Prágai Magyar Hirlap, 1929. december (8. évfolyam, 274-296 / 2199-2221. szám)
1929-12-07 / 279. (2204.) szám
•PIÜCGAItMACfeAR-HlRIíAP 1929 december 7, szombat. 1 Negyvenötezer iegyenc sínylődik a szovjet „@rdög-szigeién“ Tizennyolc Iegyenc megszökött s finn terűiéire jutott Hogyan fest a szovjet-humanizmus? Az első Baedeher Az első németnyelvű „Reiseberaíer" 1650 ben jelent meg, U lm bán nyomtatták s Zeiller Márton volt a szerzője. Jelentékeny újítása volt az újszerű útikalauznak, hogy már térképet is mellékeli. Az érdekes rajzu „mappa"' hat zoll (körülbelül 16 cm.) széles s három zoll magasságú volt s főként Berlin és Köln város nevezetességeivel foglalkozott Ott szerepelt a kölni nevezetességek sorában a hires-neves dóm, a fejedelmi kastély minden apró melléképületeivel, sőt még a kastélyhoz tartozó raktárhelyiséget sem mulasztotta el a magyar rajzolója odapingálni. Ez a csodás lelkiismeretesség azonban a térkép hegy- és vizrajzi ábrázolásában már kevésbé nyilvánult meg, — a Rajnának például csupán négy mellékfolyóját tünteti föl s a Thüringiai-’negység helyét is hárem négy fácska jelzi csupán. Az útikalauz egyébként nem kis önteltséggel jelzi a bevezetésében: „Ubitársul szegődik hozzád és saját szemeimmel akarlak kalauzolni utaiden." Ezt a kalauzmunkát három fejezetben végzi a könyv Írója. Az első az utazás előkészületeiről szól, a második az utazás alatti tanácsokat foglalja egybe, mig a harmadik a látnivalókról ad számot. Nem lesz érdektelen, ha a kapitulusokból egyet-mást ide iktatunk, hátha hasznát veszi a XX. század globetrottere. „Az utazáshoz, edzett, fejlett testalkatra van szükség — igy kezdődik az első bölcs tanács. Ne legyen az utas túlságosan fiatal még kevésbé öreg. Aí utazás megkezdése előtt ajánlatos alaposan trenírozni, nagyobb ©étáikat tenni naponta, nehogy útközben egy-kettőre elfáradjon az utazó vagy pedig hólyagok támadjanak a lábatalpán. Tanuljon meg ki-ki mielőtt útra indul uc i é6 főként főzni. Jól zárjon az utazótáska, sőt nem árt, ha azt vaspáu'.okkal is körü'vétetjiik." A következő tanács olyan örökigazságot foglal magában, amelyet bizony a mai női utasok is megszívlelhetnek: „Csupán a legszükségesebb tárgyakat vigyük magunkkal." „Utazásunk alkalmával — igy folytatja a szerző — ne vigyünk magunkkal sok könyvet. Elegendő, ha az ima- és énekeskönyvet 6 valami történelmi vonatkozású vagy hu mórt tartalmazó könyvecskét csomago’unk be s ezenkívül a születésünkre vonatkozó igazolványokat" (íme az utlevé’ é6 a vizűm ősei!) A körültekintő szerző ezek után nem mulasztja el. hogy zárjelben megjegyezze: „Ajántetes magunkkal vinni egy kalendáriumot is!" „Ha hosszabb útra indulunk. el ne mulasszuk a gyónást és áldozást, készít-j ©ük el végrendeletünket is s intézzük el minden; ügyes bajos dolgunkat". „Ha már ilyen módon végeztünk a lelkiekkel, fordítsuk tekintetünket a testiek felé. — igy szól a további utasítás. — Tegyünk csomagunkba 3 vagy 4 teljes a'eóruhát. két felsőruhát, nyakbavaló sált, hálónadrágot, hálósapkát, több harisnyát és cipőt. Szárított husnemüeket. befőtteket, cukrot, pillákat s egyéb gyógyszereket sem ajánlatos elfelejteni. S ha már mindezeket a szükségszerűségeket" egybegyüjtöttük, gondoljunk arra is, hogy' minden államban más és más pénznem van használtban, szereljük fel tehát magunkat a beutazandó államok valutáival". „Ha közeledik az elutazás pillanata, — ágy kezdődik az úti tanácsok másod U része — ajánlatos a 91, 126, 127 és 139-i.k zsoltárokat elimádkozni, ezek ugyanis kiválóan alkalmasak az utazás veszélyeinek elhárítására. Ha beköszönt a hideg idő, ne mulasszunk el több inget öltená magunkra, mossuk meg a lábainkat forró szesszel, egyidejűleg fűszerezett meleg szeszt igyunk, amely ital kellemes meleggel árasztja el egész testünket. A főétkezés idejét estére kell kitűznünk s ha utunk szőlős vagy gyűmölcsösikértén vezet keresztül, ©e szőlőt. se almát, ©e szilvát, se köriét ne együnk, mert ezeknek a gyümölcsöknek a fogyasztása, könnyen okozhat betegséget. Okosan tesszü’ ha az ünnepéé vasárapokat pihenve, illetve fekve töltjük, hogy ilyen módon erőt gyiijteiink a további utazáshoz". A gondos és előrelátó szerző a második szakasz végén nem mulasztja el a „veszedelmes" állatokkal szemben való védekezés módjairól is megemlékezni. ,.A foldiihödt bikát legajánlatosabb kikerülni. — igy szól a bölcs tanács, mig abban az esetben, ha medve kerül utunkba, megfelelő védekezési mód földre feküdni s visszafojtott létek - zettei mozdulatlanul megvárni, mig az emberevő bestia eltávozik'*. A kiváló jőtanácsok sorát a harmadik fejezetben folytatja a szerző « annak bizonyságául, hogy a bakéi© már háromszáz esztendő előtt eem volt 1*| Stockholm, december 5. (A Prágai Magyar j Hírlap munkatársától.) Solojvetsk szigetének orosz fegyintézetéből tizennyolc szerencsétlen ember szökött meg és jutott el finn állam- területre. A megmenekültek borzalmas dolgokat beszélnek el azokról az élményekről, amelyekben a szovjet „ördög-szigetén" részük volt. A foglyok közül hetet politikai okok miatt deportáltak a borzalmak szigetére. Szo- lovjetsk ott fekszik a Jeges Tenger partján húzódó szigetvilágban. Ebből a pokolból menekült meg csodálatos módon a tizennyolc fegyenc. A tenger jegén vergődtek a közeli szárazföldig. Nemsokára finn területre értek és északi Finnország lakatlan pusztaságain, meg erdőségein keresztül tizenkét napon át vándoroltak, amíg végre emberek lakta helyre értek és rettenetes szenvedéseiket kipihenhették. A „Stockholms Tidning" mai számában a lap munkatársa közli azt a megrendítő beszélgetést, amelyet az egyik orosz politikai menekülttel folytatott. A szerencsétlen ember egyszerű paraszt, akiről minden ok nélkül el- hireszitelték, hogy a szovjet ellensége. Nem is tartottak bírói eljárást *.z ügyében, egyszerűen Solovjetskre cipelték. Ez a parasztember szenvedéseit a következőkben mondotta el: — Amikor megérkeztem a szigetre, nyomban hozzá kezdtem, hogy a 45.000 fogoly között végzett kutatásaimmal meggyőződjek arról, milyen sorsa lett szerencsétlen atyámnak, akit néhány évvel ezelőtt szintén ide küldöttek. A foglyok számára szánt helyiségek természetesen nem elegendőek, annak ellenéire, hogy naponként Igial'ább 80—40 fogoly pusztul el, miután minden életerejüket elvesztették. Akiket erre a szigetre küldenek, azért küldik, hogy a fagy és az éhség minél gyorsabban végezzen velük. A börtönihelyiségeket még a legszigorúbb tél idején sem fütik naponként, az étkezés pedig senkit sem elégíthet ki. — Aszerint, hogy a foglyok polgár életükben mivel foglalkoztak, élelmezésükre havonként 5.75, illetve 9.29, és 16.29 rubelt fordítanak. A foglyokat az erdőkben fairtásra és a fűrészekben a fa feldolgozására alkalmazzák. A munkaidő hajnali két órától esti tiz óráig terjed, de t.iz órakor is csupán akkor fejeződik be, ha a foglyok a kitűzött feladatot elvégezték. A szerencséll-en páriáknak tehát csupán négy órai alvásidejük van. Nem csoda, ha a foglyok annyira elfáradnak ebben a túlhajtott munkában, hogy járás és álldogálás közben is elalusznak. Százötven embert, akik izomerejük elvesztése miatt munkaképtelenné váltak, egyszerűen megfagyni engedtek. Minden nap előfordul, hogy a rettentő rabszolgamunkával elgyötört, kétségbeesett emberek öncsonkítást végeznek magukon. Kórházba azonban a foglyok csak akkor kerülnek, hu már félig holtak. Á szappan ismeretlen fogalom ezen a szigeten és sokszor két hónap is eltelik, hogy a fogoly mosdáshoz juthasson. Ha a fogoly panaszjogával él, az őrök részéről a legborzalmasabb üldözéseknek van kitéve. Az orosz újságokban megjelenő leírások és képek, amelyek azt igyekeznek elhitetni a világgal, hogy az orosz fogházakban ideális állapotok uralkodnak, a menekültek kijelentései szerint nem egyebek, mint Potemkin falvak. Hogyha az ellenőrző bizottság megérkezik, néhány helyiséget rendbehoznak, egypár őrt tiszta fegyeneruhába bujtatnak és ezek aztán a bizottság előtt különböző köny- nyebb munkát végeznek. A foglyok valódi életét sohasem fényképezték, vagy7 filmezték le. A tizennyolc embernek csak úgy sikerült megszöknie, hogy ez az osztag a fe-gv háztól meglehetősen távol dolgozott az erdőben s fával ütötték te őreiket. Magukhoz vették fegyvereiket és élelmi szereiket, ezek azonban csak pár napra voltak elegendőek. A svéd lap munkatársa szerint a menekül tek emberi roncsok akiknek talp ráállítása igen sok időbe fog kerülni. Nagy karácsonyi kelengyevásár. felyes menyasszony kelengye kő: 6490. mely áll a kfiv. 12 drb. kézzel hímzett nöiing mosott stffonból 6 „ „ „ szines kombiné 6 „ „ „ fehér „ 3 „ La-v&ble kombiné kézimunkával 3 „ „ hálóing- „ 6 „ szines háfóing 1 * 6 szem. ■ ehér selyem asztalgarn. ajouros 1 „ 6 „ szines „ „ „ 3 „ 6 „ fehér damaszt ebédlő garn. 3 „ 6 „ szines szélű kávés abrosz 1 „ kombinált lendamaszt ajouros garn. mely áll a kÖv. 1, 6 szem, 1, 12 szem abrosz 12, nagy és 12 kis szallvétábol 12 drb. ajouros tiszta len 'ürölközö 120 cm hosszú 12 „ frotier törölköző 12 „ La. lepedő 220 cm hosszú 2 damaszt angol ágyhuzat 2 angol vászon „ 2 kézmunka diszágy 2 selyem kloth paplan gyapjú töltéssel 12 pár selyem harisnya 12 lentörlö 24 aiouros batiszt zsebkendő 1 selyem pyiama. Az összes anyagok mind e'sörendü garantált minőségűek és a í ehérnemüek a megadott méret után a legizlésesebb kivitelben készülnék el kívánatra dijmentns ajánlatot küld kü.földié is „Lion“ spec al s kelengye váiallat KosSce, Fö utca 125. ’l olefon 781. Bámulatos mütörténeíi emlékei: kerülnek napfényre a Szepesség történelmet Sekelő szűzi földién < Lőcse minden mütörténeíi szépségét föltárta Kőszeghy festőművész — A daróci csúcsíves kőhíd és az ottani templom í3-ik századból való freskói Késmárk, december 6. Szlovenszkónak nincs egyetlen vidéke sem, aho1 annyi műemlék lenne, mint a Szepességen. Természet'" dolog ez, hiszen a Szép ess éget a tatár-járás óla nem dúlta egyetlen igazán pusztító háború eem, a gyakran dühöngő tűzvészek csak a fatetőket pusztítják el, de nem a kőépiiieteket, viszont a Szepességet a rajta átvonuló ősrégi kereskedelmi főútvonal a középkorban és az újkorban is elég gazdaggá tette ahhoz, hogy értékes egyházi és világi műemlékeket alkosson. Hogy Lőcse a szepességi Nürnberg, hogy Késmárknak, Váraljának, Gö’ni ebéin yának értékes régi épületei vannak, hogy a Poprád völgyében tiz szép reneszánsz!;arangtorony található, hogy a kiblói és a szepesi vár értékes építészeti emlékeket rejt, az köztudomású. Kevésbé ismeretes, hogy a 18. és 19. ©zázad is megteremtett a Szepességen számos műalkotást és hogy pl. a márkusfalvi, görgői, sze- pesudvari, kluknói, farkas-falvi, kakaslomnici barokk- és rokkok'kókástólyok az építészet remekei közé tartoznak. A Szepesség volt a régi Magyarország egyik legelső oly vidéke, ahol a műemlékek fenntartása közgondozás tárgyát képezte ée amelynek műemlékei a Szepesmegyei Történelmi Társulat áldozat- készésége folytán oly szakszerű és pompásan illuszmeretlen utazás-megkönnyítő eszköz, azt javallja, „hogy a váró© kapujának őrét üdvözölje barátságosan az uta6 és csúsztasson a kezébe egypár garast. A szálláshelyen vizsgálja át szobáját © figyeljen arra, hogy nehogy valaki elbújjék az ágy álé. Lefekvés előtt célirányos az ajtót jól becsukni, sőt az ajtó elé valamely bútordarabot helyezni, — egyszóval a bejáratot eltortaszolni. Ne fetejtee el a pihenni térő utas ágya mellé helyezni a világitó eszközt s el alvás előtt az e«ti imát sem". Ami a könyv tulajdonból emi célját szolgálná: a város, a környék leírása s a látnivalók felsorolása, ezzel a résszel röviden végez a derék Zeiller. Kurtán-furcsán azt ajánlja, hogy az utazó „kössön ismeretséget a város vagy község legtekintélyesebb polgáraival, mert ennek az ismeretségnek ©ok hasznát veheti. Megtudja tőlük, melyek a helység megtekintésre érdemes látnivalói, sőt néha még ajánlólevelet is kaphat tőlük, ami szintén nem klosinylendő előny az utazásnál". r ■HMBHBHBBBHBDEBnBHBHaBDBDnDH MI HE R H A L sénekelsSransuak \ B—BW——BE—BMB—BMEB—Bl 1927 óta Kőszeghy figyelme Lőcse rejtett műemlékeinek feltárására irányúit. Egy egész &or eddig figyelemre nem méltatott müem'éket kutatott és tárt fel: reneszánsz és barokk kapukat és kapualjakat, belső lépcsőket, belső ajtókat, udvari emeleti folyosókat, boltíves pincéket és szobaboltozatokat stukkódieszel és beépített fülkékkel. Ezáltal kimutatta, hogy Lőcsén nemcsak a középii'eteken nyilvánult meg a lakosság kulturális érzéke és áldozatkészsége, hanem a patrícius családok bázaiben is és a szerencsés sors itt több ' Mtészeti emléket őrzött meg számunkra, mint Sz'ovenszkó összes többi városaiban együttvéve. Lelkesedése magával ragadta a lőcsei polgárságot is. készséggel engedték meg, hogy az évszázados mész alól kiássa a nemes faragott köveket, elálltak a műemlékek megőrzése kedvéért régi, szűkös boltok átépítésétől ée ezzel tanujelét adták magas kultúrájuknak. Ezen kutatások kapcsán Kőszeghy egész sor értékes adatra bukkant. Az egyik ueca gyalogjárójának szegélyéből kiszedte a hajdani Thurzó-sirhely egy gyönyörű faragásu szegélykövét. Egy udvarban megtalálta a magyar korona faragott másának romjait, annak emlékére, hogy 1539-ban több napon át itt őrizték a magyar koronát János királytól Ferdi- nándhoz való útjában. És sikerült a lerombolástól megmenteni Szlovenszkó egyik legértékesebb profán csúcsíves emlékét, a lőcsei volt sőrfőzőházat, amelyet később gazdasági hivatalnak (Stallung) használtak ée amelybe nemsokára a műemlék- hivatal áldozatkészébe folytán, a lőcsei Szepességi muzeum kerül a mostani szűk helyiségéből a ha- ramgtoronyban. Ezen értékes feltárásokkal kapcsolatban Kőszeghy kis kalauzt irt Lőcse műemlékeiről, vagy két tucat diákot képzett ki idegenvezetőnek, az idegenek százait vezette maga Lőcse műemlékeihez és egy hatalmas diapozitivsorozatot készített róluk Holénia eperjesi fényképész segítségével, amellyel már számos előadásban ismertette Lőcse műemlékeit. Az elmúlt évben uj értékes munkásság indult meg a Szepesség mütöríéneti kalauzának előkészítésével, amelyhez Holénia Kőszeghy útmutatása szerint vagy száz kiváló felvételt és vetíthető képet készített el. Ezeket a Szepesmegyei Történelmi Társulat szerezte meg. Ez a munka még folyik, de remény van rá, hogy a kalauz e’ső. esetleg második füzete is a nyár elején megjelenik. Elsőrendű értékű műemlékek kerültek napfényre a Lőcse és Csütörtöfchely között fekvő Daróez községben. Ebben a községben valamikor a franciaországi Antonitarend kolostora és kórháza állott. Szinte c&odáva’ határos, hogy a minden valószínűség szerint általuk épített csúcsíves kőhíd, Szloven'zkónak és talán a volt Magyarországnak is egyetlen csúcsíves kőhidja mai napig megmaradt, ma is rajta megy át az ősrégi Lőcse-Késmárki országút. És a valószínűleg szintén a rend által románból csúcsívessé átépített két- hajós templomban Kőszeghy a 13. századból való, bámulatosan ép froskófestményeket fedezett fel, amelyek egykorúnk a asegrai templom falfestményeivel, de sokszorta müvésziebbek azoknál, sokkal értékesebbek a lőcsei Jakab templom és a szepesi káptalani székesegyház falfestményeinél és talán egész Európában egyedi!iá’lóak tárgyuknál 5s technikájuknál fogva. Erről azonban nemsokára maga a mesterr fog beszámolni. aawws——!■ Wj III II i — ■ •>•"■Ftlllltmil—> Év k — Hány éves vagyak az idén, mama? — Kilenc. — És te? — Harmincegy — Hz kUilnő. Én minden évben több leszek reggel és te minden évben kevesebb. Jaj, de érdekes lesz, mikor összeérünk. (Mtuido Argentína.) teáit leírásban részesültek, naint hazánk semm: más vidékén sem. Az államai műemlékvédelem nagj gondot fordított a Szepesség műemlékeire és hog\ mást ne említsek, a csütörtökihelyi Zápolyakápolna a lőcsei Jakabíemplom és a T’ urzőház, a 6zepes: székesegyház, a zsegrai templom, a késmárki fatemplom stb. stb. ma is hirdetik a ma gyár ország: állami és magános műemlékvédelem áldozatkész ségét. Ezen a téren az állapot a felfordulás után sem változott meg. A Pozsonyban felállított csehszlovák állami miiem 1 ék-bizottság is gondjaiba vette a Szepesség műemlékeit. Késmárkon már 1922-ben restauráltatta a reneszánsz harangtornyot Csapék restaurátor által, 1925-ben helyreállitatta a késmárki fatemplom tetőzetét, 1926-ban a poprádi reneszánsz harangtornyot, 19l2'7- és 28-ban a márkusfalvi pompás Sans-Souci kertiházat, 1929-ben pedig a hatalmas márkusfalvi Máriássy-kastélvt. Ezeknél mindig kellő mértékben bevonta a helyi áldozatkészséget is anyagi hozzájárulás alakijában. A Szepesség helyi körei ezekben a helyreállítási munkálatokban mindig élénk részt vettek figyelmeztetés, tanácsadás és anvagi hozzájárulás által. Különösen a Szepesmegyei Történelmi Társulat és a Karpathenverein kisérik figyelemmel a szepesi műemlékek sorsat és vesznek részt a megvédésük munkájában, minthogy abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy K őszegh - W Lnkter Elemér festőművésznek, a kassai volt „Felsömagyarországi muzeum" volt igazgatójának személyében oly munkatárssal bírnak, akinek minden készsége és rátermettsége megvan ahhoz, hogy ezt a munkát szakszerűen irányítsa. Már a késmárki harangtorony helyreállításából is ré6zt vettek a helyi körök Kőszeghy vezetésével. Később a Karpathenverein a dunajeci Vörös kolostor pusztuló állapotára irányította a műemlék- bizottság figyelmét és kieszközölte, hogy a tetőt legalább ideiglenesen kijavítsák. Sajnos végleges helyreáll Másra még máig sem került sor, mert a kolostor tulajdonosa, az eperjesi görög-katolikus püspökség nem tud hozzájárulni, más helyi faktor pedig a Karpathenverein mellett, amely 1000 koronát ajánlott fel a célra, nincsen. Ellenben Kőszeghy pontos lielyszi.nrajzot és számos fényképfelvételt készített a kolostor minden részéről és értékes adatokat kutatott fel a múltjáról. Az adatok kiadás előtt állanak.
