Prágai Magyar Hirlap, 1929. február (8. évfolyam, 27-50 / 1950-1973. szám)
1929-02-20 / 43. (1966.) szám
Ijgf lebruér 20, anenta. gkvai viszi Keszthelyre, Simon papa máris heliekezdhek egy raktárépítésbe. A legjobban emlegetett 20.000 dollár s egyéb pénzértékek azonban, sajnos, mind kacsa. Erzsiké és mannája legalább nem tudnak róla. Az az egy igen, nem tudom, írtak-e róla a lapok, hogy Dolly-siaterek egyike, a Jánosi, íontainebleaui kastélyát ajánlotta fel nekik pihenésül, bármely idő tartamra. A nizzai Négresco igazgatósága pedig fülem hallatára hívta meg okéi s felajánlotta legszebb lakosztályát, amikor és ameddig csak óhajtják. Angelo mesternek a Negresco-szálló ötödik emeletén berendezett műtermébe kísérte aztán Cigollini martjuTs egész ebéd társasága JBözsikét, — ott sietett Miss Európa elé az egyik direktor, Monsieur Sartori s mutatta be neki a Negresoo elnökágazgatóját ás. Bizony, szinie álomszerű, mi mindenen ment keresztül egy hét alatt ez a leány. S most jön a nagy sláger, a francia köztár-' 3*sági elnök gratulációja után egy valamicskével Kisebb területű ország, Monaco fejedelmének meghívása. Ez ugyan egyelőre még titok volt, de mivel ma már a havas Prome- made des Angiais-n is beszélték az emberek, részletek közlése nélkül mi is írhatunk róla. Simon Sándorné persze haza szerelné már Parisból vinni a leányát, de hát, amint ezt lépten-nyomon láthatták, — emberek terveznek, ám Isten s az impresszáriók végeznek. Ki tudja, milyen magasba ivei ennek a kisleánynak útja, miit készítetnek miég részére a csillagok?... Gazsik utóda: Labayí Prága, február 19. Juriga és Tóműnek képviselőknek a szlovák néppártból való kizárása után a néppárt törvényhozói külön üléseztek, amelyen Hlinka fölolvasta Gazsik miniszter levelét, amelyben Gazsik bejelenti, hogy lemond a miniszteri tárcáról. A törvényhozói klub a lemondást tudomásul vette és az unifikáeiós miniszteri tárcára három jelöltet terjeszt elő a kor- mányclnöknck. A jclölttcrnóbán Labay Lajos dr., Fritz Géza dr. és Sivák József képviselő foglal helyet. Megnyitották a kisantant közgazdasági konferenciáját Bukarest, február 19. A kisantant gazdasági koferenciájának előkészítő tárgyalásait ma délelőtt kezdték meg a román külügyminisztérium palotájában. Az első összejövetel fél tizenkettőkor végétért. Románia képviseletében Gafencu, Éne és Radulescu, Csehszlovákia nevében Stanglor és á bukaresti csehszlovák követ, Jugoszlávia részéről Secerov és a bukaresti jugoszláv követ vettek rajta részt. Az első összejövetelről a következő kommünikét adták ki: „A kisantant ma délelőtt Összeült gazdasági konferenciáján Gafencu román delegált üdvözölte a jelenlevőket ée rövid beszédében vázolta az összejövetel célját. A küszöbönálló konferencia programjáról Secerov jugoszláv delegált, Stangler csehszlovák delegált ás Éne, a román iparügyi minisztérium főtitkára nyilatkoztak. Az első összejövetel után Mironescu külügyminiszter fogadta a delegáltakat. A legközelebbi ülést holnap délelőtt tartják meg.“ *1 , Elégedettének az agrárpárt ruszinjai Prága, február 19. A Lidové Novíny értesülése szerint az agrárpárt ruszinszkói szervezetében már hosszabb ideje válság dúl. A krízist Scserecky szolyvai járási képviselőtestületi tagnak emlékezetes ellenzéki beszéde hozta fölszinre. A válság főleg azzal magyarázható, hogy a párt ruszin csoportja ellenzi az agráriusoknak a zsidó agrárokkal való szövetségét. A ruszinok ellenzékieskedéséhez még hozzájárul a személyi harc is, amely a jövő nemzetgyűlési választásokra való jelölésekkel kapcsolatban merült föl. Általánosságban azt hiszik, hogy K ralik dr. és Sléián dr. jelenlegi képviselők helyébe más | jelölteik kerülnek és pedig ezek minden valószínűség szerint az országos hivatal vezető agrárpárti tisztviselői lesznek. Rövid időre elnapolják a sanremói magyar-román optánsfárgyalásokat San Remo, február 19. A San Remőban tárgyaló magyar és román delegációk tegnap a következő közös kommünikét adták ki: A San Rcmoban tartózkodó magyár és román delegációk elnökei súlyt helyeznek annak megállapítására, hogy egy bukaresti távirati iroda által közrebocsátott azon hir, miszerint az optánsügyben folyó tárgyalásokat felfüggesztették, korai, minthogy a két delegáció még tárgyalja a folyamatban lévő tárgyalások elnapolásának kérdését, amely tárgyalásokat a két delegáció egy közeli határnapon szándékozik újra felvenni 5 mmma A tél újabb győzelmes offenzivára indul? A magas légnyomása terület újból elérte Németországot — Minálunk a felhőzet fogja befolyásolni az időjárást Prága, feforöár 19. Az a halvány reménysugár, hogy végre-vaiahára befejeződik ez a hosszú és kínos téfl s bekövetkezik a várva- várt tavasa, tűriőfélben van. A meteorológiai jelentések szerint á tél njabb győzelmes offeneivára indult s az északi vidékekről beáramló hideg levegőtömegeik heves lökéssel szorítják vissza a kontinens délkeleti részéről kiterjedt depressziót, amely Rözépeairópában fölmelege- dést hózott s az Amerika feíől az Atlanti óceán partjának húzódó depressziót, amely Franciaország nyugati partvidékeit melegítette főL Az óffenzivára indult északi magasnyomású terület már elérte Németországot, amelynek keleti, Síksági felében újból jelentős hő- mérsókletésokikenés következett be. Áz enyhe napok Németországban megszűntek, Berlinben ina ismét —11 fokot mértek, Königsbergben viszont már —20 fokos volt a hideg. Németország észak nyugati részében szintén nagy a hideg, viszont délnyugati részében érezhető fölmelegedés következett be. Itt máj tegnap délután növekedett a felhőzet, könnyű havazás indult meg e a reggeli hőmérsékletek —6 és —8 fok közölt mozogtak. Az északkeleti irányból befelé húzódó magas! égnyomású terület délnyugati irányban tart és zónája valószínűleg Csehszlovákia nyugati felére s a keleti Alpeéek vidékére is ki fog terjedni. Ezeken a vidékeken tehát az égboltozat kiderül, a fagy újból megkezdődik. A ihágaslégnyomástt terület déli és nyugati irányban való előretörésével a tél újból stabilizálta uralmát Franciaországban is ki élesedett a hideg. Azokat a hatalmas óceáni mélynyomásu örvény- viharokat, amelyek a magaslógn yoméeu terület ellen indultak rohamra és győzelmük esetében a délkeleti mélynyomással egysüive, meghozták volna a tavaszt, csúfosan' visszaverték s északi irányban téritették el. Vlsz- szahuzódiik a délkeleti fölmentő sereg is, jó ideig ur marad az északi magasnyomású terület s továbbra is a tél uralkodik fölöttünk. Anglia helyzete a hőmérséklet frontján tegnap óta nem változott jelentékeny mértékben. Némi fölmelegedés következett be, Északi és keleti Európában változatlan a helyzet: kemény és tartós hidegek. Egy pár adat a mai frontról hü képet ad Európa általános hőmérsékleti viszonyairól: Reyikjavik (Izland) -f-5, Stomoway (Hebrid- szigebek) -f-4, Írország -{-7, London —2, Ut- sirre (Norvégia) —2. Itt magas északi szélességeken érezhető a Golf-áram melegítő hatása. De már a kontinens belsejében, ugyanezeken a szélességeken, a következő minimumokat jegyezték: Haparanda —16, Stockholm —9, Hamburg —8, Varsó —19, Pária —6, Zürich —13., Franciaországba**a legnagyobb hidegek az Alpesek tövében vannak, ahol —20 fok körül mozog a higany oszlop. Bécs — 5, Belgrád —9, Bukarest —11 minimumot jelent. Biarritzban -f-9, Flórenzben -f-3, Mes- isinában -j-H fokot mértek. A köztársaságban a hidegség! rekordot ma Troppau tartja —11 fokkal. A köztársaság különböző pontjain hétfőtől kedd reggelig a következő maximumokat és minimumokat jegyezték: Troppau —6, —16, Arvaváraija —1, —14, OLmütz —2, —13, Pre- rau —3, —13, Losonc -f-3, —9, Brünn —1, —8, Budweás —2, —5, KLattau —4, —4, a Schwarzkoppe —5, —8, a Schneékoppe —4, -7, A mi vidékeink hőmérsékleti viszonyait a közeli napokban a felhőzet alakulása szabja meg. Mivel a felhőzet szakadozik és szélcsönd uralkodik, az éjszakák hidegebbek lesznek, mint az előző napokban, a nappali hőmérséklet azonban napsütés mellett melegebb lesz. Érdekes, hogy a fagyhuTIám átcsapott Afrika északi részeire is ée a líbiai pusztát is elérte. A Kairótól 550 km.-nyire délnyugati irányban fekvő Case Siva környékét jég borítja. Röviddel ezelőtt ezeken a vidékeken bő eső esett Helyreállt a vásott forgalom Nagyarországoa Budapest, február 19. (Budapesti szerkesztőségünk telefon jel ént őse.) A vasúti forgalom jóformán teljesen helyreállt. Az államvasutaknak csupán négy vonalán szünetel még a forgalom. Valószínűleg a mai napon ezekről a vonalakról is el tudják takarítani a hótömegeket, úgy hogy valamennyi vonalon rendben fog bonyolódni a közlekedés. A Déli- vasutoni már teljesen normálisan közlekednek a vonatok. A forgalom még szünetel a Zirc— Jutás, Bicske—Székesfehérvár, Tűrje—BalatansBaatgyöíttr és « Pápa—csornai, vonaton. azonban remélik, hogy ezek a vonalak még a mai napon felszabadulnak. Érsekújvár oyomorenyhitA Gkciája Érsekújvár, február 19. (Étrseküjvári tudósítónktól.) A katasztrofális hideg az érsekuj- vári szegény lakosság között is nagy pánikot keltett. Több százra tehető azoknak a családoknak a száma, amelyeket a tulerŐs tél készület lenül ért s nem voltok abban a helyzetben, hogy tüzelőanyagról gondoskodjanak. Érsekújvár város elöljárósága a rendkivitM Viszonyokra való tok in tettel rendkívüli intézkedéseket tett s a városi képviselőtestület utólagos jóváhagyásával 800 családnak ingyen tűzifát osztatott szét.. Miután minden család 50 kg fát kapó ti, egyelőre 4 vagont osztottak szét. Azonban a tanács úgy határozott, hogy a hideg időjárás tartóssága esetén ezt az akciót a jövő héten megismétli s újabb 4—5 vagon fát fognak kiosztani. Azonkívül a város a szegényházzal kapcsolatos konyhát ideiglenesen népkonyhának alakította át, amelyben minden szegény, aki ott jelentkezett, a leghidegebb napokban meleg ebédet kapott teljesen ingyen. Holota János ds\ vároebiró referálta ezt a városi közgyűlésen. A bejelentést a közgyűlés pártállásra Való tekintet nélkül egyhangú helyesléssel vette tudomásul s a csehszlovák oldali ellenzék javaslatára felhatalmazást adott Holota dr.-nak, hogy a jövőben is legjobb belátása szerint, minden bürokratikus ut mellőzésével foganatosítson olyaD szociális intézkedésekei, melyek halasztás* nem tűrnek. Megkezdték Pozsony mellett a Duna jegének robbantását Pozsony, február 19. (Pozsonyi szerkesztőségünk t előfonj el öntése.) Pozsonyban a hőmérő higanya emelkedőben vau. A ma déli hőmérséklet —1 fok. Tegnap Pozsonyban a hőmérő a fagypont fölé emelkedett. A mai napon már megkezdődik Dévénynél a Duna jegének robbantása. A katonai hatóságok hidászokat küldtek ki Dévénybe, akik d ina mii- tál fogják a jégpáncélt robbantani, hogy a víztömegek lefolyhassanak. Élelmiszer és szén elegendő van Pozsonyban, csak a szén- etósztás körül mutatkoznak a nagy igénylések miatt bizonyos nehézségek. A szén uzsora még mindig tobzódik. Áz uzsorahivata! de- tektiveá lázas munkát fejtenek ki az uzsora letörése érdekében. A Duna vízállása lassan emelkedik. Tegnap éjjel 190 centiméter voix a vízállás, ami ma reggelre 195 centiméterre emelkedett. Hivatalos helyen hangsúlyozzák, hogy árvizveezedelem egyelőre nem fenyeget- A vonalok már késés nélkül közlekednek. A pályatestek megtisztítására kiküldött katonai osztagok ma visszaérkeztek Pozsonyivá. A íőpáiyaudvari postai forgalmai ma már Simán bonyolítják le. A forgalmi zavarok miatt a postacsomagoknak egész légiója maradt vissza Pozsonyban, amit most megkettő- »öt1. Személyzettel továblfának. A Mini kommunisták emtarabiási komédiája a bíróság előtt Az ejrabolt szocialista lapszerkesztő szomorú históriája Becsempészett kommunista előadás a rádió-stúdióban Berlin, február 19. A neukölni bíróság ma délelőttit kezdte meg a kezesen dháboritással, erőszakkal és személyes szabadság megsejtésével vádolt német kommunisták biinperé- nek tárgyalását, melynek anyagát az a jól sikerült kommunista ,4mszárcsiny“ szolgáltatta, melyet a berlini rádió-leadóállomás stúdiójában követtek ©1. Egy vasámapdélelőtti rádió- programba többek között be volt illesztve a Vorwárts szocialista lap szerkesztőjének, Schwartz Hugónak előadása. Pár perccel az előadás megkezdése előtt, mikor a szerkesztő éppen útnak indult a rádió-stúdió felé, egy autó állt meg a háza elöli. Az autóból jólöitözött férfiak téptek ki és barátságosan a kocsiba invitálták a szerkesztőt, hogy majd magukkal viszik a leadóállomásra. Az autó három utasa, Frank Károly dr., Scherliinszky és Peucke kommunista párttagok ügyes ötlettel elrabolták a szociaUsia szer- késztől, hogy azután a kommunista párt előadója jelenjen meg helyette és mondjon beszédet a mikrofonba. A terv, melyet minuciózus pnotoseággiai hajtottak végire, Teljes mértékben sikerült. A rádió kommunista beszédet továbbított s mire a stúdióban észrevették a kommunisták fura merényletét, már késő volt A kommunista per főtárgyalása ritkaság- számba menő érdeklődést vonzott. A törvényszék palotája előtt nagyobb rendőri kirendeltség állt sorfalat felkészülve arra az eshetőségre, ha valamely elszánt kommunista csoport kísérletet tenne a vádlottak kiszabadítására. A rendőri óvintézkedéseik nem bizonyultak Maottaiknak, mert a kommunisták valóban szokatlanul nagy tömegekben vonultak fel a főtárgyalásra. Természetesem csak egy kis töredéket engedtek be a törvényszék épületébe. A hallgatóság részére femtartott padsorokat szociáldemokratáik és kommunisták töltötték be, Nyomban a tárgyalás megnyitása után szólásra emelkedett a védő és tiltakozását fejezte ki az ellen, hogy a£ egyik vádlottat, Frank dr.-t, megbilincselve hozták a tárgyalási terembe. A védőd tiltakozást a bíróság nem vette figyelembe, hanem áttért a vádlottak kihallgatására. Scherlinszki, aki politikai bűncselekmények miatt több büntetést szenvedett j már el, védekezésébe azt áildjjptta, hogy az egész mtomobilos rabi óhistória, tulajdonképpen ér tátim csíny volt,, amelynek végrehajtásába őt csak azért vonták be, meri erős fizikumú, attét»era*ü ember volt Az a. revolver, amellyel a vád állítása szerint a szerkesztőt sakkban tartották, ártalmatlan játékpisztoly volt. Peucke, a kommunista párt titkára a vádlot- tak padját Lstrihünnek használta. Hdialforduett a bíróságnak s a. nézőközönséghez beszélt olyan szónoki erővel és lendülettel, mintha nem is a törvényszék tárgyalótermében lenne, hanem egy népgyülé- sen. Az elnök figyelmeztette: Forduljon felém és úgy beszél jen. Itt nem a közönség Ítél, hanem a bíróság. A vádlott tovább fújja a pártpolitikai szólamokat ée csak nagysokára jut el a rablási komédia elbeszéléséhez. Bevallja, hogy a terv az ő agyában születeti. A kommunista képviselők sorozatos rádióéi őadást akartak tartani a páncélos-cirkáló ópitése ellen. A rádió igazgatósága azonban nem engedélyezte az előadásokat. így jutott ő arra az ötletre, hogy ami szépszerével nem megy, azt ki kell erőszakolni. Schwartz szerkesztő, az elrabolt rádió-előadó ismerteti ezután az automobálos rablás történetét és megjegyzi, hogy az ő véleménye szerint a kommunisták est a banditafogást csak azért használták, hogy megszabaduljónak Frank dr.-tól, akit a pártmozgalomban más- régen nyűgnek éreztek. Frank dr. e beállítás ellen hevesen kikel és izgatott hangon jelenti ki, hegy az egész terv az ő miciativájából született és valósult meg, aminthogy élete, minden megmozdulása, terve és szándéka, csakis a kommunista párt javát célozza, A bizonyítási eljárás után az államügyész előterjesztette vádinditványát. Minthogy a vádlottak ideális okokból követték el tettüket, a bíróság figyelembe veheti az enyhítő körülményekre vonatkozó paragrafusokat. At ügyész indítványozza, hogy a három vádlóitól három-három havi fogházra Ítéljék s Frank dr.-t és Serlinszkit a fegyverviselési iHalom áthágása miatt huszonöt-huszonöt márka pénzbüntetésre. ítéletet csak a késő esti órákban hirdet a bíróság. ; — Súlyos baleset érte Budapesten Erdődy Sándor grófot. Budapesti szerkesztőségünk telefonálja: Erdődy Sándor gróf felsőházi tag az Efzsébet-köruton a síkos járdán elcsúszott t oly szerencsétlenül esett el, hogy jobb könyök' csontját eltörte. A hatvanhároméves öregurai a klinikára szállították, mert azonnali műtéti beavatkozás vált szükségessé.