Prágai Magyar Hirlap, 1929. szeptember (8. évfolyam, 198-221 / 2123-2146. szám)
1929-09-18 / 212. (2137.) szám
1929 zeptember 18, szerda. *PRXGAI A\aG^AR- rtTRLAP 9 MILYEN IDŐ VÁRHATÓ Az időjárás lényegében változatlan. Nappal a hőmérséklet nyári magasságon ran, éjszaka és reggel azonban erősebb lehűlés áll be. — Tdőprognő- zis: Túlnyomóan szép, nappal meleg, nyugodt, gyönge délkeleti széllel. — Túlfűtött sovinizmus jegyében folyt le a délszlovenszkói szlovák akadémikusok alakuló közgyűlése. E hó 15-én tartották Délszlo- vensz'kó szlovák akadémikusai első összejövetelüket Érsekujvárott. A diák gyűlésen megjelent K öli szele dr. pozsonyi egyetemi tanár is, aki bevezető ünnepi szónoklatként egy beteges sovinizmustól átfűtött pánszláv agitá- ciós beszédet tartott. Az uj egyesület főcéljául a szlovák nyelvhatárnak a Dunáig való kitolását és a Csallóköznek csehszlovák iskolák által való elszlávositását tűzte ki. De — úgymond — ez a munka is csak egy-egy lépcsőfoka lehet a minden szlávot egységbe fogó pánszláv eszmének. Hasonló szellemben beszéltek az egyes szlovák diák- és társadalmi egyesületék kiküldöttei is. A magyar főiskolások nevében Berecz Kálmán és Dobossy Tmre jelentek meg az alakuló gyűlésen. Dobossy Imire bátorhan.gu beszédében a kisebbségi magyarság sérelmeire és a kisebbségi jogok tiszteletben tartására hívta föl a szlovák diákok figyelmét. —A nyitrai fogházba szállították a sintavai bestiális gyilkosság tettesét. Nyitrai tudósi- tónk jelenti: Napokkal ezelőtt részletes tudósításban hoztunk hirt arról a borzalmas kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságról, amely a közeli Sintava- községben történt, ahol Pol- lák József falusi legény három revolverlövéssel leteritette Smitala István mezőőrt, akivel régebb idő óta ellenséges viszonyban állott. A nyomozás befejezésével kétségtelenül kitűnt, hogy a gyilkosság bosszú müve vblt. Pollák ugyanis több esetben megfenyegeti. Smitalát, akire azért haragudott, mert több alkalommal följelentette krumplilopásért. A gyilkos legény holnap kerül a vizsgálóbíró elé. Mivel kétségtelen, hogy a gyilkosságot előre megfontolt. szándékkal, tervszerűen követte el, az ügy valószínűleg az esküdtbiróság elé kerül. xx Rádiókészülékek, alkatrészek legelőnyösebben Blődynél, Kosice, Fő-u. 61. Telefon 887. — „A munkácsi baptisták harca püspökük e!Ien“ cimü, két hét előtti hírünkkel szemben Procházka dr., a csehszlovák baptisták titkára, annak a helyreigazító nyilatkozatnak közlésére kérte föl szerkesztőségünket, hogy ez a hir nem felel meg a valóságnak, miután a baptista. egyház munkácsi tagjai a hírben közölteket papjukkal szemben nem követték el. Egy 19 éves kottái legény Sétlékenységből megölte Hatat mostohaanyja újszülött csecsemőjét Falusi dráma, amelyre csak a pszihoanalizis deríthetne világosságot JímcxLs Komárom, szeptember 17. (Saját tudósítónktól.) A komáromi esküdtszék most kezdte meg őszi ülésszakát, amelyen mindössze két bűnügy kerül tárgyalásra. Kedden Mordács István kol- tai tizenkilencéves legény bűnügyét tárgyalta az esküdtszék, aki ellen az ügyészség négynapos újszülött fóltestvére meggyilkolása miatt emelt vádat. A bűncselekményt Mordáes úgy követte el, hogy ez év május 10-én a koltai fogyasztási szövetkezetben vásárolt lugkövet föloldotta és a csecsemő szájába töltötte, mire az nemsokára belehalt a súlyos mérgezésbe. A legény a csendőrök előtt beismerte tettét és azt hozta föl okul, hogy a gyerek sírását akarta megszüntetni, majd vallomását módosította és bevallotta- az igazi okot: féltékeny lett mostohaanyjára. Apja ugyanis másodszor nősülvén, magánál 25 évvel fiatalabb leányt vett el feleségül, akiről a faluban azt hiresztelték, hogy a legények után szaladgál. A mostohafiu abban a bitben volt, hogy a csecsemő nem is féltestvére és ezért követte el a gyilkosságot. Az esküdtszék elnöke Vincze Aurél dr. kerületi bírósági elnök volt, aki a tárgyalást vezette. A vádlott az első vallomását tartotta fönn, hogy v a gyermeket a lugkőoldattal csak a sírás miatt akarta elhallgattatni. A kihallgatott tanuk, a csendőrök és a község jegyzője azonban igazolták a szándékos emberölés bűncselekményét, mig családi hozzátartozói nem kívántak vallomást tenni. Az esküdtek az egyetlen ténykérdésre igennel feleltek, bűnösnek mondták ki szándékos emberölés bűncselekményében, mire a bíróság, tekintettel az enyhítő körülményekre, egyévi börtönre ítélte a vádlottat, aki védőjével együtt megnyugodott az Ítéletben, mig Gyuriss dr. államügyész a nyilatkozattételre háromnapi haladékot vett igénybe. Halálos robbanási szerencsétlenség egy rimaszombati gépjavító műhelyben Egy benzines hordó felrobbant és megölte Király Dezső mechanikust, ki vigyázatlanságával idézte elő a katasztrófát A jód nyálkaoldó hatása kiváltképpen érvényre jut a Cigelka-viz fogyasztásakor. Csökönyös légcsőhurutnál intenzív köptető hatást fejt ki, * sürii nyálkát el- folyósitja és kiürítését előmozdítja. (11) — Kirabolták a garamsallói református lelkészi hivatalt. Oroszkai tudósítónk jelenti: Az elmúlt éjjel vakmerő betörést követtek el a garamsallói református lelkészi hivatalban. Az éjféli órákban egy több tagból álló be- törőbanda vette körül a lelkészi hivatal épületét. Az ablakon át behatoltak a hivatalba és mgukkal cipelték a súlyos Wertheim-szekrényt. A csendőrség megállapítása szerint a betörők vállukra vették a pénzszekrényt és úgy vitték fel a falu fölött elterülő szőlőhegyek mögé, ahol kalapácsokkal, csákánnyal addig verték, mig széjjel nem esett. A betörők nagy várakozást fűztek munkájuk eredményéhez, a szekrény tartalma azonban csalódást okozott, amennyiben mindössze két százkoronás bankjegyet és 35 korona aprópénzt találtak. A csendőrség serény nyomozást kezdett s őrizetbe is vett két gyanúsítottat, de ezek alibit igazoltak s szabadon kellett őket bocsátani. A nyomozás tovább folyik. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik drága Gabi fiunk ■ | tragikus elhunyta alkalmából részvétükkel mér- g 5 hetetlen fájda munkban osztoztak, ezu on mon- I M dunk há ás k< szönetet. Kassa, szeptember 17. >3 Gönczy Gábor ref. lelkész a — A női választás Románia prakszisában. Nagyváradról jelentik: Ismeretes, hogy az uj közigazgatási törvény a községi választásoknál a nőknek is megadja a szavazati jogot. A szavazati jog megadását azonban rendkívül megnehezíti ez, hogy a nőknek számos iratot Kell bemutatni, amelyeknek megszerzése hónapokig. is eltart. Ilyenformán a szavazati jog megadása elvesztette gyakorlati értékét. így például Nagyváradon mindeddig nyolc nőnek sikerült választói jogusultságát igazolnia. — Uj gyógyszertár Oroszkán. Oroszkai tudó sitónk jelenti: A minisztérium Heindrich Károly zselizi gyógyszerésznek koncessziót adott egy Oroszka községben felállítandó gyógyszer tárra. Az uj gyógyszertár engedélyezése a vidék közegészségügyi szempontjából előnyös nők mondható, mert eddig a Lóva-Párkány kő zötti 60 kilométeres szakaszon mindössze két gyógyszertár volt. Rimaszombat, szeptember 17. (Rimaszombati tudósit ónk távirati jelentése.) Tegnap délután Király Dezső rimaszombati mechanikus gépjavító műhelyében robbanási szerencsétlenség történt, amelynél a 32 éves családos mechanikus életét vesztette, mig a mellette dolgozó inas csak jelentéktelen sérüléseket szenvedett. A Jánosi uccábar lévő gépjavitómühelyben Király Dezső benzines hordókat javított. Három hordóval már elkészült és a negyediket vette munkába inasával, Kövér Andorral. A mechanikus autogénheggeszfcővel végzett forrasztást a hordó fenekén, de köziben elmulasztotta a legfontosabb óvintézkedést: nem vette ki a hordó dugóját s ezáltal lehetővé tette, hogy a hordó belsejében a meiegifés következtében benzingőz keletkezzék. A mechanikus életével fizette meg Vigyázatlanságát. A hordó megtelt benzigőzzel, amelyet az autogénheggesz- tö magas hőfokra hevített. A műhely szomszédságéban álló házak lakói egyszerre csak ágyudörejszerű robban ndst hallottak $ midőn a műhelybe siettek, szemtanúi voltak a felrobbant hordó által okozott szörnyű pusztulásnak. A robbanás hatalmas ereje szétvetette a hordót, amelynek feneke fején találta a mechanikust, az inast pedig a falhoz vágta. A mechanikus súlyos agyrázkódást szenvedett és röviddel kórházba szállítása után meghalt. Az inast szintén kórházba vitték, de megállaz pitották, hogy sérülései egészen jelentékteVérszegény gyermekek igyák a 6 Csizi-vizet, Csizfürdő lenek és az első segély nyújtása után elibo- csájtották. A tragikusan elhunyt melhcanikus sorsa és családja iránt a városiban óriási részvét nyilvánult meg. A fiatal, törekvő iparos csak nemrégen önállósította magát. Megnősült, felesége két kis gyermekkel ajándékozta meg s most is anyai örömöknek nézett elébe. A robbanási szerencsétlenség színhelyén hatósági bizottság jelent meg, amely a vizsgálat során úgy találta, hogy a halálosvégű balesetért kizárólag a szerencsétlenül járt mechanikus okolható, aki a legelemibb elővigyázatossági intézkedésről, a munkába vett hordó dugójának eltávolításáról megfeledkezett. — Duhaj legények megkéseltek egy nyitrai katonát a Zobor hegyen. Nyitrai tudósítónk jelenti: Hétfőre virradó éjjel a nyitrai Zobor hegyen egy korcsmából kijövő társaság és egy katona között szóváltás támadt, amely pillanatok alatt bicskás verekedéssé fajult. A legények egyike hátulról megszurta Frkala József 110-es köztüzért, majd másodszor az arcába hasított a késsel. A katona súlyos sérüléseket szenvedett, úgy hogy a helyőrségi kórházba kellett szállítani. A legények elmenekültek. A rendőrség megindította a nyomozást, melynek során megállapítást nyert, hogy a legények egyike is szúrt sebet szenvedett. Mivel azonban a katonánál kés nem volt, valószínű, hogy a sötétben tévedésből szúrta meg a legényt az egyik pajtása. A nyomozás tovább folyik. Kazánbelatazások Schulz R. oki. mérnök, Bratislauo, Leinburggasse 22. — Leégett az ebedi mümalom. Párkányi tudósítónk jelenti: Vasárnap éjszaka ismeretlen okból tűzvész pusztított a Géra és Fűzi cég ebedi mümalmában. A lángok hihetetlen gyorsasággal terjedtek és a tűzoltóság minden erőfeszítése dacára elhamvasztották a malom be rendezést és az épületet. A kár rendkívül nagy. A csendőrség úgy véli, hogy gyújtogatás tör tént és szigorú nyomozást indított a lelkiismeretlen gyújtogató felkutatására. — Az agyagbánya vizébe Ölte magát. Nyitrai tudúsitúuk jelenti: Opet Mária vörösvári 60 éves parasztasszony a falu határában lévő, vízzel telt agyaghányába, ugrott és megfulladt. Holttestét tegnap találták meg. Az öngyilkosság oka ismeretlen. — A sarlachmegbetegedések miatt lezártak egy pozsonyi iskolát. Pozsonyi szerkesztőségünk telefonálja: A Cukor-uccai szlovák elemi iskola valamennyi osztályát bezárták, meri az iskola növendékei között számos sarlach-megbe- tegedés fordult elő. ÉS MÉÖ3S IE€IOBB A TOKIG fiUNNI Vezérképviselet: Naponta diszkrét Sana, Nitra postai szétküldés Wilson-utca 37. tucatonként 30 korona. — Halálragázolta a gabonásszekér. Nyitrai tudósítónk jelenti: Alsóvásárd község határában a napokban halálos szerencsétlenség történt. Egy gabonásszekér elgázolta Gazsik Jakab gazdasági munkást, aki sérüléseibe rövi- desene belehalt. A vizsgálat folyik annak kiderítése végett, hogy a halálos szerencsétlenségért. kit terhel a felelősség. — Kérjen mindenütt Margit-gyógyvizet. — Sikkasztásért elitéit kereskedő. Komáromi tudósítóink jelenti: Wosner Miksa nagy- megyeri kereskedő három nagykereskedőtől árukat vett át és sem az árut, sem a pénzt nem juttatta hozzájuk, hanem kényszeregyezséget kért és ötvenszázalékos kvótát ajánlott fel, amelyet az áruhitelezők nem fogadtak el, hanem Wosnert árusikkasztásért vonták felelősségre. Az egyik hitelező bebi- zonyitotta, hogy az árut bizományba adta, Így tehát a sikkasztás bűntettét állapítva meg a kerületi bíróság, Wosnert feltételesen három heti fogházra Ítélte, de a büntetést felfüggesztette. A vádlott fellebbezést jelentett be az Ítélet ellen, mig az államügyész megnyugodott. , Rovatvezető: VflCSEY ZOLTÁN dr. Capablanca nyerte a budapesti sakkverseny első diját Rubínstein második, Tartakover harmadik Budapest, szeptember 17. Tegnap délután játszották le a budapesti nemzetközi sakkverseny utolsó fordulóját, melyben Capablanca megnyerte Vajda elleni játszmáját s igy egy pont előnnyel jutott a verseny első dijának birtokába. A verseny többi résztvevőjének szereplése nagyjában fedi a papírformát. A magyar sakkvilágban örvendetes meglepetést keltettek a magyar versenyzők, Vajda, Havasi és Steiner impozáns teljesítményei, melyekhez még csak egy kevés szerencsének kellett volna párosulnia, hogy még jobb helyezéssel bizonyítsák a magyar sakkozó gárda elitjének nemzetközi klasszisát. A verseny utolsó fordulójáról az alábbi jelentésünk számol be: A döntő játszmák megkezdése előtt az előző fordulóból függőben maradt Bosch—Brinck- mann játszmát fejezték be. Brinckmann anyagi hátránya dacára merészen támadott, királyával és bástyájával az ellenséges hadállásba hatolt és a 64. lépésben győzött. Az utolsó fordulóban Capablanca Vajdával került szembe. Az exvilágbajnok nem forszírozta a győzelmet, mert a remis is elegendő volt első dijának biztosítására. Remisre játszót tehát, de ellenfele a teljesen egyenlő hadállásban végzetes hibát követett el, amely alkalmat adott Capablancának a gyors győze- lÖmre. Capablanca most már nem is habozott. Tisztet nyert és a 33. lépésben kapitulá- lásra kényszeritette Vajdát, akinek ez a durva elnézés a III—IV. díjba került, melyet megoszthatott volna Tartakowerrel. Á Prokes—Rubínstein játszmában Prokes vad támadásba kezdett, de időzavarában hibás tisztáldozatot hozott és a 26. lépésben a parti feladására kényszerült. Havasi vezérgyaloggal nyitott Tartakower ellen, aki a Tarrasch-variánst választotta, de csakhamar szorult helyzetbe került. Havasi erélyesen vezetett támadással rombolta széf. ellenfele hadállását és a játszmát a 35. lépés után a maga javára könyvelte. Monticelli—Steiner. Indiai védelem. Mon- ticelli az áttörés érdekében minőséget áldozott, de hasztalanul. Erre még egy minőségáldozat következett, majd Monticelli feladta a tarthatatlaná vált játszmát. Colle—Thomas. A vezércsel Colle-variánsa. Colle támad, tisztet nyer és a 24. lépésben győz. Canal—Bosch. Skandináviai játszma. Canal közéniátékban gyalogelőnyt szerez, amely azonban a győzelemhez nem bizonyult elegendőnek. A parti a 74. lépésben remissel végződött. Brinckmann—Przepiorka. Francia védelem. Változatos küzdelem után Brinckmann a maga javára dönti el a játszmát. A verseny végállása és a győztesek sorrendje: I. dij: Capablanca 10%; II. dij: Rubínstein 9%; III. dij: Tartakower 8; IV. és V. díjon Thomas és Vajda dr. osztoztak, mindketten 7% pontot értek el; VI. dij: Steiner 7, a VII. dijat Colle és Havasi osztották meg. Elért pontszámúk: 6%. — A dijat nem nyerők sorrendje: Przepiorka 6, Canal, Monticelli 5%, Bosch 4%, Brinckmann 4, Prokes 2%. A három szépségdij és az öt speciális dij később kerül kiosztásra. Bogoljubov nyert A világbajnoki meccs hatodik játszmája Wiesbaden, szeptember 17. Jelentettük, hogy az Aljechin—Bogoljubov világbajnoki meccs hatodik játszmája az utóbbira kedvezőbb állásban függőben maradt. Tegnap folytatták a mérkőzést és Bogoljubov állandó mattfenyegetések mellett vitte előre szabadgyalogját. Midőn a bástyanyerés már elháríthatatlan volt, Aljechin feladta a játszmát. A mérkőzés állása: Aljechin 2, Bogoljubov 2 és két remis. — Autógázolási baleset Kisrippény határában. Nyitrai tudósítónk jelenti: A nyitrameg-yei Kisrippény közelében egy személyautó elütötte Krska János Ipolysági mukást, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A gázoló autó a szerencsétlenség után azonnal megállt és a nyitrai kórházba szállította a megsebesült Krskát. A jelek szerint a soffőrt nem terheli felelősség, amennyiben szabályszerű jelzéseket adott le és megengedett sebességgel haladt. A vizsgálat folyik. HALTENBERGER Gyártelepek: Budapest - KoSice PieStany PEST - TISZTET HŐS Központi üzem cime: Haltenbérger Festögydr, Kosice 2 •rrTF.rr*" ' WV--r^rv^myi