Prágai Magyar Hirlap, 1929. május (8. évfolyam, 100-122 / 2025-2047. szám)

1929-05-26 / 119. (2044.) szám

38B> gt&fas 26, vasárnap.

5

ETTEK-E

EMBERHÚST?

A CÉZÁROK HAZAJA

— AZ UJ OLASZ ÁLLAM TÍZ ESZTENDEJE —

Irta: GYÖRY DEZSŐ

Ami a tüdőnek az ózon

az a fehérneműnek a TERPEN1 IN!!

I

Pj Használjon tehát

I Pocsatko Terpentin szappant

Mindenütt kapható!!

Kz a szörnyű kérdés lappang a lelkekben, 'amikor a szepsi cigányok bünpörének hasá- ’btM tudósításait olvassuk. Nem hiszem, hogy Ónk a cigányok ettek volna emberhúst. Egyszerűen nem hiszem.

— De ha ők maguk vallották be, — méUóz- tatnak közbevetm.

' Erre úgy is lehet válaszolni, hogy szeretném látni azt a bűncselekményt, amelyet egy cigány vallatás közben magára nem vállat, hogy megszabaduljon az előzetes vizsgától procedúráitól. A főtárgyalás, az már más. Ott újból élűiről kezdődhetik a tagadás, aminthogy a karikacsapás módjára valló cigányok az esküdtek előtt „nem emlékeznek semmire" és ,/arrafelé sem jártakA cigány elvből hazudik akkor is, amikor nem muszáj, hát még akkor, amikor muszájl 1 Mikor az első cigányok betévedtek Európába, azt hazudták, hogy Egyiptomból jöttek és onnan hozták a foghagyma kultuszát, pedig sohasem járlak Egyiptomban. A spanyol és az angol nyelvben a cigányokat most is egyiptomiaknak nevezik. A gipsy az Egypüan, a gibano pedig az Egitmo rövidítése.

Miért hazudik mindig a cigány? Azért, mert a létért való rettenetes küzdelemben, azóta, hogy Indiából kikergetve hontalanul - 'bolyong, tömérdek sokszor kénytelen hazudni és mindent magára vállalni, hogy létezni tudjon. Nem igaz, hogy rossz, vagy éppen aljas faj, semmivel sem rosszabb, mint 'aminővé ugyanazon szomorú helyzetben más fajok fejlődtek volna. Igaz, hogy a zsidók •is éppemagy szét vannak szóródva a világon, mini a cigányok, de amikor a zsidók elvesztenék hazájukat, már igen magas fokán állották a kultúrának $ olyan műveltséget vittek magukkal, hogy nem kellett a kóbor cigányok karakterét felvenniük.

Bizony, a cigányok nagyon sajnátatramél- tó emberfajta, állapotuk \és pusztulásuk a ckn&záli iemberiségnek a bűne. Egy szó sem igaz abból, hogy a cigányt nem lehet letelepítem és kiművelni. Vannak bizony letelepedett, évszázadok óta példás polgári életet élő cigányok, akikről sokszor nem is tudja a világ azt, hogy cigányok. Hivatalnok, iró, sőt a hierarchiában jó magasra emeUcedett pap is került ki ebből a fajtából. Általában igen tehetséges, éleseszü faj, amelynek asszimilálódáma egyáltalán nem volna veszedelmes semmiféle fajtára.

De maradjunk csak az >,emberevő* cigányoknál.

Aligha akad orvos, aki érthetően meg tudná magyarázni, ho\gy van az, hogy ha a cigány megeszi a tegnapelőtt elásott döglött malacot, hízik tőle, holott ha intelligens emberekkel etetnék meg ugyanezt a malacot, mind meghalnának tőle? Vájjon a husmér- gezés nem mindenkire egyformán érvényes? Nyilvánvaló, hogy nem. A kóbor cigány ezzel a mérgezéssel szemben immunis. Ezt elhiszem és tudom, de méltóztassarmk megmagyarázni, hogy miért immunis? Ez nem olyan dolog, mint a vér baj: ha a mai mexikói polgárnak valamelyik ősapja vérbajos lett, csak akkor halt bele, amikor a betegségei' már tovább adta gyermekének, a bajt át lehetett ültetni nemzedékről-nemzedékre, egészen általánossá, neanzeti jellegűvé lehetett tenni, mely álól ma már senki sem kivétel; de viszont annyira telítette a késő nemzedékeket, hogy bacillusa, a sápadt dugóhúzó, a spirochaeta pállida már friss fertőzés esetén sem árt meg nekik. A husmérgezés azonban más, — ebbe négy-öt napon belül belehal az ember és mikor ez a méreg a vérben eloszlik, tizenkét-Uzennyolc óra alatt, már akkora fájdalmak jelentkeznek, hogy a betegség egy következő nemzedéknek át nem adható. Kizárt dolog tehát, hogy az öröklékenységnek bármi szerpe lehetne abban, hogy a cigány a romlott husi is megeheti. Az immunitást var lószinwleg a cigánynak az egyénisége okozza, ami alatt a cigánynak nemcsak testét-lel- két, hanem környezetét, életmódját s az ösz- szes olyan „előzményeket kell érteni, amelyekből az ő speciális íny-, gyomor-, bélbo- holy-, stb. rendszere kialakult. Feltűnő, hogy a legtöbb kóbor cigánynak nincsen szagló érzéke, valószínű, hogy iz-érzékük is nagy mértékben elveszett, vagy fejletlen. Az, ami áz „und,ot'“ érzését létrehozza, éppenugy hiányzik belőlük, mint az a tömérdek előítélet, mely a civilizált embernek ösztönökből, i/wdathalan hagyomány-érzetekből és többé- kevésbbé fejletlen eszmékből álló lelkivilágát alkotja. Tisztára ily előítélet, hogy undorral gondolok a lóhusra, noha ebben nincsen logika, fis miért gondolok rá undorral? Mert a lóhusevés szokását a kereszténység felvételével a pogányságra emlékeztető többi szokással együtt valószínűleg olyan sziRóma, május közepe.

I.

A háborútól a római marsig

Az az államférfi, akinek a kezében ma Európában a legnagyobb korlátlan hatalom összpontosul, kétségtelenül Mussolini, aki mint a fasiszta párt vezére, a Duce, mint a fasiszta milícia legfőbb ura és mint a kor- porativ állam szinte abszolút hatalmú kor- mányeLnöke s egyben nyolc fontos miniszteri szék birtokosa, a negyvenkétmilliós olasz nép sorsát egyetlen kézben tartja. Olaszország ma Európa szfinksze és fejlődését osztatlan érdeklődéssel kiséri a világ pro és kontra közvéleménye. A demokratikus, liberális és szocialista állameszmékkel zsúfolt Európában a mindezeket tagadó és a nemzeti állam abszolutizmusát megvalósító fasiszta korporativ állam megteremtése hatalmas világtörténelmi kísérlet, melynek mérlegét majd csak a messze jövő hivatott fölállítani.

Rokonszenvek és ellenszenvek, rajongás és kétkedés között, de állandóan a világfigyelem előterében áll ma az Appenin félsziget fővárosa, Róma is, amely évezredekkel ezelőtt a világ ura és cézárok hazája volt.

Néhány cikkben nagy vonásokban a mai olasz állam berendezését, fölépítését és keresztmetszetét akarom adni, amiről a sok könyv és újságcikk dacára is, amelyek a fasizmussal és az uj olasz állammal foglalkoznak, meglehetős zavaros és tisztázatlan kép él a nagyközönségben. Kénytelen leszek itt- ott olyan dolgokat is megemlíteni, amik már ismeretesek, de bizonyára sikerül olyan áttekintést adnom a mai helyzetről, amit az újságolvasó publikum különben nehezen szerezhetne meg.

Történelmi vázlatról lévén szó, minden bírálat és állásfoglalás nélkül, a puszta ismertetés a célom.

De mielőtt a mai olasz állaim felépítésének ismertetéséhez fognék, nélkülözhetetlen az utolsó tiz év bonyolult históriájának legalább is távirati stílusban való összefoglalása:

„Guerra vinta, pace perduta**

A háború befejezésével és a békekötésekkel Olaszország a legsúlyosabb zavarok hínárjába sodródott. A háborúból ugyan győztesként került ki, de nacionalista aspirációit a békekötésnél nem tudta valóra váltani. Csupán az irredenta célok valósultak meg, a nagy római birodalomról álmodó vágyak összeomlottak: se a Földközi tengeren, se az Adrián, se a gyarmatokon nem kapta meg az ántánttől azt, ami a háborúért kárpótolta volna. A lelki elkeseredés és csalódás hallatlan pesszimizmust és kiábrándulást okozott. A háború utáni gazdasági összeomlás, a demobilizáció, a kényszergazdálkodás leépítése, a kiuzsorázott termelés betegsége mind csak növelték a kóros helyzet nyomását. Az olasz szellem, az olasz mezőgazdaság, ipar, kereskedelem, a pénzügy, épp úgy krízissel küzdött és vergődött, mint maga a parlament és a politika.

Ez az állapot természetesen a szocialista malomra hajtotta a vizet s Moszkva élénk figyelemmel és rubelekkel kisérte a dezorganizációt s Németország bolsevizálódása után második lépésnek az olasz szovjet megalakítását irta naptárjába. Sok jel tényleg arra mutatott, hogy Trockij számításai beválnak.

Az erős ipari munkásság természetszerűleg hajlott a forradalom felé s ugyancsak a nagyszámú mezőgazdasági munkásság is kész volt az erőszakos baloldali revolutióra.

A „guerra vinta, pace perduta" mindennél jobban rávilágít az olasz nép háború utáni hangulatára: a háborút megnyertük, de a békét elvesztettük.

A szélsőségek uralma

Egyetlen európai nép sem hajlik annyira a politika és a kedély hirtelen szélsőségei felé, mint éppen az olasz. A „teste calde": a forró fejek tipikus országa ez. Éneikül az egész uj olasz történelem érthetetlen volna.

Ezzel a gyors szélsőséges hangulatváltozással érthető a semlegességből hirtelen há- borubaszállást vezénylő intervencionisták győzelme, a győzelmi mámornak egy csagorusággál vették ki az ősökből, hogy bár az üldöztetések emléke rég elmosódott, de az irtózat a lóhus&al szemben ösztönössé vált és megmaradt.

De ha acigány nem is lesz beteg a döglött malactól, neki is van annyi esze, hogy ha választania kell a friss és a döglött malac pecsenyéje közölt, hát csak a friss mellett szavaz. Az összes emberevő népfajokról megállapították már, hogy nem azért esznek emberhúst, mert nagyon szeretik ezt az étket, hanem azért, mert nincs más ennivalójuk, vagy mert oly csekély az élelmiszer- készlet, hogy annak kímélése érdekében megsütik a megölt ellenség húsát.

Hát talán Szepsi környékén még szaladgál egy pár csirke és kacsa, elhullanak a malapásra a legnagyobb elkeseredésbe és kiábrándulásba változó sötétlátása, az orosz mintára forradalmat követelő maximalista mozgalom s az ezt követő sokkal erősebb reakció is.

Hogy persze a nagy nyers területekkel gazdtag és a Sárga tengerig terjedő Oroszország helyzete egész más Illetőségeket adott a vörös forradalomnak, azt a kétségbeesett olasz szocializmus nem látta meg idejében.

Itália, melyet még a nacionalisták is az európai országok „proletárjának" neveztek, óriási gazdasági nyomás alatt ól, termőföldje minden négyzetkilométerére 196 ember jut, s kikötőit, nagyvárosai javát egy győztes vörös forradalom esetén okvetlenül bekövetkező európai bojkott angol s francia hajóágyukkal huszonnégy óra alatt rommá lehette volna.

Ez a fölismerés szükséges volt ahhoz, hogy a forradalom komoly megvalósulásában még a forradalmi táborok se bízzanak teljesen.

A városok és vidékek szerint szétforgácsolt Itáliában a forradalmi zavargások is lokalizálódva jelentek meg. Az országban fegyv eres bandák kószáltak, a vasutak nyilt pályán megálltak. Ha a vasutasok azt hitték, hogy élelmiszer-, vagy fegyverszállitmány van a vonaton antibolsevista offenziva céljaira Kelet felé, a szállítmány biztosan eltűnt útközben, vagy nem érkezett meg kitűzött helyére. A csendőrsóg akárhányszor polgári ruhába maszkírozva volt kénytelen utazni, hogy eljusson állomáshelyeire. A postán, a kikötőmunkások körében s a tengerészeknél hasonló volt a helyzet. Egy nagy általános sztrájktól várták a forradalom megerősödését s kitörését.

Ezzel szemben az ipar, a polgárság nagy része és a mezőgazdák, akik a lokális erőszaktevések miatt sokat szenvedtek, egyre feketébb ördögnek látták a vörös revoluciót s lassan-lassan ráébredtek annak tudatára, hogy ha más útra akarják vezetni a történelmet, nekik maguknak kell kilépni szervezetlen és tunya polgári ernyedtségükből.

Az első fasció megalakítása

A szélsőségek uralkodásának első jele, hogy amíg 1919-ben a szocialista pártvezetőség kimondotta a moszkvai internacionálé- hoz Való csatlakozást és a proletárdiktatúra kikiáltását célul tűzte ki, ugyanakkor \ először hívta gyűlésre Benito Mussolini — a volt szocialista vezér és lapszerkesztő — frontharcosait és barátait, akik még abból az időből veletartottak, mikor a háború alatt első forradalmi fasciói-val a háborúban való részvétei mellett agitált és pedig sikerrel.

1919 március 23-án Milánóban 145-en jöttek össze Mussolini hívására a hadviseltek közül, akik magukat „aristocrazia trinceris- ta", a lövészárkok arisztokráciájának nevezték. A futurista fiatalság is képviseltette magát. A szocialista Sorelli, a nacionalista Cor- radini, a republikánus Mazzini és a futurista Marinetti szelleme keveredett el a gyűlés résztvevői fölött.

Az első fascio dei combattimenti program- követelései demokratikus-szindikalista irányban mozogtak: követelték egy alkotmányoző gyűlés összehívását, mely egy hasonló nemzetközi gyűlés tagja legyen, a köztársaság kikiáltását, a provinciák és községek autonómiáját és decentralizációját, a bürokrácia leépítését, a szenátus, a nemesség, a hadkötelezettség megszüntetését, gyűlés- és sajtószacok is. És ott, ahol csirke van, meg cigány is van, a csirkét ugyan lehet félteni, de nem kell a cigányt félteni. Lop az magának any- nyit, hogy éhségének csillapítására nem kell öreg koldusok húsára fanyar odnia.

A cigány nemcsak szükségből, de passzióból is hazudik. Dicsekvő fajta, olyannal is dicsekszik, ami teljesen jelentéktelen, vagy nem is az övé, vagy el sem követte.

Az Olt partján játszadozott két cigánypwr- dé. Az egyiken egy madzag a dereka körűi a másik anyaszült meztelen. Egyszer csak megszólal a madzagos (kissé hüs szellő kezdett fujdogdlni): „Gyere utánam, te csóré." Mert hogy ö nem volt mezítelen. Nem hiszünk mi az ember ebesben, mert dicsekvő cigányok vallották be,

badságot, az improduktív jövedelmek konfis- kálását, földet a munkásságnak, a közlekedés és az állami szolgálat szindikalizálását.

Követelések, melyeknek később a fasizmus pont az ellenkezőjét valósította meg.

A fasizmus megindult, de az első esztendő végén is mindössze 800 egynéhány taggal rendelkezett. Azonban volt egy energikus és eltökélt vezetője, akit a háboruelőtti szocialistából a háború élesszemü reálpolitikussá formált s aki abban az ideológiában nőtt föl, hogy — a dolgozóknak — a hatalmat az erőszak fegyverével kell kezükbe ragadni.

Az elhibázott „forradalom*4

Mig a baloldal malmára bőven omlott a fölborult állapotok áradata, addig 1920 májusában a fasiszták gyűlésein Mussolini reálpolitikája bontotta ki szárnyait s ez a világ- megváltó álmodozástól annyira távol álló olasz lélek a szkeptikus-kritikus elemére támaszkodott. Ez a reális szellem fölismerte az orosz és olasz állapotok közti különbséget s nacionalista színezete az antinacionalisták elleni jelszóban jutott kifejezésre, aminek visszhangja is támadt.

Az állapotok értek a kiifejlés felé. Anconá- ban már maximalista agitációra megtagadták a Valonába szállítandó olasz csapatok behajózását, az uccákon Lenin képeit hordozták s Lenin levélben követelte a párttól a félsziget összes gyárainak megszállását s a diktatúráért való politikai harcot.

Ez év szeptemberében a munkásság tényleg tettre indult, aminek a híres gyármegszállás lett az eredménye. Giolitti hiperpoli- tikus passzivitásáb a felkészületlenség s a szalmaláng elülte fiaskóba vitték a 600.000 emberrel indult akciót s ez a kudarc végzetessé vált az olasz szocializmusra.

A „ceti medi44

A gyármegszállás már komoly lépés volt és a diktatúra kikiáltásának félelme a középosztályban, a „ceti medi"-ben erős hullámokat vetett. Közben a szocialisták 25 provincia s 2000 község vezetését is megszerezték. De az elhibázott „forradalom" egyenes következménye az lett, hogy felébresztette a középosztály organizációs hajlamát s szükségét kezdték érezni a szervezett ellentállás- nak, amire eddig nem i£en lehettek volna kaphatók. Az antibolsevista elemek, a régi nacionalisták, a birtokosok és a kispolgárság már csak vezetőre várt. Lélektanilag kész volt a sereg, csak a vezér hiányzott még.

Éppúgy, mint az erőszakos diktatúrát erőszakkal követelő szocialisták és szindikalis-1 ták, ezek az elemek is az erőszak és a hatalom fegyverét vallották magukénak, ebben nem volt köztük különbség. S ez megint csak szükséges a későbbiek megértéséhez, mikor az események gyorsabb és véresebb tempót vesznek föls európai szemmel nézve, egészen különös módszerrel járnak el.

Egy biztos: a gyármegszállás kényszeritet- te ki a reakciót, mely enélkül talán belenyugodott volna egy olyan megoldásba, amilyet Németországban csinált a szocializmus. Viszont a fiaskó a szocialista jobbszárnyon is elmaradhatatlan jobbratolódáshoz vezetett.

Mussolini „squadre"-i, felfegyverzett rajai, melyek eleinte azonosak voltak a „fasci“-val, csak az idősebb elemek belépése után különültek el, a gyármegszállás idején még elég semlegesen viselkedtek, s ő sem mond sem igent, sem nemet. Nem akarja a munkásság szimpátiáját eljátszani, de örül, hogy a fiaskó az ő vitorláiba fújja a szelet.

A „ceti medi" felébredésével egvidőben a proletárság elánja alábbhagy s ezt a kedvező, pillanatot használja föl a „seregnélküli vezér" és élére áll a „vezérnélküli sereg"-nek, megsejtve, hogy ez az ébredés az ő hatalmának felkelő napja lesz.

Egy évvel a müncheni és budapesti kommunizmus vége után az olasz bolsevizmus saját magába omlik össze, a tulajdonképpeni forradalom elmarad, de a kihívóit s valójában meg nem történt forradalom ellenforradalma uj irányt szab az olasz történelemnek.

1920 őszén Bolognában megtörténik a fasiszta squadre-k és a munkásság első összecsapása, 8 halott é.s 22 sebesült jelzik a következő évben tervszerűen bevezetett polgárháború kezdetét, melynek végét a fasiszták római marsa jelenti.

/