Prágai Magyar Hirlap, 1929. április (8. évfolyam, 76-99 / 2001-2024. szám)
1929-04-21 / 92. (2017.) szám
gat áprflfo «, AUKCIÓN * <1 . .Ez megint egy olyan hely, ahol pszichológusok, leélekbfuvdrok dulásig tehetnek megfigyeléseket: antik csészék, hákkadt legyezők és multszázadbeli szuvas sifonérok hatása a modern emberre — ámen. Szórakozásnak sem rossz és komolyabb tanulmányozások céljából különösen érdekes, egykéi órát eltölteni ott, a muzewn külön aukció- termében, ahol úgy Ülnek az emberek az izgalom, érdeklődés és csendes vetélkedés lázában, mint egy meleg bazenben. Szepességi búbos- kemencék és fejedelmi kályhák koszorújától övezetien ült a közönség, lailcusok, antikváriusok, műgyűjtők, széplelkek és fiatal házasok az odaadó figyelem gyermeteg bájával a tekintetükben és úgy bámulták a felvonuló bre- tagnei főkötőt, olajnyomaiot, csutorát, karos gyertyatartót és özvegyen maradt leves estálakat. Ez a tekintet ugyanaz, mint amikor ugyanezek az emberek képkiállUások alkalmával egy-egy tájképen csendéleten, virághalmazon hőkölnek rá a természet csodáira, amit különben, ha orrabuknána>k rajta, sem vennének észre. Igaz, a tálalástól is sok függ, úgy elnézem például, ahogy ez az ember, aki az egyes darabokat bemutatja, felemel egy törött poharat, finnyásan, finoman, a müértő becézgető mozdulatával, valami anyáskodó gonddal és zsonglőrködő ügyességgel egyszerre, mintha kincseket mutogatna. A hátam mögött egy asszony oldalba böki az urát és félreisfnerhetetlenül leadja a jelt, hogy jó lesz licitálni a pohárra, éppen jó lesz a vitrinbe, balra az ezüst tubákszelence mellett van éppen rá egy jó hely. Az kedves, ahogy a müértő néz rá egy ilyen holmira, félvállról, könnyedén, a szeme sarkából és rögtön megállapítja, hogy melyik századból való, mit ér s kinél van a párja. A müértő nem fogdos, nem vizsgálgatja cvikker mögül a libát-tartó pásztorleánykát, a libán és a porrétegen rögtön meglátja, hogy melyik századból való és meddig lehet menni a licitálásban. A müértő csendes, szerény és diszkrét, nehéz helyzete van, mert mindenki őrá néz, mát szól példáid ebhez a Faldáff-tárniastartóhoz, amelyiknél Falstaffol félig fel kell emelni és a hasában van a tinta, vagy ez a kis porcellánpapucs- tü- tartó a 18.-ik zázad végéről, igen dekoratív, de vájjon fog-e látszani, hogy milyen értékes? Láttam egy asszonyt, aki valósággal csak a repedt müértékekre bukott. Hangyaszorgalommal vásárolta össze az Összes hervadt ma- kart-legyezőket, csorba virágvázákat, fületlen csészéket és a végén nyílt karcba szálU egy másik hölggyel. Pedig a másik hölgy rokoniélek volt vele, ugyanis orrnak is az a rokokó virágcsokor nyerte meg a tetszését, amelyik kis szomorú, poros üvegkoporsóba volt zárva és 'mint titok is megéri a pénzt, mert a muzeumigazgatótól kezdve az egész teremben senki sem tudta, hogy mire használják. A két asszony ugylátszik mégis meg kellett, hagy sejtse, meri úgy ígértek egymásra nyakra-főre, mintha nem pénzben ment volna a játék. A másik hölgy, aki állandóan alul maradt, mert kevesebb pénze volt, igen intelligensnek látszott, jobb nő lehetett és járatos a mfíérté- kek terén, ami abból is látszott, hogy nem hagyta magát becspani és egy Hzkoronás olajnyomatra finoman és járatoson megkérdezte, hogy szignálva van-e? A rokokó-koporsó természetesen az első hölgyé lett, aki nem átal- loUa, hogy koronánként rálicitáljon a müveit hölgyre. A művelt hölgy erre odapilUmtott felé, az orreimpáit megrezeg tette és halkon odasziszegte: — Fidoncl Az egész aukción a legkedvesebb egy fiatalember volt, nősülni készül biztosan, három napig ült a teremben és sikerült egy borostyánból készült tütartót, egy jolsvai cserépkorsót, telkibányai paraszttányért és a végén egy olajnyomatot szereznie, amint egy bomba kiskutya élhetettenkedik a 19. századból. Mikor a harmadik nap este, az aukció végén ösz- szeszedte a csorba holmikai és a hóna alá vette a képet, olyan megrázóan szomorú volt az arca, ahogy a licitálás lázából felocsúdva ránézett a tütartóra és az olajbamártott pudli- kutyára, hogy sírni lehetett volna rajta. Egy fiatalember, aki rengeteg tanulás, gond, baj után élni, gyűjteni, gyönyörködni, rendezkedni szeretne, a kevés pénzével és a sok lelkesedésével beleugrik egy olajnyomaiba, egy olyanba, amihez egy bolthajtásos szoba, két öreg kisasszony, egy papagály, álmaszag, egérszag, félhomály és egy makart-csokor illik szabály szerint . . . Van is abban valami egészen csendes tragi- lcum és furcsa szimbólum, ahogy ez a sok ember &daül egy ilyen aukcióra szépségre han- goltan és finomságokra vágyón, lelkesedik, igyekszik, spendiroz, vetélkedik és tülekszik és estefelé a végén, ahogy ujjongva megnézi kint, a világosságnál a kezében szorongatott gyönyörűséget, akkor látja meg, hogy Jdscé _____________________________________________________9 Né gyszemközt Molnár Ferenccel hét óra hosszai A színházi siker élete — A színpad: zsarnalizmus a művészetben — Történelmi dráma és a má embere — A színműíró és a hazug dicsérők — A magyar probléma — (Utáun$oma& tilo») Irta: MOLNÁR JENŐ Budapest, április közepe Huszonkét évvel ezelőtt a legnagyobb magyar vigjátéksiikar után, amelynek Molnár Ferenc volt a szerzője, az Abbázia-bávéház egyik sarokasztalánál böngésztem álmos szemmel „A Polgár" című napilapba irt kritikámat az újságírónak azzal a fiatalos mohóságával, amellyel a nyomtatásba varázsolt kéziiratot olvassa az ember. Éppen egy sajtóhibán bosszankodtam, amikor frissen és mosolyogva, a virrasztás minden nyoma nélkül rózsás arcán, úgy hajnali három órakor, az asztalomhoz lépett Molnár Ferenc és melegen szorongatva kezemet, szólt: — Rajtam kívül te érezted meg legjobban az „ördög“-öt Szószerint úgy van, ahogy írtad: a minden emberben szunnyadó másik lelket vetítettem ki ebben a darabomban. Akkor csak helyi diadalt ünnepeltünk. Molnár Ferencnek, a huszonkilemcéves írónak egyedül Komor Gyula, a Vígszínház dramaturgja jósolt világhírnevet Mikor „Az ördög" első előadásán, 1907 április kilencedikén Hegedűs Gyula a jellegzetes ördögfrakkban egy karosszékből a nyílt színre ugrott, a színfalak mögött izguló szerzőhöz e szavakkal fordult Komor Gyula: — Ferikém, ebben a pillanatban ugrottál bele a világirodalomba. Néhány év múlva már minden nagy európai színpad az „ördög" frappáns jeleneteitől, szikrázó ötleteitől, a sajtó Milánóban és Berlinben, Bécsben és Stockholmban, Amszterdamban és Pétervárott, Londonban és Varsóban Molnár Ferenc nevétől volt hangos. Újabb pár esztendő — és Amerika rejtelmes világát, amely sohasem tárta föl magát odáig magyar szellem előtt, szintén lenyűgözte a vigjátékirás uj csillaga. Dús fekete fürtök koronázták Molnár Ferenc fejét, mikor a világsiker széles országútján elindult és most, hogy Zsigmond-uecai lakásán szemben ülök vele, hófehér haj ezüstözi boltozatos homlokát. De szemei a régi fénnyel csillognak, a zseni tüze izzik bennük, arca friss és rugalmas, harmincötéves férfit sejttet, mozdulatai viharosan lendületesek, hangja bársonyosan simogató, dialektikája magával ragadó, — az egész ember egy nagy színészbe ojtott rétor benyomását teszi. Mindig igazuk volt azoknak, akik azt mondották, hogy ha nem lett volna Molnár Ferencben költői véna, ha csak színész lett volna, a színpad Molnár Fe- rencévó magasodik, de ha történetesen ügyvédi pályára lép, éleselméjűségével és szónoki tehetségével itt emelkedik a legelső sorba. — Mondd csak, Ferikém — kérdezem —, milyen érzésed volt, amikor a Vígszínházban Láttad ujTa „Az ördögöt"? — Arra gondoltam, mennyi darab tűnt el azóta a nagy színpadi sülyesztőben, ideszámítva néhányat az enyéim közül is. Huszonkét esztendő?... Hiszen egyik szezonról a másikra tűnnek el színdarabok és nagy dolog, ha egy datörötí*4, a szme is fákuMabb, mint amilyennek először látta és — nem fe tud mit kezdeni vele . . . Sz. Nagy Mid. rabot át lehet menteni a következő szezonra. Rohanó időket élűnk. Minden változik, életformák alakulnak át, csak az ember alaptermészete marad a régi, ahogy a gimnáziumban tanultuk: Shakespeare azért halhatatlan, mert örök emberi szenvedélyeket szólaltatott meg. „Az ördögiben is az tartja a lelket, hogy cselekménye a szerelem körül forog. Az Író ne keressen mást az emberben, mint magát az embert, ez legyen a témája, kutatásainak állandó tárgya, mert nincs rejtelmesebb, érdekesebb, izgatóbb valami, mint az ember. — Nem foglalkozol-e azzal a gondolattal, hogy egyszer, valamikor történelmi darabot írsz? — Nézd, kérlek, öregem, a dolog igy áil. Nagynevű kollégámnak, Bernhard Shaw-nak megadatott, hogy minden könyv, amit elolvasott, a fejében marad. Az ilyen embernek szabad Írni történelmi színjátékot. De mit csináljak én? Már diákkoromban sem volt különösebb érzékem a történelmi adatok, számok és nevek iránt, hiába tanultam meg, újra meg újra elfeledtem, szóval átkozott rossz a memóriám. Mit tudom én, ha egy nagyobb történelmi drámakompozicióba mennék bele, amely — tegyük föl — III. Napóleon idejében játszik, ki volt akkor Svédország, vagy Itália külügyminisztere és milyen politikát csináltak? Rengeteg sokat kellene összeolvasnom, amíg valahogy tisztában lennék az illető korral és biztos, hogy ez a sok olvasmány ártalmára lenne az eredeti elgondolásomnak. Én megelégszem, amihez — állítólag — értek: a vigjátékirással és azzal a korral, amelyben élek, illetőleg, amelyet átéltem. Például az „Olympia" ferenejózsefi miliőjével nem kellett sokat bíbelődnöm, hiszen magam is kortárs voltam. Én azt hiszem, sokkal fontosabb és érdekesebb, amit az író a maga koráról tud és mond, mint az, amit akármilyen nagybecsű, de mégis csak halott könyvekből kotorász elő. A színház nem csak ma, hanem — higyjétek ezt el nekem — minden időben az élet tükre volt, azt mondhatnám: a színpad nem más, mint zsnrnalizmns a művészetben. Mit csinálok én? Figyelem a mai embert, fürkészem, szimatolom a holnapi embert és minden képességemmel azon vagyok, hogy életszagot adjak a vigjátékaimnak. Ezért is dolgozom olyan körülményesen. — Valósággal legendás vagy — mondom —arról a heroizmusodról, amellyel már megirt müveidet megsemmisíteni vagy képes. Igaz — kérdezem —, hogy egyszer egy egcsz darabot a tűzbe dobtál? — Igaz. Háború előtt „A budai lány" címen négyfölvonásos darabot Írtam és három fölvonás már teljesen kész is volt. Néhány barátom, akiknek véleményét meg szoktam hallgatni, a vígjáték egy s más hibáira figyelmeztetett. Beláttam, hogy ez a munkám nem sikerült. Irgalmatlanul szétíéptem a kéziratcsomót és a kályhába dobtam. — Nem sajnálod?... Hiszen valóságos Kro- nosz vagy, aki felfalja saját gyermekeit! — Amit egyszer eldobtam, az számomra megszűnt érték lenni. Egy dologgal tisztában kell lenni: az irodalomban és százszoros mértékben a színháznál nincs helye az önámitásnak. Itt nem hazudhatom magamnak, a jó öreg Coué recipéje szerint: ez a darab jó darab, ez a darab jó darab... Még azokat a barátokat is távol kell tartani magunktól, akik szeretetből dicséretet hazudnak az arcunkba. Bízvást mondhatom: az ilyen jó barátok sokkal veszedelmesebbek a színház világában, mint a kíméletlenül támadók. Hazug dicséret már nem egyszer döntött kitűnő színpadi írókat kudarcba. Tehát: Fődolog az őszinteség! Ne csak ahhoz legyünk bátrak, hogy az igaztalan támadásokat elviseljük, hanem ahhoz is, hogy a túlzott, vagy mondjuk ki kereken: hazug dicsérőket mint a kullancsokat lerázzuk a nyakunkról. — Heltai Jenőtől hallottam egyszer, hogy a „Farsang"-ot kétszer írtad meg. — ügy van. Megírtam, aztán eldobtam és emlékezetből újra, de már akkor másként írtam meg. Ezt teszem majdnem minden darabommal. Talán neked is mondtam, hogy nemcsak a témáimat, hanem a darabjaim jelenetsorát és dialógusait valósággal kihordom magamban. Amikor íróasztalhoz ülök, már csak éppen papírra vetem, anii kiérett bennem. Az „Olympiát" például három nap alatt írtam meg. Igaz viszont, hogy utána félesztendeig nem vettem tollat a kezembe. — Most pedig fölteszem a sablőnos kérdést: mik a terveid a jövőre? Újra koccintottunk. (Mert a kétórás beszélgetés alatt bizony néhány pohárka sziverősi- töt szedtünk magunkba.) — Mint tudjátok, teljesen elkészültem uj vígjátékommal, amelynek „Egy, keltő, három" a cime. Ez a darabom egy rövid három- felvonásosnak felel meg, de én szünetek nélkül játszatom végig s ezért az előadása mindössze egy és negyedóráig tart. Tehát egy másik kis darabot kell írnom hozzá. Egy régi egyfelvonásos játékomat dolgoztam át. így azután oda mehetünk a közönség elé egy estét betöltő programmal. A jövő évad elején lesz a bemutató Berlinben és nem sokkal utána Budapesten. Régi kedves témám, amelynek „Például Napóleon" a cime, még mindig csak a fejemben kavarog. Szeretném már, ha ott tartanék, hogy leírhatnám. A Zsigmond-uccai lakás valóságos főúri hajlék. A könyvtárszoba szemmértékkel legalább tizenkét méter hosszú és öt méter széles. Föl egészen a menyezetig diszkötésü könyvek ezLOSONC! HEZÖG1ZMSÍ0I GÉPGYÁR RT. LDCENEC aut. FORD képviselet az ELSŐ MAGYAR GAZDASÁGI GÉPGYÁR rt Budapest vezérképviselete: szállít jutányos árban és kedvező fizetési feltételek mellett: ACÉLKERETES CSÉPLŐGÉPEKET kettőssora svéd önbeálló golyóscsapágyakkal TELJES MALOMBERENDEZESEKET átalakításokat és egyes gépeket FORDSON TRAKTOROKAT Legújabb typusu FORD személy- és teherautókat valamint saját gyártmányú, egyszerű és mütrágyaszóróval kombinált. vetögépeket KÉRJEN ARAJANLATOT! I ** swágo 6ragyarta«j^ I § “ Mr. 100. Valódi svájci fém Anker-Remontoir óra iegponto- Í/'X ia sabban szabályozva.............................................................................................■ Nr« löl. Valódi svájci fém Anker-Rcm.-Roskopf óra lég- wv ^ »a j» pontosabban szabályozva, la szerkezet, rádióm «3 C5 5^0 IS világító számjegyekkel és mutatókkal .... 9 Szállítás utánvét mellett. Nr« 104. Valódi Anker ébresztő óra szolid szerkezet, pon- EE’X __ tosanszabályozvanikkelezett óraházzal, 16cm magas || Nr. 105. Valódi Anker ébresztő óra rádium világító szám- !£“X |§ jegyekkel és mutatókkal . ■ Kérje nagy föárjegyzékünket naptárral és 1000-en felüli élethü illusztrációval díjtalanul és bérmentve. Uhren-Welthaus H« §UfTMER, Brünn, Dominikanerplatz Nr. 42. I Saját éragyár Svájcban.
