Prágai Magyar Hirlap, 1929. július (8. évfolyam, 148-171 / 2073-2096. szám)
1929-07-05 / 151. (2076.) szám
12 l*8f pánté*, Juftaa K Tanthologia, adrenalin, élet, halál, feltámadás és miegyéb ... „..„Langeadorf német biológusnak sikerült egy halott nyal szivét ismét dobogásba hoznia... „Sherrington és Hel mancs professzoroknak sikerült levágott macska- illetve kntyafejeket egy darabig életben tartani"... „1923-ban operáció közben egy asszony meghalt Szívverése 6 percig szünetelt Ekkor az orvos adrenalin-injekciói adott... Az asszony ma is él —C ... „így áll e pillanatban a tudomány halál elleni küzdelme.*... * Egyszer én Is meg akartam halni. Rengeteg bajom volt, az élet naponta pólón ütött, megrágott, a porba tepert és... meg akartam halni A hitelezők janicsár! makacssággal ostromolták ajtómat, feleségem megcsalt, fiam megbukott és a szivemnek is voh némi baja és hát mindezek következtében meg akartam halni A halál már ott állt haláloságyam mellett, boldogan, megelégedetten vigyorgott, majd szivemre tette kezét s e pillanatban meghaltam. Határozottan meghaltam, azaz megszűntem élni Hogyan éreztem ezt, mit éreztem? Istenem, hát csak azt, amit ilyen esetekben érezni szokás. Soha nem észlelt csöndet éreztem, amolyan édes, andalító, mindent elfelejtető csöndet, azután, bár könnyű voltam, mint a lég, lassan emelkedni kezdtem s röpültem, röpültem méltóságteljes lebegéssel a nirvána felé. A balál — még mindig ott állva ágyam mellett — távolodott, kisebbedet!, borzalmassága enyhült 8 már-már azt hittem végkép eltűnik, midőn hirtelen agy láttam, hogy összeborzad, halálsápadt lesz. Valaki melléje lépett, egy ember, ax- az orvosom és az adrenalin-injekciós fecskendőt az orra elé tartotta. A halál felhördült, rémülten hátrák, eszeveszetten elmenekült. Az orvos pedig... Nem. nem láttam tisztán, mit csinált, csak azt tudom, hogy hirtelen visszafelé utaztam, a nirvána kapni távolodtak, szertefoszlottak a semmiségben és... feltámadtam. , ,f , ; v Határozottan feltámadtam. /r" r Ez még nem történt velem, képzelhető hát, hogy meglehetősen bután tekintettem magam köré. „Ja, barátom,* — veregette az orvos a váltamat, — „ez az adrenalin. Na, ne bámuljon olyan bután rám, — maga él és élni fog és ha megint meg akar halni, megint kap adrenalint és ha megint, akkor megint és igy tovább...* Hihetetlen, képzelhetetlen, de mégis igaz, in éltem. Nem mondom, hogy nem örültem, dehogy nem! — sőt!! hiszen, kérem, az élet olyan dolog, aminek az ember mindig örüL Én is örültem és éppen ezért megbocsátottam feleségemnek, meg a fiamnak, ’a hitelezőkkel Is valahogyan megegyeztem és hát szóval az egész hecc kezdődött élőiről. "í-< « Boldog voltam, de... nem sokáig. Mert minthogy megint éltein, megint támadtak bajaim. Még több nrint azelőtt És hogy egészen rövid legyek, feleségem megint megcsalt, fiam megint megbukott, a hitelezők megint rohamozták ajtóimat, na és mindezeken kívül a tüdőmmel Is akadt némi kellemetlenségem és én ennyi baj következménye- képen megint meg akartam halni. És meg Is haltam. De jött az orvos az adrenalinnal és... mit tehettem, kérem! hiszen mozogni sem tudtam, — megint feltámasztott „Hát ez örökké igy lesz?!* — bosszankodtam, mihelyest felnyitottam a szemem; de azért, tndja a fene, mégis örültem egy kissé. Idába, az élet olyan dolog, aminek... etb. Azt hittem, hogy most, hogy harmadszor kezdem elölről az életet, hát lesz már annyi tapasztalatom, hogy azt a lehető legboldogabban végigéljem. De nem volt A feleségem megint, a Ham megint, a hitelezők megint, azonkívül a májam, az epém, a gyomrom, a vesém, és minden Inam és minden Idegem... Eh, hát élet ez?! Inkább százszor meghalni! Nos és midőn harmadszor is halálos ágyamon feküdtem, azt mondtam az orvosomnak, amint kissé elhirtlenkedetten felém közeledett azzal átkozott adrenalinnal: „Nézze, kérem,* — mondtam neki, — „a maga adrenalinja nagyon jó, elsőrangú ezer a... halál ellen, de nem az az élet ellen. Olyan adrenalint kotyvasszon össze, amely jó az élet ellen, az élet bajai, az élet keservei ellen. Olyan injekciót adjon nekem, amitől nem csal meg a feleségem, amitől nem bukik meg a Ham, amitől nem kínoznak halálra a hitelezők, amitől nem nyilai a vesém, nem fütyül a tüdőm, nem görcsösködik a gyomrom éa Így tovább, szóval olyasvalamit, amitől megelégedetten g boldogan élhetek, de ezt, ezt, amit itt tart a kezében, ezt az... az átkozott adrenalint..." — s ezzel hirtelen kikaptam kezéből az adrealin-fiolát, teljes erővel a földhöz vágtam és... néhány perc múlva végérvényesen meghaltam... i• Hát Igen, kérem, hát nem volt igazam? Mert utóvégre is mégiscsak borzasztó és nevetséges is, hogy idestova az ember már meg sem halhat! Hát mi vagyok én?! Paktumot kötöttem-e az örökélet- teJ, vagy mi?! Hát kellene élnem, amikor a tüdőm, meg a vesém és a májam, gyomrom, szivem, no meg a feleségem, a fjam 8 a hitelezők... Hát kell? Dehogy kell! Ha már egyszer megszülettem, hát meg is kell halnom, vagy nem? Legalább ls eddig mindig Így történt Hát nem Igaz? Avagy kénytelen vagyok-e eltűrni, hogy az élet egy egész örökéleten át egybet ae tegyen velem, mint pofozzon, megrugjon, a porba teperjen? Hát kénytelen vagyok? Dehogy is! Én, kérem, nem azért élek, hogy örökké éljek, de azért, hogy egyszer örökre pihenni térjek. (/ ., r Hát nincs igazam, kérem?/ v^’ ....*',r'...........| . fenffcK ft % Petőfi a bejei tiszteletesnél Irta: Schmidt Attila Bejei, a ezfiztiérdü Gömör egy Sri® faluja, kies vidéken, a Sajó megkapőan szép völgyében, fekszik. Büszkén tekint le reá az égbe nyúló Királyhegy, melyen egykor Mátyás űzte a vadat, szomszédságában emelkedik az a nevezetes szőlőhegy, melyen a nagy király félboltra izsasztotta a géni Ö rí urakat A buktatóé, boglyos fedelű szalmás házak, a zsindelye* kúriák, úri kastélyok, jól gondozott gyümölcsösök között kelletlenül föl ydogál a Turoc- patak eekélyea vize. Napsugaras nyári vasárnap-reggel. 'A falu népe a könyöklős, léccel rácsolt, faragványos tornácokon várja az első harangszót, hogy eligyekezzék az tetenházáfoox A tágas templomtérre elsőkül sietnek a 'darutollas legények lobogó® ingben, gazdagon kipity- k érett veres, némelyike sötétkék mellényben. Harxnőnüras, rézpatkós csizmájukon csörög a vak- earkantyo, a magas csizmasarok sárgaréz szögekből kivert virágokkal, csillagokkal ékeskedik. .Velük szemben külön csoportba verődnek a festett viganőba, tarka virág s szoknyába öltözött leányok. A karcsú termet, gyenea orr, szabályos száj, gömbölyű áll szép magyar vonósokat mutat A barnásszürke leányeeemek tüzes tekintető forrásba kergeti s daratollasok vérét • A sötétruhás asszonyok után tempósan lépkednek a kékbeli gazdák. A korosabbak hajfonást viselnek, mely a kurucvaxkocs maradványa. Végül egyenkini szállingóznak ide a helybeli birtokos urak. Nem látom bötee prófétánkat, világhírű májszterünket, —- kezdi a mindig évődő Dapey ur, az ekklézsia kurátora. Ki rém alas ócskán, szolgalatjára állóin a tekintetes urnák, — szólal meg a gyülekezet hátterében Kupcsik András, Beje lábbelikészitője, miközben falábával előre biceg. Töri a magyar szót, pedig már hosszú esztendők leitek el azóta, hogy valahonnan a felső Garam vidékéről jó sorsa ide vetette. Egyébként időjósán rémek örvend, — Cudar szárazság ez, András — folytatja az uraság. — Nem terem egy cső kukoricánk, egy bokoralja krumplink. Ha soká igy tart, még a gyümölcs is mind lehull a fonnyasztő bőségben. Mit jósol kend, kapunk-e esőt e héten? — Ha idő igy maradja, izs napocska ilyen tüzesen fogja továbbra is sütögetni, esőcske aligha kapjunk, — hangzik a Kupcsik majsster bölcse® megfontolt válasza. — Mégis csak jó az öreg a háznál, ha egy csepp esze sincs is, — fejezi be bosszankodva a kurátor ur ez épületes diszkurzust a közelállók nagy hahotája közben- A környékbeli urak egymásután robognak a templom elé díszes fogatokon. Eljöttek, hogy meghallgassák Tompa Mihályt, a bejei tiszteletest — lAmmá sze-sze-szent igazság, — hebegi Batta Esvány, az érdemes egyházfi, — hogy ezé-ezé-ezép az uj papunk sza-sza-szavazatja, — Olyan ezivhezszólón nem temet a putnoki esperes se, — teszi hozzá Bodony Ábris. — A fehérnépet igen megrigatja. — Magam is amellett bizonykodók, hogy gyönyöre ég hallgatni. A múlt vasárnapon is szépen pergyikát, de ha agyonütnek se tudom, miről szólt a textus. >— Meghiszem azt, szomszéd, vágja oda gúnyos mosollyal Snsai Mátyás, 1— kelraed az egész pergyikádó alatt olyan jőizQen fújta a kását, csurgatta a nyálát, hogy magam te megkívántam. A harang utolsót konduh Rimaszombat felől zörgős szekér közeledik. Megáll a* alacsony papiak előtt. Régi épület, sok nemzedék halt ki falai sközött. A temploméval egy időben négyszáz esztendővel ezelőtt rakták a fundamentumát A szekérről atilláa, pantallónos, fiatal ember ugrik le. Kard lóg az oldalán. Sietve eltűnik a parókia bejáróján. — Vékonyáé a dongája a legénynek, — jegyzi meg a kövér Matyó Péter. — No, a bajca (bajusza) is hasonlóképpen hitvány indulattal vagyon, — teszi hozzá a nagybajusza Istók Illés. — Atyafiak, — szólal meg a tanító — tudják-e, ki a tiszteletes ur vendége? — Nem tudjunk, sak megmondja rektorka uramkáro, — szól közbe Kupcsik mester. — Petőfi Sándor, a költő. — Boldog ember, a ki költekezni tud ebbe a ködis világba, — jegyzi meg haragosan a fösvény Nagy Bern (Berta). — Ne úgy értse kelmed, — magyarázza a tanító — verseket ir ő, még pedig gyönyörűeket. — Rigmust mondani, nótát fabrikálni magam is twfc*, - vall oda bstyfcfo Otrokocei Palkó, § falu örökös rigmusmondó vőfélye. Egyébként Írástudó, két télen járt a sajógömőri latin iskolába. — No, no, atyafi, az egészen más, — fűzi a szót a tanító. — Rektor ur, hallgassa meg á legújabb versemet Palkó papirszeletet vesz elő a lajbáj* zsebéből a olvassa: Hallottad-e hírét Gemer vármegyének, Meg annak a híres pelséci temlecnek? Oda van bezárva két bejei legény, Mert két libát lopott, hogy éhes vöt szegény. Cl cl cl Hangzik a körülállók ajkáról a dicséret jele. — Tud-e ilyet Petőfi ur? — Kérdi büszkén Otrokoosi Palkó. Petőfi zörget a papiakon, Tompa maga nyit neki ajtót Egymás nyakába borulnak, hosszan ölelkeznek, mintha birkózni akarnának. — Miska, — szólal meg Petőfi •— megírtam, jaj neked, ha hozzánk nem jössz. Rád rontok, hogy holtod napjáig megemlegeted. Most itt vagyok testeetől-IelkestőL — Hangosan dobog a szivem örömedben, — mondja Tompa. — Fin, hogy vagy? „Uj hivatalodban hogy éled világod?— Élvezem a nyugalmat. Ábrándjaimat, reményeimet eltemettem, ügy vagyok, mini a mihasz- 188 életű agglegény, kinek se öröme, se bánata. — Házasodj meg! — Nem merek. A lelkem családi életre, a szeretet melegére sóvárog; de a bejei tiszteletesnek sovány gebe az aztgáriája, azután meg anyám baja, a tüdővész kisért — Tompa Mihály, a költőpap válogathat a jónál- jóbb ekklézsiákban. A többi meg balga képzelődés. Ne tosakodj, vesd ki lelkedből a dóré gonVérszegény gyermekek igyák a 6 Csizi-vizet, Csizfürdő dplatot. Hidd el, szép e világi élet; de rajtunk áll, hogy boldogok legyünk Tiszteletes uram, harangoznak, vegye imádságoe könyvét fia majd a virágos kertben „Istenige gyanánt szívom a* Illatot— Sándor, aludj egyet a méhesben. Látom, álmos vagy, korán kelhettél. — Azaz hogy le se feküdtem. Bosztí. Jancsi a ezületésenapját tartotta, arra gyülekezett a rimaszombati intelligencia. — Jobban mondva, a te tiszteletedre, mert Jancsi decemberben született — Ezért a kópénak kemény koponyáját meg- barackolom. Miska, most már eredj, a harangszó elült „Ne várakoztasd jámbor híveidet S vigyázz: örömödben egyik bordalomat Ne mondd el valahogy a miatyánk helyett** Petőfit a méhek zümmögése édes álomba ringatta. — Szépet álmodtam, — mondja a templomból hazatérő Tompának. Imádott Juliskámmal az oltár előtt álltam s te eskettél össze bennünket Nagy ebéd várta őket a SzeuUvány-kastélyban. Petőfi szokása szerint csak levest és húst evett, a többi ételből alig csipegetett; ellenben a társaságot pompásan mulattatta, humorával megkacagtatta. — Fogadott ezekére ülök Rimaszombatban, — beszélte többek közt — mikor egy nyakigláb ember, akarom mondani egy német áll elém s arra kór, vegyem föl a szekérre. Eszembe jutott, vándorlásaim közben milyen jólesett, ha fölvettek, azazhogy jólesett volna. Üljön fel, mondám, de egy kukkot se szóljon, különben leszállítom. Szótlanul haladtunk, végül is én szólítottam meg. Azt az örömetlátni, hogy megoldhatta nyelvének kerekét Bejéig szüntelen forgatta. Micsoda kínokat szenvedhetett a ráparanosolt hallgatástól. Zongorahangoló az istenadta.. Van egy szerény kívánsága. A lutrin ötven vagy hatvanezer forintocskát szeretne nyerni, hogy imádottját oltárhoz vezelheese, kivel most csak levélig szerelmeskedik. — Hogy tetszik önnek Gömör? — kérdi Petőfitől Sxent-Ivány-nó. — Hazánk egyik legszebb vármegyéje. A főni őri urakat szeretném mind keblemre ölelni, kik engem, költőt azzal tiszteltek meg, hogy táblabirővá választottak. — Látta-e már az aggteleki barlangot? — Megcsudáltnm. Angyalok építhették pokolnak. — Miféle angyalok? <— Egyuer az angyalok Seregébe te belekapott a lázongás tüze. Lármáztak, fenekeitek, hogy Így* hogy úgy; de nem tűrik tovább Szent Péter rigolyáit (A jó öreget nagyon megülhették a rigolyák)' Panaszukkal az Ur trónja elé járultak. Erre kiűzték őket a mennyek országából. Ezek vájták aa óriási üreget. Izzasztó volt a munkájuk. Izzadságuk ma is csepeg a barlang tetejéről. — Miska, nem játszanánk egy kis hazai csöndest? — kérdi Tompától Soldos Béla. —* Örömest kompareálok,. — válaszolt Tompa, ki nagyon szeretett ferbliznL Petőfi kiveszi szájából az égő csibukot, búcsúm! akar, hogy ő távozik azonnal. — Miért? — kérdi megütődve Szent-Iványi— Olyan háznál nem maradok, ahol leülnek kártyázni, mig én ott vagyok. — Sándor, mi ismerjük a te remek költeményeidet, magasztaljuk költői géniuszodat; de hiszen az Isten adománya. Szükséges-e, van-e jogod azzal büszkélkedni? — Te Miska, Szent-Ivány jól megfelelt, derék ember. S még napokig ott maradt. Másnap a két költőt a Tomalljay-kastély látta vendégül, hol Teréz-napot ültek. Nagyanyám ekkor találkozott Petőfivel, örömmel beszélt róla. — Külsejéről mi mást mondhatnék, — kezdé a mindig élénk jó lélek — mint életirói? Emlit- sem-e, hogy szokatlan szabású atillát, puha inggallért viselt? Nyakkendőt nem láttam rajta. Hosszúkás, csontos arca sárgásbarna szinbe játszott, vékonyka bajusza mögül hófehér fogak villantak elő. Domoru homlokát sűrű fekete haj köritette, melyet fölfelé fésüli Szeme szép vágású, tündöklőén fekete. — A fehér osztanál melléje kerültem. Láttam, unja a hossza traktát, a felköszöntők szóáradatát. — A hízelgő beszédtől émelygést érzek, — súgta nekem. — Halljuk Petőfit, — hangzott minduntalan. — Kelletlenöl állt föl s a társaság nagy ámulatára ennyit mondott: Isten éltesse a mi szives vendéglátóinkat! — A fiatalság táncra perölt Tomcaányi Lód egyre karján tgatta: ;V - Reszeld füstös a fádat, Eszem a szép pofádat Darvas Feri meg exnei a ktenSással forgatta táncospárját: «•;/>; No még eooer, úgy lesz kénese, ••-i: f' "• Rábokázcm hármadfétexer. — A rendkívül müveit Eadváaszkyué, i oaép Soldosné, meg jómagam Petőfi köré fittünk. Szólásra birtok. «— Sohase felejtem kellemes, zamatos beszédét, — bár hangja kissé tompa volt, valószínűen a sok dohányzástól — magyaros kiejtését, mely sokban különbözött a mi magyar-palóc tájszőlásanktÓL — Gsupssziv anyjáról gyöngéd érzelemmel, meleg gyermeki szeretettel szólt Mikor elmondta éle tető rténetót, bolyongásait, sxmészkedéeét, nyomorban töltött napjait s végűi hozátetted „Amióta járom a világot, Bolygó lábam száz tövisre hágott-, könny szökött a szemünkbe. Elgondoltok, mennyi férfias akarat, szellemi erő lakhatik benne, hogy annyi keserves kalváriájárás után is megőrizte az élet szeretet ét, fmmkött gondolkodását — Felolvasta néhány újabb költeményét, kör tűk a Tompa Mihálynál címűt, melyet aznap irt majd elszavalta a Juliskájához Írottat Ennek két utolsó sorára emlékezem: Esaemadta Juliskája, Szivem egész koronája. — Nagyon régen történt, mégse felejtem el, menynyire elvarázsolt benőnket szemének bűvös hatása, költői lelkülete s ő mintha ihlets égének csodás erejével sólyommadár szárnyán repült volna föl messze-messze a csillagok közelébe. Murányvár romjait a két költő együtt kereste föL Tompa keserűen gyűlölte Széehy Máriát, esküszegőnek nevezte, mig Petőfi benne a női azrv diadalát ünnepelte. — Nem természetes-e, — igy érvelt, — hogy a nő a férfinak való kötelesség és a szerelem között e* utóbbit választja? Árulónak se mondhatjuk, hiszen anyja testamentumának tett eleget, mikor Murányi a királypárti Wesselényi kezére Játszotta. Petőfi a széditően meredek sziki áfáiról gyönyörködött a vadregényes tájban, elmerengett a múlton, Tompa a várudvaron \ lefeküdt s elaludt Adjuk át s szót Petőfinek. „Mig én s táj páratlan fönség£n — írja az üti rajzok-ban — s a múlt idők nagyszerű eseményein a legköltőibb ábrándokkal merengtem: addig Tompa Mihály aludt és hortyogott. Becsületem szentségére mondom: aludt és hortyogott Ha halálos ágyam előtt térdelve kér, hogy bocsássam meg ezt neki, mégsem bocsátom meg, ha a másvilágon találkozunk és ott kér, még ott sem bocsátom meg., Nem." Másnap kora hajnalban búcsúzott a bejei tiszteletétől, Szathmár felé vette útját. Gömör bérceit sohase látta többé. Házassága, a szabadságharc viharai másfelé szólították s ő „Illyésnek szekerén elevenen égbe vitetett-. ISTEN Vallom, hogy nem akarom látni az arcodat, szemtől szembe csak ha meghalok, örök várás legyen az én nagy álmélkodásom és örök csodám a Te csudád ... A lehajlé Nap és ébredő Világosság mindig uj Tavasa és mindig laté Öí*, aa első Saeretam és utolsó Búcsú Testvér-vár és Barátság-kunyhó, Fiatalság csókaáporos törtetése, öregség osóktalan, ácsorgó didergése, pogány múlt, szent jelen és titkos jövő épiti honnem az Alkotást, melyben tégedet látlak: láthatatlan Isten... Brdóhásy Húgé. *
