Prágai Magyar Hirlap, 1929. október (8. évfolyam, 222-248 / 2147-2173. szám)

1929-10-03 / 224. (2149.) szám

10- lSpokt­Bárány István dr. a világhírű magyar úszó Szlovenszkón Beszélgetés Kassán Bárány Istvánnal — Bárányék Szent-Ivány József pártvezér vendégei lesznek Liptószentiványban Kassa, október 2. Lapunk vasárnapi számában jeleztük, ihogy Bárány István dr. a magyar úszó- sport büszkesége édes atyjával — Bárány Géza igazgatóval, a világhírű egri uszósport megterem- jövével — október elsején két he1! üdülésre — Szent-Ivány József Magyar Nemzeti Párt vezéré­nek liptószentiványi birtokára — Kassán keresz­tül utazik. Bárány ék a pesti gyorssal tegnap dél­ben érkeztek Kassára, ahol az állomáson régi kassai barátai: Várnay Ernő, Neményi Jenő és Grusetzky Ferenc várták. Mivel a vonat Kassáról Liptószentmiiklós felé csak két óra múlva ment, Bárányék a Schalkház- ba mentek, megebédelni. Úgy a Schalkházban, mint a leszállásnál többen felismerték Bárány Pistát, a világ jelenleg leggyorsabb sprinter- uszóját és autogramot kértek tőle, amit ő szívé­lyesen megadott. A Schalkházban Bárányék régi kedves ismerősökre bukkantak. Itt ebédelt ekkor Elek Ica, a kassai Nemzeti Színiház kitűnő prima­donnája édesanyjával. Elek Icáék hosszabb ideig laktak Egerben s innen datálódik az ismeretség. A viszontlátásnak mindnyájan nagyon megörül­tek. Mint Bárány Gáza említette, pár évvel ezelőtt a Pista úszni tanitotta Elek Icát, akkor még mind­ketten pályájuk elején voltak. Ma, Elek Ica már neves primadonna, űrig Bárány István dr. Weiss- müller profiváváláeával, a világ legjobb sprinter- uszója. Büszkék lehetnek mindketten eddigi karrierükre. Bárányék rövid kassai tartózkodása alatt is alkalmunk volt Bárány Istvánnal beszélgetni jövőbeni terveiről. Nagyon örül a két heti üdü­lésnek, melyet ugyan pihenésnek szánt — mely nagyon ás rá fér — de azért ezidő alatt is tanulni fog. Az üdülés után Pécsre utazik tanulmányait tovább folytatni. Majd az október végi vizsgák után hosszabb • netországi tarát fog lebonyolíta­ni, mely alkak. 1 ntba ejti Magdeburgot, Köl­nét, Hamburgot, stb. A túra után Parisba utazik, ahol tavaszig fog tartózkodni. Párisi tartózkodása alatt hébe-korba versenyezni is fog. Mivel Paris­ban erre alkalom adódik, a tréninget nem hagyja A VI. kassai nemzetközi marathoni verseny feltételei Kassa, október 2. A kassai atlétikai kerület 1929. év október 28-án megrendezi a VI. nemzet­közi marathoni versenyét a következő feltételek mellett: 1. A verseny a ÖSAA.U szabályai szerint és fennhatósága alatt rendeztetik. 2. Az atléták csoportjában a ÖSAAU atlétái, valamint a Nemzetközi Atlétikai Szövetségbe tar­tozó szövetségek igazolt atlétái, a katonák cso­portjában a csehszlovák hadseregnek aktív szol­gáló katonai személyei indulhatnak. 3. Start a kassai Gajda-fürdő sporttelepén déli 12 órakor. 4. Nevezések a hivatalos nevezési lapokon 5 kor. nevezési díj melléklésével Zikmund Aulai, inspektor, Kassa, Fő-ucca 116. cimre, 1929 októ­ber 22-ig küldendői: be. Katonák nevezési dijat nem fizetnek. 5. Minden beérkező külföldi versenyző a kerü­let oklevelét és plakettjét, a távot befutó cseh­szlovák .versenyző a szövetség plakettjét és a ke­rület oklevelét nyeri. Azonkívül az első öt helye­zett tiszteletdijjal jutalmaztatok. A katonák cso­portjában az első három helyezett tiszteié bálját, további minden befutó a keiület oklevelét nyeri. 6. Az orvosi vizsgálatnak, amely a verseny előtt egy órával a startnál ejtetik íeg, tartozik min­den versenyző alávetni magát. 7. A versenyzőknek a rendezők utasításait kö­vetniük. kell. 8. A verseny egyúttal a csehszlovák marathon bajnokság jellegével bír. 9. A táv 42.200 m. — A kassai Gajda-fürdő pályáján egy kört futva a versenyzők a villamos vasút mentén, a Komenszky-uccán, Fő-uccán, Bárcán, Enyickém át a 249.8 kilométeres kőig, majd onnan vissza ugyanazon útvonalon a KAC pályáig teszik meg az utat, ahol még 200 métert futnak. Az útvonal mentén 8 ellenőrző és üdítő állomás van. 10. Óvás 15 perccel a verseny befejezte után 10 kor. dij lefizetése ellenében a versenybírónál adandó le. * Itt említjük meg, hogy a kassai nagyszabású marathoni versenyre ezúttal is meghívást kaptak: Csehszlovákia, Magyarország, Lengyelország^ Né­metország, Ausztria, Jugoszlávia, Olaszország bajnokai. Ausztria vasárnapi küzdelme négy fronton Bées, október 2. Ausztria íutballsportja vasár- nap négy fronton szerepleti válogatott csapatát. Schmieger tanár a két profiválogatottat a köret- kezőképen állította össze. Magyarország ellen Budapesten játszik: Franzl; Schramseis, Janda; Mock Kell inger, Sdhott; Siegl, Klíma, Geöhweidl, Horváth. Giebisch. Berlin ellen Becsben szerepel: Iliden; Gráf, Tandler, Sdhiciber, Bilok, Jainy, Weóiss, Wesse- hrfc, Ketfner, SdhaÍL, Pilwciio. -L abba, hanem intenziven fog dolgozni, hogy a jövő évben még az eddiginél is fényesebb eredménye­ket produkáljon. Ez pedig nagy szó, mert ezidén Bárány Pista szenzációs teljesítményeket ért el. Majd minden startja 1 percen belül volt? Leg­jobb eredménye 59.5 inp., a:i már csaknem világrekord! Bárány Pista nemcsak a gyorsuszás- lian volt a legjobb, hanem a hátuszásban is kivá­lónak bizonyult. Két tréninggel indult Béosben a hátuszásban és 1.12.4 mp-es remek -dménnyel győzött. Bárány e kötött uszíts nemben is a vilá­gon a legjobb lehet. Meg is ígérte, hogy a tél fo­lyamán a hátuszában is rendesen fog dolgozni. Bárány Pista minden vágya, hogy Los-Angeios- ben megnyerje a világbajnokságot. Erre minden remény megvan, hiszen még csak 23 éves, évről- óvre fejlődik, úgy hogy 1930—1931-re már el akarja érni Weissmüller idejét. Mi ismerjük Bá­rányt, akiben nemcsak a ritka képesség, hanem az akarat és szorgalom is meg van arra, hogy ezt a legnagyobb teljesítményt elérje. Bárányék büszkeséggel emlékeztek meg a többi egri úszókról is, mint Baranyairól a jövő közép távuszóról, Mártonllyról, a jeles hátuszóról, Szigritzről, Bitskeyről stb.-ről, akik annyi dicső­séget szereztek a magyar uszósportnak és azt a jövőben még gyarapítani fogják. A magyar uszó- sport most emelkedőben van, hiszen Eger mellett ott van Szeged, melynek szintén kiváló úszói van­nak. Szükség is van erre, hiszen a sport az egyik legfontosabb eszköz arra nézve, hogy Magyar- országot a világ minden sarkában megismerjék. Az egri úszókat már most elhalmozzák renge­teg meghívásokkal úgy a téli, mint a tavaszi ver­senyekre, melyek közül többet elfogadnak. Bárányék már most ígéretet tettek arra nézve, hogy a jövőre eljönnek Kassára a KAC verse­nyére.­A rövid kassai tartózkodás után Bárányét Lip- tószént-Iványba utaztak, ahol a nemeslelkii gazda Szent-Ivány József pártvezér fogadta a magyar uszósport világhiressógét és an.uk édes atyját. Grusetzky Ferenc. A II. osztályú magyar válogatott ellen Béosben jórészt a S'lován játékosai állanak ki. Grázban az osztrák amatőr válogatott a lengyel válogatottal játszik az Európa-serlegért. Bécshen mindezeken kívül Bécs ifjúsági váloga­tottja Pozsony ifjúsági teamjével mérkőzik. )( Csehszlovákia Svájc ellen a következő Xl-et állítja ki: Planicska, Zseni6ek, Hoyer, M.ada'on, Kada, Csipera Junek, <Svoboda, Bejb', Pucs, Kratochwill. )( A magyar uszgk Nizzában nem a legteljesebb sikerrel szerepeltek. Halasy a 400 méteren kika­pott az olasz Costolótól, aki 5:05.2 elsőrangú idő­vel került az első helyre, mig a magyar bajnok csak 5:27.4 időt úszott ki. A magyar vizipoló- csapat 12:2 (8:0) arányban győzött, Mészöly a 100 m. szabadúszóéban 1:05.2, Mártoffy a 100 m. ■háton 1:17 alatt győzött. )( A rimaszombati RP0S tízéves jubileuma. Rimaszombati tudósítónk je'enti: A rimaszombati Polgári Olvasókör égisze alatt 1919-ben megala­kult RPOS sportklub most vasárnap ünnepelte meg fennállásának tizedik évfordulóját. A jubilá- ris ünnepség délelőtt a kör székhazában megtar­tott díszközgyűléssel vette kezdetét. A diszköz- gvülés a kör színháztermében folyt le nagyszámú közönség jelenlétében, Márkus László elnöklésé­vel. Az elnök megnyitóbeszédé után Fráter György dr. főtitkár számolt be az elmúlt tiz év lokális sporteseményeiről, majd Rábeiy Károly a Polgári Olvasókör, Yáry iános a Kath. Olvasó- egylet, Dickmann Dezső a Kereskedelmi Testü­let, Löcherer Géza dr. a tenniszszakosztály, Ga benás János dr. Rimaszombat város nevében üd­vözölték a sportklubot a tízéves jubileum alkal­mából. A diszközgyülésen a kerületben sportegye­sületek közül egyedül a fülekig FTC képviseltette magát kiküldöttel, azonban levélben és táviratban az ország minden részéből elhalmozták a teslvér- khrbok szerenosekivánataikkal az RPOS-t. Délután a, Rozsnyói Sport Club csapata érkezett meg te­herautón s a városkerti sporttelepen nagyszámú közönség előtt mérkőzött (meg az RPOS-sal. A nívós sportot nyújtó bajnoki mérkőzést az RPOS 3:2 (3:1) arányban biztosan nyerte. Este a Tatra .szálló emeleti nagytermében táncmulatsággal egybekötött teaestély volt. )( Jugoszlávia 1929. évi bajnokcsapata vég­érvényesen a epalatói Hajdúk lett. )( Az Újpest—Slavia Középeurópai Knpa döntő­meccs terminusaira nézve még nem történt megyezés. A Slavia az október 20 és november 10 dátumot ajánlotta az Újpestnek. Az Újpest az előbbi dátumba csak akkor hajlandó belemenni, ha ez a meccs Prágában folyik le, miután olctóber 20-án Budapesten a Hungária—Ferencváros der- by-mérkőzés kerüli sorra. Amennyiben a Slavia ezen a vasárnapon nem játszhatna Prágában, úgy a serlegdöntő november első két vasárnapján fo­lyik le. A mérkőzés színhelyét ebben az esetben a kupabizottság sorsolja ki. )( A meráni nagy nemzetközi tenniszverseny vasárnap kezdődik meg 15 állam versenyzőinek részvételével. Csehszlovákiát: Kozseluh, Menzel, Malecsek, Rohrer, Lobkowitznó és Dulseimé kép­viselik. ■ " .. 1929 október 3, csütörtök. )( Egy 14 éves angol iskolásleány, M. Hinton Manchesterben a 200 yardos mellúszás angol re­kordját 3 mp.-re javította meg. )( Az országos amatőrbajnokság következő for­dulója vasárnap lesz. A DFC Prag és a Sparta Klandó harmadik meccsüket Rakomitzban játszók le Losenicky bíró vezetése mellett. Pilsenben az S KPilsen és a Sparta Kosire mérkőznek Frys bíráskodásával. )( Eső után köpönyeg. Rimaszombatból jelen­tik: A rimaszombati állam r endőre ég nem nagy barátja az itteni kisebbségi sportnak és ezen ér­zelmének adandó alkalomkor jelét is ad.ja: Annak idején megírtuk, hogy a rimaszombati rendőr­kapitány nem engedélyezte a RPOS augusztus 17—19-ére tervezett magyarországi útját, dacára annak, hogy a sportklub ezt már hetekkel előbb kérvényezte és magát előzetes költségekbe verte. A túra terve már feledésbe is merült, amikor szeptember végén Rábeiy Károlyt, a Polgári Kör elnökét a rendőrségre idézték és szóbelileg közöl­ték vele, hogy az országos hivatal engedélyezte a RPOS magyarországi túráját augusztus 17—20-ára. A humoros engedélyt a rendőrség írásban nem adta ki, pedig igazán érdek e történelmi doku­mentum lett volna ez az „eső utáni köpönyeg“- szerü elintézési mód. )( Nurmi - Koscsák-Pietkewicz találkozást akar létesíteni a oharlottenburgi SC a közljövőben. A három kiváló középtávfutó az 5000 méteren <iiz- dene meg egymással. A találkozás bizonyára világ­rekordot hozna. )( A Budai Harihárom Pozsc^yban. Az SK Bratielava vasárnapi vendége a Budai Harihárom csapata lesz. Orth Gyuri együttesének pozsonyi vendégszereplését fokozottabb érdéklődée előzi meg. )( A beregszászi Union az elmúlt szombaton 2:2 (0:1) arányban eldöntetlenül mérkőzött ar. Ungvári AC-bal, inig vasárnap a Munkácsi SE-t 5:0 (2:0) arányban legyőzte. Az Union legjobb emberei Kubát, Krémer és Hausmann voltak, akik a gólokat is rúgták. )( 7.04 méteres távolugrást ért el a norvég fő iskolai bajnokságokon a junior Wattens. )( Schmeling—Phill Seott—Sharkey a profi- boxolás világbajnok jelöltjei. A sokat vitatott Schmeling—Seott meccs^ még e tél folyamán létre­jön valószínűleg Floridában. E mérkőzés győz­tese kerül azulán a döntőben Sharkey-vel össze. )( Macenatier—Menzel találkozás folyik le e hét folyamán az LTC Prága pályáján. Macenauer nem­rég három szetben legyőzte Kozseluhot és így a meccs érdekesnek ígérkezik. Az alacsony terményárak és a szlowensikéi masyar mezAgazdák nehéz iáimig — Jaress Ante érseStujvári beszéde —­Beszámoltunk keddi számunkban a magyar nemzeti párt komáromi kerü­leti mezőgazdasági szakosztályának ér- sekujvári nagygyűléséről, amelyen töb­bek között Jaross Andor kerületi el­nök előadást tartott az alacsony ter­ményárak folytán megrendült mezőgaz­dasági helyzetről. A közérdekű elő­adást alább részletesen is leközöljük: A mélységes depresszió érzésével kellehez a tárgyhoz nyúlnom, ha csak némiképpen vissza akarom tükxöztetni azt a hangulatot, mely hónapok óta úrrá lett a gazdaközönsé­gen, amikor a tavaly október óta megindult árzuhanás a terménypiacon oly katasztrofális méreteket öltve a mai reménytelen helyzetet váltotta ki. Ennek a problémának a súlya ne­künk, magyar gazdáknak kétszeresen fáj; fáj mint gazdának, mert hisz munkánk gyümöl­csét érinti és foglalkozásunk teljes inproduk- tivitását jelenti, dacára az állandó, soha meg nem szűnő aktivitásunknak; de másodszor fáj a magyar ember sorsa, a nemzeti sors, mert hisz a szlovenszkói magyarság 80 százaléka foglalkozik mezőgazdasággal s a gazda fájdal­ma a nemzeti erő apadását is jelenti s kell, hogy a magyar nemzeti társadalom más réte­gei is az aggodalom érzésével és a segíteni akarás óhajával teljenek el, amikor a rideg számok világánál meg kell állapítani, hogy milliárdos értékek csúsztak ki és hullanak még állandóan ki a gazda kezéből, anélkül, hogy azokat a nemzeti társadalom visszakap­hatná. Szloveuszkóban úgyszólván minden a gazda jövedelmére számit; alig van ipari vállala­tunk, alig van kereskedelmi érdekeltségünk, mely a maga prosperitását ne a falun élő nép szükségleteire, annak vásárló képességére bazirozná; vidéki városaink kirakatai, gép­es áruraktárai vájjon nem a vidéki gazdakö- zönségnek kínálják szép, de bizony nekünk már aránytalanul drága áruikat. Azt hiszem, nem kell rámutatnom, mert a kereskedő- és iparostársaidalom maga fogja legjobban meg­mondani tudni, hogy mennyivel csökkent egy év alatt az üzleti forgalma; mennyivel keve­sebb forgalmi adót kell majd bevallania és mennyivel kevesebb a jövedelme az eddigiek­hez és ahhoz képest, amennyit a pénzügyi hatóságok követelnek tőle vallomásként. Mindezek tények, amelyek mindössze azt iga­zolják, hogy a mai államok struktúrája mel­lett nem lehet valamely társadalmi osztályt büntetlenül elszegényedni hagyni, mert az el­szegényedés tünete ragályos nyavalya és nem mentesíthető előle az egész organizmus. Hogy pedig a mezőgazdák mennyire az el­szegényedés ösvényére kerültek, azt igazolják pénzintézeteink. Alkalmam volt többhelyütt ilyenirányú információt szerezhetni, megdöb­bentő, mennyivel apadtak egyes intézeteknél, különösen a kisgazdakézből származó betétek s mennyivel emelkedett a kisgazdáknak nyúj­tott — bizony méregdrága — váltökiölcsöu. A terményárak esését előidéző közgazda- sági okok többé-kevésbé ismertek; ezúttal tehát csakis főbb vonásokban sorolom fel azo­kat. Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy a világháború óta tizenegy év múlt el felettünk s ezalatt a tizenegy év alatt az em­beriség újból mind intenzivebben látott hoz­zá a földek megműveléséhez, a kizökkent emberi munkaerő a technika modern vívmá­nya ivat felfegyverkezve és gazdasági tudósát is a kutatások eredményeivel kiegészítve in­dult neki a föld gyümölcseit kitermelni és szaporítani. Ennek eredményeképp állapitha- tók meg minden államiban az emelkedő ter­1 méseredmények, melyek fokozását az állami szervezet is nem egy helyen hatékonyan tá­mogatta. Ezt a lassan érvényre jutó tendenciát hir­telen károsan befolyásolta a tavalyi kitűnő világtermés és az idei közepesen felüli ter­més. A tavalyi termés nyomán még minde­nütt készletek állottak felhalmozva, amikor már megjelent az uj konkurrencia, az uj idei gabona. Az eredmény nem lehetett más, mint idegesség az egész vonalon, mindenki sie­tett értékesíteni. Úgy, ahogy vettek; venni pedig az abszolút tanácstalan kereskedő csak áron aulul vett. Nem lenne tökéletes a kép, ha meg nem említeném, hogy a katasztrofális helyzet al­kalmid szolgált az amerikai gabonaspekulá­ciónak, hogy a zavarosban halásszon és sú­lyosbította a helyzetet az, hogy a csehszlovák belföld 1928-ban nagyrészt importbuzával és liszttel fedezte szükségletét, mert a belföldi gazda áremelkedést várva, áruját tartotta s igy a piac külföldi olcsóbb áruval fedezte ma­gát. Amikor pedig a belföldi búza piacot ke­resett tavasszal, már minden hely telve volt importáruval. A statisztikai hivatal becslése szerint Szlo- • venszkó idei termése búzából 4 és fél millió métermázsa, rozsból 2.8 millió mm, árpából 4 és fél millió mm és zabból 2 millió métermá­zsát tesz ki; a képet szemlél tetővé teszi, ha kiszámítjuk, mily mértékű értékcsökkenés ál­lott be ezen terményekben. Ha csak a tava­lyi ilyenkori árakat és a mai árakat vetjük össze,- úgy meg kell tudnunk, hogy a búzánál 2.7 milliárd korona, a rozsnál 1.7 milliárd korona, az árpánál 2.7 milliárd ko­rona és a zabnál 1 milliárd korona értékű értékcsökkenés mutatkozik. Minden közgazdaságilag müveit ember tiszt­ián láthatja, hogy a produktivitás ilyen csök­kenése, — mert a produktivitás a termelő szempontjából az értékteremtés — veszélyes az állami organizmusra. Az elkeseredést növeli pedig az, hogy a mezőgazdasági termelvények ilyetén olcsósá­gát nem vette át az egész közszükségleti piac, sőt olyan cikkek, melyek iparilag valamely gabonából lesznek előállítva, mint például a liszt és a sör, szintén változatlan árral kerül­nek a fogyasztó kezébe. A háború előtt pél­dául a búza és a liszt közötti árdifferencia mindössze 50 százalék volt, ma ez majdnem 150 százalékot tesz ki. A statisztikai hivatal közlése szerint a nyár folyamán a közszükségleti cikkek ára szintén esett, mig azonban a terményárak esése 45— 50 százalékot tesz ki, addig ezen ipari jellegű cikkek ára egy év leforgása alatt mindössze 2.7—3 százalékot mutat. Magia a piac tehát nem reagál önként az agrár tendenciának s ha ennek okát kutat­juk, ugv mindenfelől egy a válasz: a köz­terhek és szociális kötelezettségek nem en gedik meg, hogy az árakkal lejebb men­jünk. Komáromban a júniusban tartott gazdanapon volt először alkalmam ezen témával foglal kozni s ekkor egyöntetűen megállapítottuk, hogy elérkezett annak az ideje, hogy maga az állam vegye a kezébe az olcsóság fokozatos bevezetését, azaz az agrárpiacon fellépett ol­csóság alapján intézményesen igyekezzék az olcsóbbodási folyamatot előmozdítani. Erre a felismerésre az vezetett, hogy látnunk kell. hogy dacára az ipar minden vonalon való tá­mogatósának, a külkereskedelmi mérleg pasz szdvitása növekszik, tehát közgazdasági leho-

Next

/
Oldalképek
Tartalom