Prágai Magyar Hirlap, 1929. május (8. évfolyam, 100-122 / 2025-2047. szám)

1929-05-24 / 117. (2042.) szám

4

1929 májú? 24, péntek.

HELYI TAVASZ

Irta : SIMON GÉZA

Genf, május.

Nem is tavasz. Úgy mondják, nyárelő. A napokban kisétáltam egy környékbeli parkba és kimondottan kellemesen érintett, mikor a napsütötte viz aproposjából emlékezni kezdtem, hogy a város egy tó partján épült és mint olyan gyönyörű. Este a kávéhoaban és intim körben hosszan beszéltem délutáni élményeimről, sikerem volt és többen elhatározták, hogy a közeli napokban elmennek tavat nézni. A bestéd kapcsán egyesek, még a múlt őszről, a part mentén kiszögellő különösen szép pontokra emlékeztek. Ezen az estén csupa hegyről, kilátásról, ki szögei lésről, útkereszteződésről beszélgettünk. Záróra előtt néhány perccel lengyel kollégám, miközben egy közeli csúcs megmászásáról mondott el eddig nagyobbára ismeretlen részleteket, a szó hevében feltörte kabátujját és körbemutatta a törés helyét, amit a kiránduláson szerzett. Ez szemmel-láthatóan hatott. Rám is. Csúnya, szőrös keze volt, ha az estére gondolok, ez elmaradhatott volna. *

Fél esztendeje élek a városiban, közömbösen. Most, hogy május van, javult a helyzet. Ilyenkor az valahogy más. így napsütésben, nyugtalan szinü fákkal, könnyű párával a hegyek körül, az apró fehér vitorlákkal megtűzdelt, elpihent nagy tóval, — a régi, a véglegesített tavasz-recept alapján nyílik lassan a város, a megadott taktusra lólekzem, kezdem élni a várost, nem csak a pénzemért, hanem mert személyes kapcsolataim vannak, amikkel élni akarok. így a tópartján monologszerüen, naplementében, kellő színekben, egyedül.

Ezzel szemben végérvényesen tudom, hogy a város nem nekem készült és az említett kapcsolatok ki mélyítéséért kár fáradozni, mert csak átmeneti barátságról van szó, hiszen annyira semmi közünk egymáshoz, — ennek a tavaszi városnak és nekem. Nem az én városom giem is a tied, — és gyanitom, hogy a többié sem.

Genf speciálisan a ligák és sirályok városa.

fe mint ilyen, roppant megnyugtató.

*

A 14-es villamos végállomásával szemben van a Népszövetség. Az üvegfolyosó és a terem tükör-ablakaiból zavartalan a kilátás a tóra és a hegyek ledé. Késó délután, egyedül ülők az üvegház-szerü ülésterem közepén. Egy hajét nézek, ami most köveket vontat a partmentében fölfelé. Nagy csend. Nyújtózom. „Tilos a dohányzás" — olvasom, de ez se érdekel. A hajó orrán egy ember áll, szembesüti a nap, csali sziluetszerü árnyéka látszik, néhány egyszerű vonal harmonikus kompozíciója. Várom, amig eltűnik a hajó az egyik fotóij támlája mögé. Cigarettára gyújtok és elhagyom a termet.

*

Az épület előtt terassizos kert ereszkedik az alacsony kőkerítés vonaláig és tovább csak az ut szélessége választja el a tótól. A tavon dresszirozott dekoratív hattyúk, amelyeket a ikép teljes harmóniája kedvéért szoktattak ide a palota elé. Egészen jól veszik ki magukat igy a fák árnyékában a vizen. Órákig nézhetsz egy ilyen gőgös, nagy darab madarat, olyan kellemesen balta.

Hölgyek jönnek. Kelten. Fáradtan loholó járással érkeznek Amerikából a kerítés alá. Az anya évik kert vesz és körülnéz. A leány az ut szélién áll és a hattyúk felé nyújtja keztyüzött kezét. Az anya vörösfedeHi konyáét bűz elő a hóna alól és olvasni kezd. Az anya közelebb jön a kerítés alá és felszólal, angolul:

— Ez a Népszövetség, kérem, ugye?

— Igen — mondom szépen, ugyancsak angolul.

— RutJh!... Rutih! — sziszegi a lány felé. A lány megfordul.

— írnok!... A Népszövetségi"

A lány is közelebb jön. Most ketten nézik ^gv sorban, hosszam, csendesen az épületet.

~ Nagyon kedves — mondja az anya és vissza tolja a könyvet a hóna alá.

— Nagyon 'kedves —- mondja a lány és karon fogja az anyját.

És ha még azt is tudnák, hegy milyen igazuk van ...

★

Ede egy vidéki állomásról szállók vonatra egy tavaszi nap örömeivel és annak elkerülhetetlen fejtfá j ás-ep i 1 óg j ával indulok vissza Genfibe, aludni- A kupéban benszülötl menyecske ül, hímzett bóbitával a fején, tarka ruhában, ahogy ez már a környékbeli hölgyek- körében szokás, és udvariasam össze- hu/.za heverő holmiját, hogy helyet adjon, ő/emberi ülünk. Indul a vonat. A kedves tijíróinkért és művészeinkért!

Kassa, május 23.

Kulturális életünk dolgozó erői közt a legelső rangot az alkotó egyéniségek érdemelnék meg, íróink és művészeink, s nem áll nagyon távol az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy bizony igen-igen hátul kullognak a közönség érdeklődésének sorrendijében. Csöndben, áldozatosan, nem törődve a mellőzéssel építik kisebbségi sorsaink szebb jövője alá az iglapot. A maguk erejére utalva, közönnyel és fásultsággal küzkiödve élik a magyar tehetség martirsorsát, melyet még különösen is károsra determinál a „vidéki" élet talajtalamsága s a Csehszlovákiáiban élő magyar kisebbség földrajzi és társadalmi tagoltsága.

Kis körben zárul le majd mindegyikének ható sugara s kicsi, egymástól szinte elszigetelt körökből, — jobbára személyes Ismeretség révén. — szerzik az élethez, vagy a napszámos élet szomorú kényszerűsége által megszerzett száraz kenyér megjavításához az anyagi erőket.

Ki gondol velük, akár lelkiségükkel, akár kenyerükkel? Ki gondol arra, hogy ők az igaz értékek, akik dokumentálnak mindnyájunkat, akikiben kifejeződik, vagy kifejeződhetnék az egész életünk kollektivuma. Ki törődik avval, hogy erre a dokúméntuinnra szükségünk van, mert a művészet és irodalom örök erédiméuyei nélkül a leghatalmasabb nép is nyomtalanul elmúlik az időben.

Ki gondol arra, hogy az élethez eszme kell, életkinilakulások kritikája és aij éietirá- nyok oé'knutatőja s az eszme csak intuitív megszállottjaiban, művészekben, Írókban fe jeződik ki.

Ezek a megismerések vezetik a Kazinczy Társaságot abban, bogi' minden erejével ne csak ..erkölcsi támogatásban" részesítse szellemi életünk legértékesebb munkásait, de szerény erejéhez képest anyagi segítséggel is melléjük álljon. Évek óta jutalmazza az irók (megjelent munkáit, szerényen, de következetesen, irodalmi értéküket tartva kizárólag szem előtt g ha nem is sok, ha nem

is elég ez a segítség, a jutalmak erkölcsi értéke éppen úgy megvan benne, mint ama bibliai szegény asszony garasában. A kiadó- vállalatában megjelent könyveikért becsületes honoráriumot fizet s más, nyomtatásbeli megnyilatkozás híjában legalább az élő szó közvetlenségével hozza egymáshoz közelebb az irót és közönséget.

Ennek a céltudatos 'és következetes munkának egy ujaibib fázisa elé ért meg az idő. Minden kézimunkás, minden fejével dolgozó ember pihenésre szorul időnként, hogy meg- lankadt erői megújuljanak, felfrissüljenek. Akinek nincs biztos kenyere, nem engedheti meg magának még azt a luxust sem, hogy kifogódijék a háruiból, a szlovenszkói magyar iró, művész pihenése legföljebb abból áll, hogy kenyérkereső robotos munkáját, felfüggesztve a boldog napokban annál több idői szentelhessen hivatásának. A mi iróink-mü- vészeink pihenése is munka.

Ezt a pihenő időt akarja könnyebbé, gondtalanabbá tenni a Kazinczy Társaság.

Három évvel ezelőtt Körmendy-Ékés Lajos dr., volt nemzetgyűlési képviselő, eltávozásakor a kassai Bankó nevű nyaralótelepen álló villáját a Kazinczy Társaságnak adományozta abból a célból, hogy azt a Társaság iró- és müvészotthonná rendezze be. Meg-, volt a nagyértékü, gyönyörű fekvésű ház, de puszta falai közt nem találhatott pihenő otthont senki. A szegénységen kívü'l más okok is akadályozták a Társaságot abban, hogy vállalt kötelességét teljesítse. Ezidénre elhárult minden akadály. A Társaságnak sikerült oly alapot teremtenie, melyből az elhanyagolt épületet rendibe hozathatja s szegényesen bár, de be tudja bútorozni a villát. Ezt azonban nem látja elégnek. Nemcsak rideg ihélőhelyet szeretne nyújtani a vendégeinek. de lakályos, meleg otthont, hogy pihenésük valóban üdülés legyen s biztató szép emléknek maradjon meg az ott töltött idő a további életharcban is.

Ha nem lenne kisebbségi társadalmunk olyannyira széttagolva s megértené minden

TAVASZI SÉTA

Beszélgetés az emberben rejlő princípiumokról —

i.

Néhány évvel ezelőtt a husvét előtti napokban

együtt sétáltam a lassan tavaszodé mezőkön az ó cs uj világ egyik legismertebb drámaírójával. Az ember mivoltáról beszélgettünk. A nagy iró nem fog haragudni, ha nevének említése nélkül ideirom, hogy ő hogyan definiálta az embert. ..Az ember az a bacilius" mondotta, „amely az organikus életet, anorganikus létté változtatja: általában véve, az élő dolgokat holt dolgokká teszi." Megfogta sok vihart látott kabátomat: „Látja ez

valamikor fa volt, mely virágzott, nőtt, szaporodott. Az ember megölte. Kivágta a mindig megújuló élet folytatólagosságából egy rongyot csinált belőle, melynek léte egészen rövid, mely nem tud sem nőni, sem szaporodni, sem megújulni." Egy fából rótt házikó mellett mentünk el. A drámai ró rámutatott. „Ugyanez áll erre a házikóra is, no meg az egész u. n. civilizációra. Minél előbbre halad az emberiség a civilizációban, annál több életet tesz tÖDkre. annál több holt dologgal rakja lele a világot. Szinte úgy látszik, hogy előbb- utőbb végleg ki fog pusztulni az élet a föld felszínéről a bolt dolgok térfoglalása által."

„Ez természetszerű következménye annak a ténynek" feleltem, „hogy az ember magában hordozza a halált, s abban a pillanatban, amint az ember uralomra kerül a természet birodalmai fölött, e amikor azokra rájuk süti saját bélyegét, a halál princípiuma szükségképen érvényre jut, s feltűnő módon nyilvánul meg."

Valóban az ember lényeges jellegzetességei közül nagyon keveset ismerünk egész bizonyosan, de ezek között első helyen áll az a fő-fő karakte- risztikum. hogy az ember olyan lény, amelyik meghal. Ádám és Éva óta olyan ember, aki nem halt volna meg, még nem volt a világon. Magának a Teremtő Istennek is, amikor emberi lét formát öltött magára, meg kellett halnia. S épen miután az emberi mivoltnak lényeges alkatrésze a halál,

súgót «&e*d elő a kosarából, széjjelihajtja és olvasni kezd. Becsületesem, az elején kezdi. A legelején.. Első oldal, első hasáb. Unottan laposok a könyvem ben, ma jd (kinézek az aíb- laikon. Állomás. A vonat újra indul, mikor a kedves hirtelen r ámennel i az újságból azt a nagy izemét ée teljes bizalommal kérdi: „Bocsánat, de mondja, Monsienr, mit jelent ez a szó?" — az uj javai egy sorra mutat az újságban és betűzni kezdi: „an-ti-sze-mMiz- mais?"

Megmondjajm neki ?

*

Kitérő választ, adok. Keresztény vagyok és különben is tavasz van.

szükaégezerü az, hogy az emberi alkotások és manifesztációk a halál jegyét magukon viseljék.

De az ember lényegéhez jelentékenyen hozzájáruló halál-principium nemcsak abban a tényben nyilvánul meg egyedül, hogy a? emberi cselekvés az organikus életet anorganikussá változtatja, hanem megnyilvánul az emberi gondolkodás terén is. És pedig elsősorban abban, hogy az emberi gondolkodás mint világnézetet, a materializmust produkálja, amely mindennek végső okát a múlandóságnak abszolút kitett anyagban látja. Továbbá abban, hogy pszichikai és szellemi térén, mint módszert az analízist alkalmazza, anyagi téren pedig az atomizálást, melyek mindketten (egyenértékű szintézis hiányában) a természet- szerű, isteni egésznek legkisebb részekre való gyilkolását jelentik, elvileg és gyakorlatilag.

Konkréten szólva a halál princípiumának érvényesülése látható a szociológia terén, melynek alapja: a történelmi materializmus, a fizika és az astronómia téren, melynek világképe egy nagy mechanizmus, a biológia és az orvostudomány terén, melyek mögött ott áll a darvinizmus, a pszichológia terén, amelynek legmagasabb mai fokai a pszichoanalitika, az indlvidual pszichológia, a pedagógia terén, melynek tengelyébe került az experimental pszichológia és lárselvei, slb. stb. Mindezek a felsorolt irányzatok és tudományok megegyeznek egymással abban, hogy azt ami által a részek egésszé a jelenségek értelemmé tevődnek össze, vagyis amit régebbi rendszerek „életerőnek" és léleknek és .szellemnek" mondtak teljesen kiölik koncepciójukból, úgy. hogy végső eredményeik az emberi és természeti élet igazi nagy erőinek a megköz ütése helyett oly szétboncolt részek magyarázatát adják csupán, melyek igy különállóan csak teóriában léteznek, de a valóságban nem találhatók fel sehol sem. Azt, hogy a cselekvés és gondolkodás határain túl eső érzelmi, hangulati és erkölcsi terrénumokat is át meg áthathatja a halál princípiumának érvényesülése, nem is kellene külön megemlíteni. Erre épen korunk szolgáltatja a klasszikus példát, ezer és ezer jelenségével, többek között az öngyilkossági statisztika hirtelen nagy emelkedésével.

Mindezek dacára nem lehet még sem az ember mivoltának lényegét egyedül a halál princípiumával definálni. Az emberi cselekvésnek, az emberi gondolkodásnak vannak más oldalai is, nemcsak az előbb felsorollak. Az emberi cselekvés nem csak arra képes, hogy organikusból anorganikusát csináljon, hanem arra is, hogy az anorganiFizessen elő a m|

mr népes Hit-re

Előfizetési ára A évre 36. -- Ko».

•ember, minden kullurközösség a „nyaralta- tási akció" mély értelmét, mily szép. lélekemelő lenne egy-egy ajtó fölé odaírni arany

belükkel:

„Ezt a szobát X vagy Y váróé magyar közönsége rendezte be."

Milyen jól erezné magát Kassán is az, a® X-be vagy Y-ba való iró, művész., abban a tudatban, hogy szülővárosának gondolata vele él mindig. És mennyivel közelebb hozná az X-ben élő művészt az Y szoba Y városához, azon át az egész szlovenszkói magyar földhöz, ha erezné, hogy nem egyes emberek meoénásságára van utalva, de egy nagy kol- lektivum áll mögötte, az egész kisebbségi magyarság egy-lelke!

A lelket nem a munka izgalmában, nem a fáradtság lehangoltságában, de a pihenő órák optimizmusában lehet legkönnyebben megfogni. Kicsinek képzelt véletlenek, váratlan esetlegességek egész jövőnket más mederbe tudják terelni, ha kiválasztott pillanatban hullanak az öröm esőjével öntözött lélektalaijba.

Bevalljuk, önzők vagyunk némi tekintetben; jutalmazást várunk. Büszkén vallhatjuk, mi, Kazinczy Társaság, hogy a szlovenszkói és ruszinszkói magyar irodalmi -élet egyetemes fejlődéséért túl helyi érdekeken és felül minden mellékes szempontokon mi tettük eddig a legtöbbet. A szlovenszkói viszonylatiban decentralizált magyair irodalomnak centrumra van szüksége, központra, életfára, melynek gyökerei szétágaznak az egész ország talajában életerőt keresőn s lombja beárnyékolja az egész országot, enyhülést kínálón. Ezt akarjuk elérni a lelkek megnyerése által. Ezt a bizalmat várjuk eddigi munkánk alapján, az iró-nnüvész-világon át a szlovenszkói magyar társadalomtól s jutalmait sémimi más. csak a lehetőséget, hogy a megkezdett igaz utón hittel tudjunk tovább haladni.

(A Kazinczy Társaság iró- cs művész- nyarai tatás i akciójára vonatkozólag minden bővebb felvilágosítást a Társaság főtitkári hivatala, Sziklay Ferenc dr., Kosíoe, Éder-u. 9, ad meg, ugyanoda lehet irányítani a nemeg célra szánt önkéntes adományokat is.)

kusat szuperorganikussá változtassa. Az ember képes ara, hogy egy darab élettelen kőből pl. egy milói Vén üst faragjon. Az ember képes arra, hogy holt növényi és állati részek egymáshoz dörzsöléséből pl. egy Beethoven- kvartettet teremtsen. Vagyis az ember bár magában hordja a halál princípiumát, de ugyancsak magában hordja a feltámadás princípiumát is. Az emberi cselekvés megöli ugyan a természet életét, holttá teszi az organikus világot, de amikor megölte, uj magasabb rendű életre támasztja fel: a mii alkotásokban, a művészet birodalmaiban.

És nemcsak az emberi cselekvő életben — a művészetek által — található meg az emberben lakó feltámadási princípium, hanem megtalálható

! Érelmeszesedés*

I

ncl csak a

CSIZI-VIZ, Csizfürdő

az általános emberi gondolkodás — képesség alapelemei között, mint az imagináció, inspiráció és intuíció erői, mint a szintézis képessége, melyek révén — bár ma még fejletlen stádiumban vannak — a természeti és szellemi élet fővezérlő elve: a metamorfózis is megismerhető é6 kikutatható.

Ugyancsak megtalálható a feltámadási princípium megnyilvánulása az emberiség erkölcsi és érzelmi életének soksok területén, egészen biztosan mindég ott. ahol hősiesség, önlegyözés, becsületes altruizmus jelei vannak.

Mégis, ha végignézünk az e nberiség nagy kultúráin és filozófiáján, azt a sajátosságot tapasztaljuk, hogy azok nagy iöbbsegét a halál princípiumának elismerése és első helyre állítása jellemzi. Ez alól csak egy komoly kivétel van: a

keresztény kuliura koncepciója, amely a maga históriai előkészítőivel együtt világnézetében a halál princípiuma főié helyezi a feltámadás princípiumát. Ha azt a tartalmát, amit az evangéliumok drámaian és epikusán mondanak el, egy antropológiai vagy pszichológiai tételben fejeznénk ki, azt kellene mondani:

Az emberben két princípium küzd egymással, a halál és a feltámadás princípiuma, amelyek közül az utóbbi a hatalmasabb.

KuHurförténetileg gyakorlatilap mit jeleni az evangéliumoknak ez a tétele? Azt, hogy azok az erők, amelyeken a művészetek alapulnak —, s melyek a feltámadási princípium legreprezentatívabb képviselői valamennyi emberi megnyilvánulás között — mindinkább át fogják hatni az emberi élet minden többi területét is, s igy az emberben lévő feltámadási princípium döutően fogja kialakítani az emberisé" jövendőjét. Vagyis e tétel értelme szerint nem fog valósággá válni az a kulturfőlelem, amit pl. Madách a falanszterképben fejezett ki, hol az ember a természet életét már egészen kiölte s holttárgyak szörnyű hálózata között őrlődik egy gópszerü cxiszteueiában!

Götlner Mária dr.

— Vége következik —