Prágai Magyar Hirlap, 1929. szeptember (8. évfolyam, 198-221 / 2123-2146. szám)

1929-09-28 / 221. (2146.) szám

1929 aaeptconiber 28, wxwntxá.

ni i m i i i i 11 ni i i ni i ni miM

Az öreg Korányi proiesszor

(Az egészség és a betegség regénytléiből) Mai KRÚDY GYULA

ETESD A BESTIÁT!

Vannak szubtilis emberek, akik előtt igazolni kell magam: a címtől irt lakonikus és harcias igazságot annakidején egy amerikai asszony mondta, aki ewei a két szóba tömöritett bölcsességgel nyerte el egy newyorki újság pályázatának első diját. A feladat az voU: röviden meghatározni, mi az asszony legsikeresebb funkciója a szerelem és a boldog há~ stasélet megőrzésében? Bajtársnőnknek sikerűit rátapintania a lüktető igazságra, ami abból is kitűnik, hogy a régi pályázat óta máig is ez az egészséges elv győzedelmeskedik, mint egyedüli radikális módszer, az ingadozó férfihüség megszilárdításában.

Számi: Etesd a bestiái! . ..

Aki férfi ezekülán megvetéssel sújtaná a szerelem-konzerválás amerikai apo&totnőjét és késői híveit, annak nincs igaza.

Elvégre, abban már régen megállapodtunk, hogy minden csak gyomor kérdés és ahogy én a dolgokat látom, az a határozott érzésem, hogy dacára fejlődő technikánknak és lombosodé tudományunknak, egyre távolabb vagyunk attól a bizonyos pUida-szisstémától, ami eddig is csak fantasztikus-regény irók és lusta háziasszonyok fejében fordult meg. A lusta háziasszonyok s a jövő századok regényírói egy&orban emlegetik ugyanis a vitaminéi pilula táplálkozási zz elektromosságra járó szobalánnyal és a rakétarepülőgéppel, de mióta a Csáky Sándor szakácskönyvét ötvösöm, egyre kevésbbé hiszek a teóriában.

Irodalmárok fölhúzhatják az orrukat, kék- harisnyák elszédülhetnek a merészségtől: ki aserem mondani: az utóbbi idők könyvtermelésének egyik legizesebb müve a Csáky szakácskönyv, amit kiki úgy olvashat, ahogy Ízlése, gusztusa, irodalmi igénye megkívánja.

a könyv kicsit kulcsregény, kicsit fantasztikus (lásd: gesztenyével tőitöü pulyka), ideáit rmtvészettöriénelem és végül, de nem utolsósorban, savas-borsos, Ínycsiklandó pikantériái; művészi fényképekkel tarkított gyűjteménye. Az ember olvassa ezt a könyvei BriMon t- Savarin és Caréme, a konyhaművészet klasszikus mestereitől kezdve, a modem luxuséttermek raffrnáU bűvészeiéig és T húr zó Szaniszló 1603-ban adott galgóczi lakomájának menüjétől: „bgrjuhu* zsvffávat",

„ökörbél tejbe»“ stb. egészen a „párisi tűin- I kőig* és látja, hogy a jövő évszázadok repű- ' tógépeinek étkezőkocsijaiban nem pihdák neveivel fogják kitölteni az étlapokat, hanem francia ételnevekkel. Talán a név less más: a Pompadour levest úgy keresztelik majd, hogy ffSÜrü pürélexes Gráf Zeppelin módrá“, de ’a szöveg nem változik és valószínű, hogy a | Csáky tátrai vendégeinek unokái nagyobb szeretettel őrizgetik majd az emlékezésük vitrinjében a Cidky valamelyik tojáskrokett re- cepijét, mint az emlékbe vitt tátrai, festett • stoppolófát.

Hiába, az ember ne lázadozzon a tenné- : eset ellen, ne akarjon fölibe kerülni a gyom- j rónak, amikor úgyis minden tti a gyomorhoz , vezet. Lehel politizálni és regényt olvasni, < flörtölni és kirándulni, ideálokért lelkesülni '■ és cikkei írni, mindent szó néUcül megszakítunk déli harangszóra. Van abban valami, ' hogy a költők éhesen többet és szebbet köUöl j tek: nyugodtan dolgozhattak, az ihletűket , nem zavarta edénycsörgés és pecsenyeiüat és a korgó gyomor tisztább és fenköltebb gondolatokat ébreszt, mini egy zaftos, dús, zsíros < éz buja lakoma. ‘

Nos, a Csáky könyve nem költők megihle- ■ tésére született — olyan bő, dús és változató- . san gazdag — hanem kispolgári tűzhelyek és t luxushotelé]. felvirágoztatására. A vaskos kö- i tét izesebbnél izesebb történetekkel van meg- 1 töltve, friss útmutatásokkal sűrűn megspékel- ] ve és a kisérő történetek édes-savanyus már- ( tásával bőven leöntve. A történetek rajnai la- , zacok és tükörpontyok karrierjeit mesélik el , rövid és élvezetes formában, az elindulástól 1 kezdve, a bankettasztal emelvényéig, kispol- 1 gári tyúktojások Jockey-klub módra való el- 1 készítését ét molett narancsok rumos-konya- f kos lében töltött fogyókúráját.

Ennek a könyvnek ize, színe, értéke van, ] mint egy jó hóziletesnek, tudományos és népszerű egyszerre, könnyed és mindenekföiött értékes a tendenciája: kedi et és hozzáértést < gyújtani polgári tűzhelyekben, hogy ennél a 1 lángnál táplálóvá, ízessé, finommá, sokrétű- < vé levelesedjék az a bizonyos mesebeli hamu- 1 pogácsa, sült burgonya, vagy köménymagle- i vés is, amit rendszerint szegény szerelmesek < tervezgetnek a jövendő hdzasóletük menü- 1 kártyájára. Ez a szép és szociális irányzat egyik jőérléke a könyvnek, hiszen ha csőik né- 1 hány obiigát és unott ebéd, vacsora, vagy i bankett-műsort sikerűi megváltoztatnia, lm bő- i vilenie, vagy* felfrissít eme, már el is érte a i célját. 1

Ezt az okos és gazdag könyvet, ismétlem, , minden rangú, nemű és kom ember örömmel |

n.

A legnagyobb azerencsátiLeneég, ha a gyufóeska- tulyát kifelejti a hálókabátja zsebéből, vége van akkor a patriarkális nyugalomnak, a csendes, kiadós üldögélésnefk, mert a méhes felé nem merészel emberfia járni, amikor a tekintetes ur ott megtelepszik. Hiábavaló minden deszkafal-dönge- tés, káromkodás, bízvást szörnyet halhatna az ember a mérgelődéstől, mert senki se merészel a méhes közelébe jönni, mert hátha éppen a romlott szódavíz miatt átkozódik a tekintetes ur, mint tavaly ilyenkor, amely szódavíz gyomorfájásait okozta. A ezikviz-gyárban poshadt vizet használtak, meg is verte érte a jehova Svarzot. Akkor spriccelt a szódavize, amikor senki se várta".

— No, megáiig csak! — kiáltott fel Ulrik ur, ée balkezével megfogta a jobbkezét, mintha az segítene valamit a reggeli lelkiismeretfurdaláso- kon. — Megállj csak, Flegmán, — nagyon messzire kalandozol él a tárgytól, a ráklevee utókövet- kezményeitőL Hiszen hasznos a penitencia, különösen a magamfajta vén bűnösnél, aki már csak úgy tud pillanatnyi megnyugvást szerezni magának, ha eeténkint a cselédeinek elmeséli, hogy vannak még nagyobb gazemberek ezen a vidéken, így tud elaludni, Flegmán, az a szegény, nyomorult beteg... Hát mindennek a ráklevee volna az oka?

— A ráklevee sok mindennek: az oka. Egyoldalúvá teszi az embert! — felelt igen elkomolyodva Flegmán. — Máeszóvai: szórakozottá teszi a tekintetes urat. S igy felejti el az elhagyott méhesbe magával vinni a gyufát, a fidibuszt, holott érzése szerint az volna az időpont, amikor nyugodtan rágyújthatna a csibukjára, anélkül, hogy forgolódnia, ezellőzködnie, káromkodnia kellene annak rágyújtása közben. Nincs gyufa, vége van minden komódénak vissza kell térni a méhesből gyufáért a házba, de ekkorára elment már az enegiája a tekintetes urnák, hogy a magányosságot biztosi tő, komoly, aeszonynép által a méhek miatt is került helyen folytassa egészséges mulatozását. Uj szórakozást keres ée az asezonynép által is felkeresett lugasban, filagóriában, merengő helyen próbálkozik régi kedvével De, hajh, sem a latakía, sem a portioo csibukozása nem teszi meg többé azt a hatást, amelyet a férfias méhesben egy pipa tiszai-dohány is előidézett Szórakozott lesz a tekintetes ur, a hölgyekre gondol, akik lugasaikat, filagóriáikat mindenféle képecs- kékkel, arcképekkel, sőt még kézimunkákkal is szokták feldíszíteni. Meg kell maradná férfinak és sohase kérni kegyelmet a lugasban. Legjobb Pod- maniczky Frigyest okolni, hogy a tekintetes urat a politikában cserbenhagyták.

„— Akkorát nőttek körmeim az elmúlt éjszaka, mint egy halotté a koporsóban, amikor már csak a körmöknek óe szakáitoknak van kedvük és erejük növekedni. És te vén kérődző még mindig a Hölgyek Lugasáról beszélsz? — csattant fel Dirik ur.

— Ne felejtse el, hogy hányszor fntamodott a hölgyek kedvéért, amikor táncra hívták! — felelt „Flegmán". — Most már talán itt volna az ideje, hogy ne mindig a hölgyek véleményére gondoljon, amikor a saját egészségéről van azó. Azok as ördöngőe dámák majd csak meglesznek a tekintete* ur nélkül is. Akad huncut ebben az országban, aki azt mondja Csapó Gizellának, hogy ő tudja sütni a legjobb liba pecsenyét, holott a zsírnak a felét szereti félretenni, még abból a Mbuekából is, amelyet az imént csalogatott be a kertből és annyi időt sem adott neki, hogy a vén gúnárok kitanithassák arra, hogyan tegye magát kellemeteseé az életben, — igy például zsírosság szempontjából.

Ulrik nr elgondolkozott

— Igen, emlékszem a korszakra, amikor minden valamirevaló úriember azzal is ijesztgette az anyósát, hogy majd megválasztatja magát képviselőnek, levelezett Podmaniczky Frigyessel vagy Kossuth Ferenccel, pártba lépett é* a pártlap vezércikkét otthon a családi Lámpa alatt olyan szenvedélyes hangon olvasta fel, mintha ő maga irta volna. Az volt a legboldogabb ember, aki részeltetni tudta a hangját estefelé, hogy még újabb palackkal tegyenek az asztalra. Az ilyen férfitól reggel az anyósa kérdezte meg, hogy mit szeretne reggelizni, fiam? Én még „az éjféli szónok*4, V. beszédét is felolvastam otthon a családomnak, rámfüggesztették a szemüket, nem szóltak, de nyilvánvalóan azt gondolták magukban, hogy képviselőnek való ember vagyok. — „Csak hallgass, te bolond szív, csak hallgass arról a szép világról, amikor Magyarországon ilyen udvariassági formák között is megtalálhatta az ember a családi élet nyugalmát, a nők tiszteletét ée helyeslését, még lábzsákot is húztak rám hölgyi

és kellemes szájízzel olvashatja, a grizpaperli korától 9 diétás időiéig és nem lenne oktalan dolog, ha minden kozmetikus asztalán helyelfoglalna, mert a gyakorlat szerint egy passzi- rozott spenát és egy sárga erőleves nagyobb eredményt ér el az arcbőrfinomitásban, minden ibolymllatu kenőcsnél. / .

Ez a könyv garancia arra, hogy a piMák még sokára, taJdn sohasem fognak sorra kerülni. Csak annyi változás lesz, hogy egy kis Ízléssel,ígyelcvéssel, háziasszonyi ambícióval, rövidesen minden polgárnak: „jóasszony leves", „halduzmabuggyantott tojás“ és „párisi tilinkó“ Jog főni a fazekában.

Sz. Nagy Mici.

hozzátartozóim, amikor Miskolcra utaztam, hogy

ott Kossuth Ferenccel találkozzam." Csak hallgass, te hűséges, öreg szív, amellyel manapság mór senki se akar cserélni, mert elmúltak az ideálok ebből a világból. Hol találhatnék napjainkban olyan asszonyt, aki esős időben azon sopánkodna, hogy már háromszor megázott, negyedszer inkább otthon marad, megelégedik azzal, ha régi „Egyetértés" vezércikkeit olvasgatom a szórakoztatására? — mond Ulrik ur igazi elérzékenyülésével, mert igazában ilyen asszonyt szeretett volna, ha már feláldozza az „úgynevezett legénységét", festőit urfiságát.

„Flegmán", aki Ulrik ur legábrándoeabb gondolatai közepette is sötét, reménytelen, fanyar őszi szélként lengedezett a betegségeivel laboráló úriember körül, köhécselve igy szólt:

— Manapság már alig lehetne olyah asszonyt találni, aki megelégedne férje politikai pártállásával. É6 ezért nemcsak szerelmét, hűségét, de vagyonát is feláldozná. Nem elég az asszonyságoknak, hogy a férje naphosszam! a kormányt szidja, otthon, a négy fal között ie. „Nem bánom, ha bezárnak is értd: megmondom neked, Szivecském, hogy T. Kálmán volt a legnagyobb gazember". Ezt mondta hétfőn reggel a „régi okos ember" a feleségének és szombatig akár szappanos vízben áztathatta a lábait, semmiféle családi perpatvar nem ugrasztottá fel a karosszékéből.. .** ültéből.

— „Flegmán", már megint nem válogatod meg a szavakat, amikor a hötovekről beszélsz, — csóválta fejét Ulrik ur. —* Én ismertem Z. Jolánt, aki csak egyetlen egyszer merte a férjét „vén mame- luknak" nevezni és Z. nyomban elvált tőle.

— El? — kérdezte csípősen „Flegmán".

— Igenis, elvált, — felelt tüzesen Ulrik ur. — Nagyobb sértést nem mondhatott az asszony a férjének, nem is merte Z. Jolánt többé emberfia feleségül venni, még az öreg K—y se, pedig az váltig azt hangoztatta, hogy csak olyan asszonyt venne még egyszer feleségül, aki Debrecenben, a nagytemplomban megesküdne arra is, hogy a trónfosztó határozathoz fogja magát tartani.

„Flegmán" vállat vont:

— Hiszen igaz, hm^y a ,,Zathu reczkyék“ elválásának az volt az oka, hogy a tekintetes asszony hajthatatlan függetlenségi érzelmű vo-tt, „Zathu- reczky" pedig „ólHtólag" bejárt Nyíregyházára a szabadelvű párt gyűlésedre. Ezzel indokolta a tekintetes asszony, hogy miért is nem adott mindennap kedvére való ebédet az urának, mért verekedtek össze minden áldott este, amikor a postáról elhozatták az újságjaikat, — a tekintetes asszony természetesen az ellenzéki „Egyetértést" olvasta, földhöz vagdosta a harisnyakötését, ha nem irt kedvére valóan Csávolszky...

— Aki errefelé helyiérdekű vasutakat épített a ebbe belebukott, — kukkant közbe Ulrik ur, aki „Flegmámnál" szemben mindvégig konzervatív állásponton volt. („Ez a bolond előbb-utóbb belesodor valamely gyújtogatásba", — intette magát Ulrik ur.)

— Ugyanazt mondta egyszer Zathureczky ie, aki a „Nemzet" című kormánypárti lapot olvasta: ugyanakkor, amíg a tekintetes asszony a Csávolszky lapjára prenumerált. lem étien csak egyszer mondta meg véleményét „Zathureczky", leesett a függőlámpás, a poeta-er étek a lámpanehezékből szerteömlöttek, hogy volt dolga a cselédségnek másnap, amig összeseperte a törött tányérokkal együtt. „Zathureczkyt" ugyanakkor az ügyvédje szabadította ki az ágy alól, amely előtt töltött pistollyal járkált Z. Jolán. „Csak gyere ki, te vén mameluk!" — mondta a tekintetes asszony. — Szólt „Flegmán" befejezvén történetét és sajnálkozva rázta k.ezeit, mintha a legnagyobb fájdalommal emlékezne az eseményre, amely miatt a fentebb említett, példás életű házaspárt a bíróság egymástól elválasztotta. — Hiába irta a poetáskisasszony a veszedelmes újságokra, hogy címzettek elutaztak, az újságokat tovább küldték B.-be és a postáskisasszony olvasgatta őket. Persze, a postáskisasszony se ment szerencsésen férjhez, de az újságokat talán még manapság is küldik.

4 *

„Flegmáim" figyelmeztetése nyomán Ulrik úrhoz hasonló „beteges" úriember — az ő helyében legalább is megjegyezné magának az újságok címét, amelyek ime örökre megdöntötték azt a régi magyar álláspontot, hogy a politizálás szükséges a családi élet boldogságához. Nem lehet a helytelen kormánypolitikára fogni minden adóvégrehajtási, valamit tenni kell a boldogulás érdekében, mielőtt az ember végleg elkölt éné a maga és a felesége és a családja vagyonát, azokra n gyönyörű nemzetiszinü zászlókra, amelyek oly szivdobogtatóan lengedeznek a padláslyukakban. Szépen szól a kortesvers is, de az ember mégse vigasztalhatja vele egész életén át a búsuló feleségét, akármilyen derék honleány volna ie szegény. Csak Zrínyi Ilona költötte el a Rákóczinkért minden vagyonát... „Flegmán" mondta:

— Tekintetes uram, igaz, hogy már 55-ben vagyunk, amikor a férfiember nem igen érhet él sikereket a daliásságával, a táncával, a dalával, a lovagi mivoltával, a hírnevével a hölgyi világban. Ebben a korban el kell készülni arra is, hogy megmérgezi valamely komor csalódás az ember életét. De ni.ég mindig hátra van a bölcsesség, amellyel megpuhithntjuk a női sziveket... I

— Hiszen éppen azért gondoltam arra, hogy | fellépek képviselőnek, a politika még mindig ér | annyit, mintha az ember reggelig tudna táncolni, j

^Flegmán" megcsóválta a fejét.

Csak tessék emlékezni, „Korányi tanár nr még a polkázást is eltiltotta a táncok közül." A politikáról pedig ugyancsak megtudtuk, hogy rö-1

i viditi az életet És nem is minden asszony szereti, csak az öregebb fajta.

„Elég az“, — akarta mondani Ulrik ur, mert „vén konok létére" azt hitte, hogy asszonysegit- eég nélkül nem mehet végig hátralévő életén. De nem szólhatott, mert „Flegmann" előhívta Csapó Gizellát, a gazdasszonyt s miután igazolta, hogy Ulrik ur testi állapota, lelki harmóniája már megérett arra, hogy reggeliző asztalhoz ülhessen, ideje volna elővenni azt a hideg liba pecsenyét, amelyről már említés történt a történetben...

— A pecsenye zaftiában, félig fagyottan, drótkosárral letakarva az éléskamrában van, — felelt a gazdasszony.

— Mily messzire van tőle a liptai túrós doboz? — kérdezte „Flegmán" némi aggodalommal, mert igy nyár felé mindig a túrós dobozra gyanakodott, ha az ételek illatai, izei nem „stimmeltek", (mert „Flegmán" közönséges fráter volt, aki csak a gyomrával törődött.)

Csapó Gizella valamiképpen úgy mórikálta magát, mintha a tanfelügyelő' kérdésére felelne: kacsintott Ulrik urra, („rendes tanítójára",) és alattomos tiszteletlenséggel felelt:

„Tudom, hogy a térképen merre van Liptó vármegye. Tessék csak felöltöztetni a tekintetem urat, az ámbituson piros abrosszal terítettem, hogy akár a városi fogadóba képzelheti magát a tekintetes ur.

— Ez a liba a tegnapi liba? — kérdezte „Flegmán", mert még mindig nem volt megelégedve Csapó Gizella válaszaival. — Az a liba, amelyet a tekintetes ur éppen a bőséges rákleves miatt nem tudott kellően méltányolni? Szórakozotságá- ban nem vette észre, hogy zsírosabb is lehetne a liha. Sohasem hallottam, hogy a libazsírnak lába van. Elment.

Ulrik ur látván a közelgő vihart Csapó Gizella összevont tekintetében, udvarias finom ember létére igyekezett „Flegmán" baklövését jóvátenni.

— Mondja, Gizella lányom, milyen politikai pártot ajánlana, ha egyezer annyira egészséges volnék, hogy Pestre költözködhetnék?

Csapó Gizella fájdalmasan nézett álltában:

— Az én szegény apámnak az törte ketté as életét, hogy nem akart a Tisza Kálmán pártjába belépni. A főispán ráfogta, hogy bajt csinált az árvaszéknél. Most aztán a többit gondolhatja a tekintetes ur.

Az árulkodó „Flegmán" persze nyomban válaszolt Csapó Gizellának, hogy a tekintetes ur a jövő nyugalma, a megfontolt józanság, a bölcsesség miatt éppen a Tisza-pártba óhajt belépni.

— Meg is mérgezem — mondta egyszerűen Csapó Gizella és valamely ajtót bevágott a házban e a padlásra menvén: jódarab ideig nyekergette a száraz lóbőrt, hogy gazdáját zavarja

.........

(„

Állítólag ilyenkor sírt Csapó Gizella.")

*

De Ulrik ur és kebelbarátja, „Flegmán" elérte célját, mert egyedül maradt a libapeosenyével, amelynek igazi élvezetéhez ugyancsak nincs szükség az asszonyokra, (akárcsak a halevéshez). Mert az asszonyok mindig a szárazabbik részt, a ludhust akarnák megetetni azzal a férfival, akit állítólag szeretnek. Nem tudják a maguk eszével átlátni, hogy a tód húsánál sokkal élvezetesebbek azok a részek, amelyek például a bőrben, a bőr alatt, a megrágásra is alkalmas gyenge libacson- toknál rejtőzködnek. Azt akarják elhitetni a férfiakkal, hogy a csontokat nem illik szájba venni, csemcsegve szopogatni, (mert egyszer „Zathu- reczky" a csont helyett a saját ujjába harapott, persze, amikor a felesége ugorkásüveget akart a fejéhez vágni, mert Z. ur azt merészelte mondani, hogy a kovászos ugorka még nem elég érett.) Azt akarják elhitetni az asszonyok, hogy a ludesont voltaképpen csak az időjárás megjó- solására való őszvégen, — de nyáridőben voltaképpen csak arna való, hogy a „szegény, lemondó, nélkülöző asszony élettársak" kínlódjanak vele, miután a lúd javarészét átengedték a „teremtés urainak". Hohó, barátocskám, Ulrik ur eszén nem lehet túljárná, még ha „Koránja professzorra is hivatkozna valaki!" Igaz, hogy Korányi professzor eltiltotta a bözsiros eledelek élvezetétől Ulrik urat, inkább a tömör húsokat ajánlotta, amelyekkel könnyebben elbánhatik a sok viszontagságot látott gyomra, szive és emésztése. De józan ésszel meggondolva vonatkozhatik-e ez a tilalom a lábára, pláne a hideg lábára, amelynek fehér, dísztelen, egyszerű porcellán tálában csak a hideg zsir mutatkozik, olyan kellemetességgel, amint az ember akarja? — Nem, uram, a professzor a tilalmat nem igy .gondolta". A professzor bizonyosan úgy gondolta tanácsát, hogy nem szabad kanállal enni az élet örömeit, igy a ludzsirt sem; de kenyérdarabkákkal, (ha lehetne, friss cipóval, vagy „veknyivel"), kitörölgetni a tálat, rácélozni egy-egy csontocskára, amelyen még látható valamely leszopogatni való, elgondolkozni azon az időn, amikor a Indák még repültek és éppen a szárnycsontot megkeresni, amelyet Madarász Henrik francia király a legjobbnak mondott, pedig csak értett valamit a madarakhoz; mondjuk ki őszintén: azt még Korányi professzor 6e tiltotta meg komolyan, hogy a beteg várja meg a liba életkorában azt az időt. amikor minden kedve elment az embernek attól, hogy a libáyul komolyan foglalkozzon. „A vén lúd húsát csak egye meg Csapó Gizella."

S ilyenformán a tegnapi ráklevesnek nem kellett szégyenkeznie, de még a lepedőnagvságu asztalkendőnek sem, ha meggondoljuk, hogy ITL rik ur megfordította a szalvétát nyakában, bőgj’ ne érezze mindig a rákszngot, másnap, amit szeretne az ember elfelejteni.

*

Igen, Így kellett volna tölteni napjait beteg úri barátunknak, Ulrik urnák, ha merészelt volna valamit la tenni, egy „önálló lépést" —• de nem mert, csak az ágy szélén üldögélt, a lábait nézegette. ledobálta a papucsát, majd újra felvette, az élet örömeire gondolt. „A fene egye meg, mikor kér már egyszer tőlem tanácsot az öreg Korányi professzor, hogy mindezt elmondhatnám neki"

8