Prágai Magyar Hirlap, 1929. október (8. évfolyam, 222-248 / 2147-2173. szám)

1929-10-04 / 225. (2150.) szám

Mai számunk 12 oldal

i

I

Mai uámunk 12 oldal

■ 5 , v

Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyedévre 76, havonta 26 Ke; külföldre! évente 450, félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Kő. Egyes szám ára 1*20 Kő

A szlovenszkóí és ruszinszkói ellenzéki pártok

Főszerkesztői politikai napilapja Felelős szerkesztő: DZURÁNY1 LÁSZLÓ FORGÁCH GÉZA

Szerkesztőség: Prága II., Panská ulice 12, IL emelet. Telefon: 30311 — Kiadóhivatal: Prága II., Panskául 12/111. -—Telefon: 34184.—Sürgönyeim: Hírlap, Praha

Stresemann váratlan halálára

IRTA: 5ZVATKÓ PÁL

Az államférfiu, akiről az elmúlt öt esztendőben a legtöbbet beszéltek Európában, úgy tűnt el, mint Mózes: az ígéret földjének megpillantásakor.

A Rajnavidék kiürítését elhatározták, a Young-tervezet végleg rendezi a német jóvátételt, a birodalom csillaga egyre tündöklőbb fénnyel emelkedik föl öreg kontinensünk horizontján, akadnak franciák, akik Páneurópá- ról beszélnek és nem vitatják el a németség egyenrangú vezetőszerepét Európában, a nagy ellenségek letűntek a belföldön és a külföldön egyaránt, az ellenvélemények ritkulnak, s Angliában legújabban olyan kormány került hatalomra, amely határozottan a német köztársaság oldalán harcol akár Páris ellen is, mint Hágában — az első komoly német diadal helyén — megmutatta. Ekkor, ebben a megnyugodott pillanatban iött a váratlan halált

Visszagondolt-e Gusztáv Stresemann a halál órájának eljöttékor politikai múltjának nehéz és fényes napjaira: a kezdetre, mely a vég kezdetének látszott, a Ruhr-megszállás és az infláció borzalmaira, amikor Cuno letűnése után az általános kétségbeesés taszította a hatalmat az ismeretlen politikus kezébe, akiről mindössze annyit tudtak, hogy jó szónok és rendkívül müveit felesége van? Va banque volt Stresemann megbízatása, va banque volt, amit 1923 nyarán a tapasztalatlan kancellár játszani kezdett. Nem akarom a pályafutást részletezni. — lesz rá mód és alkalom — nem akarom fölsorolni a nagy változásokat, harcokat, lelki folyamatokat és az észnek meg- téveszthetetien diktatúráját, ami ebben a kiváltságos férfiúban uralkodott és lejátszódott, — ma nem erről van szó s nem vagyunk kiváncsiak, hogy mi történt Gusztáv Stresemann lelkében ama két jellegzetes pillanat között, amikor 1919 januárjában a tántoríthatatlan monarchistának látszó pártvezér hódolattól csepegő és az uj rendszert becsmérlő táviratot intézett a Hollandiában élő Vilmos császárhoz és amikor 1926 júliusában kijelentette, hogy a császárság bukása ugyan fájdalmasan érintette, de „a köztársaság valami olyan, amiért az életemet áldoznám föl.** Csak any- nyit: életét tényleg föláldozta a köztársaságért. Birtokain és vagyonával fejedelmi jólétben élhetett volna, mint annyi más megbántott német főur, ámde fokozatosan romló egészségével emberefeletti munkát végzett, mig megjött az elmaradhatatlan: munka közben meghűlt a hideg parlamentben s elérkezett az, amitől az orvosok régóta féltették a túlterhelt embert, a szivszélhüdés. A legszebb halálnem, a gyors vég, a nagy emberek kitüntetése.

A szélsőséges monarchistából meggyőződé- ses köztársasági lett, egyszerűen azért, mert az ész diadalmaskodott az érzelem fölött. Az öreg Chamberlain mondotta, amikor szemére vetették, hogy szocialistából konzervatív politikussá vált: nem én változtam meg, hanem a körülmények. Stresemann átváltozása tipikus az egész köztársasági Németországra nézve: sokan vannak a birodalomban, éppen a legkiválóbbak között, akik a körülmények hatása alatt fájdalmasan elbúcsúztak Vilmos császárjuktól és fölesküdtek a köztársaságra, amint Thomas Marin, az írók vezére, vagy Hindenburg, a katonák vezére. Ezekben az emberekben nincsen más princípium, csak a hazának s nemzettestvéreknek jóléte, s mindent megtesznek, hogy megfelelhessenek alapvető kötelességüknek.

Stresemann megfelelt. Hazája gyászolni fogja és szinte pótolhatatlan ür marad utána a külügyminisztérium palotájában. S bekövetkezik az, ami a legtöbb egy államférfiu sorsában: nemcsak hazája, hanem az egész világ fájdalmasan érezni fogja letűnését. A gyász, ami halálát követi, nem a nagy egyé:- niségének járó tisztelet jele, hanem reális fájdalom és aggodalom, mert mindenfelé fölmeA magyar kisebbségi harc történelmi napja Ótátraiiireden

A magyarság pártjai ratifikálták a választási egységet és készek egy hatalmas némef-magyar-szlovák-ruszin

választási blokk megalakítására

Síüllő Géza ragyogd beszédben indokolta meg a nagy összefogás nemzeti szükségét — 1 magyar nemzeti párt és az országos kereszSényszodaiista párt üdvözli a német nemzeti párt, a német iparospárt, a Mayer-uoport és a ruszin földmivesszövetség közeledését

Ótátrafüred, október 3. (Kiküldött munkatársunk telefon jelen tés*e.) A választással kapcsolatos jelölések megejtése céljából úgy az országos keresztényszocialista párt, mint a magyar nemzeti párt végrehajtó bizottsága szerdán délután az ótátrafüredd Gr and Hotelben ülést tartott.

Az országos keresztény szocialista párt vég- rehajtóbi zott sági ülésén

v

52 tag személyesen, 95 tag meghatalmazás utján, tehát összesen 147 tag volt jelen, A pártvezetőség túlnyomó részben képviselve volt az ülésen. A megjelentek között tekintélyes számban voltak képviselve a párt szlovák tagjai, továbbá a katolikus papság is.

Az ülést Szüllő Géza dr. országos pártelnök magyarul és szlovákul nyitotta meg. A megjelentek üdvözlése után Szüllő a következő megnyitó beszédet mondotta: }

Szüllő Géza programadó szózata

Tisztelt Pártvezetőség! Csata közben nem szónokolni szokás, hanem cselekedni. Mi most választási harcban vagyunk. Ezért ninos itt az ideje annak, hogy nagy beszédeket tartsunk. így egészen röviden akarok rámutatni arra, hogy milyen a külföldi helyzetünk, milyen a helyzetünk a kormánnyal szemben és ebben a helyzetben mi a teendőnk.*

alkosson egy egységes csehszlovák államot, cseh hegemónia mellett, aminek alárendel mindent.

A matematika tanítja azt, hogy a másodrendű tényezők kikapcsolandók addig, amíg az elsőrendű tényezők rendbeállitva nincsenek.

Ma nem felekezeti, nem világnézeti szempontokat kell kihegyeznünk, amik elválasztanak, hanem most össze kell fognunk, nekünk őslakosoknak az elsőrendű tényező: nemzetiségünk megvédelmezése szempontjából.

Ezt a célt szolgáltuk akkor, amikor a pártvezető'ség meghatalmazása alapján tárgyalásokat kezdtünk avégből, hogy a magyar nemzeti párttal a választási küzdelmek enyhítése végett választási megegyezést teremtsünk és ezzel a tesfvérharcot elkerüljük.

Innen akarom leszögezni azt, hogy ennek a választási szövetségnek semmi befolyása nincs sem a párt függetlenségére, sem a párt céljainak megmásitását nem célozza. Nem akar ez sem a fúziónak előkészítője lenni, sem nem akar ez az lenni, mintha világnézetünk megmásitását akarnék elősegíteni.

Mi nemzetiségi párt vagyunk elsősorban, mert mi a cseh sovinizmus által nemzeti gyökerünkben vagyunk legjobban megtámadva.

A cséh államorő arra törekszik, hogy megNincs semmi egyébről sző, mint egy választási paktumról, amelyben senki fel nem adja sem az elveit, sem önállóságát, de egyesül erőben arra, hegy hathatósabban tudjunk védekezni az ellenféllel szemben és ez a paktum a választás után önmagában megszűnik,

rül a kérdés: mi lesz most? Stresemann a nemzetközi politika rengeteg szálát tartotta kezében, e szálak most egyszerre elhullanak és nehéz lesz őket újból egy kézbe összegyűjteni. Elsősorban Briand, elválaszthatatlan partnere, érzi majd meg a veszteséget. Akad-e a birodalomban valaki, akivel ugyanolyan tra- diciós megértéssel tárgyalhat, mint évek során Stresemannal? Meddig fog tartani, amíg Kelen és Dezső, a két népszövetségi magyar karrikaturista, alkalmas német államférfiut talál, akit ugyanolyan meghittségben állíthat a rajzokon Briand mellé, mint az elhunyt külügyminisztert? Valahányszor Luther, Müller, vagy akár Schubert tárgyalt a franciákkal, nem ment simán a dolog, mert hiányzott az az elementáris presztízs, amelyet a véletlen vagy a sors az esztendők folyamán Stresemann alakja köré font Franciaországban is. Az angol munkáskormány ugyancsak kellemetlen szituáció elé kerül. A feudális berlini külügyi hivatal a demokratikus vezér nélkül nehezen kezelhető és félő, hogy Stresemann kivételes egyénisége híján a német jobboldal, amely eddig morogva bár, de mindig engedve az ügyes és tekintélyes külügyminiszter csábiló szavainak, kénytelen-kelletlen követte a locarnói politikát, nem megy tovább a megkezdett utón. Ami körülbelül német kormány- válságot jelent, — mert alig kell megemlíteni, hogy a mai német kormány összetartó kapcsa éppen Streseman volt, — a német kormány- válság után franciát, esetleg angolt és általános éurópai káoszt.

Franciaország, Anglia és az európai nagy politika megérzik Stresemann eltűnését, de megérzik az európai kisebbségek is, amelyek az emlékezetes lugáuói ökölcsapás óta valamennyien úgy néztek rá, mint a nagy reménységre s a beteljesedés zálogára. A kisebbségek érdekében megindított népszövetségi akció Stresemann legszemélyesebb ügye volt, mely nehezen talál utódot. Amióta a német külügyminiszter munkába kezdett, üdébb atmoszféra vette körül a kisebbségeket, de rengeteg probléma várt még megoldásra és Stresemann szavaiból az volt kiolvasható, hogy lassan, rendszeresen, ügyesen, óvatosan, mint a fogorvos, de teljes céltudatossággal és határozottsággal igyekszik a kényes ügyet rendezni. Energiájától, tekintélyétől és jóakaratától sokat vártunk s a remény most váratlanul megszakad. Egy okkal több, hogy a kisebbségek hatványozott mértékben meggyászolják halálát.

Mindazonáltal bízunk abban, hogy Stresemann megkezdett munkája valamennyi vonalon befejeződik. Az elhunyt külügyminiszter nem tartozott a politika üstökösei közé, a napóleoni specialisták sorába, akik halálukkal életük munkáját is megsemmisítik. Szolid, okos német munkás volt, aki az evolúciónak dolgozott és nem hagyott maga mögött befejézhetetlen patent-munkákat. Valameny- nyi akciója folytatható, sőt tökéletesíthető. Az ő érdeme, hogy vasenergiájával a hihetetlen nehézségek között meg tudta kezdeni azt, ami később természetessé vált és példát tudott adni a követésre. Ügyessége nélkül kétségtelenül komplikált lesz a folytatás, de meglesz és az idők végéig Stresemann érdeme marad, ha a nagy mii, az igazságos béke sikerül.

A gyász, ami az elhunyt külügyminisztert kiséri, mély és őszinte. Nem volt oly ragyogó figurája az európai politikának, mint Briand, aki szárnyszegetten marad utána, nem tartó-. zott az ember-megváltó humánus álmokkal I

telt államférfiak sorába, mint MacDonald, temperamentumával és nemzeti radikalizmusával nem tudott országokat a csúcsra ragadni, mint Mussolini, de volt benne valami, ami a többiekben nincsen: a szolidságnak hihetetlen foka, amely az ész diktatúrájával párosulva, hat-hét év alatt váratlan és csaknem valószínűtlen föllendülést biztosított a szolidság kvalitására rendkívül hajlamos német birodalomban. Mert elvitathatatlan, ha a németség háboruutáni csodálatos föllendülésére gondolunk, elsősorban Stresemann jut eszünkbe, akinek neve a világtörténelemben örökké egybe lesz kötve a következő három nagy eseménnyel: először a háború ügyes és építő

likvidálásával, másodszor az európai nagy népek soha nem tapasztalt szoros és békét jelentő egvüttmüködésének kiépítésével, harmadszor a végtelen nyomorba süllyedt német birodalom világhatalmi pozíciójának szinte fokozott mértékben való visszaállításával — rövid hat év alatt.

Olyan eredmények, amelyekre a történelem legnagyobb államférfiai büszkék lehetnek. Pertinax, a németség és Stresemann legnagyobb ellensége, elismerő csodálattal állandóan Bismarckhoz hasonlította a rettegett német külügyminisztert. Nos, Stresemann talán többet tett: Bismarck egy egészséges, kipihent, használatlan nyers erőt. véres háborúk árán világhatalmi pozícióba emelt és veszedelmes imperializmust teremtett meg, Stresemann egy gyilkos háborúban levert és végleg elcsigázott népet vezetett a legfairebb békés utakon a kétségbeesésből az anyagi és a szellemi jólétig, az uj elismert és tisztelt világhatalmi pozícióig, mely talán erősebb, mint a régi volt és mindenesetre tisztább, lartó- sabb, békésebb, egészségesebb ...