Prágai Magyar Hirlap, 1929. február (8. évfolyam, 27-50 / 1950-1973. szám)
1929-02-15 / 39. (1962.) szám
8 ^RK<M^A\AGfeftR-HTRIiRP 1929 február 15, péntek. őinegyedmiíUá kilométer vasait vonal van a világon Az egy évszázaddal ezelőü megindult első vasat fényesen igazolta azokat, akik a síneken vezetett gőzerojii vontatáshoz oly nag” reményeket fűztek. Az 1825 bon özembehelyezett vasul megindítása után az egyes államok egymásután tudatára jönnek a vasúti közlekedés óriási jelentőségének s ma már 1,238.530 km vasúti vonal hálózza be földünket. A vasút őshazájából, Európából, rövidesen átkerült a vasútépítés eszméje a többi világrészekbe i«, A legjobban az Újvilágban hasznosítják a találmányi s a negyvenes években Amerikának ínár csaknem kétszerakkora vasúti hálózata van, mint Európának. Afrikában és Ausztráliában a hatvanas, Ázsiában pedig a nyolcvanas években Indult meg intenzivebben a vasutak épitése. Bár újabban a gépjármüvek versenye miatt Amerikában csökkent a vasúti hálózat, még napjainkban is Amerikának van a legnagyobb vasúti hálózata. Amerika a világ vasúti vonalainak ugyanis csaknem felét, 40 százalékát, mondhatja magáénak. Amerika 600 ezer km-es hálóza'ábó! 402 ezer km az Egyesült Államokra esik. Európában fut a földünkön levő vasúti vonalaknak csaknem egyharmada (31 százalék) Ázsiára ti, Afrikára 5 százalék esik, a maradók Ausztrália részesedése. A vasúti vonalak sűrűségét tekintve, Európa áll első helyen, melynek minden 109 négyzetkilométer területét 3.5 km hosszú vasúti vonal sze'i át. Amerikában már 1.5 km hosszú vasút esik ekkora területre. A többi világrészek ehhez képest ágén gyéren vannak vasúti vonalakkal ellátva. Az országok között legsűrűbb Belgium hálózata, négyzetkilométerenként 37 km. A fenti adatokat a Magyar Statisztikai Szemléből vettük, amely Magyarországra vonatkozóan is közli a vasúthálózat adatait. Magyarországon a vasút 1846-ban talált bevezetésre a pest—váci vonal megnyitásával. A 35 kilométer hosszú vonal üzembehelyezése után a rákövetkező évben egy újabb 126 kilométer hosszúságú vonalat adlak át a forgalomnak. Az 1848-as események gátat vetnek a vasúti építkezéseknek s csak a kiegyezés után indul meg a munka. A szabadságharc kezdetén 178 kiloméler volt az ország vasúti vonalainak hossza. Az abszolutizmus 18 esztendeje alatt kereken 2000 kilométerrel bővült a hálózat. Különösen a hetvenes évek elején igyekeztek a mulasztottakat pótolni s 1870-től 1873 ig csaknem ezer kilométer uj vonalai helyeztek üzembe. 1017-ben a magyar birodalomnak már 22.000 kilométer hosszú vasúti hálózata volt. Ebből a mai Magyarország 8.141 kilométer hosszú vasútvonalat tartott meg. Ez a szám azóta lényegében nem változott, mert a vas- Htvállalatoknak elsősorban a háborús esztendők és a forrada’mak alatt leromlott már meglévő pá- lyaénitmények helyreállításáról kellett gondoskodnia. Magyarországon az intenzivebb forgalom lebo- nyo’üására szolgáló kellősvágányu vonalakkal elsőizben az 1868. évben találkozunk. Ezek épitése terén a nyolcvanas években ész’e'betiink nagyobb tevékenységet. A háború előtti Magyarországnak j 1546 kilométer hosszú keltősvágányu vonala volt, i melyeknek 36 százalékát a békeszerzői lés folytán S elvesztette s jelenlegi hossza 989 kilométer. Magyarország vasúti vonalaiból ezidőszerint 9.16 j kilométer hálózat esik 100 négyzetkilométerre, míg a békekötés előtt csak 6.86 kilométer volt a vonalsűrűség. A „Youitg-MzoMság" Berlinbe akar kSltözni fi jóvátétel) szakértőkonferencia uj neve — Optimizmus és pesszimizmus váltakoznak — Szürke, üzleti vita Paris, február 14. A jóvá!ételi sza,kértő- ikoufieremcia zavartalanul folytatja tárgyalásait aa V. György szállodában. Az optimia- nms tovább tort, bár a német meg a francia álláspont közölt óriáfii ellentétek mutatkózták. A delegátusok nem vesztették el bizalmukat s minden résziéin továbbra ie a legteljesebb jóakarat uralkodik. Tegnap a délelőtti iiliés tizenegy órakor kezdődött s rövid détH szünet után a szakértők újra belemerültek a súlyo<3 pénzügyi problémákba. Az ütés csak a késő esti órákban ért véget. Sohaoht d'r. folytatta a német közgazdasági élet nehézségeinek föltárását s több ízben ellentétbe került Park-er Gilbert népszövetségi főbiztos vécéimén vével, aki ezermte túlzott optimizmussal mutatta be legutóbbi jelentéséiben a német birodalom közgazdasági helyzetét. Sehadhí után Revelsfoke angol delegátus^ maiid Moreaju, a Francia Bank kormányzója szóltait föl. A konferencia különben a közvélemény és a sajtó tükrében már uj nevet kapott. Miként az eb'" jóvátételt szakértőkonfe renciát általában Dawes-bizottságnak ne'vezték és produktumét Da wee-lervezetnek, úgy az amerikai sajtó, amely feltűnően sokat fog- la’kozik a párisi tárgy adásokkal, e konferenciát a „Yeumg-bizotteág kon^eirenciájának14 nevezte el. Ez a név valószínüleg bevonni a történelembe és egyezer s mindenkorra jelezni fogja a most ülésező párisi jóvátételt konferenciát ' < Francia kommentárok A ma reggeli francia lapok szerint a bizottság tárgyalásai már tetemesen előrehaladtak. A német delegáció pontosan fölsorolta azokat az ellentéteket, melyek a német fölfogás és Parker Gilbert fölfogása között fölmerüljek. Schachí dr. statisztikai adatai megingatták a konferencia résztvevőiben & jóvátételi főbiztos javaslatába vetett hitet, s az angolokat meg az amerikaiakat közelebb hozták a német felfogáshoz. Sohaoht dr. azonnal meglette inditványát és kérte, hogy a német birodalom teherbírásának figyelő mibe vételével szállítsák le a Davvee-javaatat évi annuitásait. A Pofit Párisién értesülése szerint tegnap [ este a konferencián már arról volt szó, | hogy a delegátusok átutaznak Berlinbe, t hogy ott közvetlenül győződjenek meg a német felfogás helyességéről vagy hely-j jelenségért)!. Parker Gilbert Jóvátételt főbiztos tegnap j nátha lázban megbetegedett és kénytelen az j ágyat őrizni. A francia sajtó e pillanatban nem foglal-1 kozik túlsókat a konferenciával, mert addig,; a míg a pozitiv eredmények ki nem szivá-j rágnák, a vita meglehetősen szürke és túl | szakszerű. Politikáról egyáltalán nincs sző a j szakértők között s a tárgyalás úgy bonyolódik le. mint egy nagy üzleti tranzakció. Ez Exoehsior a konferenciával kapcsolatban egy érdekes epizódot beszél el. Tegnap reggel hirtelen egy ismeretlen arc tűnt fel a konferencia ré-ztvevöi között Mivel a konferencián eddig még nem jelenlek meg az összes dele?áíusck, * a szolgáknak kezdetben nem tűnt föl az idegen s azt hitték, hogy egy elkésett delegátusról van sző. A vita megindult s a bizottság körülbelül másflél óra hosszat tárgyalt már, aim'kor a francia delegáció titkára végre arra a gondolatra intőit, hogy megkérdezze az idegien nevét. Az ismereten d-eWááis nyugodtam felelte: — A New-York Tiim-ee miurnka társa vagyok. A beismerő vabomás után az idegent ter- més59ere©°fn azorn-l távozásra szólították fel. de a francia főváros közönsége jót mulatott az eseten. éHlREK^, A PRÁGÁI MOZIK MŰSORA: ADRIA: A moszkvai vörös táncosnő. (Dolores dél Rio.) FLÓRA: A sivatag foglya. (Iréné Rich.) MVEZDA: A moszkvai vörös táncosnő. (Dolores dél Rio.) LUCERNA: A milliomosok. (Csikágó-film.) LIDO: Volga... Vo’ga... METRÓ: Denny, a boldog családapa. (Reginaid Denny.) SVETOZOR: Denny, a boldog családapa (Reginaid Denny.) G. IC. Chesierton az angol katolicizmusról „Az angoloknak ct magyar nemzet mindig kedves és rokon* volt VADÁSZ A napokat csak küldözöm, Mint szegény vadat üldözöm Nem látott senki még gyalog. Percek vad lován nyargalok Az éveim igy múltak el, Űzve, hajszolva hulltak el. Egy-ogy sebezve mo,elapult, A sűrűn, melynek neve: mólt Ezekre rácsap agaram, Sóhajom: sólyommadaram. Falu Tamá> / — Eljegyzés. Singer László Tornaijáról eljegyezte Jordán Rózsikat Járdánkázáról. (M. le. é. h.) xx Menyasszonyi fehérnemű- és ruhakelengye szükségleténél forduljon a régi, jóhirn-ovü Tausky J. Fiai céghez. Bratislava, Nyergies-ucca 7. szám. Alapítva 1846, Lordon, február eleje. (Alkalmi tudósitónktól.) Mr. G. K. Chesierton szakbolt a régi szokásokkal. A londoni becsüli, bár nem szereli a város autóbuszoktól hemzsegő j és teherkocsiktól dübörgő, szines, lenyűgöző, de (idegőrlő forgalmát s ha napi munkáját elvégezte, isiét haza, a város zajátói távolfekvő villájába a j mindennapi élet gondjait feledni. Mr. Chesierton ! csak félig londoni polgár, mert az év legnagyobb | részét Caconfieldben tölti s ha Londonba jön, akkor a Viktória-pályaudvarhoz közelfekvő ArLilié ry Hotel földszintjén egy kis udvari lakásban száll meg. Ebben a poétikusnak aligha nevezhető környezetben él ilyenkor Galsworíhy és Shaw melleti a mai angol irodalom egyik legismertebb alakja. Chesierton az iró és az angliai katolicizmus világi vezére. Négy fehérre meszelt fal. Nagy asz‘al, két Írógép. egy szék és egy fotel. Inkább iroda, mini dolgozószoba. Az aszta! előtt áll mr. Chesierton és ezzel tele is van a szoba, mert Chesierton a legkorpulensebb emberek egyike, akit valaha láttam. Pár évvel ezelőtt ő maga jelentette ki egy gyűlésen: — Én vagyok Anglia legudvariasabb embere, mert ha az autóbuszban felállók, három hölgy ülhet le. A bozontos haj és lelőgő bajusz mögött egy szellemes, szurósszemü arc néz felém, mely csak akkor lágyul meg, mikor jövetelem célját elárulom. — Oh yes, I see, beszéljek a katolicizmus helyzetéről Nagyhutáméban. Rengeteg a dolgom, de pár percre örömmel állok rendelkezésére, tessék helyet foglalni. Ezzel már veszi a fotelen fekvő kéziratosom öt és az asztalra teszi. — A brit katolicizmus három, látszólag heterogén elemből áll. E ső helyen az arisztokrácia néhány számottevő családja említendő, mely a Tudorok üldözése és az anglikán milieu ellenére változatlanul kitartott a római egyház melleit. Az arisztokráciának ez a része a társada’mi és politikai konzervativizmusnak, tehát a tory gon- do’atnak a megtestesítője. A brit katolicizmus sulypon'ját azonban tudvalevőleg az Írek képezik. Ezek mnnnpsag már nemcsak Dél- és Közép- Irországban laknak, hanem áthajózfak Észak- Ang’iába is, ahol angolokkal és skótokkal keveredlek. Ez a magyarázata, hogy ma különösen Larcashireben számos katolikus család él. Az ir po’ilikailag a tory gondolat ellenpólusa. Mint Macii és társa cégé Zsolnán, me’y cég minden érdeklődésre szívesen felvilágosítást nyújt. A pozsonyi képviselő Procházka P. Ferenc, Kórház- ucca 9, sz. közép- és kisexisztencia, a demokratikusabb eszmék hive, mely néha a szélső radikalizmus határáig megy. — Az angol katolicizmus harmadik csoportját a megtértek alkotják — ezek közé tartozom én is. Politikailag ez a csoport nem egységes. Jómagam és személyes barátaim egy uj politikai filozófia kiépítésén dolgozunk, melyet distributizmusnak nevezünk. Mi átmenetet képezünk a szocializmus gyors, erőszakos és igazságtalan vagyonfelosztása és a vagyonok kevés kézben való akumulálása — bizonyos fokig a tory gondolat közölt. Célunk egy kompenzáció létrehozása, mely a krisztusi gondolathoz közelebb áll. amit talán önök keresztényszocializmusnak neveznének. — Hogy az áttérések száma az utóbbi időben mire vezelhelő vissza? Erre csak egy válasz lehet: Kétezer év alatt vallások, szekták százai alaku’tak és Hintek el. Szociális teóriák vetődtek fel és mondtak csődöt. Jelenleg a bolseviki és szocialista gondolat erjed, bár ma még szilárd és erős alapon nyugszik. Magában az anglikán vallásban is nyi t ellenlétek vannak a high és low chureh hívei között. Rendszer a káoszban — ez az, ami után sok angol vágyódik s ezt a rendszert és egyöntetűséget a római egyház keretében meg lehel találni, mert kétezer év viharai ellenére ia változatlan maradt — A katolicizmus megerősödésével párhuzamosan azonban a spiritiszták száma ia megnövekedett. Ennek oka szerintem részben ugyanaz, mint a katolicizmus térhódításának: a mu'andóság útvesztőjéből kivezető utat találni. A múlandóságot itt azonban érzékelhető phenomen-ok akarják gyógyítani s a rendszeresség természetesen teljesen hiányzik. A spiritizmusboz vezető ut nem a logika, hanem az érzés. A világháború nagy családi katasz'rófák okozója lett s az özvegy, árva, vagy menyasszony ily módon próbál elhunyt szeretteivel értekezni. Chesierton ellial'gat. A „pár perc" már rég elmúlt s az asztalon az ,,Il!ustraled London News44 heti revlew-ja várja befejezését. — Csak annyit akarok még megjegyezni — mondja Chersterton, mialatt kikisér az előszobába —, hogy a magyar nemzet mindig kedves és rokonszenves volt előttem. Anglia pedig különösen szereti Magyarországot, mert az egyetlen nemzet, mellyel soha semmi baja se volt. We never had any trouble wi'h Hungary. Egy kézszoritás és az ajtó becsapódik. A parlament tornyában hat órát üt az dóra. Pár perc e megint az autóbuszok és jármüvek végtelen sora között találom magam. De itt az íiz'et és államhivntalok ködőa. rideg negyedében Róma egy északi katonája áll őrt, * Figyelem! Menyasszonyi ke Ángyéit, báby kelengyéit un lehérn műit Jegfttfányosabban Salamon Sándor cégnél, Bratislava, uj cm Lörinckspu u. 15 sz. alatt szerezheti be — Sa át készítmények, mérték zsermfe — Mennyit ér egy szép és fiatal francia asszony lába? Párisbó! jelentik: Egy a maga nemében egyedü'álló polgári keresetet tárgyalt tegnap a párisi bíróság egyik polgári tanácsa. Ismert di- vaíáruház fiatal főnöknője, Leguen asszony volt a panaszos, aki keresetében nagyösszegü kártérítést követelt a sebószorvostől, aki szépitőoperációt hajlott rajta végre, rendkívül szerencsétlen kimenetellel. Az asszony nem találta elég divatosnak és nyúlánknak az alakját, főképpen a lábainak formáját, ami a divatos méreteknél vastagabb volt. Orvosaihoz fordu.t tanácsért s ezek azt ajánlották neki, hogy operáltassa meg a lábát, mert operatív utón lehet csak elérni azt, hogy Lábainak alakja karcsú legyen. Egy sebészorvoshoz ment. aki végrehajtotta a kívánt operációt. Pár nappal utána azonban vérmérgezési tünetek léptek fel, amelyek mindjobban elhatalmasodtak, úgyhogy az asszony lábát tőből amputálni kellett Leguen asszony a szerencsétlen kozmetikai műtét miatt anyagi kárt érit ést követelt az orvostól, aki azonban a kérést nem teljesítette. Az asszony erre a bírósághoz fordult panaszával. A tegnapi főtárgyaláson a bíróság nem tudta megállapítani, hogy az ampulárió szüksége műtéti hiba következtében állt-e elő. Ezért a tárgyalást és az iléletkihirde- tést nyolc nappal elhalasztotta. — Négy nemlétező férj furcsa ha’ála- A miami-i egyetem négy diákkisasszonya nagyon egyhangúnak és unalmasnak találta a folytonos tanulást. Elhatározták, hogy egy kis utazást tesznek, mivel pedig pénzük nem volt, egyszerűen felkéredzked- tek az országúton az autókra. Az amerikai országúton különösen is érvényes az a szokás, hogy ha a kocsin hely van, a géppel egyirányba haladó gyalogos embert fel szokták venni — különösen ha az i'lető leány és csinos. Így vándorolgaioíl a négy vállalkozó szellemű ifjú hölgy Cleveland felé. amikor eszükbe jutott, hogy szüleik aggódni fognak értük. Távira'ot küldtek hát haza, amelyben közölték hozzálaríozóikkal. hogy férjhez mentek és férjeikkel nászúira indultak. Ismét elmúlt pár nap: a leányok néhány kellemetlen tapasztalat után arra az elhatározásra jutottak, hogy beszüntetik utazásukat és hazatérnek Ismét sürgöuyöz- tek szüleiknek, hogy jöjjenek értük, mert rab'ó- lámadás következtében mindenüket elvesztették, férjeik pedig meghaltak. A szülők természetesen leányaik segilségére mentek,-de már elutazásuk előtt meg'ettck a feljetentést a rendőrségen a gyilkos országúti banditák ellep. Két napon át egész Amerika rendőrsége lázasan kereste azt a rablóbandát, amely Florida partvidékein négy- fiatal férjet gyilkolt meg, mig végre kiderüli, hogy a reményteljes urak nem ha'hatlak meg, mert hiszen soha sem él’ek A szülők még a hatóság félrevezetése rrvatf való büntetést is lekö- nyörőgték és igy a négy leány tapasztalatokban gazdagabban és kicsit szégyenkezve tért vissza az egyetem padjaiba. \ ntajryar intelltoen* eh nélkfllffzbetctlen bírálja a Kénes íét A* angol szénbányák helyzete a legutóbbi ilzJetévben iámét nagymértékben rosszabbá dóit Londoni híreik szerint 11 millió font sterlingre becsülhető az angol szénbányák 1928 évi vesztesége. i Szenzác'ős tűzoltóké ;zh!ék I bemutatása Pozsonyban ÜÜrdnkes oltási kísérletek a Villamos Vasút telepén uj találmány segíts égével Pozsony, február 12. j A városi vallamosvasut igazgatóságának udvarán a Dapokban igen érdekes kísérleteket mutatlak be 1 arra vonatkozólag, hogyan lehet egyszerű, de célszerűen megkonstruá t ön mű köd 1 ollókészülékkel legyőzni a. tűzvész'detmet. Az eredmény nagyszerű voll s a jelenlevők közül mindenki meggyőződött afelől, hogy a „GUME‘ cégjelzést! önműködő oltókésziilék, amely a prágai Moskobijnik cs társa cég gyártmánya s elmaradhatatlan kelléke minden tűzoltó szertárnak. A kisérlelek az összes á’lami és községi hivatalok referensei elölt folytak le, akik az oltókészülék teljesítőképességéről a legnagyobb elismerés hangján nyilatkoztak. A bemutatott készülék teljesítőképességét és kivitelét illetőleg az összes hason ó találmányt jóval felülmulja. Az oltási próbákon azt szemléltették, minként lehet óriási autóbuszon támadt tűzet néhány pillanat leforgása alatt minden emberi beavatkozás nélkül, tisztán forró levegő segítségével elfojtani. Az autóbusz egész motorját benzinnel öntötték le, úgy gyújtották meg. A lángok alig csaplak fel, a iüz máris el volt oltva. Egy másik kísérlet közben a készülék a tüzet, úgy mint egy égő gyertyát, egyszerűen elfujta. Acetilén gáztüzzel is folytattak kiesérletet s az eredmény változatlanul gyors és megbízható maradt. Egy 3X2 méteres méretű fafömböt kátránnyal és benzollal öntöttek le, alig lobbant fel a tűz, azonna’ eloltották automatikus utón. A kísérletek meggyőzték a kiküldött referenseket arról, hogy megbízhatóság, hatás lekin'etében a készülék egyedülálló és teljesen ki van zárva, hogy szükség esetén egyszer is csiSiörtőköt mondjon. V . , A készülékből kicsapó olfósngnrak '■minden savtól mentesek és a fecskendczés a tprgyakbah mint képek, szőnyegek és régiségek sfemmi kárt nem tesznek, | A készülék szlovenszkói és ruszinszkói Vezérképviselete és egyedárusitási joga a* Aul°a»obiü*