Prágai Magyar Hirlap, 1929. május (8. évfolyam, 100-122 / 2025-2047. szám)

1929-05-17 / 112. (2037.) szám

*BRaxBű-MAste«mra^ májas 17. péné«k. A magyar dal diadalutja Olaszországban A szombathelyi vasutasok kulturmissziója — Milano, Firenze, Róma, Nápoly hódolt a magyar zene előtt — A pápa hallani kívánta és megáldotta a tárogatót Róma, május közepe. Midőn Budapest Grandi olasz külügyi állam­titkárt ünnepelte, tanúbizonyságot téve a magyar­ság őszinte és mélységes szeretetéről Itália iránt, Ugyanakkor az olasz szivekből is 'hatalmas áram­lásban tört elő az elismerés, csodálat és szeretet, mely a szombathelyi vasutasok „Haladás" ének­karának körútját kisérte Milánótól Nápolyig. A szombathelyi vasutasok céltudatos kultur- munkát végeznek. A dolog-órák után napról-napra összegyűlnek és tanulnak s ezzel tanítanak is: példát adnak a folytonos önképzésre, az élet meg- nemesitésére ée megszépítésére. Énekkaruk orszá­gos hirü, hiszen több versenyen győzött. A Hala­dás-kórus nyolcvan tagja már hónapokkal ezelőtt kezdte e körútra is a készülést és pedig nemcsak azzal, hogy az előadandó éneket a lehető legtöké­letesebben betanulta, hanem külön szakelőadások­ban tájékozódott Olaszország történetéről, föld­rajzáról, kulturális és gazdasági helyzetéről. Nem csoda igy, ha a vasutasok, akiknek egyenruhás, fegyelmezett csapata mindenütt közfeltünést kel­tett, meglepő könnyedséggel, szinte fölényesen mozgott a világvárosokban, melyekbe évszázadok, évezredek halmozták össze a história nagyságát és a művészet csodáit. Útjuk nagyszerűen elő volt készítve. Az olasz vasutasok oly meglepetésben részesítették szom­bathelyi társaikat, amit ezek remélni sem mertek: pompás I. osztályú különkocsikat adtak s a fényes elhelyezést és kiváló ellátást is úgy ajándékozták. A kellemes ut az olasz határtól kezdve dia- daluttá fokozódott. Kisebb állomásokon is meleg ováció fogadta a magyarokat. Első sikerek: Milano, Firenze A milánói pályaudvar ünnepi díszben várta az énekkart. A hivatalos kereteken áttört a lelkese­dés melege s mielőtt hallotta volna Milano a tel­jesítményt, máris megszerette a dalos csapatot. A hangverseny a Verdi-konzervatóriumban volt. A program minden egyes számát határtalan lel­kesedés fogadta. A műsor számai közé iktatott magyar táncokat szűnni nem akaró taps hono­rálta. Rácz József, „vasutas-k í.plán“, tárogató já­téka nemcsak exotikum volt, de a műsor egyik leghatásosabb pontja. A kórus bemutatkozására büszke lehetett a fiatal karnagy: jarisch János, akinek hosszú és fáradságos munkája virágzott ki a nagy sikerben. Firenzében nemcsak megismétlődött, de fokozó­dott is a siker. A Teatro Pergola zsúfolt termében a város polgármestere, a Dopolavoro vezetősége és nagyszámú előkelőség külön gratulált az ének­karnak. Megrenditően szép volt a terem, mikor a Himnusz zendült fel. Nemcsak állva, felemelt karokkal, hanem sírva hallgatta az óriási közön­ség a magyarok imáját. Jarisch karnagy kis cédu­lát kap: „Jókai unokája hálásan köszöni ezt a csodaszép estét itt a messze Itáliában!" ... Feszty Masa irta, Rómában a pályaudvar előtt megállt a forgalom A Tér mini-állomás ünnepi lobogódiszben. Száz­tagú vasutas zenekar. A vasutas társaság és fasiszta szervezetek fejei rendjelekkel ékesen lépkednek a perrouon. Vezérük Barisonzo. Rendőrség disz- százada áll feszes kaptákban. A római magyarok kipirult arccal várják a diadalmas csapatot. Köré­jük seregük az érdeklődők óriási tömege. Fény­képező masinák, mozigépek ragyogó lencséje lesi a vonat berobogását. Delet jelez az idő. Felrepül egy hatalmas lobogó s ime: lassan, fenséges 1 anepélyességgel kúszik be felvirágozva, lengő zászlószárnyakkal a gyors­vonat. Himnusz ..., dörgő üdvrivalgás ... Leírha­tatlan szép volt ez a fogadtatás, mellyel Itália szive várta a magyarokat. A két nemzet zászlói összeborultak, a színek úgyis egyformák: a szivek találkoztak bennük össze! Ünnepi köszöntők. Giovinezza! Himnusz! Kint, a pályaudvar előtt el­akadt a forgalom. A hatalmas teret ezernyi ezer ember lepte el. mindenki látni és köszönteni akarta a magyar dalosokat, akiknek hírét a nagy olasz lapok már szétvitték. A pápa végighallgatta a „Nagy Bercsényi Miklóst.. Monsignor Luttor Ferenc, a vatikáni magyar követség kánonjogi tanácsosa kiilönkihallgatást eszközölt ki a pápánál. Befolyásának köszönhető, hogy énekelhetett is az énekkar. Históriáé jelenet volt, mikor XI. Piusz. akit ha­talmas éljenzéssel fogadtak a magyarok, áldást osztva körüljárt % meglátta a tárogatót, melyet Rácz József a szombathelyi káptalan kar-káplánja díszes tokban tartott áldásra. Elmentében vissza­visszanézett. a Szeutatya a „különös instrumentum­ra", egyszer csak visszafordul és kíváncsian érdek­lődött: milyen hangszer ez? Monsignor Luttor el­magyarázta olaszul, hogy „a legmagyarabb hang­szer és csak fúrni meg lázitani tud... El is éget- t.eLe Bérs a magyar szabadság sírja fölött..." A Szentatya köré seroglettek az udvari főpapok, kamarások, testőr- méltó;'" 'ok, -■ s mind figye­lemmel hallgatták a szavakat. A pápa hallani le kívánta a tárogatót. A boldog muzeikus pap rázendített: „Nagy Ben- ényi M'1’1 Felejt­hetetlen. őrökre emlékű-les percek... A Szent­atya kezébe vette a tárogatót, megáldotta és a papot is végigsimogatta. Mikor pedig a karban felhangzott a „Boldog- asszony Anyánk ...“ imára kulcsolta kezeit, szelí­den mosolygott s aztán könnyezett. Szinte odafu­tott Jarisch karnagyhoz, aki térdrehullott előtte, megszorította kezeit és tetszését magyarul nyil­vánította ki az örömpirban égő énekeseknek: — Nagyon szép volt, remek volt! — mondotta és hátraintett a kamarásoknak, hogy adjanak em­lékérmet mindenkinek. Az énekkar számára pedig külön megáldott egy Szent Cecília plakettet. Még másnap is emlegette a Szentatya az éneket. Mintha egy felséges orgona szólt volna! — mondotta. A római hangverseny Az Eliseo-ban tartotta a Haladás római kon­certjét. A feldíszített páholyokban Róma elittje foglalt helyet. A magyarok élén Hóry András kvirináli követ volt. Megjelent páholyában Erzsé­bet főhercegnő is, József főherceg nővére. A siker itt is teljes volt. Több számot ismételni kellett. A római legnagyobb lapok az elismerés Ezt a témát ugyan Rácz Pál akarta először a nyilvánosság elé vinni, de oly veszedelmesen ta­vasz odik, már a mennykövek is megkezdték égi hadgyakorlataikat s talán a villámhárító is javí­tani való azon a villán, — jó leez as ügyünkkel mielőbb kipakkolni. A fentnevezett villámhárító az idézett villámok fénye dacára is homályos lehet az olvasó előtt, de mindjárt megvilágosodik. A Kazinczy Társaság sze«onzáró kufturestje al­kalmából történt, hogy a líra és próza különböző válfajainak képviselői találkoztak nemes Kassa városában. Mécs László magyarországi turnéjáról jött holtfáradtan, agyonünnepelve, Rácz Pál a Re- pubük* keleti csücskéből szaladt át félbehagyott szerkesztői munkája mellől, e sorok Írója Göndör­ből, Sziklay Ferenc pedig vala kedves házigaz­dánk, mint kassai törzsökös. Farkas Gyula dr. és Schubert Tódor hijján majdnem teljes volt az em­lékezetes „Kaposi séjour“ együttese. Bár igy nem teljes létszámmal, mégis egészen különleges akció­ra használtuk fel az együttlétet: hogy újdonsült háztulajdonosi mivoltunknak ritka érzetében fered­jünk. A „háztulajdonos" egy kis túlzás, de jól esett leírni; valójában csak villatulajdonosok va­gyunk, de az is nagy szó! Nem vagyunk Észtor­szágban, sem Baumgarten-alaipitványaink nincse­nek, de akadt egy Körmendy-Ékes Lajosunk, aki a bankói villáját a Kazinczy Társaságnak adta e a K. T. a villát a azlovenszkói írók és művészek üdülőtelepének rendezi be, ha Isten segít. Ehhez az égi .segítséghez a régi jó közmondás szerint a magunk segítsége kell elsősorban, hát eziránt ta­pogatózunk most s tekintve, hogy Ráczpaja való­ságos atyai érzülettel vette kezébe az ügyet, meg is lesz annak az eredménye s ez az én beharango- zóm csak annyi, mint az első futamnok egy nagy zenekar rázenditése előtt. Szóvai kimentünk megismerkedni a villával, megpróbálni: milyen is az, mikor az embernek egy villája van? Kicsit ugyan -sok eszkimók vagyunk ehhez az egy fókához, de tekintve, hogy ez a fóka részletekben ehető és a megevett rész szimbolice mindég helyrenő, nem lesz fölötte hajbakapás, el fogunk férni szépen. Az össszes eszkimók jóllak­hatnak s a fóka is megmarad. A villaszemle biztató előjelekkel kezdődött. A kassai színház mögötti autó-strandra Sziklay Fe­renc ment felderítő járőrnek s a gyorsasági főfelü­gyelőkkel megalkudván, a K. T. nevében beiovi- tált egy autóba, melyben Mécs László — a lírai fejedelem jogán — a sofför mellett, Rácz Pá.l a legmeeszebbröl jött vendég jogán a hátsó jobb ülésen, a cikkíró a leghosszabb lábszárak jogán a hátsó bal ülésen és Sziklay Ferenc a házigazda mostoha jogán a. felcsapható kis ülésen helyezke­dett el, lehetőleg villatulajdonosi „könnyed ne- géllyel" — nem akartam nonchlanee-ot. mondani. Mikor soffőrünk a Bosch-gyujtóhoz nyúlt, s be­csapta az ajtót, a csukott ajtóhoz nyomta az or­rát egy bosszús kollégája és megbiztatta: — Aztán elég lesz egyszer az árokba, fordulói. A mellőzött konkurrencia. szives jókívánsága da­cára a legsimábban robogtunk iki a városból. Az autó belsejében természetesen vcsézós folyt s te­Vcgyc meg a K€• pqs Hét ma megjelent, gazdag tartalmú legújabb számát — Minden újságárusnál kapható 1 felsőfokán írnak a magyar dopolavorísták telje­sítményéről. Külöu magasztalják az cnektedmikát és a kórus szinhatásait. A tárogató ée a magyar táncok most is tombolásba fokozták a lelkesedést. A nemzeti színű szalagokkal ékesített koszorúk és virágcsokrok egész özöne árasztotta el az éne­keseket. Nápoly ünnepnapja A körutat Nápolyban fejezte be a Haladás, ahol bekoronázta eddigi sikereit. A többi városok imponzáns fogadtatásait is túlszárnyalta a nápolyiak temperamentuma. Zenekar és énekkar köszön­tötte a magyar dalosokat és diadalmenetben kí­sérték őket a városba. Az uccán oly hatalmassá dagadt az ünneplő emberáradat, hogy a város el­vesztette hétköznapi képét. A hangverseny a Teatro Mercadante-ben volt. A hatalmas terem nem bírta befogadni a lelkes nápolyiakat, igen sokaknak szomorúan kellett visszamenni a zárt kapuktól. A hangversenyszámo­kat nemcsak megismételni kellett, de újakkal is megtoldani. A közönség alig akarta megérteni, hogy egyszer vége is szokott lenni még a dalos- ünnepnek is. Lelkesedése és szeretete szinte kegyetlenül követelt mindig újabb és újabb éne­keket. És a szombathelyiek repertoárjából tellett. Ezzel bebizonyították, hogy nemcsak a minőség­ben kiválóak, de meglepőek mennyiségben is. Nápoly versengett a magyarokért! Négy' napot töltöttek a szombathelyiek a kedves Nápolyban, ahonnan kirándulásokat tettek Pompeibe, a Vezuv- hoz és Sorrentóba. A bucsuzás nagyon uehéz volt. Mintha hazulról szakadtak volna idegenbe a családtagok, úgy megkönnyezték a nápolyiak a magyarok el­hintve, hogy Mécs László ült legelői s mi hárman mögötte, neki kellett szenvednie. — Elég jól tűrte, de vissza is adta. — Ezekből a részletekből jó ha minél kevesebbet közlök, mert az írók. ha egyben villatulajdonosok is, rettenetesen megbosszulhatják magukat. Tes­sék elképzelni, hogy a megvesézett és leleplezett kolléga történetesen & fölöttem lévő szobában, vagy pláne velem egy szobában fog üdülni nyáron, — teljesen ki lennék szolgáltatva a bosszújának, a segítség minden reménye nélkül, a Bankó rej­telmes rengetegében. Elég annyit megjegyeznem, hogy Mécs László hires szép szőke haja erősen bámul, Rácz Pál pedig Kassán mintegy három gócpontot tud e azok szerint igazodik el. A Dó­mot én is feltétlen biztonsággal megtalálom... A tavasz — meg kell adni, — diszkréten vis­szavonult, egész utunkban sehol sem mutatkozott, szinte gyanús, hogy nem szereti a sajtónyilvános­ságot és dideregve húzódik vissza egy teli autó iró és újságírótól. Hideg volt és sötét, még sehol egy rügy, eehol egy kicsi kék ég, de annál több hó bujkál a völgyhajlásokban. Hanem a madarak, azok már nem hagyták magukat terrorizálni. Mi­kor az utolsó nagy kanyarodón felfutottunk a Bankó tetejére 8 kiszálltunk az autóból, (ezúttal sem feledkezvén meg a villatulajdonosi állással já­ró kecses és fölényes mozdulatokról,) valóságos hangverseny fogadott, bájos, aranyos, Tólekvidá- mitó dal-zavar, mely még a zuzós, hideg szürke­séget is be tudja ragyogni. És nem hiába, hogy ez a lírai rovatba tartozik, de Mécs László olyan otthonos volt ebben a sűrű hangicsálásban, hogy míg mi többiek csak vaktában találgattuk egy-egy szárnyas dalnok nevét, a piros harang­ját kongató kartárs pontosan megállapította, hogy a premier plánban a húros rigó, a háttérben ott jobbra kérlek, a fenyőfa irányában — a fe­nyőcinke, az a kis gömböc, a hosszú farkával, egészen messze megint errőlfelöl az alcedo ispida vagy melyik danolászik. Egészen biztosan nem ezt mondta, de latin nevet mondott, én pedig csak a jégmadár nevét jegyeztem meg magamnak annak idején. Most igen nevezetes mozzanat következett. Mél­tóságteljes menetben a birtokba veendő villa fő­bejáratához vonultunk (ez nem nagyzoláe, mert tényleg két bejárata van, az egyik a souterrain- be szolgál.) és Sziklay Ferenc mint főkamarás- mester egy impozáns kulcs-csomóból kikeresve a megfelelő példányt, felnyitotta a régen pihenő zá rat. A történelem szegényebb lesz azzal, hogy nem jegyeztem fel, milyen sorrendben vonultunk be, sem azt, hogy ki volt az a maliciózus, aki a belülről megcsapó jeges hidegre azt mondta.: — Uraim, ez a közönség közönye az irodalommal szemben. — Sziklay Ferenc azonban gyors kézzel felnyitotta a ^palettákat és ablakokat is, a fény­nyel egyszerre enyhébb levegő is áramlott be a szép, nagy szobába., melyet legott, kineveztünk „közös társalgónak". (Uram irgalmazz, tessék ide képzelni vagy féltucat szakmabelit. Mi lesz itt?...) A közös társalgóból pompás veranda nyílik, vad- iszőlövd futtatva, gyönyörű kilátással a távoli hal­mokra s a Bankó alatti völgyre. A halmokon még alig olvadt el a hó, a. völgyben semmi zöld, de mohó lelki szemeink már mindent előre beara­nyoztak. A veranda mennyezetéről láncos kampó filgg alá, a végére lámpa dukál, de az nincs, bá­néin Rácz Fái mindjárt megjegyezte, hogy neki jó lesz az a kampó. Egyelőre nem közölhetem, mire. De azt, is kijelentette, hogy itt, pompásan iog tudni dolgozni, csak papír és toll legyek. Ki kell jelentenem, bár szívből szeretem Ráczpaját. köszönését. K. G. Újdonsült villaiula örömeik és gondjaik Irta: Tichy Kálmán hogy nagy „félrevezetünk". Előbb azt hangoztatta, hogy pihenni jön majd a Bankóra s most már a veranda is dolgozhatnékot csiklandoz bele. Azt is mondta, hogy most nem dolgozik semmin csak a lapját szerkeszti, meg a Péemliát látja el, ellen­ben közben egy uj kétkötetes regénye is kész és még milyen regény, — „IlyeD va-s regény!" — mu­tatja Sziklay Ferinek a behajlitott jobbjával. Mécs László is megjegyzi, hogy Rácz Pali egészen jó fiú, csak ha papírt tesznek elé, mindjárt ir. No, ne személyeskedjünk. A nagy társalgótól jobbra-balra egy-egy igen derék, kedves tekvésü ' kisebb szoba. Kettesével is elférnek benne a mu- zsafiak, az egyik szobában benn is ál! két vaságy, mellettük valami Ceres-ládákból meglepő robin- zoni öbletcsségel készített éjjeli szekrények, — va­lakik igy nyarllottak itt tavaly nyáron. Ha min­den kötél szakad, mi is igy fogjuk csinálni. — Aztán még egy kis szoba, kamra, fürdőszoba— ké­rem! — minden ablakon lélekbékéltető kedves szép kilátás, most fakó szürkeségre, de milyen lesz az nyáron! Megrohamozzuk az emeletet is. Betyár lépcső vezet fel & a kis előtér felülről kapja a világítá­sát. Nem éppen természetes módon, mert egy te­tőablak fedele ki van esve. Ez Rácz Pál atyai szi­vét erősen érinti, de egyelőre a toronyszobát néz­zük meg. Pompás, magas, világos. Nagyszerű mű­terem lenne belőle. A kongresszus megszavazza, hogy nekem adják, de uzsorás kikötéssel: köteles leszek a K. T. elövezetendő nagyjait lepingálni. Viszont azzal fenyegetőztem, hogy jó. de a fala­kat telefestem freskókkal s azokkal kegyetlen bosszút állhatok. A toronyszobának egy egészen wallace-i erkélye is van, csak egyszemélyes, mert erősen korhadt s alatta tekintélyes mélység, csak egyenként vonultunk ki reá megpróbálni. Már ép­pen Rácz Pál meg én, kimehettünk rá ketten is, de Sziklay Ferenc és Mécs László aligha... Rácz Pál atyai szive nem nyugodott, mig a te­tőkamrából kis létrát nem kerített s azon felmá­szott a tetőablakba, megkaparitotta a leesett bá­dogfedelet és betakarta vele rendes házigazdához és villatulajdonoshoz illően az ablakot. Köaben el akartuk húzni a lába alól a létrát, hogy „függő helyzetbe" jusson, de élt a gyanupörrel 8 nem hagyta, ő független ember, vele nem lehet igy ki­babrálni. A magasságokból a mélységbe azállánk alá s a souterrain is igen alkalmatosnak és jól berende­zettnek találtatott. A bizottság véleménye szerint pezsgős üvegeknek is van jó hely. A konyha igen célszerű, a néhány kisebb kamra tolongás esetén szintén kiadható kezdő újságíróknak, vagy ha­sonló meggondolatlan fiatalságnak. Vizvezeték van, most éppen nem folyik, de még nem is kell. Telefon nincs, hálistennek. Kívülről is jól körülnéztünk mindent, a tetőn bizony lesz javitani való, meg a víztartó korhadt gerendáit is ki kell cserélni, Mécs László kis hij­ján belepottyant, pedig este szavallania kellett. — Aztán még fantasztikus céhbeli szertartással négy sarka felöl négyen ünnepélyesen birtokba vettük a villát a K. T. nevében és ha már itt voltunk, felballagtunk a hegytetőre is, hogy megnézzük, milyen Kassa, innen a magasból. A .tető alatt kis kápolna, Mécs László ebben fog misét mondani, ha a Bankón nyaral. Visszamenőt egy kis udvar­ház pocsolyájában szép kövér kacsákat láttunk. Biztató. Mécs László kellemetlen madártani tudá­sát ellensúlyozandó, megjegyeztem: Látod, ezek itt fehér kacsamadarak, latinul: Tastas kacsáiisz. Láthatóan le volt sújtva a fölényemtől. Hazafelé menet az autóban aztán egészen meg­komolyodtunk. Itt van ez a szép ajándék, nagy­szerű pihenőhely a mostoha életharcban kifára- dottaknak, dehát bizony egy kicsit ki is kell bé­lelni, mert igy igen-igen kemény fészek. Bútor keil bele, egy-két puha holmi, pár függöny, terítő, pokróc, — ha nem is perzsa-szőnyeg, csak olyan szlovenszkói perzsa, szóval: be kell rendezni. De most jön a uagy Uramisten: miből? Ami kis kész­pénz van, az a szükséges épületjavitásokra rá­megy. A belső berendezéshez a közönség szereie- tét és áldozatkészségét kell kérnie a K T.-uak. Azé t a közönségét, amelynek s amelyért dolgoz­nak a K. T. irói, újságírói, művészei. S az a szlo- venszkói magyar közönség, amely bebutorozta. meleg, kedves otthonná tette a Róza-Ott hont-, Er zsebet Otthont és ellátta a diákmenzákat, fölösle­géből játszva össze tud adni annyit, amivel egy villát lakályossá lehet tenni. Nem akarok a részletekbe menni, mert Rácz Pál a villa atyja és a további lépések őt illetik, ö húz­ta rá a fedelet a kilyukadt padlásablakra, ö húz talán elő egy vaggon bútort is valahonnan, én legfeljebb pár diványpárnát, meg asztalterítőt tu­dok összegű be ráüli, de az is kell. miudeu jó é- ha — milyen kedves is volna: ha egy-egy szlovén- szkói város rendezne be egy-egy szobát a trillában, í a szoba a város nevét viselné. Már megyek, mint beharangozó megtevőn móri kötelaeségeraet.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom