Prágai Magyar Hirlap, 1929. január (8. évfolyam, 1-26 / 1924-1949. szám)
1929-01-01 / 1. (1924.) szám
T 6 192$ január 1, Vedd. PETERDl ANDOR ŐSANYÁM Én ősanyám, ki mess&e keleten Vígan daloltál künn a réteken S virágok közt tündöklő ég alatt Virág voltál, nyíló virág magad. A kacajodtól trillázott a távol, Voltál cédrusnövésü, szép meg bátor, Olyannak lát'ak emlékem falán: A messzi mnltból édes ősanyám. Voltál nomád s vad tengervíz fölött .Napfény és szél szoborrá ötvözött Ki hivő, szent és Istennel beszél, Ua körülötted orkán feketéi. Gazdag voltál-é, vagy koldus szegény? Élté! a dúsak sótlan kenyerén? Rabszolga voltál, királylány talán. Találgatom rég porié ősanyám. Milyen lehettél. Isten tudja csak. Szelíd, merengő, szilaj, mint a vad, Én nem tudóin, de érzem magamon. Hogy énekelni szerettél nagyon. És szeretted az erdőket sziklákat, Hol merész röptű vad sasok tanyáznak: S szerelmes szív vert a bordád falán: Magamon érzem ezt mind, ősanyám. Lásd költő lett kései unokád, Ki átlépte a századok sorát És bánatod kap zengést lelkemen, A. te visszhangod minden énekein. Áldott jóságod bennem lüktet itt S ha járom a szenvedés vermeit Te vagy velem, jó szellemed talán Én drága, nomádleikü ősanyám. A gondolatom hozzád, visszajár. Mint ősfészkéhez hu vándormadár S mikor a nap kél messze keleten. Te gyújtod arra én képzeletem, Ha szélben és viharban baktatok, Hallom mögöttem nyögő sóhajod S a porszem, mely szemembe száll, falán A te porod és igv találsz ma rám. Érted könnyezve áldott ősanyám. „ . W 9RA6A R,, ü SASI A iEtlOlNCi Rimaszombat, december végén. j Amíg szlovenszkói városaink közül Kassa és j Pozsony inkább irodalmi központként emlegetett j nevek voltak. — Komáromot már inkább mint I festők és grafikusok városát szokták omle- ■ getni. — Rimaszombat ugyan még nem ! vívott ki ilyen epiteton ornans-t, de a „Szlovénéi sskó szive“-ként emiegetet város, Palócország fö- j városa szintén nem szűkölködik a magyar müvé- 1 szét munkásaiban, akik a vidéki magyar város j különös levegőjében több-kevesebb sikerrel pró- j bálnak maguk köré egy müvészlelküknek megfe- ! lelőbb atmoszférát teremteni. | Kisebbségi életünk tiz esztendeje alatt — a po- : litikai és kultúrpolitikai m'ozgalmakat leszámítva \ — ebből a kis városból már számos szlovenszkó- : szerte ismert név szállott föl az akácfás piac poros, tikkasztó levegőjéből, í Mintha a kisváros százados hosszú álomból éb- j redne s lelke uja-bb frisseséggel dobná ki magá- i ból a szép akaratát mai gyermekeiben. *■ Valaha se volt magtalan et á levegő: innen indultak a zenitre a költők közül Tompa Mihály, •művésznőink közül Blaha Lujza, és itt született ugyancsak az első magyar szobrászművész, Feren- , czy István is. Mikszáth és Pósa itt diákoskodtak j s mindig szeretettel gondoltak Gömörország szék- • városára. * \ Vegyük csak sorra az írókat: itt született 8 éle- j te jelentős részét is itt élte le a szloveneckói ma- j gyár irodalom egyik legelismertebb neve: Györy 1 Dezső, az „Ujarcu Magyarok" és a „Láthatatlan Gárda" szerzője, aki jelenleg is rimaszombati lakos. Ugyancsak itt született s itt élt a jelenleg katonáskodó Szombathy Viktor, akit mint ügyes ifjúsági irót ismernek Szlovenszkószerie. Rimaszombati asztalosmühelyben fogja a gyalul az „Egyre borusabb napok" lelkes öreg magyarba: a költő Telek A. Sándor. ] Itt írja hangulatos asszonyos novelláit Holécyné | Jaczkó Hona, akinek a férje maga is festő és szob- J rász ember. Népszínműveikkel tették magukat ismertté as I J öregebb irógenerációbó! Pá! Gyula és Horváth Zoltán, akik közül az utóbbinak több tudományos t munkája is megjelent, s akik ma is szoros nexust Í tartanak fenn a modern fiatalokkal. Ezek közt meg kell emlitenünk Orbán Jankát, akinek most sajtó alatt lévő verskötete a „Vá- j gyak útvesztőjében", komoly eseménye less a cő■Irókbac amúgy j* szűkölködő itteni irodalomnak. Kishonthy Samunak legutóbbi kis verskötete óta szintén számos hive van szükebb pátriáján kivül is. S ha ezek mellé a nevek mellé hozzávesszük még az újságírótok itteni forgatóit, akkor a névsor csak bővüL • De esek mellett a nevek mellett, akik a tollal a kezükben szolgálják a magyar kultúrát és művészetet, van rimaszombatnak egy kisebb és ke- vésbbé méltatott csoportja ie: etek nem a szavak, de a szin és forma művészei. Ezekről akarunk tulajdonképpen megemlékezni Idesorozh&tnók a képeivel s szobraival egyaránt előnyösen ismert Holéczy Miklóst is, ha rajztanári hivatásánál fogva ma már inkább a pedagógus nyugodtabb g elvonultabb életét éli is. De pár esztendeje még csak, hogy az átalakulás után Rimaszombat lett a képzőművészetéről ismert városok egyikévé: gokan lesznek, akik azt is tudni fogják, hogy abban az időben, mikor egy három-négy müvészlélekböl álló gárda határozott müvészéletet s elevenséget vitt be a kisvárosi miliőbe, akkor ezeknek kezdeményezésére született meg tulajdonképpen » Szlovenszkói Képzőművészek Egyesülete is. Ennek a gárdának a vezetői Makovifs Jenő festőművész, Korányi Zoltán, az országszerte előnyösen ismert Foto Lux fényképészeti mflintézet megteremtője, és Benkovits Gyula voltak a lelke, aki utóbbi nem csak mint újságíró, de mint elsőrangú karrikaturisfca is komoly értéli. Mellettük nőtt fel a jelenleg Londonban tanulmányúton lévő Rimái Tóth Sándor is, aki komoly grafikus Ígéret, * A szenzációként szétkapkodott „Sportrevü" korszakából és az akkor egymást érő kiállítások bo hóm hangulatából ma már csak két fixpont ma radt meg a jelenbe, ami nem emlék: két műterem: a Mátrai-Markovits Jenő és % Korányi Zoltán műtermei. Meglátogattuk őket még & karácsony előtti lázas munkában. Makovifs Jenő egyike azoknak *s Igazi m&~ gyar festőtehetségeknek, akinek részér® a sors nem a könnyű érvényesülést, de a nehéz és fokozatos munkát adta- osztályrészül, amíg méltó óríékelólüket megkapják. — Tagja a háborutjárt generációnak, maga is rokkant, Tavalyi olaszországi turnéja óta szorgalmasan dolgozik. Szimpatikus tehetség, aki a tudást és a müvészösztöni szerencsésen egyesíti magában s talán csak szülővárosához való ragaszkodása és szelíd, a tülekedést kerülő természete az oka, hogy nem megy társaival Róma, Berlin és London fórumára. Ezekről a társairól mesél s közben újabb képeit aé« zem. Érzéke van a kompoziciók iránt & különösen a palóc paraszt és a palóc élet illusztrálásában ót meglátásában, valamint a felsőgömöri Garamonti szlovákok fejtésében szinte specialista. Ezekkel a képeivel, amikből pompás tehetség sugárzi^, a budapesti tárlatokon is megállná a helyét s ma ezekkel a témákkal bizonyára egyedül volna. A budapesti Nemzeti Szalón most kérte be gömőri palóc és szlovák képeit kiállításra. A Foto Lux látogatott műtermében most nagy a sürgés-forgás. Korány! Zoltán képei mindig olyan művészi nívón állanak, mint a legjobb fővárosi atelierek munkái. És ez az izig-vérig mü- vészhajlamokkal átitatott lélek ért is ahhoz, hogy lelkét belevigye munkáiba. Saját készítésű gépein és saját kitalálásu eljárásáival olyan felvételeket produkál — nem a sablónos kenyér-képeket értem, de azokat, amelyekből egy-kettő otl: van műterme előszobájában — amelyek megragadják a szemlélőt. S emellett nagy művészetbarát: már a háború alatt is magas elismerésekben részesítették azokért a nagy szervező erővel megrendezett kiállításaiért, amelyekkel a m«*gya? hadirokkant művészeket segítette a nagyküz':ii- séghez. Egy, a fordulat után itt megrendezett első szlovenszkói festőmüvészkiállitással vetette meg az alapját s adta meg a gondolatát a Szlovenszkói Magyar Képzőművészek Egyesületének is. Munkájában lelkes társa és segítője felesége is. Művészi képei annyira keresettek, hogy pl., csak egyet említsünk: Mécs Lászlónak ismert arckepét, mely fehér reverendában ábrázolja a költőpapot, Korányi Zoltán készítette. Ha ez a műterem fővárosban lenne, a mester nevét egy ország ismerné.. Kisvárosi müvészéletrő! akartunk beszámolni De ilyen nincs. Csak művészek vannak. Művészek, akik a kisváros levegőjében, poros akácok, havas uccák és locspocsos átmeneti idők szürke forgatagában vágynak a világba és talán maguk sem tudják, hogy a nagyvilágban jobban menue a dolguk, mint itt, ahol nincs müvészatmoszféra, még itt sem, ahol ennyi tehetséges müvészvénáju ember él s alig egy-kettő, akinek meg fog adatni, hogy megtalálja a maga igazi helyét. Tisztelet és megbecsülés a kisváros művészeinek. (b. euj Megbízásból veszek és parcellázok birtokot mindéül nagyságban. Vaskó, Nitra, 4 mai s mikor néhány lépés múlva a kutya felvert egy fácánt s az lassú, szép íveléssel felrepült a lombok fölött s barátom megriadtan kapott a puskája után, én is meglapultam s egy moccanással sem akartain segítségén© jönni a fácánnak, a másik két állat, az ember és a kutya belém oltották saját indulatukat. Az ember lőtt, a fácán továbbszálii. Nem talált a lövés. A kutya visszafordította a fejét, ránézett a gazdájára, aztán nagy kanyarodéval kifutott a rétre, otthagyott bennünket s elment. —- Tudod most and a 'baja? ... Megvet, amért nem találtam! Barátom nevetve mondta ezt, de éreztem rajta, hogy érzi, ihogy a kutya előtt rö&télli magát. — Egyáltalán ez a Don, ez nagyon önérzetes és kritikus lélek. Egy földbirtokostár- samé volt, tőle kaptam. Ő kénytelen volt megválni tőle, mert nem bírta el kritikáját. Egyszer az történt vele, hogy igazságtalanul megbüntette. Akkor a kutya megsértődött s otthagyta a mezőn, hazament s többet nem ment vele vadászatra. Mikor ment kifelé, a világért fel nem ült volna a kocsira 6 már egészen reménytelen volt, hogy valaha hasznát tudja venni. Akkor eljött hozzá a fivére, aki jó vadász, a kutya éjijei beszökött, mint a múlt éjjel hozzád s az ágya alatt aludt. Másnap, mikor mentek ki a vadászatra, a gazdája kocsijára nem ült fel, de a sógoréra igen. Kimentek, s odakint is messze elkerülte a saját gazdáját, ellenben a sógor, már tudniillik úgy tekintem a dolgot, mint ő, a Don; a kutya sógornak tekinthette a vendéget. Szóval a vendégnek szívesen hajtott. Azt mondja egyszer a sógor a testvérének: „Te álljunk be ide a kukoricásba s ha a kutya felver valamit, én nem lövök, te lőjj rá.“ ügy ie volt. A gazda lőtt. talált. A kutya ránézett $ megbocsátott neki. S mivel a vendég többet aznap nem vadászott, ott maradt a gazdája mel- leít. Attól kezdve aztán ki is ment véle a vadászatra mindig, de állandóan szekirozta a gazdáját. Elromlott köztük a viszony s Isten őrizzen, ha nem talált, olyan megvetéssel bánt vele. hogy nem bírta tovább, elcserélte velem a kutvát valamiért. Vétem aztán nagyon összetalálkozott, mert, én szenvedélyes vadász vaoyok ugyan, de bűt kulhíremkor. i'-’mi immkával is forinlkozik. már nem olyan abszolút vadász, mint azok az ősemberek, akiknek m az éfetSüvaiésa. Egyre nagyobb figyelemmel néztem a Dont s kezdett előttem megnőni ennek a vizslának az egyénisége, a jelleme, sőt a szerepe. Most egy nyúl ugrott ki -a bokorból s elkezdett futni a mezőn. Jól puskalövésre adta miagát, de barátom a beszélgetés miatt nem volt lövésre készen s eleresztette a nvulat. Don felnézett rá, aztán elkezdett futni- a nyúl után. — Don! Don!... — kiabált a gazda — Don! Fuj Háás, fujhász, fujház! Zurürík! Zu- rüdk Don! Nem hallottad, jössz vissza rögtön! — kiabált neki magyarul, németül harsányan, dühösen, inig a kutyát végre vissza tudta téríteni. Sántítva jött vissza. — No nézd a gazebet — mondta barátom —■ egyszerre eszébe jutott, hogy fáj a lába. A kutya úgy sántított, öröm volt nézni. A gazdája azonban nem örült Azt mondja: — Már látom, evvel is úgy járok, minit az elődtjével, a régi Donnal. Meri ez a harmadik Don kutyám. Az elődjével ti z-f izén k ét évig vadásztam, akkor aztán már kibiihatatlan kényes lett, meg is öregedett nem tudtam ! tovább használni s odaaxft-affi apósomhoz nyugdíjba. Ott aztán a szegény öregeket valósággal terrorizálta. Ott élt náluk penzióban s olyan volt, mint egy kényes generálás, aki hozzá méltatlan körülmények közé került. Már az is sértő volt reá, hogy tehén isMi lóban kellett aludnia. Reggel jött a konyhára, kaparta az ajtót, ugatott, de addig nem reggelizett, mig a szemét ki nem mosták. Akikor aztán csak azt az ételt ette meg, amit ő akart. Évekig élt az öregurékmál s 5 volt a ház ura, mindennek úgy kellett történni, ahogy ő alkar la. Díványon feküdni, csak szobáiban ebédelni s más efféle kívánsága veit számtalan. De nagyon szerették, mert igen kedves állat volt, ha jó kedve volt... Egyszer körvadászat vélt abban a határban s mégegyszer ki vitt em. Nagy tél voM. Egész idő alatt hűségesen és remekül dolgozott, de már öreg volt s kimerült. Mikor éjjel hazajöttünk, az öreg Don nem volt sehol. Nagyon megijedtem e sajnáltam s fáklyásokat küldtem ki, hogy keressék meg. Hiába keresték, nem találták meg sehol. Csak harmadnap lelték meg egy hófúvásban. Lefeküdt és beásta magát, bekaparta magát hóval s ott fagyott meg. Mint a hős a csatatéren akart meghalni. Lassan megtelt a íogolygyüiíő-szij, már öt fogoly, hat fácán lógott benne a kocsi oldalán, a bakon is két nyúl feküdt s elhatározr •túli, hogy hazamegyünk ebédre. A kutya újra odaugrott, fel a lábunkhoz. Megint az a komédia volt vele, nem lehetett csak a legnagyobb erőszakkal a bakra parancsolni. —Nem szeret a dögök mellett— mondta a barátom. — Nézd meg, mit csinál. A kutya mérgesen mászott fel a bakra s úgy helyezkedett el, hogy a döglött nyulakhoz még a szőre szála se érjem. — A legelső Don nevű kuiyám is érdekes eset vélt. Egy barátomtól kaptam ajándékba, egy gróftól. Egy évig volt nálam s nagyon rendesen viselte magát ,igen megszerettem. Egy év múlva történt, hogy a régi gazdája, eljött hozzám s amint megjelent, a kutya 'rögtön hozzárohant. Azt látni kellett, azt a boldogságot, ahogy örült neki. A nyakába ugrott s egy percig el nem maradt tőle. Mikor kimentünk vadászni, mintha én nem is lettem volna, egyáltalán nem törődött velem, csak a régi gazdájának szolgált s azt úgy meghatotta, hogy mikor elment, a kutya a.nv- nyira sirt, hogy meghatotta s kért, hogy adjam vissza neki a kutyát, ad helyette egy másikat. Odaadtam. Küldött is helyette egy másikat, egy nemesvérü küllföldi vizslát, az volt a második Don, amiről az elébb beszéltem. Mikor hazaértünk, a kutya tornászott a kocsiról, odaáll! elébünk s tátotta a száját — Tudod mit akar?... Az asszonyának dicsekedni ... Ha így hazajövünk, részt leér a •zsákmányból s azt ő visza az asszonyának. Adtak neki egy nyulat, azt ő a szájába vette s sántító lábbal ment vele előne. Most már megint fájt a lába, alig bírta cipelni a nyulat, de bevitt© s letette a háziasszony lába elé. aki megveregeife a nyakát. Akkor egy nagyot ugrott, szaladt a konyhába, ahol kimosatta a száját, amely tele volt vérrel s tollal s mikor megtisztálkodott, bejött s lefeküdt a lábunk elé s csöndesen hallgatta az ebédelőtti d'isfeu Hálásokat Mélyen meghatott g valami csöndes, meleg iszeretetet éreztem az állattal szemben, akivel igv találkoztam a 'munkában, a barátságban, és valami tökéletes lelki életben. Legnagyobb választék, karácsonyi-és újévi- ajándékokban garantált legolcsóbb bevásárlási forrás. Szükségletének beszerzésénél 50 %-ot takarít meg, ha az // Első szlovák ékszer , arany- és ezDstárugyámál Frostig Testvérek, Bratislava Mihály utca 6. vásárol. r Vidéki művészétét Patócország fővárosában
