Prágai Magyar Hirlap, 1929. június (8. évfolyam, 123-147 / 2048-2072. szám)
1929-06-18 / 137. (2062.) szám
1989 janira 18, kedd. «i^gm-Mag£ar-htkl2© ll . KöZfijAZDA <ÁfP . Harc a vásárok körül Irta: TELEK A. SÁNDOR Rimaszombat, jumius 17. Már irtunk ezen a helyen a vásárok tultengéséröl, amiknek számát nem a szükségesség', hanem éppen a gazdasági nyomorúság szaporította meg, másrészről a városok és falvak a helyi forgalmat célozták vele fokozni és legfőképpen a helypénzekből, vagy vásárbérletből a község jövedelmét fokozni. Akármelyik oldaláréi vizsgáljuk a vásárok e túlhajtott szaporítását, ez egy névtelen adózási mód a vásározó iparosok tekére, amit az áru elosztási lehetősége ma már semmivel sem indokol meg, hiszen a vonat- és autóbusz-járatok olyan közel hozták a vevőközönség részére a városokat, hogy teljesen felesleges minden hónapban eléje hurcolni az ipari termékeket, amikor a fogyasztást ezzel fokozni úgy sem lehet. A fogyasztást az igények fokozásával lehet növelni csak és semmi mással. Az pedig megvan és erősen fejlődik és növekedik, csak éppen a gazdasági nyomorúság miatt az eszközök hiányoznak az igények kielégítéséhez. És mivel az eszközök: a pénz hiányzik, teljesen felesleges egy-egy városban húsz vásárt is tartani, mint Rimaszombatban, ahol tizenkét havi vásár és nyolc országos vásárt tartanak évente. De felesleges Tornaiján is tizenkét országos vásár, ugyancsak nem szükséges Losoncnak a tiz országos vásár. Tudva azt, hogy a havi vásárok országos jelleggel bírnak, Rimaszombatnak húsz vásárja van. A rimaszombati ipartársulat 1927-ben beadvánnyal fordult a városi képviselőtestülethez az iránt, hogy a vásártartási szabályrendelet módosításával kapcsolatban a havi vásárokat módosítsa csak állatáé terményvásárokká, azért, hogy ezeken a vásárokon vidéki iparosok ne árulhassanak. A járási ipartársulat ezen beadványa azonban a városi elöljáróság kezén érthetetlenül elkallódott, úgy hogy a közgyűlés nem is tudott róla s igy a vásár reu de zésről szóló szabályrendelet módosítása e nélkül lett letárgyalva és jóváhagyás végett felterjesztve. Losonc város képviselőtestülete ebben az időben hozott egy határozatot, amelyben egyes vásárokról a vidéki iparosokat kizárta, azonban a zólyomi zsupanálus ezen határozatot megsemmisítette. Most a losonciak abban fáradoznak, hogy a négy legjobb vásárjukat állat- és terményvásárrá minősítsék, igy ezek a vársárok a helyi iparnak maradnának meg. De Tornaija is beadvánnyal fordult az országos hivatalhoz, hogy a tizenkét országos vásárjából hatot ilyen vásárrá építsenek át, mert már a tónál jai iparosok is megelégelték a sok vásár áldásait. Mivel azonban az egyoldalú vásárrendezés az elmaradt városnak rovására menne, a rimaszombati iparosok között is mozgalom indult meg újra, hogy a havi vásárokat alakítsák át állat- és terményvásárokká. Ha ezen vásárrendezés mind a három városban sikerül, Rimaszombatnak marad nyolc, Losoncnak és Tornaijának haVhat olyan vásárja, amit idegenek is látogathatnak. Ezzel a vásárok környékbeli mérlege ki lenne egyensúlyozva anélkül, hogy akár a kereskedők, akár az iparosok ezzel valamit is veszítenének, de nem veszítenek vele a gazdák sem, mert a három város környékén lakó gazdák legnagyobb része legalább a két város, de jó része mind a három város vásárjait látogatja és igy módjukban van szükség- íete'ket beszerezni. Az. iparosság javára pedig i nr. yjval lenne jobb, hogy nem volna kény léén annyit vásározni és otthon adhatná el árujának nagy részét. Ezeket látva, az o-rszégos hivatal jól tenné, ha a vásárok rendezésének ügyét kezébe venné és kiterjesztené az egész ország terü- 1étére. A szlovenszkói bortermelés katasztrofális helyzete A magyar nemzeti párt akciója a bortermelők érdekében Verebély, junius 17. (Saját tudósítónktól.) A szlovenszkói nehéz gazdasági életben a bortermelés katasztrofális helyzetbe került. A bor értékelése hova-tovább mindig nagyobb nehézségekbe ütközik. Már az elmúlt évben közepes termés mellett átlagosan 3 korona áron kellett a boi^elkótyavetyélni. Amiks? a bor ára 3 korona, az állami fogyasztási adó még mindig 1.20 kor., hozzászámítva a legtöbb helyen 20—30 filléreben megállapított községi adót, megállapítható, hogy a bor árának 50 százalékát teszik ki az adók. Eme körülmény súlyos válságba kergeti a bortermelést és feltétlen szükség van az adók leszállítására! A súlyos adózáshoz hozzájárul még ama érthetetlen eljárás, bogy az elmúlt évben sok ellenőrző hatóság az eddig szokásos 10 százalékot seprűre nem engedéyezte, minek az volt a következménye, hogy az adót a seprű után is megfizettették. Szükséges volna tehát a 10 százalékot minden esetben a termelő javára Írni, azonkívül abban az esetben, ha a bor nem lesz uj korában eladva, a későbbi veszteségekre (feltöltés) szintén bizonyos százalékot hagyni. Az eddigi szokás szerint kistermelő volt az, aki csak 200 literen alul termelt. Nagytermelő pedig az volt, aki 200 literen felül termelt. A kistermelő borát saját céljára felhasználhatja adómentesen, de eladnia nem szabad egy litert sem. A nagytermelő egy litert sem ihat meg adómentesen. Külön bélyeggel ellátott kérvénnyel előre kell kérnie a termelőnek kistermelővé vagy nagytermelővé való minősítését. Holott senki sem tudhatja előre. hogy kistermelő lesz-e vagy nagytermelő. A minősítést előre kérni nem lehet, mert egy kistermelőből lehet nagytermelő jobb termés esetén és viszont. Ha figyelembe vesszük a jövedéki ellenőrző közegek eme furcsa intézkedés 1 kapcsolatos kíméletlen eljárását és azonnali bírságolásra való hajlamát, e kérdésnek helyes megoldását önkéntelenül a következőképpen tartjuk helyeznek: Úgy a kistermelő, mint a nagytermelő 200 literig saját céljára adómentes bort élvezzen. A kistermelővé vagy nagytermelővé való minősítést minden termelő utólag, a szüret megejlése után egyszerűen szóval jelenthesse be. Tekintettel a bortermelők súlyos helyzetére, a magyar nemzeli párt verebélyi járási választmánya a napokban tartott ülésén egyhangúlag elhatározta, hogy törvényhozóihoz ama kérelemmel fordul, hogy a bortermelők katasztrofális helyzetének meg javítása érdekében minden törvényes eszközt felhasználva, a szükséges lépéseket haladéktalanul tegyék meg. Ugyancsak kéri tiltakozásukat a tekintetben, hogy a*földművelő népet ne a legfontosabb munka idején (aratás, csépi és) hívják be fegyvergyakorlatra, mert sokan ezáltal meg vannak fosztva attól, hogy osaládjuk részére a mai nehéz viszonyok mellett a télire való kenyeret megszerezzék. Foglalkozott még a járási választmány a most valószínűleg felosztásra kerülő államilag lefoglalt erdők ügyével is. Elhatározta, hogy a községi szervezeteinek figyelmét felhívja arra, hogy igényüket már most jelentsék be a földhivatalba, nehogy a magyarságot e tekintetben is megrövidítés érje. A választmányi ülést, amelyen Sohneider érsek- újvári körzeti titkár is résztvett, Potnpos János, a párt verebélyi járási tanácstagja vezette. A legközelebbi nemzetközi mezőgazdasági kongresszust Prágában tartják meg. A bukaresti mezőgazdasági kongresszus ügyében az ugyanott ülésező nemzetközi mezőigazdasági bizottság elhatározta, hogy a legközelebbi nemzetközi kongresszust Prágában tartják meg. A Koburg-müvek nyeresége. A Koburg- müvek junius 21-én tartják meg rendes évi közgyűlésüket Pozsonyban. A mérleg részletei még nem ismeretesek, de már most is meg lehet állapítani, hogy nyereséggel zárul- Osztalékot azonban ez éven még nem fizetnek, hanem a tiszta nyereséget a vállalat belső megerősítésére fordítják. A zsolnai műtrágyagyár nem ad osztalékot. A zsolnai műtrágya és vegyi gyár r.-t. szombaton tartotta közgyűlését. Elhatározták, hogy az ezidei 80.423 korona tiszta nyereséget a tavalyi 187.782 korona nyereségtartalékkal együtt uj számlára vezetik át és osztalékot nem fizetnek. Az üzleti jelentésben rámutatnak arra, hogy a kénsavtermelés emelkedik, ezzel szemben a szuperfoszfát előáll itását csökkenteni kellett. A társaság különösen sokat szenved az óriási adóterhek miatt. A rózsahegyi papírgyár r.-t. pénzügyi helyzete. A Slovénská Banka konszernjéhez tartozó rózsahegyi szlovák papirgyár junius 28-án tartja rendes közgyűlését. Ötmillió korona részvénytőke mellett 242.500 korona tiszta nyereséget mutat ki. Ugylálszik, hogy a papírgyár pénzügyi helyzete rendkívül nehéz, mivél adóssága négyszer akkora, mint. egész részvénytőkéje. Az adótartalékon kívül jelentősebb tartalékkal néni rendelkezik. Eladó birtok, 630 magyar hold, magyarlakta vidéken négy j kilométernyire a vasúti állomástól. 450 m. hold szántó, 40 m. hold rét, 40 m. hold príma ] akácos, 100 nj. hold erdő, azonfelül szeszgyár, prima épületekkel. Ára három millió korona. Kizárólag komoly érdeklődőkkel személyesen tárgyalok. Lányi E. Nitra, Mostná ul. 8. A magyar lisztüzlet uj szabályai. A magy ar I lisztüzlet természetes folyamatát zavaró visz-! szásságok megakadályozása céljából, valamint az eladási és fizetési feltételek rendezése érdekében Magyarország malomcégei egyezményt létesítettek. Az egyezmény 1.929 december 31-ig érvényes. A, megállapodás értelmében ezentúl liszteladások csakis szabott árakon köthetők és a kötlevél szerinti árból nem szabad engedményt adni, vagy bármely formában bonifikációt nyújtani. A General Motors most Fiatékkal tárgyal.! A General Motors nagy horderejű megáll apó-; dá9t kötött a német Opel-müvekkel s annak vezetőjét, Fritz Opelt beválasztották az amerikai vállalat igazgatóságába. Legújabb new- yorki jelentés szerint erős expanziós tevékenységében a General Motors újabb nagy lépéssel haladt előre. Hogy a déleurópai és keleti utasokra jelentékeny befolyást szerezzen, a turini Fiat-gyárral egy szorosabb üzleti kapcsolat létesítése ügyében folytat tárgyalásokat. A terményvilágpiac. Amerikában az uj kampányba átviendő gabonakészleteket kerek 200 millió bushelre, a kanadait pedig 100 millió bushelre, azaz összesen több mint 80 millió métermázsára teszik. Ugyanennyit mond a legelső angol forrás is, úgy bogy ezen számot ma már körülbelül véglegesnek lehet tekinteni. Az elevátorok még mindig tömöttek, a rövid néhány bét múlva bejövő termés befogadására állítólag nincsen hely. A junius 10-iki hivatalos jelentés a téli búzát 25 millió bushellel (7 millió mm) becsüli magasabban a május 10-iki jelentésnél; a tavaszi búza százalékos becslése a tavalyi 70 százalékkal szemben 84.8 százalékra javult. A kanadai vetések állása a Pool jelentése szerint a legfőbb termelőhelyeken 7 százalékkal van az átlag alatt s a föld r ed startalma nem elegendő. Ezzel szemben a hivatalos kanadai jelentés a vetések állását kedvezőbbnek mondja, mint aiz utolsó tiz évnek átlaga volt. Habár az időjárás az elmúlt héten kedvezően alakult, természetes, hogy a végleges termésre távolról sem lehet következtetni, mert Kanada legdélibb részein sem érik be a búza augusztus vége — szeptember eleje előtt. Európában az időjárás mindenütt kedvező és milánói jelentés szerint Dél-Olaszországiban az aratás már megkezdődött. A jövő áralakulására prognózist állítani nem lehet. Az uj termés mindenütt jónak Ígérkezik s közeleg. A régi készletek elhelyezése megoldhatatlan problémának tűnik s a farmeréül hatékony és maradandó segítséget nem fog hozni. Talán nem tévedünk a helyzetnek olyképpen való megítélésében, hogy egy esetleges csapadékhiány Kanadában a termésre döntő fontosságú junius—julius hónapokban sokkal érzékenyebben fogja az árak alakulását befolyásolni, mint a szenátus állásfoglalása s a bilinek elfogadása. Megindult a magyar baconkivitel. Budapestről jelentik: Bacon egy szalonnafajta, amit hússertésből készítenek. A dán mező- gazdaság egyik ismert exportcikke, amelynek legjobb felvevő piaca Anglia. A mezőgazdasági exportintézet támogatásával egy külföldi csoport nálunk is megkezdte a bacongyártást. Az első szállítmány, mintegy 12 ezer kilogram külön hütőkocsiban a héten indult Angliába. Baoongyártás céljaira a magyar exportfejlesztő intézet vagontételben keres 7—9 hónapos 80—85 kg-os angol, esetleg keresztezett sertéseket megvételre. A súly alatt budapesti súly értendő. Itt említjük meg, hogy hónapokig tartó szünet után újra megindult a magyar zsirexport Németország felé. Romániában a hankráta felemelését várják. Bukarestből jelentik, hogy a román sajtó egy része valószínűnek tartja, hogy a román Nemzeti Bank a 9.5 százalékos váltóleszámi- tolási tételt rövid időn belül emelni fogja, hogy ezáltal a hivatalos rátát a tényleges viszonyokhoz közelebb hozza. Romániában ugyanis a magáin forgalomban még most is évi 24—25 százalék a váltókamat. Uj részvénytársaság Szlovenszkón. Nagy- mihályon megalakult a felsőhalasi erdőkitermelő részvénytársaság. Alaptőkéje 500-000 korona. Üzletvezetők Stark Emil ,Un.gvár, Je- kovits, Nagymiháily és Kovács M., Hámor. ÉR¥ÉK¥#IS®B ttrfettelen a prágai értéktőzsde Prága, junius 17. A heti nyiláé javult irányzattal indult, azonban az üzlet mindvégig szűk keretek között mozgott. Úgy a bankrészvények, mint a beruházási piac elhanyagolt volt. Az ipari piacon a Cseh-Morva 100, Északi Vasút 60, Ohamolle 50, Ivönigshofi 35, Prágai Vas 30, Solo 25, Erii mii Sör 20, Skoda. Bergmano és A.pollo 1.5, Krizáik 14 koronával javultak, míg a többiek 2—10 koronás nyereséggel zárultak. A Budweisi Sör 15, Cseh Cukor 10 és Ringboflér 5 koronával esett. — A bankpiacon a Spóra 2 koronával 1 gyengült, inig a Cseh Es/.kon! I koronával I emelkedett. — A beruházási piacon a Caisse Comimune kissé gyengült, inig a Stegpriori- láöoik némileg emelkedtek. JT* fürdő a kárpátok gyöngye. megvalósítja a balneologiai ideál,, a beteg közvetlenül a világhírű £ ^ kénes hőforrásokban fürdik, mivel a források a nagy fürdőmedencékben fakadnak. RHEUMA- CSiJZ, ISCHIAS ellen spezialit zálva. Prospektust és felvilágositást ad Fürdőigazgatósái; Trencsénteplicz, VÖRÖS RÁK Gyógyszertár, BRÁTíSLAVÁ. VÁRY GYULA cég, KOSICE, Fő n 76. + Barátságos a budapesti értéktőzsáö. Nagyobb üzlet a múlt héten is jobban favorizált papírokban fejlődött ki. A legtöbb nyereséget a bankpiacon a Földhitelintézet érte el, amely az esti zárlatnál 20 pengőt nyert. Ugyancsak, de kisebb mértékben javult a Magyar Általános Kőszén, Beocsini és Fegyver, ezzel szemben a Magyar Cukor, OFA és Nasici gyöngültek. Zárlat felé stagnáció állott be. Egyes, a csehszlovák sajtóiroda jelentésében nem szereplő értékek közül a Moldár 93, Pestszentlőrinci 18.5, Részvénysör 122.75. Féltén 195 pengős árfolyamot értek el. + A bécsi értéktőzsdén lanyha irányzat mellett üzlettelenség uralkodott. A kulisszban Siemens javult, a magyar értékek közül csak a Rima gyöngült. Koburg és Skoda tartottak. Nagyobb érdeklődés mutatkozott a Brünni gépek iránt. + Csöndes a berlini értéktőzsde. Miután a pénzpiacon feszültség uralkodott, a hét eleji tőzsde lanyha irányzattal indult és végig csöndes mederben folyt. Az irányzat nagyjában gyönge tendenciát mutatott. Nagyobb veszteséget csak néhány speciális érték szenvedett. Az utótőzsde kissé javult. ÁRUTŐZSDE + Szilárd a prágai cukorpiac. Nyersárujegyzés Aussig loko 114, októberre 122.50—122.75 korona. + A prágai állatvásárra ma 1114 darab szarvas- marhát hajtottak fel és pedig 610 csehszlovákiait, ebből 459 szlovenszkói, 144 romániait, 12 dániait és 274 lengyelországit. Árjegyzések: történelmi országbeli ökör 7—8.50, egy darab 8.50, bika 7.50— 8.60, tehén 4.80—7.50, két darab 8 korona, üsző 6.75—8.95, szlovenszkói ökör 5.75—8, elsőrendű 8.50—9, négy darab 9.20—9.50, bika 6— 8.75, tehén 5—8.25, üsző 6.50—8.80, romániai ökör 5.26—8.30, bika 6.70—8.25, tehén 5—7.60, üsző 6.70—7.95, dániai bika 6.50—8.60, üsző 6.50—9.50, lengyelországi bika 6.70—8.80, tehén 5.50—8, üsző 6.50— 8.50 korona. A vásár lefolyása lanyha volt. + A prágai sertésvásárra ma 5792 sertést hajtottak fel és pedig 590 csehszlovákiait, ebből 434 sertés és 46 hizó szlovenszkói, 282 romániait, 4195 lengyelországit, 640 magyarországi hizót és 85 jugoszláviai hizőt. Árjegyzések: történelmi országbeli sertés 11.25—12.30, szlovenszkói 11.30—12.25, romániai 11.20—12.25, lengyelországi 11—11.80, kivételesen 12—12.50,' jugoszláviai hizó 11—12.25, magyarországi 11—11.20 korona. A vásár lefolyása élénk volt. + A mai budapesti gabonatőzsdén, amint ezt budapesti szerkesztőségünk telefonálja, az irányzat tartott volt. A következő árfolyamokat jegyezték: tiszavidéki búza 23—23.20, felsőtiszai 22.50— 22.70, egyéb 22—22.20, rozs 17.25—17.50, zab, elsőrendű 19.25—19.75, középminőségü 18.50—18.75, tengeri, tiszántúli 25.25—25.75, egyéb 24.50—24.75, korpa 13.25—13.50 pengő. + A mai budapesti terménytőzsde határidős piacán, amint azt budapesti szerkesztőségünk telefonálja, az irányzat barátságos, a forgalom vontatott. Nyitási árfolyamok: magyar búza októberre 22.85, 22.90 pengő. + A prágai devizapiacon nem volt egységes az irányzat. Belgrád 0.01, Zürich 0.06, Madrid 1.50, Brüsszel 0.01 egységgel esett, mig Berlin 0.225, Budapest 0.025. London 0.0225, Newyork 0.00375 és Páris 0.0275 ponttal szilárdult. + Szilárd a berlini terménytőzsde. Hivatalos jegyzések: birodalmi búza 213—214, rozs 188—190, árpa 176—182, búzaliszt 25—28.75, rozsliszt 25.10— 27.60, rozskorpa 11.75—12, buzakorpa 12, Viktoria- borsó 40—48, kis ehető borsó 28—34, takarmányborsó 21—23. peluska 25—26. lóbab 21—23, bükköny 24—30. repcepogácsa 18.5. lenpogácsa 21.6, szárazszelet 11.25, burgonyareszelék 16.90—17.10 márka. A prágai tőzsde de viza jegy zései: junius 17 junius 14 Amsterdam , . . 1355.37 V, 1359.37 1355.62V* 1359^62Va I Berlin ............... 804.65 807.15 804.42'/,' 806.92V, Zü rich................ 649.05 651.05 649.11 651.11 ' ! Oslo (Christiania) 898.82',', 901.82’ 898.87901.87'/, I Kopenhagen . . 898.75 901.75 398.87’„ 901.87>/, Stockholm . . . 903.62'/, 906.6?', 902.87 ■! 905.87'/, Maitand .... 176.45 177.25 176.45 ’ 177.25 Paris........131.93'/, 132.33'/, 131.90'/, 132.30'/, Lo ndon. 163.56’./, 164.16 ^ 163.54'/, 164.14'/; Ne w York Cable . 33.75 33.85 33.74" „ 33.84 % Brüssel ..... 468.55 469.76 468.65 459.85 Madrid.. 481.50 483.50 483.— 485.— Be lgrad................. 59.20 59.45 59.21 59.46 Sofia..................... 24,39 24.49 24.39 24.49' Konstajitinopel . 16.25 16.35 1625 16.35’ Wien... 474.02'. 475.52 'V 473.85 475.35 Wa rschau . . . . 377.87' 379.87' 377.77'. 379.77'/, Budapest .... 588.02 590,02 588. - 590.— Buenos Aires . . 1414.50 1420.50 1412.— 1418.—' Heísingfors . . . 84.70 85.10 84.69 85.09 Riga.................... 647.50 650.50 647.50 650.50' Rio de Janeiro , 400.— 402.—- 400.— 402.—' Moniovideo . . . 33.66 33.85 33.65 33.85' í Alexandria . . . 167.60 168.40 167.60 168.40' Athén................ 43.72 V. 44.02 . 43.72 14.02 • ' | Bukarest .... 19.95 20.15 19.96 20.151 i Kowno................ 335.— 337.— 335.- .J37.—' li ssuhou .... 551.35 152.15 151.35 152.15' Révai.................... 901.50 905.60 901.50 905.50’ Mo ntreal .... 33.44 33.56 33.44 33.56' I