Prágai Magyar Hirlap, 1929. szeptember (8. évfolyam, 198-221 / 2123-2146. szám)
1929-09-05 / 201. (2126.) szám
8 ím szeptember %, tsftflErWft, Elkészült a vádirat Pedia Vince kémkedési ügyében — Szeptember 9-ére tűzték ki a főtárgyalást — Budapest, szeptember 4. (Budapesti szerkesztőségünk telefonj el enté se.) Az egész világ felfigyelt két hónappal ezelőtt a hidasnémeti eaeményekrte, amikor a magyar hatóságok kémkedés miatt letartóztatták Pecha Vince csehszlovák vasúti tisztviselőt, aki a hidasnémeti közös batárpályaudvaron telje- litett szolgálata közben a magyar hatóságok szerint Csehszlovákia javára kémszolgálatokat végzett. Az ügyből kifolyólag megindult diplomáciai eljárás után, amelynek során Csehszlovákia idleiglenesen szüneteltette a hidasnémeti vasutiforgalmat, végül is a csehszlovák hatóságok tudomásul vették Pecba Vince letartóztatását. Pechát Budapestre szállították, aki azóta a Margit-köruti katonai törvényszék fogházának lakója. A lefolytatott vizsgálat arra vezetett, hogy a katonai ügyészség a rendelkezésére álló adatok alapján kémkedés büntette elmén vádiratot is adott ki Pecha ellen. A Margit-köruti katonai törvényszéken már ki is tűzték ebben az ügyben a főtárgyalást. A tárgyalás vezetője Kovács 'dr. hadbiró-százados lesz. Pecha védelmére Cseh András dr. ügyvédet, katonai védőt rendelték ki. A rendkívüli érdeklődéssel várt tárgyalást szeptember 9-én kezdik meg a katonai törvényszék Margit-köruti épületében. A tárgyalás valószínűleg több napot fog igénybevenni. Minthogy kémkedésről van szó, természetes, hogy a tárgyalás szokás szerint a nyilvánosság teljes kizárásával fog lefolyni. Lehetséges azonban, hogy éppen azért, mert egész Európa felfigyel az zz ítélet kihirdetése után hivatalos közleményben fogják tájékoztatni a nyilvánosságot a perről és a meghozandó ítélet indokolásáról. rfílREK^ Sxeredai-Gruber Károly: NYÁRI ÉJ Sokat kacagtunk issó délutánon; Most hazatérünk csöndos-boldogan. AranykÓd úszik ringó rózsaáron S nagy éj lett, csókos, issó, hangtalan. Táróiból ilibben k5nnyü$sárnyu szellő. Meséket zeng a mámoros liget Kinyílott rózsák illatontó keblén Gyöngyékes harmat resaketön piheg. S körüllobog a nyárnak glóriája Harangok búgnak túl a kék risen. Nagy éj, magasztos. Napsugárkisasszony Forró keze kezemben megpihen ... Táncos koboldok álomból serkenve Reánk nevetnek, hallgatják szavam; S a* öreg erdőn hószin paripáján Dalok tündére halkan átsuhan. A PRÁGAI MOZIK MŰSORA Adria; Noé bárkája. (Beszélőfilm.) Berniek: A sst, veiti orgonista. Hveeda: Vénusz. (N. Talmadge). Lucerna: Komédiáshajő. (Beezélőfilm). Ládo: Gróf Monté Christo. Metró: Pori. (Negyedik hőt) gKPT. Előfizetőink és Olvasóink figyelméitf! Magyar, olasz, lengyel és román rizu- mok, illetve útlevelek meghosssabbitása végett méltóztassanak útleveleiket a P. M. H. pozsonyi kiadóhivatalához, Brati- slava, Grössling-o. 86. L eimre beküldeni. A többi államokba szóló vízumok megszerzését a prágai kiadóhivatal: [S^Prahi II., Panská *!ice 12. III., eszközli. —■ Halálozás. Kassai szerkesztőségünk telefonálja: Özv. Beller Károlyné szeptember 3-án hosszas betegség után meghalt. A tekintélyes régi keresekdő-családból való elhunyt urinőt ma temették el nagy részvét mellett — Tűz egy budapesti gyártelepen. Budapesti szerkesztőségünk telefonálja: Ma délben veszedelmes tűz ütött ki a Fanto olajmüvek Bajza uccai telepén. A kivonult tűzoltóságnak megfeszített munkával sikerült lokalizálni a tüzet, A tűz úgy keletkezett, hogy a műhelyben lenolajat, főztek, amelyhez sokkal magasabb hőfokú gyantát kevertek, amire a lenolaj önmagától kigyulladt. — Eltűnt egy kassai iskolásleány. Kassai szerkesztőségünk telefonálja: Simkó Erzsébet 14 éves iskolásleány még az elmu-lt hónap 25-én eltűnt szüleinek Nyár-uccai' lakásáról, azóta nyoma veszett. A rendőrség nyomoz az eltűnt, leány után. — A beszélő mozi a tanítás szolgálatában. A newyorki Columbia egyetem tanárképző szakosz tálya behatóan foglalkozott azzal a kérdéssel, miként lehetne a beszélő filmet felhasználni az oktatásban. A tervezetét több amerikai elemi és középiskola elfogadta, úgyhogy egyes intézetek már az idei szeptembertől kezdve rendszeres tani- tóesátőzül használják a beszélő filmet A modern pedagógusok nagy sikert várnak ettől az újításitól. Hiszen az iskolának módjában áll, hogy a legki- nünőbb előadót vegye igénybe, aki hangjával, előadóképességével és a jól megválasztott illusztrációkkal hasson az ifjúságra. Az első kísérlet az acélgyártás bemutatása lesz. A gyártás minden fázisát kitűnő magyarázat kiséri, a tanuló a legjobbat tótja és a legtanulságosabbat hallja. Csak az a kétséges, hogy a kitűnő előadás tudja-e pótolni az élő tanár szuggesztiv hatását? Ha az előadóművészét a tanulságos képekkel együtt ezt is el tudja érni, akkor hamarosan uj korszak kezdődik az iskolákban, nem le6z többé rossz tanár és néma lesz gyatrán felszerelt iskola! — A losonci YMCA női kurzusa. Losonci tudósítónk j.elenti: Október 10-én nagyszabásai (kurzus indul meg a losonci YMCA rendezésében, amely a nő és anya problémáival fog foglalkozni és szemináriumszerüleg tárgyalja meg (hallgatóságával a modern tudományosságnak a nőket és anyákat érdeklő fontos és gyakorlati eredményeit és vívmányait. A kurzus három szakcsoportra tagozódik: orvosi, pedagógiai és háztartási szemináriumra. Az orvosi ■szemináriumban Gedő Mátyás dr. a nő és anya higiéniájáról, Reiner Ernő dr. a csecsemő- és gyermekgondozás problémáiról, Altmann Sándor dr. pedig szociálhigiéniai kérdésekről fognak előadásokat tartani. A pedagógiai szeminárium a gyermeknevelés gyakorlati problémáit fogja megtárgyalni Gombos Ferenc titkár vezetése mellett. Külön előadásokkal szerepelnek e csoportnál Kuszy Emil ev. lelkész, aki a vallásos nevelésről, Pásztor Mihály tanár, aki a család és iskola viszonyáról, Nagy Sándor okleveles képzőintézeti tanár, aki az ifjúsági ér gyermekirodalom kérdéséről fognak beszélni. Á háztartási szeminárium, amelynek vezetője Vágó Imre dr. mérnök, 10 előadásban fogja ismertetni és bemutatni a modem technikának azokat a vívmányait, amiket az emberi tudomány a háztartás szolgálatába állított. A világítás, fűtés, szellőztetés, vízszolgáltatás, tisztító munkálatok és a konyha technikai uji- tásai sorra bemutatásra fognak kerülni. Kurzus végeztével az YMCA összes földszinti helyiségeiben nagy karácsonyi kiállítást, illetve vásárt fognak rendezni mindazok a cégek, melyek meg akarják ismertetni a nagyközönséget egészségügyi, pedagógiai és háztartástechnikai vonatkozás 4rwcrkkeiYk*h — Egy olasz község emléket állított volt lelkipásztorának, a pápának. Római hir szerint a Turin melletti Pinerolo községben a Szent Móric-templomban emléktáblát lepleztek le annak emlékére, hogy a most uarlkodó pápa 1873-tól 1875-ig ott leíkipásztoroskodott. Az j ünnepségen többezerfőnyi tömeg vett részt. Este a.z egész községet kivilágították. — A nragarakta máglyán elevenen megégett egy gyermek. Nyitrai tudósitóenk jelenti: A Privigye melletti Dlzsin községben borzalmas szerencsétlenséget eredményezett a szülői felügyelet hiánya. A három és fél éves Hóm óla Tamást szülei egyediül hagyták otthon, minden felügyelet nélkül. A kisgyerek az udvarra ment, ahol egy égő cigarettát talált. A cigarettára szalmát hordott, majd fát rakott rá. Néhány perc elmúltával hatalmas máglya lobogott az udvaron. A kisgyermek, miközben ismét fát akart rakni a tűzre, megcsúszott és a tűzbe esett, ahol valósággal megsült. A szomszédok a nagy sikoltozásra odasiettek és eloltották a tüzet, a szerencsétlen gyermeket azonban már nem tudták megmenteni. Borzalmas tüzhalált balt A gondatlan szülők ellen megindult az eljárás. — A tyúkokkal akarják megmenteni Moszkvái. Londonból jelentik: A szovjet földművelésügyi nép biztossága a husinség leküzdésére megindított házinyultenyésztési akció kudarca után most a baromfitenyésztés megszervezésével akarja megszüntetni a szovjet összes gazdasági bajait. Á kormány augusztus 24-én szerződést kötött a vörös cserkészszövetséggel és kinevezte azt a baromfitenyésztés fővédnökének. A cserkészek esküt tesznek, hogy Szovjetoroszország üeszea tyúkjait legfőbb gondoskodásuk tárgyává fogják tenni és hogy különösen számon fogják tartani az összes tojásokat. Minden tyúkot, amely évenként száznál több tojást tojik, a tulajdonosokra való tekintet nélkül beszolgáltatnak a kerületi fajtyuk-állomásra s ott állami tulajdonba kerülnek. Hivatalos számítások alapján a cserkészek ellenőrzése alatt levő tojásszedésből évi 10 millió rubel értékű to- jáskivitelre számítanak, ami elegendő lesz 5000 traktor vásárlásához. A lap megjegyzi: „Ha Rómát Indák mentették meg, miért ne menthetnék meg Moszkvát a tyúkok". — Vakmerő rablótámadás Nyitrám. Nyitrai tudóisitónk jelenti: Tegnap este vakmerő rablás történt a nyitrai Masaryk-uooa mellett. Guderna Istvánné kistőzsdésné az esti zárás után hazafelé indult s mikor a laktanya melletti szűk uocához ért, hirtelen előtte termett egy suhanc, aki kikapta kezéből kézitáskáját. A megtámadott asszony segítségért kezdett kiabálni, a következő pillanatban azonban mellette termett két másik suhanc, akik oly fenyegető magatartást tanúsítottak, hogy a megszeppent asszony elhallgatott. A suhancok abban a reményben követték el a rablást, hogy a kis1 tőzsde egész napi bevétele az asz- szonynál van, számitásukban azonban csalódtak, mert éppen ez alkalommal mindössze néhány korona volt a kézitáskában. A rendőrség erélyes nyomozást indított a rablók fci- 1 étén ek megáll apitá sára. HALTEHBERGER Gyártelepek: Budapest - KoSice PieSSany FEST - TISZTÍT - MOS Központi üzem címe-. Haltenberger Festögyár, KoSice 2 Az ainsterdami tőzsdén törölni akarják az összes olasz értékpapírokat. Amsterdamból jelentik: Az amsterdarni tőzsde vezetősége elhatározta, hogy ezentúl nem ad engedélyt olasz kötvények vagy részvények hivatalos jegyzésére, mivel a tőzsde és az olasz kormány között az olasz vasúti kölcsön szolgálata ügyében megkezdett tárgyalások mindeddig eredménytelenek maradtak. Ha pedig a tárgyalások végleg hajótörést szenvednek, az összes jelenleg hivatalosan jegyzett olasz értékpapíroknak el kelj tűnniük az amsferda úri fcŐBBdérőT LEGÚJABB SPORT SK Bratislava—Sparta 4:8 (2:1) Ma délután Prágában lejátszott barátságos mérkőzés. A pozsonyi csapat az utolsó percben szerzett góllal győzte le a válogatottjai nélkül szereplő Spartát. Priboj és Bulla a mezőny legjobb emberei. — Titokzatos járvány egy somogyi községben. Kaposvárról jelentik: A somogymegyei Koppány- szántó községben titokzatos betegség ütötte fel a fejét, amelyben egy földmives családjával együtt meghalt. Az orvosok megállapították, hogy a betegség ragályos és kézfogással elkapható. A községet elzárták s a lakosság csak engedéllyel hagyhatja el lakóhelyét. — Beugrott a Hernádha. Kacsai szerkesztőségünk telefonálja: S. Irén 14 éves leány, aki a Mikes Kelemen uccában lakik, ma délelőtt a liget mellett a Hernádiba ugrott. Konrádi Lajos péksegéd, aki éppen arra ment, utána ugrott és kimentette a fuldoklót. Eszméletlen állapotban szállították a kórházba, ahol kihallgatni még nem lehetett. — Nfiteán edfogtak egy veszedelmes besurranótolvajt. Nyitrai tudósitónk jelenti: Kö- nig nagyemőkei kereskedő lakásába tegnap éjjel a nyitott ablakon keresztül behatolt egy Cs. J. nevű fiatalkorú suhanc és feltörte az1 egyik szekrényt, ahonnan ego,' aranyórát és láncot, valamint nagyobb összegű osztrák valutát és különböző okmányokat emelt el. A károsult feljelentésére megindult nyomozás során másnap reggel Nyitrán sikerült a fiatal tolvajt hurokra keriteni éppen abban a pillanatban, amikor az egyik ékszerésznek olcsóm 'megvételre kínálta az aranyláncot. Kihallgatása során beismerte azt is, hogy ő volt a tettes a hónapokkal ezelőtt König kereskedő kárára elkövetett hasonló lopásnak, mely alkalommal szintén 'különféle ékszereket és készpénzt zsákmányolt. A megtévedt fiú felett a fiatalkorúak bírósága fog Ítéletet mondani. A napsugarak e a tavaszi szellő kiszívják a bőrben tévő festőanyagokat, a szeplőket és a májfolto- kaL Ezen arcot csúfító foltocskák sokszor ellepik az egész arcot A fol- toearcuak eddig hiába kerestek arctisztítót, a legújabb a világhírű MARY CRÉM eltávolít minden Használat előtt — foltot pattanást, kiütést használat után gyorsan, nagyon gyorsan és biztosan. Az arc tiszta alabástrom fehér és sima lesz, az arcbőr visszanyeri üdeségét frisseségót Kapható gyógyszertárban, drogériában és parfümériában. Készíti: Dr. Pollák gyógyszertára, PieSfanv. Naponta pőstaJ szétküldés. Garnitúra 22.50 Ki., nappali krém 10 K8., éjjeli (szeplőirtó) 10 Kő. Vigyázat! Csak valódit fogadjon el! A legújabb trükk. Madridból jelentik: Egy íszélhámos rendkívül ügyes módon csapta be a legnagyobb madridi áruházat. Jólöltözött fiatalember jelent meg az egyik nagy férfidivat- áruházban és két öltöny ruhát választott ki Imagámak. Postatisztviselőnek adta ki magát és megkérte az osztályvezetőt, hogy egy kifutó Ifiu kisérje el a ruhákkal a lakására. „A szüleimnek akarom megmutatni a ruhát — mondotta — 6b a helyszínen rögtön átadom a pénzt.*4 A boltiszolga gyanútlanul követte a ruhákkal a fiatalembert, aki egy igen elegáns lakásba vezette. Itt leültette egy szalónba, ő imaga pedig eltűnt, az egyik ajtón, mondván, (hogy azonnal j'ön. A két ruhát is magávaJ vitte, "hogy szüleinek megmutassa. A boltiszolga jó negyedóráig várakozott a, szalónban anélkül, hogy bárki is törődött volna vele. Végül is kinyílt az egyik ajtó és egy nyájas, öregedő nr beinvitálta egy másik szobába. Ttt leültette és a következőket kérdezte tőle: „Melyik foga fáj. fiatalember?*1 A fiatalember előadta, hogy nem a foga fáj, hanem ruhákat hozott. A fogorvos persze nem ismerte a szélhámost, aki a lakásnak egy másik ajtaján angolosan távozott a két noihAmi Rablógyilkotságnak jöttek nyomára a ghimesi uradalmi erdőben dolgozó munkások (Saját tudósi tónktól.) Tegnap délután feldúlt arou munkások keresték fel a ghimesi csendőrséget és szaggatott hangon mondták el, hogy a ghimesi Forgách-féle uradalmi erdőben gyilkosságnak jöttek a nyomára. A csen dór ség azonnal a helyszínre ment a ! munkásokkal együtt, ahol borzalmas látvány tárult szemeik elé. Az egyik fa tövében égy oszlásnak induló holttest hevert, melynek fején több hatalma* mély vágású seb éktelenkedett Az azonnal bevezetett nyomozás során megái lapitást nyert, hogy a faluból augusztus 24-én eltűnt .Tankútár István 22 éves gazdag legény, aki a környéken milliomos hírében állott. Jankulár vagyona ugyan nem volt olyan nagy, mint hitték, mégis jó negyedmillióra becsülhető. A csend ör&ég telefon értesítésére azonnal bírói szemlét tartottak, egyben megejtették a boncolást, melynek során megállapítást nyert, hogy a hulla fején három halálos sebet ejtett a gyilkos. Az egyik ütés hátulról érte Jankulár fejét, mig a másik kettő oldalról. A jelek szerint igy olyképpen konstruálható a gyilkosság, hogy a gyilkos rálesett áldozatára és amikor a* közelébe ért, egy élesre fent fejszével hátulról fejbesujtotta, majd mikor áldozata összeesett, még kétszer fejébe hasította a baltát és amikor látta, hogy áldozata kiszenvedett, elmenekült. A hulla ruháinak zsebeiben semmit nem találtak s igy nincs kizárva, hogy rablógyilkosság történt. Felmerült azonban annak a .valószínűsége is, hogy Jankulár t valamelyik örököse ütötte le. A c&endőrség gyanú ok ok alapján két rokonát őrizetbe is vette és a fogházba szállította. Kihallgatásuk során mindketten kereken tagadták a gyilkosság elkövetését. A nyomozás nagy eréllyel folyik tovább. Magyar leánjfatthon Prágában A Prága-Smichov, Havlicková ul. 10. szám alatt levő, magyar főiskolai hallgatcnők részére létesített,* Róza-Otthon név alatt vezetett leányotthonban az 1929. iskolai évre 4 hely üresedett meg. Az otthon Prága legegészségesebb helyén, 4 nagy, egészséges, világos, száraz, elsőemeleti szobában van elhelyezve. Az ebben való bennlakásra pályázhatnak olyan magyar nemzetiségű leányok, akik tanulmányaikat Prágában levő egyetemeken vagy egyéb főiskolákon végzik. Fizetendő: legkésőbb minden hő 5. napjáig előzetes havi részletekben a Róza-Otthon titkárnője kezéhez havi 200 (kettőszáz) korona. Ezért az ellenérték: lakás, fűtés, világítás, takarítás és reggeli. (Szegénysorsu és jótanuló egyetemi hallgatőnők ebédet és vacsorát a prágai magyar diákmenzán kaphatnak jutányosán.) Ágyneműt (párnát, párnahajat), lepedőt és takarót a növendékek maguk hoznak. Mosásról maguk gondoskodnak. Zongorahasználat ingyen. — Kötelező továbbá, hogy az otthonban ingyen nyújtott angol vagy német nyelvórákon a bennlakók résztvegyenek. Az Otthon vezetősége fenntartja azon jogát, hogy a nem megfelelő viseletű, összeférhetetlen, a házi rendet be nem tartó, esetleg ragályos betegségben szenvedő hallgatónőkkel az Otthont elhagyathassa, a bennlakó növendékek részéről azonban felmondásnak csak a tanév végére van helye. Kivétel ez alól, ha valaki a II. szemeszterben tényleg más városban folytatja tanulmányait és ezt a más egyetemen való felvétellel igazolja, vagy betegség miatt tényleg nem folytathatja tanulmányait A felvételt kérők ez iránti kérelmüket f. évi szeptember hó 1-ig küldjék be dr. Irmán Klára, a Róza-Otthon titkárnője címére (Praha-Smichov, Havlicková ul. 10. 1.) A kérvényhez csatolandó: 1. iskolai bizonyítvány; 2. erkölcsi bizonyítvány; 3. egy kötelező nyilatkozat, hogy a folyamodó a jelen pályázatban irt feltételeket és a házirendet betartja; 4. egy, a szülő vagy a gyám részéről kiállított kötelező nyilatkozat, úgy e feltételek tudomásulvételét illetően, valamint arra vonatkozólag, hogy a fizetési feltételek pontos betartásáért készfizető kezességet vállal; 5. hatósági bizonyítvány arról, hogy a folyamodó, illetve szülő vagy gyámja a fönt körülírt fizetési kötelezettségiikuek eleget tenni képesek. A felvétel tárgyában a Róza-Otthon vezetősége a legjobb belátása szerint határoz. A szlovenszkói magyar egyetemi hallgatók támogatására alakult társadalmi nngybizott- ság 1929. évi augusztus 2-án tartott illéséből: I)r. Grosshniid Géza, szenátor, a bizottság elnöke. Dr. Irmán Klára, a Róza-Otthon titkárnője-