Prágai Magyar Hirlap, 1929. július (8. évfolyam, 148-171 / 2073-2096. szám)

1929-07-05 / 151. (2076.) szám

«a» )■&■ i, ftan/t. 17 rpRXGAI-MAG^ARHlRLAP Villamos reklámtábla a felhőit hozott Megjeleni az első éjszakai rektámrepülőgép Newyorh letett Newyork, juBus eleje. A repülőgépet már sokféle módon használ­ták fel a reklám céljaira, de moet egy olyan repülőgép jelent meg Newyork felett, amely nmal biztat, hogy talán már a közel jövőben tényleg „világos lesz az ég" az amerikai nagy­városok felett A repülőgép alsó szárylapjára szerelt vil­lamos reklámtábláról van szó, amely a felhők közül hirdeti egy bizonyos nadrágtartó, vagy cipőkrém előnyeit Az újfajta reklámnak töb­bek között az az előnye is megvan, hogy egy­szerre nagy területen látható, sőt egész kis költséggel és minden akadály nélkül más vá­rosok fölő is el lehet vinni és újra vissza­hozni A reklámrepülőgép nemrégiben egy tiszta éjszakán jelent meg Newyork felett s a gépre szerelt erős sziréna segítségével keltette fel az uccai járókelők érdeklődését Amikor fel­néztek, hatalmas vörös betűkkel egy szót láttak úszni a levegőben: Stetson. A betűk pár pillanat múlva megváltoztak és most a felírás Straw Hata volt (Stetson-féle szalma­kalapok). A hatalmas kivilágított repülőgép lassan úszva többször megkerülte a várost és közbe a sziréna folytan búgott Az uccán persze megálltak az emberek, az ablakokat is kinyi­tották, még a villamosokról is leszálltak, hogy jobban lássák az uj „trick"-et A gép közel egy óráig volt a levegőben, elszállt Newyork és Jersey City felé, visszajött és végül Phila­delphia irányában eltűnt A „reklámtábla" egy éjjeli kivilágítása a Stetson-gyárak több umxt 10.000 dolláriába került de jobb reklám­nak bizonyult mint a falragaszok százezrei * 11 A tátraaljai gazdasági és ipari kiállítás szenzációja — mint tudósítónk jelenti — Vajda nyitrai butorcég mesterien megrendezett kiál­lítása, melynek büszkeségei azok a fejedelmi bútordarabok, melyeknek mását a cég való­ban uralkodóknak szállította. A köztársasági elnök részére szállított különös stílusú, dús faragása, mesés kivitelű fotel, a valódi francia anyagból készült és a román király részére szállított trónfotel valóságos remekel a kiállí­tásnak és érthető, hogy a román királyi udvar legmagasabb elismerésével tüntette ki a cé­gei, elismerésével dokumentálva a szlovák bútoripar fejlettségét Úgy a szakkörök, mint aa érdeklődő közönség is kellően értékelni tudja ai bútoripar reprezentánsának törekvé­seit és a kiállítás alkalmából a Tátraalja vi­dékének lakossága nagy tömegben keresi fel Vajda gyönyörű értékkel teli pavillonját és megragadva a kedvező alkalmat, eszközli rendeléseit- A so mórjai járási székhely kérdése és as iparosság. Somorjai tudósítónk jelenti: A közigazgatási reform Somorját továbbra is járási székhelynek ismeri el • ezért a község a járással egyetértve járási székházról köte­les gondoskodni, mert ma a járási hivatal egymástól különálló, e célra meg nem felelő épületekben végzi a réginél nagvobbkőrü te­vékenységét A község nagy áldozatok árán telket és a törvényben megkívánt hozájárulást biztosította a járási székház számára, azonban aa építés ügye már közel egy éve húzódik, amit az ipartestületben tömörült kereskedői és iparososztály aggodalommal nézett s ezért a község elöljáróságánál, majd a járási főnök­nél küldöttségileg megjelenve, kért felvilágo­sítást az építésre vonatkozólag. Mindkét he­lyen megnyugtató választ kapott, mely sze­rint a járási székhely elvételéről szó sem le­het s mindkét hatóság támogatja ős sürgeti a székház felépítését xx Dr. Rottenstein Jenő idegorvos és bel­gyógyász rendel Bratislavában, Sladkovio-uooa 11. szám alatt. Naponta 8—10-ig és 8—5-ig. Ünnepnapokon 9—11-ig. Letartóztattak egy csaló uflerélügynó- köt Trencsóni tudósítónk jelenti: Breznőbá- nya és Trencsén vidékén hónapok óta garáz­dálkodott egy utlevélügynők, aki jelentékeny összegekkel károsította meg a kivándorolni szándékozó környékbeli falusiakat. Azoktól, akikről megtudta, hogy Amerikába szándé­koznak menni, nagy összegeket csalt ki azzal a mesével, hogy jó összeköttetései révén módjában van részükre amerikai útlevelet és vízumot szerezni, melynek segítségével a kvó­tán felül is kivándorolhatnak. A kivándorlási láz hiénája ily módon sok hiszékeny falusit károsított meg, amennyiben a beígért útle­velet és vízumot nem volt képes megszerezni részükre. Az utóbbi időben rövid epvmásután- ban számos feljelentés érkezett ellene, mely­nek alapján elrendelték körözését Tetmap végre sikerült a csendőrségnek megállapíta­ni, hogy az utlevólszerzéssel kapcsolatos csa­lások elkövetője Glászer Zsigmond ünvnők, akit őrizetbe vettek. Kihallgatása során rész­ben beismerő vallomást tett, melynek alapján letartóztatták és a besztercebányai ügyész­ség fogházába kisérték. Glászer zsolnai szüle­tésű fiatalember. A jelek arra engednek kö­vetkeztetni, hogy Glászer ellen még a felje­lentések egész lavinája fog befutni, ha Ilire megy, hogy útlevél szerzési manővere csalási alapra volt fektetv' 500 ccm Opel Motoctwb A legújabb typusu AUTÓSAKON Lanfer és Társa BRATISIAVA, Stur U. 7 Telefon 11-75 és 22-87 Kérjen részletes műszaki leírást 'eje? T. Előfizetőink és Olvasóink figyelmébe!"99 Magyar, olasz, lengyel és román vizn- mok, illetve útlevelek meghosszabbítása ▼égett méltéxtassanak útleveleiket a P. M. H. pozsonyi kiadóhivatalához, Brati- slava, Grössling-u. 56. L eimre bekül­deni A többi államokba szóló vízumok megszerzését a prágai kiadóhivatal: ’JSgF^Prah* II., Panská -lice 12. III.. eszközli."9ÍM — A magyar szülők és a magyar ifjúság figyel­mébe! A kasisad csehszlovák állami felsőipari&kola magyar tagozatának első évfolyamára jelentkezni lehet személyesen legkésőbb szeptember 3.-án reg­gel 8 érakor. Felvételi feltételek: Betöltött 14. élet­év. Az uj rendszerű polgári iskolának rendes 3 osztályán kirvíil a befejező tanfolyam elvégzése legalább elégséges eredménnyel. Vagy: Gimná­zium esteleg reálgimnázium vagy reáliskola 4 osz­tályának bevégzése legalább elégséges eredmény­nyel. Vagy: Az uj rendszerű 3 éves polgári iskola vagy régi rendszerű 4 éves polgári iskola bevég­zése legalább jé eredménnyel. Ez esetben a jelent­kezőnek még igazolni kelti, egy éves, valamely műhelyben eltöltött kézimunka gyakorlatot. Az első évfolyamra jelentkezők írásbeli felvételi vizs­gát tesznek magyar nyelvből, és szám t an-mértan- béL Az iskola 4 évfolyamos, melynek befejezése után a végzettek érettségi vizsgát tesznek. Jó ta­nulók technikai főiskolákon folytathatják tanul­mányaikat. Prospektust, vagy további információt ad magyar nyelvű megkeresésre is a felső iparis­kola igazgatósága. A felvétel iránti kérvények a szükséges okmányokkal együtt postán terjeszten- dők be az igazgatósághoz, de legkésőbb a szemé­lyéé jelentkezésnél szeptember 3-án. Mellékletek: Születési bizonyítvány, Állampolgársági bizonyít­vány, Hatósági orvosi bizonyítvány. Erkölcsi bi­zonyítvány azoknál, akik nem közvetlenül iskolá­ból, hanem praxisból jönnek. Az összes iskolai bi­zonyítványok, tehát a féléviek is az utolsó 2 tan­évről. Iparhatóságiiag igazolt praxis bizonyítvány azoknál, akik erre kötelezve vannak. (Uj rendszerű polgáránál 3, réginél 4 évfolyamú végzettségnél.) Évi tandíj összesem 234 korona. Vidékiek az egy­házközségi r. k. zsupai internátusbán helyezhetők ei, havi 400, illetve 355 koronáért. A magyar tan­nyelvű felső ipariskola"'az egyre javuló konjunk­túra folytán jelentőségben lényegesen emelkedett, amennyiben végzettjeit fokozott mértékben tudja képzettségükhöz illő állásokhoz juttatni. Míg az olbelyezkedéa még 2—3 évvel ezelőtt is igen nagy nehézségekkel járt, ma már ott vagyunk, hogy az iskola a nála bejelentett üresedésekre alig tud megfelelő szánra végzett t&öhidkuwt ajánlani. Így a gépészeti iskola tehetséges és szorgalmas fiatal­embereknek megadija a lehetőséget arra, hogy aránylag olcsó, és rövid ideig tartó kiképzés után jól fizetett alkalmazásokhoz jussanak. — Nem©9sányi-8*an&lorium, Kosiee, Zri- nyi-u. 4. Szlovenszkó egyedüli legmoderneb­bül berendezett egészeég-ügyi intézete, min­den igényt kielégítő komforttal A sebészeti, nőgyógyászati, szemészeti, orr-, gége-, fül­megbetegedések szakszerű kezelése. Minden­nemű műtéti beavatkozások. Külön szülőosz- tály. A belgyógyászat körébe tartozó összes megbetegedések diétás, legmodernebb elvek szerinti kezelése. Röntgen-, insulin-,. hizőku- rók stb. Szabad orvosválasztás. xx — Letartóztatták a Középszlovenszkón garáz­dálkodó álszinésznőt. Právigyei tudósítónk jeleníti: Az utóbbi hetekben egymást érték a feljelentések egy osalónő ellen, aki főleg Pozsony és Nyílra megye egyes falvaiban követett el csalásokat. A felijefenté&efcből megállapítható volt, hogy a csa­lómé egységes recept szerint dolgozva hálózta be a kiszemelt áldozatokat. Mindenütt mint szlovák színésznő mutatkozott be, aki az iparművészetihez i® ért és hímzéseket vállalt. Napokig vendégelhet­te magát, majd a kicsalt nyersanyaggal és félig kész munkával megszökött. A osalónő végigjárta a Nyi-tra-völgyét, majd Érsekújvár, Komárom, Tar- doskedd környékén folytatta működését. A felje­lentések alapján a csendőrségek erélyes nyomo­zást indítottak a osalónő kilétének megállapítása iránt. Tegnap végre sikerült a báni csendőrség- nek ártalmatlanná tenni a csaJónőt Martinusz Irén rovottmultu asszony személyében. Kihallgatása során beismerő vallomást tett, A kicsalt tárgya­kat minden alkalommal eladta é« a bofolyt ősz- szegekből szépen megélt. Kihallgatása után a já ráatriróság fogházába kísérték. ~ SZOBRÁNCFÜRDÖ, vasútállomás: Ung- vár és Nogymihály, minden vonattól AUTÓ­BUSZ. GLAUBERSOS, KÉNES, KONYHASÓS GYÓGYVÍZ. IVÓKÚRÁK: gyomor-, bél , máj-, epehólyag bánhalmainál, valamint székrekedés, elhízás, érelmeszesedés és magtns vérnyomás­nál. KÉNESFURDÖK ÉS ISZAPPAKOLÁSQK: rheuma, ischlas, női bajok és idült bőrbetegsé­geknél. Hidegvizgyógyintéact, szénsavas für­dők, kvartz, villanykeaelés, inhaláciö. Saison május 15-től szeptember 15-ig. Napi pausálár: 37—59 K. UJ BÉRLÖSÉG élén RUSSAY GÁ­BOR dr. v. egyet, (tanársegéd, fürdőorvos. Kér­jen prospektust. XX Róm. kát. liuternátus Rajnán Kor. Iskola- testvérek vezetése alatt egybekötöd nyilvános jel­legű elemi-polgári fiúiskolával valamint egyévi továbbképző tanfolyammal. Mércékéit feltételek mellett felvesz növendékeket a jövS tanévre. Ki­tűnő alkalom a szlovák nyelv elsajátítására. A növendékek állandó felügyelete, valamint vallásos- erkölcsös nevelése biztosítva. Rendes autóbuszjá­rat ab Topolíany* vagy Piestmiy. Rő-’pbb felvilágo­sítással szívesen szolgál: RindtiteMvo rím, katoL raeStianske ákojy Bojna, okr. Tapoléauy. MOTORKERÉK megérkezett! II IS US*- i! tort- idával

Next

/
Oldalképek
Tartalom