Prágai Magyar Hirlap, 1929. augusztus (8. évfolyam, 172-197 / 2097-2122. szám)
1929-08-25 / 192. (2117.) szám
... ..... ^ 19 29 augusztus 25, vasárnap. nia-társaságába Belánskyn kívül más szlovák és cseh nem járt? G-iUor: Nem. Egyikként tiltakozom a* ellen, hogy ezt a társaságot irredenta társaságnak minősítsék. Ügyész: Miért mozdították el Bazovsky! zsupánt állásából? Giller: Nem tudom. Ügyész: Úgy tudom, hogy a magyar ellenzéki pártok szintén az autonómia alapján állanak, tehát mégis lehetett volna valami közük a Iliink a-párthoz, amely szintén autonómista volt. Giller: Akkoriban, mikor Hlinkáék is az autonómia alapján állottak, a magyar pártok egyedül az autonómia gondolatában találkoztak a Hlinka-párttal, de azután a Hlimka-párt letért az autonómia követelésének útjáról. Most, tudomásom szerint egyedül a turóc- szentmártoni szlovák nemzeti párt és a magyar ellenzéki pártok hangoztatják az autonómia követelését. Elnök: Milyen autonómiára gondolnak a magyar pártok? Giller: Ennek megválaszolása tulmenme azon a kereten, amelyet mint tanú magam elé szabtam. Az elnök ezután a kérdést nem erőlteti, mivel ez szerinte is kívül esik a per anyagán. Az egyik védő kérdése kapcsán Giller elmondja, hogy a magyar pártok egyszer a Hl inka-párthoz fordultak, hogy találjanak valami- alapot az együttműködésre, de a tárgyalások abbamaradtak, mert a Hl inka-párt azt a követelést támasztotta, hogy az országos kér észtén vszocialista párt oszlassa fel a szlovák osztályát. A pénzügyi tárgyalásokon nem vettem részit, — mondja tovább Giller —, de nagyjában informálva vagyok mindemről, mert pártom beL életében résztveszek és teljes bizonyossággal óHithatom azt, hogy pénzügyi kérdésekről nem tárgyaltaik ezen a közös tanácskozásokon és egyáltalában ne.m is lehet tárgyalni akkor, amikor nincs rá fedezet. A magyar nemzeti párt örül, ha szerény anyagi eszközeivel a saját pártját tudja fentartanL GaUa dr.: Volt-e önnél házkutatás és viszsznkapta-e már a lefoglalt dolgokat? Giller: Eléggé csodálkozom azon, hogy máig sem kaptam vissza azokat. R megesfeetás akadályai Az ügyész ellenzi a tanú megesketését arra való hivatkozással, hogy ellene is bűnvádi eljárás van folyamatban. Giller: Az fi érv ész ur erősen téved. En ellenem semmiféle bűnvádi eljárást nem indítottak. Házkutatás volt nálam, de még nyomozati eljárást sem rendeltek el. Ügyész: A házkutatás a nyomozati eljárásnak egy részét képezi. Giller: Mint ügyvéd és jogász állíthatom, hogy a házkutatást Tuka és társai ügyében rendelték el. Már pedig itt nem mint vádlott, hanem mint tanú vagyok beidézve. Az elnök az iratokból megállapítja, hogy Giller János dr.-nál házkutatást foganatosítottak, de büntető eljárást nem indítottak ellene. Ennek bizonyítéka az államügyészség levele a bíróságihoz, amelyben kéri az ügynek a Tukaügylől való elválasztását. Ezután Cáiüer János dr.-t szembesítik Bsfánskyval. Belánsky a következőket mondja: —• Kitartok amellett, amit mondtam. Mivel becsületemben is megtámadtak, ezért részletesen szeretnék válaszolni. Giller dr. vallomásában azt mondta, hogy én Krisztusról 6,s Mária Magdolnáról bccsmérőleg nyilatkoztam. Ennek megcáfolására felhozom azt, hogy egy évvel később ezen állítólagos becsmérlés után Bubnics püspök kinevezett engem a Caritas losonci szlovák osztályának elnökévé. E Ez a kinevezés bizonyítja a legjobban azt, hogy Bubnics püspök hogyan gondolkozott erről a dologról. Ami a Tarján Ödöntől kapott pénzt illeti, jellemző, hogy nem a gyáriparosok szövetségének a titkára, Kautny adta a pénzt, hanem Dortsák dr., aki politikai tényező. Ami a rokkantak moziját illeti, engena felszólítottak, hogy rendezzem be és fkianszirozzam ezt a mozit. Később viták merültek fel, a viták elsimultak és engem tavaly ismét felszólítottak a mozi vezetésére. A Halmi nevű hivatalnokkal, a Herzog és Kohn eég tisztviselőjével való afféromban az történt, hogy Halmi engem az uccán megtámadott, a fejemen akart megütni, amire én orron ütöttem, úgyhogy harmadnap látleletet állíttatott ki magának. Mivel én inzultáltam őt és nem ő engem, nem nékem kellett elégtételt kérnem. Ami a másik mozi, az Apollo-mozi koncesszióját illeti, ez a koncesszió a kórházépitő egyesületé és én szintén megbízásból, saját számlára vezetem azt. Mint szlovák embernek és mint magánem- bemék jogom van arra, hogy megéljek és az én vagyoni ügyeimhez senkinek semmi köze. Én egyébként, mint szegény ember, ezer kor- nát adtam, mikor a Sokol egyesület részére gyűjtöttek, a Vöröskeresztnek ugyancsak nagyobb összeget adtam. Giller dr. ezzel szemben, aki vagyonos ember, kevesebb összeget adott. Ez a különbség a kettőnk karaktere közt. Belánsky eme kijelentését általános derültség fogadja úgy Giller dr., mint a hallgatóság részéről. Belánsky ezután így folytatja: Ami a Jövő cimü lapot ileti, hivatalom megbízásból felügyelek ennek irányára. Örülök annak, hogy Giller dr. beismerte, hogy Pázmánt figyelmeztette a személymre. Tudom, hogy a magyarok figyelmeztették a néppártot, el akartak engem távolítani, mivel a magyaroknak én veszedelmes ember voltam. Ami a város vezetését illeti, kijelentem, hogy tisztakezü enfber vagyok, akit nem lehet megvesztegetni. A szlovák ellenzéki akciót illetőleg, amiről Tarjánnal tárgyaltam, hivatkozom Sacher dr.- ra, akinek utján szereztem összeköttetést Turjánhoz. Giller és én 1926 októberéig jóban voltunk egymással. Ez év nyarán megürült az alpolgármesteri szék. A losonci magyar pártok egyik vezetőiéhez Giller dr.-hoz fordultam, aki Dortsák Lajos dr. apját, idősebb Dortsák Lajost ajánlotta erre az állásra. Én ebbe az ajánlásba beleegyeztem és az erről való tárgyalás alkalmával kérdeztem meg Gillert, hogy Bazovsky kapott-e pénzt az 1925-ös választásokra. Erre jelentette ki Giller, hogy Bazovsky nem kapott pénzt, ellenben a néppárt igen. Ekkor belépett a terembe Herzog losonci gyáros, úgyhogy tovább nem beszélhettünk. Giller clr.: Teljes mértékben kitartok vallomásom mellett és amit Belánsky vallomásommal összefüggésben mond, az teljes valótlanság. Emlékszem például, hogy a Belánskyval vaió utolsó tárgyalások alkalmával Belánsky idősebb Dortsák Lajossal jött hozzám, tehát egy harmadik ember jelenlétében ilyen kényes politikai kérdésről nem is beszelhettem volna. Belánsky: Egyedül jöttem. Giller: Nagyon téved, ön az idősebb Dor- tsálckal jött Weichherz védő: Karaktere vagy politikai felfogása miatt tartotta ön Beldnskyt megbízhatatlannak? Giller: Belánskyt emberileg a legmcgbizhatatlanabbnak tartom, politikájához semmi közöm. Belánsky: Különleges megtiszteltetés számomra, hogy Giller dr., a magyar ellenzéki pártok egyik exponense engem megbízhatatlannak minősít. A bíróság ezután úgy határoz, hogy Giller János dr.-t vallomására megcsketik, ami meg is történik. Giller dr. kihallgatása után az elnök rövid szünetet rendel el. Szünet után az elnök bejelenti, hogy Kmety- kó nyitrai püspöktől levél érkezett a bíróság elnökéhez. A püspök ebben a levélben Buday dr.-nak a vallomására reflektál. A nyitrai püspök azt írja, hogy őt sem a Hlinka-párt, sem Buday dr. nem bízta meg a Correspondencc Slovaque cenzúrázásával s ő maga sem ajánlkozott cenzornak. Budaynak arra az állítására vonatkozólag, hogy ő (a püspök) egyetértett volna a Cor- respondence Slovaque-val, kijelenti, hogy ez nem áll, hiszen ő maga sem volt megelégedve Jurigának a Correspondence Slovaquc-ban leközölt cikkével. Kmetykő püspök azzal fejezi be levelét, hogy iratai között megtalálta a Correspondence Slo- vaque két számát és ezeket a bíróság rendelkezésére tudja bocsátani. Az ügyész kéri ennek a két példánynak a beszerzését. Ezután az elnök visszaadja Völgyinek két eredeti levelét, mert a levelek másolata és szlovák fordítósa elkészült, majd felszólítja az államügyészt és a védőket, hogy nyújtsák be utólagos indítványaikat esetleges újabb tanuk beidézésére és újabb iratok beszerzésére vonatkozólag. vonatkozólag, hogy miket mondott neki Leviczky. Leviczky állítólag elmongotta Maran- nak, hogy Bánfíy magyar külügyminisztertől kapott utasítást arra vonatkozólag, .hogy itt lépjen érintkezésbe Csáky és Sznpáry grófokkal, a pozsonyi konzulátus Döme nevű tisztviselőjével, Tuka dr,-ral, Toblerrel, Zichy gróffal, hogy támogassák a forradalmi tervet és a kommunista mozgalmai. Ezek az urak az anya- ée caeosejnővódektti egyesületben szokták tartani gyűléseiket, Tuka mondta neki, hogy az autonóm iaierveze tét Pestről kapta és itt javított rajta. Az ügyész Marannak kihallgatását a per megítélése szempontjából különösen fontosnak tartja. Indítványozza még Wollmann Frank dr. pozsonyi egyetemi tanár ée feleségének kihallgatását, akik Jares JsrooMv pozsonyi festő műtermében tavaly találkoztak egy tanúimánynton levő szlovén diákkal. Ez a diák azt mondta nekik, hogy bentjárt a Rodobrana titkárságában, ahol megkérdezte, hogy mi célja a Rodobranának és azt a választ kapta, hogy az önálló SzlovenszKó, Kéri még N Kresák és Husek, a Slovensky Dcnnik két szerkesztőjének beidézését arra vonatkoaólag, hogy HanzaKk nekik már két évvel ezelőtt mondotta, hogy Tuka után nyomoz. Kéri továbbá Srobár Lőrinc <lr. volt miniszter be idézését és kihallgatását a torécszcntmártoni tárgyalásokra vonatkozólag, továbbá arra, hogy amikor a szlovenszkói minisztérium Pozsonyba bevonult, milyen ünnepélyes fogadtatásban volt része valamennyi felekezet, nemzetiség és korporáció részéről, osak az egyetem és Tuka dr. nem volt jelen. Kéri még Kállay József ér. volt műrisaster be- idézését ( arra vonatkozólag, hogy annakidején, a aatoven- ezkói teljhatalmú minisztérium miért oszlatta fel a Rod obr a na -s-zer ve ze teket, végül Dérer Iván ár. volt miniszter kihallgatását arra vonatkozólag, hogy egyrészt milyen tárgyalások folytak akörül, hogy Tukának valamilyen állást biztosítsanak & prágai kultuszminisztériumban, másrészt arra vonatkozólag, hogy milyen megjegyzést tett Tukának a frankaífér alkalmával elmondott parlamenti beszédére. R védelem fölöslegesnek tartja, hegy... Az ügyész szavai után a védők sorából elsőnek Gállá dr. szólal fel és előterjeszti indítványait. Elsősorban tiltakozik az államügyésznek több indítványa ellen, különösen a minisztertanács megkeresése ellen, amire szerinte nincsen szükség. az! kell kimutatni, hagy Eétezett-e az a titkos klauzula H vád is védelem indítványai Először az ügyész teszi meg indítványait. Kéri, hogy a bíróság keresse meg a minisztertanácsot a legsürgősebben arra vonatkozólag, hogy igaz-e az, hogy 1926-ban a kormánynak külön titkos határozata yoH arra, hogy a baloldali puccs ellensúlyozására különböző jobboldali színezetű alakulatokat: Rodobranát, agrár lovasbandériumot stb. szervezzenek. Kéri továbbá líanák József nagycétényi föld- birtokos kihallgatását Koza vallomásával kapcsolatban, amely szerint Tuka élénk összeköttetést tartott fenn a magyarokkal, Magyar- országról pénzt is küldöttek szlovenszkói politikai célokra, Budapesten Rakovszky, Pró- nay és Kállay irányították ezt az akciót, míg itt: Lelley, Petrogalli és Tuka dr,-ok vették át a pénzt, a Concordia nyomda felállítására is Tuka kézbesítette a fólmilió koronát, Tuka bizalmi embere volt Budapestnek és Hanákot is beavatta államollenes és forradalmi terveibe. Indítványozza továbbá Maran Milán pozsonyi rendőrfelügyelő kihallgatását arra vagy sem. Dérer kihallgatása is felesleges arra vonatkozólag, hogy milyen tárgyalások folytak Tuka iskolaügyi minisztériumi állása tárgyában, mert ide fog jönni egy tanú, aki meg fogja mondani, hogy miért akadtak meg ezek a tárgyalások. Kállay volt miniszter beidézését is ellenzem, S védelem indítványai a Ellenben tisztelettel előterjesztem a következő indítványaimat: Kuntscher azt mondotta itten, hogy Svenda József nevű tisztnek kellett volna megszerveznie a Rodobranát. Svenda ma Kassán egy ottani vállalat cégvezetője, méltóztassók őt beidézni. Egyébként Ő küldött már egy levelet, amelyben azt írja, hogy Kuntscher vallomásta nem igaz, nem is iám éri Knntsohert. Indiitváinyozom továbbá Tarján Ödön losonci gyáros beddézését a RoMinekyval való tárgyalásaira vonatkozólag, továbbá Mitták István dr. szak ö lem* ügyvéd tanúként] beidézését, mert Szomolányi. kt jotentolte, hogy Málták volt a szakolcai Rodobrana-szervezet titkos vezetője. Elnök: A vizsgálóbíró előtt mér kihalilgat- ték s ott kijelentette, hogy ez nőm igaz. Gállá dir.: Kérem még Novák burszentgyörgyi plébános kihallgatását, akire Kunt- eoher hivatkozott, hogy előtte irta össze a tiszteket. Továbbá Loksik József dr. bécsi lakos beiáóaóaót, aki Szomoliányá szerint a i mert hiszen a Rodobrana feloszlatása ügyében hozott teljhatalmú miniszteri határozatot írásban is be lehet kérni. Végül kijelentem, hogy a tábla vádtanácsi határozata pontosan megállapította, hogy Tuka ellen az 1923. év előtti ügyekre vonatkozólag nem lehet eljárást indítani. i bizonyítás kibővítésére bécsi iroda vezetője volt, Prokus László pozsonyi hivatalnok tanukénti beidézóeét, akiről Hanzalik azt állította, hogy vele * együtt látta a titkos klauzula eredeti példányát, Rothnagel József prágai polgármesterholyet- tes beddéz/éeét, aki Hanzalik szerint a prágai szenátusi folyosó szekrényéből elővette a jegyzőkönyvet. Kérem még aa országos hivataltól beszerezni a Hanzalikra vaoatkoúcó iratokat arról, hogy HauzalTknak a kassai Skladiietué Druzatvómái milyen fontos szerepe volt. Erről a védeleminek igen érdekes információi vannak, mert tudomása van róla, hogy Hanzalik kénytelen volt ezt az álltáévá elhagyni. Kérem még beszerezni a kassai törvényszéktől a Hanzalikra vonatkozó iratokat, ándtitványozom továbbá Fink* Zoltán d:r. zólyomi ügyvéd beidézését, mert Belánsky állítólag őt kereste fel a földalatti organizáció ügyében. Végül kérem még Berta nők József kassai lakos kihallgatását arra vonatkozókig, hogy Hanzalik milyen hivafalót* tevékenységet fejtett ki Kassán. Ham*aTeljescn mellékos, hogy volt-e ilyen titkos kormányhatározat, elegendő, h_y annakidején a baloldali puees ellen szervezték meg a jobboldali alakulatokat Hanák József kihallgatását is elletszi, amennyiben az illetőnek vallomása a rendőrségnél és a vizsgálóbíró előtt fekszik. Kéri a Hanák rendőrségi vallomásáról felvett jegyzőkönyvének beszerzését, amely szerint Hanák kijelentette, hogy Koza előtt soha nem tette meg a neki koputák kijelentéseket Házkutatást tartottak nála és evutJua kénysaeritették ki belőle a vallomást. Elnök: Ne sértegesse indokolatlanul a rendőrséget! Gállá dr.: Hanák ezt a vallomását később a vizsgálóbíró előtt'is reprodukálta. Ami Maran detektív kihallgatását illeti, folytatja a védő, itt az egyik fontos tanú kijelentette, hogy Leviczky ké irányban kémkedett és amit egy ilyen kém kigondol, ahhes a ekünk semmi közünk. Leviczky azt is állította, hogy Magyarországon a tiszteket tanfolyamokon cseh nyelvre tanítják, azután Csehszlovákiába küldik őket, hogy a csehszlovák tisztikarban propagandát fejtsenek ki a kormány megdöntésére és szocialista kormány alakítására. Ez akkor volt, amikor még szocialista kormány volt Csehszlovákiában és igy nem volt szükség itt ilyen propagandára. Leviczkynek minden kitalálása tehát hazugság. Aminthogy hazugság volt Leviczkvnak az az állítása is, hogy Apponyi gróf jószágigazgató- jáánl járt, hogy Szlovenszkón vegyen birtokot, hogy ezen a határmenti birtokon mindenféle utasítást át lehessen csempészni. Levicz- ky azonban elfelejtette, hogy Apponyinak volt birtoka Csallóközben. Ilyen kém mindenfélét kigondol, elmondja azt a detektivnek, hogy maga is híreket szerezhessen tőle. Amit tehát egy ilyen kém egy detektivnk elmond, azt nm lehet a bíróság előtt komolyan venni. Wollmann Frank kihallgatását ugyancsak ellenzem, mert itt sem tudjuk, hogy ki volt az a bizonyos szlovén diák. Kresák és Husek kihallgatása egy lépéssel sem viszi előbbre az ügyel, ha azt akarjuk megállapítani, hogy Hanzalik vallomása hitelt érdemel-e, vagy sem. Srobár kihallgatása is felesleges, csak utána kell nézni, hogy hogyan és mit tanácskoztak Turócszentmártonban és a pozsonyi egyetemen, hogy résztvett-e ez az egyetem a kormány üdvözlésében. Még az sem fon tos, hogy hogyan tanácskoztak TurócszenC- máríonban, hanem Aiepttva £833. T«Moa M. *.us^ i A 1 wfifcwahodfct. • ' _ ‘ I KOSIG E# Fí5»*aica váfa«Wb JtesS&ayew ór&is, i