Prágai Magyar Hirlap, 1929. január (8. évfolyam, 1-26 / 1924-1949. szám)
1929-01-20 / 17. (1940.) szám
10 ^^CGAI-A^ACitA'ö.-HlKLJ® 1929 január 20, vasárnap. Megbéhiilt mosoly Irta: Rudolf Schuster (Leipzsg) Amikor az alkony fagyos fehérségéből a műterembe lépett, üresen taláílta. A három magas, keskeny ablakon áttörő hó rideg fénye élettelen, kísértetiesen merev formákat vetett a falra. Egyedül volt a kékes fényben elfüggönyözött szobrok, állványok és csupasz kőtömbök között. Nem fogadták, mint máskor, a lámpa meleg narancsfénye, a kandallóban sistergő hasábok vörös lángolása a falakon, állványokon és emelvényen. És nem borult rája mindenek fölött a szerető ember gyengédsége és boldogságának reszkető öröme. A helyiség ridegen fogadta. Fájdalmas érzés vett rajta erőt. amikor most a narancsszínű fény kigyulladt tévetegen és hidegen a nagy dermedtségben. A letakart szobrok visszahúzódtak. amelyek még az imént fenyegetőeh meredtek rá. Szavak hatoltak fülébe, az öreg szolga szavai, amelyeket ez mindjárt beléptekor félénken, zavartan mormogott. — Uram elutazott. Nem is tér vissza többé, attól tartok. Utazása célját elhallgatta. Lelkében súlyos teherrel távozott. A szavak megtörték az öreg szolgát, mintha rája is nehezednék az a teher, amely gazdáját nyomta. Az asztalon, az álló lámpa mellett fehér boríték támaszkodott egy finomművű terrakottaszoborra. Verena reszketett a leleplezéstől, amelyet a fehér papír rejtett magában. Az eljárás rej'elmes titokzatosságától mglepetten valami vészt sejtett. A félelemtől megbénultan vetette le keztyüjét és feltépte a borítékot. ..Kegyetlen valami éreznünk, milyen tehetet- nek vagyunk a sorssal szemben. De az az okos, ha beletörődünk. — Tudod, hogy már régóta bajlódtam a szememmel, amely belefáradt, ha arról volt szó, hogy a vonal tisztaságát és valamennyi vonal összehangzását a maguk összeségében vizsgáljam-. Hogy szememre fátyol borult és tekintetem biztonságát és élességét megzavarta, ha kezem munkáját ellenőrizte. Tudod, hisz te mindig aggodalommal nézted. Most azonban az orvos kimondta ítéletét. A diagnózis könnyűnek és biztosnak látszott. Szemem tompa és, érzéketlen lesz a kivüiről jövő ragyogó, színes és tomboló élet iránt. Örök éj borul rám. Súlyos dolgot mondtam, de még súlyosabbat is kell mondanom. Még nagyobb fájdalmat kell okoznom neked. De nem tehetek máskép. Előled menekülök, hogy bevalljam! Nem anyagi okokból szökök. Meg tudnánk abból élni, amit müveimből szereztem, amelyek révén hírnévre tettem szert. Lehet, hogy uj források fakadnak majd éjszakámban, talán hallhatóbban törnek elő az élet titokzatos, rejtelmes hangjai, amelyeket csak meg kell ragadni, hogy szavakra váltsam. Talán költő leszek. Talán bennem is — ami vakoknál gyakran megtörténik, annyira kifinomodnék az érzékelés, hogy kezemnek csak a vonalak nyomán, kellene haladnia, amelyek a kövekből kibontakoznak, hogy a keletkező mü tiszta képét lelkembe véssék, amelyet aztán épugy tudnék megítélni, javítani, mintha látnék. Nem, nem, mindezek a mérlegelések nem nyomják el azt a kínos érzést, amely azt az elhatározást érlelte meg bennem, hogy a te életedből eltűnjek. És ez a gyötrő, kegyetlen érzés — a szégyen. Meg fogsz engem érteni? Nem arra gondolok, hogy szánalomra méltónak tűnök fel, mert vak vagyok. Egyre csak azok az esetlen, tapogatódzó, bizonytalan és tehetetlen mozdulatok lebegnek előttem, amelyekre a vakok kárhoztatva vannak. Mindig arra a hatásra gondolok, amelyet az én tehetetlenségem váltana ki a te különleges, pompás szépséged mellett. Ez az ellentét elviselhetetlen és nevetséges előttem. Az emberek szánnának, ha lálnák, hogy vak nem élvezheti és dicsőítheti szépségedet. És az ő szánalmukban szemrehányást éreznék. Lehet, hogy gondolataim képtelenek és meg- vetendők. De a művésznek abból az érzéséből fakadnak, hogy groteszk komikum rejlik abban, ha tökéletes szépség kerül a testi tökéletlenség mellé. Bocsáss meg .. Verama nem olvasta tovább. Leejtette a lapot, vértelen, elfehéredett ajakkal. Féktelenebből, mint kedvese megvakultán érzett fajdalma,' féktelenebből és megrázóbban szakadt rá a fájdalom, melyet szerelmének elárulásán érzett. Minden szava korbácsütésként hatott rá, széttaposta érzését, fojtogatta lelkét. Annyira elhatalmasodott rajta a kin, hogy ilyen külsőséges, megalázó vergődések közben nem látta viszonyuk gazdagságát és felbonthatatlanságát? Feledte, hogy ben- nök két olyan ember nőtt eggyé, akik egymástól nem válhattak el anélkül, hogy önmagukat meg ne semmisítenék? Hisz nem mondhatták, hogy ez a gondolat ebben az órában egyiktől, vagy az az érzés vagy sóvárgás abban az órában a másiktól indult-e ki, Közösségünk tökéletek és elválaszthatatlan volt, sőt végzetesen természetes és szükséges. Erről meg volt győződve. — Visszavezetem őt magamhoz és önmagához. Mosoly virult ki fehér, megmerevedett vonásain. Ez a mosoly az anyának mosolya volt, aki tudja, hogy gyermeke nem lát belsejébe, mert látja sze- reletének határait. Pedig az ő szeretete határtalan. A XlX-ik század vizitkártyái Irta: 3(rúdy Qyula Ferenc József ólomkatonái ELMENNI n. Mária Valéria ólomkatonái, amelyeket Ferenc Józsefnek krisztkindlibe ajándékozott egy régi wallsee-i karácsonyon, unokák, gyermekek társaságában, vidám, a népszokásokhoz híven, feldíszített karácsonyfa alatt (amely karácsonyfáról nem hiányzott még az a színes, kék, piros, zöld, arany-papirosból való lánc sem, amelyet otthon szokás készíteni a legjobb háztartásokban is, amikor házi csirizzel ragasztják össze a láncszemeket, diót, mogyorót, almát otthon aranyoznak, a házi- süteményeket, mákospatkókat is kirakják a karácsonyfa közelébe, hogy az esztendő legszebb estéjének meglegyen a valódi családi-illata), mondom, Mária Valéria ólomkatonái eljutottak Pestre is, Szemere Miklós ur áldozatkészségéből, aki ha valamely furcsaságra, extraságra kellet pénzt adni: nem fukarkodott a gumiszalag pattogtatásá- val, amelyet bankóval tömött bugyellárisán alkalmazott. A készpénznek, a mindig jelenlévő bankónak, az állandóan tömött bucrvellárisnak varázsát szinte babonásan tartotta Szemere Miklós, sohase maradt úgynevezett forgó-tőke. alvópénz, azaz magyarosan mondva: ,.piz“ nélkül, amelynek beszéde helyett a kutya csak ugat. Nagyqn értette a nyomban, készpénzben adott ajándék, borravaló, jutalom varázsát, mert a másnappal minden jószándék megavasodik. Azonnal fizetni: ez volt az elve egész életén át és voltak bankjai Budapesten és Bécsben, ahol még vasárnap is, üzleti órán kívül, a nap bármely órájában kifizették utalványait. Kölcsönt soha sem kért életében, adós nem maradt, minden szolgálatot megjutalmazott, soha sem tartotta számon, hogy kinek mennyi pénzt adott, azoknak a dolga ez, akik a pénzét elfogadták: íme néhány „titok** a híres gavallér életéből, amely gavallér életről legendákat szőttek már a régi, jómódú Pesten is.) A gumiszalag a bugyeüárison jókedvűen pattogott, amig a becsi ügynökök mind megszerezték mását az ajándékoknak, amelyeket Ferenc József jóhusban lévő, rózsaszínű tagos, tipikusan bécsi- szépségű, legkisebb leányától, a lenvirágszemü Mária Valériától kapott. A „császár** viszonzásul igazgyöngyöket akasztott a leánya rózsaszínű nyakába, amely nyakon a magos galléru mosó- bluzok egyenruhás komolysággal feszültek, mig telt kezéről alig hiányzott a félujjas takaritó- lcesztyü, amelyeknek segélyével a legraffináltabb pávatollas, kócsagos, müvirágos Makart-csokrok- ból is ki lehetett szedni a port. Ferenc József és háznépének háztartásából nem hiányozhattak Makart Jancsi bécsi művész alkotásai. A bécsi elszegényedett gróf, aki Szemere körül ügynökösködött, paripát, bort, jótalálkozást szervírozott: az ólomkatonákért az osztrák-magyar bankból való papirosokat kapott és hosszabb időre megtelepedett egy pesti szállodában, bécsi borbélylegényt hozattak a kedvéért, aki bajszát, haját megfelelő módon tudja kezelni, az elmagyarosodott belvárosi fiákeresek megint lerchenfeldi dialektusban beszéltek a standjukon, ha a meggazdagodott .ágenst** közeledni látták. Ez volt a külső jele annak, hogy Ferenc József krisztkindlijének mása valamely utonmódon Pestre került. Hát itt voltak a mesebeli ólomkatonák, még pedig sokkal többen, mint ezt az első hírek után gondoltuk volna: az osztrák-magyar hadsereg katonáit is megcsináltatta ólomból Mária Valéria, amikor apjának a jóelőre kigondolt krisztkindli- vel kedveskedett. (A bécsi kereskedő, akinek tán még a mai világban is kényelmetlen volna, ha nevét megtudnák Ferenc József ólomkatonái révén: pontosan, tetszetősen, liliputialakban, de művészi gondossággal megcsináltatta az orosz hadsereg katonám kívül az osztrák-magyar hadsereg katonáit is. A burgzsandártól kezdve a gra- nicsárig, a honvédhuszártól a császárvadászig, a lampaszos riad rágó vártüzértől a „komisz** bakáig itt sorakozott fel minden fegyvernemü katona, aki az osztrák-magyár monarchia területére vigyázott. A hetyke ulánkák kékségükben megfeszültek az ólomkatonákon, mintha még játékszerkorukban is tudnák a rendet, hogy ezrediikben az osztrák, arisztokrácia ifjúsága szokott eleget tenni katonai kötelezettségének. Ugyancsak feltűntek a galíciai dragonyos-tisztek választékosságukkal, mert bizonyos ezredben borotvált, bajusztalan arcot kellett viselni; a monarchiában lévő nagy katonai bajszokat, szakállakat, bozontos hajzatokat többnyire a déli határokon nevelgették, ahová amúgy is csak káromkodni jár néha egy-egy tábornok, a tisztikarban amúgy is többségben vannak azok az öreg kapitányok, akikből sohasem lehetnek törzstisztek, mert már pályájukat „pikk auf“ kezdik, őrmesterségből lépnek elő a csapattiszli szolgálatba. És tisztkorukban az egyetlen örömük, hogy pokolban, Zágrábban, Szerájevóban, vagy valahol errefelé magyar kutyamosókat tartanak, akik helyettük is tudnak káromkodni, gorombáskodni a civilekkel. Ám a gyűjteményből nem hiányoztak a fehérköpenyeges, buzérvörös galléru testőrtisztek sem, akik nélkül a bécsi promenád nem volna teljes és ha választékos alakjuk feltűnik Pesten is: újságolvasás nélkül lehet tudni, hogy az udvar Budán van c várpalotában A honvédhuszárokon lobogott a fehér báránybőrös mente, amig a „kö- zös“ huszárok feketeprémes, buzavirágkék mentéi aranytól ragyogtak. De Szemere ur akinek figyelme mindenre kiterjedt: megállapíthatta magában, hogy a honvédhuszártisztek öltözködése a legdrágább a monarhiában szabőszámla szempontjából, mert ők a zubbonyukon is arany sujtásokat viselnek a mellükön, ellentétben a közös huszártisztek sima, sötétkék zubbonyaival, amelyeken egy dragonérnak nevezett zsinór és egyszerű paroli jelzi a lovastiszt hovávaló tartozandóságát. De e jelzések nélkül is, minden bemu'atkozás nélkül is, — miután éppen olyan világ volt Magyarországon, — nem kellett a kávéházi pénztárosnőket megkérdezni, ha az ember tudni akarta, hogy ez vagy amaz tiszti egyenruhájában mely csapattestnél, mely ezrednél s mely városban szolgál. A nevezetesebb alkalmakra, — igy például a lakodalmukra felöltözött tartalékos tisztek sem csinál'ak semmi zavart, messziről felismerte őket minden sanda civiltekintet * Hát az osztrák-magyar hadsereg fegyvernemeivel nem is volt sok baj. amikor a birodalom térképén azt a feladványt kellett kirakni, hogy mely városban miféle helyőrség van elhelyezve. Mondom, hogy egykor Magyarországon talán a vidámabb nőneveld ékben, de a jelesebb tánciskolákban bizonyosan tanították azt is, hogy a ritkább csapatlestek mely városokban vannak elhelyezve. (Utóvégre a buszárság nem győzedelmeskedhetett mindenütt, szükség volt a vadászokra, az utászokra, de a szekerészek sarkantyúinak pengetésére is. És voltaképpen a különböző differencia a fegyvernemek között csak a törzstiszti rangig számított. A gyalogsági őrnagyok, alezredesek már nem neveztettek „pocsolyakerülőknek**. És a vezérkari iskolát végzett tisztek élettörténetéből szinte örökre kPörölődnek azok a nyomok, amelyek azt mutatnák, hogy valaha bakafőhadnagyként is unatkoztak Eperjesen, vagy cigarettát töltőitek Szatmárott a hidászoknál. Csak Grácban nem volt jó a szolgálat, mert ott egész nap tisztelegni kellett a nyugalmazott generálisoknak.) De Ferenc József másodpéldányban megszerzett krisztkind'ijében, a fenyőfadobozokban papírba, mohába csomagolt ólomkatonák között ott voltak a muszka hadsereg figurái is, Szemere Miklós ur birtokában és még az ő okosságát is próbára telte, hogy minden ólomkatonáról nyomban megállapítsa, hogy a fehér cár mely ezredében is szolgál Oroszországban. Ferenc József mellett ott volt Beck báró, a vezérkari főnök, akinek mindent kellett tudni az orosz hadseregről, még ha nem is látott volna igazándiban egy Krim- kozákot. Ott voltak az Oroszországot járt katonai attasék, akik a hadgyakorlatokra is meghívást kaptak, ha a cár csapatait akarta látni, amely csapatokról Európában legendákat beszéltek. Minden lovasezrednek másszinü paripája, egyenruhája, zászlója van ... Mint valami nagy északi balett statisztériája szerepelt a fantáziákban az orosz hadsereg. Ki hitte volna valaha e tündéri látványosságról, katonai ezeregyéjszakáról, . a Szentpétervár körül elosztott' testőrhadtestről, amely Gatsc-hinától Pawlowskig a Newa partjain: dragonyos-, ulánus-, vagy huszárruhában a. cár személyes őrizetére volt rendelve, hogy valaha is megfeledkezne katonai esküjéről? A katonai térképen G-betüvel jelzett testőrezredek, még ha tüzéreknek is nevezték őket: a cári uralom mindenhatóságát jelentették. Szentpétervárott és környékén annyi testőrezrede volt a muszka cárnak, amennyi egész Galíciában nem volt együtvéve az osztrák-magyar monarchia oltalmazására. Azok a megbízható katonai térképek mondták ezt, amely egyezett Ferenc József íróasztalán a pesti fogadóbeli Szemere Miklóséval, aki nem sajnált áldozatot, hogy a legjobb helyen legjobb portékát vásároljon. Ha nagyon akarnám, a neve is eszembe jutna annak a kalandos úriembernek, aki, állítása szerint, két hivatalos orosz térképet csempészett át egy muszka generális segítségével a határon. Az egyik térképet Ferenc Józsefnek adta, a másikat Szemere Miklósnak. Szép idők! Olyan korban éltünk, mintha már régen elfelejtettünk volna minden háborút, amely a világon volt, mióta utoljára „a poroszok lőttek**: nemzedékek jöttek, amelyek azt hitték, hogy ők jobban el tudnák intézni az esetleges háborút. Nem mondhatnám, hogy Szemere ur, aki e feljegyzésekben talán néha ferde, extravagáns külsőben is feltűnik az olvasó előtt: lelkes hivő lett volna az esetleges háborúnak, habár elég gyakran hangoztatta, hogy „nem holdon a magyar**. Céllövészetre áldozott, mert az angol-bur háború eredményét méltányolta, amikor a maroknyinak mondott burok hónapokig sakkban tartották az Elmenni messze, Vissza sem jönni. Csendes estéken Álmokat szőni. Virágot tépni Szunnyadó réten. Könnyezni régi, Balga meséken. Csillagot némi Halk éjszakákon, Amikor messze Kerül az álom. Menni, csak menni, Vissza sem nézni, örök, szent tűzben Egyre csak égni. — Holtra fáradtan Lebukni végre. S jósággal nézni Mégis az égre! Kiiinits Lajos. angol hadsereget pompás céllövészeti tudásukkal. Sőt délaírikai kalapot is viselt otthon szobájában, amikor azt hitte, hegy amúgy sem jön látogatóba. Es a véletlen látogató a Paunónia-szálloda e:ső emeletén egy burkalapos, vörös garibaldiinges úriemberre talált, aki magányában azzal szórakozott, hogy a harmadik szobában, nyitott ajtó- szárnyak medett felállított gyeríyatartónak a lángját a hosszuesövü, vagy a pisztoly golyójával úgy eltalálja, hogy a gyertya nyomban elaiuujon. Az akkori éiclapok sokszor rajzoltatják őt Faragó vagy Bér karrikaturista-munkatársaikkal a svájci kányabeli Stüsszi vadásznak. És akkor jelentea.e a Szemere ur titkára, Erdélyi Gyula, öreg magyar iró, aki' egyébként Budán, a Krisztinában a Keresztények Lapja cimü hetilapot is szerkesztette, jelentette, hogy itt van egy kiváló úriember, aki éppen most készül Oroszországba, hogy az orosz viszonyokkal alaposan megismerkedjék. — Hm, — kiáltott fel Szemere ur szokásos gyanakvásával. — Talán egy kém. aki elsősorban az én dolgaimat akarja kikémlelni. Mindenesetre zárd a ládába az ólomkatonáimat, Szilveszter, mielőtt az idegent beeresztenéd. Erdélyi Gyula, ez a bizonyos Szilveszter, akit, mint más hozzátartozóit sem szólította soha a különc uraság a valódi nevén, mert nem akart kellemetlenséget okozni senkinek, ha beszélgetéseit mégis kihallgatnák, Szilveszter az ólomkalonás dobozokat elzárta a nagy utazóládába. (Volt olt már sok olyan holmi, ami csak akkor kerül megint napfényre, ha a láda megtelik és kiürítik, hogy uj csodabogaraknak adjon helyei. Vájjon hová lett a csodabogarak ládája, amelyet a magyar nábob úgy őrzött, hogy gyakran a láda tele- jén ült, mint valamely vásáron?) Szilveszter a rakodás alatt igyekezett megnyugtatni gazdáját, hogy a Muszkaországba készülődő úriember korántsem osztrák kém, hanem jeles magyar költő, aki a Henlzi-szobor felrobbantása után darabig ugyancsak rendőrségi megfigyelés alatt volt, a pesti főkapitányság csak egy költészettel és egyelj mulatságos dolgokkal is f találkozó urhölgy közbenjárására nem utasította ki a fővárosból, de óvatosságból amúgy is a budai hegyek között " lakik egy régi csőszkunyhóban, Sverteczkynél, Ligetinél, az Arabs-lónál és más ferencvárosi kocsmákban, ahol a szélsőbaloldali újságírók találkozni szoktak: többet is tudnak róla. a „Meg- váltó“ cimmel egy gyönyörű verses-könyvet irt Jézus Krisztusról, amikor Székesfehérvárott éppen Ferenc József megsértése miatt huzamosabb ideig üldögélt a börtönben.... „Vezesd be**, — szólt hirtelen Szemere ur a szöszmötölő titkárához. Egy perc múlva ötvenéves, kistermetű, ritkás- szakállu, apostolképü, kopott, de tisztaruházatu, börtönviselten hervatag arcú és meleg, lelkes, szinte angyali tekintetű, jelentéktelenségében is szin*e felejthetetlen, kékruhás úriember állott Szemere ur szobájában. Néhány ruhadarabjáról a megfigyelő tán azt venné észre, hogy egyiket- másikat kölcsönkérte a látogatás ünnepélyességéhez, igy magassarku, nőiesen szabott cipője, hímzett, fodros mellénye, de még barna kezén nőiesen, vágott körmei is gyanúsíthatok lehetnének, hogy nem tartoznak a látogató mindennapi viseletéi közé. , — Pongrátz Béla vagyok, — mondta halkan, szerényen, szinte az alázatosságnak oly szelíd hangján, amely szokva látszik ahhoz, hogy törvényszékek, bírák, börtönőrök kérdésére felel- gessen. — Milyen célból megy Oroszországba? — kérdezte Szem ere ur, aki tikára jelentése után különb, szinpadiasabb figurát várt küszöbére. (Valóban nem nagy kunszt volt becsukatni ezt az urat, ha a főkapitánynak rossz kedve volt.) — Mily célja van utjának? — Rokonom elszegényedett, leányait, kettőt: táncosnőnek képezett. Itt, helyben, nem tudnak tudományukkal boldogulni. Oroszországba mennek, ahol jókeresetük van a magyar táncosnőknek. Én elkísérem őket útjukban, szegénykéket, mért nagyon szeretem őket. nevelőapjuk vagyok. A világ, az élet dolgai iránt „kalandosan érdeklődő Szemere Miklósnak e pár szó éppen elegendő volt ahhoz, hogy hellyel kínálja meg a ..Megváltó** cimü verseskönyv sohasem hallott szerzőjét. A Képes Mét előfizetési dija Praha I!., Pnnská 12. sz. III. emeleteimre küldendő _ a vr gmárfcás M M W BETBAB fonswasjiár wTjl kvalitású Sm irB 1 ■ r K 1 n w wt gyári raktára a KoSIce-Kassa. Fö-utca 4®. szám, II. emelet Etadás kis havi részletre. Kérjen díjmentes árajánlatot. Minőségét 65-éves fennállása és 56000 eladott hangszer garantálja----- >
