Prágai Magyar Hirlap, 1929. február (8. évfolyam, 27-50 / 1950-1973. szám)
1929-02-09 / 34. (1957.) szám
4 A Bodnár-pör margójára Kcletszlovcnszkó, február 8. Letört egy karrier. S hogy tört le? Nem egy narancshéjon csúszott eL Mi lett volna neki egykét narancshéj? De úgy felgyűltek már a torlaszok, hogy tovább haladni már ő sem tudott. Nem, még ő sem, ő a nagy ö, akiben rettenetes energia és ambíció halmozódott össze. ,.M:Ilen idők, millen idők", — mondaná boldogult Pod- maniczky Frigyes. „Sic transit glória mundi" mondjuk mi a latin költővel. Ki hitte volna, ha rágondolunk a múltakra? Mint a legtöbb a mai közélet exponensei közül, úgy bukkant fel 8 is Zemplénben. Mindjárt a fordulat után tönt fel az alakja Gálszócsen. Vékony szakadozott ruhában, igen viseletes cipőben, melyből a lábujjak már kezdtek kikandikálni: igy jelent meg először. Ki lehet ez? Ilyen kérdéssel fordultak egymáshoz az emberek? Senki se tudta. Pedig Gálszécstől nem messze van Kelecsény, de ő ott járt valahol a budapesti, majd a debreceni egyetemeken, ott szippantott a magyar kultúrából. De azután a metamorfózis hamarosan megtörtént. Rövidesen elegáns ruhák kerültek az ifjú urra és a hivatalban is mihamar kezdett érvényesülni. Pár év múlva, már mindenki tudta, ki az a Pod- nár? Hiába volt csak referens, hiába álltak felette főnökök, ő volt az ür a hivatalban. Még a főnökei is rettegtek már a hatalmától. Mert csak egy szót kellett szólania: a főnök ur át volt helyezve, vagy el volt csapva. Ez volt az aranyideje Bodnárnak. A népgyüléseket ő rendezte, ő irányitotta. A fő korifeusok, Szlávik, az akkori zempléni zsupán, Stodola és a többiek már nem a főnökökkel tárgyaltak, de vele, nála szálltak meg, tőle informálódtak. És ezt a fényes szelepet mind csak azért folytathatta, mert elsőrendű politikai ágens volt. Hogy dolgozik e a hivatalában, elvégzi-e a hivatali teendőit, azt nem igen nézték. Ez az idő volt az, amikor a familiá'át is magasra vitte, a bátyjából bírót csinált, rettegett bírót a községben, főharcost az agrárpártban. Kapott is érte egy nagy trafikot, meg egy kis maradékbirtokot. Dehát jól mondja a példaszó, hogy a baj soha sem jön magában. Amint a Juraj pozíciója megrendült: Jánost is magával rántotta. Elúszott a trafik, a föld, minden, minden. Millen idők! Gálszécs és vidéke, most már igazán lélegzethez juthatott. Mert hát az ördög sohasem a szik. Ahogy nácselnik lehetett, mikor már a verebek iá mindenfélét csiripeltek: úgy még akkor is. mikor már a börtönben ölt, — akadtak, akik hitelt adtak a szavának: „Leszek én még Gálszécsen nácselnik!* ‘Hát most már valÓ6zinilleg nem lesz. Nagy megnyugvás szállhat a becsületes emberek keblébe e karrier letörésénél. Hej, Istenem, mikor még magasan ragyogott a napja, mi volt errefelé? Amikor a terror minden eszköze a kezében volt. mi ment e tájon? Hogy keresték sokan a kegyeit és hogy pattogtatta az ostorát azok felett, akik nem keresték. XV. Lajos, a napkirály, mehetett 4t a népek között oly fölényes öntudattal, ahogy ő Gálszécs uccáiu lépkedett. Sok ablak megnyílt és kedves női fejek bókja hangzott Bodnár felé. Meggörnyedt alakok, földig emelve kalapjukat, üdvözölték. Ezekhez kegyelmes is volt a napkirály. De jaj volt a gerinceseknek, a magyarság képviselőinek. Emelkedésének lépcsőjét abban látta, hogy ezeket üldözze. Az „államalkotók1* reprezentánsának képzelte magát, akinek hivatása mindent elnyomni, ami magyar. Erődökre esik több gálszécsi magyar csúfos megszégyenítése, rendőri felügyelet alá helyezéssel, a magyar iskolák, a kaszinó bezárása. Erre az időre esik a magyar hivatalnokok áthelyezése, vagy a kenyerüktől való kegyetlen megfosztása. Kéjelgett a magyarság bosszantásában. Ha véletlenül vá.ami magyar előadás volt és ő is elment ellenőrzőnek, mikor a szokott szlovák bevezetés után felhangzott valami magyar dal, vagy mi: összeráncolta a homlokát és fennhangon, persze szlovákul, igy adott kifejezést nemtetszésének: „Hallatlan, hogy mégis hallani a magyar szót.** Aki magyarra rávetette magát, nem isimért határt a bosszantásával. Egy alkalommal az egyik jó magyar ügyvéd kétszobás lakásába az ügyvéd nászéjszakáján akart katonákat beszállásolni és csak az ügyvéd rendkívül erélyes fellépése akadályozta meg kigondolt terve végrehajtását. Hyen trükköt százfélét eszelt ki a magyarok bosszantására. Millen változás, miben idők! A magyarság megrogyva bár, de törve nem, él e egyetlen tagja sem ütközött soha rendtörvénybe, egyszer se bizonyították be államellencsségét. — csak legfeljebb az tűnt ki, hogy gerinces magyarok, — s ime az „államalkotó**, ime Bodnár Juraj! Börtönben ül, öt és fél évet kapott és még. borribile dictu — államellenességgel is vádolták. Millen idők! Most egy keveset magukba szállhatnak azok. .•cik előtt Bodnár minden szava, akarata szent volt, akik vakságukban — a Juraj utján s keze által annyi bánatot okoztak százaknak és százaknak. de főként a magyarságnak. Millen idők.! Mi nő bukás. De hát ennek is igy kellett történni, az erkölcsi világ örök törvényei szerint. Aki sz* let vet, vihart arat! Még a koronák is leesnek, ha gyűlölködő, vak, buta emberek viselik. Mennyivel inkább elesnek a Juraj Bodnárok. Pedig bizonyos párthatalmasságok támogatni akarták a végletekig. Már sok-sok bűn fcllege gyűlt össze a feje felett, — s mégis, ha rövid időre is nácselnik lett, — Gálszécsen, ott, ahol előbb mindezt elkövette. A közvélemény már háborgott, de csak azért is megtették, — hadd bosszankodjanak az „irredentákMicsoda grandiózus beiktatása volt! Jegyzők, birák vezetééévol valami háromszáz ember vett részt a közebéden. Ki tudja, még miniszv tAlxIZAR* H1UIaAP? iUüíy ICÍM Uílir Ű, A dstócrácia, az önkormányzat is a közigazgatási reform — Fteisciifsann Gyula pozsanyi előadásából — súlyozzák a magyarság számbeli többségéi éít már eleve meg akarják akadályozni azt, hogy ezekben a kisebbségi járásokban a magyar és német kisebbség az ezen törvény szűk korlátái közé szorított önkoraián yzoti élletet élhesse. A demokráciának ez a gyakorlati alkalma- zása igen messze van még az igazi demokráciától Ez a Mitszaít-demokrácia hirdeti az egyenlőséget, de nem valósítja meg; egyenlő terheiket ró mindenkire/, de nem ad egyenlő jogokat; mindenütt a többségi elvet igyekszik érvényesíteni, de csak "addig, amig a kormány a többség birtokosa; megnyilatkozásaiban nagylelkű, de a valóságban önkényes; békét hirdet, de imperiáMzmusra tör; a gyöngével szemben mindig az erősebb pántján van; könyörtelen azzal, aki szembe mer vele helyezkedni; önkormányzatot igór, de minden törekvése központi hatalom létesítése, amely mindent a mairkában tart, mindenkit ellenőriz és minden szabadabb megnyilvánulást gyűlölettel fogad. Fleischmann Gyula dr. tartománygyűlési képviselő az országos keresz- tónyszociaiista párt pozsonyi országos kongresszusán németnyelvű előadást tartott „A kisebbségek feladatai az önkormányzati életben** címmel. Miután technikai okokból a közérdekű előadást teljes terjedelmében nem áll módunkban leközölni, 9 miután különben is a nagyszabású tanulmány egyes részei a szlovenszkói sajtóban már napvilágot láttak, mi alább Fleischmann Gyula dr. előadása bevezető fejezetének fontosabb részeit közöljük, amelyek érdekes és érdemleges kritikáját nyújtják a köz- igazgatási reformnak. A demokrácia együk sokait hamgoraiaitotit té- 'tefle: az önkormányzat, amely megvalósítva, módot nyújt arra, hogy minden társadalmi réteg és nemzelllségtt államban a nemzetáségi kisebbségeik a magúik alapvető kérdéseivel foglalkozzanak, szülloséglíeiteiiíltiet kielégíts ék s az álltam keretein beliül bizonyosíoiku önálló éileílst égjenek. A demokráciának azt a tétettél a nemzeti kisebbségek elfogadhatják, sőt ennek megvalósulása potltiiiiikaii küzdelmük egy fontos programpontját kelti, hogy képezze. A törvényhozólesliilietok nálunk hoztak néhány törvényt -is eddig, amelyekben itit-ofct mutatkoznak önkormányzati tendenciáik. Ezeknek a törvényeknek együk hibája, hogy nem politikusok, hanem bürokraták, tisztviselők csinálták, akiknek egész mentaLitása centrailtiszlifcus, s a parlament unaiükodó többsége csaik az áment mondotta rá. A másik hiba pedig oi'Jt van, hogy ha hoztak iis bizonyos fokiig Önkoirmányzai'ii jellegű törvényeket, amilyen pl. a szociális biztosítási -törvény, azokat nőm valósítják meg. így vagyunk az uj közigazgatási reformról szóló törvénnyel is. Élteik intve, hogy törvény- -a'Jkotósá szempontból nagyon sok kifogást lehetne emeüini ellene, az önkormiányzati életnek csak a külsőségeit valósítja meg, lényegében azonban úgyszólván semmit. Tulajdonképpen két minisztérium birtokosa minden hatalomnak: a pénzügy és a bel- ügy. Az egyik rendelkezik a tisztváselőkikied, a másaik a pénz fölött diszponál. A választolt testületek hatáskörié nem tartalmaz semmi lényegesebbet. Apró, ikis kérdések illették beutalva a járási képviselőtestületek részére és nem sokíket nagyobb az országos képviselőtestület munka- és hatásköre. A lakosság sem nyer sokat. Ment a tendencia nyílván valóan az, hogy az állaim minél több terhet átruházzon eszeikre az önkormányzati szervekre, amelyeket különben az állaimháiz'.airtá'sinak kellene vjiseilnie. így tehát, ami látszólagos hozzájárulásit kapnak az önkormányzóid" testületjeik az államtól, azt fölemésztik azok a terhek, amiket egyidejűleg az autonóm testüLeiieilcre ruház át az állami kormányzás. Az egész törvény inkább konlábozásoteat. mint jogokat tartalmaz, inkiább azt olvassuk benne, hogy mit nem szabad lenni, miint azt, hogy mi a tényleges joga a testületeknek. Áz országos és járást képviseletiek hatásköre a törvény szerint csupán gazdasági, amelyből a poiiliíníka ki van zárva, el van tiltva. Ezeknek a testületeknek a megválasztása, összeáll!ii'.iása azonban tiszíán politikum és az uraílkodó kormánypártoknak kizárólag az volt a törekvése Szlovén szik ön, hogy az urailmaí bistosiifeák a maguk szamára. Ehhez jogalapot adott a törvény azon szakasza, amely kimondja, hagy „az országos és járása képviseítotok tagjainak kétharmadát a választóközönség választja, míg a többi tagokat a gazdasági, kulturális, nemzetiségi és szociális viszonyokra való tekintet bet a kormány nevezi ki szakemberekből.*' A törvénynek ezt a részét a kormánypártok arra használták főt, hogy a maguk pozícióját még jobban megerősítsék és a kisebbségi járásokban a 'kisebbséget — a magyarságot és a németséget — gyöngítsék. így történt azután, hogy a szlovenszkói országos kép visel őtesilüiletbe egy etilen magyar, vagy német emberit sem neveztek ki és a tiszta magyar, vagy német járásokban nem a kizárólag német, vagy magyar nemzett érdekeket szolgáló kereszt é n yszocialiista, magyar nemzeti," vagy szepesi német párt jelölt jetit nevezték ki, hanem a csehszlovák pártok exponenseivel, vagy állami tisztviselőkkel töltötték be ezeket a helyeket, amelyek jogosan és törvényesen bennünket illettek; volna meg. Ez az eíljáiráis kétségtelen és világos bizonyítéka annak, hogy a kormány politika a kisebbségeik ellen irányul, amennyiben megakadályozza őket. hogy saját érdekeiket védjék, a csehszlovák többséggel egyenlő jogokat élvezzenek, az állam életb en részt vegyeter is lehet, — suttogták egymásnak az emberek, — hát muszáj elmenni. Csak a magyarság húzódott félre. De mégis ott volt Kocsis Andris, sőt dikciót is mondott s aszonta, hogy aszonta, hogy „a magyarság nevében". Millen idők! Oxigén. nek. Ha a törvény maga biztosítaná látszik a kisebbségek jogait is és megadja nekik a Lehetőséget arra, hogy az önkormányzat tényezőivé váljanak, a hivatalos kormány politika megtalálja a gyakorlati eszközüket, amelyekkel ezt meg tudja akadályozni. Mi nem kiiváhju11* azt, hogy egy szlovák járásban magyar, vagy német nemzetiségű egyénekeit nevezzen ki a kormány a járási képviselőtestület tag iáiul, — de az ellen mégis csak föl kell emelnünk tiltakozó szavunkat, hogy egv-egy tiszta magyar, vagy német járásban csehszlovák tagokkal ellenFARSANG Irta: MÁRA 1 SÁNDOR Budapest, február eleje. A naptár farsangot mutat Halak jegyében vagyunk, s ha igaz, ez az a hónap, mikor a város csörgősapkát nyom a fejébe és mámorosán tántorog. Ezzel szemben azt látjuk, hogy a naptár hiába mutat akármit, a város nem nyom semmit a fejébe, s ha tántorog, hát nem a mámortól tántorog. Soha hidegebb mámort, mint ez a pesti farsang. Kedvenc lapomban én is olvasom a báli tudósításokat, meg hogy kik voltak ott, s mert nem ismerek senkit a városban, a tudósitó tollával után vázolt toalettek színéből következtetek csak a pesti farsang színeire. Rózsaszín és fekete, hátul hosszabb, mint elől. A pesti farsang, igaz, soha nem ment ki az uccára. (Talán nem is volt diszkrétebb, mint a külföldi farsang, csak tuíyimutyibb és tehetetlenebb.) Külföldi lapokban látom, hogy még Drezdába is bevonult Karnevál, kövéren és óriási söröskorsóval a kezében. Mindenki a maga fazonja szerint bo’dog. Párisban, Nizzában, Kölnben, Berlinben micsoda szin a farsang, micsoda csiricsáré lobogása és csicsergő kereplése a mesterségesen fűtött életkedvnek! Állami intézmény! Emlékszem a nizzai karneválra, mikor az egész partlakosság ott üvöltött a Hotel de Vilié előtt a téren. Emlékszem egy génuai karneválra, amikor egy kövön ültem éjszaka valami téren és ismeretlen emberekkel folyékonyan beszéltem latinul, érthetetlen okokból Mi-carémekre emlékszem Párisban, mikor böjt közepén hirtelen megőrül egy napra az egész város s komoly, szakállas rádióüzlettulajdonosok néger törzsfönököknek öltöznek fel, sással övezik derekukat és vörösre pingáit arccal ugrándoznak végig a Boutevard des Italiens-en, mint a kukák, Emlékszem egy fantasztikus karneválra a kedves Kö’nben, ahol a legjobb német emberfajta él s hajnal felé rajnai borszaga volt a dóm körül mindennek és mindenkinek s ami történi arról jobb nem beszélni. Emlékszem berlini karneválokra, ami igazán olyan volt mint mikor az elefánt kánkánt táncol: PressebaPra a Zoo márvány- termeiben és zwangslose Künstler-festekre az Akademieben és Freinachtokra a Rheingoldban. Ezek már olyan görög dolgok voltak, mint a régi Bacchus ünnep, amikor egy éjszakára mindent szabad, csak egyet nem: emlékezni és másnap beszélni róla. (Pesten megvalósíthatatlan; itt minden tömegszórakozásnak legfőbb értelme, hogy másnap visszaemlékeznek és beszélnek róla: ojjé s milyen jókat beszélnek róla.) Emlékszem az arabok tébolyodott farsangjára, egy Ramadamra következő napon. Kairóban. A legkülönbözőbb dolgokra emlékszem, csak pesti farsangra nem emlékszem. Oly zártkörű, oly finom. Nem maradt vissza belőle semmi. Az ember olvassa, hogy volt ilyen meg olyan bál. pálcás ifjakkal s megnyitották a Bankosok bálját a Rácsos kapu. rácsos ab'ak cimii csárdással és Rádiós muzsikált s az előkelő társaság hajnalig maradt együtt. Hogy itt vagy ott. mulatott egy kis különítménye annak a 64.000 embernek, akik. mint olvashattuk a főváros statisztikai kimutatásában, még jövedelmi adót fizetnek Pesten. De maga a város nem mulat. A város nem farsangol. csak a protestánsok, a vitézek, a gépkocsivezetők, a felvidékiek s akik a fehér rózsának esküdtek fel. A szekták farsangolnak, bágyadtan és kölelessógszerüen, külön-kiVlön. Akinek még kedve van hozzá, az magaszőrüek társaságában tabonyo’itja a farsangot, mint egy magánügyet. Hol a pesti farsang? A farsang úgy szokott kirobbanni egy város fölött, mint valami hir*elen szenvedély. Mindenki maszkot tesz fel, hogy levethesse az álarcot, amit különben hord: mindenki álruhába öltözik, hosry végre azt Öltse fel. ami vágyainak jelmeze; mindenki elmegy a felelősségei elől egy éjszakára felelőtlennek. Pestnek nincs karneválja, mert az nem elég előkelő, ahogy nincsen operabálja, mert ahhoz nem vagyunk elegen igazán gazdagok és előkelőek. A pesti farsang a kasztok apró kínai falain belül bonyolódik le, kiki a párjával a nincs meg az életben, az emberek nevelésében és természe'ében a feszítőereje annak a naiv életkedvnek, ami más városokban egy éjszakára a maszka lep’e alatt fegyelmezetlen jókedvben dobál ösrese az uocán mindenfajta embert. Csak nem képzelik? * Már a maszka se jó, már ezért se, lehet. Pest nem az a város, ahol az igazi. Angyalföldtől a Városligetig világító álarcosbálnak feltételei vannak. Ja, ahol mindenki állandóan valami maszkával járkál, a fölény, az előkelőség, az isoiatios, a löbbet-tudás, a mártegnap-tudta maszkjával, a szörnyű „ugyan kérem, nekem mondja'*? — legyintéssel, itt senki nem elég naiv ahhoz, hogy egy éjszakára közvetlen lehessen, senki se eléggé biztos a dolgában ahhoz, hogy egy éjszakára megengedje magának a leereszkedés és keveredés luxusát, senki nem elég gazdag ahhoz, hogy presz- tizs-csorba nélkül az uccán vibáncolihasson, senki sem elég tudós ahhoz,, hogy egy éjszakára együ- gyüen jókedvű legyen a nyilvánosság előtt, s nem hiszem, hogy a pesti egyetem rektora megengedhetné magának azt a luxust, amit a frankfurti egyetem rektora megengedett, mikor hajnalban a váilun- kon vittük haza végig a Bockenheimer Land- strassén az Akademie báljáról, mert járpi már nem tudott. (Különben világhírű ember, nemzetgazdaságot tanított.) Nem, Pesten nem. Minek ide a maszka? Ha itt bemegy valaki egy lokálba, vagy egy bálterembe, nem azt akarja, hogy ne tudják, kicsoda, hanem föltétlenül azt, hogy tudják, lehetőleg mindenki és azonnal tudja, kicsoda? Hogy a termen ideges morajlás fusson végig, a mindenki összedugja a fejét, s necsak azt tudják, kicsoda, aki bejött, hanem azt is, miért jött most egyedül, vagy, ha nem egyedül jött, igazában kinek kellett volna velejönnie? Pesti belépések egy lokálba.... pesti megjelenés, az a kéz a nadrágzsebben, az a ránctatan homlok s hunyorító, merev tekintet, amely azt mondja: „Atyámnak kávéültetvényei vannak Brazíliában, a Bemard Shaw-al tegnap beszéltem, aki nincs elragadtatva Hevesitől, nem bírom lerázni ezt a két Dolly-leányt, rosszul menő haria- nynüzletünket csak azért tarajuk fenn a Bank- uccában. hogy az adóhivatal ne tudjon burföldi gyómánltelepeinkről. A kis Oltóval a minap beszéltem, nagyon kedves, a térdemen lovagoltatlam, Zita rám is szólt, hogy főtanácsos ur, ne kényeztesse el azt a gyereket. Most jövők Monté Cáriéból, ahol háromszor annyit vesztettem, mint amennyit bevallók szóval jövedelmem kamatainak egytizedét. Semmi nem érdekel. Semmiben nem hiszek. Mindenkit ismerek, ez olyan terhes.** Ezek nem éreznék jól magukat a Boulevard des lta- liens-en, a viháncoló tömegben, maszkában. Még egyet tehenek föl. a megszokott, ki mi veit, állandó maszka fölé egy primitívet, a jókedv maszkját? És kinek? Hol akad a világon még társaság, amelyik úgy óhajtja, csak ennek él, hogy a kórus, ha belép a terembe, íelzugja áhítattal: „Ismerlek, szép maszk.** De mennyire ismerlek. * Ez végre is a hatvannégyezer magánügye, akik még árverelhetők a jövedelmi adó fejében. De a többi, a tömeg, szomorú, névtelen budapesti tömeg, ennek sincs farsangja soha? Ki mulat niég ebben a városban, ahol minden haldoklik, az erény éppen úgy, mint a tivornya, a jókedv éppen úgy, mint a sorsával daco'ó harag s a névtelen, sótalan, Íztelen unalom és beletörődés úszik csak a hazak fölött, mint a ritkás és utálatos februári köd. Pesti farsang, szomorú vagy és sz’ptelen, mint a böjt napjai, hangtalan, mint a mindennapok, kosztümtelen, mint a nyomor, Ízléstelen, mint a gyáva szegénység, amelyik mutatni szeretne. A részeg, aki itt hajnalban az uccán tántorog, bánatában részeg, nem jókedvében. A táncos itt presztízsből tancol, kötelességből, karrierből azért, ho-ry ő {s 0tt volt, mindenért inkább, csak nem a tánc kedvéért. A jókedv, ha ebben a városban megrázza néha csörgősapkáját, azért, teszi, hogy odafigyeljenek. Gavallérja már nicsen a városnak, csak muszáj- táucosal A pesti farsang emlékét is beragaszthatják abba az albumba, ahol a régi, híres pesti bálok kotillonjai szoronganak. Nem a „társaság** farsangját kell visszasírni, mert az elmulL De hogy a város, az élő. kin'ódó városnak nincsen már kedve arra. hogy egy éjszakára elfeledje a nappalt, ebben van valami fájdalmas, ijesztő én vigasztalan. A román lej törvényes arany értéket kap. Bu'kairesilből jölieini'iík: A szenátus elfogadta a vailiuita stabd'liraáoiójána vonatkozó törvényjavasltaitól. Egy lej törvényes éri óké 10 inillij- gnaim tiszta arany, ami zürichi árfolyam szerint 3.10 és londoni árfolyam szerint a fonttal arányba hozva 813. A stabilizációs árfolyam már érvénybe is lépett, amint eat hivatalosan iköaölltiék.
