Prágai Magyar Hirlap, 1929. március (8. évfolyam, 51-75 / 1974-1998. szám)
1929-03-14 / 62. (1985.) szám
1K& március 14, csütörtök. 'PRSGAI-yVUotoR-HÍRLAP 11 Arak : nagy üveg’ Ke 60, közép Ki 40, kis Ki 20_ A* amerikai buzavotcsek állapota. Római jelentés szerint a washingtoni földmi vet ósügyi minisztérium közölte a nemzetközi mezőgazdasági intézettel, hogy a téli búzával bevetett terület leg- nagyobbrészét nem fedi hó. A fagykár csekélynek látszik, azonban a vetések állása bizonytalan. A délnyugati területeken a növényzet kissé jobban fejlődött. Beszüntette aa üzemét egy erdélyi eukorgyir. Az Aradi Cukorgyár Rt. — mint Aradról jelentik — beszüntette üzemét. A romániai cukorszindikátus a termelés túl produkciójának megakadályozása céljából tette ezt az intézkedést, amely azonban súlyosan érinti az aradi és az aradvidéki munkásságot. Változások a szlovenszkói gyáripariban az 1928. évben. A Národny Hospodár összeállította a nagyobb szlovenszkói ipari üzemekben az 1928. évben bekövetkezett változás statisztikáját. Eszerint nagyobb ipari üzemet a pozsonyi iparfelügyelőség körzetében 15-öt, a nyitrainak körzetében 4-et, a trencséniben 2-öt, az ágiéiba® 8-at, a zólyomiba® 7-et, a kassaiban 7-et s az ungváriban 35-öt alapítottak az elmúlt évben, kibővítettek a pozsonyi Ipariéi ügyelő ség körzetében 22-őt, a nyitrai- ba® 10-et, a trencséniben 13-at, az igl óiba® 2-őt, a zólyomiba® 13-at, a kassaiba® 3-at, az ungváriba® 15-öt, ujo®ma® üzembehelyeztek az iiglői iparfelügyelőség körzetében 2-őt, a zólyomiban 2-őt, a., kassaiban 3-at, resztrin- gáltak a pozsonyi ipariéi ügyel őség körzetében 13-at, teljese® beszüntettek a pozsonyi iparPelögyelőség területén 10-et, a trencsóni- ben 13-at, az iglóiiha® 6-ot. a zólyomiban 2-őt, a kassaiba® 9-et, az ungváriban 14-et, ebből leégett a pozsonyi ipar'elügyelőség körzetében 2, a-trencséniben 4, az igl óiba® 2, a zólyomiban 1, a kassaiban 1, az ungváriban 2, átmenetileg beszüntette üzemét az igl ói ipar- felügyelőség körzetében 5, a zólyomiban 1. Az osztrák mezőgazdák tárgyalásai a lengyelekkel és a bajorokkal. Bader bécsi lengyel követ tegnap visszatért Bécsbe Varsóból, ahová abból a célból rendelték, hogy számoljon be az osztrák mezőgazdáknak a lengyel sertésimporttal kapcsolatos követeléseiről. Badert Bécsbe való visszaérkezése után Seipel kancellár fogadta, akinek a követ bejelentette, hogy a lengyel kormány tudomásul veszi a szindikátussal kötött megegyezést az 550.000 sertés behozatalára vonatkozólag, de az egyezmény garantálását nem vállalja, mert a lengyel kiviteli politika nem ismeri a kontin gén tálast. Azonban a magánegyezmény elismerése érdekében uj formulázást ajánl, hogy a további tárgyalásokat folytatni lehessen. Az osztrák és bajor mezőgazdák, mint jelentettük, Münchenben az elmúlt napokba® főképpen az osztrák szarv asmarhának Németországba irányuló beviteléről tárgyaltak. Az osztrákok panaszkodtak ezen bevitel múlt évi csökkenése miatt, amit a bajorok a bakar- mónyhiánnyal magyaráztak. A tanácskozáson arra a meggyőződésre jutottak, hogy* bevitel növekvését a délnémet és főképpen bajor parasztok rossz anyagi viszonyai akadályozzák, akik drágán termelnek s olcsón adják el termelvényeiiket. Azonkívül közrejátszik itt a legtöbb kedvezmény elve is, amelyet a német kereskedelmi szerződések tartalmaznak. Azonban az akadályokat ki lehetne küszöbölni, ha Ausztria a kereskedelmi szerződés tárgyalásánál bizonyos mezőgazdasági kompenzációkat ajánlana fel Németországnak. Mejrnyilt a bécsi ánimintavásár. Igen szép tavaszi időben vasárnap megnyitották a bécsi árumin- tavásárt. A látogatók száma igen nagy, mert sokan jöttek el a lipcsei vásárról is. Tanulmányút a budapesti Országos Mező- gazdasági Kiállításra és Vásárra. A magyar nemzeti párt érsekujvári mezőgazdasági szakosztálya kétnapos tanulmányutat rendez a Budapesti Országos Mezőgazdasági Kiállításra és Vásárra. Á tanulmányút résztvevőinek a kiállítási igazolvány által biztosított kedvezményeken kívül még kedvezményes elszállásolást is biztosit a tanulmányút rendezője' a magyar nemzeti párt érsekujvári mezőgazdasági szakosztálya, (Nové-Zámky, Damjanich u. 5.), mely jelentkezéseket még elfogad. Az uj szesztörvény körül. Jelentettük, hogy a burgonyatermelők szövetkezeti szervezetei az uj szesztörvény mielőbbi törvényerőre emelését szorgalmazzák. Jólmfonnált helyről ehhez most a következőket közük: A szesz- törvény tervezetét még csak a gazdasági tanács albizottsága tárgyalt® le s ennek álláspontját a tanács plenáris ülése elé kell terjeszteni végleges határozathozatal végett. Az albizottság még múlt év júniusában fejezte be munkáját, de álláspontját mindmáig nem közölte a tanáccsal. Ami az államinak a szesz- értékesítő társasággal kötött szerződését illeti, ennek a szerződésnek az érvénye ez év augusztus 31-én jár le, de az 1928 augusztus 30-án kiadott kormányrendelettel a szeszér- tékesito társaságot megbízták a további szeszgazdálkodással a törvényes szabályozás megtörténtéig, legkésőbb 1930 augusztus 31-ig. Ez a terminus tehát irányadó a szesztörvény parlamenti letárgyalását illetően. Az államnak a szeszér lék esitő társasággal kötött szerződését a rendelet alapján egy évvel meg lehet hosszabbítani s a mezőgazdasági szeszfőzdék szövetkezete, valamint a csehszlovák szeszipari szövetség a provizórium meghosz- szabbilásáról már meg is egyezett. Rövidesen életbelép a francia—csehszlovák kereskedelmi szerződés. A Franciaországgal kötött kereskedelmi szerződést, miután a parlament mindkét háza már elfogadta, a köztársasági elnök néhány napon belül aláírja, mire Párásban kicserélik a ratifikációs iratokat. A szerződés 15 nappal azután életbelép. Valószínűleg április első felében kerül erre a sor. Igazolványok a budapesti Orsz. Mezőgazda- sági Kiállítás és Vásárra 30 K5 beküldése ellenében kaphatók a kiállítás érsekujvári képviselőjénél, a magyar nemzeti párt érsekujvári mezőgazdasági szakosztályánál (Nové- Zámky, Daimjanich-u. 5.). Az igazolvány tulajdonosa 1. vízum nélkül lépheti át a határt s a vízumot csak a kiállítás területén kell beszereznie egyh araiad áron; 2. a magyar vasutakon 50, a csehszlovák vasutakon 25 százalék kedvezményt élvez; 3. díjmentesen nézheti meg a kiállítást. A zsolnai posztőkonszern amerikai megrendeléseket akar szerezni. A Národny Hospodár szerint Vogel James, a zsolnai posztógyár vezér igazgat ója, Amerikába utazik, hogy- ott a zsolnai posztókonszern részére megrendeléseket szerezzen. Villányin ótor- és dinamókezelői tanfolyam Érsek újvár ott. A magyar nemzeti párt érsekujvári mezőgazdasági szakosztálya április hó 3-iki kezdettel háromhetes villanymótor és diaiam ókezelői tanfolyamot rendez. A tanfolyam összköltsége 50 korona, melybe® ben- fogla 1 tátik: a Beszteroebán yai Állam plparfej- lesztő Intézet által kiállított bizonyítvány dija is, mely képesítő erővel bír. Jelentkezni lehet a magyar nemzeti párt érsekujvári mezőgazdasági " szakosztályánál, (Nové-Zámky, Damjanich-u. 5.). A szlovenszkói pótipar kiépítésének kérdése. A szlovenszkói úgynevezett drótos vidékeken kiépítendő pótipar kérdéséről e napokban Pozsonyban tanácskozást folytattak. A tanácskozás arra a konklúzióra jutott, hogy a drótozást iparnak ismerd el és igy gondolják megakadályozni, hogy a drótosok vándorlásaikra magukkal vigyék kiskorú gyermekeiket s koldulásra kényszeritsék őket. Az ügybe® még Prágában ankétezni fognak, de konkrét tettekre egyelőre nincs kilátás. A szlovenszkói automobilizmus fejlődése. Az áilamfordulat után Szlovenszkón 230 automobil volt. Az autók száma 1925-ig már 2600- ra, 1927-ben pedig 3850-re emelkedett. A szlovenszkói automobilok számát jelenleg 6000-re becsülik. Jugoszlávia rövidesen megújítja a Csehszlovákiával megszakadt kereskedelmi tárgyalásokat? Jugoszlávia jelenlegi kormánya reorganizálni szándékszik az ország közgazdaságát s akciója keretébe® a kereskedelmi szerződések ügyét is rendezni akarja. Legközelebb megindulnak a jugoszláv—román kereskedelempolitikai tárgyalások Belgrádban s amint a Jugoslavensky Lloyd írja, rövidesen sor kerül a csehszlovák—jugoszláv kereskedelmi tárgyalások megújítására is. Ezek a tárgyalások mindéin valószínűség szerint tavasszal veszik kezdetüket. Ugyancsak felveszi a kereskedelempolitikai tárgyalásokat Jugoszlávia Bulgáriával, Lengyelországgal is, mig a jugoszláv—görög és jugoszláv—török tárgyalások már folyamatban is vannak. Márkázzák az osztrák vajat. Ausztriában jelenleg folyamatba® vannak olyirányu előkészületek, hogy az osztrák vajra állami márkázást vezessenek be- Csupán egy állandó bizottság által szigorúan ellenőrzött vajat fognak márkázni. A szlovenszkói ipar helyzete. A Národny Hospo- dár szerint a szlovenszkói sörfogyasztás a legutóbbi időben erősen esett. A nagy hidegek idejében a hideg sör nem volt a legalkalmasabb ital s a fagyok lehetetlenné tették a sör szállítását. — A ■galgóci zdasági és katonai kocsigyár, amely Sztovenszkó egyik legn~—’->b vállalata, már néhány év Óta nem dolgozik. Most akció indult meg az üzem felvételére. A váüalatnál a Tatra Bank van érdekelve. — Szlovenszkó valamennyi nagyobb városában kaliferiákat létesítenek, azaz állati tetemeket műtrágyává s egyéb vegyi cikkekre feldo'gozó üzemeket, amilyenek eddig Szlo- venszkón nem voltak, i Elkésett tavaszi gazdasági munkákat a ..SKODA" 30 HP Mezőgazdasági Universal-Traktor használatával hamarosan elvégez. A Ie«gs9£&es<2l>!& tal«eí©m SsS Na^y teljesítmény SsemScdltsés! 0 SKODAWERKE, PRÁGA ll!l!ll!lllll!li!!lll!l/lllll!l!l!!lll!ll!lllllllll!l!lllll!lllll!lllll|iilllllllll'!lllll!l!!i.ll!llllll!!!ll!llllllllilllllll!llll!!ll!lllll!!l!l!l!lll!ll!lll!ll!lll!l!lll!!MIIII!ll!ll!ll!!lll!!ll He feleftse es uj traktorainkat a prágai I tavasai mtnfav&sSren megtekinteni! 30 millióval csökkent a magyar jegyforgalom. A Magyar Nemzeti Bank jegyforgalma a március 7-lki kimutatás szerint a február 28-iki állománynyal szemben 30.000.000 pengővel csökkent. E csökkenést a zsiróbefizetések és a vál'.ólárcaállo- mány akadása idézte elő. Az állami zsirószámlákra 20 millió pengő befizetés történt, ellenben egyéb számlákról 0.2 millió pengő foTyósittatott, úgyhogy végeredményben a -■* lállomány 19.8 millió pen gővel növekedett. A váltótárcaállomány 11.9 millió pengővel csökkent. Az érckészletben elszámolt devizaál’omány beszolgáltatásai révén 2.7 millió pengővel emelkedett, ellenben a teljes ezüstkészlet eladása révén 0.8 millió pengő folyt be, úgyhogy végeredményben az érckészlet 1.9 millió pengővel emelkedett. 35%-kai emelkedett egy hónap alatt a munkanélküliek száma. A csehszlovák köztársaság munkánélikülieinek, azaz a munkaközvetítő hivatalok által el nem helyezett munkakeresők száma január , végién 53.242 volt (1928 decemberébe® 39.400). -Az elfoglalható helyek száma január végé® 13.127 volt (1928 december végén 11.620). A szakszervezetek közvetítésével támogat ott személyek száma január 31-pn 31.357 volt (1928 decemberében 19.698). A tavalyi évhez arányítva a munka- n élik ül iségnek januári növekedése aránylag magasabb, mivel 35%-ot tesz ki, mig tavaly csak 25%-ot. A munkanélküliek száma azonban még igy is kisebb ez év január végén, mint 1928 januárjának végén, amikor ez a szám 57.148-at tett ki, mig 1927 december végén 45.571 volt a munkanélküliek száma. Teljes erővel tör előre a magyar malátaexport. A magyar malátaexport emelkedik. A magyar maláta nemcsak régi békebeli piacait tartotta meg, hanem sikerült tért hódítania Angliában és Franciaországban is. De eljutott és jelentős mennyiségekkel szerepel Svédország és Svájc, valamint Hollandia és Németország sörgyártóiparának malátaszükséglete kielégítésében is. A közelmúltban egyik délamerikai állam .főkonzuía hivatalos megbízásból jelent meg a malátaexportban igen érdekelt nagy magyar sörkonszern gyáraiban, hogy e kérdést tanulmányozza. Azóta már meg is indult innen Délamerikába a magyar malátaexport. A nemzetközi vagonkicserélési egyezmény revíziója. Brüggeben tegnap megnyitották a nemzetközi vagonunk) kongresszusát Európa különböző államai hatvan delegátusának rósztvétele mellett. A kongresszuson Csehszlovákia is képviselteti magát. A gyűlés napirendjén az 1924-iki nemzetközi vagonkicserélési egyezmény revíziója szerepel. Kétmillió mázsa búzalisztet exportált Magyar- ország 1928-ban. A magyar Vidéki Malomiparosok Egyesülete most küldötte meg a malmoknak az 1928. évről szóló íisztkiviteli kimutatást, mely szerint december végéig közel kétmillió mázsa búzalisztet exportált Magyarország. Legnagyobb vevő Ausztria és Csehszlovákia vo’t. melyek után Svájc, Olaszország. Jugoszlávia Németország. Franciaország és Anglia következett. Egészen kis tó telekkel szerepel még Norvégia. Palesztina, Görögország és Egyiptom. Szlovenszkói vállalatok mérlegei. Az érsekujvári Suess A. H. bőrgyár r.-t. 1928. évi tiszta nyeresége 261.180 korona volt. — A pozsonyi Kábelgyár r.-t. az elmúlt évre valószínűleg 100 koronás osztalékot fog fizetni a tavalyi 88 koronával szemben. A vállalat érdekszférájába tartozik a Perei és Sacherer r.-t. és az Első Magyar Kábelgyár r.-t. Budapesten, amely vállalatok jól vannak foglalkoztatva. Rekordcukortermelés Kubában. A havannai Górná és Mejér cég Prágába érkezett kábelogramja szerint a cég becslése alapján a kubai ezidei cukortermelés .5,218.428 tonna lesz nyersanyagértékben. Eszerint az ezidei kubai cukortermelés 1.2 millió tonnával lesz a tava'yiuál nagyobb. A kábelező cég a becslések tekintetében a legmegbízhatóbbak egyike s amennyiben jelentése beigazolódik. ez a cukorárak újabb esését fogja eredményezni, amelyek most a legalacsonyabbak 25 év óta. A román vámtarifa revíziója. A romián vámtarifa revíziójára irányuló munkálatok, mint jelentettük, már annyira előrehaladtak, hogy a tulajdonképpeni revíziós tárgyalások már március 15-én megkezdődnek. A kormány még ennek az évnek a folyamán szándékszik az ipar kívánságait a fogyasztók követelésiéivé] összhangba hozni. Az úgynevezett mellék iparok vámvédelmét föltétlenül leszállítják, a többi iparágnál degressziv vámleszállitást eszközölnek. De a már folyamatban levő vagy előkészített kereskedelempolitikai tárgyalásokat ennél a pontnál tekintetbe fogják venni. A modern módszerek alapján dolgozó nagyipar alapvetően részesül 30 százalékos vámvédelemben, amelyet az első öt évben évenként 2—3 százalékkal csökkentőnek. Az illetékes bizottság jelenleg a degressziv kezdeti kvóta megállapításáról tárgyal. (MP.) Acél- és vasszögek importja. Angliába. Az angol Steel Nail Aesociation nemrégiben a kereskedelmi minisztériumhoz indítványt, nyújtott be, hogy az importált acél- és vas- szögekre származási megjelölés kötelezettségét vezessék be. Eszerint minden szállítmányt, a kiskereskedelemibe szánt csomagokat is, szembetűnő származási megjelöléssel lássák eíL, hogy a vevő az első pillanatba® felismerhesse a külföldi eredetet. Mivel hasonló indítványok egész tömegét az illetékes bizottság ma elfogadta, valószínű, hogy ezt az indítványt sem fogja elvetni. (MP.) ÉMTÉK?#ISPS Tovább gyengült a prágai értéktőzsde Prága, március 13. A mai forgalom kezdetén úgy látszott, hogy a lefelé irányuló tendencia megszűnt. A konterminnek a londoni pénzpiacról érkezett nyugodtabb jelentések alapján eszközölt fedezései átmenetileg köny- nyebb árfolyamemelkedéseket idéztek elő, úgy hogy a nyitás könnyebben javult, de legalább is jól tartott árfolyamok mellett ment végbe. Mivel azonban később a még mindig erős tartózkodás következtében nem jelentkeztek újabb vásárlók s kedvezőtlen jelentések hatása alatt üres leadásokat eszközöltek, az árfolyamok ismét esni kezdtek. A tegnapi erős árfolyameséshez viszonyítva a mai esés lényegesen nyugodtabb volt, csak kevés esetben állottak be ismét érzékeny veszteségek. A legnagyobb veszteséget ismét Hernyók szenvedte el, a kulisszértékek szilárdabb kezdet után gyengültek. A bankpiacon osak minimális változások történtek, ugyancsak a beruházási piacon, ahol ma elsőizben mutatkozott ismét áruhiány. Az ipari részvények piacán esett: Hernyók 130, Solo 70, Cseh-Morva 40, Berg és Hűtlen és Rothkosteletzi 30, Ohamotte, Budweisi Sör és Rézmüvek 25, Északi Vasút és Wattén 20, Dux-Bodenbachí, Sohellier és Prágai Vas 15, Apollo 13, Nestomitzi, Aussigi Vegyi, Zettli- tzi, Cseh Kereskedőkuli és Pozsonyi Kábel 10, Egyesült Gyapjú 8, Skoda 7, K öli ni Műtrágya, Prágai Téglagyár, Brünmi Gépek 5, Rolhau-Nendek 4, Karborundum és Prága— Duxi 3 koronával. — Javult: Északi Vasut-él- vezeti 50, Merkúr 30, Svetovar 20, Tejipari 10, Nyugatcseh Szén és Kinizsik 5, Orion 3, Olle- schaui és Kővárik 2 koronával. — A bankpiacon Nemzeti Bank 25, Pilseni 10, Zsivno és Cseh Union 1 koronával esett, mig Cseh Ipari és Slovenska 1 koronával emelkedett. — A beruházási piacon a kassai részvények 3.5, a népszövetségi és liszt kölcsön 5 fillérrel esett, a két beruházási 10, a konvertálási ős konszolidációs 5, a 6 százalékos negyedik 2.5 fillérrel javult. | HMM-IBB a hajbetegségek és kopaszodás tökéletes gyógyszere. || m ?s§í a korpadzast. GUI hajhullást* GilSf. hajkepzodest. Kapható minden drogériában, gyógyszertárban és parfümériában, valamint a ioképviseletnél.