Prágai Magyar Hirlap, 1929. augusztus (8. évfolyam, 172-197 / 2097-2122. szám)
1929-08-24 / 191. (2116.) szám
9 — Fekete fuvar — a halálba. Tegnap délelőtt Brebicsek Ferenc prágai soffőr „fekete fuvarra" indult egy személyautón. Uhrineves közelében az autó az országutra fordult s maga alá temette a sotffőrt, aki szörnyethalt. A szemtanuk állítása szerint a szerencsétlenséget a soffőr maga idézte elő azáltal, hogy a kanyargós országúton százkilo- méteree sebességgel hajtott. — Angol biztosítási ügynökök f mandzsu riái banditák kezei között. Charbinból jelentik: Két üzleti utón lévő angol biztosítási tisztviselő Börtön és Gotfreyd Kiamuze község mellett inand- zsuriai banditák karmai közé került. A rablók foglyul ejtették és magukkal hurcolták az angolokat. — Az anya végzetes tévedése. Nyitrai tudósítónk jelenti: A Nyitra melletti Csermány községben halálos szerencsétlenség történt. — Benc Júlia községbeli asszony két héttel ezelőtt egy fiúgyermeknek adott életet. A gyermek beteg volt, mire orvoshoz fordult. Az orvos által előirt gyógyszeres üveg hasonló volt az asszony részére rendelt gyógyszerhez. Éjjel amikor a gyermek sírni kezdett, az asz- szony tévedésből a saját orvosságából adott be egy kávéskanálnyit a gyermeknek. A szerencsétlen gyermek röviddel később meghalt. Az anya ellen gondatlanságból okozott emberölés címén indult eljárás. — A vonat ütközői közé került. Nyitrai tudósítónk jelenti: Patsch Vilmos vasutast súlyos baleset érte a nagyfalui állomáson, ahol tolatás közben két vaggon ütközője közé került. A szerencsétlen vasutas több csonttörést szenvedett. Eszméletlen állapotban szállították a nyitrai kórházba. Állapota súlyos. — Ford állásfoglalása a „nedves" Amerika ellen. Newyorkból jelentik: Henry Ford a napokban cikket irt, amelyben a prohibició kérdésével foglalkozva kifejti, hogy végzetes dolognak tartja azt, ha Amerikában ismét szabad '' teszik a szesz- forgalmat és fogy oztást. Ford ünnepélyesen kijelenti, hogy amennyiben a prohibiciót megszüntetnék, úgy a maga részéről a legmesszebbmenően levonja a konzekvenciákat és végleg lelép a köz- gazdasági élet porondjáról. — Halálos szerencsétlenség a handlovai szénbányában. Nyitrai tudósítónk jelenti: A handlovai bányában halálos baleset történt. Daubner Ferenc bányamunkás, aki a kiaknázott szén szállításánál volt beosztva, egy kiugrott bányakocsi alá került. Eszméletlenül, összetört tagokkal húzták ki a kocsi alól. A kórházban belehalt sérüléseibe. A halálos szerencsétlenségért senkit nem terhel felelősség. — Magyar kommunista-per Becsben. Béresből jelentik: Ma kezdte meg a bécsi törvényszék a titkos szövetkezéssel vádolt magyar kommunisták perének főtárgyalását. A vádlottak Miiller Ernő 42 éves szabó, Krejcsi Ágoston dr. 36 éves irő és Heski Rózsa 23 éves titkárnő. A vád szerint a vádlottak Récs- ben megalakították a magyarországi kommunista párt külföldi bizottságát. Krejosi beismerte, hogy a magyarországi kommunista párt bécsi irodájában dolgozott, de vonakodott bővebb felvilágosításokat adni. Miiller tagadja bűnösségét. A tárgyalás négy napig fog tartani. — Három élte ve szél vés sebesültje van egy budapesti helyiérdekű villamos és egy teherkocsi összeütközésének. Budapesti szerkesztőségünk telefonálja: Ma hajnali 4 órakor súlyos szerencsétlenség történt a helyiérdekű villamosvasút Páilffy-téri szakaszán, ahol a helyiérdekű egy szerelvénye összeütközött egy teherkocsival és az összeütközés következtében a teherkocsi három utasa és pedig Surányi Károly 27 éves kocsis, annak testvére, Surányi János és Mikuska Boldizsárné negyvenhét éves baromfiikereskedőnő koponyaalapi törést és oly súlyos sérüléseket szenvedett, hogy felépüléséhez kevés a remény. A helyiérdekű villamosvasút vezetőjét, Paulovios Mihályt a rendőrség őrizetbe vette— A besztercebányai törvényszék kiadott egy gyilkost Magyarországnak. Besztercebányai tudósítónk jelenti: A napokban a csehszlovák határőrség átadta a magyar hatóságoknak Kovács Balázs régóta körözött gonosztevőt, akit a magyar bíróságok betöréses lopás és egy gyilkosság miatt kerestek. Kovács Szlovenszkóra szökött, először Besztercebányán dolgozott, majd hosszabb bolyongás után Piargi községben telepedett meg, mint bányamunkás. Ott egy kihágást követett el, ezáltal felkeltette a csend őrség figyelmét és rövidesen megállapították, hogy azonos a magyar hatóságok által régebben körözött gyilkossal és betörővel. A formális kiadatási eljárás után Kovácsot a magyarországi igazságszolgáltatás kezére juttatták. — Hullát találtak a Vágban. Nyitrai tudósítónk jelenti: Posádka község határában a Vág folyóban egy hullát találtak. A hullát agnosz- kálták és megállapították, hogy az a mintegy 10 nappal ezelőtt eltűnt Pivon István 18 éves beregszegi legénnyel azonos. A hullán külső erőszak nyomait nem találták s igy valószínűleg öngyilkosság, vagy véletlen baleset esete forog fenn. — Éhségsztrájk ogy berlini fegyházban. Berlinből jelentik: A Lehrper-strassei fegyház egyik közös ceTájának lakói tegnapelőtt éhségsztrájkba kezdtek. A rabok barrikádot emeltek a cella ajtaja eló és elrontották a zárat, hogy a fegyházőr- ség ne tudjon bejönni. Az őrségnek tényleg nagy munkát adott a cellaajtó felnyitása. Csak tegnap délután tudtak behatolni s ekkor a rabokat más cellába vitték át. A rabok az éhségsztrájkot ás a cella elsáncolósát demonstrációnak szánták/ igy akartak tiltakozni a rossz bár'smód ée az élvezhetetlen élelem ellen. 192Ű Auguszta# 24. szombat. nmaGM-MAGfetgu-HTPmSR Ötembert megöli a hadgyakorlatok után a mezőn maradt gránát Brünm augusztus 23. A Oeikovic nnelHettli Gödiing községben Sohurmamn János gazdálkodó családjának több tagjával és egy Sto- vik nevű munkással a földjén dolgozgatott. Amint a lóherét szekérre rakták, az egyik kötegből egy gránát esett a földre és hatalmas detonációval fölrobbant. A robbanásnak borzalmas hatása volt. A grá- dát darabokra tépte a gazdálkodó tizenhat- eres Mária leányát s a kisegítő munkás ötéves kisfiát. A huszonegyére® Sehur- mann Anasztázia altestén szenvedett szörnyű sérülést és édesanyja is halálosan megsebesült. .Stovik munkásnak a szétrobbant gránát mindkét lábát leszakította. A szerencsétlenség súlyos sebesült jeit a brünni kórházba szállították, ahol azonban még a délután folyamán mind a hárman belehaltak sérüléseikbe. A hatóságok nyomban vizsgálatot indítottak aziránt, hogyan került a gránát a lóherébe. Megállapították, hogy röviddel ezelőtt a közelben tüzérségi gyakorlatokat tartottak és akikor maradt egy fel nem robbant gránát a mezős égen. Redl ezredes kémdrámájának egyik szereplőjét betörésen érték A viharosmuliu embernél egy köleg kéziratot találtak »Egy kém és betörő emlékiratai« címmel Becs, augusztus 23. Egy bécsi betörő letartóztatásával kapcsolatban a lapok ismét felelevenítik azt a világszerte ismert kémdrámát, amely Redl ezredes nevéhez fűződik. Jecses József, Bródyból elszármazott 62 éves szabómester életének túlnyomó részét különböző fegyházakbain töltötte. Notórius betörő volt, aki alig hogy kijött az egyik börtönből, máris olyan gaztettet követett eb amelyért ismét a fegyház falai közé kellett volna vonulnia. Tegnap a javíthatatlan betörőt tetten érték, amint a Wiener Bankverein helyiségébe próbált bejutni. > Letartóztatták és a rendőrségre vitték. A betörő személyének különösebb érdekességet kölcsönöz az a körülmény, hogy jóval a háború kitörése előtt Oroszország javára folytatott kémkedéséért hosszabb börtönbüntetésre Ítélték. Annak idején Jecses azzal védekezett, hogy ö csupán eszköze volt Redl vezérkari ezredesnek. Ezt a vallomást, amelyből súlyos gyanú vetődött az akkor hatalma teljében lévő vezérkari ezredesre, nem vették komolyan és inkább Redlnek hittek, mint a notórius betörőnek. A későbbi események a betörőnek adtak igazat. Mostani letartóztatása alkalmával egy köteg kéziratot találtak a viharosmultu embernél, aki érdekesem és izgalmasan irta meg ,,Egy kém és betörő emlékiratai"-!. Azt állítja, hogy kiszabadulása után kiadja emlékiratait amelyekkel sok pénzt fog keresni. A ?~magyar Landraz aradi fogházban ül Bejárta a világsajtót, hogy Wimmer Ferenc azonos a cinkotai Kiss Bélával — Egyes lapok szerint Wimmer a Marké-uccai fogházban be is vallotta az azonosságát — Beszélgetés a rácson át a nevezetes gonósztevővel Arad, augusztus 23. Néhány héttel ezelőtt nagy feltűnést feltett,, hogy Wimmer Ferenc, az aradi ügyészségi fogház legveszedelmesebb lakója öngyilkosságot kísérelt meg cellájában. A veszedelmes betörő, aki már egy alkalommal megszökött a fogházból és azóta bilincsbe verve őrzik külön cellájában, széttörte bilincseit, lecélozta a menyezetről a villanykörtét és annak szilánkjaival felvágta ereit. A karjából kifröccsenő vérrel pedig felirta a cella falára: frFoghdzigazgató, idd meg a véremet“. Az öngyilkosságot azonban idejében észrevették és mielőbb komolyabb baj következhetett volna be, értesítették a fogház orvosát, aki első segélyben részesítette Wim- mert. Bozgan. Paseu fogházigazgató szenzációt keltő megállapításai szerint Wimmer Ferenc azonos Kiss Bélával, a cinkotai tömeg gyilkos bádogosmesterrel. A fogházigazgató szerint a fényképről többen felismerték, azonkívül melle, meg karja tele van tetoválva, éppen úgy, mint Kiss Béláé. A megállapítás érthető szenzációt keltett és másnap Bradean ügyészségi titkár is megerősítette Bozgan fogházigazgató kijelentéseit. Elmondta az ügyészségi titkár, hogy Magyarország Wimmer kiadatását kérte, mert Tímár Ferenc álnév alatt Szolnok mellett egy kereskedő családját bestiális kegyetlenséggel meggyilkolta és kifosztotta. Közben felvetődött az a kérdés, hogy Wimmer azonos Kiss Bélával, a cinkotai tömeggyilkos kékszakállal. — A törvényszéki iratok adatai pontosan Eladó automobil. Egy pompás karban levő 509 es tipusu Fiat torpedó type 20 HP gépkocsi teljes felszereléssel jutányos áron eladó. A g-épkocsi 3 Pozsonyban megtekinthető. Er- jjj deklödök forduljanak a Prágai I Magyar Hírlap kiadóhivatalához. I —11 ll»M megegyeznek — mondta Bradean titkár — és igen súlyos bizonyítékok szólnak amellett, hogy Wimmer Ferenc, Tímár Ferenc és Kiss Béla egy és ugyanazon személy. Wimmer Ferenc azóta még mindig az ügyészségi fogház lakója, mert a kiadatási eljárás még nem fejeződött be. Az a hir azonban, hogy ő állítólag azonos a „magyar Landruval", Kiss Bélával, bejárta az egész világsajtót és már olyan hirek is napvilágot láttak egyes külföldi lapokban, hogy Wimmer már Budapesten van a Markó- uccai fogházban és ott bevallotta, hogy tényleg azonos a keresett tömeggyilkossal. Wimmer azonban ezekkel a hírekkel ellentétben még mindig Aradon van és egyelőre körömszakadtáig tagad. A leghatározottabban visszautasitja azokat a vádakat, hogy ő azonos lenne a cinkotai kékszakállal, vagy pedig Tímárral, á szolnoki rablógyilkossal. Ma délelőtt a véletlen úgy hozta, hogy néhány szót alkalmam volt váltani az ügyészségi fogház ra oá tus lakójával. Wimmer cellájának ablaka közvetlenül a fogház bejárata mellett van. A folyosó homályos ablaka nyitva volt és igy az ablakban tartózkodó Wimmer beláthatott a folyosóra. Amikor meglátott a folyosón, megszólított. — Ugye, uraságod ujságiró? — kérdezte, majd kipirult arccal, szinte dühöngve folyatta. — Mégis csak rettenetes kérem, amit rólam az újságok írnak. Már minthogy én lennék a cinkotai tömeggyilkos? Valótlanság ez, kérem. — Miért körözik akkor magát Magyarországon? — kérdeztem Wimmertől. — Kommün-ügy az egész. Politikai bűncselekmény és emiatt törvénytelen lenne, ha kiadnának. Nem vagyok én gyilkos. Hogy is tételezi azt fel rólam valaki. Testvéremnek Budapesten nagy kávéháza van és mit fog szólni hozzá, ha meghallja, hogy engem ilyesmivel vádolnak. Betörtem az igaz. azért meg is bűnhődtem, de vér nem tapad az én keze1’ mh ez. Miközben ezeke* mondta. Fenyegetően rázta bilincsét, ökölbe szorult keze és szemei szikrát szórlak. — Nem szerelnék most benn lenni nála a cellában — mondta a mellettem álló börtönőr — amikor mérges-, akkor ölni képes. Mindenre elszánt gdnosztevő. Egy szava sem igaz. — Tessék holnap szerkesztő ur beszélgetőt kérni az igazgató úrtól és akkor azután sok érdeke- dolgot fogok mesélni. Több mint két hónapja, hogy kitöltöttem a büntetésemet és mégis itt tartanak fogva. Wimirer tagad, a legközelebbi napokban azonban eldől további sorsa és megállapítást fog nyerni, hogy mennyi igaz azokból a legendákból, amelyek személyével kapcsolatban szárnyra keltek. F. Gy. A Prágai Magyar Menza kedvezményeinek pályázati íeltételei A Prágai Magyar Menza vezetősége az 1929/30. iskolai év folyamán több főiskolai hallgatónak nyújt díjtalan, féláru és kedvezményes árn ellátást. Aki ezen kedvezmények valamelyikében részesedni kíván, az 1929 szeptember 15-ig postán, ajánlott levélben küldje be kérvényét az alább megadott címre. A kedvezményekben (felekezeti különbség nélkül) csakis oly szlovenszkói és ruszinszkói származású magyar és német nemzetiségű főiskolai hallgatók részesülhetnek, akik a főiskolájuk tanulmányi és vizsgarendje által előirt tanulmányi eredményt fel tudják mutatni és erkölcsi magaviseletük feddhetetlen. Betöltés alá kerül 40 ingyenes, 60 félingyenes és 30 kedvezményes hely. A félingyenes 5 (öt) koronát, a kedvezményes 7 (hét) koronát fizet naponta ebédért és vacsoráért. I. A bélyegtelen kérvényeknek tartalmaznia kell külön bekezdésekben az alábbi sorszámokkal a következőket: I. A kérelmező vezeték- és keresztneve, 2. egyetem, 3. fakultás teljes megnevezése, 4. mikor iratkozott be a kérelmező az általa látogatott fakultás első félévére, 5. hányadik félévre iratkozik be a látogató az 1029/30-iki iskolai év elején, 6. a kérelmező állandó (szünidei helye) lakóhelye és cime, 7. prágai lakóhelye és cime, 8. illetősége, 9. vallása, 10. teljes születési dátuma (község, év, hó, nap), 11. középiskolai és érettségi bizonyítványának kelte és száma, 12. nyilatkozat arról, hogy a kérelmező a M. M. házirendjének magát aláveti és más prágai menzák segélyeit nem fogja igénybe venni, 13. hol és milyen lakás- kedvezményt élvez a kérelmező, 14. mily ösztöndíjakat élvez, 15. nyilatkozat arról, hogy melyik vizsgát kellett folyamodénak már letenni és letette-e és mily eredménnyel, ha nem, miért nem tette le? II. A kérelemnek eredetiben vagy hiteles másolatban tartalmaznia kell: 1. oiy szegénységi bizonyítványt, amilyet a főiskola részleges vagy teljes tandíjmentesség iránti kérelemhez megkíván és amely a családfenntartó (apa és anya) vagyoni viszonyát igazolja, 2. tanulmányi eredményt igazoló bizonyítványok (érettségi, kollokvium, államvizsga, szigorlati bizonyítványok, hivatalos kollokviumi kimutatások, leckekönyv). Valamennyi eredeti vagy hiteles másolatban beterjesztett okmányról egyszerű, nem hitelesített másolat is csatolandó. Az eredeti (hitelesített) okmányokat a kérelmező az elintézéssel együtt visszakapja, a nem hitelesített másolatok a M. M. vezetőségénél maradnak. A díjtalan és féláru kedvezményt a kedvező elintézés reményében csakis oly főiskolai hallgatók kérhetik, akiknek a hiteles okmányaik alapján a teljes vagy féltandij elengedésre igényük van és akinek vagyoni állapota ezt igazolja. Aki kérelmének postai elintézését kívánja, az megfelelő nagyságú és bélyeggel ellátott s megcímezett válasz-borité- kot csatoljon. Á hiányosan megfogalmazott kérvények kiegészítés végett visszaküldetnck tekintet nélkül arra, hogy a pótlás kellő határidőre beérkezhetik-e vagy nem. A megadott kedvezmény az 1929/30. isk. év első szemeszterére 1929 október 1-től 1930 február 15-ig érvényes, azonban a M. M. Intézőbizottságának határozatával bármikor indokolás nélkül megvonható. A kedvezmény tényleges folyósítására csak az a folyamodó számíthat, aki a Prágai Magyar Diákmenza gazdasági és önsegélyző szövetkezetébe Prága, egy üzletrész jegyzésével belép és annak 50 (ötven) korona értékét a menza pénztárnokának kezéhez kellő nyugtatvány ellenében 192y szeptember 25- töl 1929 október 5-ig lefizeti. Halasztást kérni külön indokoltan kell. Az üzletrész ellenértéke postán a Rimaszombati Bank R.-T.-nál Rimaszombatban a Prágai Magyar Diákmenza javára nyitott folyószámlára is elküldhető. A batáridőn túl beérkezett kérvények csak annyiban vehetők figyelembe, amennyiben azt a M. M. Vezetősége a menza költségvetése szerint teheti. A kérvények és mindenner 'i Írásbeli beadvány kizárólag erre a cimre küldendők: Törköly József dr. szenátor, Rimaszombat, Vasut-ucca 9. szám; más cimre küldött kérvényekért és azok mellékleteiért a M. M. Vezetősége nem vállal felelősséget, GROSSCHMID GÉZA dr. TÖRKÖLY JÓZSEF dr. szenátor, elnök. szenátor ügyv. igazgató. Siessen előfizetni a Képes Hétre