Prágai Magyar Hirlap, 1929. augusztus (8. évfolyam, 172-197 / 2097-2122. szám)
1929-08-06 / 176. (2101.) szám
Rehák art mondta, hogy Szomolányi jelentette ki ezeket és ő is eske ttette meg cJket. Elnök: Tehát nem Tuka? Tanú: Nem. Szomolányi. Gállá dr.: Milyen napra volt kitűzve a forradalom? Tanú: András napra. A tanút vallomására megesketik. Az Andrasnapi forradalom Ezután Kucharih István 37 éves felsőhályi földművest hallgatják kiu aki elmondja, hogy Szomolányi egy nap meglátogatta öt, valami íegyvérkezésről beszélt, de már nem emlékszik, hogy miről. Kapott azután egy levelezőlapot. hogy jöjjön el Szakolcára. Forradalom, de kik és mi ellen? Elnök: Miért küldték magának a meghívást? Rodobranec volt? Tanú: A néppárt tagja voltam. Az Orlov- nyáiban jöttünk össze. Elnök: Nem tudja hányán voltak? Tanú: Nem tudom, elég kis számban voltunk, Elnök: Ki volt ott? Tanú: Szomoláinyi és még valaki, egy fiatalember. Szomolányi beszélt, de nem tudom, hogy mit. Mnők: Beszéli Szmolányi n csehek ellen? Fegyverkezésről, forradalmi dal pókról tud ön? Tanú: Szomo fényi azt mondta, hopp And- raznapkor történik valami. Mnök: Kik eWen? Tanú: Nem tudom. Mnök: Mii gondol, Jak ellen töri volna ki a forradalom? Tanú: Nem tudom. Elnök: Tehát András-napkor tört volna ki a forradalom? A tanú hallgat. Egész kihallgatása alatt alig-ialig beszél, éppen csak két szóval felel a hozzá intézett kérdésekre. Elnök: Mondta Szomolányi. hogy a külföldről kapnak majd segítséget? A tanú hosszas hallgatás után azt mondja, hogy igen. Elnök: Bzömolán.pi műbéllé Tűkéi, vagy Sw-ckyt, vagy Mackói? Tanú: Nem. Ügyész: A feszületre esküditek? Tomi: Ipen. Űppész: Hogy hatott magára az eskü? Tanú: Féltem. Ügyész: Mitől. Tanú: A háborútól. (Derültség.) A tanút vallomására megesketik. Ezután sor kerül Rehák János maci dia ni földmi vés kihallgatására. Rékák Amerikát járt földmives, aki igen fesztelen hangon beszél a bíróság előtt és kihallgatása sok derültségre ad alkalmat. Fantasztikus esküvések Arra a kérdésre, hogy mit tud az államellenes üzehnekről, azt feleli, hogy csak azt tudja, amit Szomolányi az ő szájába adott. Előadja, hogy levelet kapott Szomodányitői, hogy menjen 1924 jumáus 9-én Szakolcára. Az Oríovnában folyt tanácskozáson tizenegyen lehettek. Először Szomolányi beszélt egészen jelentéktelen dolgokról, azután egy ma- turandus. Szomolányi azt mondotta, hogy lépjen elő minden falu képviseletében ©gyógy ember. Négyen elő is léptek, akikkel Szomolányi tanácskozásra vonult vissza. Szomolányi elővett a zsebéből egy rózsafüzért és megesketett bennünket a következőképpen: „Isten, minden Szentek és Szűz Mária úgy segítsen, hogy amit itt hallok, nem árulom el senkinek44. Ezután elmondta, hogy András-napkor tüzet gyújtanak a szloven- szkói hegyeken köröskörül, ami jel lesz arra, hogy Szlovenszkó már lázban van és hogy forrongani kezd valami. A tanú azt mondotta Szomolányinak, hogy a forrongás háborút jelent, amihez fegyverek is kellenek. Szomolányi azt felelte, hogy kapnak fegyvereket is. Mint jó katolikusnak nehezére esett, hogy lakat legyen a száján. Beszélt Hniseckyval az esküről és az 5 tanácsára elment Sasinekhez Pozsonyba, de akkor már folyt a vizsgálat Tuka ellen. A tanú elmondta Sasineknek, hogy ő is tud valamit Tukáról, de lakat van a száján. Sasinek azt felelte, hogy ha hazaárulásról van szó. akkor el lehet mondani és az eskü akkor nem köti. Ő azután mindent elmondott Sasineknek. Tuka az eskütételnél nem volt Szakolcán, csak Szomolányi, aki kijelentette, hogy felülről kapott parancsot. Ügyész: Miről beszélt az a másik fiatalember, az a diák? Tanú: Azt mondotta, hogy ebben az országban dőzsölnek. Az ilyen dőzsölésben elpusztultak a görögök és a perzsák. Ez az állam is belepusztul a dőzsölésbe. A tanút vallomására megesketik. Ellentétek a forradalom időpontja körül Szuchovsky Ferenc 24 éves holicsi ács vallomása teljesen egybehangzó Rehák vallomásával. Csak Rékákkal ellentétesen, aki november 30-áról, András-napról beszél, október 30-át mond. Vallomására nem esketik meg, mert sem a védelem, sem az ügyész nem kéri. Randa Stanislav 27 éves csehországi születésű holicsi munkás semimit sem tud a három vádlott államelleues űzőiméiről és ÍW9 Mjgtwrtmi 6, twdá ugyanúgy mondja el vallomását, mint Rehák és Szuchovsky. ő is október 30-áról beszél, amikor a forradalomnak ki kellett volna törni. Vallomására nem esketik meg, mert sem az ügyész, sem a védelem nem kívánja. Sasinek pozsonyi paptanár a következő tanú, aki csak annyit tud, amennyit neki Rehák elmondott. Reháik eljött hozzá, mert nagyon nyugtalan volt a Szakolcán letett esküje miatt. A tanú azután lényegében ettamétli Rehák és a többiek vallomását. Kijelentette Reháknak, hogy az esküje ebben az esetben nem köti. Sa sin eket vallomására nem esketik meg, Forradalomra készült a Rodobrana? Majcrsky Ágoston kislóvárdi munkás tanúvallomásában előadja, hogy a Rodobranának tagja volt és Kislévárdon megszervezte azt.. Az embereknek azt mondotta, hogy a Rodobrana a néppárt egy része és azért csinálták, hogy idegen emberek, más pártok emberei ne vehessenek részt a szlovák néppárt népgyülé- sein. Két népgy ülésen vett részt. Az egyiken Mach volt a szónok, de nem a forradalomról, hanem az általános politikái helyzetről beszélt. Semmiféle forradalmi megmozdulásról nem tud. Elnök: Hogy volt a Rodobrana szervezve? Szárnyakra, rajokra? Tanú: Nem. Különben is a Rodobrana nemsokára széthullott. Fegyverekről, titkos parancsokról nem tudok, A tanú azután az ügyész kérdésére elmondja, hogy a Rodobrana tagjainak levétele csak annyiban állott, hogy beírták ax illető nevét és ezzel már tag lett. Katonai módra gyakorlatoztak, de sohasem fegyverrel. A tanú Tuka kérdésére kijelenti, hogy nem tud arról, hogy a Rodobranának kémkedni kellett volna. Vallomására nem esketik meg. Ezután Legény István nyugalmazott jegyzőt, a csehszlovák agrárpárt magyar osztályának titkárát hallgatják ki. Elmondja, hogy Szomolányi eljött a községükbe, Gbellbe és megkérdezte, hogy mennyi fegyver van a faluban és nem tudná-e összeírni a fegyvereket. Elnök: Milyen óéiból kérdezte ezt Szomolányi? i Tanú: ügy értettem, hogy a szlovákok ügyéért akar harcolni. Elnök; De hiszen maga akkor még Miami hivatalnok volt, miért nem jelentette fel Szo- molányit? Tanú: Én akkor már elbocsátott állami tisztviselő voltam. A tanú szántén elmondja, hogy a dolognak nem tulajdon itott nagyobb jelentőséget, csak később, mikor látta, hogy Szomolányi apja, aki jelentéktelen ember, a harmadik vagy a negyedik helyen volt jelölve a szenátori listán. Ekkor arra gondolt, hogy az apát jutalmazzák fia érdemeiért. Szomolányi elmondta neki, hogy Tuka bízta meg azzal, hogy menjen a falvakba. Később, mikor már Pozsonyban lakott, eljött hozzá egy nagymihályi vagy legenyemihilyi vendéglős és bizalmas beszélgetésre kérte. Elnök: Miért fordult önhöz ez az ismeretlen ember? Tanú: Nem hozzám fordult, hanem az agráriusokhoz jött, hogy a néppárt ellen adatokat szolgáltasson. Gállá dr.; Miért nem jelentette fel Szamolányát? Tanú: Nem tartottam fontosnak. Gállá dr.: De hiszen azt mondotta Szomolányi, hogy Tuka parancsából jön a falvakba. Tanú: Még akkor sem tartottam fontosnak, csak később, mikor Tuka ellen megindult a vizsgálat. Festett- Ictroűu RdG£ny ^ irta: ICRÚDy-GUULa (5) Borbála ismerte a gazdáját, ezért a tűzrakáshoz még olyan korhadt szőlőkarókat se mert felhasználni, amely karók már arra sem voltak alkalmasak, hogy a leveles-szoknyáju, napról-napra kő véredé, terhesedé szőlőket tartsák. Borbála leginkább olyan öreg szőlőtőkékkel tüzelt, melyek esztendők óta nem mutattak örömöt sem a téli trágyázásához, sem a tavaszi borításokhoz, holtak voltak az elevenek között. Igaz, hogy parazsat aztán adtak ezek a vén szőlőtőkéik, még pedig olyant, mintha mindazoknak a boroknak, amelyeknek valaha életet adtak, a tüzét, hevét, szenvedélyét ezzel az utolsó szereplésükkel lepipálni akarnák. Azért figyelt hát a vajda a szabad tűzhely felé, hogy figyelésében még a hosszulevü gulyás kanala- zását is elmulasztotta? Nagy, oroszlánéhoz hasonlatos orrával szimatolni kezdett és 'képét, kanalát a kőasztaLhoz csapba: Itt biztos sertés-tokán yt főztek, amelyből nekem nem adtak. Szeretném tudni, hogy ki rendelkezik még itt rajtam kivülő — Én, — felelt Borbála, a főzőasszony előlépve a vajda hátamögül. — Ezen a vidéken sertésbetegség van. Valami giliszta vagy hasonló féreg lepte meg a disznókat. Természetesen a kókadó, betegeskedő sertéseket nyomban leölik és olcsón eladják. Hát ebből a. húsból főztem tokányt az asszonyoknak, | embereknek, persze jól megborsozva, hogy a beteghust rendbehozzam. Szájrólyai a két markával lombos, süni szakáiIáról, húzogatta le azt, ami evés közben ottmaradt: Nagyon jól tudod, Borbála, hogy a bor* • sós, sűrű tokányból eredő lét a hús alatt mindennél jobban szeretem. Ha a szagát megérzem: egésznap az orromban van s nem szabadulok tőle addig, amíg meg nem kóstolom, mint valami leányt, vagy asszonyt, kire táncközben gusztusom kerekedett. — Tudom, nagyjóuram, — felelt Borbála nyugodtan, anélkül, hogy vallatott asszony módjára félrecsapta volna a kontyát, mert igazában érezte magát. — De tudom azt is, hogy a tavalyi szüreten valamiképpen olyan sertést főzénk meg, amelyet a cigányok a földből ástak ki. Betegek is lettünk tőle valamennyien. Még nagyjóuram is a javasasz- szony kotyvalékálioz fordult. — Beste lelke! — Az tavaly volt, sok váz lefolyt azóta a Dunán. Hozzál egy lábossal abból a tokányból és hozz kenyeret, bort, mert a Werbőczy uram gulyáshusától csak ékesebb lettem. Mintha valami sóval lett volna meghintve az a hús, amely sótól kinyílik az ember gyomra, akár a falatozó farkasé. Borbála szótlanul engedelmeskedett, mert ismerte gazdáját, hogy azt ébvágyasságában semmi földi hatalom nem állíthatja meg. Még szerencse, hogy nem jött gusztusa verébpörköltre, pedig kövér verebek száldos- tak a szőlő felett. Nagy fekete lábasban hoz- te tehát a sertéktokányt, amely valóban csábitó jószággal vette körül a présházat, amerre Borbála ellépkedefct Ez az asszony nagyon ériette a főzés tudományát. Minden ételnek megadta savát, borsát. Mikor a lábast az asztalra tette és a vajda a késével megvakar- gat.ta a lábas oldlának a kormát, mintha arról akart, volna meggyőződni: hogy forró-e a korom, igj- szólt Borbála. — Csak azt akarom mondani nagyjóurain- I nak, hogy én mióta a szolgálatában állok, még rosszat nem lettem a tányérjára. Nem főztem sárgarépát, tonnagyökeret, de gombát se, mert olyan ember niinc sa világon, aki egész biztonsággal megoldhatná, hogy mi terem az erdőkben a/, esőzés után. A szarvasgomba mellett éppen úgy kibújik a földből a bolondgomba is, amiből éppen elegendő egy harapás. —Ne bomolj, — felelt a vajda és levette a lábasról a fedőt. Igazában most ütötte meg dagadozó, szinte megelevenedett orrát az ételnek borsos, sa- vanykás szaga, amely a tokányt olyan felejthetetlenné teszi. Csaknem tenyérnyi kenyeret vetett a lébe és azt ott késével kisebb darabokra vagdalta, miután előbb jól megforgatta a kenyérdarabot. Éppen a szájába akarta venni az első kenyér darabot, amikor valaki megszólalt, aki nagyon jól tudta, hogy a vajdát evés közben nem szabad zavarni. Zamber volt a közbeszóló a kökénybokor mögött, miután utánanézett annak, hogy a gulzásos bográcsot Borbála asszony megint a kőből rakott szabad tűzhelyre állította. (Hiába, országos dolgok mellett is vigyáz az ember a maga érdekeire.) — Itt van Gerenda Miklós őnkamomok ut mindenféle pozsonyi levelekkel, — kiáltott a diák, aimire az erdélyi vajda nyomban letette a szájához készített falatot és bosszús érdeklődéssel állott talpra. — Hát máir mindenki tudja, bőgj’’ Tokajiban vagyok? — szólott, még mindig basszam kodást mutatva és kieresztett derékövén nagyot rántott, mintha valakit megbüntetni akart volna, akii eddig deréköve alatt csendesen meghúzódott: nagy étvágyasságát — Meleg agy és hideg szív, — szólott most Zeunber a kökén ybokor megöl előlépve. — Ez Fardinándnak, a német unalkodó- bercegmek a szójárása, — felelt bosszúsam a vajda. — Az ellenséget legjobb a saját, fegyverével megverni, — hízelkedett a diák, amig a vajda körül kezdett ugrándozni, mint egy kuvasz, amely gazdáját ut rákászd! őd ni látja, fis minden nyelvöltögelésével azt a .kérelmét, fejezi ki, hogy engedné meg neki gazdája a kocsi ulán való szakadást. Szapolyai a pozsonyi küldönc fogadásához azonban mindössze annyit cselekedett, hogy barna, dáóíaszinü bajszát megsodorta, szakállá t hátulról előrehajtogatta, zsebéből elővont Kerek kis tükörben, (melynek használat azóta jött szokásba, mióta a külföldi követek és kémek elárasztották Budát, hogy hidegvérű szemtanúi lehessenek egy ország halálának), a kis tükörben megnézte szemét, szempilláját, szemöldökét: vájjon nem hagyott-e azon áruló nyomot, elszabadult ördögszekér- két vagy álmot hintáztató pelyheket a délelőtti álom. — Egy mentét, nagyjóuram, — habogott a háta mögött a diák, mintha valami különös varázslatot tulajdonítana annak, hogy a vajda vadmacskaiujjasára valami nevezetesebb öltön yda rabot is felszed. — A leggazdagabb és lehatalmasabb magyar ur nem mutatkozhatik zsíros nadrágban a királyné deputánsa előtt, — öklende- zett a diák az izgatottságtól, mert régen várta már őfcelme a pozsonyi követet, aki uj üstökös-pályára tereli gazdája hamvadó csillagát, a napnyugtából egykedvűen visszanézegető kedvét, — valamint az ő életét is, amelyet a fösvény Borbála mellett itt olyanformán kezdett unni, mint a mindenkori nagyúri szolgák, ha darab időre végeszakad a csali-imesőknek, a kedves hazugságokkal és nagyobmondásakkal fűszerezett dimom-dáno- moknafc. A vajda az öltözködés különös ceremóniáiból megelégedett annyival, hogy a kezében tartott ezüstkéssel lemetélte a hüvelykujjának a fekete kalapját, amely amugyis sérült volt valamely szegki húzástól, vagy szoros bicskanyitástól. — Én, .Szapolyai István, Magyarország nádora és Hedvig slezvig-holsteini hercegné fia vagyok. Az őseim között, van Petrovics István is. Vájjon, ha mezítláb fogadnám a királyné küldöncét, kisebbithef.ne engem? - mormogott az erdélyi vajda, mintha csak ;t hüvelykujjának beszélne. (Folytatjuk.) < 1 ylr/ta/i eó (u&égően szádat Oclco 11Cl l §S X ’ fertőtlenítsd/ « &dol üdít és {hIÉ fel friss ít így nagy üreg Odol mely ^sdKillÉj hónapokig elég, csak 18Ji. P^NbB
