Prágai Magyar Hirlap, 1929. szeptember (8. évfolyam, 198-221 / 2123-2146. szám)
1929-09-06 / 202. (2127.) szám
19®9 szeptember 6, péntek. i szlovenszkői országos választmány a belügyminisztérium döntésivel szemben az inkormányzati jogkör tisztázása liléién a közigazgatási bírósághoz ippelil Blanár és Alap? magyar választmányi tagok sikeres munkája az országos választmány csütörtöki ülésén Pozsony, szeptember 5. (Pozsonyi szerkesztőségünk telefon jelentése,) Az országos választmány ma délelőtt tíz órakor Drobny János országos elnök elnök'leiével ülést tartott, amely délután félhárom órakor végződött, összesen száznegyvenhat napirendi pontot tárgyaltak le. Az elnök először ismertette a belügyminiszter rendeletét, amely szerint csakis az autonómiára vonatkozó közigazgatási kérdések képezhetik in+ernellációs indítvány tárgyát. Az országos elnök azonban a közügy érdekében beterjesztett kérdésekre hajlandó ezentúl is választ adni Dusek Viktor dr. néppárti és Cvinősek dr. Micsura-párti választmányi tagok az iránt intéznek kérdést, hogy mi indította a belügyminisztert a rendelet kiadására. Véleményük szerint éddig minden kérdés és indítvány, ami az országos választmányban fölmerült, nem haladta túl az autonómia keretét. Rla.nár Béla dr. magyar nemzeti párti tó lasztmányi tag kijelentése szerint ilyen ügyekben annak a kérdésnek eldöntése, vájjon az autonómia keretébe való-e, vagy nem, majdnem lehetetlen, de különben is a közügy a mérvadó és minden a köz javát illető ügy felvetése az autonómia keretébe tartozik. Az. elnök ragaszkodik a miniszteri rendelet betartásához, de újból hangsúlyozza, hogy a közügy érdekében fölvetett kérdésekre hajlandó válaszolni. Napirend előtt Alapv Gyula dr., kereszténysxociaJista választmányi tag két sürgős indítványt terjeszt elő és pedig a julius hatodik! nagy ciklon alkalmával Felsőcs&Uóköz, Som arja és a dunaszerdahelvi járások számos községében a katasztrofális jégverés által sújtott gazdáknak ingyen vetőmag és műtrágya kiosztásával való segélyezése, továbbá Bodrogközben a királyhelmeci, szobránci és kaposi járásokban az ériási fagykároktól sú jtott gazda közönségnek' szintén ilyen módon leendő támogatása érdekében. Az országos választmány Alapv Gyula dr. megindokolása alapján a két indítványt a legközelebbi választmányi ülés napirend jére tűzte ki. Ugyancsak Alapy Gyula dr. interpellálta meg az országos elnököt a vasárnapi munkaszünet országos rendezésének napi reíidre tűzése tárgyában. Drobny országos elnök kijelentette, hogy ennek az ügynek az egész állam területén való egységes rendezése folyamatban vanfi magyar színészet ügye Egy másik interpellációban Alapy Gyula dr. a magyar színészet országos segélyezésének elintézését sürgette meg. Az interpelláció szószerint a következő: A magyar színészet rendezése ügyében hozott döntés nem elégítette ki a magyar szinpártoló közönséget, mivel sem az országos szinpártoló egyesület, sem pedig az érdekelt városok kívánságait figyelembe nem vették. Hogy a működő színtársulatokkal szemben a közönség érdekképviseletének, az országos szín- pártoló egyesületnek meg legyenek a kellő biztosítékai, többek között arra van szükség, hogy a magyar színészek országos támogatására megszavazandó országos segély felett ez a szerv rendelkezhessék. Ebből*a céllból kérdezem az országos elnök urat, hajlandó-e a magyar színészet támogatására vonatkozó kérelmet tárgyalás céljából az országos választmány legközelebbi ülése elé terjeszteni. Drobny elnök az interpellációra nem válaszolt. Egy elvi kérdés Az elnök jelenti, hogy a belügyminiszter eltiltotta az országos képviselőtestületet attól, hogy a jegyzők magánmunkálatainak ügyével foglalkozzék, mert ez az állami igazgatás jogkörébe tartozik. Cvincsek dr. kanonok konstatálja, hogy az ezzel való foglalkozás megilleti az autonóm hatóságot. Blanár Béla dr. indítványozza., hogy azt a kérdést, vájjon a képviselőtestület jogos-e eljárni ebben az ügyben, a legfelsőbb bíróság eldöntése alá kell bocsátani. Az or^ szagos választmány ebben az értelemben határoz és az ügy előkészítésével meghízza Ivánka Milán dr., Dusek Viktor dr., Blanár Béla. dr., Cvincsek dr. és Tiso Ferenc választmányi tagokat. E bizottság elnöke Drobny országos elnök lesz. A belügyminiszter a minisztertanács határozata alapján az országos képviselőtestület határozatát a képviselőtestület, az országos választmány és a bizottságok tagjainak díjazását illetően megváltoztatta és a nem helyben lakó képviselőtestületi tagok diját napi 150 koronában, az utazás tartamát pedig egy napban állapította meg és kimondotta, hogy megilleti őket a másodosztályú vasúti jegy megtérítése. Az országos választmány tagjainak a belügyminiszter havi kétezer korona tiszteletűijat állapit meg és nem havi 3500. koronát, amint ezt az országos képviselőtestület elhatározta. Az országos választmány tagjainak a belügyminiszter az 1929. évre Szlovenszkó területére érvényes elsöosztályu vasúti szabadjegyet engedélyezett, az 1930. évre vonatkozólag pedig külön határozat hozandó. A helyben lakó képviselőtestületi tagok ülésenkint száz koronát kapnak. A bizottsági tagok ülésdija ugyanannyi, mint ez országos képviselőtestületi tagoké. (Prágában az országos választmány tagjai havi 4000, Morvaországban pedig 3500 korona tiszteletdij- ban részesülnek. A szerk.) Kállay József dr. agrárpárti választmányi tag konstatálja, hogy ebben az esetben több történt, mint amenynyit a törvény előirt, mert & határozatot nem csak a belügyminiszter és a pénzügyminiszter, de kifejezetten a minisztertanács bírálta el és az összeget megállapítani hivatott, képviselőtestület ezirányu megállapitását külön indok nélkül más összegekkel helyettesítette. Blanár Béla dr. indítványozza, hogy miután itt autonóm jogok érvényesítéséről van szó, a legközelebbi országos választmányi ülés foglalkozzék újból a kérdéssel és javaslatot dolgozzon ki az országos ■képviselőtestület számára. Alapy Gyula dr. és Milota Albert dr. egyetemi tanár is támogatja az indítványt. Az országos választmány az ügyet a képviselőtestület ülését előkészítő választmányi ülés napirendjére tűzte ki. Ezután a pozsonyi szinház két. páholyának a választmány részére kibérlésének kérdésénél Dusek dr. és Blanár Béla dr. indítványára az országos választmány elhatározta, hogy ezeket a páholyokat a magyar és a német előadásokra is kibérlik. Délután félhárom órakor a folyó ügyek elintézése után az ülés véget ért. Az országos választmány legközelebbi ülését szeptember I 12-én tartja. Reichenberg közelében kimbíott és szétroncsolódotí egy utasokkal zsui&M motoros szerelvény A katasztrófának hét halottja és huszonhat sebesiittjje van — A tulgyors tempó idézte elő a szeréncsétlenséget Reichenberg, szeptember 5. Ma reggel egynegyedhat órakor az oberhanischen— reichenbergi vonalon, amelyen motorszerel- vényen bonyolítják le a forgalmat, végzetes szerencsétlenség történt. A 2. számú szerelvény, amely egy fő- és egy mellékkocsibal állott, a szokásosnál valamivel gyorsabb tempóban haladt a pályatesten. A sinpár egy helyütt éles szögben kanyarodik. Amikor a motorkocsi ehhez a ponthoz ért, egyszerre kiugrott a sinek közül és meilékkccsi- ját magával rántva, a pályatest oldalára zuhant. A kisiklás következményei borzalmasak voltak. A két kocsi romokká zúzódott, A motorkocsi födele leszakadt, oldalai öszszeroppantak, de hasonló sors érte a hozzá-1 kapcsolt másik vagont is. Az utasokkal túlzsúfolt szerelvény romokban hevert a pályatest mellett és az összehajlott vasalketré- szek, gerendák közül az utasok kétségbeesett erőfeszítéssel törtek utat a szabadba. Különös és szerencsésnek mondható véletlennek tulajdonítható, hogy a katasztrófa aránylag nem vitt véghez olyan nagy pusztítást, amilyenre az első pillanatban gondolni lehetett. Két utas veszítette életét s a súlyos és könnyű sebesülted száma huszonhatig emelkedett. A szerencsétlenség helyszínére rövidesen kiérkezett a reichenbergi mentőállomás és tűzoltóság egész személyzete, amely első segítségben részesítette a baleset áldozatait, akiket azután autókon szállítottak a reichenbergi kórházba. A szerencsétlenség eíőidéző oka tekintetében egyelőre semmi biztosat sem állapítottak meg s a vizsgálat föltevések és találgatások között halad. A szakértők afelé hajlanak, hogy a végzetes kimenetelű katasztrófát a motorszerelvény vezetőjének rovására írják. Több tanú állitása szerint ugyanis a motorkocsi a megengedettnél nagyobb sebességgel haladt és a tempót az éles kanyarulatnál sem csökkentette. Angol-arab harcok Palesztinában London, szeptember 5. Jeruzsálem! jelentések szerint Tábor hegyénél súlyos ösz- szeütközésre került a sor az angol csapatok és a beduin felkelők között. Az utóbbiak számát hatszázra becsülték. A beduinok az éjszaka folyamán megtámadták a hegy lábánál fekvő falvakat és elhajtották a lakosság háziállatait Az ütközet tegnap egész nap tartott és csak a késő éjjeli órákban ért véget. A legújabb jelentések szerint az arbokat a Holt tenger partjára szorították, ahol megkísérelték, hogy visszavonuljanak Beiszam arab városába. London, szeptember 5. Bombayi jelentések szerint a városban nagy izgalmat keltett az a Mr, hogy az ismert Lavrence ezredes mohamedán szent férfiúnak öltözve Bombayba érkezett. A lapok jelentése szerint Lavrence, aki Peer Kaiani Sach név alatt utazik, s az indiai határkerületekben van dolga, csatlósaitól őrizve egy előkelő magánszállodában szállt meg. A pápa a palesztinai katolikusokért Róma, szeptember 5. Monsignore Valéry, a Szentszék palesztinai és egyiptomi apostoli kiküldöttje, akit a pápa sürgősen Rómába hivatott, vasárnap megérkezett és a pápánál azonnal magánkihallgatáson jelent meg. A kihallgatás egy óra hosszat tartott és a palesztinai helyzetre vonatkozott. XI. Pius pápa utasításokat adott a pápai delegátusnak, a palesztinai katholikusok védelmére vonatkozóan. Zsidé lOntetések Hontrálban Montreal, szeptember 5. A montreali zsidóság tüntető felvonulást redezett a város uc- cáin a palesztinai zsidómészárlás ellen való tiltakozáskénnen. A menetben negyvenezer zsidó vett részt. A rölvonulás utáni gyűlésen a zsidóság határozatot fogadott el, amelyben követeli a nyugtalanság okozóinak szigorú megbüntetését. Letartóztattaik a bukott Frankfurti Biztosítónak és testvér- bankjának három igazgatóját Hamis bukás, sikkasztás és mérleghamisítás címén indult eljárás Frankfurt, szeptember 5. A Frankfurti Ál-1 lalános Biztosítóintézet bukása a német pénzügyi világban nagy hullámokat vert és heteken át pánikszerű hangulatot keltett, amely erősen befolyásolta Középeurópa tőzsdéinek hangulatát. A kedélyek akkor kezdtek lecsillapodni, amikor hire kelt, hogy az érdekelt bankok segédkezet nyújtanak az összeomlott biztosítási intézet szanálásához. A szanálási akcióval párhuzamosan hatósági részről is megindult a vizsgálat azirányban, nem terheli-e felelősség a biztosítóintézet vezetőit. Egyes verziók szerint a vizsgálati hatóságok olyan adatokat szereztek, melyek szerint a biztosítóintézet igazgatói vétkéé mulasztásokat követtek el, melyek azután elkerülhetetlenné tették a rapid összeomlást. Nem ment tehát meglepetésszámba, amikor tegnap az előzetes nyomozás lefolytatása után a frankfurti államügyészség elfogató parancsot adott ki a biztosi tó intézet három igazgatója: Bockcr, Kirschbaum és Fuchs igazgatók ellen. Közülük Berkei' igazgató a neulieimi szanatóriumban pihen teái az utolsó tietek idegtépő izgalmait. Becker hevesen ellene szegült a letartóztat tási parancsot foganatosító hatósági közegeknek, akik erélyes fellépéssel törték meg ellenállását és magukkal vitték a frankfurti államügyészségre. Beoker arra próbált hivatkozni, hogy megrongált egészségi állapota gondos orvosi kezelést igénye], a hatósági orvos azonban semmi komoly alapot nem látott arra, hogy az igazgatót egészségi állapotára való tekintettel szabadlábon hagyják. A letartóztatott Beoker vezérigazgatója volt a Frankfurti Általános Biztosítóintézetnek, ő irányította az üzletet és most őt teszik elsősorban felelőssé az elhibázott, végzetes spekulációkért. Nemcsak a hamis bukás vádjával szemben kell védekeznie, hanem a letétek elsikkasz- tásával és a mérleg meghamisításával is meg vádolják. Az ügyészség elfogatóparancsa alapján Kirschbaum és Fuohs igazgatókat is letartóztatták. Kirschbaum joibbkeze a teljhatalmú vezérigazgatónak, mig Fuohs igazgató a Frankfurti Általános Biztosítóintézet testvérvállalatának, a Südwestdeutscher Banknak élén állt. A 26 éves Fuohs intim barátja volt a vizsgálat megindulásakor megszökött Sauerberg igazgatónak. Az államugyéezség az elfogatóparancsokat alapos és részletes könyvvizisgálat után bocsátotta ká, mikor kétségtelenül meggyőződöd arról, hogy Becker igazgató és társai csaMrd üzelmeket folytattak. A. detektívek egyébként azt is megállapították, hogy az utóbbi hetekben Becker vezér- igazgató Fuohs társaságában több nagy autó- kirándulást rendezett, melyek nyilvánvalóan azt a óéit szolgálták, hogy a két igazgató alkalmas helyen és időben átszökjön a német határon. tlemenceau súlyosan beteg Fáris, szeptember 5. Clémenceau hős/ szabb idő óta betegen fekszik vidéki házában. Állapota állítólag komoly agg oda lomra ad okot. A Journal szerint a 88 éves páciens néhány hét éta gyöngélkedik. Tegnap egy híres párisi specialista látogatta meg St. Vin- centben, de a professzor megígér te Clémen- ceaunak, hogy senki előtt nem nyilatkozik állapotáról s így a sajtó nem értesülhetett a t u la jd ónk éppé n i t ényálláeról. ■ IWI1HT