Prágai Magyar Hirlap, 1929. július (8. évfolyam, 148-171 / 2073-2096. szám)
1929-07-19 / 161. (2086.) szám
4 <IlfRXGai-A\AG,teyR-HTRIiAR l»20 jaHM 1», l^níet „Csehszícvák állampolgárság és községi illetőség** Flórián Károty dr. és Osváth Gyula dr. könyvéről A szlovenszkői és ruszinszkói magyar tudományos irodalom az államfordulat óta nagyon szerény keretek; között mozog, ami nem is csodálható, hiszen a tudomány hivatott művelője, a pozsonyi magyar egyetem már régen megszűnt, jogaka- démiáink kapui zárva vannak, a professzorok egy része más hazát keresett s az ittmaradottaknak a miedennapi megélhetés gondja nem adott időt arra, hogy tudományos szakkérdések alig valamit, ▼agy legtöbbször semmit sem jövedelmező boncolgatásával foglalkozzanak. Ilyen körülmények között valósággal eseményszámba megy Flórián Károly dr. és Osváth Gyula dr. nyugalmazott jogakadémiai tanároknak a „Csehszlovák állampolgárság és községi illetőség" cimü könyve, amelyre azonban akkor is büszkék lehetnénk, ha virágzó jogtudományi irodalmunk volna. A száztizenhat oldal terjedelmű könyv bevezetése röviden, világosan, szabatosan, minden félreértés kizárásával összefoglalja a csehszlovák állampolgárság és községi illetőségi jog forrásait s a volt magyar állampolgárokat négy csoportra osztva mindegyük számára megállapítja azt, hogy ki vált ip6o facto csehszlovák állampolgárrá, illetve ki milyen törvény alapján kérheti a* állampolgárság megadását. A továbbiakban a könyv tizennégy fejezete a ma Csehszlovákiában érvényes összes állampolgársági és községi illetőségi törvények teljes magya- rázoíos és kritikai jegyzetekkel ellátott szövegét közli. Minden törvény, kormányrendelet, valamennyi békeszerződésnek az állampolgárságra vonatkozó cikkei, a közigazgatási bíróságnak hírhedt 16455. számú döntvénye, az illetőségi jogért és az állampolgárságért fizetendő illetékekről szóló rendeletek külön-külön önálló fejezetekben vannak feldolgozva. A tizenötödik fejezet a beadványok bélyegilletékéröl szól s a tizenhatodik fejezet magyar és szlovák nyelvű kérvénymintákat tartalmaz. A könyv írói páratlan ügyességgel s teljes sikerrel egyeztették össze a gyakorlati jogász, a jogsegélyt kereső közönség szükségletét a tudományos állásponttal. Az átlagintelligenciával rendelkező ember — ha állampolgárságával, vagy községi illetőségi jogával baja van, — ennek a könyvnek a segítségével egyedül is megtalálja a segítség módját; az ügyvéd számára főképpen azért nélkülözhetetlen ez a könyv, mert az egyes paragrafusokhoz a közigazgatási bíróság döntéseinek valóságos gyűjteményét adja, amelyekben a laikus természetesen már kevésbé ismeri ki magát Ennek a jogi műnek tudományos jellegét az a körülmény határozza meg, hogy a szerzők nem elégedtek meg ax óriási jogi anyag összegyűjtésével és a hivatalos magyarázatok közlésével, hanem mindenütt előadják a aaját véleményüket le, éles kritikát gyakorolnak a békeszerződések intézkedéseinek a becikkelyezésénél elkövetett módosításokról tudományos vitába bocsátkoznak a közigazgatási bírósággal s annak — a szerzők helyes nézete szerint — téves törvénymagyarázatait a tudományos felkészültség boncolókésével izekre szedik azét. Emellett a szerzők egy pillanatra sem felejtik el a gyakorlati szükségletet. A tudományos és a gyakorlati szempontok ily ritkán sikerült összeegyeztetése csak a nyomdatechnikai kivitel segítségével történhetett: a törvények, rendeletek szövegének szedése „öregbetüs"; valamivel kisebb betűkkel van szedve a hivatalos magyarázat (törvényjavaslatok indokolása, parlamenti előadók, miniszterek magyarázó beszédei, bírósági magyarázat stb.) 6 teljesen apró betűs szedés tartalmazza a szerzők tudományos, kritika.: megjegyzéseit. A nyomda- technika ettől a beosztástól csak a 16455. sz. bírósági döntést tárgyaló V. fejezetben tér el, ami azonban egyáltalán nem hat zavarólag, miután önálló fejezetről van sző. A szerzők nemceekély érdeme végül az is, hogy a csehszlovák és eredetileg német nyelvű törvények hibátlan s a magyaT jogi terminológiában teljesen otthonos magyar nyelvű fordítását adják. Ennek az „érdemnek" a kiemelése teljesen indokolt. ha meggondoljuk azt, hogy például az oly fontos 236/920. számú törvénynek első — nyomtatásban is megjelent — magyar fordítása olyan, mintha azt egy harmadik osztályos gimnazista készítette volna s éppen ezért sok helyen érthetetlen és Így — hasznavehetetlen. Flórián és Osváth fordításai ezzel szemben olyanok, hogy azok szövegét a leglelkiismeretesebb ügyvéd is bátran és nyugodtan ellenőrzés nélkül idézheti magyar nyelvű beadványokban. Igazán kívánatos volna az, hogy a szerzők az ily szép sikerrel megkezdett munkát egyéb jogkörökre vonatkozó törvénygyűjtemények (adótörvények, szövetkezeti ügy. községi gazdálkodás, közigazgatási törvények 6tb. stb.) kiadásával mielőbb folytassák: biztos, hogy alapos, jó és hasznos munkát végeznének. Tömöri János dr. Vegye meg a Képes Hét ma megjelent, gazdag tartalmú legújabb számát — Minden újságárusnál kapható Az utoísó vacsora reprodukciója Í00.000 íevéíb Egy őrüli szerzetes sohszázezer koronás bélyeggyüjteményéből megalkotta a világ leglurcsább mestermüvét Bées, julius. A világ egyik legkülönösebb műkincsét őrzi a Bécs mellett lévő speisingi árvaház, Leonardo da Vinci Utolsó vacsoráját — levélbélyegekből összeállítva. Stoss páter alkotta a mestermüvet, a technikának és a szin- kompoziciónak ezt a csodáját, hosszú esztendőkön keresztül tervezte, vázolta, munkálta, szinte rögeszmeszerüen, természetfölötti erővel, a türelemnek abnormis mértékéről téve tanúságot. A páratlan mü a speisingi árvaház fogadótermében lóg. A „terem" inkább csak szobának nevezhető, múzeumnak semmiesetre s az árvaház különben sem igen alkalmas kiállítás céljaira. Ennek tulajdonítható, hogy a különös műtárgyról oly kevesen tudnak csak és birtokáért nem kapnak hajba milliomos műgyűjtők, amerikai aukcionáriusok. Talán az egyetlen nagyobbszabásu ajánlat éppen az volt, amelyet egy amerikai tett a közelmúltban, az árvaház lakói azonban nem találták elfogadhatónak az ajánlatot, nem akartak olcsón elválni volt rajztanárjuk életművétől. A mü valóban olyan, hogy nehéz tőle a válás. Teljesen hü másolata a világhírű festménynek, a legkisebb színárnyalatig, a legegyénibb rajzbeli manirig. Az ősz páter valóban természetföíöttit alkotott Az öreg különben, mint már említettük, eredetileg rajztanár volt az árvaházban s a legnagyobb megbecsülésben volt része. Később az árvaház irodájának titkárává lépett elő és ekkor avatkozott be életébe a sors. Stoss páter búskomorságba esett s tiszta pillanataiban évtizedeken át gyűjtött értékes bélyegeit kiszedte albumából és fokozatosan egy fatáblára ragasztotta. A tábla mérete 160X80 centiméter volt s ebből lett a Leonardo da Vinci reprodukció. Ma üveg borítja és ébenfa keretezi. Három méter távolságról egyáltalán nem vehető ki, hogy bélyegek vannak a táblán, mindenki valódi festménynek nézi. Különösen az árnyalati finomságok lepik meg az embert, amellyel a „reprodukció" az eredeti mü vonalait, szinhatásait követi. Mesterének mindenesetre nehéz dolga volt a szokatlan „festékanyaggal", amig ilyen nagyszerű perspektívába helyezte az Utolsó vacsorát. Mindez öt esztendőn át tartott, öt év őrülettel és tulvilági ihlettel telitett éjszakái teremtették a példa nélkül való alkotást egy aacheni kolostorban, ahová Stoss mester időközben elkerült A szerzetesek, akik az árvaházat vezetik, világszerte összeköttetésben állnak a szerzet más tagjaival. Stoss atya e világkorrespon- dencia révén szerezte be a rengeteg bélyeget, ami a képhez kellett. Bélyeggyüjteménye azonban nemcsak mennyiség, hanem kvalitás tekintetében is elsőrangú volt. A képen legalább százezer bélyeg szerepel s érdekes megfigyelni, hogy a művész milyen precízen, nagy gonddal dolgozott, például, hogy a szemhéj árnyékolását teljes hűséggel kihozza, egy tucat különböző bélyegcsikot használt fel, egymásra ragasztva. 1885-től 1890-ig folyt a munka s egyes bélyegek, amelyeken későbbi bélyegző látható, azt bizonyítják, hogy már „resturátora" is volt a képnek, aki néhány régi, értékes bélyeget „lerestaurált" a műről és újabbakkal pótolta. Nagyon azonban nem dézsmálhatták meg az eredeti gyűjteményt, mert nagy számban találhatók a képen igen ritka, nagyon értékes bélyegek, az elsők közül, amiket a földön készítettek. Bélyegkereskedők véleménye szerint a kép bélyegértéke legalább akkora, mint a százezer bélyeg eredeti forgalmi értéke volt, tehát egy-két millió korona. A művész egyébként még egy második képet is alkotott hasonló technikával, egy kisebb képet a szent családról. Ez a kép Aachenből a háborút követő belga megszállás alatt eltűnt Stoss szívesen játszott a szimbólumokkal, például Judás szerepét nagyszerűen érzékelteti azáltal, hogy harmincfilléres bélyeget ragasztott a mellére, jelezvén a harminc ezüst pénzt, amelyért eladta Jézust. Általában nagyon aprólékos figyelemmel dolgozott, a tányérok rajza éppúgy kivehető képén, mint a tálakban lévő ételek és a háttérben lévő alakokon át látható vidék hullámvonalait kitünően érzékelteti az akkori időben szokásos hullámos postabélyegzővel. Láthatjuk tehát milyen sok mindenre ki kellett terjeszkednie figyelmének, hogy igazán tökéletes munkát végezzen. Stoss páter régen halott már, de emlékét nemcsak önalkotta müve őrizte meg, hanem hü tanítványai is, akik közül az egyik a gyakorlatban is folytatni kívánja mestere müvét és hasonlót akar alkotni Nagy kérdés, sikerül-e majd neki is. Nagy kérdés, lesz-e akkora türelme ehhez az aprólékos munkához, mint elborult elméjű mesterének volt. Mert az egész műben talán a legcsodálatosabb az a végtelen türelem, amellyel Stoss a hatalmas képet végigmunkálta. —rnwiiril I BWUHIilSgWBWSBWBWBWSr\JSSSWSWSWMSMBSMSWSW——>IB As ni lex»Tis© Irta: NITSCH ANDOR, nemzetgyűlési képviselő Előttem fekszik a hetedszer, vagy nem tudom már hányadszor átdolgozott Tátra-törvényjavaslat, vagy — amint már a kőztudatba átment — az uj lex-Tiso. Stílusa és jogi formái jobbak, mint az elődeié, az egészségügyi minisztérium megkísérelte, hogy ezúttal stilisztikailag és jógiiéig valami jobbat produkáljon, mint eddig, -- ellenben tartalma és célja a régi, sőt nyugodtan mondhatom: rosszabb az eddigieknél. Ahol az egészségügyi minisztérium legiszlaturája nem akar szint vallani, ott rendeletekkel kívánja a kényes kérdéseket elintézni és ebből áll az egész törvényjavaslat. A közvélemény által annyira lebecsmérelt szót: „Rayon" az uj javaslat gondosan kerüli nem húz piros, zöld és kék sávokat a Magas Tátra déli lejtőjét ábrázoló térképen, hanem egyszerűen kijelenti, hogy egész Tátra, sőt még a poprád- völgyi községek, Batizfalva, Gerlachfalva, Kakas- lomnic, Nagy- és Kisszalók és Malompatak is egy rayont képeznek. Meghagyja az uj javaslat az egészségügyi alapot, amely évente több millió korona újabb megterhelést jelent és amelyet az egészségügyi minisztérium kezelne. Ezzel kapcsolatban a községeknek egy csalétket is akarna a minisztérium nyújtani, mert abból az elvből látszik kiindulni, hogy léppel kell madarat fogni, de a 7-ik szakasz újból tartalmazza a kisajátitási jogot, amelyet a minisztérium magának tart fenn és amely szakasz 1. és 2. pontja nagyon ügyesen Írja körül hogy hol, mikor és miért van helye a kisajátításnak. Ezek a pontok ügyesen előtérbe tolják ugyan elsősorban a Magas Tátrában levő állami birtokokat, de a fentnevezelt szakasz 2. pontjának utolsó mondata már tisztán és világosan beszél. Eszerint ugyanis, ha az állam saját területén építkezési telkeket rendelkezésre bo- csájtani nem tud, akkor a más fekvőségelhei és birtokához is hozzá lehet nyúlni! Ismerve a gyakorlatot, tudjuk nagyon is jól hogy a Magas Tátrában levő állami erdőbirtokokból sohasem jut majd lelek építkezési célokra és igy mindig a községek és magánosok fogják a kisajátitási szakasz rendelkezéseit megsinyleni. A községeknek nyújtott csalétek tehát nem ér fel azokkal a nagy veszteségekkel, amelyeket ez a javaslat a községek számára torifletveszteségekben és az idegenforgalom jelentős csökkenése miatt jelentene, ha — törvény lenne belőle! A javaslat nem lenne teljes és nem lenne méltó utódja elődeinek, ba nem tartalmazná az egészségügyi ellenőrző állomás unikumát, amilyennel az egész világon egyetlen ország oe dicsekedhet ős amely szerint minden vendég, aki a Tátrába jön, akár beteg, akár egészséges, hat órával érkezése illetve elutazása előtt jelentkezni és a jelentkezési ivén kijelenteni tartozik, hogy tüdőbeteg-e vagy sem. Ha a vendég, annak ellenére, hogy kijelentette, miszerint nem tüdőbeteg, mégis „gyanúsnak" taláLtatik köteles magát az ellenőrző állomás orvosával megvizsgáltatni Ha erre nem hajlandó, úgy az illető szálloda, penzió, vagy más intézmény, amelyben a vendég megszállt, köteles őt 12 órán belül eltávoütani. Azt hiszem, hogy ez a paragrafus mindent megmagyaráz. Ennek a szakasznak a szerzőjét példásan meg kellene büntetni, mert hiszen ez a rendelkezés nem egyéb az alkotmányban biztosított személyes és mozgási szabadság flagráns megsértésénél. Ehhez igazán nem kell kommentár! Szegény fürdővendégek, szegény betegek, szegény Tátra! De az ellenőrző orvosoknak jó állásuk lenne, ha ebből a javaslatból netán törvény válna. Ha az egészségügyi minisztérium a betegekkel szemben, akik a Tátrába jönnek gyógyulást keresni, ilyen módon akar fellépni, akkor elvárhatjuk, hogy Szli- ács fürdőben, amelyet az egészségügyi minisztérium kezel, minden betegtől, mielőtt a közös fürdőmedencét használja., orvosi bizonyítványt követel arról, hogy nem vérbajos! Elvárhatjuk, hogy Luhacsovitzban és a többi klimatikus gyógyhelyen ugyanazt a rendszert vezeti be, mint amilyent a Magas Tátrában kiván meghonosítani. Amikor Tiso dr. mint a néppárt exponense átvette az egészségügyi tárca vezetését, a szlo- venszkói fürdők sok reménységgel néztek működése elé. Azt remélték, hopv egy szlovák ember az ő országának, szfikebb hazájának még egyetlen életképes iparágát, a fürdőipart támogatni és fejleszteni fogja, hogy segít majd nekik tovább fejlődni és az idegenforgalmat emelni. Mindenki a legszebbet és a legjobbat mondta a miniszter úrról, párthívei dicsőítették és mindenki nagy várakozásokat fűzött a személyéhez. Ma. miniszterségének negyedik esztendejében a szlovenszkői közvélemény egészen más véleménnyel van a miniszter úrról! Intézkedései, törvényjavaslatai, rendeletéi minden egyébre mutatnak, csak arra nem, hogy a miniszter ur a Theroziánnmban minden bizonynyal mást tanult és talán hirdetett is a szószékéről mint amiképpen most cselekszik. Nem kutatjuk az okokat, amelyek a miniszter urat éppen a Magas Tátrával szemben késztetik úgynevezett „erélyes" rendszabályokra, hiszen nagyon is Jól ismerjük ezeket az okokat. Mintha tehetnének azok az emberek, akik ma még a tátrai telepek tulajdonosai arról, hogy bölcsőjük mellett német altatódalt dúdolt az édesanyjuk és mintha tehetnének arról, hogy talán Luther Márton templomában tartották őket keresztvíz alá! A miniszter ur nagyon is egyoldalúan ítéli meg a helyzetet Neki volna kötelessége, minél több olcsó szanatóriumot építtetni és az építőket segélyezni, hogy legyen a szegény gyógyulást keresőket hol elhelyezni. Ehelyett azt tapasztaljuk, hogy a miniszter ur minden rendelkezésre álló eszközzel meg akarja akadályozni a betegek elhelyezését Késs, jól berendezett szanatóriumokból ki akarja dobatni a betegeket. Emlékeztetek ezzel kapcsolatban a Opatrny dr.-féle tátrai szanatóriummal szemben tavaly követett eljárás miatt benyújtott parlamenti interpellációmra és emlékeztetek arra, hogy ezt az eljárást a miniszter ur most meg akarja ismételni Matlárházával szemben. Pedig Madárházán az állami és szociális intézmények maguk helyezték el a betegeiket és főleg a szegényebb néposztályhoz tartozó betegek keresnek ott gyógyulást. Épittetett-e a miniszter ur hivataloskodása alatt egyetlen-egy szanatóriumot is a szegényebb nép- osztályhoz tartozó tüdőbetegek számára? Hol akarja a miniszter ur a kiüldözött betegeket elhelyezni? Nem gondolt-e a miniszter ur arra, hogy a ma már európai hírrel és elismertséggel rendelkező tátrai fürdőtelepek, csak azért, hogy megszabaduljanak attól a Damokleskardtól, amelyet a miniszter ur állandóan a fejük felett lebegtet, egy szép napon ki fogják mondani, hogy nem fogadnak be a telepeikre tüdőbeteget? Ebben az esetben feleslegessé válik minden törvény és beavatkozás, amely amugyis felesleges! Hová tenné ebben az esetben a miniszter ur a tüdőbetegeket? A tüdő- betegség kérdése országos probléma, amelynek helyi megoldása egyenesen lehetetlen, a Magas Tátrában pedig teljességgel elhibázott, mert a Magas Tátra fürdőtelepeiről bel- és külföldi szakkörökben egyöntetű az a vélemény, hogy ott a szanatóriumok és gyógyintézetek mintaszerűek. Már pedig az orvosi tudomány mai állása mellett a tüdőbetegség gyógyítása éppen ilyen mintaszerű szanatóriumokban a legeredményesebb és a környezetre a legveszélytelenebb. Ha a miniszter ur a Tátrából kiűzendő betegeket el akarja helyezni úgy biztosan mozgósítani fogja az összes orvosokat az uj orvostörvény alapján és rájuk bizza a rendcsinálást, mert az egészségügyi minisztérium csak nem arra való, hogy a betegekkel törődjék, mert hiszen elég dolga van az egészségesekkel! Ilyen a helyzet akkor, amikor az egészségügyi minisztérium élén egy pap áll, akinek az egészségügy terén kellő szakismeretei nincsenek és mikor a minisztérium legelső tisztviselője jogászember, aki törvényalkotási rögeszmében szenved. Bizonyos, hogy sokkal helyesebb lenne, ha a politikus, laikus miniszter mellett egy szakember állana mint első tisztviselő, akinek fejéből nem származhatnának olyan furcsaságok, mint amilyen a lex-Tiso hetedik kiadása. Szegény Szlovenszkó, neked igazán nem fáj más, csak éppen a Tátra- kérdée. Egyébként minden rendben van, sehol sincs baj, sem a mezőgazdaságban, sem sz iparban, sem a közgazdasági élet többi ágában, sem a megélhetés, a kereseti lehetőségek és a kivándorlás kérdésében, csak éppen a Magas Tátrában. Pedig a Tátrában minden rendben van, nincs ott semmi baj, ellenben baj van száz és száz más téren, száz és szás más szlovenszkői kérdésben, baj van künn a nép között, de mindezeket a miniszter ur nem látja, neki csakis a Magas Tátra lebeg a szeme előtt Nemsokára elérkezik az ideje, már csak rövid másfél esztendő választ el bennünket ettől az időponttól, de lehet, hogy hamarabb is elkövetkezik, amikor a miniszter ur el fogja hagyni gyönyörű barokk szobáját az egészségügyi minisztériumban és ismét a nép közé fog menni, a misera plebs közé, hogy beszámoljon ténykedéseiről és hogy szavazataikat újra megnyerje. Természetes, hogy ez a nép akkor „szeretett népem" lesz. amely azonban meg fogja kérdezni Tiso dr.-től: Mit végeztél miniszterséged alatt Szlovenszkó érdekében? A nép nem lesz azzal megelégedve, hogy a miniszter ur ki fogja jelenteni: Meg akartam rendszabályozni a Tátrát és az ott lakó nemeikéi hanem ez a nép számon fogja kérni azokat az ígéreteket, amelyeket 1925-ben Tiso dr., a képviselőjelölt tett és amelyek igy hangzottak: Célom Szlovenszkó gazdasági boldogulása, Szlovenszkó autonómiája és minden munkám annak fogom szentelni, hogy Szlovenszkó népe számára boldogabb jövőt biztosítsak. Mi pedig, akik Szlovenszkón a kisebbségi sors sanyarú kenyerét esszük, nekünk nincs más védekezésünk, mint a bizalom, amely bennünket küzdelmeinkben eddig is erősített, hogy az igazság a mi oldalunkon van és marad is. Végtelenül fáj nekünk, hogy éppen egy szlovák ember tűzte ki élete legfőbb feladatául a Tátra alatt lakó szepesi németség gazdasági megsemmisítését. Bennünket azonban egyéb viharok se tudtak nyolcszáz év alatt elpusztítani és ez a mostani vihár sem fog nekünk ártani tudni, mert nekünk az egész világon vannak barátaink, akik veszély idején mellénk állnak. Különösen erősit bennünket népünknek Istenbe vetett törhetetlen bizalma. Isten szolgájának különsen tudnia kell. hogy azt a népet, amely Istenbe# bízik, elpusztítani nem lehet! — Éjjeli légiforgalmat akarnak Csehszlovákiában is bevezetni. A közmunkaügyi minisztérium egyik szakbizottsága e napokban Németországba utazot t , hogy a Berlin-kön igsbergi éjjeli légi forgalom berendezését tanú1 mányozza. Innét ugyanazon célból Párisba utazik a bizottság. A minisztérium ugyanis a jövő évtől kezdve a köztársaságban is be akarja vezetni a rendszeres éjjeli légiforgalmat. A légi vonalat 25 kilométeres távolságokban kis világítótornyok jeleznék A éjjeli forgalmai először Prága <\s Pozsony között fogják kipróbálni s hu ez a kísérlet sikerrel jár, úgy bevezetik a ren des forgalm ut Prága és Bukarest között is.
