Prágai Magyar Hirlap, 1929. augusztus (8. évfolyam, 172-197 / 2097-2122. szám)

1929-08-30 / 196. (2121.) szám

2 /^AGjgAR^H IRLAP 1929 augutrtu* 30^ pént^« Hágában ai utolsó akadály kiküszöbölésén dolgosnak Ki viselje szeptember elseje után a megszállás költségeit — Cseh­szlovákiának 250 millió aranyfrankot kell fizetnie a felszabadításért Hága, augusztus 29. Hágában a szerepeik annyiban cserélődtek fel, bogy most az öt hitelező hatalom együttesen áll szemben az egy Németországgal és a megegyezés érde­kében súlyos koncessziókat követel tőle. Ezeket a koncessziókat három pontban lehet összefoglalni: 1. Németországnak le kell mondania minden igényéről arra a 300 millió arany- márka feleslegre vonatkozólag, amely a Dawes-tervről a Young-tervre való áttérés következtében 1929 április elsejétől au­gusztus végéig fenmarad. 2. Németországnak 80 millió márka ka­matot kell fizetni azon német vasúti obli- gáeiók után, amelyeknek fizetése április és augusztus között volt esedékes, de a fizetésre szeptember 15-ig haladékot adtak. 3. Németországnak beleegyezését kell adnia a meg nem védett annuitások újból való rendezéséhez. További vitás pont az 1929 szeptember elseje után felmerülő megszállási költsé­gek kérdése. Ezeket a költségeket 60- 80 millió márkára beesülik. Ez a kérdés rendkívül nehéz és azonkívül a megszál­lásból okozott károkat is rendezni kell. Briaiul azt az álláspontot képviseli, hogy Németország kártalanítási igényeiről le­mondhat annak fejében, hogy a rajnai te­rületet idő előtt ürítik ki. Azonban Németországtól azt is követelik, hogy szeptember elseje után fizesse a felme­rülő megszállási költségeket, amik havonta mintegy 14 millió márkát tesznek ki. Anglia ünnepli Snowdent London, augusztus 29. Valamennyi párt­irányzathoz tartozó lap nagy örömmel üdvözli a hágai megegyezést, amiben Snowdennek és Angliának győzelmét látja. A konzervatív Evening Standard hangsúlyozza, hogy az ese­mények fejlődésében az a legérdekesebb mo­mentum, hogy az angol nemzetnek pártokra való tagozó­dása megszűnt és az egész ország népe egy ügyben egyesült. Snowden újból biztosította Anglia helyét Európa tanácsában. f&sieíí- leírnia OdGiny ^ írta: ICRÚDy-GUUia (25) A királyné halkan szólt bizalmas hívéhez: — Majdnem elszólta magát kegyelmed előbb a szent koronáról, szerencsére mind­egyik urnák megvan a maga baja, anélkül, hogy a királyi koronával törődnék. Aki itt ki­rály akar lenni, hozzon magával koronát is. A nádorispán megzavarodva nézett maga elé. Az ajtófüggönynél álló diák félreértette és a cinpohárkát megtöltve hozta felé. — Neked is lehetne egyéb dolgod, mint­hogy itt lábatlankodol, — rivalt rá bosszú­san Báthory uram, miután az edény tartal­mát a nyakába hajintotta. — Ferenc, elmehetsz! — jelzé a királyné és kendőjébe burkolózva, a nádorispán fü­léhez hajolt. — Tudja kegyelmed, hogy ne­kem mindent kell tudnom az országban, mert bizony gonosz dolgokba vinnének a magya­rok. Nincs nekem más védelmem, mint az eszem, meg a szavam. Nem volt még ilyen ár­va királyné Magyarországon. Úgy kell elej­teni minden szavamat, hogy azt mindig tisz­tán rámadhassák, mint az eldobott ingemet. — Nincs itt könnyű dolga senkinek, a száműzettek, kivertek, megtagadónak Po- zsonyában. Néha még magam is azt érzem, hogy valami igen nagyot vétettem a hazám ellen, amikor társtalanságban járom ezeket a hegynek menő, völgynek kanyarodó utakat. Tán csak nem árultam el hazámat? — kér­dezem magamban felriadozva, mintha vala­mi nagy, sötét felieg nyomná a lelkiismerete- met, — mond a nádorispán és vörösborszinü arcára komoly gondolatok telepedtek. — Odaát Zápolyaéknál könnyen megnyugtathat­Snowden tegnap számtalan üdvözlő sürgönyt kapott Anglia minden részéből. Nemcsak MacDonald és minisztertársai gratuláltak, ha­nem a többi angol párt vezérei is eljuttatták hor/7á szerencsekivánataikat. Snowden az üd­vözlésére siető angol újságíróknak kijelentet­te, hogy néhány dolgot ugyan még tisztázni kell, a nagy akadályokat azonban már elhá­rították az útból. Az újságírókkal folytatott beszélgetését ezekkel a szavakkal zárta be: „Nagyon meg vagyok elégedve." A Reuter-iroda tudósítója a hágai egyezményt a legnevezetesebb tör­eseménynek mondja a versaillesi békeszerződés óta. A vi ásrháboruból fenn­maradt kérdéseket véglegesei? tisztázták. Senkinek sincs nagyobb érdeme az egyezség létrejöttében, — hangoztatja az angol félhiva­talos, — mint Snowdennek. Snowden érvénye sitette Anglia követeléseit is. Nyolcvan száza­lékát a követeléseknek máris megkapta, de ha a tárgyi szállítmányok kérdésében elért eredményt hozzászámítjuk, akkor Nagybritannia legalább 90 százalékot meg­kap. Németország a megegyezés által csupán teo- reiikusan veszti el a fölöslegként mutatkozó 300 milliót, ezt az igényét különben sem is­merték el sohasem. A meg nem védett an­nuitás u^vanolyan mértékben emelkedik, mint amilyen mértékben csökken a megvé­dett annuitás. Eunek következtében Német­ország csak akkor szenvedne kárt, ha morató­riumot kellene kérnie, mert ebben az esetben a meg nem védett annuitást tovább kell fi­zetnie. Az angol lapok egyébként úgy foglalják egybe a Hágában elért megegyezést, hogy az a „fair piay" győzelme. Ha a megegyezés nem jött volna létre, abból Európára igen súlyos hátrányok származtak volna. A konzervatív Moming Post reméli, hogy a hágai megegye­zés senkiben sem hagy hátra keserűséget és szerencsét kíván Franciaországnak, Itáliának, Belgiumnak, meg Japánnak, mert ez a négy hatalom tette áldozatkészségével lehetővé a megegyezést. Ezzel pedig a béke ügyét moz­dították elő. A németek is észszerű meggon- doltságot tanúsítottak, mondja a Morning Post. — A Times a hágai eredményben az angol kormány döntő győzelmét látja. Snowden csaknem a tizenkettedik órá­ban igen nagy államférfim bölcsességről tett | ja magát a legkétségesebb lélek, 1505 óta ezt I akarjuk, a nemzeti királyt akarjuk, ősi jo­gunk van a szabad királyválasztáshoz: miért búsulnánk tehát, mondják Zápolyáék és sze­mükbe vont süveggel mennek el a törvény­szegés mellett, ők még csak gondolni sem akarnak arra, hogy nincs igazuk. A mardo- sást, a kételyt, a gyötrődést nekünk hagyják. Ó, hogy miért nem követtem királyomat Mo­hácsra, hogy most mentve volnék az éj bor­zalmaitól. Mindenki vétkezett, aki nem esett el Mohácsnál. Mária királyné már szokva volt a nádor­ispán eme lelki felindulásaihoz, amelyek lázrohamként lepték meg őt és kínos hidegrá­zásban tartották tagjait. Még a fogai össze va­cogtak és mindenféle bénulások, görcsök lep­ték meg végtagjait. A nádorispán ilyenkor mozdulni sem tudott, félig önkívületben volt, amíg pár perc múlva visszanyerte esz­méi étét. — Az orvosságomból kérek, — mondá Bát­hory uram, nyiszáló, mély szivköhögéssel ki­sért hangon, amelynek felét nem lehetett ér­teni. Meggörnyedt ültében és a gyomrára szorította mind a két kezét, mintha a halál kö­zeledne feléje. Fekete-fehér bajusz-szálkái kihegyesedtek, mintha megfaragták volna valami káposztagyaluval és a köhögés folytán káposzta-szaga lett a nádorispánnak is. Pedig csak ma volt káposzta főzve ebédre a király­. né konyháján. — ördögi gyomrom van, minden ételnek az izét, szagát ipegmondja előre a gyomrom, fin már álmomban ettem a káposztából, ame­lyet a knáiyné ma délre főzet. A királyné ugyan jobb foglalkozást is talált volna a köhögéstől, fájdalomtól, gyomorha- sogatásoktói düledező nádorispán ápolásá­nál, de Pozsony óla Mária nagy kitüntetésben tartotta legkisebb vendégét is. Fürge lábai­val. amelyek b'zcny inkább tánchoz voltak teremtve, mint beteg férfiak ápolásához való tanúbizonyságot. A lap szerint azok a kemény hangok, amelyek a konferencia folyamán el­hangzottak, csakhamar feledésbe mennek, mert mindenki arra fog gondolni, hogy hatal­mas lépés történt előre Európa pacifikálásá­nak utján. Aeneam reieite, Pium recipite Hága, augusztus 29. Snowden a delegációk tiszteletére szerdán este ünnepélyes vacsorát adott, amely után a hat fődelegáció az angol delegáció szállásán tanácskozásra gyűlt össze. A tanácskozás megint a késő éjjeli órákba nyúlt és éjjel két órakor ért véget. Amint hír­lik, nem sikerült végső megegyezésre jutni. Sőt'*Wirth miniszter igen gondterhes homlok­kal hagyta el az angolok hadiszállását és a vá­rakozó újságíróknak ezeket mondotta: „Egyezségre még egyetlen pontban sem sikerült jutni. Ha Anglia arra gondolhatott, hogy követeléseinek száz százalékát ki tudja erőszakolni, véleményem szerint ez még nem nyújt semmi alapot arra, hogy Német­ország ne kapjon semmit. Németország nem fizethet mindent egyedül. A többieknek is hozzá kell járulni áldozatkészségükkel a mege~”ezós létrejöttéhez." A Matin külön tudósítója nagyon érdekes részieteket beszél el az éjjeli ülésről. Snow­den kijelentette, hogy a hitelezőknek Német­országgal szemben felállított követelései megmásitbatatlanok. Németországnak most már az a kötelessége, hogy ezeknek a követe­léseknek megfeleljen. Stresemann nagy el- csodálkozással hallgatta Snowden szavait és megjegyezte, hogy Snowden, mielőtt a kor­mányba lépett volna, ebben a kérdésben sok­kal engedékenyebbnek mutatkozott. Snowden habozás nélkül így válaszolt: „Egy egyszerű képviselő beszédét egészen más értelemben kell venni, mint a felelős miniszter szavait. Akkor mint a Labour Party képviselője beszéltem, most pedig mint Anglia kormányának kancellárja szó­lok önhöz." Emlékeztet ez a jelenet — írja a Matin — arra a történelmi anekdótára, hogy amikor a humanista Aeneas Sylvius Piccolomini, mint II. Pius pápa elfoglalta Szent Péter trónusát és a humanista kortársak üdvözlésére siettek, akkor az uj pápa ezeket az emlékezetes sza­futamodásokra, gyorsan a belső szobába sie­tett, ahol egy káiyhacsővön a nádorispánnak ugyanazon orvosságaa állott ott, mint ame­lyet otthon szokott használni: valami fekete, keserű folyadék volt az amelytől kámforsza­ga lett az egész világnak. Az orvosság bevéte­le után a nádor rázogatni kezdte balkezét és sziszegve mondta:-- Tudom, hogy olyankor fogok meghalni, amikor a medicinám nem lesz kéznél. Ami­kor a feleségem elfelejr azt elkészíteni. — Nálam mindig lesz a medicinájából Bát­hory uramnak —mondá a királyné. — Nem felejtjük el hűségét. — Hűség? — mormogta maga elé Báthory. — Ha azok az átkozott, rémekkel, szivfojto- gatásokkal teli napok meg nem zavartak vol­na. Még a koronát se merem keresni, hátha nem találnám meg. — A korona megvan, — fefelt most a ki­rályné, aki látszólag megbocsátó szemmel né­zett a vergődő férfiúra. — A koronát a király- lyal együtt Visegrádon dugtuk el Salamon ki­rálynak a tornyában. Sajnos, már nincs a he­lyén a korona, Perényi Péter, a koronaőr, Szapolyai uramhoz csempészte azt Tokajba. — Ó, öldöklő zavar, vértől osorgó nyugta­lanság! Hogy a szent koronáról megfeled­keztünk Budáról való futamodásunkban! A királyné csillapító hangon beszélt: — Ne törje a fejét, nádorispán uram. A helyzet ama augusztusvégi éjszakán az volt, hogy boldogok lehettünk, hogy a magunk életét megmenthettük. Jobb most nekünk a koronáról hallgatni. Jó pénzért, erős hatalom­ért, a bennünk rejlő erőkért csinálnak ilyen koronát akár Németalföldén, akár Becsben. Nem az lesz a győztes, akinél a korona van. — Hát ki? — Akinél a magyar nemzet szive van. — Szív még sohasem kormányzott egy országot. Kard, katona, pandúr: az beszél — felelt a nádorispán, miután az orvosság vala­melyest megnyugtatta. vaikat mondotta: Aeneam reieite, Pium reci­pite." (Vessétek el Aeneast, fogadjátok Piust!) Az éjjeli ülésen Wirth dr. határozottan til­takozott az ellen, hogy Németországnak kelilr jen megfizetnie a megszállás költségeit szep­tember elsejétől kezdve. Szenvedélyes szavait Strepemann és a többi német delegátus is tá­mogatta. Mivel tehát úgy a megszállás költ­ségeinek ügyében, mint az annuitások védet­ten részének átcsoportosításában súlyos véle­ménykülönbségek merülték fel, az éjszaka fo­lyamán nem jött létre megegyezés és a hat hatalom delegációinak tanácskozását csütör­tökön délelőttre halasztották. A Vossische Zeitung szerint a német delegáció olyan megoldási módot talált, amely talán lehetővé teszi a kompro­misszumot. Azt indítványozza, hogy létesít­senek a megszállási költségek fedezésére egy tartalékalapot, amelyhez minden érdekelt hatalom bizonyos kulcs szerint járuljon hozzá. A csütörtök délelőtti ülés Hága, augusztus 29. Pontosan délelőtt 11 órakor újból összegyűltek a fődelegátusok. Németország képviseletében egyedül Strese­mann jelent meg, mig Briand támogatásul é« információk adása céljából magával vitte Lou- cheurt és Cheront is az ülésre, akik azonban már féltizenkettőkor elhagyták a BinnenhofoL A tárgyalásról annyi szivárgott ki, hogy a kL ürítés pénzügyi feltételeinek megtanácskozása kedvezően halad előre. Úgy látszik, hogy a német delegáció által felvetett tartalék- alap eszméje kedvező fogadtatásra talált, bár itt sem sikerült a részleteket, különösen a felosztási kulcsot tisztázni. Azonban mind világosabban tűnik ki, hogy a kompromisszum ezen az alapon fog létre­jönni. Sokkal keményebb a tusa a kiürítés ter­minusa körül. Briand most is, mint azelőtt, azon az állásponton van, hogy a kiürítés végső pontját nem jelölheti meg 1930. junius 30-nál korábbra, de megígéri, hogy április 15-re a harmadik zónának legalább a fele ki lesz ürít­ve. Stresemann szintén újból hangsúlyozta, hogy a végső terminust igen későnek tartja. Úgy hírlik, hogy Briand ma inkább mutatott hajlandóságot egy korábbi terminus elfogadá­sára. A tárgyalást nagyban megzavarták a francia bürokráciának a nagy pillanathoz iga­zán nem méltó kicsinyességei, amelyek a meg­szállás által okozott károk kérdésében sok­szor a nevetségesség határán mozognak. Bár­mennyire is remélik, hogy a megegyezés lét­rejön, az már bizonyos, hogy a konferencia záróülését a mai nap folyamán nem lehet meg­tartani Csehszlovákia ét Lengyelország reparációs kötelezettségei Hága, augusztus 29. Ma folytak le a dön­tő tárgyalások Oehszlo rákia és Lengyelor­szág reparációs kötelezettségeinek Kérdé­Ezalatt az urak a földszinti ebédlőből visz- szaszállingóztak a „trónterembe", Báthory uram meglehetős rosszalással csóválta a fe­jét, amikor egyik-másik visszatérő urnák: a gallérján halszálkát látott. Már maholnap en­ni is elfelejtenek a magyar urak, pedig erre mindig kényesek voltak. — Félretettek nekem valamit? — kérdez­te Báthory nem minden gúny nélkül az egyik kövér papot, aki az ablakközbe állva, fog- piszkálót nyomogatott a szájába, mintha ez volna most a legfontosabb teendője. Az urak halszagot és savanyú borszagot hoztak a földszintről magukkal, az ajtók ki­es becsapkódtak, mindig jött valamely újabb szag alantról, most a káposztaszag kezdett jön­ni, mint valami csendes áradat, amely majd mindent birtokába vesz. A királyné, bár na­gyon finnyás volt, nem mutatott meglepetést a különböző szagokra, még csak kendőjével sem legyezte magát. Csak mosolygott, mikor egy egy úriember kivörösödött, duzzadt orcá­val befordult az ajtón, miután odakünn jól lenyelte magában a káposztákat és borokat — Postánk nem jött Budáról? — kérdezte a királyné, mikor megint körülvéve látta ma­gát a délelőtti arcoktól. — Valami zsidók jöttek, — feleit Branden­burgi őrgróf, aki nem nagyon szeretett a sze bábán lenni, ha ott tartózkoodtt a nádorispán is. Azt vélte, hogy elkobzott birtokaiért még valami elszámolása lészen Báthoryval. — Mit akarnak tőlem a zsidók? ők mene- kedtek el elsőknek, amikor ebbe a városba tettem a lábomat? — kérdezte a királyné. — A zsidók eszejárását senki sem tudja — felelt a Brandenburgi. — Annyi bizonyos, hogy sopánkodni, jajgatni nem jönnek, mert ahhoz okosabb emberek. Beszélni kell ve­lük, királyné, hátha tud valamit ez az ördög' fajzat, ami segítségünkre lehet mostani hely­zetünkben. (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom