Prágai Magyar Hirlap, 1929. március (8. évfolyam, 51-75 / 1974-1998. szám)
1929-03-22 / 69. (1992.) szám
y*/*A*7*i 1929 roárdns 22, péntek. Poprád: a Tóira kapuja A kis íáíraaíji város óriási érőiészitésseí épiii szebb jövőjét Uj járásfőnökségi épületet és szállót építenek — A vízvezeték és a polgári iskola megoldatlan problémája Poprád, március 21. (Saját tudósitónktóL) Amikor valaki a Magas Tátrába jön, első megálMbelye a poprádi vasútállomás e innen indulhat a tátrai vendég, a turista vagy gyógyulástkereső beteg a Tátra valamelyik fürdőjébe*. Joggal mondhatjuk, hogy Poprád a Tátra kapuja. Ez a kas szepesi város nagy jövőnek né® elébe s ha az illetékes körök a váróét és annak szorgalmas polgárait hathatósan támogatni fogják, úgy Poprád nemcsak a Tátra vasúti gócpontja lesz, hanem a Tátra idegenforgalmának általános központjává is fejlődhet A kis városka, amely alig négyezer lelket számlál, saját erejéből tartja fenn magát és teljesen remde»ett viszonyok között éí, ami főleg arra resethető vissza, hogy a váró® vezetése igen jé kerekben van. Varga Imre evangélikus lelkész, városbirő, a városatyákkal együtt fáradtságot nem ismerve arra törekszik, hogy a várost iejlesz- s»e és a lakásínséget csökkentse. Egyik legaktuálisabb kérdése most a városnak a járási hivatal elhelyezései. A közigazgatási reform ugyanis a szepeeszorabati járás helyébe poprádi járást szervezeti: Poprád székhellyel, s most a városra hárul az a feladat, hogy uj épületet építtessen a járási hivatalnak. Ez természetesem óriási erőmegtfeszi- féssel jár s a város vezetősége az illetékes minisztériumokhoz .azzal a kérelemmel fordult, hogy legalább az állami tisztviselők részére építtessenek Poprádoo a megfelelő állami alapból lakóházakat. A lakásínség ugyanis igen nagy Poprádon, jóllehet számos nj ház épült, de a lakbérek az uj házakban szint© elviselhetetlenek. Egy kétszobás lakás évi bére Poprádon 7—8000 korona. 'A város elsősorban a városi alkalmazottak részére akar most lakásokat építeni, hogy legalább ezzel csökkentse a lakásínséget. Egészségügyi szempontból kívánatos a vízvezeték kiépítése. Hihetetlennek hangzik ugyan, de tény az, hogy a Tátra völgyében fekvő községek és Poprád városa is vízvezeték nélkül áll. Moet azt tervezik, hogy a Nagyszállók feletti források vizét összegyűlj-, fenék és 5—6 község egyesült erővel megépíttetné a vízvezetéket. Ezt az akciót az egészségügyi minisztérium figyelmébe ajánljuk. amely a Tát ra-törvén yj avaslattal kapcsolatiban oly gyakran beszél a Tátra alján fekvő községek egészségügyi viszonyainak rendezéséről. Kétségtelen, hogy a vízvezeték és csatornázás hiánya járványos betegségek terjesztésére alkalmas s az egészségügyi minisztérium akkor teljesítené igazi hivatását, ha a Tátra alján fekvő községeknek a vízvezeték kiépítésére irányuló akcióit támogatná hathatósan. Az idegenforgalom szempontjából egyik szégyenfoltja Poprádnak a városból a vasútállomás felé vezető ut. Az utat senki sem akarja Irarbantartani, mert a város azt mondja, hogy országút, az állam viszont megyei útnak tartja 9 így nyáron portenger lepi el az utat, ősszel pedig sár tenger, ami I ugyancsak ellentétben van az egészségügyi ] minisztérium intencióival, mert a por és a sár egyáltalában nem járul hozzá a levegő tisztaságához. Poprád városa felismerte azt, hogy az idegenforgalom érdekei kívánatossá teszik egy uj modern szállodának a felépítését. Tervbe vették, hogy a vára? tulajdonát képező Tátra-szálloda helyétó uj szállót építenek s itt helyezik el a városi színházat is, úgyhogy az állomással szemben Szí ovenszk ónak egyik legmodernebb szállodája, a kétemeletes Európa-ezálló mellett nemsokára egy nj és ugyancsak modern szálloda, fog állni. Kulturális téren a város óriási hiányát érzi a polgári iskolának. Tizenegy esztendővel ezelőtt ugyanis Stefiinek Antal dr., a jelenlegi iskolaügyi miniszter, az akkori iskola- ügyi referens, személyesen járt Poprádon és bezáratta a nyilvános joga községi polgári iskolát s azóta az iskola épületében esendőrség és katonaság tanyázik. A város már minden lehetőt elkövetett az iskola engedélyezése iránt, épületet adn.a s a dologi kiadások fedezését is magára vállalná, de eddig még nem sikerült a polgári iskolát újtól megnyittatni. Újabb akció indult ez- írányban s Poprád városa, valamint vidékének lakossága reméli, hogy Stetőnek iskola- ügyi miniszter most be fogja látni azt, hogy egy ilyen gócponttá fejlődött Tárosban feltétlenül szüseges a polgári iskola, különöse® most, amikor szépszámú hivatalnok- s katonaosalád lakik Poprádon s ezek kénytelenek gyermekeiket máé városokban taníttatni. Poprád fejlődése elé nem szabad akadályokat gördíteni, mert az egyre növekvő idegenforgalom szükségessé 1 teszi ennek a kis városkának a fejlődését, s csodálatos, hogy a hatóságok az idegenforgalom szempontjából mér eddig is nem ismerték fel ennek a városnak a fontosságát s nem részesítik kellő támogatásban, jóllehet maga a város erejéhez képest már sokkal többet tett, mint bármely más, a kormánykörök által agyonprotezsált város. Mikor a doííárm válni akar fel. •. Száz és száz embert vásárolt meg a ielesége elleni hadjáratra Páris, március 21. Pánis meg Newyork nyíl vánosságát nagyon érdekli most az a gyermek szöfktetési ügy, mely egy házassági elválás perével kapcsolatos. Annak idejében említést tettünk róla, hogy Wooward amerikai milliomos megszöktette feleségének párisi lakásár ál s egy luxusgőzösön Newyorkba vitte ál kél gyermekét, bár felesége s két nevelő úgy őrizte a gyermeket, mint sárkány a kincsét. Csakhogy a férjnek nem volt szerencséje. Miire a gőzös Newvyork kikötőjébe érkezett, már ott voltak fogadására a newyoriti rendőrség megbízottai, mert az anya már jó eleve értesítette a haltóságokat gyermekeiknek meg- szöke léséről. A kis gyermekeket a rendőrség emberei nyomban ezután, hogy a szárazföldre léptek, elvették az apjuktól s abba a nevelőintézetbe vitték, amelyet anyjuk táviratilag jelölt meg számukra. Woo- ward, ki egyike az amerikai ipari világ leghatalmasabb embereinek, természetesein nem nyugodott bele a vereségbe és folytatta a harcot gyermekei, birtokáért. Elsősorban mindjárt, azzal, hogy benyújtotta a valókéréseiét felesége ellen. Párisi jelentés szerint a milliomos hihetetlen fuirfanggal készítette elő a gyermekrablást. A házbeKek közül csak egy embert nem tudott megvesztegetni, a gyermekek egyik nevelőjét. Az szembeszállt Wooirwaddal és embereivel, de az egyik ezek közül leütötte s Wooward- nak igy sikerült a kapu előtt váró autón elvinni a gyermekeket. Woouxirdné villájának egész személyzete és minden lakója az egy nevelő kivételével mind az amerikai milliomos zsodjóban állt. A gyermekek második nevelőije, akiinek a szöktetésben jelentékeny szerepe volt, szolgálataiért 10.000 dollárt, egy kotmoma 5000 dollárt s még egy liftboy is 2000 dollárt kapott. Wooward ezidő szerint egy egész detekUv-vállakstoi foglalkoztat azzal, hogy tizenkét deteküvből álló személyzetével anyagot gyűjtsön a felesége eUen. A milliomos be akarja bizonyítani, hogy felesége oly életmódot folytat Párásban, mely veszélyezteti gyermekeinek erkölcsi érdekeit. A többi közt azzal vádolja, hogy nagy előszretettel jár el Páris éjjeli mulatóhelyeire, kegyencéiM választ egy-egy foglalkozás szerű láncost s efféle kedvtelésekre havonta 180.000 frankot leöli el, persze Wooward ur pénzéből. Az amerikai milliomos detektívjeinek sikerült eddig felkutatni nyolc efféle táncost s ezek késznek nyilvánították magukat, hogy a Wooward ur kívánta érteleimben vallanak a new- yorki törvényszék előtt. A nyolc embernek a milliomos párisi irodája elsőoszlályu jegyet váltat a luxusgözö- s ölere. Ha j óraszállása előtt uiiud á nyo-lc embert va- dontauj ruhába öltöztették, megfelelő mennyiségű költőpénzzel látták el és kilátásba helyezték nekik, hogy gazdagon kúrkdanüják őket drága ide jak veszteségéért. Wooward urnák e tanuk egyikével nagyon csekély szerencséje volt, mert a vallom kész ember tegneri utazása közben delirium tremensben meghalt. A per előkészítése temérdek pénzébe került Wooward urnák; moudjákáiogy már eddig 120.000 dollárt adott ki reá. Tizenöt milliót az állam, 30 milliót a kereskedelem abszorbeál a Magas Tátra ideg Vág H, Lajos most megjelent tanulmányáról — 60 milliós jövedelem elosztódása — Ujfátrafüred, március 21. (Saját munkatársunktól.) Érdekes és minden részletébe® pompás kis tanulmány került a napokban piacra a Karpatbenverein kiadásában. Szerzője Vág H. Lajos, az ujtátraniredi Palace-szánatőri um kitűnő igazgatója, ki már több közgazdasági tanulmányával keltett szakkörökben feltűnést. A szerző, mint a Magas Tátra alapos ismerője, főleg az idegenforgalom nagy és ki nem aknázott területeinek jelentőségét állítja szakírói működésének homloktereibe. Most megjelent tanulmányában is egész tökéletes fotográfiáját nyújtja Szlovenszkó e vitális fontosságú iparágának, melyet ábbóla szempontból állít a szakkörök elé, hogy mennyire a kezdet kezdetén és kellő támogatás nélkül áll ma az idegenforgalmi ipar, holott az ország-állam pénzügyi erőforrásának kiapadhatatlan szintézisét jelenti. Nem érdektelen e kis tanulmány a laikus számára sem, aki tiszta képet nyer belőle, hogy ismeretlen milliók miként vándorolnak észrevétlenül a belföldi pénzügyi élet vérkeringésébe, de bepillantást enged a szerző abba a műhelybe is, melyet a mindennapi élet szótára „idegenforgalom'1 gyűjtőnévvel jelöl meg. A tanulmány levezetésében összehasonlítást tesz Svájcnak, az idegenforgalmi ipái középpontjának helyzetével, melyről megállapítja, hogy közel 20 millió vendégnap mellett 500 millió svájci frankra rúg Svájcn,ak az idegenforgalomtól elért évi jövedelme, ami kizárólag azzal magyarázható, hogy ez az ország ismerte fel elsőnek az adegeofoirgiataM 28.000 ajánlott levelet, 60.000 postacsomagot, 14.0000 táviratot, 28.000 utalványt forgalmazott. Az idegenforgalom bevételei igy oszlanak meg: 600.000 vendégnap mellett napi 80 korona árátlagot számítva a bevétel 48,000.000 K amiből forgalmi adóra 960.000 * 5 százalék borravalóra 2,400.000 „ eladott postai értékekre 750.000 „ „ „ csomagokra 150.000 „ „ „ táviratokra 120 000 „ „ „ távbeszélőre 200.000 „ ösík. A dohányeladásból az államra 1,000.000 K a vasút (átlag 30.000— vendéget számítva 50 százalék visszdijjaJ) 3,000.000 „ teheráru utáni díj 400.000 „ kirándulásoktól, bevásárlásokból minden vendégre 150 koronát számítva 4,500.000 „ összesen: 60,000.000 K esik. ipar nagy jelentőségét. Az állami erők intenzív összmunkája eredményezte, hogy ma Svájc pénzügyi mérlegének súlypontja az idegen forgalmi iparra helyeződött. Majd áttér Szlovenszkó jelentőségteljes idegenforgalmi centrumának, a Tátrának hely- j zetére s megállapítja, hogy a legelső tényező, | mely a Tátra idegenforgalma révén rizikó j nélkül részesül sok-sok millió haszonban, miaga az állam, mely évente adók és állami leadások óimén ma is 12 millió koronát vág zsebre, bár enuek fejőben — éppen az állaim — semmiféle előnyöket nem.biztosit a Tátra idegenforgalmának. Míg az állam és a Tátra-környék lakossága a befektetés kétes sorsának gondjai nélkül élvezik a Tátra hozamát, addig a tátrai gyógy- és üdülő intézetek aránylag csak csekély részben részesülnek az idegenektől származó milliók tiszta hasznából. Erre nézve kerek számadatok, melyeket az egyes tételek grafikonjaival illusztrál a szerző, tiszta perspektívában állítják be a Magas Tátra évi forgalmát, ahogy itt következik: 1600 állandó tisztviselőt és munkást foglalkoztatnak a tátrai üzemek, az állam hivatalos közegein ki vük A tanulmány először az állam közvetlen jövedelmeinek táblázatát adja: A posta egy év alatt 21.000 ajánlott levelet, 10.000 postacsomagot, 15.000 táviratot, 35 000 postautalványt forgalmazott különféle irányokba, míg az ideérkező postai anyagok kezelése alapján a múlt éviben a tátrai postahivatal A hatvanul illés forgalom jó része a vasút, posta utáni állami jövedelem, mely mögött nem kisebb tétel az úgynevezett állami adójövedelmek összege: A forgalmi adó az összforgalom után 960.000 K forgalmi adó az áru után 400.000 „ házbéradó 240.000 „ az alkalmazottak adója 165.000 „ községi és egyéb adók 680-000 „ trafik jövedelem 1,000.000 „ ami a posta 2,440.000 „ és a vasút 3,400.000 „ jövedelmével együtt 10,025.000 koronára rúg. Igen jelentős tétel, hogy az idegenforgalom 48 milliójából a Tátra 30 milliót az élelmiszer, ipar és kereskedelem áruanyagára fordít, mig a személyzet fizetése, illetve honoráriuma 3 millió koronát emészt fel. Ha már most a megmaradó 17 millió korona felosztásánál figyelembe vesszük, hogy ezt az amortizációk, világítás, kertészet, parkosítás, bérek, reklámok, házjavitások, leltárállomány, tüzbiztositás, vízvezetékek, zene stb. veszik igénybe, kiderül, hogy a Tátra mai virágzó állapota és forgalma mellett is csupán az állam s a Tátrát ellátó kereskedelem részesül a Tátra jövedelméből. A szerző mindennek konklúziójaként rámutat müve befejező részében munkája céljára: „Világosan látható, hogy a Tátra idegenforgalmának emelése köz- és államérdek, amit bizonyít az is, hogy a nyugati kulturál- lamok milyen erős versenyt vívnak az idegenek beözönléséért, amelyet ma államakciók támogatnak. Ha pedig mi Szlovenszkó idegenforgalmát erősíteni akarjuk, akkor elsősorban a Magas Tátra propagandáját kell kiépíteni, a vállalkozó kedvet fokozni kell, a vállalatok életképességét könnyítésekkel kell biztosítani, amiben feltétlenül azoké a munka első kötelessége — és itt az államra gondolok legfőképpen —, kik minden kockázat nélkül részesülnek az idegenforgalom jövedelmének millióitól/' Négymillió dolláros sikkasztás i párisi szovjetfcépviseietaél Páris, március 21. A párisi szovjetorosz kereskedelmi képviseletnél súlyos pénzügyi botrányt lepleztek le. A kereskedelmi képviseletet most teljesen átszervezik s eddig már több mint 100 alkalmazottat bocsátottak el. Eltávolították többek közt Ares volt orosz követség! tanácsost is, aki ellen annakidején Laeussaneban sikertelen merényletet kíséreltek meg. A könyvek átvizsgálásánál kiderült, hogy Oroszország az elmúlt évben 30 millió dollár értékű árut importált Franciaországba, ugyanakkor pedig Franciaországból 26 millió dollár értékű árút szállítottak Szovjet Oroszországba. Minthogy az export- és importtételeket a kereskedelmi képviselet bonyolította le, végeredményben négymillió dollár, vagyis 100 millió frank bevételi többletnek kellett volna maradnia. Ez a bevételi többlet azonban nyomtalanul eltűnt, sőt ezenfelül még 30 millió frankos deficit állott elő, úgyhogy a teljes hiány összesen mintegy 130 millió frank. Egyelőre még nem nyert megállapítási, hogyan és milyen módon tűnt el ez az óriási összeg. A kereskedelmi képviselet 8 osztályvezetőjét is azonnali hatállyal elbocsátották. Felmondották a szovjetkormány állal alapított párisi orosz gazdasági szaklap szerkesztőjének, Jossenak állását is s helyette Jules Cloeste, a nemrégiben elhunyt szocialista képviselő fia vette át a szovjetszaklap, a Le Vie Economique Sowjete szerkesztését. Vízum nélkül lehet Budapestre utazni annak, aki igazolványt szerez be a budapc-ti Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár ér-ek- ujvári képviselőjénél, a magyar nemzeti párt érsekujvári mezőgazdasági szakosztályánál (No- vé-Zápky Damjanich u. 5.), hol a kiálluásra vonatkozókig teljes és részletes felvilágosítás nyerhető. 6