Prágai Magyar Hirlap, 1929. november (8. évfolyam, 249-273 / 2174-2198. szám)
1929-11-08 / 254. (2179.) szám
tfB> atfrwnürar 8, pé«tek. KOMMENTÁROK ÖNGYILKOS ASSZONY Tandler tanár megostromoSf eiiaáísa — LewasrendárSii eliárlái? a Ringet A tűzoltók #t gftzfecskendfiveS vénáinak fi! - Tüb súlyos se&esilt zúzták a terein berendezését, az üvegablakokul és az orvosi műszereket. Ugyanekkor megtámadták a szociáldemokratákat, akik közül az egyik diákot súlyosan megsebesítették. Az általános zavarban az egyik diák- ieánv telefonon értesítette a tűzoltóságot, amely öt hatalmas gőzfecskendőve! érkezeti a helyszínre, ahol azonban énn oly tehetetlen volt, mint a rendőrség, mert nem léphette át az akadémiai terület határát. A fajvédő diákok csakhamar levonultak az egyetem kapujához, amely elé időközben a különböző főiskolákról rengeteg hallgató érkezett és bebocsátását kérte. Az akadémiai tanács azonban szigorú igazoltatást rendeli el és igy a földművelés! főiskola és a műegyetem fajvédői nem kerülhettek be az egyetem épületébe. Féltizen két tőkor a német nemzetiek, Oleispach rektor személyes esittitási akciójának ellenére, sorban megostromolták a tantermeket. A zsidó és a szocialista diákokat elverték és összerugdalták. Az aulában számos zsidó diákot a legbrutálisabban «**' tablettákat C $0® !g||? használjon meghűléseknél cs fájdalmaknál. irir,»wiwrw Oivosilaá ajánlva. "»»«»>«»««»*■ bántalmaztak és egyet-kettőt súlyosabban megsebesítettek. A rektor természetesen elrendelte az egyetem bezárását és ma dél után egyetlen előadást sem tartottak meg. Az egyetem körül lovasrendőrök cirkáltak és elzárták a körutat a járókelők elől. Az egyetem csakhamar az ostromlott város képét mutatta. A tanári testület délben ülést tartott, amelyen az egyetem hosszabb időre való bezárásáról tanácskozott. Egyelőre csupán az anatómiai intézetet zárják be néhány napra és az egyetemen bevezetik a szúróra igazoiíatási kötelezettséget. A hányatislalctanasok a bérrendezés ellen — Az üt legutóbbi év passzív volt London, november 7. Az angol bányavi- iágban újból súlyos konfliktus töri ki, mely könnyen veszedelmes sztrájkokhoz vezethet. Az angol bányatulajdonosok szövetsége nem mutatott hajlandóságot arra, hogy részt vegyen azon a közös ülésen, amelyen a bányamunkások kiküldötte? is megjelennek. A bányamunkások a kormánytól az uj bányatörvénykezésen kívül a minimális napibér megállapítását követelik. A kormány egyedül tárgyalt a munkások kiküldötteivel, csak a tárgyalások befejezése után fogadta a munkaadókat, akik előtt kifejezte sajnálkozását a munkaadók távoliáte miatt és kilátásba helyezte, hogy a megegyezés elmaradása esetén él döntőbírói jogával és függetlenül a megállapodásiéi, kimondja a döntést. A bányatulajdonosok szövetségének képviselője kijelentette, hogy a bányák mérlege az utolsó öt évben passzív és igy szó sem lehet munkabáremeíésről. A túlórák leépítése egyenesen katasztrófát jelentene Angliában. A helyzet komoly, a lapok aggodalommal várják a kibontakozást. ^ " jjj^ ír j| jp-^?jjg ^^1^ és a számvevőség! személyzet létszámának | emelését kéri a szfovenszkói erszágos vl- ! (asztmám?, a kormánytól Az országos választmány ülésezése Pozsonyban Pozsony, november 7. (Pozsonyi szerkesztőségünk telefonjelentése.) A szlovenszkói országos választmány ma délelőtt 10 órakor Drobny János dr. elnöklete alatt tartotta rendes ülését a zsupanátus nagytermében. Az ülés napirendjén 226 pont szerepelt, köztük az országos közkórházi bizottság összeállítása, Kassa város 23 milliós kölcsöne stb. A napirend tárgyalása előtt Alapy Gyula dr. keresztényszocialista tartománygyülósi képviselő interpellációt nyújtott be, amelyben a po- zsony—érsekujvár—tornóc—tardoskeddi, láva—kálnai utak használhatatlanná rongálódott szakaszainak helyreállítását kéri. A választmány elhatározta, hogy az utak rendbehozatalát a jövő évi költségvetés terhére megkezdik. Blanár Béla dr. magyar nemzeti párti tarto- mánygyülési képviselő fölvilágositást kér arra vonatkozólag, elegendő-e az országos hivatal személyzete a folyó ügyek restanciamentes földolgozására. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy háromezer ügy van restanciában és vár földolgozásra. A fölszólaló szükségesnek tartja, hogy az országos hivatal, illetve a tartománygyülés keresse meg a kormányt a személyzet létszámának szaporítása érdekében. Drobny országos elnök közli, hogy a fogalmazói karban elég tisztviselő van, a számvevőség azonban erősen érzi az elegendő munkaerő hiányát. A személyzet szaporítására már hivatalból is megtették a lépéseket. A választmány elé terjesztett pénzügyi jelentések szerint a folyó évi jövedelem elégtelensége miatt hétmilliókoronás kiadást idegen pénzekből fedeztek. Blanár Béla dr. tartóin á-nygyülési képviselő nem tartja egészségesnek ezt az állapotot, amely elkerülhető lenne, ha az állam a pótadókat és hozzájárulásokat idejében folyóás sitaná. Indítványozza, hogy ezirányban tegyenek előterjesztést az illetékes állami hivataloknak. Drobny országos elnök bejelenti, hogy az állami hozzájárulások folyósításának kisürgetésé- tó megteszi a szükséges intézkedéseket. Nagyobb vita fejlődik a napirend következő pontja körül. Pozsony városa egy nagyobb földterületet bérbeadott a Slávia sportklubnak és a referens nem javasolta az ügylet jóváhagyását, a választmány azonban több hozzászólás Után mégis jóváhagyta a bérbeadást. Ezután a második kassai Hernád-hid renoválásának céljaira 315.000 korona kiutalását szavazták 'meg, majd az elnök fölfüggesztette a tárgyalást. amelynek folytatását délután négy órára tűzte ki. Pgriiilliisdás Délorosiországban Bukarest, november 7. Az Uiüversui cou- stanza! jelentése szerint a Déloroszország- hói érkezett utasok nagyarányú parasztid- zadásról számolnak be, Jekaterinodarbao a lá,zadó parasztok lemészárolták a szovjet hivatalnokait, ínire büntető expedíciót küldtek ki ellenük. Sz-eb&sztopolbait és B-a- tuinban a lázadók birtokukba vették a középületeket. A két városban a szovjeth ai óságok ostromállapotot hirdettek ki. fis «1 magyar katonai büntetitörvéiiy isvasisüfEl tárgyalása Budapest, november 7. (Budapesti szerkesztőségünk telefon jelen lése.) A képviselőház ma folytatta a katonai büntető törvénykönyv javaslatának tárgyalását. A javaslatot valamennyi szónok helyeselte s egyhangúlag tiltakoztak az ellen, hogy a tervezet egyes rendelkezéseibe háborús tendenciákat magyarázzanak. Miklés régem lékit Bukarest, november 7. A Cuventul értesülése szerint Miklós herceg az ellenzék pártr vezéreit vadászatra hívta meg egyik birtokára. A vadászaton megjelent Maniu miniszter- elnök és a kormány valamennyi tagja. A lap szerint a herceg nagy kibékütési akciót tervez zéki pártvezéreket a barátságos vadászatra, pártvezéreket a barátságos vadászatra. Tulajdonképpen nem szép dolog cikket írni tragikus halálesetkor és előráncigálni valakit a bús ehnerülésből, ahová mindenesetre menekülni akart, amikor öngyilkos lett. Nem lehet, mégsem lehet hallgatni. Ez az öngyilkos nagyszombati uriasszony, ez az Erié Maria Keszler, mint könyveinek első lapján olvasható, ez a szép és temperamentumos | nő, a filozófia és a matematika doktora, okleveles gyógyszerész (csak úgy félvállról végezte el a szakot, amikor férje halálakor szüksége volt rá, mert- gyógyszertárat örökölt tőle), ez a nagyszerű zenész, lelkes sportlady, szellemes, elegáns, pajtáskodó teremtés, ki mindenhez értett « ha kellett, nem volt az a vidéki háziasszony, aki versenyt sütött-főzött volna vele, ez a jelenség a pompás sex-apellei, ez a. jelenség, mely órák hosszat lelkesen beszélt tegyük föJ Albertus Magnus filozófiájáról, szakszerűen, pontosan, bő latin és görög idézetekkel, ez a fiatal asszony, aki furcsa, tul- tőrnött színdarabokat és regényeket irt a bécsi kiadóknak, aki kereste a kalandokat, játszott az élettel, tetszett a férfiaknak, viszont férfin kért őrültségeket tudott elkövetni és áldozatokat hozni a végletekig, Írjuk ki: a csempészésig, — ez az asszony kereste a nyilvánosságot, a bő színészi talárt és a koturnuszokat, s tudom, hogy szerencsétlenségének pátoszáéban, ha széles ivekben elbeszélhetné mostoha sorsát, mint tenni szokta, szívesen venné és megtoldaná e sorokat is, bármennyire kiesnek a gyász köteles hallgatagságából. Véletlenül ugyanabban a városban élt, ahol születtem. Nem mondom, okos város, férfiban elbírja a legexcentrikusabbat is, de nőben... nőben nem tudta elviselni Keszlernét. Micsoda tragikus sors és veszedelmes fejlődés, hogy ma a'nő is kezdi elhajítani magától az ösztönt, a lót. főerős&égéfc* és beevez a szel-j lem kalandos vizeibe, ahol éhenhal, mint csónakos az óceán közepén! A nagyszombati ucca beteg kőkockáin micsoda idegen lépések vol- fak érmék a szép és okos asszonynak a lépései! Egyedül állt. mint gyémántszolitér s mi haszna volt, ha fényét nem ragyogtathatta? össze kell szednem magam, ha rágondolok erre a legtisztább tragédiára, ami a szemem előtt futott át a horizonton, mint az augusztusi hulló csillag az égen. Az élet nagy lelki tapasztalatait nem kell messzi keresni, egy szlovenszkói város megfd mindent, ami szükséges. Különös emberek élnek falai között. S közelről látni őket. Sem Paris, sem Becs, sem Pest, sem Prága nem adta meg nekem úgy a „közvetlen betekintést4*, mint éppen Nagyszombat. Itt van ez a halott szépasszony, aki a végső csalódás után szokrateszi nyugalommal kiitta a méregpoharat. Fiatal leány volt, amikor Bécsből a kisvárosba került. Már látott, tudott és érzett, de nem volt más, csak ragyogóan szép feleség, aki talán kissé tulmondai- nen ólt a kisvárosban, bohém férje oldalán. Lenézte a városi háziasszonyokat, akik össze- búgtak a feje fölött. Nem érintkezett velük; ha tehette, átszökött Bécsbe. Egyedülvalósá- gában megejtette a Szellem és még férje életében tanulni kezdett. Lematurált. Regényt irt. Pompás ruhákat csináltatott. Nevettek rajta. Kiesett a helybeli asszonyi kollektivitásból. Nem baj, majd megmutatom nekik, — mondotta. — Megmutatom, hogy asszony is lehet valaki, nemcsak anya, vagy kurtizán, főzőgép, vagy Nóra és a cselédkórdésen túl más is érdekelheti. Egyszer a huszonkétéves „démon**, amint nevezték, heves kifakadás után hazarohant a kaszinóból, ahol az urinők két óra hosszat beszéltek a cselédekről, a helyi erkölcsökről, a cselédek erkölcséről, az idők erkölcséről. Nem bírta. „Trak“-ja volt, mint a párisi argót mondja, valami démon motoszkált benne — ó, más démon, mint a háziasszonyok hitték —* és hazarohant írni, olvasni, esak- azértis. Incipit tragoedia. Á háború után meghalt a férje, egyedül maradt fiával, akit a helyi csa- iádanya-tribunál szerint „nem jól nevelt**. Az ellenszenv ellenségeskedéssé vált, különösen amikor a fiatal özvegy a gyász letelte után nagy társaságokat fogadott és sokat utazgatott. Az özvegy már nem törődött a környező* tévéi. Amibe - belelovalta magát: most hinni kezdett benne. Hitt a szellemben, a tudásban, melynek csodálatos potenciáját érezte önmagában, —• tovább jutott a lejtőn: hitt önmagá- au, hitt talentumában. A bécsi professzorok oda voltak. Ekkora emlékezőtehetséget, ennyi szellemet, ennyi szellemenergiát nőben eobse láttak. Csodálták, vagy szerelmesek voltak belé. A kritika és a szexus rajongása elmosódott bennük. Eric Maria Keszler — adjuk meg e nevet, melyet pátoszával annyira kívánt szegény Liesl asszony — ragyogó eredménynyel tette le a filozófiai doktorátust, matematikái disszertációt irt és a bécsi egyetem egyik dísze lett. Szükség volt rá, hát elvégezte a gyógyszerészetet is. Zenei tudásáért mindenki dicsérte. Szakférfiak között az első volt. Drámáit, regényeit írók becsülték. Professzorokkal vitatkozott a filozófiáról. Természettudományi műveltsége óriási volt. Lénye elbűvölt.. Szerették. Csaknem elért®, amit akart. A diadal kuiminácója? Nem. A vég. Már-rriár megtört* a város közönye is, Liesl egy-két intelligensebb férfi előtt kezdett saját városában is próféta Lenni. Ekkor már úgy) Bécs, november 7. A bécsi egyetem anatómiai intézetében ma reggel súlyos antiszemita zavargásra került a sor, amely méreteiben messze fölülmúlja az eddigi incidenseket. Az anatómiai intézet a Wahringstras- sen van. A szélsőséges nacionalista diákság között elterjedt az a ldr, hogy ma Tandler tanár, a híres szociáldemokrata városatya, tart előadást éö a bursebok elhatározták, hogy az előadás megtartását meggátolják. Tervükről a szociáldemokrata diákság tudomást szerzett és a maga részéről rendkívül nagy tömegben vonult az előadóterembe, A német fajvédők reggel félkilenc előtt vonullak be az anatómiai intézet épületébe, elbújtak annak folyosóin s igy várták Tandler lanár előadásának kezdetét. Alig lépett a terembe a szociáldemokrata városatya, a fajvédők éktelen jármába kezdtek és meg akarták támadni a professzort. A szociáldemokrata diákok nagy erőfeszítéssel fedezni tudták Tandler elvonulását, aki sértetlenül került kí a teremből. A fajvédők erre széthitt a saját kiválóságában és a szellem hatalmában, ahogy csak nő tud hinni benne, — ha egyszer eljutott idáig — és férfi sohasem. Szeme előtt fénylett a Tudás és a Szellem, mint Dante paradicsomában Beatrice, amikor levetette fátyolát. Átlagnő nem hisz a szellemben és szkeptikus szellemi kérdésekben. Az okos nő hisz benne és leborul előtte. Átlagférfi hisz a szellemben és leborul előtte. Okos férfi nem hisz a szellemben és szkeptikus szellemi kérdésekben. Eric Maria Keszler csak okos nő volt. Akkor lett átlagnő, amikor leszállt a férfiakhoz és talárt látta, hogy a szellem nem. minden. S ilyenkor elbukott felemásságában. Szegény, szerencsétlen asszony rengeteg tudásával a valóságok játékszere lett. Azt hitte, a szellemmel fogja megmutatni, holott a szellem —• a szellem, amely itt csak tudás volt, emlékezőtehetség, női és nem kritikai, csak szédítő bőségü gramofonlemezraktár és nem a tiszta ítélet alkotóképessége, melyről Goethe mondotta, hogy az egyedüli, ami zsenialitás — holott a szellem cserbenhagyta- A szerelemben, ahol nem gátolta meg, hogy rabszolga legyen, az életben, ahol nem gátolta meg, hogy ) semmije se sikerüljön. Ne beegéljttnk az előbbiről, ami mindig szent titok, elég példának a második is. Ez a nagytudásu nő nem tudott elhelyezkedni sehol. A praktikus életben nulla volt. Amihez kezdett, szétmállott kezében. Pénze elúszott, képtelen volt állásba jutni. A szellem gátolta, igényei és tudása. Fantáziája — óriási volt; — elragadta, de a csúcsokat mégsem mászhatta meg. Női ösztöneiből kivetkőzött, mi maradt: a csupasz szellemiség. És mit ér a csupasz szellemiség a férfi kritikai ereje és ítélőképessége nélkül? Fabatkát sem. Asszony, aki a tudást iszod, jaj neked! Asszony, aki a tudást iszod és nő maradsz, mert szép vagy és nőies apelled van, hiányozni fog belőled az ítélőképesség ereje, mert ha az is megvan, nem vagy többé nő és nem akarhat férfi. ítélőképesség nélkül pedig semmire nem váltható a szellemiség, gyémánt marad, ami nem a tied, ha magadban őrződ is. Eric Maria Keszler világéletében félre fogott, mert, nő akart maradni és nem kívánta a szellemet, összeegyeztethetetlen. A szellem magaslataira csak az a nő juthat, aki elférfiasodott és nincs többé berendezve a férfiak társaságára. E metamorfózis nélkül a szellem értéktelen Um-lommi keverődik benne. Szinte. nevetségessé. Használhatatlanná. Csalódássá. Elvezet a móregpoliárig. Liesl asszony tragédiája az olyan asszony tragédiája, aki ki akar nőni fajából, de nem tud teljesen elszakadni tőle. Azé az asszonyé, aki tehetséges és sokat tud, de értékeit nem tudja kamatoztatni, mert nincs ítélőképessége és nem ismeri, a szellem ökonómiáját. Elmondottam életét, mert típus lehet, modern tragikus női típus, az olyané, aki belsőleg asszony marad, az asszonyi agyvelő teljes logikátlanságával és önállótlauságával és kívülről mégis féríibabérokra vágyik. Könnyelmű huszadik századunk megengedi, hogy a nő elférfiasodjék ée jaj a gyengébb nemnek, ha egynémely tehetség adatott neki, melyeket a „fel- világosult** időkben felelőtlenül kifejleszthet. Megejtheti a szellem, mint eddig csak a férfiakat, s asszony, ha nőies marad, soha nem birkózik meg vele. Elbukik. A Liesl asszony, aki Eric Maria Keszler akar lenni, terveiben és bukásában modern női típus - végeredményben a gyámoiitástó! szabadulni akaró és meg# gyenge nő tipusa —, amely megérdemli és megengedi, hogy emléket, állítsunk neki, ha nem is aere perennius. FULGOIL