükre éppen az a közönség, amely a háború előtt is a magyar könyvolvasók legnívósabb rétegét alkotta! Biztos, hogy ez a közönség is elszegénye­dett. Nem jobban, mint a hazai, de legalább annyira. S mégis: mennyivel megértőbb, lelke­sebb, érdeklődőbb, áhitatosabb ez a szí o ven­1929, december. Határ. A magyar és csehszlovák utvizsgá- lók és vámőrök együtt járják végig a vona­tot. Előbb a magyar kukkant be, mögötte ott áll már a másik — gyorsan megy a szertar­tás, nem tévesztik össze egyszer se a sor­rendet Odakint, fák és felhők és madarak már nem ilyen szabatosak. Az állomás mellett bó-i lógató gesztenyefa hol az egyik ország felé bólogat előbb, hol a másik felé. A felhők se nagyon vigyáznak. Egy öreg, lomha cumudus ott lóg ugyan, valahol középen, pont a vonat fölött és szigorúan megállítja a jobbra-balra flangáló apró felhőeskóket, nyilván az útle­velüket vizsgálja, meghogy nem hordanak-e valamit a begyükben, jóltevő esőcskét, vesze­delmes villámot, miegymást, — egyébként nem valami nagy rend van Odafönt. A hivatalnokok, magyarok és csehszlová­kok, udvariasan, előzékenyen bánnak az utas­sal — mégis, egy pillanatra mint minden hi­vatalos aktusnál, valahogy tárgynak érzem magam, amit bélyegeznek, iktatnak, fiókba tesznek, bepréselnek iratok közé — tinta- szag émelyít, leküzdhetetlen nyugtalanság fog el. Nem szeretek tárgy lenni. Még tantárgy se. Szerzői est. Utóbbi veszély ellen, úgy látom, léiig öntudatlanul, magam is mindent megteszek, saját káromra. Érkezésem után egy óra miöva kezdődik előadó estélyem s kiderül, hogy program nincsen, magamnak kell szórakoztatni a díszes és kiváncsi közön­séget, két órán keresztül. A feladat idegessé tesz. Két órán át meg­maradni egy és ugyanabban a pózban nem látszik túlságosan nehéznek (igen sok tár­sam Apollóban egy életen át megmaradt beül­ne) — mégis, tapasztalatból mondhatom, ed­dig még soha nem tudtam leküzdeni magam- i bán* a Lázadó ellentmondást, ha valamelyik minőségemben (bármily megtisztelőnek lát­szott ez a minőség) le akart rögzíteni a ma­gán- és közvélemény fotografua-masinája. Rossz model vagyok, hiába, ezen nem lehet segíteni, fényképlemez, festék, agyag szá­mára —- talán a halotti maszkom sikerülni fog. Mindegy, most nem lehet habozni, a pla­kátokon ott van a nevem: azonossá kell vál­nom azzal az úrral, akit ez a név jelent Neki is Iátok, nagy igyekezettel — hiába, a lázadó Unterbewusst erősebb és öltözködés közben beejtem egyetlen frakknyakkendőmet a mos­dótálba. # Köa&neég. A közönség nem veszd észre a kölcsönkért nyakkendőt — vidám biztatással, biztató, kedves zsivajjal fogad. Kicsit ma­gamhoz térek ettől, nini, villan át rajtam örömmel, hiszen ezek szeretnek, tehát nem is kell pózolná és gyorsan beszélni kezdek, mindenféle szamárságot, ami hirtelen eszem­bejut öt pere múlva rémülten veszem észre, hogy folyékonyan megy, pedig már nem is figyelek oda, egy furesaareu ember köti le a figyelmem, oldalt, a második sorban — ment­hetetlenül rámragad a „jó előadó" jelző, ami Pontos órák, ékszerek, részletre is Kendinél, Koiiee, Szobor ucca 3. Államvasutak súllitója­szkói és erdélyi magyar közönség, mint a bu­dapesti! Ezért nagyon fontos egy jól megszervezett könyvhét odaát. Meg kell találni az utat a kö­zönség és magyar könyv között, egy kis at­trakcióval serkenteni az érdeklődést, szemé­lyesebb viszonyba kerülni a magyar közönség­gel, azzal a rétegével a magyar közönségnek, amelyhez a pesti irodalomnak ma nincsen út­ja, « amely nélkül a magyar irodalom nem élő irodalom* persze hazugság, ugyanezzel a megokolással nagy építőmester lehetnék, mert egyszer Richter-kövekből szép házat építettem, vagy világhírű evömüvész, mert egyszer jóízűen ebédeltem, vagy életmüvész, mert egyszer jókedvű ős boldog voltam, vagy zordon pes­szimista, mert sokszor szomorú és levert voltam. Olvasni kezdek hát, egy vicces novellát, de őszbekapok, hogy most humorista vagyok — másikat veszek elő, attól egyszeribe boron- gós, tűnődő költővé leszek, nem is igaz Ta­lán a dráma segít, minden műfajok színes gyűjtőlencséje — eszembejut, egy kabaréjele­netem témája, játszani kezdem és a közönség közül felhívok valakit, hogy segítsen ki, mint partner. A rögtönzött jelenet egész jöl sike­rül, már-már hinni kezdem, hogy a drámán keresztül lehet összeköttetést kapni — azon­ban kiderül, hogy a sikert annak köszönhe­tem, hogy „egész jó színész" vagyok # Ymca. Szállásra az Ymca lát vendégül, ami annyit jelent, hogy Young Mem Christian As- sociation. Szép, gőzfütéses házacskában de­rék fiatalemberek laknak együtt, nem isznak és nem dohányoznak és nem kártyáznak, — olvasnak és szórakoznak és tanulnak. Ameri­kában van a székhelye ennek az intézmény­nek, mely a világ minden részében ilyen há­zakat épittet, nyilván óriási tőke áll a kegyes cél rendelkezésére. Eltűnődöm, vájjon hogy gyűlt össze? Eszembe jut egy kimutatás, mely szerint az amerikai vagyon nagyrésze nők kezében van — s miár látom ezeket a nőket: idősebb höl­gyek, hátramaradott özvegyei a képtelen ver­sengésben korán elpusztult férfikeresőnek. A vagyon rájuk maradt, mit kezdjenek vele? A fiatalság elmúlt, nincsenek mohó szenvedé­lyek — eszükbe jut hát Isten és az emibersze- retet és jótékonyság és egy jobb, szebb jövő reménye, a kővetkező nemzedék. Isten áldja meg őket. # Egyéb gazdagok. Ebédre a H. család kasté­lyának vendége vagyok — a szülők nincsenek otthon, a három H. fiúval szórakozunk, meg­nézzük a gyárat, parkot, pálmakertet. A leg­idősebb jókedvű, szorgalmas, életvidám dol­gozó — a középső töprengő, kissé gúnyos, kri­tikus lélek. A harmadaik hallgatag, rajougószeaniü, fürtös fiatalember. Tizenkileuoéves karában balkar­ját elvitte a világháború. Úgy látom, ő a költő a családban, a másik kettő évődik vele, ro­mantikus szerelmekkel kapcsolatban. Nem véletlen, hogy ő vezeti a töldgazdasá daeágot. Délután autón kimegyünk a pusztá­ra, megnézzük a szép tehenészetet, lovakat, földet. Itt elemében van, átveszi a komman­dót, erélyesen beszél kasznárrat, Intézővel, a másik kettő vállát vonogatja, rém nagylegény Imre, olyan szigorú, mint egy hadvezér. Hja, barátom, ti nem láttátok azt a bizonyos ultima rációt, amivel öcsétek igen korán ismerkedett meg — az csinált belőle egyrészt ábrándos költőt, másrészt tedpAnjáiró embert, megfelelő partnert és ellenfelet az életűikért minden percbén és mindenütt harcoló embertársak, far kas társak közölt. # Cigányok. A hideg, didergő, őszi Lankáikon loCd foiydogái, varjak rebbennek; ahogy autónk elcsap — felhőkupac ereszkedik alá a füleki bérceken. Homályos mezők futnak el kétoldalt, sehol egy levél, sehol vigasztaló szán. S ime, ott, az országút közelében, váratla­nul vidám bogrács tűz. Körötte tarka csoport, sátrak, két kiaszott gebe. Oláhcigányok. Itt élnek, az őszi mezőn. A vadállat kényel­mesebb fészket épít magának. Kiszállunk, kockáztatva, hogy leszedik ró­lunk a ruhát. Szörnyű hajcihővei fogadnak, egyszerre sir, panaszkodik, rimánkodik, jaj­gat és fenyeget az egész eleven tömeg — sir és rimánkodik az öreg dáde, a fantasztikus vén boszorkány, a gyönyörű, mocskos murilló- anigyalkák a földön, sir és rimánkodik a sátor és a gebe és a döghust rotyogó bogrács, sir ós rimánkodik alattuk a föld és fölöttük a felhő — de ők maguk is érzik, hogy e tulvilági kó­rus, a kozmikus „szaibadszinpadi" dráma, fes­tői rongyaival, puszta komédia csak — a sze­mük összekacsint velünk, ahogy nevetjük ezt a pokoli lármá,t — ők is tudják, amit mi tu­dunk, hogy nem az emberi nyomorúság föld­alatti moraja ez — az isteni könnyelműség, semmivel nem cserélő, semmiért meg nem al­kuvó szabadság rikolt itt duhaj kedvében. Nem a föld alól — a felhők rongyos zsinór­padlásáról rángatják ezt a háborús házat. És itt áll Carmen az egyik sátor előtt — szép, mint a csillagos éjszaka s könnyelmű, mint a hajnal. Gépiesen rimánkodik együtt a többiekkel, lábai előtt két poronty játszik a porban, anno- rettek, — de villan a szeme és a foga, elneveti magát. S mikor egyikünk tréfás kérdést intéz hoz­zá, bizonyos megfizethetetlen javaiknak árát illetően, amiknek birtokában van s amiket módjában van adni és megtagadni — lesütött szemekkel és rejtelmesen, mégis ártatlan nyíltsággal, amellett hangosan, hogy minden­ki hallhatja, az apja és anyja és szeretője és gyereke is pontosan száz csehszlovák koroná­ban állapítja meg a szóbanforgó magántulaj­don árfolyamértékét. # Rimaszombat, színház. Estére átruccanunk Rimaszombatra, autón félóra. Vaksötét, hold- taLan, osillagtalan éj: a végtelenben csak az autó lámpája él s a kulisszaszerüen egybe­szaladó, kísérteties fasorok. Rimaszombatban egyenesen a színház ud­varára hajtunk be. Zsúfolt ház előtt éppen indul a „Szökik ax asszony" Elek Ica kisasszonnyal a főszerep­ben. A kassai színház pompás együttese dolgozik itt két hónapig — aztán két hónapra átjönnek Losoncra. Hetventagu társulat. Prózát játszanak és operettet, Ember tragédiáját és Krétakört és Bánk bánt és Földuélkűty Jánost. Mindennap uj próba, tanulás, diszlethordás, mindenki mindent csinál. És milyen jó kedvűik van és milyen biza­kodók — Istenem! újrakezdeni mindent, min­dig, az illúziók és káprázatok ezerszer ledön­tött légvárát fölépíteni, ezeregyedszer — hát nem ennyi az egész? Ha nem ily gyors tempóban, egyik estéről a másikra: vájjon nem ugyanez történik, végeredményben, odakünt is, múlt ós jelen, természet és törté­nelem szétszedhető, megint összerakható dísz­letei közt? Az előadás remek. A táncos komikus ész­revesz bennünket a nézőtéren és néhány iga­zán ötletes ex-temporé-vel adja tudtára a kö­zönségnek a pesti vendég jelenlétét # Tulajdon. A vonatban egy kedves úrral, volt magyar képviselővel ismerkedem össze. Filozofálgatunk, politizálunk. A tulajdon — és birtokforgalomnak uj definíciója születik meg a vitából, amit noteszomba jegyzek: „Abszolút magántulajdon csak az lehet, ami­ről senki más nem tud, csak a birtokosa. Egyébként minden más birtok tulajdonjelle­ge függvénye csak annak az erőnek, mellyel meg tudom védelmezni." PFAFF varrógépek eredeti gyári áron kaphatók Lányi Hermán* Nitra Losonc, nyakkendő, cigánylány, színészek — Ulinapló— irta: KARINTHY FRIGYES

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom