Prágai Magyar Hirlap, 1929. május (8. évfolyam, 100-122 / 2025-2047. szám)
1929-05-17 / 112. (2037.) szám
8 'PRXGAI-MaG^ARHIRIíAP A munkácsi rabbik áldatlan viszálykodása a kormánypolitika járszalagjára juttatta a munkácsi zsidóságot Munkács, május 16. (Saját tudósítónktól.) A háború következtében Lengyelországból Munkácsra menekült belzi, illetve szaploncai rabbi miatt, Munkács város zsidósága három pártra szakadt s ez a három párt azóta harcban áll egymással. Munkács zsidóharcairól az egész világon híres lett. Munkács zsidófrakciói, hogy az egymás legyőzésére a kormányzat segítségére is számíthassanak, befolytak a politikába is. Mint ismeretes, a Spi- ra-féle frakció „Republikánus zsidó párt" név alatt az országos képviselőtestületi választáson uj pártot alakított, a belzi és a szaploncai rabbi pártja viszont a „Kereskedők és Iparosok" pártját támogatta. Spira rabbi azt az előnyt, hogy pártja a Ruszin- szkóban uralkodó agrárpártnak egyik frakciója, ki akarta használni és Kroó Sándor dr. tartományi képviselő utján a csehagrár párt segítségével hajszát kezdett a szaploncai rabbi ellen. Ennek az lett az eredménye, hogy a munkácsi rendőrség húsvéti ünnepek előtt egy helyszíni vizsgálat alkalmával tűzveszélyesnek találta a szaploncai rabbi imaházát és ezért zár alá helyezte. A szaploncai rabbi a rendőrség végzését megfe- lebbezte az országos hivatalhoz. Még mielőtt azonban az országos hivatal a beérkezett felebbezés ügyében döntött volna, a Spira-párt Kroó Sándor dr. tartományi képviselő és Kroó Béla munkácsi hitközségi elnök utján ismételten interveniáltatott az országos elnöknél, hogy a felebbezést utasítsák el, sőt amennyiben a szaploncai rabbi nem hagyja el Munkács várost, úgy utasítsák ki Csehszlovákia területéről. A szaploncai rabbi pártja sem ül azonban tétlenül és Guttman Emánuel tartományi képviselő interveniáltatott a zár alá helyezett imaház feloldása érdekében és miután Guttman az országos elnöknek bebizonyította, hogy az imaház, amely azelőtt kávéház volt, nem tűzveszélyes, az országos hivatal feloldotta zár alól az imaházat, azzal a kikötéssel, hogy a hívek kötelesek az imaházat kijavíttatni. , Mialatt Spira rabbi a szaploncai ellen interveniáltatott, a cseh agrár párt ruszinszkói hivatalos lapja, a Podkarpatské Iilasy, mint azt annak idején jelentettük, támadást intézett Ruszinszkó zsidósága ellen. Spira* rabbi, mint az agrárpárt zsidó frakciójának irányitója nem foglalt állást az antiszemita pártlap ellen, nem vonta le ebből a konzekvenciát és nem lépett ki az agrár pártból, mert remélte, hogy éppen az agrárpárt révén sikerülni fog a szaploncai rabbit ellensúlyoznia. Most azonban, hogy az országos hivatal a Kroó Sándor és agrár intervenció ellenére feloldotta zár alól a szaploncai rabbi imaházát, Spira rabbi elhatározta, hogy nem támogatja többé az agrár pártot és híveit arra utasítja, hogy lépjenek ki a Republikánus zsidó pártból és ellenzékbe megy át. Spira rabbi azonban csak fenyegetőzik ezzel, mert maga az agrár vezetés alatt álló kormányzat kezében van, amennyiben híveinek csoportja csak az országos hivatal jóvoltából uralkodik a hitközségben. Fölülről ugyanis csak azért nem változtatják meg a hitközség alapszabályait, hogy a Spira-párt maradhasson továbbra is uralmon. A Szentegylet szabályait pedig azért hagyják meg mai alakjukban, hogy ezzel a belzi csoportot, mely itt többségben van, szintén kézben tartsák, a szaploncai rabbi imaházának föloldásával pedig a harmadik zsidócsoport van ráutalva az agrárkörök jóindulatára. Ilyen formán a három rabbi áldatlan viszálykodása politikai tekintetben is teljesen kiszolgáltatta a munkácsi zsidóságot a viszályokat mesterségesen szító agrárok machinációinak. A PRÁGAI MOZIK MŰSORA: Adria: Vihar Ázsia lelett (4-ik hét). Hvezda: A tizenhétévesek. (Grete Mosheim.) Lido: Champagne. — Az alvilág. Lucerna: A tizenhárom esküdt. (Dráma.) Metró: A vasöklii ember. (Reginaid Denny.) Svefozor: Denny, a yasöklü ember. SgT’T. Előfizetőink és Olvasóink figyelmébe!"^! Magyar, olasz, lengyel és román vízumok, illetve útlevelek meghosszabbítása ' végett méltóztassanak útleveleiket a P. M. H. pozsonyi kiadóhivatalához, Brati- slava, Grössling-u. 36. I. címre beküldeni. A többi államokba szóló vízumok megszerzését a prágai kiadóhivatal: *pgP*Praha II., Panská Gice 12. III., eszközli. — Az uj komáromi állami főjegyző elfoglalta hivatalát. Komáromi tudósítónk jelenti: Az elhunyt Jávor Jenő helyébe kinevezett uj komáromi állami főjegyző, Kadlecovies. Béla dr., aki eddig a losonci járási hivatalnál teljesített szolgálatot, tegnap átvette hivatalának vezetését. — Sikerült vidám délután a kassai Orsolya- rendü tanintézetben. Kassáról jelentik: Alig zajlott le a kassai Oreolya-rendü tanintézetek tanítványainak bravúros bemutatkozása a „Jairus leánya" c. bibliai drámában, mely négyszer töltötte meg zsúfolásig az intézet nagytermét, most vasárnap egy vig iskolai délutánt rendeztek ugyanez intézetek internátusának bennlakói. Az Orsolya- rendü internátus Kassa város legrégibb leánynevelőintézete, ahol a város és messze környékek nőtársadalmának szine-java évtizedek óta szerezte meg a szükséges ismereteket és sajátította el a legszebb női tulajdonságokat. De ez internátusnak nemcsak a múltja szép, de a jelene is méltó a szép múlthoz. Bár sokkal kisebb keretek között mozog, mert az Orsolya-rendü tanintézetek csökkenésével az elmúlt évek többszáz növendékével szemben 37-re apadt a bennlakók száma, de a régi bevált pedagógiai rátermettséggel nevelik most ás ott a leánygyermekeket jövő magasztos hivatásuk teljesítésére, s annál nagyobb a vezetőség érdeme, hogy ily kicsi gárdával oly nagy szabású előadást tudnak produkálni, mint amilyen a vasárnapi volt. A magyar és szlovák énekszámok precízen és üdén érvényesültek, s különösen szépek voltak a Balázs dalok. A szlovák, hollandi és arató táncok, nemkülönben a menüette igen stílusosak voltak. Varga Juditkának és Jucikának a monológja bájos volt. S'zankulics Mária kedves közvetlenséggel adta elő monológját, s második szerepében dd. Tóth Böskével együtt agyonkacagtatta hallgatóit. Az előadás fénypontja Kincs István vigjátékának: „A szobalányának kiváló előadása volt. A címszerepben Lessko Olga játszott kedves közvetlenséggel," Szenímihályi Klári ügyesen adta a gyermekeivel szemben túlságosan elnéző anya szerepét, az elkényeztetett gyermekek megszemélyesítésében kiválóak voltak Maza Rózsi, Tóth B. és Farkas Baby (Farkas Pálnak hozzá méltó kis lánya). Igen ügyes volt Bucsárszky G. is kis szerepében. Az egész előadás a legteljesebben kielégítette a nagyszámú közönséget. A rendezés nehéz munkáját M. Szaniszla és Farkas Pál végezte, s a kiváló zongora kíséretet Khonecsny zeneművész adta. — Az egyházi fegyelmi bíróság rehabilitálta Konta Dezsőt, a megrágalmazott zselizi lelkészt. Oroszkai tudósitónk jelenti: Kukula Pálnak, a zselizi jövedéki hivatal volt tisztviselőjének négy évvel ezelőtt nézeteltérése támadt Konta Dezső református lelkésszel. A jövedéki tisztviselő haragjában feljelentést tett a felettes egyházi hatóságnál Konta Dezső lelkész ellen g a feljelentésben a közbecsülésben álló lelkészt súlyosan megrágalmazta. Négy és fél évi tárgyal- gatás után az egyházkerületi bíróság által delegált elsőfokú fegyelmi bíróság most hirdette ki Ítéletét, amellyel Tehabilitálta Konta Dezső lelkészt, vádlóját pedig 3763 korona költség megtérítésében marasztalta el. Az egyházi fegyelmi eljárás befejezése után a lelkész a világi bíróság előtt keresi igazát és a rágalmak megtorlását. — A besztercebányai körletben megkezdték az erdőigazgatósági alkalmazottak véglegesítését. Besztercebányai tudósítónk jelenti: Éveiken át tartó ankétezés és tanácskozás után végre hozzáláttak a szisztemizált állásokban levő erdőigazgatási altisztek és segédhivatali alkalmazottak véglegesítéséhez. A napokban a besztercebányai erdőigazgatóságnál nyolc erdőért és műszaki hivatalnokot véglegesítettek, nemsokára a többiekre is sor kerül. — A nyoigdijbiztosátási jelentkezési határidő meghosszabbítása.. Az általános nyugdíjintézet végrehajtó bizottsága elhatározta, hogy az évek beszámítására és megvásárlására adott ‘háromhónaipi határidőt, amely március 31-ével llejár, junius 6-ig meghosz- szaibhitja. A nyugdíjbiztosító intézet ez intézkedése aziért vált szükségessé, mert a nyugdíjbiztosítási törvény 1929 január elsejével visszamenő hatállyal] csak március 6-án lépett érvénybe, így technikailag is ile- belelileri a törvény minden egyes rendelkezését a törvényben előirt határidőn bedül végrehajtani. Az újságírók működési éveinek. beszámítására vonatkozólag jelenleg folynak tárgyalások a nyugdijbizlositő intézet éfi az ujőágiróezervezeítek között — A füleld botrányper a besztercebányai bíróság előtt. Besztercebányai tudósítónk jelenti: Kedden délelőttre tűzte tárgyalásra a besztercebányai biróság Nagy Pál füleld igaz- gaiótanitó bünperét. Mint még emlékezetes, az igazgatótanitó némileg homályos előzmények után egy kínos erkölcsi botrány középpontjába került.'Feljelentés érkezett ellenes a feljelentő azzal vádolta meg az igazgatóta- nitót, hogy visszaélt leánynövendékeinek tapasztalatlanságával s a gyermekeket megrántotta. Fülek és környékének lakossága érthetően nagy érdeklődéssel várta a bünper tárgyalását, ami azonban nem ment végbe, mert a biróság formai okokból a tárgyalást elnapolta és az uj tárgyalást a jövő hónap egyik napjára tűzte ki. — Tömegesen érkeznek a feljelentések a letartóztatott Révész Leó hobcsi ügyvéd ellen. Pozsonyi szerkesztőségünk telefonálja: A letartóztatásban levő Révész Leó dr. holicsi ügyvéd ellen egyre újabb feljelentések érkeznek a pozsonyi államügyészségre. A mai napon Sebesta Imre burszentgyörgyi gazdálkodó tett feljelentést. A feljelentés szerint Sebesta 54.000 korona értékben számlákat adott át az ügyvédnek inkasszó céljából, a számlákat Révész Leó dr. behajtotta, de a pénzt nem szolgáltatta be neki. Az ügyészségen arra számítanak, hogy még több feljelentés fog az ügyvéd ellen érkezni. A feléktől kicsalt összeg az eddigi feljelentések szerint mintegy 400.000 koronát-tesz ki. — A robbanékony tolvaj-zsákmány. Verebeiyi tudósítónk jelenti: Zsitvaapát községben a napokban vakmerő tolvajlás történt Mejzlík János raktárában, honnan a tettesek két nagy csomag dina- mittQltényt és különféle apróbb tárgyakat vittek el. A nyomozás során a gyanú két legényre terelődött, kiknél a házkutatás során előkerültek a lopott tárgyak. A dinamittöltények azonban már nem voltak meg. A hurokra került tolvajok beismerő vallomást tettek éB azt mondották, hogy a reájuk nézve értéket nem jelentő dinamittölténye- ket á patakba dobták. A tettesek, Picho János és Vanyo János ellen folyamatba tették a bűnvádi eljárást. * — Hűtlen kezelés miatt letartóztatták a tornai bírót. Kassai szerkesztőségünk telefonálja: Kovács Bajusz István tornai bírót, aki a tornai urbérességnek pénztárosa, a csendőrség hűtlen kezelés miatt letartóztatta. Egy szőlőoltványügyből kifolyólag konkrét feljelentés érkezett ellene, aminek következtében a csendőrség kihallgatta a bírót, egyidejűleg pedig vizsgálatot vezettek le az úrbéres pénztárban. A vizsgálat meglepő eredménnyel járt, aminek következtében letartóztatták Ko- vócs Bajusz Istvánt. A könyvek és iratok átvizsgálása folyamatban van és már eddig is többezer koronás hiányra jöttek rá. — Betörők fosztották ki egy inálasi kereskedő üzletét. Vcrebélyi tudósítónk jelenti: Tegnapra virradó éjjel ismeretlen tettesek betörtek Stern Simon kereskedő üzletébe, honnan nagymennyiségű fehérneműt és egyéb árut loptak el. A betörők a két méter magas kerítésen átvetették magukat, az udvarra jutva két helyen felbontották a falat és így hatoltak a raktárba. A betörőknek a jelek szerint sok idejük lehetett, azonfelül békében dolgozhattak, inért az egyedülálló házban nincsenek lakások, s így a zajt i&e-nld sem hallhatta. A kár meghaladja a négyezer koronát. A csend őrség széleskörű nyomozást indított a totte- ijcfc után. — Véres verekedés a komáromi éjszakában. Komáromi tudósítónk jelenti: Tegnapra virradó éjszaka ismét véres verekedés volt Komáromban a Dunaparton, ahol állandóan megismétlődnek az éjszakai verekedések. Éjjel 12 óra után a Bakács féle kocsmában Merzwailler Miloslav, a C. S. D. Sokol hajónak kapitánya és Bankó József, a D. D. S. G. egyik uszályhajójának kormányosa közt szóváltás fejlődött ki, aminek során összeverekedtek. ■ A verekedésbe később beavatkoztak Merzwailler József, Abfall Károly és Pachlina Rezső nevű egyének. A verekedésben Merzwailler kapitány a fején tíz centiméter hosszú súlyos sebet szerzett, úgy hogy azonnal kórházba kellett szállítani. Bankót, aki a verekedést kezdte, letartóztatták és átadták a-z államügyészségnek. — Halálos házbeomlás Kassaujfahin. Kassai szerkesztőségünk telefonálja: Tegnap délután hatalmas vihar dühöngött Kassaujfalu mellett. Eddig ki nem derített okokból beszakadt egy ház, amelynek romjai eltemették Lengyel Kandrács András nyolcvanhatéves kassaujfalusi gazdálkodót, akit holtan húztak ki a romok alól. Ma délelőtt a kerületi bizottság vizsgáló bizottsága kiszállt a helyszínére és megállapította, hogy a tetőzet alatt lévő gerendaváz gyönge volt és ez okozta a beomlást. — Kémkedés miatt letartóztatták a MFTR egyik pozsonyi raktárosát. (Pozsonyi szerkesztőségünk telefonjelentése.) A pozsonyi rendőrség politikai osztálya kémkedés büntette címén letartóztatta Pományi Mihály 35 éves raktárost, aki a MFTR pozsonyi főügynökségének alkalmazásában állott. Pományi mintegy nyolc hónap óta tartózkodik Csehszlovákiában. A rendőrségen minden közelebbi felvilágosítást megtagadnak Pományi Mihály fogvatartásának indokáról. — Három ház égett le Detrekőszentmikló- son. Pozsonyi szerkesztőségünk telefonálja: Detrekőszentmiklós községben Baluch Teréz házában tűz ütött ki, amelynek következtében rövidesen három ház égett le és összesen tizenegy család vált hajléktalanná. A tüzet gyermekek vigyázatlansága okozta, akik az udvaron játék közben fölgyujtották a szalmakazlat. — Újabb bonyodalmak a gálszécsi Herskovitsféle kényszeregyozségi ügyb n. Kassai szerkesztőségünk telefonálja: A HerSkovits-féle gálszécsi milliós kényszeregyezségi ügyben hosszas tárgyalás után sikerült'30 százalékos kvóta mellett az egyezséget létrehozni. Már úgy látszott, hogy a több milliós kényszeregyezség simán bonyolódik le és ezért meglepetésként hat az a tény, hogy a hitelezők közül Radvány Géza dr. kassai ügyvéd, a volt kassai Jelzálogbank nevében és Horváth dr. ügyvéd a bratislavai Általános Bank kassai fiókja nevében felebbezéssel éltek a kényszeregyezséget elrendelő határozat ellen azzal az indokolással, hogy mintegy kétmillió koronát kitevő követelést elkésve jelentettek be és ezért szükségesnek tartják, hogy megsemmisítsék a kényszeregyezséget elrendelő határozatot, mivel kétmillió korona követelés utólagos bejelentésével érték el a keny- szeregyezséghez. szükséges szavazatok számát. Az érdekes felebbezéssel nemsokára fog foglalkozni a kassai felső biróság. | s*tiií©sé«il ji 6¥®!Ci® €Uüe$!| 0SANA, NITRA, Wiüsonová 37. j Diszkrét póstai szállítás naponta. ) 1929 május 17, péntefe. — Állat az emberben. Besztercebányai fair dósitónk írja: A napokban Ítélkezett a beszr tercebányai biróság Farbiák János zólyomr radványi vasúti munkás felett, akit azügyészr ség azzal vádolt meg, hogy megrontotta a saját 12 éves leánygyermekét. A leány erőszakoskodó édesapja elől a csendőrségre fu* tott, ott vallomást tett, mire apját letartóztatták. A bíróság a bestiális apát nyolohavi fogházbüntetésre ítélte. — Csendőrök és rablók harca Kisenev környékén. Bukarestből táv.iratozzák: Kleéri ev környékién tegnap heves tűzharc folyt le a csendőrök és egy 17 tagú rablóbanda között. A rablók két automobilt támadtak meg, a benn ülőket kilf osztották, de a csendőrök rajtuk ütöttek. Heves tüzelés támadt, amelynek folyamán két rabló elesett, de egy csendőr is meghalt és a csendőrök parancsnoka életveszélyesen megsebesült. A rablók gépfegyvert is használtak és ennek fedezete mellett sikerült a közeli erdőségbe huzódniok. Sem halottjaikat, seim sebesült- jetket nem hagyták hátra. — Véres rablótámadás egy pestmegyeá községben. Budapesti szerkesztőségünk telefonálja: Kissolt peetmegyei községben Li- pimszky Antadné gazdálkodó feleségét és anyósát egy ismeretlen szerb fiatalember megtámadta, tompa tárggyal leütötte, majd a lakásban talált 25 pengőt elrabolta. A két asszonyt életveszélyes állapotban szállították a kórházba. A esendőnség nyomoz az ismeretlen, fiatalember után, aki a véres rablótámadás után elmenekült. — Húsz betörésért kilenc havi fogház. Nyitraí tudósítónk jelenti: Stiasztny István, Koszovics Elemér és Váradi Sándor érsekujvári fiatalemberek állottak szerdán sorozatos betöréssel vádolva a nyitrai kerületi biróság előtt. Mint megállapítást nyert, a vádlottak mintegy húsz betörést követtek el, több ezer korona értékű különféle árut lopkodva össze. — A biróság Stiasztnyt hét havi, társait pedig egy-egy havi fogházra ítélte. — Amikor a zsidó hitközség vezetősége szembehelyezkedik a közgyűlés határozatával. Kéméndi tudósitónk jelenti: A bátorke- szi-i ortodox zsidó hitközség a napokban tartotta meg rendes évi közgyűlését, melyen a hitközség tagjai között lappangó háború szokatlan formában került felszínre. Az elmúlt évi zárszámadások előterjesztésénél szólásra emelkedett az egyik vidéki tag s anélkül, hogy indítványát bővebben indokolta volna, azt kívánta, hogy a közgyűlés ne adja meg a felmentvényt. Szenvedélyes hangú vita következett, majd az elnök szavazásra bocsátotta az indítványt. A közgyűlés nagy szótöbbséggel úgy döntött, hogy a mnlt évi zárszámadásokat nem fogadja el és felmentvényt nem ad. Az alapszabályok értelmében a felügyelőbizottság öt uj taggal egészítette ki magát, hogy ezzekkel együtt újból felülvizsgálja a könyveket és számadásokat. A hitközség vezetősége azonban oppozicióba lépett a többség akaratával szemben és pedig olymódon, hogy a könyveket nem adta ki a feiügyelőbizottságnak. A vezetőség eljárása a környék zsidósága körében nagy feltűnést keltett és úgy hírlik, hogy az illetékes közigazgatási hatóságok is beleszólnak a házi perpatvarba. — Az autó halálra gázolt egy budapesti bankigazgatót. Budapesti szerkesztőségünk telefonálja: Szerdán este 9 órakor a Ferenc József rakpartról nyíló egyik ki>s sötét uccá- ban egy teherautó elütötte Szende Fülöpöt, a Henmes Bank 50 éves nyugalmazott ügyvezető igazgatóját. A kihívott mentők már csak a halált tudták konstatálni. Az autó soffőrjét őrizetbe vették. — Egy süketnéma betörő. Besztercebányai tudósítónk írja: A körmöd hegyek alatt, vadregényes vidék közepén fekszik Királyka község. Jámbor, becsületes szlovák nép lakja. Evek múlnak el, míg a községben egy lopás adódik. Annál nagyobb szenzációként hatott most az a hir, hogy ismeretlen emberek feltörték Weisz Mária községi lakos lakását és onnan rengeteg ruhaneműt, pénzt és ékszert loptak el. Ez a gonosztett sem maradt megtorlatlanul. A csendőrség rövid kutatás után Ribarik Imre személyében megtalálta a tettest. Érdekes, hogy a fiatal betörő születésétől fogva süketnéma, ami igen alkalmatlanná teszi őt a betörőmesterség folytatására. A napsugarak s a tavaszi szellő kiszívják a bőrben lévő festőanyagokat, a szeplőket és a májfolto- kat. Ezen arcot csúfító foltocskák sokszor ellepik az egész arcot. A foltosa rónak eddig hiába kerestek arctisztítót, a legújabb a világhírű MARY CREM eltávolít minden élni előtt — foltot, pattanást, kiütést. használat után gyorsan, . nagyon gyorsan és biztosán. Az arc tiszta alabástrom fehér és sima lesz a? arcbőr visszanyeri (ldeségét. fris-esógé,. Kapható gyógv- szertárban, drogériában és parfümériában Készíti: Dr. Polliik gyógyszertára Piesíany. Naponta postai szétküldés. Óarnltnra 22.bO Ké. nappal) króm 10 KŐ., éjjeli (szeplőlrtó) 10 KA Vlgyáwt! Csak valódit fogadjon «J| l