Prágai Magyar Hirlap, 1929. augusztus (8. évfolyam, 172-197 / 2097-2122. szám)

1929-08-11 / 181. (2106.) szám

14 1829 aggnggtipB 11, vaAraap. A Belgiumba induló munkástransportból emelték ki baranyai vérengzés nyolc résztvevőjét — Eddig huszonnégy kommunista került hűvösre — Husst, augusztus 10. (Saját tadősitónfotói.) A P. M. H. beszámolt arról, hogy ülés napján a kommunistáik Ba- bec községi biró vezérlete alatt megtámadták a Hnsst Baranyán levő Basilita kolostorihoz zarándokló buosusokat. A kommunisták a ko­lostor melletti erdőben gyűl éseztek, ahol Babé© kommunista párti kös&égi biró és Voloscsuk párttitkár izgató beszédet tartot­tak és a felizgatott tömeget rávették arra, hogy a tmcsnsokat, de ha kell, a kivonuló rendőröket is támadják meg. A kommunisták tényleg megtámadták a bú­csútokat, majd. amikor ezek ijedtem menekül­tek, bátorságot kaptak s a rendőrök ellen is sortüzet adtak. A rendőrök ugyancsak tüze­léssel válaszoltak. A rövid véres ütközet a kommunisták visszavomJuMsávai végződött. Érdekes, hogy a sebesültek számát még a mai napig sem lehetett megállapítani, ugyanis a kommunistáik az erdőn át eflraene­Mfitek és mkitán a rendőrök erősítés hiányá­ban nem üldözték őket, sebesülijedket magok­kal vitték. Az Iliés-napí kommunista támadás után Huszt környékén a rendőrség, a csendőrség bevonásával széleskörű nyomozást indított és a támadás utáni napon nyolc vezetőt sikerült elfogni ok. A következő napokon még kilenc kommunistát fogtak el és a most Huszára ér­kezett jelenté® szerint nyolc szökésben levő kommunistát az ung­vári rendőrség tartóztatott le. Az ungvárra menekült kommunisták a közmunkaügyi hivatal által Belgiumba in­dított nrankáscsoportba igyekeztek magu­kat felvétetni, de mielőtt útnak indultak volna, megtörtént a leleplezés. A letartóztatottak között van Rabé* báró fia is, de magát a bárét még ezideig neon sikerült eifognsL Hamiskártyások etdorádója KarSsbadban A rendőrség lefülelte áz oolasz gyárost s a lengyel bárónőié, akik hamis játékkal fosztogatták a fürdővendégeket Karlsbad, augusztus 10. A főszezónok idején a nemzetközi fürdőket sűrűn látogatják a nem­zetközi hamiskártyások, akik a legraffini-ltabb trükkökkel kerítik hálójukba a kiszemelt áldo­zatot. A professzionista haaaa&kártyA* mindég a legutolsó divat szerint öltözködik, a legjobb társaságokban mozog ás agy szórja a pénzt mintha odahaza legálább Is kétezer holdja len­ne egy tagban. A nemzetközi fürdők külön de­tektív eket tartanak, akik a vendégsereg között élnek és megfigyelik a hamis kártyásokat, hogy azután, ha elegendő bizonyíték jutott a kezűk­be, rajtuk üssenek és rendőrkézre adják őket. A jóxnadarakbó! bőven jut a csehországi nagyfürdőknek, köztük Karísbadnak k. Az idei axeaaónbarn szintén felbukkantak a ha­miskártyások, akik a régi reoept szériáit láttak hozzá a termés Maratásához. A rendőrhatóságoknak már hetekké! ezelőtt felkeltette a figyelmét egy feltűnő eleganciá­val öltöző fiatal pár. A férfi olasz gyárosként mutatkozott be, a társaságában levő hölgy pedig lengyel bárónőnek mondta magát. A fürdő vendégei között bőven akadtak olya­nok, akik megtiszteltetésnek vették az előkelő pár társaságát A hamiskártyások a fürdői ismeretségekből estélyeket rendeztek, melyeken előkerült a kár­tya. A véletlen minden esetben úgy hozta magá­— Szenzációk 88 évi raboskodó# után. IIÁrminé­ba tévi raboskodáe után szabadult ki a madridi börtönből Emília Lopez, aki valamikor megölte egyetlen leányát. Annakidején, mikor még fiatal özvegyasszony volt és kisleányával élt együtt, kérője akadt. A kérő azonban csak egy feltétellel vette volna el feleségül: ha a gyermek nem fog náluk lakni. Az asszony először megpróbálta va­lahol elhelyezni a kisleányt, miikor azonban ez nem sikerült, megölte a gyermeket, hogy másod­szor is férjhez mehessen. A gyilkos anyát halál­ra ítélték, majd később életfogytiglani tégy házra változtaitták át az ítéletet. Hanninolnatévi rabosko­dás után most végre kegyelmet kapott Amikor az asszony kilépett az ucca forgatagába, szédülni kezdett. Egy távoli rokona jött érte és az asszony ennek panaszkodott, hogy nem bírja a szörnyű ucoai lármát a börtön magánya után. Különösen az automobilok döbbentették meg. A börtönben hallott ugyan már erről a modern intézményről, azonban most látott csak először automobilt. „Ször­nyű lehet egy ilyen kocsi, — mondotta sápadtan — sohasem mernék beleül m**. Még jobban meg­botránkoztatták a bubifrizurás nők. Azt sem tud­ta megérteni, hogyan lehetséges, hegy fiatal leá­nyok kíséret nélkül járjanak az uocán. Az 6 ide­jében ilyesmi nem fordulhatott elő. A gyilkos asszony szomorúan emlékezett, meg a régi erköl­csökről és a régi jő időkről a mai kor automobi­lom, bubifrizurás erkölcstelemségvel szemben. — Megint kémet fogtak. A prágai Novy Ve- Semik értesülése szerint Kolin és Kuttenberg között a csend őrség egy német kénnet fogott, aki a lap értesülése szerint birodalmi német katona­tiszt. Turista ruhában járt Kolin vidékén és az it­teni stratégiai és katonai titkokat akarta kikém­lelni. A kémet a kulien.bergi kerületi bíróság fog­házába azálilitották. vaJ, hogy az előkelő vendégek nyertet Ez bizalmatlanságot keltett, de senki sean mert a rendőrségen jelentést tenni. Zrtta rendőrbiz- toe, a hamiskájtyások ismert lelepiezője egy anonim feljelentés alapján foglalkozni kezdett a szerencsés játékosokkal, néhány napon át nyomon követte őket, s amikor már elegendő bízón yitéka volt, rajtuk ütött. A férfit, ax asszonyt egy másik férfi társasá­gában a városi színház egyik páholyában ta­lálta meg. Diszkréten hozzájuk lépett és fel­szólította őket, hogy kövessék. Meg sem állt velük a rendőrségig, ahol a má­sik férfi igazolta ártatlanságát és azt, hogy csupán fürdői ismeretségben van az „olasz gyá­rossal és a lengyel bárónővel.** A gyanús pár letartóztatása után a rendőrbiztos elment a Pupp szállodába és betoppant az egyik szobá­ba, ahol a kártyaszfcal mellett nagyobb társa­ságot talált A társaság tagjait leigazoltatta s egy férfit és szomszédnőjét, akik nem tud­ták magukat kellően igazolni, magával vitt a rendőrségre. A két jeles házaspárról megállapították, hogy notórius hamiskártyások, akik előszeretettel látogatják a csehországi vi- lágfündőket Előkelő fellépésükkel sok fürdő­vendéget csaltak lépre s az egyik áldozatuktól például egyetlen éjszakán negyvenezer ko­ronát nyertek ©L — Iparostanoncotthon Komáromban. Komáromi tudósítónk jeleníti: A komáromi iparostanonciako- la, melyen a közismereti tárgyak mellett kiváló mesterek az egyes iparágakat gyakorlatilag is tanítják, nagyszerű eredményeket tud felmutatni. Hogy az uj iparos nemzedék műveltségben és el­méleti tudásban is jártas legyen és megállja he­lyét az élet versenyében, a tanulókat vasárnapon­ként az otthonban gyűjtötték össze, ahol jó és hasznos szórakozásokkal töltötték az időt és olvas­hattak is. Mivel ez a megoldás egy iskolai terem­mel nágyazás tanuló részére sehogy sem elégsé­ges, a járási ipartáreulat megtette a kezdemé­nyező lépéseket uj ipoxostanonootthon létesítése iránt. Komárom város tanácsa ingyen építő telket fog a hézagót pótló szooiáüs intézmény céljaira adományozni. — A komáromi református egyházmegye köz­gyűlése. Komáromi tudósítónk jelenti: A komáro­mi református egyházmegye rendes évi közgyűlé­sét augusztus 27-én tartja meg Komáromban. A gyűlést megelőzőleg Végh Kálmán laki lelkész, volt püspöki titkár tart istentiszteletet az egyház- megyei közgyűlés tagjai számára. — Amerikai vendég Komáromban. Komáromi tudósítónk jelenti: Jánosay Lajos komáromi ág. h. ev. esperes-lelkésznek kiváló látogatója érke­zett: Ekbhfcd A. Th. dr. amerikai főesperes-pré- post, aki az evangélikus egyház II. egyetemes konven'tjén vett részt Kopenhágában és az Észak- amerikai Egyesült Államok hatalmas egyházát képviselte. Most újabban a komáromi egyház- községet látogatja meg és vasárnap ünnepi isten­tiszteletet tart Komáromban. — A pozsonyi YMOA koszorumegváltiaa. Az YMOA ifjúsága elhunyt, tagtársának, Galambos Ferencnek ravatalára helyezendő koszorúmegvál- tása címén 100 koronái adományozott a szegény fiuk tábori alapjára. — Megszervezték a Magyar Gazdák 8söveifc»­oetének zselici fiókját. Lévai tndóeltánk jelenti! A Léva székhellyel működő Magyar Gazdák Szö­vetkezete legutóbbi közgyűlésének határozata alapján már megszervezték Zeelizen a szövetke­zet fióktelepét Most állítják fel a magtisztító te­lepet, két apparátussal. Az egyik apparátus a nagybirtokosok vetőmagtiszti tási szükségleteit fogja ellátni, a másik pedig a kisgazdákét. A ve­tőmag-tisztító telep már az idei őszi vetések előtt igénybe vehető lesz. — Elhalasztották a Magyar Tanítók Dalárdájá­nak hangversenyeit. Léváról jelenti tudósítónk: Megírtuk, hogy a Magyar Tanitók Országos Dalár­dája a folyó hónapban hangversenyeket rendez Délszlovenszkó több városában. A hangversenye­ket bizonytalan időre el kellett halasztani, mert a nyári iskolai szünet alatt a dalárdának számos tagját katonai szolgálatra hívták be, az igy meg­fogyatkozott dalárdával pedig hangversenyt ren­dezni nem lehet — Betörők a varsói Szent János katedrálisban. Varsóból jelentik: Az elmúlt éjszaka a varsói Szent János katedrálisban betörők jártak, akik behatoltak a kápolnába s az oltárról értékes kegy­szereket vittek eL A tettesek nyomtalanul eltűn­tek. — A személyvonat elütött egy autót. A könig- grátzd vasúti igazgatóság jelentése szerint tegnap éjszaka Jostromer és Belohnad fürdő között súlyos gázolási szerencsétlenség történi A személyvonat mozdonya elütötte Skuhersky königgrátzi gyáros autóját, amelynek utasai közül Kadeczka Ferenc tüzérezázados súlyosom megsérült. A szerencsét­lenség arra —vezethető vissza, hogy a vasúti so­rompók nem voltak leeresztve. HALTENBERGER Gyártelepek: Budapest - KoSice - PieStany FEST - TISZTIT - NOS Központi üzem elme: Haltenberger Festögyár, KoSice 2. — Vallomást tett a geletneki aatókarambol életveszélyesen megsérült áldozata. Geletnek- ről jelentik: A lucatői motorkerékpár-szeren­csétlenség egyik áldozatának, Lehoczky Ró­bert gépésznek tévesen költötték halálhírét. Lehoczky rendkívül súlyos sérülést szenve­dett, karját, lábát eltörte, mellkasa összezu- zódott, fejét eléktelenitették a borzalmas se­bek, amelyek azonban nem voltak halálosak. Lehoczky tegnap eszméletére tért és állapota annyira javult, hogy a csendőrök kihallgat­hatták. Elmondta, hogy este hét óra tájban motorkerékpáron harminckilométeres sebes­séggel haladt Geletnek felé és pedig szabály­szerűen, az ut baloldalán. A nagy kanyarodó­nál észrevette, hogy autó közeledik, és jel­adással figyelmeztette az autó vezetőjét, hogy szabályellenesen, az ut jobboldalán hajt. Az összeütközést elkerülendő, Lehoczky jobbfelé kanyarodott, de ugyanekkor változtatott irányt az autó is és igy történt meg a katasztrófa. A beteg állapota annyira súlyos, hogy az orvosok még nem merték neki megmondani, hogy fe­lesége életét vesztette a szerencsétlenségnéL Faiak szárazzá tétele 5chulz R. oki. mérnök, Bratislava, Leinburggasse 22. — Hét millió korona értékű ezüst útkoro­nád kerül szeptemberben forgalomba. A körmöobáínyiai pénzverdében már hét millió daraíb ezüst ötkor onáet k észi tettek e az öt­koronásokat még szeptember folyamán for­galomba iá hozzák. A pénzverdében azonkí­vül nagyszámban ezüst egyik oronáeoikat ás ké­szítenek, amelyekből jelenleg kilencven­nyolc miMió darab van forgalomban. Az ötfil­léres pénzérmékből hetvenöt millió van for­galomban, de ezt a számot a szükséghez ké­pest még fel kell emelni. A múlt. év decem­ber végéig összesen 286,264.440.30 korona ér­tékben hoztak forgalomba pénzérméket. — Villámcsapás Dobsinán. Dobsinai tudósitőnk jelenti: Hétfőn borzalma# vihar vonult keresztül Dobsinán s a lecsapódó villámok felgyújtottak egy pajtát, amely a zuhogó eső s a helyszínre Kivonult tűzoltóság minden erőfeszítése dacára porig égett a benne felhalmozott nagymennyiségű takarmány­nyal együtt Egy lakóházba is heleütött a villám, ott azonban a tetőzet megrongálásán kívül más kár nem történt. — Égési családját kiirtotta egy lengyel pa­rasitlcgóny. Lembergből jelentik: A keletgaliciai Wiertx községben egy Kozaosek nevű lengyel pa- rasBtlegéoy hatszoros gyilkosságot követett el. A család ax idősebbik leány lakodalmára készült. A 23 éves fiun, aki rossz viszonyban volt család­jával, a jelek szerint elbemetegség tört ki. Fej­szét ragadott s először menyasszony-nővérének ko­ponyáját hasította ketté, azután apjával, anyjával, nővérével és a két kisgyermekkel végzett. A bor­zalmas vérengzés elkövetése után letargiába süp­pedve várta a csendőröket, akik nemsokára meg­jöttek és magukkal vitték. A csend őrségen zava­ros válaszokat adott s nem tudta tettét megindo­kolni. Csehszlovákia egyetlen szépirodalmi képe hetilapja a Képes Hét Gazdag tartalommal ielenik meg minden csütörtököd riflREK—... Előfizetőink és Olvasóink figyelmébe! Síagyar, olást, lengyel és román viiu- mok, illetve otlevelek mcghossiabbitási ▼égett méltóitassanak ntieveleiket a , P. M. H. poisonyi kiadóhivataláhes, BraÜ- sJava, Grőesling-n. 86. L eimre bekül­deni. A többi államokba sióié viinmok megsieriését a prágai kiadóhivatal: M^Praha II„ Panská diee 12. III., esikösb.'^H A PRÁGAI MOZIK MŰSORA Lecerna: Szünet 15-éig: Előkészületben: A komé­diáshajó. Beszélőfilm. lido: Nyári szünet. Metró: Madame Dnharry. (Pok. Negrf). Svetozor: Bfinös-e Mary Janson? (Dorothy Mackail és Milton Silfe.) A POZSONYI MOZIK MŰSORA Eedoute, «ag. 9—11: Mindenkinek kell egy kis baritól. AÖcm, aug. 9: A két fóka. — 10—11: Fantóm as Operában. Tátra, aug. 9—11: A nagy bünhődés. Etttte, aug, 9—12: Newyork éjféltájban CSENDÉLET Rőt cserépbe® rőt virágok, napsütötte piros arinnek, köztük kedve* leányára merengve mosolyog. A haj barna, sötétek a szemek nésésiUc méláié, réveteg, mélyükben vágy, igére! Ai ajkak ánnoberhao, sokkok élet. ]nk mosoly a csipetnyi im A keret — ablakkeret, aöM söld szint a remény • a föld, mely tavasssal uj életet SH. A háttér — homályos, sejtelmes, sötét söröseinek, borongó végsetténneok... S m alkotó? As alkotó a mkndeeeégben — rejtély eeee mosolyog. Gon dny 6. Ulti / •— Scoftn Viafor a Tátrába érkezett. Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon; Ma dél­előtt a bukaresti gyorsvonattal Kassán átuta­zott Scotofi Viator, hogy egészségének helyre­állítása céljából a Tátrában üdüljön. — Bgyháamegyei hírek. Rozsnyóról jelenük: Bobodéi Mihály püspök Pobozsay Róbert dr. püs­pöki titkári egyházmegyei irodaigazgatóvá oe- veate ki — Vanyo Aladár Tihamér dr. beooés- raodi tanár juhos 21-én mutatta be ebő azentmi- se-áldosstát a raomoinoki plébánia templomban. i— Meghalt egy kassai államügyész. Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon: Kozlik Károly, a kassai kerületi bíróság áliamügyésze negyvennégyéves korában hirtelen elhunyt. Szombaton délután temették a bírák és ügyvé­dek nagy részvéte mellett. — Tani tó ráhaotás. Rimaszombati tudósítónk le­jelenti: A dernőd róan. kát. iskolaszék most meg­tartott ülésén egyhangúlag választotta meg kán- tortanitójává Béres József fülefepöspöki-i igazgató- kántortanitórt — Eljegyzés. Wolfraim Boriekáh Meleg- hegy, eljegyezte Lncsánsziky János, Helpa. (M. k. é. h.) — Losonci tudóeitőrnk jjefteaufii, hogy Dr. Hor­váth Béla Losoncon Vasúti xl 15. ax, Alatt ügyvédi irodát nyitott. — Halálosáé. P. Bálint Benedek szentferene- rendi áldozópap, a füleld ezentforencrendi kolos­tor egykori házfőnöke az ungvári kórházban hosz- 8zu szenvedés után elhunyt. A jóságos lelkű lelki- pásztor halála széleskörű részvétet váltott ki. — Tárgyalások a lévai gimnázium bérletéről. Léváról jelenti tudósítónk: Amint az már köztu­dom ásn, a prevrat után a Léva város tulajdonát képező gimnázium épületét az állam elrekvirálta a csehszlovák gimnázium számára. Az állam igye­kezete, hogy a várossal normális bérleti viszonyt létesítsen, nem járt eredménnyel, mert a város a bérleti viszonyt nem akarta elismerni. Az állam a hatalmas épületért 25.000 korona évi használati dijat, az iskolai berendezésért pedig 7000 koronát fizetett eddig. A város már előzőén felhívta az ál­lamot a függő kérdésnek végleges jogi rendezé­sére. Ax erre vonatkozó tárgyalások most in­dultak meg. — Baraeskán megalakult a keresstényszocialista Merveiet. Báréba racskán augusztus 4-én megala­kult a keresztón.yszocia 1 ista párt helyi szervezete. Elnöknek Kurucz Lajost, alelnöknek Solya Lajost, titkárnak Lehat® Lajost, pénztárosnak Síkul® Er­nőt, ellenőröknek Varga Dezsőt és ifj. Síkul® Ernőt választották. A választmány tagjai lettek: Tóth Zsigmand, Kurucz András, ifj. Kurucz András, Bogácsi Lajos és Lakatos Ernő. — Ugyan akkor megalakították a mezőgazdasági szakosz­tályt is, melynek elnökéül Síkú la Ernőt, jegyzőéül Lehoba Lajost választották meg. — Egy Jnnkers-gép sikeres rakétarepiilése. Berlinből jelentik: A dessaui repülőtéren hosszabb ideje kísérleteznek a repülőgépeken atka lm azott rakétákkal. A kitér létezés tegnap végre komoly eredményt ért el, amennyiben egy rakétával fel­szerelt .Junkere-gép startja repülése minden baj nélkül kitünően sikerüli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom