Prágai Magyar Hirlap, 1929. február (8. évfolyam, 27-50 / 1950-1973. szám)
1929-02-02 / 28. (1951.) szám
Mai ssámunlc 1f attfal ^vni. évf. 28. (1951) szám«Szombat Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, A SzloveTlSzkÓi és ruszinszkói ellenzéki pártok Szerkesztőség: Prága Ü„ Panská ulice negyedévre 76, havonta 26 Ke ; külföldre: nrrnilnnín 12, II. emelet Telefon : 30311 ~ Kiadóévente 450? félévre 226, negyedévre 114p Főszerkesztői puuiiKUi nufjuup/u Felelős szerkesztő; hivatal: Prága 11., Panská üli 2/111. — Tehavonta 38K& Egye* szám ára 1*20 K6 DZURANYl LÁSZLÓ FORGÁCH GÉM iefon:30311. - Sürgönyeim: Hírlap, Praha Mérleg Irta: PÉTER MIH&LY Nagyon gyakran szoktak hivatkozni a csehszlovák nacionalisták arra, hogy ők az itt lakó nemzetiségekkel — beleértve azokba az egyházaikat is, — méltányosabban bánnak, mint a régi Magyarország az ő nemzetiségeivel és azok egyházaival. Hogy mi ebből az igaz a római katolikus egyház itteni magyar részével szemben, arról majdnem naponként olvasunk e lap hasábjain. — Ami aztán minket, magyar reformátusokat illet, arról difíic-ile satiram non seirere. Csak mi is merjük igazán azt a mostoha bánásmódot, akik a református egyház ügyeivel hivatásunkból kifolyólag elég gyakran foglalkozunk. E rövid cikk feladata csokorba kötni ezekből néhány virágot. Egy kis mérleget állítunk fel. Az állam megalakulása után, mikor még szirénhangokra volt szükség, hogy a református egyháznál megnyugvás támadjon, a referátus akkori vezetője Simkovics, egy olyan tartalmú levelet intézett, Révész Kálmán dr. református püspökhöz, hogy csak végezze be. a református egyház a szervezkedés munkáját, biztosítja egyházunkat az állam nevében, hogy mindazon jogokat élvezni fogja, melyeknek a magyar állam kebelében birtokában volt, s élvezendi majd mindazokat a segélyeket is, melyekkel a magyar állam támogatta. A szervezkedés megtörtént, az egyházmegyék, az egyházkerületek, az egyetemes konvent megalakultak, 19251-ban a törvényhozó zsinat i* megkezdhette működését. Csak magának a zsinatnak a történetéből is kiviláglik, hogy úgy bánt-e az itteni kormány a református egyházzal, mint a magyarországi, hogy igaz-e az, amit Sim- kovios a kormány nevében ígért. A zsinat megalkotta a törvényeket, ugyanis a Magyarországon több századon élvezett autonómia fogalmából következett ez — természetesen mindenütt figyelemmel az állam törvényeire, felügyeleti jogaira. A törvénykönyv tizenkét példányban fel.terjeszte- tett. De miután a kormánynak nem volt ínyére, hogy a törvénykönyvben autonómikus jogaink következetesen kidomborittattak, a munkálatot meg nem erősítette. Hogy miért nem erősítette meg, nem fektette le írásban, hanem azzal érvelt, hogy ily írásos indokolás helyett jobb is volna, ha a kormány és az egyház egy közös bíróságának a kezébe tétetnék le az előkészítés munkája. Már maga ez az eljárás is törvénytelen és a magyarországi kormányoknál sehol sem tapaszta’ha- tó metódus volt, ami miatt a következő konvent tiltakozott is. A magyar kormányok ugyanis oly esetekben, midőn az alkotmányozó zsinat és köztük egyes kérdésekben véleménykülönbségek merültek fel, ezekről mindig a zsinatot leiratban ér- tesitették, melyre viszont a zsinatok mindig felirattal feleltek. Ezeket a történeti okmányokat minden zsinat a törvénykönyv függelékébe dokumentumként fel is vette. Hogy a csehszlovák kormány nem igy járt el, annak csak az volt a világos oka, mert nem akarta okmányszerüleg meg- örökiteni, hogy mennyire tiszteli ö a református egyház autonómiáját s mennyire lépett örökébe az autonómiánkat megbecsülő magyar kormányoknak. Mi történt azután? Miután a református egyháznak különösen papi köreiben eleitől fogva volt egy töredék, amely úgy gondolkozott, elég helytelenül, hogy a tradíciókhoz való ragaszkodás csak „okvetetlenkedés“ a ez az „okvetetlenke- dés“ késlelteti a sebek gyógyítását, — a református egyház konventje, hogy az elégedetlenséget csillapítsa, belement ebbe a kormánykivánság- ba, a törvénykönyvet visszavette b a kormánnyal való tárgyalásokra a kebeléből egy egyént kiküldött. Mikor ilvmódon a tárgyalások megérlelődtek, most januárban egy éve a zsinat Pozsonyban ismét összeült. Már itt éreztük, hogy mit tesz az, feladni az ősi tárgyalási formát, de a kényszer ur lett felettünk. A zsinat azután valóságos kötött marsruttával végezhette tanácskozásait. A megbízott egyes pontoknál kijelentette, hogy ha ezt a szöveget az előterjesztett formában meg nőm szavazzuk, a kormány a törvényt meg nem erősíti. Különösen szembetűnő volt ez a szlovák egyházmegye ügyénél, amelyet a fenti okok miatt a zsinat többsége meg is szavazott, holott ez ügyben már előbb alkotmányosan keresztülvitt népszavazás volt, mely elutasító vala. Ilyen kényszerhelyzetbe a magyar kormányok a református egyházat soha bele nem vitték volna, a kényurUtfrial az ul miniszter eln$k Svehia benyújtotta lemondását — Az uj Ssaralnyelni! kinevezése holnap jelenik meg a hivatalos lapban — Megmaradnak az összes miniszteiek Prága, február 1. A cseh esíi lapok egybehangzó jelentése szerint a köztársaság elnöke Utlrzsal Ferenc nemzetvédelmi minisztert nevezte ki Svehia utódává és az uj miniszterelnök kinevezésére vonatkozó államfői kézirat a hivatalos lap vasárnapi számában fog megjelenni. Ezzel a hosszú hónapok óta húzódó miniszterelnöki válság pillanatnyi megoldást nyert, ámbár információink szerint Udrzsal miniszterelnöksége, akinek kinevezése az ilyenkor szokásos kabinctalakiíás nélkül ment végbe, csak átmeneti jellegűnek tekinthető. Udrzsal nem uj ember a cseh politikai életben. Már a háború előtt előkelő szerepet töltött be a bécsi Reiclisrath cseh csoportjában és a háború után három kabinetben ö töltötte be a hadügyi tárcát. Hosszú politikai múltja dacára nem mondható róla, hogy valami nagyon erőteljes politikai egyéniség volna és még kevésbé, hogy Svchlának r'unek a tipikusan „koalíciós** miniszterelnöknek egyenértékű ntőda lehessen. Az uj miniszterelnök helyzete különben már azért is nagyon nehéz, mert nem állott módjában munkatársait megválogatni, hanem a régi kabinet valamennyi tagját cn bloc kell átvennie, ami súlyos tehertétel, mert hiszen az eddigi miniszterek közül többeket már hónapok óta politikai halottaknak tekint a közvélemény. Azt a körülményt, hogy a köztársaság elnöke Udrzsalt nem egy uj kabinet megalakításával bízta meg, hanem egyszerűen az eddigi kormány élére nevezte ki miniszter- elnökké, úgy kommentálják, hogy az adott körülmények között a kabinetalakitás hosz- szabb időt, talán több hetet is igénybe vett volna és teljes erővel kirobbantotta volna a koalíciós pártokban uralkodó személyi ellentéteket és személyi ambíciókat, aminek következménye esetleg a cseh-némctszlovák koalíciónak: alkotó részeire való bomlása is lehetett volna. De az államfő által választott megoldás nem fogja megszüntetni a koalíciós pártok már-már hisztérikus gyűlöl! ödését, nem fogja áthidalni az egyes pártokon belül mutatkozó személyi antagónizmust és nem fogja a mai koalíció életét biztosítani. A koalíciónak a parlamentben csak igen csekély többsége van és ez a többség is illuzórikussá vált az országos és járási választások óta. Az uj miniszterelnök e°-vik legelső gondja tehát az lesz, hogy kormányának gyönge hadállásait megerősítse. Minden jel arra vall, hogy ö is, az államfő is a cseh nemzeti szocialisták útját akarja egyengetni a kormányba és ezért számolni kell azzal, hogy rövid időn belül Bencsen kívül a nemzeti szocialistáknak egy másik bizalmi embere is helyet kap a kabinetben. Udrzsal azonban téved, ha azt hiszi, hogy ezzel biztosította kormányának létét, meri a nemzeti szocialistáknak a kormányban való részívétele a széthúzás eddisri momentumaihoz még egy további centrifugális tényezőt fűzne. Amikor a német agráriusok és keresztényszocialisták, majd a szlovák néppártiak bementek a kormányba, mindnyájan azt hangoztatták, hogy e lépésükre az készteti őket, hogy a kormány polgári alapon áll és nekik kötelességük támogatni azt a rendszert, amely a szociaMBwaBgsBBgaa nak hirdetett magyar kormányok ilyen demokrata gesztust soha sem használtak, nem a magyar református egyházzal, de még a görögkeleti egyházzal szemben sem, melynek autonómiáját tudvalevőleg mindig tiszteletben tartották. De a református egyház ezt a békát is lenyelte, hogy a törvénykönyv mielőbb tető alá jusson, s az egyháznak, ha megnyirbáltam is. legyen törvénye. 6 az a sok mindenféle panasz, amelyet némely körök a szerintük renitens egyházi hatóságokkal szemben tápláltak, megszűnjék, — s az egyház a béke jegyében dolgozhassak. íme, ennek már egy éve és a törvények most sincsenek megerősítve. Ha a kezdő lépést felemlítjük, — 1923.-at, — ennek immár hét esztendeje. Erre semr volt példa a magyar kormányoknál, mert tudott dolog, hogy mikor a zsinat és a kormány között a törvény szövegére nézve a megegyezés megtörtént, a megerősítésre alig kehett várni néhány hétig. Mikor kerülhet a református egyház a törvényes helyzetbe, ha ez igy megy tovább? De ez csak egy dolog. El sem lehetne számlálni a kormány mostoha, rideg eljárását a református egyházzal szemben, ha mindenre ki akarnánk terjeszkedni. Az egyetemes konvent, mély a ref. egyháznak legfőbb közigazgatási szerve, mely legközelebbi szemlélője a kormány cselekedeteinek, szinte állandóan bosszankodva kénytelen dolgozni. Minduntalan érzi torkán a fojtogató kezet. Itt van a két évről visszatartott s annyiszor felhányt államsegély, az 1919—20 évi. Vájjon volt-e valaha eset Magyarországon, amelyet a nemzetiségekkel való mostoha bánásmód iskolapéldájául szoktak emlegetni a csehszlovák sovén politikusok, hogy valamelyik nemzetiségi egyház papságától, teljes egészében, minden igazi ok nélkül milliókra menő államsegélyt egyszerűen elkobozzanak? Ha az idők folyamán ott valamelyik paptól, vagy tanítótól megvonták is az államsegélyt, az csak bírói Ítélet után, beigazolt ál- lamellenesség után történt meg. Ott van a teológiának kérdése. Hogy Losoncon van egy ilyen intézetünk, az csak azért történik, mert a református egyház áldozatok árán is fenn akarja tartani. De az is bizonyos, hogy egyetlen fillérrel Bem járul az állam a fenntartás költségeihez, holott ez törvényes kötelessége volna; holott a magyar állam milliókat kitevő pénzösszegekkel támogatta a különféle nemzetiségű egyházak iskoláit. Ám a r losonci teológiát nemhogy segélyezné, hanem még ! annyit sem tett meg, hogy törvényességét elismer- j né, s ha be nem záratja, annak csak az az oka,! mert az intézet, amint hallani, a protestánsok világszövetségének védelmét élvezi. Ne beszéljünk tanítóképzőről, amely nincs, amely miatt iskoláink jó része tanító nélkül áll.. A magyar kormányok sok-sok milliót fordítottak nemzetiségi képzőkre. Emlitsem-e azt, hogy törvényen alapuló közigazgatási államsegélyünk, melyet a magyar kormányok mindig pontosan és tisztes összegekben utaltak ki, melynek célja volt a közigazgatás fönntartása, az egyházi adókkal sok helyen túlterhelt hiveken való némi segités. a papi özvegyek nyugdíjintézetéhez való hozzájárulás, — amelynek törvényes voltát az itteni kormányok is elismerték, — a szükséglethez képest még mindig nevetséges összegben folyósít;atik, ami miatt papi özvegyeink évi 1500 (egyezerötszáz) korona segélyben részesülhetnek csak. Nem tudom, hogy ily közigazgatási és nyugdijintézeti hozzájárulást élvezett-e a magyar kormánytól pld. a görög-keleti egyház, de ha nem élvezett is, — a milliárdokat kitevő állami eredetű püspöki és káptalani jövedelmekből, amilyenekkel a ref. egyház sohasem rendelkezett, aminek némi ellenértékéül nyerték a reformátusok az úgynevezett köz- igazgatási államsegélyt, elláthatta úgy a közigazgatást, mint papi özvegyeit. íme néhány illatos virágból összeállított szép csokor. Nagyon sok virágot fűzhetnék még bele, hiszen az egyetemes konventnek az egyes tárgyakban a kormányhoz intézett fölterjesztéseire adott válaszok majd mind ilyenek. Mert némely föliratra a kormány vagy egyáltalán nem is válaszolt, vagy nevetségesen válaszolt. így például érdekes a kormány leirata arra a fölterjesztésre, amelyet a konvent hozzá oly irányban intézett, hogy a magyarnyelvű növendékeknek magyar nyelven szabadjon a vallást tanítani. Az ungvári egyház panaszából kifolyólag ment föl ez a felterjesztés, ahol az állami középiskolákban, mint más középiskolákban is, nem engedik meg a reformátusoknak a hittannak magyar nyelven való oktatását. ' Mi volt a felelet? „Ha ezt megengednék a magyaroknak, a többi más nemzetiségűek is előállhatnának azzal, hogy nekik is szabad lpgyen saját nyelvükön tanulni a hittant.*4 Mintha íuszin, szlovák,1 cseh nem a maga nyelvén tanulná! Tessék, ez egy kormányleirat! Vájjon volt-e eset a megcsufolt magyar éra alatt, hogy a kormányhoz ilyen felirattal kellett volna fordulni a nemzetiségi egyházaknak, mikor tudvalevőleg mindenik saját nyelvén nyerte a hit igazságaiba való bepillantást. De ha lett volna rá példa, ilyen, minden komolyságot nélkülöző feleletet adott volna-e rá az a kormány? De nem folytatom, mert máris nagy bukétát kötöttem, pedig ezer virágot tudnék még szakítani. A reformátusoknak van egy templomi énekük, mely az Isten jóságát dicsőíti, mely igy hangzik: „Uram, ezer nyelveik kellenének számba, jóságod csodáit hogy vehetném számba.** Nekem is ezer nyelvre volna szükségem, hogy mindent elsoroljak a velünk szemben gyakorolt bánásmódról, melyet mérlegre helyezve ilyen eredményre jutunk; a sovénndk hirdetett magyar kormányok minden nemzetiséggel szemben az osztóigazság szerint jártak el, ők nem tettek különbséget magyar és más nemzetiségű között, a magyar felekezeteket nem favorizálták a többiek rovására, csak azért, mert azok nem voltak magyarok, sőt sokszor megfordítva történt; ellenben eddigi szomorú tapasztalataink igazolják, hogy a magát demokratának hirdető csehszlovák kormányok, a magyar, köztük legelsősorban a református egyházat, ahol csak lehet megrövidítik, csak egyért, csak azért, mert magyar. S ezt itt demokráciának, jogegyenlőségnek, igazságnak hívják s azt mondják, hogy itt konszolidáció van. LAUFER $., Bratislava Ondrejská 11., Tel. 29-22.
