Prágai Magyar Hirlap, 1929. november (8. évfolyam, 249-273 / 2174-2198. szám)

1929-11-07 / 253. (2178.) szám

1329 november 7, csütörtök. TKAffiArMAGkARMiRLAP Tardieu kormánya szakit Briand „engedékeny" külpolitikájával A Quai d’Orsay komoly változtatásokat tervez — A jobboldal követelései — A kormány Hága és a rajnai kiürítés ellen — Páris, novembe-r 5. Jólértesült körök st érint Tardieu francia miniszterelnök még a kamarai vita megkezdése előtt számos nagyjelentőségű külpolitikai kon­cessziót tett a jobboldalnak, hogy meg­nyerje szavazataikat. Tardieu jobboldali kormánya ugyanis csak abban az esetben kaphat bizalmat, ha Briand eddigi enge­dékeny külpolitikája több tekintetben megváltozik. Az Echo de Parisban ma nagyjelentőségű cikk jelent meg, melyet feltétlenül Tardieu sugalmazott s amely­ben a miniszterelnök kijelenti, hogy kor­mánynyilatkozata eltér a megszokott kor­mánynyilatkozatok formájától, mert „a Tardieu-féle realisták nem elégedhetnek meg banalitások felsorakoztatásával^. A kormánynyilatkozat pontosan tájékoztatni fogja a kamarát az uj külpolitikai irány­ról, amely a hágai határozatok és azok következményeinek jegyében fog állani. Tardieu minisztériuma követi Briand-t az európai béke ég a népek újjáéledésének megkezdett utján, de az eddiginél na­gyobb gonddal fog ügyelni Franciaország biztonságára és számos elhamarkodott en­gedményt revízió alá vesz. A rajnai ki­ürítés a londoni flottakonferenciának eredményétől függ. A jobboldali sajtó e hangok hallatára természetesen diadalmaskodik és elérke­zettnek látja az időt, hogy megkezdje az offenzivát a hágai döntések és a rajnai ki­ürítés ellen. Pertinax az Echo de Paris­ban azt követeli Briand-tól, hogy holnapi kamarai expozéján „minden kétértelmű­ségtől inenten“ nyilatkozzék a hágai ha­tározatokról. A Young-tervezet ugyanis kijelenti, hogy életbeléptetése után azon­nal ki kell üríteni a Rajnavidéket $ 1930 júniusának végéig az utolsó francia kato­nának is el kell hagynia a megszállott te­rületet. Pertinax szerint ez lehetetlen s Tardieu jobboldali kormányának köteles­sége, hogy meggátolja Briand elhamarko­dott tervezgetéseit. Udrzsal a szocialistákkal tárgyal — az oszmicska a polgári koalíció fölélesztésén dolgozik A két szocialista párt most szövegeié kormányprogramját — A cseh szociáldemokraták nem tudnak megegyezni a német szociáldemokratákkal a kulturális kérdésekben Prága, november 5. Udrzsal miniszterel­nök tegnap hívta magához Hamptt, a szociál­demokrata párt elnökét. Udrasal megkérdez­te Hampltól, hajlandó-e a szociáldemokrata párt a kormányba léipni. Hampl erre a kér­désre igenlő választ adott, de hozzátette, hogy a belépést a jövő kormány programjától te­szi függővé. A tanácskozásokat még folytatni fogják. A cseh szociáldemokrata párt egyik vezető tényezője a Národmi Politikának nyilatkoza­tot adott a párt magatartásáról. Hangsúlyozta, hogy a párt elsősorban azt kívánja, hogy a kor­mányban biztosítva legyen a csehszlovák többség, azonkívül rendezni akarja az állami hivatal­nokok kérdését, csökkenteni a mezőgazdasá­gi krízist és módosítani az önkormányzati testületek pénzügyi gazdálkodásáról szóló tör­vényt A cseh és német szociáldemokraták a gaz­dasági kérdésekben már megegyeztek, azon­ban nagy nehézségűre Máinak a német szo­ciáldemokraták nemzetiségi követelései, különösen az iskol autonómia problémája. Udrzsal miniszterelnök folytatja hivatalos ta­nácskozásait mindazon pártok vezéreivel, amelyek hajlandók a kormányba belépni. Csak a tanácskozások befejezése után lehet arról beszélni, hogy milyen kormány alakul, mert Udrzsalnak legfőbb feladata egy tartós munka program összeállítása. Kérdés most az, hogy milyen munkaprogramot lehetne össze­állítani a szocialistákkal. Abban az esetben, ha megegyezésre kerülne sor, egészen uj ala­pokon kellene a tárgyalás okát kezdeni, eset­leg egy más párt vezére kap megbízatást a kormány megalakítására. Jellemző a szociáldemokratákra, hogy meg­erősödésük dacára sem merik a kezdeménye­zést a kezükbe venni. így nem mernek ko­molyan foglalkozni azzal a tervvel, hogy eset­leg az agráriusok mellőzésével alakítsanak kormánytöbbséget. Az alap erre adva volna, különösen ami a mezőgazdasági kérdéseket és főleg a földreform revízióját illeti, mert ha ma a szocialista blokk egy indítványt ter­jesztenek be a páriám entbe a földreform revízióját illetően, úgy ezt az indítványt egyedül az agráriusok vetnék el, a cseh nép­párt, a szlovák néppárt, a nemzeti demokra­Megnyílt a teljesen modernül berendezett HOTEL SCHNIEDL KoSfce, Fő-utca 80. (Bejárat a Posta-utcáról) Hideg;, meleg víz. Központi fűtés. Utazóknak és állami alkalmazottaknak 10 °/o-os kedvezmény. Étterem. Telefon 1122. Buffet. ták, cseh nemzeti szocialisták, sőt a német keresztényszocialisták is a leghatározottab­ban a revízió mellett foglalnának állást. A szociáldemokraták azonban a sokéves kissza- tócs-poliíika után nem mernek nyíltan az ag­ráriusok ellen föllépni. Egyes szociáldemok­raták ugyan szívesen látnák, ha megvalósul­na a vörös-fekete kodició, mert szerintük még kulturális kérdésekben is meg tudnának a szocialisták egyezni a katolikus néppártok­kal, gazdasági kérdésekben csaknem ugyan­az a programjuk, mint a néppártoknak, azaz véget lehetne vetni az agrárpárt diktatúrá­jának. Az agrárpárt számítva a fekete-vörös koa­líció lehetőségével, elsősorban együtt akarja tartani a régi polgári koalíciót, másrészt haj­landó volna egyes polgári pártokat elejteni és a szocialistákkal megalakítani a vörös­zöld koalíciót, csak hogy a hatalmat a kezé­ből ki ne kelljen adnia. Az agrárpártban két irány küzd egymás ellen s egy déli bul­várlap értesülése szerint a párt belső feszültsége annyira kiélező­dött, hogy Srobár állítólag a párt rendelke­zésére bocsátotta mandátumát, de ugyan­akkor Sírnék alelnöki állásáról akar le­mondani. Ez a viszály onnét ered, hogy az egyik szárny mindenképpen a bradzsdni. politikát akarja követni és a szocialistákkal kíván együtt dolgozni, a másik szárny ellenben a polgári irányzatot akarja minden áron fön- tartani. A cseh néppárt óvatos A belpolitikai helyzet annyira bonyolult, hogy az uj nemzetgyűlés egybehivása novem­ber vége előtt nem igen várható. Udrzsal miniszterelnök, aki az uj kormány megalakításával van megbízva, tegnapelőtt tanácskozásokat folytatott Srámekkal, a cseh néppárt vezérével, de ezen tanácskozás eredményéről semmi hír sem szivárgott ki. Annál nagyobb feltűnést keltett politikai körökben a cseh néppárti Lidové Liety mai vezércikke, amely szerint a cseh néppárt nem hajlandó egy olyan provizórikus kormányba lépni, amely a népszerűtlen törvényjavaslatokat tető alá hozná, azután pedig átengedné helyét a vörös-zöld koalíciónak. Ezzel a cseh néppárt mintegy megadja a vá- laiszt arra, hogy nem hajlandó ötödik kerék gyanánt szerepelni a kormányban. A szocialisták tárgyalnak A miniszterelnöknek Ham pl képviselővel, a csehszlovák szociáldemokrata párt elnö­kével folytatott tanácskozásai eredménye­ként a csehszlovák szociáldemokrata párt el­nöksége ma bizottságot küldött ki, amely megállapítja azt a programot, amit a párt a jövő kormányprogramba felvenni kivan. Ebben a programban szerepel többek kö­zött a közigazgatási reform és az önkor- mánysntt testületek páuflgyi gazdáik odá­sáról szóló törvények noveltálása, a. régi nyugdíjasok nyugdijának rendezése, az állami tisztviselők állásrendszeresitésének annullálása, a szlovénekéi iskolák unifi- kálása, a szociális törvényhozás befejezé­se, a társládák szanálása (ez évi 70 mil­lió koronás költségvetési kiadást jelent), az aggkoriak biztosításának megjavítása, a vámvédelmi politikának beszüntetése és kedvező kereskedelmi szerződések köté­se a külföldi államokkal. A háromtagú bizottság tagjai Hampl, Meies- ner és Bechyn-e. Ez a bizottság e> hét végén minden valószínűség szerint befejezi mun­káét. E tárgyalásokkal kapcsolatban Udrzsal miniszterelnök ma magához kérette Franké dr. cseh nemzeti szocialista párti képviselőt, aki a miniszterelnök ama kérdésére, hogy a nemzeti szocialista párt milyen álláspon­tot foglal el a kormányba való belépés kérdésében, kijelentette, hogy a párt szer­vezetei elhatározták, hogy a párniegbizot- tak vegyenek részt a kormány és a kor­mánytöbbség alakulásában. A párt szervei e napokban ülnek össze és pontosan összeállítják azt a kormányprogra­mot,. amelynek alapján a párt hajlandó volna a kormányban részt venni. As eszmieska akciója Mig Udrzsal miniszterelnök a köztársasági elnöktől kapott megbízása alapján tanácsko­zásokat folytat az egyes pártvezérekkel, addig a régi koalíciós pártok vezérei ma délelőtt a reprezentációs házban lévő agrárpárti klubban külön tanácskozásokat folytattak és újból ki­fejezésre juttatták amaz óhajukat, hogy a régi koalició képezze a jövő koalíciós többség gerincét. A tanácskozásokat holnap folytatják, mivel a mai napon a szlovák néppárt részéről Labaj dr. volt csak jelen, mig a régi koaliciós pártok közvetlenül Hlinkával akarnak tanácskozni és ezért táviratilag Prágába hívták. A régi koalició utolsó kísérletként még e héten megpróbálja kiegészíteni magát ki­sebb polgári pártokkal és ha ez sikerül, ak­kor egy kis többséggel rendelkezve, meg is alakítaná a kormányt. A politikai körök ezt a tervet kétkedve fogad­ják. A parlament folyosóin az a hír is szárny- rakelt, hogy ha Udrzsal a régi koalíciót, veszi alapul az uj kormány megalakításánál, akkor a .csehszlovák szociáldemokraták nem hajlan­dók függelék gyanánt csatlakozni ehhez a koalícióhoz és belépni a kormányba. Könnyen megtörténhetik, hogy ennek alap­ján Udrzsal visszaadja a megbízatását a köztársaság elnökének és a kormány meg­alakításával vagy egy szociáldemokrata, vagy egy nemzeti szocialista párti képvise­lőt, esetleg Benest bíznák meg. A német szociáldemokraták és a csehszlo­vák szociáldemokraták között továbbra is folynak az egyezkedési tárgyalások, de egy német szociáldemokrata képvisolő kijelentése szerint ezek még a kezdeményezés stádiumát nem lépték túl. Hihetetlenül olcsón láthatja el magát férfi-, női-, gyermek- és télifehérnemükkel, mellé­nyekkel, pulloverekkel, szvetterekkel, nyakkendőkkel, zoknikkal, ha­risnyákkal, zsebkendőkkel, törülközőkkel, valamint törlőruhákkal. (Ízlelünk átszervezése folytán mélyen leszállított áraink vannak 100 koronán felüli bevásárlásnál 10 százalék engedményt adunk. Fehérnemüeket mérték szerint 24 órán belül elkészítünk. PRAGA Főelarusitóhcly: Prága I., Revolucni 1. Kotva-Palace. Bejárat a mozivá' szemben Te'e.on P8127. Ei ne mulassza senki — vidékiek sem — ezt a ritka alkalmat kihasználni. Árjegyzéket kivanatra d jmentesen küldünk — Áruink min sége a legjobb reklám Bulgária is teljesithetetlennek tartja a párisi jóvátételi követeléseket Páris, november 6. A rádióügynökség je­lentése szerint a párisi keleti jóvátételi kon­ferencián uj nehézségek merültek föl. Ez al­kalommal a bolgárok tiltakoznak. Ljapcsev bolgár miniszterelnök fölszólította a párisi bolgár delegációt, hogy közölje a bizottság­gal, hogy Bulgária semmiesetre sem fogad­hatja el azt a tervet, amelyet a bolgár jó­vátétel megfizetésére az antant kidolgozott. Megvan az uj parlament de az állandó bizottság még mindig illéseiül Az ellenzék a valutajavaslataak a parlament elé valé utalását kivánla Prága, november 6. A nemzetgyűlés állan­dó bizottsága Maiypetr elnökletével ma új­ból összeült. Az ülés elején a csehszlovák szociáldemokraták azt indítványozták, hogy az ülést napolják el, de az indítványt a régi koalíciós többség elutasította. Ezután áttér­tek az arany valutáról szóló törvényjavaslat vitájára, amelynek elején Tomasek csehszlo­vák szociáldemokrata pártja nercben kije­lentette, hogy az állandó bizottságot mér rsin tartja iUe- tékasnek a csehszlovák valuta végleges rendezéséről szóló törvényjavaslat letár­gyal ás ár a. mert az állandó bizottság csakis a feltétlenül elintézendő kérdések megoldására illetékes. Miután az arany valuta nem olyan sürgős ügy, javasolja újból, hogy vegyék le a javas­latot a napirendről. Mlcsoh iparospárti a tör­vényjavaslat mellett foglal állást, mig Czech dr. német szociáldemokrata szintén indítvá­nyozza a javaslatnak a napirendről való le­vételét. Több felszólalás után az ülést bere­kesztették és a vitát csütörtök délelőtt tíz óraikor folytatják,

Next

/
Oldalképek
Tartalom