Prágai Magyar Hirlap, 1929. augusztus (8. évfolyam, 172-197 / 2097-2122. szám)

1929-08-06 / 176. (2101.) szám

Rehák art mondta, hogy Szomolányi jelentet­te ki ezeket és ő is eske ttette meg cJket. Elnök: Tehát nem Tuka? Tanú: Nem. Szomolányi. Gállá dr.: Milyen napra volt kitűzve a for­radalom? Tanú: András napra. A tanút vallomására megesketik. Az Andrasnapi forradalom Ezután Kucharih István 37 éves felsőhályi földművest hallgatják kiu aki elmondja, hogy Szomolányi egy nap meglátogatta öt, valami íegyvérkezésről beszélt, de már nem emlék­szik, hogy miről. Kapott azután egy levelező­lapot. hogy jöjjön el Szakolcára. Forradalom, de kik és mi ellen? Elnök: Miért küldték magának a meghí­vást? Rodobranec volt? Tanú: A néppárt tagja voltam. Az Orlov- nyáiban jöttünk össze. Elnök: Nem tudja hányán voltak? Tanú: Nem tudom, elég kis számban vol­tunk, Elnök: Ki volt ott? Tanú: Szomoláinyi és még valaki, egy fia­talember. Szomolányi beszélt, de nem tudom, hogy mit. Mnők: Beszéli Szmolányi n csehek ellen? Fegyverkezésről, forradalmi dal pókról tud ön? Tanú: Szomo fényi azt mondta, hopp And- raznapkor történik valami. Mnök: Kik eWen? Tanú: Nem tudom. Mnök: Mii gondol, Jak ellen töri volna ki a forradalom? Tanú: Nem tudom. Elnök: Tehát András-napkor tört volna ki a forradalom? A tanú hallgat. Egész kihallgatása alatt alig-ialig beszél, éppen csak két szóval felel a hozzá intézett kérdésekre. Elnök: Mondta Szomolányi. hogy a kül­földről kapnak majd segítséget? A tanú hosszas hallgatás után azt mondja, hogy igen. Elnök: Bzömolán.pi műbéllé Tűkéi, vagy Sw-ckyt, vagy Mackói? Tanú: Nem. Ügyész: A feszületre esküditek? Tomi: Ipen. Űppész: Hogy hatott magára az eskü? Tanú: Féltem. Ügyész: Mitől. Tanú: A háborútól. (Derültség.) A tanút vallomására megesketik. Ezután sor kerül Rehák János maci dia ni földmi vés kihallgatására. Rékák Amerikát járt földmives, aki igen fesztelen hangon be­szél a bíróság előtt és kihallgatása sok de­rültségre ad alkalmat. Fantasztikus esküvések Arra a kérdésre, hogy mit tud az állam­ellenes üzehnekről, azt feleli, hogy csak azt tudja, amit Szomolányi az ő szájá­ba adott. Előadja, hogy levelet kapott Szomodányitői, hogy menjen 1924 jumáus 9-én Szakolcára. Az Oríovnában folyt tanácskozáson tizenegyen lehettek. Először Szomolányi beszélt egé­szen jelentéktelen dolgokról, azután egy ma- turandus. Szomolányi azt mondotta, hogy lépjen elő minden falu képviseletében ©gy­ógy ember. Négyen elő is léptek, akikkel Szomolányi ta­nácskozásra vonult vissza. Szomolányi elővett a zsebéből egy rózsafüzért és megesketett bennünket a következőképpen: „Isten, minden Szentek és Szűz Mária úgy segítsen, hogy amit itt hallok, nem árulom el senkinek44. Ezután elmondta, hogy András-napkor tüzet gyújtanak a szloven- szkói hegyeken köröskörül, ami jel lesz arra, hogy Szlovenszkó már lázban van és hogy forrongani kezd valami. A tanú azt mondotta Szomolányinak, hogy a forrongás háborút jelent, amihez fegyverek is kellenek. Szomolányi azt felelte, hogy kapnak fegyvereket is. Mint jó katolikusnak nehezére esett, hogy la­kat legyen a száján. Beszélt Hniseckyval az esküről és az 5 tanácsára elment Sasinekhez Pozsonyba, de akkor már folyt a vizsgálat Tuka ellen. A tanú elmondta Sasineknek, hogy ő is tud valamit Tukáról, de lakat van a száján. Sasinek azt felelte, hogy ha hazaárulásról van szó. akkor el lehet mondani és az eskü akkor nem köti. Ő azután mindent elmondott Sasineknek. Tu­ka az eskütételnél nem volt Szakolcán, csak Szomolányi, aki kijelentette, hogy felülről kapott parancsot. Ügyész: Miről beszélt az a másik fiatalem­ber, az a diák? Tanú: Azt mondotta, hogy ebben az országban dőzsölnek. Az ilyen dőzsölésben elpusztultak a görögök és a perzsák. Ez az állam is belepusztul a dő­zsölésbe. A tanút vallomására megesketik. Ellentétek a forradalom időpontja körül Szuchovsky Ferenc 24 éves holicsi ács val­lomása teljesen egybehangzó Rehák vallomá­sával. Csak Rékákkal ellentétesen, aki no­vember 30-áról, András-napról beszél, október 30-át mond. Vallomására nem esketik meg, mert sem a védelem, sem az ügyész nem kéri. Randa Stanislav 27 éves csehországi szüle­tésű holicsi munkás semimit sem tud a há­rom vádlott államelleues űzőiméiről és ÍW9 Mjgtwrtmi 6, twdá ugyanúgy mondja el vallomását, mint Rehák és Szuchovsky. ő is október 30-áról beszél, amikor a forradalomnak ki kellett volna tör­ni. Vallomására nem esketik meg, mert sem az ügyész, sem a védelem nem kívánja. Sasinek pozsonyi paptanár a következő ta­nú, aki csak annyit tud, amennyit neki Rehák elmondott. Reháik eljött hozzá, mert nagyon nyugtalan volt a Szakolcán letett esküje miatt. A tanú azután lényegében ettamétli Rehák és a többiek vallomását. Kijelentette Reháknak, hogy az esküje ebben az esetben nem köti. Sa sin eket vallomására nem esketik meg, Forradalomra készült a Rodobrana? Majcrsky Ágoston kislóvárdi munkás tanú­vallomásában előadja, hogy a Rodobranának tagja volt és Kislévárdon megszervezte azt.. Az embereknek azt mondotta, hogy a Rodo­brana a néppárt egy része és azért csinálták, hogy idegen emberek, más pártok emberei ne vehessenek részt a szlovák néppárt népgyülé- sein. Két népgy ülésen vett részt. Az egyiken Mach volt a szónok, de nem a forradalomról, hanem az általános politikái helyzetről be­szélt. Semmiféle forradalmi megmozdulásról nem tud. Elnök: Hogy volt a Rodobrana szervezve? Szárnyakra, rajokra? Tanú: Nem. Különben is a Rodobrana nem­sokára széthullott. Fegyverekről, titkos pa­rancsokról nem tudok, A tanú azután az ügyész kérdésére el­mondja, hogy a Rodobrana tagjainak levétele csak annyiban állott, hogy beírták ax illető nevét és ezzel már tag lett. Katonai módra gyakorlatoztak, de sohasem fegyverrel. A tanú Tuka kérdésére kijelenti, hogy nem tud arról, hogy a Rodobranának kémkedni kellett volna. Vallomására nem esketik meg. Ezután Legény István nyugalmazott jegy­zőt, a csehszlovák agrárpárt magyar osztályá­nak titkárát hallgatják ki. Elmondja, hogy Szomolányi eljött a községükbe, Gbellbe és megkérdezte, hogy mennyi fegyver van a faluban és nem tudná-e összeírni a fegyvereket. Elnök: Milyen óéiból kérdezte ezt Szomo­lányi? i Tanú: ügy értettem, hogy a szlovákok ügyéért akar harcolni. Elnök; De hiszen maga akkor még Miami hivatalnok volt, miért nem jelentette fel Szo- molányit? Tanú: Én akkor már elbocsátott állami tisztviselő voltam. A tanú szántén elmondja, hogy a dolognak nem tulajdon itott nagyobb jelentőséget, csak később, mikor látta, hogy Szomolányi apja, aki jelentéktelen ember, a harmadik vagy a negyedik helyen volt jelölve a szenátori lis­tán. Ekkor arra gondolt, hogy az apát jutalmazzák fia érdemeiért. Szomolányi elmondta neki, hogy Tuka bíz­ta meg azzal, hogy menjen a falvakba. Ké­sőbb, mikor már Pozsonyban lakott, eljött hozzá egy nagymihályi vagy legenyemihilyi vendéglős és bizalmas beszélgetésre kérte. Elnök: Miért fordult önhöz ez az ismeretlen ember? Tanú: Nem hozzám fordult, hanem az agrá­riusokhoz jött, hogy a néppárt ellen adatokat szolgáltasson. Gállá dr.; Miért nem jelentette fel Szamo­lányát? Tanú: Nem tartottam fontosnak. Gállá dr.: De hiszen azt mondotta Szomo­lányi, hogy Tuka parancsából jön a falvakba. Tanú: Még akkor sem tartottam fontosnak, csak később, mikor Tuka ellen megindult a vizsgálat. Festett- Ictroűu RdG£ny ^ irta: ICRÚDy-GUULa (5) Borbála ismerte a gazdáját, ezért a tűzra­káshoz még olyan korhadt szőlőkarókat se mert felhasználni, amely karók már arra sem voltak alkalmasak, hogy a leveles-szoknyáju, napról-napra kő véredé, terhesedé szőlőket tartsák. Borbála leginkább olyan öreg szőlő­tőkékkel tüzelt, melyek esztendők óta nem mutattak örömöt sem a téli trágyázásához, sem a tavaszi borításokhoz, holtak voltak az elevenek között. Igaz, hogy parazsat aztán ad­tak ezek a vén szőlőtőkéik, még pedig olyant, mintha mindazoknak a boroknak, amelyek­nek valaha életet adtak, a tüzét, he­vét, szenvedélyét ezzel az utolsó sze­replésükkel lepipálni akarnák. Azért figyelt hát a vajda a szabad tűzhely felé, hogy fi­gyelésében még a hosszulevü gulyás kanala- zását is elmulasztotta? Nagy, oroszlánéhoz hasonlatos orrával szimatolni kezdett és 'ké­pét, kanalát a kőasztaLhoz csapba: Itt biztos sertés-tokán yt főztek, amelyből nekem nem adtak. Szeretném tudni, hogy ki rendelkezik még itt rajtam kivülő — Én, — felelt Borbála, a főzőasszony elő­lépve a vajda hátamögül. — Ezen a vidéken sertésbetegség van. Valami giliszta vagy ha­sonló féreg lepte meg a disznókat. Természe­tesen a kókadó, betegeskedő sertéseket nyomban leölik és olcsón eladják. Hát ebből a. húsból főztem tokányt az asszonyoknak, | embereknek, persze jól megborsozva, hogy a beteghust rendbehozzam. Szájrólyai a két markával lombos, süni szakáiIáról, húzogatta le azt, ami evés közben ottmaradt: Nagyon jól tudod, Borbála, hogy a bor* • sós, sűrű tokányból eredő lét a hús alatt mindennél jobban szeretem. Ha a szagát megérzem: egésznap az orromban van s nem szabadulok tőle addig, amíg meg nem kósto­lom, mint valami leányt, vagy asszonyt, kire táncközben gusztusom kerekedett. — Tudom, nagyjóuram, — felelt Borbála nyugodtan, anélkül, hogy vallatott asszony módjára félrecsapta volna a kontyát, mert igazában érezte magát. — De tudom azt is, hogy a tavalyi szüreten valamiképpen olyan sertést főzénk meg, amelyet a cigányok a földből ástak ki. Betegek is lettünk tőle va­lamennyien. Még nagyjóuram is a javasasz- szony kotyvalékálioz fordult. — Beste lelke! — Az tavaly volt, sok váz lefolyt azóta a Dunán. Hozzál egy lábossal abból a tokányból és hozz kenyeret, bort, mert a Werbőczy uram gulyáshusától csak ékesebb lettem. Mintha valami sóval lett volna meghintve az a hús, amely sótól kinyí­lik az ember gyomra, akár a falatozó farkasé. Borbála szótlanul engedelmeskedett, mert ismerte gazdáját, hogy azt ébvágyasságában semmi földi hatalom nem állíthatja meg. Még szerencse, hogy nem jött gusztusa ve­rébpörköltre, pedig kövér verebek száldos- tak a szőlő felett. Nagy fekete lábasban hoz- te tehát a sertéktokányt, amely valóban csá­bitó jószággal vette körül a présházat, amer­re Borbála ellépkedefct Ez az asszony nagyon ériette a főzés tudományát. Minden ételnek megadta savát, borsát. Mikor a lábast az asz­talra tette és a vajda a késével megvakar- gat.ta a lábas oldlának a kormát, mintha ar­ról akart, volna meggyőződni: hogy forró-e a korom, igj- szólt Borbála. — Csak azt akarom mondani nagyjóurain- I nak, hogy én mióta a szolgálatában állok, még rosszat nem lettem a tányérjára. Nem főztem sárgarépát, tonnagyökeret, de gom­bát se, mert olyan ember niinc sa világon, aki egész biztonsággal megoldhatná, hogy mi terem az erdőkben a/, esőzés után. A szarvas­gomba mellett éppen úgy kibújik a földből a bolondgomba is, amiből éppen elegendő egy harapás. —Ne bomolj, — felelt a vajda és levette a lábasról a fedőt. Igazában most ütötte meg dagadozó, szinte megelevenedett orrát az ételnek borsos, sa- vanykás szaga, amely a tokányt olyan felejt­hetetlenné teszi. Csaknem tenyérnyi kenyeret vetett a lébe és azt ott késével kisebb dara­bokra vagdalta, miután előbb jól megforgat­ta a kenyérdarabot. Éppen a szájába akarta venni az első kenyér darabot, amikor valaki megszólalt, aki nagyon jól tudta, hogy a vaj­dát evés közben nem szabad zavarni. Zamber volt a közbeszóló a kökénybokor mögött, mi­után utánanézett annak, hogy a gulzásos bog­rácsot Borbála asszony megint a kőből ra­kott szabad tűzhelyre állította. (Hiába, or­szágos dolgok mellett is vigyáz az ember a maga érdekeire.) — Itt van Gerenda Miklós őnkamomok ut mindenféle pozsonyi levelekkel, — kiáltott a diák, aimire az erdélyi vajda nyomban le­tette a szájához készített falatot és bosszús érdeklődéssel állott talpra. — Hát máir mindenki tudja, bőgj’’ Tokajiban vagyok? — szólott, még mindig basszam ko­dást mutatva és kieresztett derékövén na­gyot rántott, mintha valakit megbüntetni akart volna, akii eddig deréköve alatt csen­desen meghúzódott: nagy étvágyasságát — Meleg agy és hideg szív, — szólott most Zeunber a kökén ybokor megöl előlépve. — Ez Fardinándnak, a német unalkodó- bercegmek a szójárása, — felelt bosszúsam a vajda. — Az ellenséget legjobb a saját, fegyve­rével megverni, — hízelkedett a diák, amig a vajda körül kezdett ugrándozni, mint egy kuvasz, amely gazdáját ut rákászd! őd ni látja, fis minden nyelvöltögelésével azt a .kérelmét, fejezi ki, hogy engedné meg neki gazdája a kocsi ulán való szakadást. Szapolyai a pozsonyi küldönc fogadásához azonban mindössze annyit cselekedett, hogy barna, dáóíaszinü bajszát megsodorta, sza­kállá t hátulról előrehajtogatta, zsebéből elő­vont Kerek kis tükörben, (melynek használat azóta jött szokásba, mióta a külföldi követek és kémek elárasztották Budát, hogy hidegvé­rű szemtanúi lehessenek egy ország halálá­nak), a kis tükörben megnézte szemét, szem­pilláját, szemöldökét: vájjon nem hagyott-e azon áruló nyomot, elszabadult ördögszekér- két vagy álmot hintáztató pelyheket a dél­előtti álom. — Egy mentét, nagyjóuram, — habogott a háta mögött a diák, mintha valami különös varázslatot tulajdonítana annak, hogy a vajda vadmacskaiujjasára valami nevezetesebb öl­tön yda rabot is felszed. — A leggazdagabb és lehatalmasabb ma­gyar ur nem mutatkozhatik zsíros nadrág­ban a királyné deputánsa előtt, — öklende- zett a diák az izgatottságtól, mert régen vár­ta már őfcelme a pozsonyi követet, aki uj üs­tökös-pályára tereli gazdája hamvadó csilla­gát, a napnyugtából egykedvűen visszanéze­gető kedvét, — valamint az ő életét is, ame­lyet a fösvény Borbála mellett itt olyanfor­mán kezdett unni, mint a mindenkori nagy­úri szolgák, ha darab időre végeszakad a csali-imesőknek, a kedves hazugságokkal és nagyobmondásakkal fűszerezett dimom-dáno- moknafc. A vajda az öltözködés különös ceremóniái­ból megelégedett annyival, hogy a kezében tartott ezüstkéssel lemetélte a hüvelykujjá­nak a fekete kalapját, amely amugyis sérült volt valamely szegki húzástól, vagy szoros bicskanyitástól. — Én, .Szapolyai István, Magyarország ná­dora és Hedvig slezvig-holsteini hercegné fia vagyok. Az őseim között, van Petrovics István is. Vájjon, ha mezítláb fogadnám a királyné küldöncét, kisebbithef.ne engem? - mormo­gott az erdélyi vajda, mintha csak ;t hüvelyk­ujjának beszélne. (Folytatjuk.) < 1 ylr/ta/i eó (u&égően szádat Oclco 11Cl l §S X ’ fertőtlenítsd/ « &dol üdít és {hIÉ fel friss ít így nagy üreg Odol mely ^sdKillÉj hónapokig elég, csak 18Ji. P^NbB

Next

/
Oldalképek
Tartalom