Prágai Magyar Hirlap, 1929. december (8. évfolyam, 274-296 / 2199-2221. szám)
1929-12-25 / 293. (2218.) szám
28 to^gm-Mag&hí-htklap 1929 december 25, 3»erA&. Karácsonyi ieoél az eo. egyház főpásztoraihoz 3r!a: Egyed madár eo. lelkész A' békesség ünnepén a békesség útjait keresem ág. íhitv. ev egyháziunkban, mert ha valahol, úgy nálunk el lehet mondaná Jeremiás szavait: „Békesség, békesség és nincsen békesség!“ Papini mondja, hogy most nem annyira szabadságra, mint békességre van szükség, de békesség szabadság nélkül a temető, vagy a sivatag békessége. Az igazságtalanság védőpajzsát nem lehet békességnek nevezni. Igazi békesség csakis az igazság, egyenlőség és szabadság elveire épibett közösségben lehet. A szlovenszkói ág. hitv. ev. egyház alkotmányában az Általános határozatok 5. paragrafusának a) pontja alatt nagyon szépen hangzik a vallomás, hogy „az egyház a teljes szabadságnak és az egyenjogúságnak mint az igazságosság abszolút követelményének feltétel nélküli alapján áll", de ez csak papiroson lefektetett holt betű. A gyakorlat Lukács evangélista szavait igazolja: „a nagyok hatalmaskodnk a népek fedett". Lelkiismereti szabadság jogegyenlőség helyett egy torzalkotmányosságban van részünk nekünk magyar evangélikusoknak. Moliére szobrának a francia akadémián ez a felirata: „semmi sem hiányzott dicsőségéből, ő hiányzott a mienkiből.** Ha a hivatalos egyház tiz éves jubileumán szobrot állított volna az általa gyakorolt szabadságnak, erre a szoborra is csak ez a felirat illett volna. Hogy példával igazoljam áll Másomat, hivatkozom arra a módra, mellyel a magyar evangélikusoknak a magyar esperességre vonatkozó kérelmét, vagy a rimaszombati egyháznak magyar jellege biztosítása tárgyában beadott fellebbezését hatalmi szóval intézték el. Sokszor elgondolkoztam, miként lehet, az, hogy akiket a történelem kereke csak egy rövid évtizeddel ezelőtt lendített a magasba, akik a jogegyenlőséget és lelkiismereti szabadságot nemrégen ugyanazzal az energiával követelték, mint most mi, miiként feledkezhetnek meg régi állapotjukról ? 1 Hogy az emelkedni akaró léghajóból a homokzsákokat kidoháJják, az természetes, de eszményeket nem lehet homokzsák módjára kezelni! Én elhiszem, hogy nehéz dolog visszafordulni egy olyan útról, amelyen tiz év óta jár a hivatalos egyház, nehéz férfias komolysággal és keresztény lélekkel bevallani, hogy ez nem a békesség htja, de előttünk az egyház kormánykerekeinél ülő férfiaink akkor lesznek csak nagyok, ha belátva tévedéseiket, úgy amint az Alkotmány kötelezi is őket, a teljes szabadság és egyenjogúság útjait választják, mert csak ezen vonulhat szivünkbe s azon keresztül egyházunkba a Békesség Fejedelme! , Hogy nincsen békesség közöttünk, annak másik oka, hogy a hivatalos egyház, ev. közegyházunkat a mindenkori kormány protek- 1 ciója alá akarja helyezni. Gondoljunk az ag- : rárpártnak egyes „hivatalos egyházegyének" által képviselt ko-rtéziájára. Pedig megtanul- 1 >- haltuk volna már Konstantintól, hogy nem a i kereszténység győzött Konstantin felett, ha- - nem az állam a kereszténység felett. Nálunk i is a mindenkori kormány eszközévé válhat egyházunk, ha nem tartja szemmel, hogy „a i fa mellé is tesznek támaszt, de nem támasz 5 a fő, hanem a fa." r Nem tartozom azok közé, akik azt hirdetik, hogy az egyház s a lelkész ne politizáljon. ■ Jánossi Zoltánnal vallom és hirdetem, hogy ; Isten országa nemcsak társadalmi, de politii- 1 kai megújhodást is jelent, hogy „a nemzeti, politikai és társadalmi életben nem szigetek a templomok, hanem források: élet- és erőforrások". Eszerint nemcsak joga, de köteles- 1 sége is a lelkésznek politizálni. Azonban politika alatt én nem pártpolitikát, nem a nemzeti elfogultság politikáját értem, hanem Krisztus politikai elvét: „Az igazság szabadokká tesz benneteket." Politika alatt — amikor annak az egyházban való szükségét hangsúlyozom — én minden emberi munkának, minden lelki tevékenységnek a nemzet összességére való oldalát értem. Állításom igazolására hivatkozom az ótestamemtomi prófétákra, különösen Jeremiásra, hivatkozom magára Krisztusra (Máté XX. 25—28, XXII. 21.) hivatkozom az apostolokra (Cselekedetek könyve V. 29.), hivatkozom az üldözések századainak hitvallóira, akik a császárok szobrai előtt meghajolni és áldozni, még életük megmentése árán sem akartak. Hivatkozom egyházunk nagy reformátorára, Lutherre, aki a parasztlázadás ügyébe beleszólt és erősen ellenezte azt, hogy a fejedelmek lelkiekben is dirigáljanak. Hivatkozom (Jánossi nyomán) Székács József ev„ Török Pál ref. budapesti lelkészekre és A.lbach Szaniszló rém. kát. pozsonyi barátra, akik a zsidók egyenjogúsítását — ezt az akkor napi politikai kérdést — a szószéken sürgették. Hivatkozom az ev. világszövetség stockholmi konferenciájára, amelyen arról is tanácskoztak, hogy mik a kereszténység társadalmi és politikai feladatai. Pont holland teológiai tanár szerint: minden egyházának nemzeti jellegének kell lennie, ha be akarja tölteni hivatását. Ki Ítélhet el bennünket azért, ha egyházunk nemzeti jellegének védelmére szádunk?! Szoborényi szerint Róma és az anglikán egyház között a legnagyobb akadály az erős nemzeti érzés, mert az anglikán egyház angol akar maradni. Nem természetes-e az a törekvésünk, ha mi is, a közö* hitvallás, a közös négyszáz éves múlt és közös szervezeti eg^ég őacára is. meg akarunk maradni magy- .oknak s az egyház falain belül is védelmére kelünk minden olyan törekvések, amely elneinzetlenitésre törkszik"! (Németgurabi ev. népiskola!) A békességet szolgálja-e az a mentalitás, amellyel bennünket, magyar evangélikusokat a hivatalos egyház kezel* ! Csak két példát! A lurtársaság tiz éves jubileuma alkalmából püspökeink egy körlevelet küldtek a magyar egyházakhoz azzal a felhívással, hogy azt a szószéken magyar híveinknek felolvassuk. Ez a körlevél — mintha a Bibliában a 137. zsoltár nem volna — nemzeti fájdalmunkat mellőzte. Akár 1850-ben a tiszakeruxeti szuperintendens adminisztrátora, amikor főpásztori levelében Világos és Arad után igy irt: „Hy vihar közepette fenséges urunk mentőangyal gyanánt hatalmasan fellépvén a törvényes rendet és békét helyreái litá." A nyugati kerület legutóbbi kerületi ülésén egy szónok Krisztus szavainak „örüljetek az ömlőkkel" rabulisztiku3 fel- használásával arra buzdított, hogy volt hazánk koporsóján táncolni tanuljunk, mintha sohasem ismerte volna Jézusnak Jeruzsálem felett hullatott könnyeit. Vegyük a másik példát. Előre bocsátom, csak azért hozom fel, mert karakterisztikus, szervezeti betegség. Az egyetemes egyház két fegyelmit indított ellenem. Egyiket a szlovák vizsga megtagadása, másikat titkári jelentésem miatt. Egyszerre indította meg, első és második fokon, (amely végső fórum lett) egyszerre tárgyalta a bíróság, egyszerre hozta és hirdette ki a marasztaló ítéletet. Mégis a referátus úgy kezelte, mintha két különböző időben lefolytatott fegyelmi lett. volna csak azért, hogy élethossziglan megfoszthasson a kongruától, miután már előzőleg az egyik fegyelmire hivatkozva három évre letiltotta azt. A kongnia törvény ugyanis kimondja, hogy aki három év alatt ismételten büntetve lesz, az élethossziglan- megfosztható a kongruától. Nincs bizonyítékom arra, hogy ennek a két ítéletnek különböző időkben való felterjesztése, illetőleg elbírálása a hivatalos egyháztól származott-e, de azt biztosan tudom, látom az eredményekből, hogy nincs bennök segítő készség, vagy enyhítő körülményekre való tekintet, mert akkor ennél a példátlan anomáliánál közbevetették volna magukat, úgy, mint Vrablica lelkész esetében, akinek három évi kongrua-letiltását a hivatalos egyház közbenjárására redukálták egy évre, mindenki örömére. Nemcsak az a hibás, aki rosz- szat cselekszik, hanem az is, akinek módjában volna jót cselekedni, illetőleg a rosszat megakadályozni és nem teszi. Eszembe jut az a tudós, aki a régi zsidóságnak az ős-keresztények elleni gyűlöletét ezzel védelmezte: „a hivő mindig megbocsáthat, a hazafi nem." Azok, akik a hazafisággal megegyeztetőnek tartják, hogy a vélemény nyilvánítást az államsegély szájkosarával elnyomják, azok nem tudnak nekem megbocsátani akkor sem, amikor exisztencíális kérdésről volt szó. Ilyen lélekkel nem lehet békességet teremteni, legföljebb rabszolgaerkölcstan szerint. A békétlenség harmadik oka az, hogy minden lépésünket, akarásunkat csak szlovák szemmel nézik s a szeret etet csak homeopa- tikus adagolásban gyakorolják velünk szemben. A békességnek két eszköze van: a megismerés -és a szeretet. Azért, mert becsületes nyíltsággal szólunk, mert a magyar lelki ismeret megszólal bennünk, azért még nem vagyunk forradalmárok. Hiszen akkor forradal- - már volt minden reformátor, aki szembe mert ! szállni az igazság ellen harcoló felsőbb seggel ; és törvénnyel, akkor maga Pál apostol is fór- < SárosiSlrpád : Sirt a kenyér... A nap, a kincsek tékozlója-, i Arannyal szórta be szobánk. A szűk ablakon sok-sok ember Kíváncsian nézeti be ránk,„ Mi, öten voltunk, bátor szemmel És visszanéztünk boldogan, Csak a kenyér sóhajtott búsan: — Sokan vagytok, nagyon sokan. A pazar nap eltékozolta Aranyát, drága bíborát. Sötét uccáról sápadt árnyék Lesett a szűk ablakon át. Mi öten voltunk, bátor szemmel És szembenéztünk ővele. — Sokan vagytok, sóhajtott búsan A fehér szoba kenyere. Csak pusztulás volt két szemében. Ki utolsónak belesett. Egy sziklához; a koporsóhoz, Tiport öt, riadt gyermeket. De szembe nézni mind erőtlen, Csak összebújtunk csendesen. — Sokan vagytok, sirt-sirt nagybúsaú A kenyér, az asztalszegleten ... radalmár, mert ez volt az elve: „nem cselekedhetünk semmit az igazság ellen, hanem csak az igazságért." Amikor a magyar ev. szövetségben tömörül lünk, az az élet őszt ön természetes megnyilatkozása volt. Miért tud a hivatalos egyház szövetségünkkel szemben csak ellenséges érzülettel viseltetni, miért mondják reá: hic ni- ger est, hunc tu Románé cavete, hiszen az ember temetés után nem kívánkozik az idegenek közé, szívesebben marad a rokonok közöli?! Miért rójják fel nekünk bűnül azt, hogy nem tudunk uj helyzetünkbe olyan (íönnyen beletörődni, mint ők, hiszen csak nem gondolják, hogy fürészpor van a szivünk helyén?! Miért veszik zokon, ha panaszkodunk, hiszen reánk egy uj világot építettek a nagy hatalmak, amely a legjobban minket nyom, mert mi vagyunk legalul?! Miért bélyegzik meg nem- zethüségünket az irredentizmus vádjával, hiszen csak nem akarnak egy olyan lelkész! kart nevelni, amely elveu és meggyőződések törhetetlen ereje nélkül, mindig a hatalommal Mit, tekintet nélkül annak elveire?! Hátha ez a hatalom egyszer tisztán a marxisták kezébe kerül? Békesség csak úgy lehet, ha nem szubjektív érzelmi és taktikai reakcióval, hanem igazságosztó objektív megértéssel törekszenek a lelkeket kiengesztelő olyan átalakulásra, amelyben nem a faj és a nyelv válik privilégiumok és megszorítások forrásává. Minden lépés az ellenkező irányban csak növeli az áldatlan helyzetet, a békétlenséget. Mi-készek vagyunk a békés közös munka minden formájára, amelynek jog, igazság, egyenlőség és szeretet az alapja. Az angol térdszalagrendnek, magamra vonatkoztatott, jelmondatával fejezem be levelemet: „gaz legyen, aki rosszat gondol-" VRfflHKMRH!HK3mC&QREEaHn39mSE9iSS!&S£nE3EnEBffiffi8KF%3S Áioehető ruhatár Irta: Sodor Rladár Alig egy-két éve történt, hogy olyan nagy port vert föl S. L. színésznő gyilkosságának, avagy öngyilkosságának esete. Halála után a lapok és a kegyeletei közönség általánosan színésznőnek nevezte S. LA, holott inkább artistanőnek lehetett volna nevezni. De ennek is csak jobb esetben, mert, ha azt nézzük, hogy miképpen szerezte azt a sok pénzt, amit rendszeresen elvert, hát még rosszabb címeket is lehetett volna neki adni. Tragikus halála azonban mindenkit szánalomra indított iránta, a nők pedig, akik általában megbocsátóbbak, százával sírtak a 'temetésén. Tulajdonképpen sohase derült ki, hogyan i® történt a halála. A család azon erősködött, hogy gyilkosság történt, sokáig nyaggatták a rendőrséget az uj, meg ujaibb bizonyítékok kutatásával, de mégis az látszott valószínűbbnek, hogy maga végzett az életéveL Ott találták az ajtó sarkán, nyakán egy világos- lila indiai selyemsál, csakhogy a rendőrség megállapítása szerint a burok alig volt egy méternyire a földtől, tehát az öngyilkosnak — ha az volt — nemcsak a lábával, hanem még kezével sem volt szabad támaszkodnia, ha azt akarta, hogy meghaljon, ami mindenesetre különös és gyanús... A nyomozás folyamán sok nőt maga a selyemsál szépsége érdekelt. Olyan finom, majdnem átlátszó müvü volt ez az egész testet elborító nagy sál, hogy túlzás nélkül is át lehetett húzni egy gyermekgyüirün. Egy kereskedő néhány nap múlva rá .hirdetni -kezdte, hogy ugyanebből * sálból vám még j neki két darabja, az emberek nevettek, a férfiak bosszankodtak ezen a reklámon, de a kereskedő, ki hitte volna, jó vásárt csinált a reklámon, eladott belőle vagy tiz darabot. A szenzáció teljes lezajlása után is jó idővel, vagyis hetekkel, egy egészen szerény kis apróhirdetés jelent meg egy reggeli lapban, amely tudatta, hogy egy külföldre költözött urhölgy teljes ruhatára jutányos vétellel átvehető a kiadóhivatalban megtudható elmen. Nem sokan érdeklődhettek, mert a hirdetés aztán még vagy két^há rom szór visszatért ugyanabban a lapban néhány nap múlva. Valahogy véletlenül ötlött a szemébe ez az utóbbi hirdetés Ernának, akit polgár ista kisleány korában ismertem volt s Pesten néha azután is találkoztam vele a Nemzeti Színházban vagy az Akadémia kistermében tartott gyűléseken. Erna komoly leány volt. Harmincéves volt és nem is mondotta magát sohase fia- tailabbnak. Tanárnő volt és komolyan fésülte a haját, ízlésesen és gonddal, de minden túlzás nélkül öltözködött. Egyszer láttam rajta véletlenül valami föltűnő kalapot, de egyetlen tréfás megjegyzésemre rögtön hazament és letette azt is, bár aztán úgy tapasztaltam, hogy bosszantja a jelenlétem és kerülte a társaságomat. Erna igazán szépnek volt mondható. A klasszikus görög szobrokra emlékeztetett az arca, viszont ezzel egészen ellentétben tűnt föl az aranyszőkénél is világosabb haja. Emlékeztem, hogy apja-anyja szép ember volt és egymásnak merőben ellentéte; a kettőnek külseje és természete valahogy különösen, egymássá! ellenféléinek maradva egyesült benne, ami különös érdekességet -adott szépségének. 1 Hogy miért nem udvaroltam neki? Ez igazán megindokolásra szorul, mert egyébként a legtermészetesebb lett volna. De már olyan korban kérnitem össze vele Pesten, amikor éz embernek nem lehet már csak úgy felelőtlenül belemenni a dolgokba és én kissé hiúnak találtaim, meg bosszantott, hogy a szerény anyagi viszonyok közt folyó életét ugy viselte, minit valami hercegnő a koldussá varázsolt állapotát. Meg egyszer, emlékszem, mikor a pályájáról érdeklődtem, meglepődésemre azt válaszolta, hogy utálja a tanítást és utálja „azokat a komisz kölyköket", ez a kifejezése, pontosan emlékszem rá, nagyon lehűtött. Erna hát olvasta az apróhirdetést az átvehető ruhatárról és bizalmasabb ismerőse híj- ján engem kórt meg, hogy a kapott címen megnézzük a ruhákat. Akkor még nem is tudta, hogy ezek a S. L. ruhái voltak. Udvariasan elkísértem. Aztán még kétszer elmentem vele, mert a ruhatárból nem engedtek válogatni, ugy kellett az egészet megvenni, ami elég jócska összeget tett, értékéhez képest potomságnak volt mondható. Erna mindinkább beiéi elkes ed ett a dologba. Turkált a selymek és bársonyok között, a szeme belülről kigyulladó tüzek ben égett. Az erős villanyfénynél, mert minden lángot föl- gyujtotlutk a biztosnak látszó vevő előtt, Erua a-cán észrevettem a hervadás első jeleit. 6. L. jóv.J fiatalabb volt, a ruhái is fiatalabbhoz voltak válogatva, a termetük szinte azonos 1 volt, csali agy a S. L. haja borznál is vörö- 1 sebb volt. Ajánlottam is Ernának, hogy ne j vegye meg.-De Erna ekkor már ellenségesen nézett rám ezért, a tanácsomért, már Iát- í fám, hogy a ruhák megfogták az érdeklődését, \ el van szánva a megvásárlásukba. i Ugy jött el aztán erre a helyre pár najp r i múlva, tudtomon kívül és megegyezett az ár- - bán Pedig az összeg mégis csak nagy volt az * ő anyagi erejéhez képest. Nem engem, hanem , egy távolabbi ismerősömet kérte meg. hogy : fizetései olegért körbejárjon. Pedig a fizetés- i előleg csak kis részét tette a vételárnak. Pár nap múlva, hogy találkoztam vele, elő- : szőr ugy akart fonni, mintha el is felejtette ■ volna az egész ruhavásárügyet. Majd arra kért, hogy ne említsem senki ismerősnek a dolgot. — Egészben véve jól jártam vele, — mondta — mert annyi drága anyag van benne, hogy ha átalakíttatom, évekre is alig lesz ru- költségem. És végre én is elegánsan járhatok. Aztán hosszabb ideig nem láttam Ernát. Hallottam róla néha, hogy társaságba jár. Egyszer láttam is valami magánautóba tol - szállani egy korzómén!.! kis uccuban. Onnan tűnt föl nekem ekkor az alakja, hogy pontosan ugyanaz a ruha volt rajta, amelyet egyszer S. L. művésznőn láttam volt, még a kétsoros kék gyöngydiszités so volt rajta megváltoztatva. Talán csak egy s más észrevehetetlen valami, amit a divat éppen követelt s amit mi férfiak sohase tudunk eléggé észrevenni. Meg is kérdeztem tőle egy alkalommal, mikor összetalálkoztunk. — A szabónőm ajánlotta, — mondta —■ hogy ne változtassak rajta semmit. Az alakom, termetem, színem, mind annyira hasonlít ahhoz a színésznőhöz, hogy igy illik legjobban. Kitűnő ízlése volt, igazán rábíztam magam. Csakhogy Ernának most már bronznál vörösebb volt. a haja, ugy látszik, inkább őtnaga vállalta ezt a^kis stílusbeli alkalmazkodást a ruháihoz, mint hogy a ruhái stílusához hozzá nyúlt volna. Hanoin ezt neon említettem meg
