Prágai Magyar Hirlap, 1929. május (8. évfolyam, 100-122 / 2025-2047. szám)

1929-05-28 / 120. (2045.) szám

4 1900 május 28, kedd. Az igazság és szabadság bajnoka (Jólészi Cházár András igazi prculatja) írta: Tichy Kálmán Akit nem hagynak visszavonulni Aki Deák Ferenc előtt hirdeti a jogfolytonosságot A nemzeles ügyvéd úrtól ott búcsúztunk leg­utóbbi cikkemben, mikor József császár nyelvren- delete miatt bezárta ügyvédi irodáját. Visszavo­nul ,,procul negotiis" az ő legkedvesebb Parnaez- szusára, amint a Csermosnyán túl, Jólésztől nyu­gatra épített nyárilakát nevezte. Itt aztán gyü­mölcsfákat ojtogatott, kis halastavában halakat tenyésztett, méhesét ápolgatta. könyvtárszobájában pedig zavartalanul átadhatta magát gyönyörű nagy gondolatainak, melyekkel oly nagyon eléje vágott ólomlábakon s ólomiélekkel cammogó korának. Hogy ezt az ő Parnasszusát Jólész népe mért ne­vezte el Grulyavárnak, annak sem érdektelen a története. A gömöri népnyelven grulyónak nevez- zett burgonyát Cházár András előtt a vármegyé­ben senki sem ismerte. Ö volt az első, aki behoz­ta, meghonosította, termelte. Rajta volt, hogy a falu népével is megkedveltese a hasznos növényt, de ez a jó búzatermő években nem sikerült. Jöt­tek azonban hét sovány esztendők és Cházár a Grulyavár hatalmas vermeiből, téli Ínség idején ingyen osztogatta az újfajta eledelt s annak aztán nagy kelendősége támadt, tavaszra már ültetni Í6 kértek belőle s a burgonya a jólészi Grulyavár vermeiből indult Gömör-hóditó útjára. A megsegí­tettek hálája pedig az éhség-mentő növényről ke­resztelte el a Cházár András Parnasszusát. Ez a név is: Parnaszus és Grulyavár beszédes jelképe lehet Cházár András nagy lelkének, mely min­dent áthidaló Ívként feszül egy nehéz kor fölött: az ő nagy lelke valóban a Parnasszust járta pihe­nő óráiban, de a szive mindég azokkal s azokért dobbant, akiken segíteni kellett, harcban védelem­mel, éhínségben élelemmel. Tudománnyal, igaz­sággal, ,grulyával“, mindennel — embertár­saiért! A Parnasszus idilli csendjében József császár uj törvénykezési rendjét, mint mondja az előszóban: „Ámbár tehát a pennát le-tettem. de nehéz lévén attul való el-szokás, a‘mihez szoktunk: az eke mellett is elő-veszem a szokott dolgaimat, fáradok, mig élek. Eleget nyughatok valaha, Melankton Filep mondása szerént, a koporsóban." Ha tudta volna, hogy ott sem lesz nyugovása . Még ugyanaz évben kiadta a német települők származásáról és jogairól latin nyelven irt köny­vét, ugyancsak József császárnak ajánlva. A könyv az udvarnál általános érdeklődést keltett. A nem­zete® ur fanatikus igazságszeretetére jellemző, hogy amint szembeszállt a császárral is, de szem­beszállt a császár igazáért az egész ország közvé­leményével is, ha meggyőződése az volt, hogy a császár igazul cselekedett. így történt József császár népszámlálási és házösszeiró rendeletével, mely országos felzúdulást keltett, Cházár András pedig a „Hungária semper sna“ c. könyvében az országos véleménnyel szemben hazai törvényeink­kel bizonyította, hogy az összeírás se nem uj, se nem törvénytelen, hiszen azt már régebbi össze­írásaink is sürgették. Krumpli-vermei, halastava méhese és könyv­társzobája nem sokáig örülhetett gazdájának, a vármegye rendjei érezték, hogy szükségük van erre a nagy emberre s érdemei elismeréséül, — de sokkal inkább a vármegye javára — főjegyzőül választották. Vége volt a csendes pihenésnek, az alkotmányért folytatott harc nem engedett lélek- zetvételt, állandóak voltak a sérelmek, jogtalan­ságok és mindenütt, mindég Cházár András tu­dására. lelkére, tollára volt szükség, hogy a harc eredményes legyen. A nép mindenek fölött! És Cházár újra szembefordult a császárral. A török háborúkhoz újonc és gabona kellett, a csá­szár követelte, a vármegyék megtagadták, a csá­szári biztosok erőszakkal hajtották végre a rende­letet. Ekkor tartotta Gömör vármegye történelmi nevezetességű közgyűlését, melyen Cházár András II. Józsefnek uralkodása kilenc éve alatt elköve­tett minden törvénytelen túlkapásai ellen szenve­délyes nagy beszédben kelt ki. A közgyűlésre a falvak biráit is behívták, hogy a föld népe is tá­jékozva legyen a helyzetről s a birákhoz intézett behívó körlevélben Cházár András többek között ilyeneket irt: „Nem tartoznak Kegyelmetek egyébbel annál, a mit a Törvény meg határozott. A Törvényt az egész ország csinálta. Soha se volt az a Magyar Király­nak megengedve: hogy a Törvény ellen, maga ínnyé szerint terhellye az országot s sanyargas sa a Népet. A Király a Törvénynél kisebb; a Nép pedig mind a kettőnél nagyobb!" — ,,Ur, hivatal­nok, mesterember és szántóvető egyaránt szüksé­ges a polgári öszveszerkesztéeben". — „így foly ez az egész Világon! Egy Pennával; más kapával; egy Fegyverrel; más mesters' el munkállya a társaságba lépett Nemzeteknek Boldogságaikat. És ha ezek így meg nem maradnának, lel fordul­ván a Világ, Rablás, öldöklés s több illyenek ál­tal rövid idő alatt elfogyna." Egy kicsit a mi századunkba is átlátott, ez az ör- döngős ember, még negyvennyolcnál Í6 messzebb! így folytatja: „De valamint a törvényes adó igaz­ságos, úgy, valami azon felii 1 vann, -igazságtalan." -- És ismét hangsúlyozza: „Nagyobb a Törvény a Királynál. A ki a Törvény alatt lenni nem akar,: Senki felett nem lehet!" Cházár András nem lett volna az, aki, ba ugyan­ezeket a keserű és akkor erősen forradalmi ízű igazságokat, csak a heh ivott falusi bíráknak mon­dotta volna el. Megírta biz ő mindezt a várme­gye nevében készített feliratában magának a csá­szárnak is. aki azonban a felirat beérkezte előtt tiz nappal meghalt, amiről a tanácskozó rendek még nem tudtak. II. Lipót trónraléptekor Cházár András a múl­tak keserű tapasztalatai alapján rendkivü körül­tekintő követi utasításokat szerkesztett a várme­gye követei számára s ezeket olyan szavakkal ve­zeti be, melyekkel a haza Bölcsének: Deák Fe­rencnek kora előtt járó párját kell csodálnunk benne. Vagy nem a Deák-féle jogfolytonosság eszméjét szövegezte-e imigyen: t „Jobb lesz, ha a Fejedelem maga hatalmábul a Nemzet akarata ellen foglalja el a királyi szé­ket, mintha abba rossz kötés mellett a Nemzet által ültettetik be. Az első tartó nem lehetvén, az idő által elromol; a második mód által baj sze­rezi ik a Maradéknak." Az 1792-iki országgyűlés követi utasításaiban a magyar nyelvnek mind jogi, mind politikai tár­gyakban való használását és általános alkalmazá­sát sürgette. A sajtószabadságért I. Ferenc uralkodásának küszöbén a királyi jog­nak deklarált könyvvizsgálatról szóló rendelet el­Győrben könyvekkel, füzetekkel megra­kott fiuk szállauak föl a vonatra, egy állo­mással odébb laknak, Csorna felé. Megtu­dom, hogy ma délelőtt volt a magyar Írás­beli. A fiuk életvidorak, túlzás lenne azt mon­dani, hogy kimerítette őket az Írásbeli tor­túrája. Holnap jön Írásbeli algebrából, aztán a szóbeli. Amig a magyar tételt megvitatják, valamilyen elemnek szerepét irodalmunk­ban, egy katonatiszt barátságosan közbeszól, s lassan a szomszédos kupékból is bekönyö­kölnek a mienkbe, a félvagon részt vesz a társalgásban, mindenki kellemesen izgatott. A katonatiszt olyan modorban, moly nem nélkülöz bizonyos humort, elmeséli, hogyan bukott meg algebrából Írásbelin, s szigori- tott szóbelire utasították. A kupé rögtön egy nagy -család. Legtöbben megbuktunk algeb­rából írásbelin, s bizonyos szemérmes nyug­talansággal gondolok arra, hogy alapjában még mindig nem estem át a magyar Írásbe­lin, s jóidőbe fog telni, mig egypár évtized múlva átesem rajta. Addig is mindennap ké­szülők reá; jobb nem beszélni róla, s jobb lenne már utánalenni. A fiuk kedves és jókedvű kamaszok, fon­toskodva tárgyaljuk meg az érettségit, a biz­tos nevét, a tanárok tulajdonságait, az egész lidércnyomás visszajön egy pillanatra, azzal az éles és pontos látomással, ahogy álmaink­ban kísért. Mikor a háború kitört, ezek a fiuk kébhárom észtén dós csecsemők voltak. Ez a legújabb generáció, Ja'hrgang 1911. Leplezetlen és mohó kíváncsisággal vetem magam a diskurzusba, mindent szeretnék tudni, nem röstellek vasúti beszélgetést kez­deni, kíváncsiskodom és indiszkrét vagyok. Beszéd közben érzem, hogy ez a legérdeke- sébb interjúk egyike, amit ma újságíró csi­nálhat, s nincs módom hozzá megcsinálni, végre is nem állhatok oda egy gimnázium elé faggatni a nyolcadikost, aki valószínűleg kitérően felelne, amiben joggal és neki lenne igaza. Előrehajolva, kíváncsian lesik a kupé felnőttéi a fiuk szavát, mindenki egy kis mérleget csinál. Non scolae, séd vitae dis- cimus. Eszembe jut az erőlködés, amellyel letettem az érettségit, s az a másik erőlkö­dés, amellyel évek során sikerült elfelejte­nem mindazt, amit az iskolában az életre ta­nultam. A legnagyobb erőfeszítésembe ke­rült, hogy legalább annyit felejtsek, ameny- nyiből meg tudok élni, — de ezek a fiuk itt, ezek már másképpen tanulnak, ezek az uj emberek, s ezekért történt minden, az el­múlt tizenöt esztendő minden áldozata és pazarlása és elmondhatatlansága, ezek már csak beleülnek a készbe, a tapasztalatokba, ezek már okosabbak, ők a legújabb gene­ráció. ­Erről a generációról nem tudok semmit. Hírek vannak róluk forgalomban, ellenőriz­hetetlen és kósza hírek, melyeket végig kel­lene előbb kontrollálni. Mindenesetre rend­kívül érdekes lenne tudni, hogy mi az állás­foglalásuk s az elképzelésük mindarról, ami néhány nap múlva — „ha kilépnek az is­kola, s belépnek az élet kapuján", mint az osztályfőnök mondani fogja, — várja őket? Miféle illúziókkal, tapasztalatokkal, csalódá­sokkal és feltételezésekkel indulnak neki en­nek az életnek, melyet egy olyan generáció hagyott, nekik örökül, amely úgy az*irásbe- lin, mint a szóbelin föltétlenül megbukott? * „l)as Tagebucb <los Sebülers Rostja Rjab- zew", egy orosz könyv címe, melyet Nikolai Ognjew orosz író irt s amelyet Németország­ban nagy érdeklődéssel fogadták. Ez a Kosija Rjabzow egy tizenöl-tizenhatosztendős diák, aki dódéba járt még, mikor kitört az orosz forradalom, s aki mos!, ha úgy tetszik 1929- ben, végzi az orosz középiskolát. Ennek a len Gömör vármegye szintén Cházár András ha­talmas feliratával tiltakozott. Ebben is vannak mondatok, melyekből két század után is messze ragyog Cházár András csodálatos szelleme: „Vájjon a nemzetek között melyik emelkedett nagyobb fényre, díszre, dicsőségre, boldogságra? Az-e, ki szabadon láthatott? vagy az, a ki csak más szemeivel nézhetett?" — „Hány könyv nem olvastatott volna, ha meg nem tiltották volna! Hány irá6 nem látott volna napot, ha gátolatlan láthatott volna!" — „Ama szent juss kíméletlenül szorittatik olyan fogadott könyvvizsgálók által, kik mind gyanús létekre, mind tehetetlenségükre nézve egy nemzet gondolkodásán:-1 bírái soha nem lehettek, nem is lehetnek, s kik nem a nemzet boldogitlatását, hanem más, mellesleg levő hasz­nokat tárgyazván, vizsgálásaik által szárnyakra eresztik sokszor a szemetet, a szép gyöngyöt ellen­ben szemétre hányják!" A felirattal nem crte be, a szabad sajtóról ön- .álló munkát is irt „Pro libertate Preli" címmel, melyet magyarra s németre is lefordítottak — egyik fordítója gróf Andrássy Károly volt, — Kas­sán nyomtatták ki, de éppen a támadott rende­let alapján szigorú motozással összes megjelent példányait elkobozták e a szerző „Legmagasabb Helyről megdorgáltatni parancsoltatok. Hogy Chá­zár András már akkor disztingválni tudott a saj­tószabadság és szabadosság között, az „A magyar nyelvet tárgyazó" munkájának jellemző monda­taiból tűnik ki: „Én is, mikor a Könyv-Nyomta­tásnak szabadságát javailom: Tökéletes szabadsá­got kívánok. A Tökéletes nevezettel ellenkeznek szovjetiskolát végző diáknak naplója ez a könyv, amelyet nem tudom miféle pártállásu orosz ember irt, de mindenesetre olyan, aki az uj orosz iskolát közvetlen tapasztalásból ismeri. Tessék elképzelni: ennek a kamasz bolsevikének, Rostja Rjabzewnek a bolseviki világrend nem valami forradalmi újdonság, hanem a megszokott mindennap, amelybe úgyszólván beleszületett, nem is tud elkép­zelni mást, ahogy mi bele születtünk ebbe a másféle világrendbe, amelyben élünk. Ez a fiú már csak „hallott" rendekről, osztályok­ról, s a régi iskolákról, melyekben a tanár felettese és elöljárója volt a növendékeknek. A tanítóval, a „skrab"-al szemben állanak a növendékek, az iskolatanács, amely bizonyos szuverénitással dönt a diákokat érintő kér­désekről, s amelynek határozatait meg lebet fellebbezni az iskolaszovjetibez. Rostja Rjab- zew rokonszenves kamasz, akinek helyén van a szive és a nyelve, gondolkozik és érez, van önkritikája is, s úgy első benyomásra se ő, se az, amit a maga diákéletében nap-nap mellett megél, nem különbözik lényegesen egy tizenöt éves burzsuj diákgyerek napi él­ményeitől. Ezek a fink és lányok civakodnak, gúnynevekkel illetik egymást, szenvednek rokonszenvek és ellenszenvek gyöngéd hul­lámaitól, nagyjából ezeréves tréfákkal és csí­nyekkel és játékokkal ütik el a napjukat, s a „régi iskola" diákjaival tökéletesen egyez­nek abban, hogy a tanitó akaratával és te­kintélyével szemben ösztönös és óvatos fron­tot alkot az „osztály", s ahol csak lebet, ipar­kodik a könnyebb és mulatságosabb végét fogni meg a keserű dolognak. Ha az ember igy messziről olvassa a könyvet, első im­pressziója, de ez aztán nagyon határozott, az, Ihogy nem szeretne „skrab", nem szeretne ta­nár lenni Szovjetoroszországban. Ezek a bol- sitanárok majdnem annyit szenvednek a nö­vendékeiktől, mint amennyit szenvedhet mi­felénk egy diák egy rosszidulatu és elfogult tanártól, — ezeknek a kamaszbolsiknak ha­tározottan „pikkjük van" a tanáraikra, pac­káznak velük, s azt se lehet mondani, hogy feleselnek, mert messze túl az egyszerű fe­leselésen állandóan nevelik, utasítják, fe­gyelmezik és rendszabályozzák tanáraikat. A tanítónő,- aki az ötödik osztályt úgy szólitja meg, hogy „Gyerekek!", — kénytelen elvi­selni a növendékek rendreutasítását, akik kikérik maguknak, hogy őket „gyermeked­nek nevezzék, mert ez sérti az önérzetüket. Az iskolatanács megvitatja az affért, hogy kinek kell bocsánatot kérni a másiktól, a ta­nítónőnek a gyerektől, vagy a gyereknek a skrabtól? Mindez halálos komolyan megy, a diákok minden apró sérelemért rögtön ösz- szehivják az iskolatanácsot, vitatkoznak, ma­gyaráznak, határozatokat hoznak. A tanító­nak nincsen más fegyver a kezében, minti morális érvek: a diáknak nem parancsolhat semmit, de meg kell magyarázóik alaposan, érthetően és világosan, hogy miért helyes, igaz és célszerű az, amit elmond neki? Tila­lom ebben az iskolában nincsen: csak érvek vannak, meggyőzések, felvilágosítás és doku­mentálás. Á skrab állandóan a diák becsü­letérzetére, méltányosságára, belátására, igazságérzelére hivatkozik. A mi iskoláin]? értelmébeu veit tanítást Rostja nem ismeri: a szovjetiskola a „Dalton-rendszer“-rel dol­gozik, ami, ha jól értettem, annyi, hogy a nö­vendék az összes tárgyakból kap egy általá­nos penzumot s ezen egyedül, olyan beosztás szerint, ahogy jólesik neki, dolgozik 1—2 hó­napot, az iskola épületében, vagy odahaza, de úgy, hogy az iskola segédeszközei rendel­kezésére állanak. Ha úgy érzi, hogy megbir­kózón a penzummal, jelentkezik felelésre, s ha a vizsgán megállta a helyéi, újabb pénzű mól kap ős tovább tanulhat. A diák toljál lel gcsen egyedül dolgozik, lelkiiomeretére óé az olly írások, a mellyek a Fő Valóságot, & Szórt Religyiót sértegetik, & Társaságoknak Tsendesté- gét megzavarják, motskolódók, rágalmazók s a. t Az é‘ léle szemeteket, én is örökös setétségre, a szerzőit pedig szintén olly meg-vetésre kárhoz­tatnám". A legfelsőbb helyről megdorgált szerző őt esz­tendeig volt Gömör főjegyzője s ezalatt készített feliratai csak Deák Ferencéihez foghatók, nagy­szerű szónoklatai pedig Kossuthnak a szabadság- harc idején mondott beszédeire emlékeztetnek. Nagy lett a hire, becsülete az igaz hazafiak kö­zött s ennek csak külső jele hogv Gömör. Hont, Abauj. Torna és Liptó vármegyék táblábiráik közé választották. De mivel az ötszörös táblabiró azután sem szűnt meg minden jogtiprást kíméletlenül és bátran ostorozni, nem szűnt meg az akkor még idegenül hangzó népjogot és igazságot hirdetni, az 1791-iki tisztujitásnál Pálffy kancellár utasítá­sára a megyei rendek akarata ellen kihagyták a jelöllek sorából s igy kénytelen volt a nagyon szive szerint való harcos állástól: vármegyei fő­jegyzőségétől megválni, örök eszményeiért való rajongását meg nem törhette ez sem, csak egy csalódással lett gazdagabb, de hiszen abból jutta­tott neki az élet eleget. A Grulyavár kis halastava és méhese megint többet látta szeretett gazdáját, de legtöbbet a hűvös, csendes könyvtárszoba, meg a jó öreg Író­asztal, melyen ez a csodálatos lélek már annyi, szá­zada előtt járó gondolatát rótta papírra s tette messzire fénylő világossággá. szorgalmára bizzák, hogy mikor végez az anyaggal, s a tanár rendelkezésére áll ta­náccsal és útbaigazítással, de csak akkor, ha a tanítvány ezt kívánja ... Ezek a diákok gyakran és különös kérdésekkel keresik fel laboratóriumában a tanárt, s egy napon mindegyik beállit a maga bizalmas ^kral­jához azzal a problémával, hogy van-e Isten, mire a szovjet-tanár azt feleli, hogy ennek eldöntése minden embernek legszentebb ma­gánügye. Rostja gyakran sejt valami olyas­mit, hogy a szovjetdiák az uj iskolával törö­köt fogott: a Dalton-rendszer fokozott fele­lősségre kényszerűi a középiskolást, sokkal több munkát ad és nagyobb nehézségek elé állítja, mint a régi iskola naponta kávéska­nállal adagoló, hazárd felelésekre berende­zett rendszere, s végeredményben minden nagy szabadosság mellett mégiscsak kialakul bizonyos furcsa fegyelem, amelyben a „skrab“-ok az erősebbek, bár meghagyják a diáknak az önrendelkezés illúzióját. Mi a más, az ujszülöttszerü ebben a Rost­jában, ha szembeállítjuk a régi diákkal? Két tünet elvitathatatlan: fokozott emberi fele­lősségérzet jellemkérdésekben és nagyfokú, szinte magárahagyatott önállóság a tanul má­nyiakban. A „skrab" azt mondja a diáknak: ez a penzum, csinálj vele, amit tudsz. Hazug­ságot, lopást, jellemet érintő eltévelyedése­ket nyilvánosan és nagyon szigorúan büntet­nek. A tanár a növendék végrehajtó lelkiis­merete, semmi egyéb. Ne felejtsük el, hogy Kostja, akinek gyakran szeretné az ember meghúzni a fülét, mert van benne jó porció kaján ellentmondási viszketeg, beleszületett ebbe az állapotba, amely természetes neki, mint a levegő, melyet belélegzik; persze, mikor olyasmit olvas az ember, hogy Kostja kivizsgálja egy kevéssé rokonszenves iskola­társának szociális származását, s ilyesmit ir a naplójába: „szerencséjére proletárszárma- zásu, különben jaj lett volna neki", — visz­ketni kezd az ember tenyere. Hogy milyen ember lesz Kostja Rjabzew, akit igy neveltek, azt nem tudom. Minden valószínűség szerint bolseviki lesz, — sem­miesetre sem abban az értelemben, ahogy az apja az volt, akinek erre a meggyőződésre elébb, kénytelen, vagy szivesen, de reá kel­lett szánnia magát, ellentétben Rostjával, ;aki mindezt már csak tudomásul veszi, s iparkodik — a rendszer mellett, a rendsze­ren belül, — megformálni a maga apró egyé­niségének primitív kontúrjait. * Mindezen el lehetett merengeni, amig a győri maturandus diák az Írásbeli és szóbeli •titokzatosságairól adott elő a vonatban. írás­beli és szóbeli: ezeknek az éveknek távolsá­gából van valami valószinütlenül vitrinbe- való ezekben a fogalmakban. Komolyan, még mindig pontosan igy csinálják? Még mindig összeülnek nyolcesztendei együttdolgozás után egy zöld asztalnál a tanár és a diák, hogy a nyolc esztendőre elosztott anyagból ötletszerűen kiragadott néhány kérdéssel vizsgálják meg, mennyire „érett" felsőbb ta­nulmányokra a tudnivágyó? Az embernek az iaz érzése, hogy ezt az intézményt, amely visz- szajár álmainkban, ittfelejtették, valahogy tradícióból és megcsontosodott unalomból ei- ifeledkeztek róla, nem oszlatták fel, s a tehe­tetlenségi törvény erejével létezik tovább. Ennél sokkal jobban nyugtalauit az az ide­ges bizonytalanság, amellyel a vonatból le­szálló maturandusok után kell néznem. Mi lesz veled holnap, kedves pajtásom, ha kivo­nulsz ebbe az életbe tudományoddal, melyet nem az iskolának, de az életnek gyüjtöttél? tízinte másodrangu kérdés, hogy miféle em­ber leszel, — olyan ijesztően dörömböl a pro­bléma, hogy minden tudományoddal hol ka­parod majd ki azt a vékony karéj kenyeret. Minden újságárusnál kapható a ICépes Ifiét szépirodalmi képes hetilap, Egyes síám ára 8 korona. ÍRÁSBELI és szóbeli írtat NIÁRAI SÁNDOR

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom