Prágai Magyar Hirlap, 1929. szeptember (8. évfolyam, 198-221 / 2123-2146. szám)

1929-09-15 / 210. (2135.) szám

í9S9 mttpéetmber 16- ra^ámsp A LEGUTOLSÓ IN Irta-. NEUSAUERPÁL Ennek a mesének a gerince valóság. * Emlészik még mindenki a Tamás bátya kunyhójára? A Rézbőrii bosszújára? Arra a kis könyvtárra, amelyet a világnak az angolok jóvoltából ^a rézbőrüek, az indiánusok szolgál­tattak? Mindig harc a sápadtareu európaiak és a rézbőrii indiánusok közt: harc, amelynek az ókát az angol regények nem mondták meg. Évtizedekig állt a harc. Az indiánusok védték hazájukat, szülőföldjüket a betolakodó euró­paival szemben. Kiásták a harci bárdot, földbe temették a békepipát és megesküdtek a Nagy ,Tüz mellett, hogy a harci bárdot addig nem fogják elásni, amiig le nem győzték azokat, Akik azért keltek át a nagy vizen, hogy őket rabszolgaságba kergessék, földjeiket elve­gyék ... Nem igy olvastuk azonban az angol regé- ínyekben* amelyek minden .sora fiatalságunk nagy élménye volt. Nem vettük észre, kedves olvasó (és ma azért akarok egy történetet el­mondani, hogy elkésve bár, de pótold a fiatal­kori mulasztást), nem gondolkoztunk fölötte, hogy vájjon miért oly irtózatosan vérszomjas az indiánus, miért áll folyton lesben, hogy or­vul lelőjje a sápadtarcuakat, akiknek a skalp­ját egyenesen imádta ... Igen, úgy imádta a skalpot, mint az a bizo­nyos sápadtareu az aranyat, a gyémántot, a petróleumot. * A legutolsó indiánus harc a petróleummal végződik és a skalpvadászattal kezdődik —: a sápadtareu európaiak skalpvadászatával, •amely a rézbőrü indiánoknak szólt. Az euró­paiak megtanulták a benszülöttektől a .skalpo­lást, de az európai civilizáció elnagyitása és egyben alapossága folytán a skalpolást mind­járt egy egész nép fejére értették. A jankee-k elhatározták, hogy gyökeresen megoldják az „indián-kérdést", amely amolyan kisebbségi kérdéssé nőtte ki magát Ameriká­iban azóta, hogy a derék fehérek ezt az orszá­got. északon is, délen is megszállották. Mig azonban fiatalságunk kedvenc olvasmányai ta­nulsága szerint az indiánusok megelégedtek volna vele, ha az európaiak nem bántják az ő szükebb vadászterületeiket, addig a kultivált ■amerikaiak (azaz az Európából bevándorolt, angolok és spanyolok) más formában, mond­hatni nagyszabásuau eszelték ki. a skalpolást. ■Összeszedték az „utolsó mohikánokat'* és a többi törzs maradékait és a washingtoni Fehér .Ház nagy Tüze mellett igy szóltak a küldött­séghez: „Meg akarjuk oldani az immár tovább nem -halasztható indián kisebbségi kérdést. Nemes gondolkozásunk nem engedi, hogy egyszerűen leskalpoÍjunk titeket, mint ahogyan ti teltétek ezt elődeinkkel. Nem vagyunk bosszuállóak, de az országot meg kell tisztítani tőletek, réz­bőrü kisebbség, azaz egy csomóba fogunk tite­ket tömöríteni és egy darab földön letelepí­teni. Ezt a földrészt már ki is szemeltük Ohio államban. Katonai fedezet mellett mentek oda, -hogy útközben ne történjen tévedésből lincse- lés. Az uj országban gondunk lesz rátok." így szólt a fehérek Nagy Főnöke, akit ők Elnöknek neveznek. A rézbőrü küldöttség al­kudozni próbált. Megmagyarázták az elnöknek, hogy nem kell nekik az uj ország, mikor a régi hazában, amely tejjel-mézzel folyó, olyan na­gyon boldogak. — Termésünk sárga arany a föld felett. A vizek -telve vannak halakkal, az erdők vadak­kal és a föld gyémántokkal és arannyal. Miért menjünk egy másik országba? A fehérek Nagy Főnöke kajánul mosoly­gott —, azaz, bocsánat, beleestem az angol .ifjúsági könyvek stilusába, amely szerint a rézbőrü főnök mind-; „kajánul" mosolygott. A fehérek főnöke nem mosolyog kajánul, ha kisebb-nagyobb politikai kérdésekről van szó. Egyáltalán nem mosolyog, mert a mosoly már a részrehajlás bizonyítéka. így hát a fehér főnök nem mosolygott kajá­nul, hanem csak intett és a rézbőrü küldöttsé­get szelíd erőszakkal eltávolították a Fehér ház nagy Tüze mellől. Hasonló szelíd erőszakkal letelepítették az indiánus törzsek maradékait, számszerint tíz­ezret, feleségeikkel és gyermekeikkel Ohio ál­lamban az uj hazában. (Az uj haza mocsárterület volt. Ott a malá­ria volt hivatva a -skalpolást elvégezni. Ez lett volna az indiánusoktól való megszabadulás tisztességes módja.) A mocsárbazából rézbőrünek nem volt sza­bad kimozdulnia. Amig azonban a halálraítélt ■nép regősei azzal voltak elfoglalva, hogy ama generáció számára, amely sohasem következ­hetett el, száz énekben megírják a nép hősi életét, és halálát, addig azok a nem-regősök, akik tanultak a sápadtareuaktól, egészen más idolgokkal foglalkoztak. Például: addig fúrták a földet, amig rájöttek arra, hogy a mocsaras Ihalálterület Amerika leggazdagabb petróleum- forrásait rejti magában. A rézbőrü küldöttség ezúttal nem beszélhe­tett a Nagy Főnökkel, mert valami miniszter­ihez utasították őket. A miniszter elsápadt, mi­kor meghallotta a hírt.-, ugyanis a fehérek sze­retik az erkölcsöt és ha szerződést kötnek, ez .a szerződés szent. így szent volt az a papír is, amely az indiánusoknak az amerikai kormány pecsétjével ellátva megígéri, hogy uj országuk­ban eenkisem bánthatja őket, a földet tőlük *enki cl nem veheti, sőt az amerikai kormány imindenkit meg fog akadályozni ebben, ha ne­talán ----------­Ez az okmány a rézbőrüek kezei közt volt. Halálország igy lett aranyországgá — foly­tatódik az utolsó indiánus mese. Az amerikai kormány alkudozni kezdett a •petróleumra és végül elérte, hogy a rézbőrüek -trösztöt alapítottak v-ele. Az indiánusok annyi-dollármilliót kaptak — é« helyeztek el egy newyorki bankban —, hogy egy nemzetvagyon- -statisztikus szerint minden rézbörüne -tizenöt­ezer dollár jut. így maradt el a nagy skalpolás. Mintha a iHáromgarasos Opera vége lenne ez a rézbőrü történet, amely a valóságban játszódott le. A rézbőrüekről mesélő angol könyvek sze­rint a Sziu-indiánok, a Mohikánok és a többi törzs vérszomjasán addig üldözték a szegény eápadtarcut, amig sikerült őt elcsípni. Karóhoz kötözték, szították a tüzet, vad haditáncot lej­tettek és már-már megtörtént, hogy ... (... tizezer indiánu-st a malária leskalpolt rvolna ...) ... de az utolsó pillanatban megje­lent ... (... a petróleum!) Happyend: az „Utolsó mohikán" ie ma gaz­dag ember: félmillió csehszlovák korona tulaj­donosa. Az utolsó indiánus mesével pedig az indián történetek uj sorozata kezdődik. Ugyanis biz­tos már, hogy a Népszövetségbe őket is föl [fogják venni. Amivel uj hőskorukat kezdik ek harci bárd helyett petróleumot ásnak kL Nem a könyvpiacon találkozunk velük: a terménypiacon. Nagy Főnökük: Sűrű Petroleum, vagy egy­szerűen: Nafta. Mégis csak sikerült a civiHzácáónak a nagy tskalpolás. Huszonkét nyelven. énekel a prágai nyomorék gyermekek kórusa Magyarul is énekeltek a párisi Trocaderóban és a newyorki Fehér Házban — Iníernacionáíis társasággal a Bakule-intézet házi hangversenyén — hosszas csengetésre nyílt ki, Bakuié professzor, egy 36 év körüli, kellemes arcú, szemüveges férfi, fogadott bennünket, az intézet megalapí­tója és vezetője. A földszinten az iroda van, l az első emeleten a Bakule-muzeum, amelyben a gyermekek által készített tárgyak vannak .kiállítva. Művésziesen faragott fakazetták, gyermekjátékszerek, rajzok, festmények, apró szobrok, női kézimunkák, hímzett ruhák és még sok minden hasznos és dísztárgy. Azután megnyílik előttünk a műhely, ahol szorgalma­san dolgoznak a Bakule-gyermekek; egyiknek egyik karja hiányzik, másiknak a lába, púpos a harmadik, a negyedik béna. Alig akad közöt­tük olyan, akit ép testtel áldott volna meg a természet. Asztalosok, cipészek, szabók, esz­tergályosok dolgoznak itt egymás mellett. A műhelyben egy magyar fiúval is találkozom. Kaszinec Dezsőnek hívják, a munkácsi lelenc- házból került ide. A másik műhely a leányok műhelye, 12—17 évesek, kalapokat készítő­inek, ruhákat varrnak, kézimunkáznak. Ezek között több az éptestü, mint a fiuk között, az arca csaknem valamennyinek finom, szép é« intelligens. Bakuié professzor tiz évvel ezelőtt gyűjtötte maga köré ezeket a nyomorék nyermekeket, ezeket az elhagyott szerencsétleneket, akiket egyrészt az uocára dobott ki a részvétlen tár­sadalom és akiket másrészt testi nyomorusá- -guk tudata, a legsötétebb kétségbeesés, a leg- sivárabb lelki nyomorúságba vitt és nem egy­szer a teljes leromlás felé a züllés lejtőjén. Bakuié professzor tartalmat adott az életűk­nek, kiemelte őket a sötétségből, amelyet a mostoha végzet szánt nekik és ezekbe a nem éptestü emberekbe ép, bizakodó, hittel és kedv­vel teli lelket lehelt és érdemes munkás em­bereket nevelt a társadalom ezen kivetettjeiből. Bakuié professzort, ezt a hivő, lelkes ember­barátot és pedagógust, kigunyolták, kinevet­ték, fantasztának tartották kezdetben mind­ezért. Nemcsak, hogy nem támogatták, hanem ahol csak lehetett, megnehezítették munkáját és a hivatalos körök pedagógiai elveit, esz­méit a társadalomra nézve károsnak és elíté­lendőnek minősítették. Bakuié professzort mindez nem riasztotta, vissza, néhány, uccáról fölszedett nyomorék és néhány ép lelencgyer­mekkel fából barakot épített és ott nyitotta meg „iskoláját". Pénz nélkül, magárautaltan kezdte meg azt a minden csodálatot megér­demlő, szinte emberfölötti munkát, amelynek eredménye az, hogy életképessé tett életképtelen embereket és megmutatta, hogy a nyomorék gyermekeket, ha nem is dobálják le Taigeíosz hegyéről, akkor sem lesznek az emberiség terhére. A mostani Bakule-otthon ezeknek a gyerme­keknek munkájából épült föl, az első téglától az utolsóig. Olyan mesteremberek, hogy bár­milyen ép mesteremberrel fölvehetik a ver­senyt. De mindez csak bevezetése annak, amit el akarok mondani. A Bakule-gyermekek össze­gyűltek a „zeneterembe", amelyben egy fekete zongora áll és hangversenyt adtak tisztele­tünkre. 15—20 gyermek van együtt szegényes 1 Tubákban. Bakuié professzor megáll a gyer­Prága, szeptember 14. Ha egy idegen városba kerül az ember,, ke­resi azokat az értékeket és szépségeket, ami­ket a város adhat, de ha nincs szerencséje, so­hasem talál rá a legjelentősebb dolgokra, mint ahogy legtöbbször vakon megy el élete leg­fontosabb, élményt és életének érteimet adó eseményei mellett. Több, mint egy féléve élek Prágában, ebben a tagadhatatlanul érdekes vá­rosban, ahol a bágyadt-fényű romantika és a modern élet szédületes tempója oly különös módon találkoztak és azt hittem, semmi sincs már, ami még szemem elé ne került volna. Néhány héttel ezelőtt a hők világszövetsége kongresszust tartott itt, többek között Marcelle ’Capy neves francia írónő és Alexandre Fichet tuniszi szerkesztő és felesége is eljöttek ebből -az alkalomból Prágába. Mint hírlapíró, én is végighallgattam a kongresszus egyes előadá­sait- és mindjárt az első nap megismerkedtem az említett francia vendégekkel. Nyolc napig voltak Prágában, én kalauzoltam őket minden­felé ,bejártam velük egész Prágát, a Hradzsin, az apostolok órája, a getthó, a régi zsidó te­mető és templom, a Messc-palota, a Fleck, a Goldene Brunnerl, a Hospoda a magyar cigá­nyokkal, mind benne voltak a programban, ■egyszóval minden érdemes látnivaló. Valahol az Altstadtban mászkáltunk, amikor monsieur Fichet megkérdezte tőlem: —< Hallotta ön már a Bakule-gy érmék eket énekelni? És rögtön hozzátette: — Nem vinne el, kérem bennünket hozzájuk? —- A Bakule-gyermekek — kérdeztem cso­dálkozva —, kik azok, sohaeem hallottam fe­lőlük? Madame és Monsieur Fichet és Madame Mar­cell© Capy erre elmondták, hogy a tavalyi párisi hangversenyszezon egyik legkiemelkedőbb eseménye a Bakule-gyer­mekek szereplése volt, nyomorék és szüleik­től elhagyott gyermekeké, akik itt élnek Prágában. A párisi Trocaderóban két estén át hatezer felnőtt és hatezer gyermek hallgatta meg őket és sem a felnőttek, sem a gyermekek nem akarták tudomásul venni a koncert végét. A Trocaderóban és Páris más színházában sem kaptak még annyi tapsot szereplők, mint ezek a gyermek-éDekesek. A közönség lelkesedése határtalan volt és a párisi lapok elragadtatás­sal és csodálattal emlékeztek meg róluk és mindannyi kritika megegyezett abban, hogy a legmagasabbfoku művészi teljesítmény az, amit a Bakule-gyermekek kórusa nyújt. Másnap egy internacionális, egy kissé exóti- kus társaság verődött össze a Bakule-gyerme­kek meglátogatására. Három kínai leány, egy hindu nő vörös csillaggal a homlokán, hindu módra öltözve, több angol nő, egy svéd, egy bolgár, egy dán, több német, francia barátaim, ■egy magyar ujságiró és jómagam. A Smichov végén, festői, hegynek emelkedő, lombos fákkal szegélyezett, kanyargós ut ve­zet a Bakuluv-ustav-hoz. A ház barátságos, egyemeletes ház, széles udvarra,1 és kerttel, a kert, végében egy hatal­mas bérház emelkedik. A. kapunál, amely csak isi szSot ib élszer-, arany- fe ezüst® ár s FKOST3© TISTVÉMK Gyár: Bratislava, Ferenciek tere 1. Telefon: 57. Eladási hely: Bratislava, Mihá!y-ut.ca 6. Telelőn: 16—02. Elsőrangú készítmények ékszer-, arany- és ezüstárukban — 50% megtakarítás — Eladás eredeti gyári árakon U-arany és ezüst, valamint érmék fazon átdolgozását a legolcsóbb árak mellett vállaljuk Briíliáns átdolgozások alkalmával a kő befoglalásánál t. vevőink jelen lehetnek Állami alkalmazottak 5% engedményt kapnak Javításokat azonnal eszközlünk mekek előtt, valaki megüt egy hangot a zon­gorán. És fölszáll az ének. Tiszta, kristálytisz­ta hangok, szárnyalók, mintha az égből jönné­nek és az égbe igyekeznének vissza. Nem a* angyalok énekelnek? A* ember úgy érzi, mint­ha valami templomba tévedt volna, ahol viez- szakapta elvesztett hitét. Az ének egyenesen a szívig ér, olyan megnyugtató, mint az öröm. Az öröm, hogy hinni lehet az életben és ex’ az őröm olyan elementáris, mint a fájdalom, könnyek csillognak tőle a szemekben. A pro­fesszor, a karmester úgy áll a gyerekek előtt, mint valami varázsló, viszi, röpíti őket a ma- gasságo-k felé, a boldogság felé. A gyermekek arca átszellemült és sugárzó, mintha ebben az énekben visszakapnák mindazt, amit az élet megtagadott tőlük, mintha boldogan zengenék, hogy felszínre hozták magukban a rejtett kin­cseket, ujjáteremtették önőnmagukat és meg­mutatnák az embereknek, hogy értelme van a létnek és mindenki, aki ide rendeltetett a föld­re, teljesíteni jött egy, csak a hit által kifénye­sedő igét. A lélek é* a hang ilyen egybeolvadását, öez- sxeőleíkesését talán a világnak egy xeoekara sem tadja ennyire kifejezni, mint ezek az el­hagyott, tüneményes hanggal és zenei képes­séggel megáldott gyermekek, akiknek Bakuié professzor nélkül az elpusztulás, legjobb eset­ben a koldulás lett volna a sorsuk. A program naiv, egyszerű népdalokból áh. Nem vallásos énekek ezek s mégis mintha Is­tent dicsérnék, a teremtést és as embereket akarnák egy-testvériségbe terelni Egyforma zsenialitással fejeznek ki esek a gyermekek minden éneimet, az árva gyermek panaszát, az öreg ember halálfélelmét, a ez ereimet, az örömet, a szomorúságot. A program minden uj száma növeli a kórus és a karmester iránti csodálatot. El kell hinni, hogy amerre ezek a gyermekek -elmennek énekelni, öntudatlanul is a béke gondolatát viszik szét a világba. Mert dalaik egyazon érzelmi skálán futnak, meggyőznek arról, hogy a népiéleik és néplólek között nincs ellentét és a népek, amelyek primitív korban egyazon érzelmi világban éltek, egy magasabb gondolati világban is meg kell, hogy találják egymást. ^ Huszonkét nyelven énekelnek a Bakule­gyermekek tökéletes szövegkiejtéssel, többek közt németül, angolul, franciául, dánul, oroszul, olaszul, spanyolul, japánul, magyarul és természetesen csehül. A kinai nőt, aki ve­lünk vah, megkérik, énekeljen elő egy kinai dalt és a kinai dal különös, vontatott ütemét nyomban eltanulják, másodszorra már egyedül énekli a kórus, ugyanúgy, mint az imént a ki­nai nő, ugyanolyan pontosan és át érzéssel. A kinai nő és a „közönség" ámultán néznek •össze. A Bakule-gyermekek kint voltak Ameriká­ban, ahol Harding volt elnök meghívására a Fehér Házban adtak hangversenyt. Az amerikai vöröskereszttől 25.000 dollár ttsr­teletdijat kaptak. Bakuié professzor nemcsak az életnek men­tette meg ezeket a gyermekeket, nemcsak ép lelket adott nekik, hanem kicsiholta belőlük az életnek egyik legfőbb értékét, ami az életet megszépíti: a művészetet. A művészet minden­kinek, aki szolgálja, fokozott öntudatot ad, mit jelenthet ezeknek a gyermekeknek, akik enél- kül csak az emberek 'Szánalmával, sajnálkozá­sával és sokszor megvetésével találkoztak vol­na? Ez az erőforrás, amit Bakuié professzortól kaptak ajándékba, fölbecsülhetetlen. A Bakul e- intézet pedagógiai és -szociális jelentőségének méltatására, sajnos, szűkök ennek a cikknek a keretei. Mindannyian a csodálat, a meghatottság ér­zésével jöttünk el a Bakule-otthonból. tm sxé- gyeltem, hogy ezekről az immár világhírnévre jutott különös, kis énekesekről mindeddig nem tudtam semmjt, és hálásan gondolok a flohet- Iházaspárra és Marcelle Capvre, akiknek ezt. a fölemelő, emberi és zenei élményt köszönhe­tem. Fin, ők nem jönnek el Tuniszból és Páris hói, talán sohasem találok rá itt Prágában » prágai Baku le-gyér ok ékre. Szenes ErzsL 6

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom